Temetőkert

[Boris Usaghi]

Ez a rész meglehetősen különleges szerepet tölt be az egykori nemesi kastélyban, melynek egykor gondozott parkját később a közeli falvak lakosai temető gyanánt használták. Itt találhatóak meg legnagyobb számban Kenjiro örök barátai, kik bármikor megérkezhetnek a sírok rideg öléből...
Némelyek viszont állandóan itt kísértenek, ősi, elfeledett s talán el is kárhozott lelkek, de hatalmas tudás, erő, tapasztalat birtokosai. Ha a mester úgy látja jónak, s magad érzel ehhez kellő kihívást, akkor megengedi egy-egy pokémonodnak a részvételt ezen lelkek tartotta különleges edzéseken. Azonban mivel a módszer közel sem szokványos, a hipnotikus álomba merült barátodnak közvetlenül az agyáéba sugározzák álomkép szerűen a kért tudást, így nem lehet nap mint nap használni ezt, kérjük, pokémonod érdekében is, fogadd el a mester szavait, ha nemet mond egyelőre!
Mindemellett ha kellően bizonyítasz Kenjironak, megeshet, rád bíz egy-egy lelket a sírkertből, hogy segítsen utadon, s maga is tanuljon belőle melletted. Ritkaság az ilyesmi, de ha megtörténik valaha is, az azt jelenti: elnyerted a vénséges kannusi bizalmát.
Megjegyzendő: a vénember komoly kapcsolatokkal rendelkezik a ligában és távoli tenyésztőkkel is. Megeshet, hogy ha nem szellem pokémont szeretnél, akkor is ki tud egyelőre segíteni...

Játéktechnika - képességek tanulása:
Írnod kell egy reagot ide, a sírkertbe, amelyben elhozod a pokémonodat és egy itt lebegő gasthlynek elmondod milyen készséget szeretnél, ha megtanulna kis barátod. Bármilyen típusú pokémont képesek tanítani a szellemek, de a dolog kimerítő, így legfeljebb hat hetente egy technikát vehetsz fel nálam. Ez alól kivétel, ha megnyered a teremcsatádat ellenem első alkalommal. Ez esetben azonnal kérhetsz egy tanulási lehetőséget itt.

Játéktechnika - új pokémonok:
Alapvetően Kenjiro szellempokémonokra szakosodott, el kell döntened, hogy fiatal pokémont, vagy tojást kérsz. Amint ezt végiggondoltad, nyiss meg ide a gymbe egy új topicot, amelynek címében szerepeljen a neved és a kért pokemoné is, kezdésként csak annyit írj (nem kell szerepjátékosan, úgysem tudod milyen feladatot kapsz). Erre meg fogok írni egy történet indulást, amit neked kell befejezned, nem összecsapva, érdekesen, érzelmesen, fordulatosan vagy akció dúsan (rád bízva). Ha elüti a mércét, akkor meg fogod kapni álmaid kis szellemét vagy annak tojását kérésed szerint.
FIGYELEM!
Amíg az oldalon nem működik elegendő szakosodott tenyésztő, addig Kenjiro más fajta pokémon tojását is meg tudja szerezni (jelenleg ez alól a kutya félének kinézők már kivételek), de ez esetben, ha nem szellemet kérsz, az minden esetben tojás lesz. Megszerzési metódusa ugyanaz.
Mindenki figyelmét felhívom, az igénylés beérkezése után megkérdezem Jaket, ha ő rábólint, csak akkor kapod a történet kiírást!

Játéktechnika - jellemváltás:
Pokemonok viselkedésének átírásával csak szellempokémonok esetében foglalkozunk. A metódus ugyanaz, mint a képesség tanulásnál, csupán annyival más, hogy próbáld a lehető legérzékletesebb leírást adni arról, amit célként szeretnél elérni. Időm függvényében megírom az új adatlapot, akkor lesz kész a dolog. Erre nincs időkorlát, akkor hozod, amikor jól esik.

