Lizi (Charmander) /Betty/

[Betty]

.:A POKEMON FAJTÁJA:. #Charmander#

.:NEME:. #nőstény#

.:KORA:. #bébi#

.:BECENÉV:. #Lizi#


.:mitõl más õ a többi hozzá hasonlótól?:.

• + optimista (néha túlzottan is)
  
• - vakmerő
  
• + segítőkész

.:szokása:.
#Mivel nagyon kíváncsi pokémon, szeret felfedezni új helyeket. Nem retten meg semmitől, ami sokszor veszélybe sodorja, ám lelkesedése még akkor sem csillapodik, ha kudarc éri. Állandó szokása a futkosás, az mindegy neki, hogy merre és meddig; amíg szilárd talaj van a lába alatt, ő fut. Ezért is imád fogócskázni, főleg más pokémonokkal. Neki az emberek túl lassúak.#

.:hogyan is kapcsolódott õ be a történetedbe?:.
#Röviden annyi, hogy Jake professzortól kaptam. De persze ez nem mond el semmit a körülményekről.

Sáros cipőim éppen egy pocsolyán szánkáztak keresztül, a víz felszökött és összemocskolta a pólóm. De mindez nem számított, semmi sem számított azon a napon, csak egyvalami: a menekülés. Mindenáron. Befordultam egy utcasarkon, a szűk sikátorba olyan gyorsan vágódtam be, hogy majdnem elütött egy autó. A sofőr megdöbbenten nézett, de rá se hederítettem, futottam ameddig csak bírtam, kis kezemben a tojással. A néni szavai jártak a fejemben: „Csak őt, csak ezt a tojást mentsd meg! Fuss!” Kívülről ismertem a város minden búvóhelyét, így tudtam hová tartok. A zuhogó eső elhomályosította szemeimet, de még így is megláttam a kis rést a kerítésen. Gyorsan átbújtam rajta, ide nem követhetnek. Közben besötétedett, ez a tény is nekem segített. Elbújtam egy bokor alatt, és vártam. Ekkor hirtelen az egész hely kivilágosodott. Villám. Csak egy másodpercig tartott, de ez is elég volt ahhoz, hogy észrevegyenek. „Ott van!”- hallottam a durva hangot. És ekkor felrepedt a tojás a kezeim között.

- Neeem! – ordítottam, és felugrottam az ágyból. Körülnéztem. Minden csendes volt, csak a szívem zakatolása és a Jigglypuff-os órám zötyögése hallatszott. Mély levegőt vettem, és visszadőltem az ágyba. Már megint róla álmodtam. Mint minden évben a kezdőpokemon-választás előtt. Sóhajtottam egy nagyot, majd kikeltem az ágyból, és lementem a konyhába. Anyukám már az asztalnál ült, egy régi receptet olvasgatott. Ahogy meglátott, felállt, odajött hozzám és adott egy puszit.
- Már megint? –kérdezte. Lassan bólintottam. Nem szólt többet, leültetett és megitatott velem egy jó forró kakaót.
- Kit fogsz választani? –kérdezte, megtörve ezzel a már majdnem tízperces csöndet.
- Anya, én nem vagyok képes…
- Két éve ezt mondod minden alkalommal. Hisz tudom, hogy már régóta erre vársz, az első pokemonodra. Ne hagyd, hogy egy rossz emlék elvegye a kedved.
- Dehát ha még őt sem tudtam megmenteni…
- Betty, akkor még csak 9 éves voltál. Már be is vagy pakolva, nem? Akkor indulj és válassz magadnak egyet. A professzor csak rád vár.
Dünnyögtem valamit, majd átöltöztem, és elindultam a professzor háza felé. Útközben elhaladtam egy kerítés mellett, amit nemrég javítottak meg. Régen egy kis rés volt rajta. Felnéztem az égre, és elmosolyodtam. „ Az idő mindent megváltoztat. Talán most másképp lesz.”

Bulbasaur, Charmander és Squirtle. Azt az egyet tudtam, hogy kit nem fogok választani, még akkor sem, ha csak ő marad. Mindig van következő év. De szerencsémre én voltam az első. A professzor álmosan nyitotta ki az ajtót. Ránézett a faliórára, és meghökkenve konstatálta, hogy még csak fél 6 van.
- Nem tudtam aludni. – mondtam elpirulva, hiszen csak most vettem észre, hogy egyáltalán nem néztem az időt.
- Semmi gond. – válaszolta, és bevezetett a terembe. Előhívta a három pokémont a labdából. Zavarom akkor ért a csúcspontra, mikor rájöttem, hogy bizony ezek a pokémonok is aludtak, és miattam lettek felébresztve. Nagyon elszégyelltem magam. Ekkor egy kéz ért a vállamhoz. Charmander volt. Úgy tűnt, ő egyáltalán nem haragszik a történtek miatt. Rám mosolygott, mintha azt mondaná: semmi gond, majd nyújtózott egyet és körbeszaladta a helyet. A másik két pokémon gyanakodva méregetett engem, mindketten még félig aludtak, kicsit nehezteltek rám a korai ébresztő miatt.
- Őt választom! – mutattam Lizire, aki éppen feldöntött egy széket a nagy futásban. A professzor bólintott, visszahívta Lizit a labdájába, amit ezután a kezembe nyomott.
- Gratulálok az első pokémonodhoz! – mondta.

Így kezdődött el közös történetünk, két év szorongás és várakozás után.#

.:bármi extra még?:.
#Optimizmusával trénere sok problémáját sikerül megoldania, remek kis csapatot alkotnak.#