Paras (enyim: Usaghi)

[Boris Usaghi]

.:A POKEMON FAJTÁJA:. #Paras#

.:NEME:. #hím#

.:KORA:. #hát nem tapasztalatlan, olyan bő kamasz lehet#

.:BECENÉV:. -


.:mitõl más õ a többi hozzá hasonlótól?:

.:szokása:.
#Rendkívül színpadias, kicsit talán önimádó alkat. Ha harcra szólítják azt megjelenése után néhány félelmetes(nek szánt, inkább nevetséges) ollócsattogtatással és egy jellegzetes sziszegő hanggal vezeti fel, sikeres támadások után, vagy elkerülve veszélyes helyzeteket a közönség felé büszkén emeli az ollóit és rendkívül élvezi az elismerést, mint egy pici gladiátor.#

.:hogyan is kapcsolódott õ be a történetedbe?:.

Nyáron, az iskolai időn kívül, hisz már jó régen edzettem és tanultam a célért: megfelelő mentor legyek, a pokémon kórházban dolgoztam önkéntesként. Tudom, bár egyúttal nagyon sajnálom is, hogy a küzdelmek során, amelyek nélkül egyetlen ilyen nemes lény sem fejlődhet igazi, végleges alakjába, a sérülések kockázata igen nagy. El sem akartam képzelni azt az érzést, ami akkor törne rám, ha egy küzdelemben a leendő társam megsérülne és nem lenne a közelben egy klinika. Mindenképpen tudni szeretném mit kell tennem ahhoz, hogy megfelelő ellátásban részesíthessek egy sebesült pokémont. Alapvetően az itteni munka, főleg nekem, persze nem csak erről szól. Én csak egy önkéntes vagyok, akinek a segítségét a mindig leterhelt Joy nővér szívesen fogadja, most momentán gézt hajtogattam, amikor a "főnökasszony" szokásától eltérően némileg indulatos szavai jutottak el hozzám.
- És még maga meri mesternek titulálni magát? Mit képzel? Egy pokémonnak lelke van!
Meglepetten álltam fel és lassan kiballagtam a váróba. A nővér éppen egy sebesültnek tűnő, ájult Parast dédelgetett. Apukám révén sokat tudtam ezekről is, alultápláltnak is tűnt, nem csak sérültnek. Egy fiatal srác állt az ajtóban bőrdzsekiben, lezser tartással, mögötte egy primeape nézelődött mogorván. A fiú felkacagott:
- Lelke? Ennek? Ha van, azzal se ment sokra. Gyenge kis lúzer. Szóval behoztam, mert kötelező volt, de ennyi. Elég volt belőle! - jelentette ki határozottan. - Ha annyira ringatni akarja, én nem bánom, ez a maga dolga, viszont jegyezze meg: én nem fizetek az ellátásáért, nekem már nem kell.
- Fiatalember! - csattant fel Joy nővér. - Ezzel a hozzáállással ne is csodálja, ha nem tudja kihozni parasból a maximumot, illetve ha nem változik át sem. Egy pokémont nevelni, tanítani kell!
- Jaja - bólogatott egyetértően a fiú. - Azt kell, az biztos. Már amelyiket érdemes. De ezt? Csak egy túlméretes gomba, pont annyi ésszel és erővel. Nevetséges! Egy primeape, az pokémon! Azzal lehet diadalt aratni. Egy paras... az csak egy... na hagyjuk!
- Hogy lehet valaki ennyire tulok? - mordultam felé.
A srác vigyorogva végig mérte termetes alakom:
- Hát látom zsírszalonnában a tápláláshoz nem lesz hiány - kuncogott. - Na de öcsi, ahogy nézem neked semmilyen pokémon sem jutott, talán nem véletlenül... - húzódott még szélesebb mosolyra a szája. - De tudod mit? Ha véletlenül megmarad a paras akkor tanítgasd, ha nagyon kitartó leszel, lehet, de csak lehet, hogy egyszer még jó lesz egy gombalevesre is. Na viszlát!
Az ifjú, akit valahogy nincs kedvem mesternek nevezni kifordult az ajtón, én pedig sietve a sebesült mellé térdeltem magam is és aggódva kérdeztem:
- Ugye túléli? - néztem a nővérre.
Joy kisasszony beharapta az alsó ajkát és idegesen felelte:
- Sajnos nem biztos - mondta ki szomorúan. - Robert, a fiú aki most ment el, egy geodudeot akart vele legyőzni, hogy befogja, de ez túl sok volt szegénynek. Remélem nem szenvedett halálos sebeket...
A nővér engedélyével végig asszisztáltam a kezelés alatt, segítettem bekötözni a sebeket, majd elkészíteni a megfelelő tápanyagokban gazdag ételt, miegyebek. Valami megfogott paras sorsában. Engem is sokan néztek le, nevettek ki a termetem miatt. Sokan mosolyogtak a hátam mögött, mikor Jake professzor harmadszor sem találta még kielégítőnek a tudásomat ahhoz, hogy utamra engedjen. Igen, megértettem paras félelmeit és helyzetét, ami lelki kötődést eredményezett bennem felé.
Nem mentem haza sem aznap, sem másnap. Ami szabad időm volt a többi beteg mellett, azt mindet őrá szántam. Kötéseket cseréltem, gyógyszereket adtam be, ételt készítettem, bármit. Ha nem volt mit tenni, akkor csak ültem mellette és simogattam, amíg el nem nyomott engem is az álom...
Három hét nagy idő is tud lenni, de megérte. Ennyi időbe telt, mire geodude súlyos sebeiből felépült a kis barátom. Ma már az, akkor lett azzá. Amikor kinyitotta újra a szemeit az ollóival megfogta a tréningruhám ujját, majd ráncigálni kezdte. Megértettem a gesztusát, közelebb hajoltam, magamban felkészülve egy komolyabb spóra támadásra. De csupán gömbölyű fejét fúrta a mellemhez és forgatta jobbra-balra, kedveskedő hangján kárálta: paras, parraaas. Még pár nap után kielégítőnek tűnt az egészségügyi állapota és mivel a trénere nem tartott rá igényt, így az elengedése következett.
Következett volna. Leraktuk az erdőben, körbe nézett, majd odajött hozzám és kíváncsian pislogott fel rám. Lehajolva megsimogattam és egy kényszeredett mosollyal, hisz a szívemhez nőtt már a bokrok felé mutattam:
- Valahol arrafelé lesznek a tieid. Menj csak paras.
Nem ment. Jól eső élvezettel csukta be a szemeit, míg simogattam, de el nem mozdult volna. Amikor jobb híján elindultunk, akkor pedig kitartóan követett apró lábain. Joy nővérre néztem:
- Most... most miért nem megy vissza az erdőbe? - csodálkoztam.
- Azt hiszem Boris, ő már új mestert választott magának, ahogy ismerlek, sokkal jobbat, mint az előző volt - felelte kedvesen.
- De... de azt nem szabad... - ráztam a fejemet. - Még nem vagyok rá készen Jake professzor szerint...
- Pontosítanék - vigyorgott szélesen a lány, - tavaly nem voltál rá kész.
- De... de... - lenéztem a kis bogárra, éreztem is egyből, ezt a döntést most úgysem én hozom meg, ráadásul nem is volt ellenemre az ötlet, ugyanakkor valami még mindig kétségeket ébresztett bennem: - Még ha készen is állok, akkor is... Jake professzor mindenkinek bulbasaurt, charmandert vagy squirtlet adja...
- Akkor javaslom menjetek el hozzá és lássuk, hogyan is reagál - biztatott a nővér kedvesen.
Így esett, hogy elmentem újra a professzorhoz, aki vizsgakérdések helyett rögtön rárepült parasra. Ezer kérdése volt felém a sérüléséről, a gyógyítás módjáról, hosszáról, előző trénerről, miegyéb. Megmérte paras súlyát, hosszát, magasságát, már nem is tudom még mit nem. Engem mondjuk nem túl következetesen hol Bobnak, hol pedig Barrynek szólított, de ez aztán nem zavart, főleg akkor nem, mikor a végén kijelentette: immáron készen állok a tanításra. Megkaptam a szükséges felszerelést, amit azóta egyébként saját edzéshez is használok, a másfél tucat parasokról szóló könyvnek még nem sikerült a végére érnem. Lelkemre kötötte, hogy a megfigyeléseim osszam meg majd vele is minden alkalommal, ha visszatérek és miután sikerült nagy nehezen a rovarkát kihámozni a kezéből elindultunk közös utunkra...
(folytatás a másik pályázatomban)

