Nagyvárosi fények

[Trant Hardwin]

Lángcsóva pörköli meg oldalamat, de nem zavar. Raticate biztonságban van, egy kis hõ már nem számít. Újfent felhangzanak a kiáltások, és irdatlan vastag pénzkötegeket lobogtatnak a levegõben, az újonnan jöttek miatt. Úgy látszik mindenkinek tetszik a kis színjáték, csak talán a füstölt asszonyság jelenthetett problémát nekünk. De az sem éppen mostanában.
Ekkor spearow már túl közel jött. Persian-nal már nem kell foglalkoznom. Lizi lángcsóvája õt is elérte, igaz nem annyira, mint engem, de megérezte és most ez a lényeg. Don máris szarvát elõretartva ront neki, és a macskapokémon csak egy váratlan ugrással tudja elkerülni azt. A karmai a minket körül vevõ falat szántják, és már veti is magát rá nidoranra, csak hogy nagyobb testével le tudja nyomni õt, ha nem vigyáz.
Eközbne Lizi fejünk felett eregeti lángcsóváit, én pedig csak próbálom eléggé összehúzni magam, csak hogy ne kerülhessek újra Betty pokémon támadásainak középpontjába. Spearow nem törõdik se a lángokkal, se saját testi épségével, csak baljóslatú villanás a csõrén, az ami érdekli. Akár egy rakéta úgy suhan keresztül a lángokon pontosan felé.
Pidgeotto próbál közelebb jönni, de õ nem olyan vakmerõ, mint repülõ társa. A kintrõl jövõ kiáltások, akár irányíthatják is, mondjuk még nem fedeztem fel a bent küzdõk mestereit, de abban biztos vagyok, hogy itt lesznek valahol. Ilyen jól egyedül nem küzdhetnek.
Ha már egyedülrõl van szó. Az átható pillantásokat vetõ szempárt most nem látom. Úgy látszik õrangyalom megindult, csak egy elmosódott lila árnyat látok. Úgy szalad az épület gerendái között. Spearow-nak már csak az utolsó métereket kellene megtennie, mikor a közönség felõl hangos sikolyokat hallok. Az árny onnan közelít, és mielõtt még a támadás sikeres lenne, egy másik támadás lett az.
Fogatlan egy rakéta sebességével húzza keresztül a spearow számításait, és magát a röptét is. A kemény kobak, egy pöröly erejével csapódik az éppen szárnyaló testnek. A madárpokémon hihetetlen fizikumának köszönhetõen sikerül a levegõben maradnia, de a csapás döntõ erejû volt. Nem kis erõ volt benne, és alig tud a levegõben maradni.
Fogatlan ott áll elõttem, és pedig könnyekig meg vagyok hatódva, hogy megmentett egy újabb csapástól. Hát ilyen nincs talán végre mégis ki fogunk jönni egymással. Gondolom, és kezem önkénytelenül is izmos hátára téved. Megpróbálom megsimogatni, miközben pokémonom valamit mond ellenfelének, az érthetetlen nyelvükön. Csak egy pillanatra sikerül megérintenem, mikor veszélyes fogai szemem elé kerülnek, és összezáródnak ujjaimon. Mély harapást kapok, és még idõben el tudom kapni szerencsémre, hogy el ne veszítsek egypár ujjpercemet.
- Ha jól sejtem akkor azt mondtad az ellenségeidnek, hogy csak te bánthatod a gazdádat, ugye? - Teszem fel a költõi kérdést, amire meglepetésemre Fogatlan bólint egyet. Bármennyire is bizarr a dolog, de úgy látszik kezdem megérteni, és õ is engem. Mondjuk jobb lenne, ha nem ilyen formában történne a dolog, de azért így sem rossz.
- Fogatlan gyorstámadás! - Kiáltom, és a rattata-m engedelmeskedik, vagy csak újfent egyre gondolunk. Bármelyik is legyen, most a gyorsaság az, amivel gyõzelemre juttathatjuk ezt a triót. A kis lila pokémon újra szemet kápráztató gyorsasággal kezd rohanni. És a levegõben körözõ pokémonok, csak figyelik a legkönnyebbnek ígérkezõ pokémon-t, mikor csaphatnának le rá. Ám gyorsasága még a szemmel való követést is nehézzé teszi, nem hogy a támadást.

[Betty]

Nem is tudom, Lizi mikor volt utoljára kitéve ennyire éles helyzetnek… talán még sohasem. Így nincs is miért csodálkoznom, hogy a lángszórót nem sikerül 100%-osan a célpontra lőni, már ha Trantot nem számítjuk annak. De mint minden harcban, itt is az eredmény a fontos, és azt tökéletesen végrehajtotta a narancssárga pokémon: megfékezte Persian dühödt rohamát, megvédve ezzel sérült társát. A túlméretezett macskának azonban egy cseppnyi pihenőt sem engedélyezhetünk, így – ha a távolsági támadás nem okozott neki komolyabb sérüléseket – egy közelharci mozdulattal próbálkozunk. Don szarva épphogy súrolja a puha szőrzetet, de annak tulajdonosa máris ellentámadásba lendül, kihasználva a gravitációt.
Ekkor jön el az a pillanat, amikor a tudás hatalom, és a hatalom a győzelem: Persian „csak” a lilaság éles szarvával nem számolt, így elég csak gúnyosan elmosolyodnom, hogy a nidoran egyhelyben maradjon. Lábait megfeszítve várja az ütközést, én meg egyenlőre nem törődve Lizivel, fókuszálok, majd az utolsó tíz centinél elkiáltom magam:
- Don, méregdöfés!
A gravitáció egy pillanat alatt a mi előnyünkre fordította a meccset, ugyanis a hatalmas test már nem tudott kitérni: beleszállt Don feléje nyújtott, méregtől átáztatott szarvába, de olyan erővel, hogy az nidorant is meglepte, aki a félájult macska alá szorult.
- Gyerünk, Don! Bújj ki alóla! – ordítom túl az éljenző és röhögő közönséget. Nemsokára megjelenik Don feje, de az óriási súlyfelesleget nehezen bírja: mellső lábait sehogyan sem tudja előhalászni, így nincs mivel megtámasztania magát. Nem hívhatom most vissza, azt sértésnek venné, így nincs más választásom: gyorsan körbenézek, és kikerülve az időnként elsuhanó lángoszlopokat, a szorult helyzetben lévő pokémonom felé rohanok. Látom szemében a tehetetlen dühöt, de nem tudok mit tenni. Érzem, büszkesége nem engedhetné meg, hogy segítsek, mégsincs más választása.