[Nosh]

A sok Pokemon tréner ajánlására eljöttem az Ancient Soul Gym-be hogy azzal a bizonyos Kenjiro-val megtanítassam Sierra-nak a Szörf nevű képességet. Megérkezve a terem elé csak bámultam magam elé, mert csak egy temetőt találtam.
-Pedig a térkép ezt a helyet jelölte. Talán fordítva tartom?-kérdeztem "magamtól" és elkezdtem forgatni a kezemben lévő útmutatót.-Hát akkor biztos ez az.-indultam el a temető bejáratához.
Gyorsan feldobtam Sierra labdáját. Ha netán valami baj lenne legalább valaki megvéd.
-Üdvözöllek!-kiáltott rám egy szellem, amitől a hátamra estem.
-Sierra, fejelés!-kiáltottam barátomnak, de ő szó szerint átesett a lényen, amire ránézve nem is volt olyan ijesztő. Csak egy egyszerű Gastly.
-Ó, csak egy Pokemon vagy!?-nevettem a kis szellemre.
-Szóval miért jöttél? Le akarod győzni Kenjiro mestert?
-Nem, csak a Szörf nevű támadást akarom betanítatni a barátomnak Sierra-nak!
-Értem! Azonnal szólok a szellemeknek!-mondta és eltűnt.

[Boris Usaghi]

Egy alacsony, szikár, szinte csonttá aszott vénember alakja rajzolódik a ködben, amint hosszú, ősz haját rángatja a szél, vékony, szinte már karmoknak hatóan csontos ujjai a göcsörtös botját markolják. Tekintete végigsöpör Noshon, de aztán nem méltatja különösebb figyelemre, inkább az előtte újra megjelenő gastlyre figyel a nagyot hallók jellegzetes, enyhén előre dőlő tartásában. Végül biccent egyet és a botjába foglalt 4 pokelabda egyikét felnyitja. Egy shedinja, elhalt bogárpokémon reppen elő belőle, s hamarosan alakot ölt még vagy hat haunter is. A szellembogár a fiatal tanító és a pokémonja felé lebeg, gülü szemei természetellenes színben villannak fel, a seal pedig lilás fényárban úszó aurával felemelkedik a talajról, tekintete kifejezéstelenné, üvegessé válik, mintha elpusztult volna, pedig csupán csak hipnózisban van. A lebegő pokémon köré gyűlnek a szellemek, szemük lilás fényben izzik, a kis tengeri szökevény teste pedig rángatózik a levegőben, mint akit a legiszonyúbb lidércnyomások kínoznak. Kínlódó hangja szívet tépő sírássá változik. Na igen, azt már senki sem mondta, hogy a vénséges pap módszerei kíméletesek lennének, csak azt, hogy hatékonyak. Ha Nosh esetleg közbe is akarna avatkozni barátja szenvedései láttán, a rögvest feltűnő szellemhad ezt akkor sem hagyja, verbális dolgokra, mint mondjuk a kiáltozás, meg úgysem reagálnak.
Nagyjából fél órán át tart a tortúrának is beillő tanítás, Sierra teste a végén már szinte görcsösen remeg, szemei fényárban úsznak, farka tehetetlenül csapkod. Végül a haunterek kifakulnak a térből a shedinja pedig visszarepteti az ifjúhoz s egyszerűen elé hajítja a még álmában is hüppögő fókapokémont. A gastly is megjelenik újra, a fiú elméjébe sugározva mondandóját:
- Megkapta a véglény az áhított tudást - közli lenézően, - bár nem bírta valami könnyen a tanítást. Sajnos nem minden pokémon talál megfelelő edzőre, úgy tűnik elég gyenge a tehetséged hozzánk, úgyhogy Kenjiro mester jobbnak látja ha elmondom: hagyd pihenni, pár óra alatt regenerálódik. De egy ideig ne hozd újra hozzánk, az elméje nem bírná ki.
A shedinja közben visszaröppen az ösztövér vénséghez, aki savanyú, ajakbiggyesztő grimasszal méri végig a srácot, majd hátat fordít. A gastly még hozzáteszi:
- Ha nincs más dolgod itt halandó, akkor távozz - utasítja Nosht. - A fajtád nem látjuk szívesen. Ha pedig akarsz még valamit, mond el most.
Amennyiben nincs más, akkor eltűnik s egy fényes, vörös sáv jelenik meg derengve a fűben, ami mutatja a visszafelé vezető utat, egyúttal a pap azon meggyőződését is, hogy magától nem találna vissza a fiatalember.