.:bármi extra még?:.
#Saját nevén kívül rendkívüli színpadiassága miatt képes egy rendkívül mérgesnek ható fújás vagy sziszegés szerű hangot hallatni is. Fizikailag pedig igen jó húsban van, nem kövér, de meglepően nagyra nőtt a rengeteg kajától.#

Ismert támadásai (prof engedélyével vezetem fel, nem kötelező pont, saját játékaim megkönnyítése miatt csak):

- Karmolás (általános - paras ollóival karmol)
- Mérges gáz (méreg - paras egy sűrű, meglehetős kiterjedésű felhőt lő ellenfelére, aki megmérgeződik)
- Spóra (fű - az ellenfélre lőtt növényi spórák elaltatják azt)
- Vérszívás (bogár - paras megharapja ellenfelét és vért csapol le tőle, amellyel részlegesen gyógyítja saját magát is)
- Fényfal (psycho - paras létrehoz maga elé egy fényből szőtt falat, ami elhárítja vagy legalábbis letompítja a rá irányuló támadásokat)
- Aromakúra (fű - minden Parasra és összes társára ható negatív hatásokat azonnal megszünteti egy kékes színű, mentolos illatú kipárolgás a gombái alól)
- Ásás (föld - a Lady Splash edzőtermében tanult különleges technológia segítségével képes Paras a föld alá menekülni a támadások elől, majd onnan döbbenetes erejű meglepetés támadásokat indítani)