A méterek nagyon lassan fogynak, hiába futok teljes erővel. Hamarosan megjelenik előttem a Pidgeotto, és egy másodperc alatt akkora szélvihart kavar, hogy egészen a falig repít vissza. Kezeimmel próbálom enyhíteni az ütközés erősségét, de így is úgy érzem, mintha forró vassal ütlegelnék karjaimat. Nagy nehezen felállok, de tudom, esélyem sincs elérni szenvedő barátomat. Időközben a Persian a testébe juttatott méregtől végleg elterül, így a súlya csak növekszik. Remegő kézzel veszem elő Don labdáját: ha ez így megy tovább, komoly baja eshet, egyszerűen szétnyomja ellenfele tehetetlen testtömege.
Don behunyja szemeit, amint meglátja mire készülök, de nem a beletörődést látom rajta. Nem, itt egy egészen másfajta erő uralkodik, egy olyan, amit még a tudósok is csak alig értenek meg. Nidoranom újra megremeg, és teste hirtelen elkezd csillogni. A belőle kiáradó fény elvakítja a küzdőtéren harcolókat, még a közönség hangja is merev csendbe fullad.
A pár másodpercig tartó döbbent némaság és vakság szertefoszlik, helyét a meglepődöttség és (ami engem illet) a büszkeség váltja fel. Don átalakult!!!

Pokémonom erőteljes harci üvöltése megremegteti a termet, még Lizi is ámulatba esik a látványtól. Don testméretei vagy a kétszeresükre nőttek a fejlődéstől, szarva is nagyobb és élesebb lett. Persiant már csak tőle pár méterre, ájultan vélem felfedezni. A két repülő pokémon közül Pidgeotto szinte azonnal felhagy az ellenem készülő újabb rohammal, és Dont veszi célba egy szárnytámadással.
- Don, ahogy Zubat ellen csináltuk! – kacsintok feléje, erre ő csak bólint: ő is pont ugyanerre gondolt: ahogy a madár eltalálná, nidorino fel fog ugrani, és le fogja taszítani ellenfelét a földre. Halkan sóhajtok: talán ideje lenne Donra hagyni a többit, és Lizivel foglalkozni. Charmander gyorsaságának köszönhetően mindenhol ott van egyszerre, és kitartóan lövöldözik, több-kevesebb sikerrel. Ám ő is kezdi elérni határait, már látszódnak rajta a fáradtság jelei. Jó lesz rövidre fogni ezt a meccset. Ekkor jut csak eszembe, hogy fogalmam sincsen, Tranttal mi történt. Vajon egészben van? Ijedten kapom oda a fejem, de megkönnyebbülve látom, hogy Fogatlan előkerült, és ádáz csatát vív Spearow-al. Éppen egy gyorstámadást hajt végre a kis lila, amikor ellenfelének elege lesz, és a fürgeséggel ő is megnöveli a sebességét, majd rattata nyomába szegődik, és felkészül egy csőrtámadásra. Kíváncsi vagyok, Fogatlan mit fog erre reagálni, na meg persze arra is, hogy Pidgeotto ki tudta-e cselezni Don okos taktikáját.

[Trant Hardwin]

Nem hiszek a szememnek, szemem láttára változnak a pokémonok. És ez másodpercrõl másodpercre. Akár csak egy természetfilmben lennék, vagy valami dokumentumban, hogy a pokémonok milyen alakváltozásra képesek, saját maguktól, vagy külsõ behatásra.
Elõször is persian az, aki elkezdi a dolgot. Én még ilyet nem láttam, de hát úgy látszik képes rá. Csak egy "kis külsõ" behatás kellett, és a pokémon úgy meggörbült, mint a kiflibõl hajtogatott perec. Fiatal szemeim ilyet még nem is láttak, és csak nagyon nehezen tudtam kivenni az eredeti alakját. Na ha ez még nem lenne elég, a szemeimet erõltetése közben, sárgás fény vakít el.
Don már nem Don többé. Õ most már DOn. A kis rózsaszín nidoran, hanem egy erõs kifejlett nidorino, amit csak becsukott szemmel tudok bámulni. Úgy látszik a csata a mi javunkra alakul, de tudom, hogy ez nem lesz így jól. Bármennyire is jók, vagyunk valami közbe fog jönni. Valami nagy, valami eszméletlenül balgaság, amire senki sem számít, így pedig mégis mi vagyis inkább én fogom húzni a rövidebbet.
Na, de a felsorolásnak még nincs vége. Lizi a következõ, ki inkább hasonlít most már egy napalmot fújó lángszóróra, mint édes kis pokémon-ra. A levegõ megtelik forrósággal, és lassan minden páratartalom elpárolog. Így hát már a saját leheletemet is látom, nem azért mert hideg lenne, hanem, ahogy a pára megunja apró kicsi láthatatlan dolognak lenni, felszabadul és látványos mozdulattal szökell a levegõbe, csak hogy azonnal megsemmisüljön lángcsóvák között. Úgy látszik a folyamatos kiáltás, nem lankasztja a kis tûzgyújtót, ez pedig malmára hajtja a vizet. Még csak szólni sem kell, szegény pidgeotto már nem tud hová menekülni. Egyik másik lángcsóvát kerüli el, mikor egy figyelmetlen pillanatában, lángra gyúl tollazata. Mire földet ér, inkább már egy szénné égett grillcsirkére emlékeztet, mint az eredeti fenséges szárnyaló alakjára.
Végül pedig az én kedvencem. A lila elmosódás, most már inkább csak egy kúpra emlékeztet, egy lila rakéta, aminek csak egy villogó foga van elõl, és annyira áramvonalas amennyire csak el lehet képzelni. Spearow zuhanó repülés közben sem tudja utol érni, ezen a kis helyen, még csak manõverezni sem tud a levegõben olyan könnyedén, mintha négy vaskos lábbal rendelkezne. Ám egyszer csak a célpont eltûnik mindenki szeme elõl, falról rugaszkodik el, és egyenesen fejjel ront neki ellenfelének. Spearow sem hagyja magát, elvileg tápláléka csak nem fogja tudni legyõzni, ám a két fejelõ támadás nem egy erõsségû.
A becsapódás falakat renget meg. Embereket taszít hátra, és érzem, hogy a madár kobak betörve teljesen megsemmisülve fog földet érni, na de nem így történik. A spearow átalakul egy megszeppent tirtouga, fejét visszahúzza testébe, és még lábai is eltûnnek. Akár egy nagy labda úgy pattan neki a falnak, majd nagyot koppan azután elhallgat. Fogatlan pedig örömmámorban kelleti magát az üdvrivalgások közepette.
Mindenki éljenez a triónknak, ahogy feltûntünk és csodálatos harc után legyõztük a legyõzõket. Úgy látszik, még a végén elég hatásos csapatot fogunk alkotni Betty-vel na meg kis kedvenceivel.
Ekkor mintha csak egy érzés lenne, ahogy fokozódik az idegesség, na meg a méreg körülöttem, még ha a forrását nem is tudom, de éppen elég arra, hogy az én agyamat is elöntse. Raticate, még mindig a kezeim között piheg, vérem forr, és minden zöld hajú lány láthatja rajtam, hogy amit most fogok mondani a csõcseléknek, a viselkedésükrõl, az nagyon is bajba fog keverni minket. fogaimat csikorgatva, készülök az elsõ szavak megformálására.

[Betty]

Az egész nem telt bele egyetlen másodpercbe. Mégis, annyi minden történt, hogy az ember agyának kitöltötte a maximális befogadó képességét. Sok elrejtett részlet fedte fel magát, sok kérdés találta meg a hozzá tartozó választ, és talán még több maradt megválaszolatlanul, elrejtőzve a rejtély szürke homályába. Lélegzetek maradtak ki, megszakítva az oxigénfelvétel automatikus működését. Szemek meredtek ki, mereven bámulva az élet egy pontját, ami számukra csak most nyert valódi értelmet.

Hogy mi történt? Semmi. És éppen emiatt alakult mindez úgy, ahogy.

Pidgeotto.
Az utolsó pillanatban változtatja meg eredeti tervét, és minden szárnytollával azon van, hogy elkerülje az éles karmokat és Don felé közeledő szarvát. Látni vélem rajta a megkönnyebbülést, és az ez utáni felelőtlen kiengedést, amint a levegő gyenge mozgását kihasználva, felemelkedik eddigi magasságából. Csak egy rezzenés, és máris vége. Hangtalan süllyedés, majd becsapódás. Teste végül enged a lángok uralmának, izmai elernyednek. Egy ideig még tehetetlenül rángatódzik a porban, az arcát nem látom.

Spearow.
A másik majdnem-győztese az ütközetnek. Látom rajta az elhamarkodott mámort, ahogy a száguldó lilaság után kap. Feje azonban eltorzul, de nem tart sokáig. Ő nem az a fajta, akit a meglepettség gyengébbé tesz: máris elkezdi keresni eltűnt ellenfelét. Csap egyet, majd kettőt szárnyaival, és dönt: bevállalja. Ájult társait egy fél pillantásra se méltatja, nem, itt nincs helye a gyengéknek, ezért fog felülkerekedni a többin, mindenkin. Kezdi is a rattatával, elhatározása még a vereség ízének megkóstolása közben se változik. A számára oly hideg betonon fekve is ezt érzi: itt nincs helye a gyengéknek.

A Góré.
Kissé elhízott, testes férfi, száját minduntalan gúnyos mosolyra húzva, ahogy az eseményeket figyeli. Fogai közül bűzlő csikk kandikál ki, ide-oda himbálódzva, égő végével követve gazdája fejmozgását. A körszakáll szív alakot ölt, amint eldől a verseny, nem sokkal ezután koszos ujjak szántanak végig rajta, pont úgy, ahogy azt kell: felülről lefelé. Az emberiség eme csúfsága egy pillanat erejéig még folytatja az arcán lévő státuszszimbólum simogatását, közben elmélyülten bámulva a rattatát és a nidorinot. A gondolat csak lassan formálódik, ideje annyi van, mint pénze, így hát nem sieti el. Végül alig hallhatóan és láthatóan csettint az ujjaival, magához hivatva egy nyurga, szemüveges fontoskodót, majd a pokémonokra mutat. Szája elkezd mozogni, innen nem hallom, de lelki füleim igen: Akarom azokat ott. A szolga bólint, eltüntetve egy adag pénzköteget a zsebében, majd felénk igyekszik.

A Tömeg.
Valahogy úgy, mintha csak egyetlen személyként beszélnénk róluk. Egyszerre fogják fel a helyzetet, hasonlóan reagálva rá, mégis máshogy. Valaki őrülten ordibálva fejezi ki magát, egy másik az öklével szeretné igazságra emelni szavait. Sokan veszik elő a náluk lévő ezernyi piros-fehér gömböt, majd szinte egyszerre is teszik el azokat, ahogy a Góré ujja megmozdul. A hatalmi harcok csak akkor léphetnek érvénybe, ha a nagyfőnök semleges marad, az „alattvalói” harcát illetően. Ebben az esetben az „én akarom legyőzni ezeket a vakarcsokat”- féle versenyt kezdték volna el, minden előzetes gondolkodás nélkül, az egész csürhébe nem szorult annyi ész, mint a főnökbe: „ezt talán még az előnyünkre is fordíthatjuk”.

Jonny.
Igen, akár akarta, akár nem, én mindvégig szemmel tartottam őt, akárcsak ő minket. Hiába, a kíváncsiság nagy úr, és a puszta halandók, mint ő, nem tudnak megszabadulni ettől. Eddig még elmenekülhetett volna, de nem tette, hát mostmár nincs lehetősége rá. Mármint szellemileg. Fizikailag akár még most is sarkon fordulhatna, de akkor sem fogja tudni figyelmen kívül hagyni az arcomat, ami feléje fordul. Egy negyed másodperc, a két szempár találkozik. Az egyikben mérhetetlen lenézés és csalódottság, míg a másikban a hirtelen felismerés gyermeki érzése kering. Még a szája is tátva marad, amikor rájön, hogy ki vagyok. Aztán, bármennyire is hihetetlen, egy fél pillanatra mégis elszégyelli magát, de a tudattal és önérzettel bíró része hamar felülkerekedik az ártatlan oldalán. Fogunk mi még szavakkal is kommunikálni, ebben biztos vagyok.

Trant.
Ő a gyermek, akit most dobtak be a mély vízbe. Dühtől remegve áll a számára elítélendő értékrendű emberekkel szemben, száját már majdnem kinyitva. Mondhatom, hogy valamennyire ismerem már őt, és ha a következtetésem sikeresnek bizonyul, nemsokára még a mostaninál is rosszabb lesz a helyzet. De nem szólok, most nem, ez nem az a szituáció, itt a saját szíve után kell mennie, neki is meg kell tapasztalnia ennek következményeit, méghozzá a saját bőrén. Vagyis az enyémen is, de ez most lényegtelen. Vajon segítene az egy csöppet is, ha azt mondanám: „Trant, ne csináld, csak még nagyobb bajba sodorsz minket”? Hát nem. Sőt. Így hát felkészülök a második menetre, intve Lizinek és Donnak, hogy lépjenek közbe, ha szükséges.

Mint már említettem, mindez egyetlen másodperc alatt történt. Talán kettő is volt, de ez nyilván nem sokat számít. Furcsa, hogy ilyen kevés idő alatt mennyi minden változik meg: sorsok fordulhatnak ellentétes irányba, számtalan új benyomás is keletkezhet… de a világ mégis marad a maga végtelen körforgásában.

[Trant Hardwin]

Úgy látszik most a jobbik énem pihenõn van, még egy hatalmas levegõt kell vennem, csak hogy legyen elég munícióm a mondandóm befejezésére. Halálos idegességgel, szemeimet végigjártatom a közönségen, és mintha csak a vidám arcocskájuk, és boldog nevetésük kellene, ahhoz hogy belekezdjek.
- Hát ez szórakoztatja magukat? Ez maguknak az élvezet? Egyetlen gyenge raticate álljon ki három erõs pokémon ellen? Hát azt hiszik, hogy ebben van az izgalom? Ennyit ér maguknak ez a gyönyörûség? - Mutatom fel nyújtott kézzel a szõrös kis pokémon-t. Még körül is forgok vele, hogy mindenki jól megnézhesse magának a sérüléseit. - Hát mi jó van az ilyenben? Se ellenkezni, de még a gyõzelemre sincs esélye? Hát milyen felnõttek maguk, mi? Azaz öröm ha elverik a gyengébbet? Ennyit jelent a rendes harc maguknál? Hát ha igen, akkor én soha nem akarok felnõtt lenni!!! - Az utolsó szavakat kiáltom, és már minden szótag csordultig van gyûlölettel. A felnõttek felé, kik csak nézték, és fogadtak arra, hogy mi is fog történni. Ha nem jövünk Betty-vel, talán tragédia is lehetett volna. Három aprócska vörös sugár a közönség sorai közül, eltalálja a három pokémont, és mintha ott sem lettek volna visszakerülnek a labdáikba. A három "mester" azonnal belevész a közönségbe, és hangos nevetés mellett adják tudtukra, hogy igen csak gyenge teljesítmény volt ez, mit produkálni bírtak.
Közben mint egy baljós árny Fogatlan, különös csillogással a szemeiben, elindul riválisa felé. Don eddig is nagyobb volt nála, de ratattákhoz képest nagy mérete miatt, csak éppen hogy túltett rajta a lila pokémon. Ám most Don sokkal nagyobb, és erõteljesebbé vált. Fogatlan csak egy kört tesz körülötte, és már minden porcikája remeg. A dagadozó izmok, a félelmetes szarv, és a hegyes fogak, teljesen megváltoztatták nidoran, vagyis most már nidorino alakját. Most már félelmetes, és még jobban is az lesz.
Közben a közönség sorai szétnyílnak, és csak nézni tudjuk, ahogy verõlegények (legalábbis ha tudnám mik is azok) szétoszlatják a tömeget, és elõre engedik a köpcös alakot. Nem nézek ki belõle semmi jót, és hát maga a megjelenése is elég baljóslatú. Csak áll és néz, közben fogai közül piszkál ki valamit körmével, és mintha õ is csak a megfelelõ pillanatot várná, hogy megszólaljon.

[Betty]

Csak nézem, ahogy beszél, és közben azon gondolkodom, vajon a közönség mire gondolhat. A feszült helyzet ellenére hirtelen szomorúság lesz úrrá rajtam, elsőre nem is nagyon tudok mit kezdeni az érzéssel, majd hagyom, hogy szépen lassan eluralkodjék rajtam. A raticate remegő testét szemlélem, amint Trant ölében piheg. Igen jól elbántak szegénnyel, de nem csak ezért vagyok szomorú: az itt lévő helyzet váltja ki belőlem, legfőképpen a mellettem álló fiú csalódottsága, ami hullámként járja át az eddig vihogó embereket. Nem, hiába is szeretnéd nagyon, akkor sem tudod őket megváltoztatni. Ők már ilyenek maradnak…

A vihogás abbamarad, de nem Trant miatt. Minden szempár a jóléttől felpuffadt, alacsony férfira szegeződik, a szájak csukva maradnak, és a már így is eléggé feszített légkör aggódva várja a robbanást. A kifényesített lakkcipők ritmikusan koppannak a betonon, mögöttük a fontoskodó, szemüveges segéd csoszogása hallatszik. A hangok végül elapadnak, ahogy a párocska megáll, tőlünk tisztes távolságban, de azért úgy, hogy tisztán lehessen hallani őket. A szemüveges ura csettintésére előlép, majd pislogva kapkodja a fejét, melyikünket szólítsa meg előbb.
Eddig talán még volt esélyünk eltűnni innen, de ez a remény ebben a pillanatban szállt el. Lopva pillantok Don felé, aki éppen Fogatlannal néz farkasszemet, de hamar megunja, és inkább a leendő ellenfelet keresi. Jól van, Don, Fogatlannal ráérsz később is foglalkozni, most más dolgunk van!

A vaskos mutatóujj előrelendül, megcélozva a helyet, ahol a két pokémon áll. Lizi szerencsére cseppet se féltékeny, inkább idegesnek tűnik. Nemsokára odaszalad hozzám, és nyugtalanul tekint körbe: túl fiatal még, hogy kellően megértse, mi folyik itt. Ő egyenlőre csak a feszültséget érzi, de nem találja rá a megoldást. Legjobb lenne, ha visszahívnám, de ki tudja, lesz-e rá szükség az elkövetkezendő percekben?
- Őket akarom! – töri meg a csendet a góré. A válaszunkat meg sem várva, az eddig a háttérben ácsorgó két izmos férfira néz, mire azok elindulnak a pokémonok felé. A szemüveges 1-1 összekötött pénzköteget hajít a lábunk elé, ezzel lezártnak tekintve a vásárlást, majd kezét nyújtja a pokélabdákért.
- Nem eladók – válaszolok a fiú helyett is, a helyzethez illő keménységgel. Don közben egyre jobban morog, ügyesen hátrálva a férfi elől, de egyben közeledve hozzánk. Igazán rendes tőle, hogy még ilyenkor is érdekli, mi van velem. Azonban afelől nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy Fogatlan kit fog választani. Remélem Trant megfelelően fogja tudni kezelni ezt a szituációt…

[Trant Hardwin]

Szavaim a szívembõl szóltak, meg voltam botránkozva az embereken, hogy lehet hogy ilyenek léteznek ebben a gyönyörû világban. Hát hogyan is lehetséges az, hogy bárkinek ilyen sötét szíve legyen. Haragom mélyebbrõl jön, mint azt valaha el tudtam volna képzelni.
Számba harapok, csak hogy ne engedjem folytatni a tömeg ellen, akik úgy sem hallgatnak meg, és akik agyáig eljut a mondandóm lényege az is csak nevet rajta. Az alak mikor kiválik a tömegbõl, azt hiszem csak egy újabb átlagos "nézõ", de a fellépése azonnal megváltoztatja véleményemet. Egyszer csak a papírköteg elõttem köt ki, és az események forgatagában, nem tudom eldönteni, hogy mit is mondhatott. Csak akkor esik le, mikor Betty válaszol neki, ami ténylegesen szívembõl szólt.
- Nem eladók! - Ez a két szó úgy vágódik a tömegbe, mint egy ágyúlövés. A nevetés és a kaján vigyorok azonnal lelohadnak, úgy látszik eddig még soha senki nem mert ellent mondani a nagyfõnöknek, bárki is legyen azaz alak.
Ám én fülemet valami más ütötte meg. Ez a két szó, mögöttes tartalma, mármint nem a szavaknak volt más értelmük, hanem amit a szavak mögött hallottam meg. Egy kis fújásra emlékeztetõ hang, ennyi, és nem több. De ez a töredék másodperc is elég volt ahhoz, hogy a hátamon összes szõr felálljon, és hideg futkosson a hátamon. Annyiszor hallottam már, sajnos. Annyi alkalommal, ami után sikolyok, és fájdalom járt. Fogatlan elszánta magát.
A támadás elkerülhetetlen, már csak azt nem tudom ki lesz a célpont. Ekkor még ötven százalékot adtam volna arra, hogy én leszek az. De mikor a két kigyúrt alak is, közelébe ért, már inkább azt feltételeztem, hogy az élõ vesedonorok lesznek azok. Ám közelében sem jártam a megoldásnak.
Fogatlan még kibírta volna, pár szúrós becsmérlõ pillantással Don felõl, de még ezt a fennhéjázást sem hagyta meg neki versenytársa. Don csak simán elfordult, mintha nem is lenne ott. Ez pedig a legnagyobb sértésnél is nagyobb. Ha nem veszi számításba, akkor majd kényszeríti rá. Ekkor engedte ki azt a kevéske levegõt testébõl, amit úgy látszik csak én hallottam.
A lábai egybõl megindultak, de nem Don felé, az egyik izompacsirta volt a célpont. Na ez volt a pillanat, mikor megfordultam, és kezdtem örülni, hogy valami jót is csinál Fogatlan, de mire buzdíthattam volna, vagy bárki is reagálhatott volna az akcióra Fogatlan irányt váltott. Elég egyedi módon.
A lila pokémon, mint a villám rugaszkodott neki a férfinak, és úgy látszik, talán véletlenül kicsit öv alá sikeredett a célzás, vagy talán direkt csinálta, nem tudom, de éppen elég sebességgel tette, hogy azt kívánjam bárcsak ne láttam volna, nemhogy érezni. A karmos lábak neki, majd elrugaszkodnak a férfirõl, és fejét elõre tartva a rattata megcélozza Don-t. Mármint Don II-t az erõsebb, jobb, és izmosabbnak kinézõt, aki már talán túl van Fogatlannal való rivalizáláson, mert nyert. De ezt még a lila pokémon-om nem fogta fel, vagy csak nem akarta.
Így az események nem várt fordulatot vettek, az egyik izompacsirta nemesebbik szervét szorongatva fekszik a földön, és a nagyfõnök összehúzza homlokát. Több labda is megjelenik testõrei kezében, és várnak valamire. De mire is.

[Betty]

//Bocsi a késői reagért!//

Erre nem nagyon volt mit reagálnom. Azon kívül, hogy csak állok ott és tátott szájjal nézek, még mindig nem fogva fel a történteket. Fogatlan komolyan Dont támadja? Megrázom a fejem: nem, ezt nem hiszem el, nem lehet valaki ennyire önfejű! Vagy mégis?
Don sem számított erre a lépésre, de hála gyors reakcióidejének, még éppen sikerült elkerülnie a rattata rohamát. Amint a lila pokémon elhúzott mellette, ő utána fordult, és megvárta, míg amaz újra felé nem pillant: ekkor élesen a szemébe nézett, tekintete hitetlenkedő, és legfőképpen megrovó volt. Még én is éreztem a kettejük közti feszültséget, de a nidorino nem támadott: ő ennél érettebb volt, szerencsénkre. Ehelyett egy nagy sebességű duplarúgással kifektette a feléje tartó másik kigyúrt fickót is, de sajnos már túl későn. Fogatlan hadművelete ugyan a köpcös férfit is megállította (a góré nem meglepődött volt, hanem inkább olyan, mint akit ámulatba ejtett rattata gondolkodásmódja), de ez a végeredményen semmit sem változtatott: Trant pokémonja „eljátszotta” a számunkra most oly fontos időt, ami alatt még elslisszolhattunk volna. Innen már nincs kiút, hacsak át nem verekedjük magunkat a rosszakaróink hadán.
Egy csettintés az aranygyűrűt viselő ujjaktól, és vagy tíz-húsz pokélabda repült a magasba: a választék igen bőséges volt, Zubatek, Ekansok, Koffingok, Spearow-k és egy-két Bellsprout és Magnemite került elő, hogy aztán egyszerre induljon meg a három pokémon felé. Ha Fogatlan nem tér magához, hamarosan itt hagyjuk a fogunkat!

[Trant Hardwin]

Fogatlan következõ támadása megtorpan. A felvillanó új alakok tömege állította meg, sok pokémon. A szemében felvillanó fény, új kihívást sejtetett. A csata melynek el kell jönnie, egyszer megkezdõdök, de most új verseny helyzet alakul ki. Csak pár szót szól Don-nak. A párbajuk új szintre emelkedett, és ez a legkikészítõbb, ami eddig eléjük került.
Ki tud több ellenfelet leverni kettejük között. Egyszerû feladat, még is sok nehézségbe fog ütközni. Én pedig tudom, hogy ez még több bajt fog okozni, nem csak az ellenségeinknek, de nekünk még inkább. Rattatával soha nincs egy nyugodt percünk sem, biztos beleköp a levesünkbe, és olyat tesz, amire eddig még nem is számítottunk.
Kezemben Primus labdája, nem tudom mit kezdjek vele, talán már elég erõs hogy harcoljon, de nem bírná sokáig ebben a tömegben. Pedig mindenképpen a mi oldalunkra kellene fordítani a számbeli fölényüket.
Labdát kinyitom, és a megviselt még mindig kicsit laposabb fejû machop ott liheg elõttem, harcra készen, mindenre elszántan. Úgy látszik a csapat összeállt, lesz mint aprítani, már csak egy dolog kell hozzá.
- Betty készen állsz? - Teszem fel neki a kérdést, de még mielõtt válaszolhatna el is kezdõdik a tánc. Fogatlan beindul, talán csak az elõzõ csata, amirõl lemaradt, vagy hogy földi ellenféllel kezdjen, máris fejeléssel kezd. Primus elõttem áll, és rám vigyáz, meg a reszketõ raticatet, aki az új jövevényekkel, úgy kínokat is vár.

[Betty]

Pont az történt, amit vártam: amint igazán komolyra fordult a helyzet, újra összeállt a csapat. Na nem mondhatom, hogy teljes szinkronban, de tény, hogy a kis lila már megint talált magának célt: szeméből csakúgy sugárzott a versengési vágy, nem is kellett értenem mondanivalóját, hogy tudjam, mi jár a fejében. Don flegmán kivillantotta hegyes fogait, ezzel mintegy elfogadva a kihívást, majd határozottan bólintott egyet: utóbbit nekem szánta, és én ugyan kicsit aggódtam, mégis biccentettem neki.
- De ne szokj hozzá – tettem hozzá, csakhogy megtartsam helyemet kettőnk kapcsolatában. Don természetesen azt kérdezte, hogy harcolhat-e egyedül, a segítségem és az utasításaim nélkül. És mivel nem akartam konfliktust, meg nekem amúgy is Lizire kellett figyelnem, így ésszerűnek tűnt beleegyeznem. Csak remélni tudom, hogy Fogatlan viselkedése nem lesz rossz hatással az amúgy is magabiztos nidorinora.
- Majdnem – válaszoltam Trant kérdésére egy mosoly kíséretében, miközben elővettem harmadik pokelabdámat. Ez a helyzet megkívánja a „teljes fegyverzet” használatát.

- Shanny, szükség van a segítségedre! – kiáltottam a gömböt a levegőbe dobva. A teknős rosszallóan nézett körbe, de hamar felmérte a szituációt, és kérdőn fordult felém.
- Köszi, de én megleszek, te csak segíts be a többieknek, ahol tudsz – mondtam neki. Tudtam, hogy a védőpajzsa mögött mindannyian teljes biztonságban lennénk, de most nem ez a legfontosabb: ellenfeleink már nem sokáig váratnak magukra.
Fogatlan nyitotta meg a táncot, őt szorosan követte Don egy szarvtámadással. Egyiket sem kellett félteni, ha harcról van szó. Leguggoltam a térdembe kapaszkodó charmander mellé, majd megsimogattam a buksiját:
- Ha félsz, nem kell harcolnod. Ha szeretnéd, visszahívhatlak a pokélabdádba. Nos? – néztem rá várakozóan. Lizit nemrégen kaptam, és hiába nyertünk már meg több csatát is, ő még mindig sokkal kevesebb tapasztalattal rendelkezett, mint társai. Ennek ellenére, nem szokott meghátrálni semmi elől, habár eddig nemigen volt része ilyenben. Tekintetét követve jöttem rá, mi is az igazi gondja: Shanny rendületlenül osztotta a surf támadásokat az aréna másik oldalán, kiütve ezzel a repülő pokék nagy részét. Amelyik meg még ezután is tudott repülni, hamar a jégsugár áldozatává vált.
- Majd szorosan mellettem maradsz, jó? – mosolyogtam rá. Lizi szemében egy pillanat alatt megláttam az előtörni akaró harci kedvet. Optimizmusa a félelem maradékát is elsöpörte, majd egy éppen felénk közelítő Ekans-re vetette magát, bevíve egy karmolás-sorozatot a meglepett kígyónak. A mindent eldöntő csata már javában tombolt.

[Trant Hardwin]

//Egy kicsit átírom a múltat, csak hogy ne mindig ugyanazokkal harcoljunk //

A csata hamar eszkalálódik. Betty és én, Lizi és Primus védelmében állunk az aréna közepén, és próbáljuk a támadásokat visszaverni, amennyire csak pokémon-jaink erejébõl telik. Primus sérül fáradt, de valahogy a vörös kis tûz pokémon látványa új erõt ad neki. Fõleg mikor bajban van.
Egy Geodude tûnik fel a nagy kavarodásban, túlságosan is közel kalandornõtársnõmhöz, és megtámadja a charmander-t. Primus állapotát meghazudtoló gyorsasággal rajtol, és igaz két kezébe, és egy bezúzott mellkasba kerül, de csak megfogja a pusztító ütést, amit Lizinek szánt. Fájdalmasan boldog mosollyal néz a "védencére" és próbál úrrá lenni a neki feszülõ erõnek. Csak szorítja a lebegõ pokémon karjait, és lassan nagyon lassan kezdi elfordítani.
Közben az aréna többi részén tovább folyik a harc. Shanny, mintha csak gép lenne úgy küzd a rátörõk ellen, míg Don, és Fogatlan rivalizálása tovább tart. Ekans sajnos az elszenvedõje. Mint két faltörõkos úgy rohannak egymás mellett, a félelmében megdermedõ pokémon felé, ám ekkor rattata egy erõs farkcsapással téríti el rózsaszín társát a helyes útról, és gonosz cselével õ szerzi meg a KO-t. Ekans egy lándzsa egyenességével, és egy puding keménységével csapódik az aréna falának, és kenõdik fel rá teljes testtel. És mielõtt még egy pihenõt is hagyhatnának maguknak két pengelevél száguld el mellettük, szerencsére elkerülik, de az egymásra való figyelés kárára fog menni teljesítményüknek. A két bellsprout halált megvetõ bátorsággal támad a náluknál nagyobb pokémonokra, míg a másik irányból feltûnik egy méretes snorlax, de nem az álomszuszék fajtából. Méretes ökle szörnyû bajokat sejtet. Fogatlan mintha nem is számítana a méret támadásba lendül.

[Betty]

Lizi messzemenően felülmúlta várakozásomat, mind állóképességben, mint pedig technikai szempontból. Úgy tűnik, a kezdeti irányíthatatlanság után a lángszórója is kezdi eltalálni a kiszemelt célpontokat, habár arról fogalmam sincs, hogy tényleg azt a pokémont találja-e el, akit akart, hiszen egy szabad méter nincsen az arénában, ami ne lenne tele pokémonnal.
Mindenesetre már ott tartunk, hogy a kis charmandernek sem kell külső segítség, el tudja intézni ő egyedül is, amit eltervez. Habár erre a helyzetre is áll az a mondás, hogy több szem többet lát, de mire szólhatnék, már meg is van a baj: egy geodude akar véget vetni a lángnyaláboknak, és végérvényesen kiütni barátomat. Lizi éppen háttal áll, nem látja a rohamozni készülő szörnyet, ezért én magam ugranék elébe, ha az első, erre irányuló mozdulatomat nem szakítaná félbe egy szürke villanás: primus bátran hárítja a csapást, elég komoly sérüléseket szerezve ugyan, de annyit nem, hogy feladja. Amint kezdő pokemonom is tudomást szerez a lezajlott eseményekről, hálásan pillant az izmoktól dagadó machopra, sőt, még egy-két „char-chaaaar”-al is buzdítja társát. Már ilyen fiatalon is jól tudja, hogy nem illő beleavatkozni a férfiak harcába, így a geodude megmenekül a tűztől. Lizi egy fél másodperc alatt Primus mellett terem, és egy éppen feléje tartó Spearow-t süt ropogósra.

A küzdelem természetesen tovább folyik, de egyre több piros csík jelenik meg, ami egy pislogás erejéig összeköti a nézőteret a harctérrel: az edzők rendre-másra hívják vissza gyenge pokémonjaikat pihenni. Don, amióta Fogatlan sportszerűtlenül küzdött őellene, már sokkal másabb szemmel néz a rattatára, és igyekszik elkerülni őt, ami tőle szokatlanul érett gondolkodásra vall: az átváltozás nemcsak a testi erejére volt hatással. Legbelül még büszke is vagyok rá, hogy nem fordítja hátrányára a rivalizálást, habár minden kiütött ellenfele után azért szemével csak megkeresi riválisát, hogy amaz látta-e a győzelmét. Miután a kotnyeles Bellsproutot egy duplarúgás-sorozattal elintézte, a Fogatlannal küzdő Snorlax felé indul. Láthatólag nem hiszi el, hogy a rattata képes egyedül legyőzni ezt a dagadék monstrumot, így besegít egy kicsit: pontosan tudja, mivel kell támadnia, így egy újabb duplarúgást indít a normál típusú ellen. Remélem Fogatlan is van annyira okos, hogy ne Donnal törődjön, hanem inkább együttes erővel nyomják le ellenfelüket…

[Trant Hardwin]

Primus szorítása egyre gyengül, és ezt a geodude is tudja. Még válaszol a charmandernek valamit, mikor, a két test egymásnak feszül, a repülõ fej, egyre jobban tolja elõre a küszködõ pokémonomat, és akkor meglendíti vaskos karját. Úgy látszik nem csak én tudom, hogy Primus nem ellenfél, így újra Lizi a célpont. Közbe kell avatkoznom, de mit tehetnék, hogy gyõzhessen. Cselhez kell folyamodni, nincs más esély.
- Primus fejelõ támadás! - Ordítom, közbe csak egy méterre alig van. Pokémonom máris tudja mire gondoltam. Az ütést el kell hárítani, és lefogni nem tudja, hát visszatámadunk. A tarajos fej lendületet vesz, és mielõtt még csinos kis vöröst eltalálhatná teljes erõbõl belefejel az ökölbe.
A váratlan támadás igen csak meglepi az ellenfelet, és távolról valaki kiált a lebegõ fejnek, nem értem mit, de már nem is számít.
- Primus mozdítsd ki! - Újabb ordítás, ez inkább csak a magam izgalmát jelenti, szegény machop már nem izgul, alig áll a lábán, de meg akarja védeni Lizit. A csinos kis farkát, a lángoló tekintetét, nem venné a szívére ha bármi történne vele. Meglendíti lábát, és már emelkedik is felfele a geodude, ám ekkor ránt egy nagyot Primuson, aki erre nem számított. Hát még én. A lábai elhagyják a talajt, és röppályára próbálja állítani.
Ám Primus nem engedi, egyszer már eljátszott valami hasonlót vele egy ekans, most nem fogja. Lendületét továbbviszi, és ráugrik geodudera karjait hátra feszíti, és kétségbeesetten próbál, magából még kierõszakolni annyi erõt, hogy feltarthassa. Eközben pedig könyörög Lizi-nek, hogy támadjon.
Fogatlan nem figyel a számára semmi kihívást nem jelentõ belsproutokra, Don is csak éppen annyit, hogy egy gyorsvonat kecsességével tapossa bele a talajba. A kis fûpokémonnak nem volt sok esélye, és még visszahívni is nehéz egy olyan vékony, és most már igen csak megtaposott pokémon-t, mint az.
Ám a snorlax már más tészta. Abban van kihívás, és egy puskagolyó erejével csapódik a hasába. Az pedig csak reng, mint egy hatalmas kocsonya, de más hatást nem nagyon érhetett el. Ekkor új célpont után néz, van sok, ekkora testen. A méretes ököl lecsap a földre, de addig már messze jár a rattata. Átsuhan a két lába között, és lendületet véve, az egyik ?térdhajlatába? csapódik bele fejjel. A méretes képzõdmény elsõ ízben remeg meg. Ám ekkor felfedezi, hogy Don-nak a prédájára fáj a szarva.

[Betty]

Hiába teljesítenek a barátaink még önmagukon felül is, az ellenfeleink csak nem akarnak fogyni. Sőt, úgy tűnik, mintha egyre csak sokasodnának. Pár pillanatig csak egyetlen Koffingra koncentrálok a távolban: miután elájult, a gazdája visszahívja, majd a tömegben a hátsó sorokba megy, és elővesz… de hisz az egy super bájital! Most már minden világos! Pokémonjaink ugyanazokkal küzdenek már hosszú percek óta… és biztosan a Góré pénzeli őket, amiből fedezni tudják az italokat! Ez elég nyilvánvaló, hiszen nem tudnák magukat egész nap szórakoztatni, ha kedvenceik nem épülnének fel a lehető leghamarabb. Valahogyan be kéne szüntetni az arénában lévő pokémonok és mestereik közötti kommunikációt… de hogyan?

Eközben Primus és Geodude harca tovább folytatódik, és úgy látszik, a machopnak szüksége van egy kis támogatásra: Lizinek több se kell, máris ott terem, és össze-vissza karmolgatja a kőlabdát, kevés hatékonysággal. Hiába, a normál típusú támadások szinte alig sebzik a föld és szikla típusú pokémont, így az szabaddá téve egyik karját, hátrébb röpíti Lizit egy méterrel, akinek ettől csúnyán feldagad az arca. Ekkor olyasmi történik, amire nem nagyon számítottam: a charmander farka végén lobogó láng óriási méretűvé válik, és az egész pokémon teste pirosas fényt vesz fel. Olvastam erről valamit, ez a legtöbb tűz típusú kezdőpokémonnak egy sajátos képessége: felerősíti a tűz típusú támadásokat. Viszont ez a képesség csak akkor lép működésbe, ha a pokémon már nagyon kimerült. Így visszagondolva, eddig sohasem került Lizi ilyen helyzetbe, még a Donnal való edzések alatt sem.
A narancssárga gyíkocska feltápászkodik, tekintetével megkeresi Geodude-ot, és egy olyan természetfeletti erejű lángszórót indít feléje, ami (útközben megégetve egypár az útjában álló Bellsproutot) pillanatok alatt végez a szerencsétlenül járt kőlabdával, elkerülve a hátán csimpaszkodó Machopot.
De ennyi nem elég neki. Sebességét kihasználva körbeszaladja a pályát, itt-ott eleresztve egy-egy lángszórót, néhol füstfüggönnyel párosítva, csak a nagyobb hatás kedvéért. Még Shanny surf támadásaitól sem ijed meg, aki még idejében észreveszi társa közeledtét, és gyorsan átvált jégsugár támadásokra. Nemsokára az egész arénát sűrű füst veszi körbe, így senki nem lát semmit. Csak remélni tudom, hogy az időközben előretörő füstfelhő nem hátráltatja a Snorlax-al küzdőket…

Nehéz percek ezek egy tréner életében: tehetetlenül várja a végeredményt anélkül, hogy akármilyen információja lenne pokémonjai állapotáról. Shannyt és Dont nem féltem, de Lizit már annál inkább: akár magát is összetörhette ebben a nagy rohangálásban…
Úgy érzem, szinte évekbe telik, mire eloszlik a füst, és az sem éppen reménykeltő, hogy egyre kevesebb hangot hallani a küzdőtérről… mintha vége lenne a harcnak… aztán végre láthatóvá válik minden: több tíz test hever ájultan a porban, és én remegve keresem szemeimmel barátaimat.
- Squuuuuueeeeeeeeeeeer! – kiáltja Shanny, és én rögtön a kétségbeesett hang felé szaladok: a teknősömnek látszólag semmi baja sincsen, csupán úgy liheg, mint egy Growlithe a maraton lefutása után. Amint közelebb érek, összeszorul a szívem: nem véletlenül kiáltott utánam, Lizi mellett guggol, és vízzel spricceli arcát, mindhiába. Egy egészen röpke pillanatra még a szívverésem is eláll, aztán megkönnyebbülten veszem észre, hogy Lizi „csak” elájult. Gyengéden az ölembe veszem, és miután meggyőződtem róla, hogy stabil állapotban van, tekintetemmel körbepásztázom az arénát, Dont keresve.
Még talpon van, de nem véletlenül: ellenfelük, a hatalmas Snorlax talán még dühödtebb, mint eddig, pillantása Fogatlan és Don között cikázik. Shanny-n és Primuson(?) kívül ők hárman az egyedüliek, akik képesek folytatni az ádáz harcot. A többi pokémon mind kidőlt már. A Nidorino egy ki tudja hányadik duplarúgással próbálkozik, becélozva a hústömeg fejét, közben morogva egyet a rattatának, hogy hajtsanak végre kettős támadást.

Minden szem a hármasra szegeződik: a „háború” végkimenetele csak rajtuk múlik!

[Trant Hardwin]

Lángok kezdenek el mindent emészteni. Lizi ügyes, túlságosan is. Rohama, õrült rohama mindenkit elintézett, ám arra nem figyelt, hogy magára is vigyázni a kellene. Ám ezért van ott a machop-om.
- Primus védd Lizi-t - és mielõtt még végig mondanám a mondatot teszi tovább azt amit eddig is tett. Rövid lábain rohan a kis charmander mögött, és véd ki minden felé csapó támadást. Sajnos több mint amire számított, így védeni nem tudja az összeset, de hát testével is fel tudja fogni. Egyetlen gyönyörû pokémon épsége az, ami szeme elõtt lebeg. Lizinek végig kell csinálnia, ezért pedig saját épségét is feláldozza.
Végül eláraszt mindent a füst, és ahogy más se én se látok semmit. Még egy-egy helyen felvillan a lángcsóva, és küzdelem hangjait is hallom, ami t feltételezek, hogy a két vasgyúró küzdelme a óriással. Ám amíg nem csillapodik a füst, semmit nem tudunk.
El is jön az ideje feszültség kézzel tapintható, és míg meg nem látom a fekvõ charmandert, csak ki van fáradva, de egyetlen sérülés sincs rajta. Alatt machop fekszik, úgy látszik lendületében kapta el, és hogy még a földön csúszva se sérüljön alá vetette magát. Most pedig a végkimerülés határán Primus boldogan szólongatja védencét, hogy van.
Ekkor nagy döndülésre leszünk figyelmesek. Snorlax az utolsó dupla rúgásra, ami a ???fejét??? érte, hanyatt esik, és úgy látszik teljesen ki lett ütve. Ám erre összehúzom a szemem, nem tudtam végigszámolni mennyinél is tartottak erõgépeink, de úgy látszott Don vezetett, és a nagymacskával pedig biztos a gyõzelme. Fogatlan semmivel sem törõdve, felpúpozott háttal, vérbe borult szemmel, figyeli nidorino-t. Csak pillanatok kérdése, hogy a vesztes rattata nekitámad-e a szarvasnak. Ám mielõtt még tanúi lehetnénk a dolognak, vagy hogy újabb tömeg pokémon-t küldjenek ránk, közbelépnek.

A levegõ nehézzé válik. Mintha csak forrósodna minden, és olvadt faldarabok kezdenek el potyogni. Míg egyszer csak egy izzó lángcsóva vágódik be a térbe. A riadalom mindenkit átjár, ám lassan társammal mi felengedünk.Egy tucatnyi growlith ugrik be a lyukon, és legalább annyi Jenny rendõr. Aki csak teheti menekülni kezd, természetesen rajtunk kívül. Én fáradtan rogyok össze, és még mindig ratiate-et védelmezve karjaimba nézem, ahogy szisztematikusan égetnek porrá, és kapnak el mindenkit a rendõrök. A kövér fickó, éppen csak nem tud meglépni.

Ekkor egy rendõr és egy kedvenc veszi felénk az irányt, és eléggé fenyegetõen néznek ránk. Szólni nem tudok, csak a biztonság kedvéért visszazárom labdáikba pokémon-jaimat, amivel újabb harctól mentettem meg Dont.
- Senki se mozduljon le vannak tartóztatva! - Kezdi a sablon szöveget, de nem tudok ellenkezni, csak mentegetõzve emelem fel a kezem, de szó már nem nagyon csúszik ki a szájamon. Nyertünk, és egész szép fölénnyel, nem véletlenül vagyunk mi a legjobb pokémonedzõk a világon.