[Betty]

Miközben átlépem a temetőkert kapuját, azon gondolkozom, hogy biztosan jó ötlet volt-e eljönni ide. Kiráz a hideg ettől a helytől, de nem csak engem: Don mellettem lépdel, néha elfintorodik ( szegénynek nincs előnyére most a jó szaglása), de magához képest elég bizonytalanul kezeli a helyzetet. Ő az, aki mindig minden helyzetben magabiztos, de most mintha kifejezetten ügyelne rá, hogy a közelembe maradjon.
- A te ötleted volt - közlöm vele a tényt, amikor már-már sértődötten néz rám, hogy már megint mibe kevertem bele. A köd egyre sűrűbb, ahogy haladunk, lassan az orromig sem látok. Pokémonom szorosan a lábamnál toporog, de egyszerre csak megáll: egy árnyék közeledik felénk. Intek neki, hogy egyenlőre ne támadjon, ugyanis nem tudjuk, hogy a lény jószándékú-e vagy sem. Nemsokára egy Gastly képében jelenik meg a korábbi árny. Mivel nagyon furcsán méreget minket, úgy döntök, hogy megkérdezem, hátha tud nekünk segíteni:
- Szia Gastly... ööö... ő itt Don, én meg Betty vagyok. Kis barátom szeretné megtanulni a Toxic nevű támadást, és úgy hallottuk, ezen a helyen van lehetősége elsajátítani e mozdulatot... - elharapom a mondat végét, és várom, hátha Gastly reagál valamit. Túl kínos és ijesztő ez a csend.

[Boris Usaghi]

Jöttötökre az egyik gastly lebeg elő és hallgatja meg a kéréseteket, majd hangja csikorgó visszhangot ver az elmétekben:
- Ez - lebben egy pillanatra Don felé - akar tanulni?
Ha megerősítitek, akkor bólint:
- Értesítem a mestert...
Ellebeg, de nem messzire, a temetőkertet örökkön megülő ködfátyolban egy árnyalak bontakozik ki. Ember, annyit azért láttok, akinek hosszú, ősz hajába kap s azt cibálja a talán sírboltok mélyéről felzúgó hideg szél. Végighallgatja talán a szellemet, mindenesetre utána lassú lépteivel elindul felétek. Bele telik vagy tíz percbe is, mire a köszvényrágta lábak elcipelik a vénember aszott, vékony testét elétek. Érdekes figurának látszik. Testalkatra nézve egyáltalán nem mondható fenyegetőnek, neked Betty talán ha a válladig érne, de ráadásul még görnyedten is jár, ami még inkább szinte törpe benyomását kelti. Arca ráncok tengere már csupán, az emberi vonások karikatúrája egy elmebeteg rajzoló őrült munkája ki lelkének kakofóniáját alkotta meg a szilárd világban. Hosszú haja régen őszbe csavarodott, megritkult már, a járáshoz is hosszú, göcsörtös botjára támaszkodik. Mégis... Van benne valami erő. Valami mély, rejtett őserő. Valami, ami dacol az idő vasfogával, mely Szisziphus terheként üli meg a vékonyka vállakat, a csontok melyeket még te is talán egy komolyabb szorítással hurkapálcaként roppanthatnál el, ellenállnak a legnagyobb úrnak, az idő önnön farkába harapó nagy levatiánja egész súlyával hever rajtuk, s mégis, a vénember megy tovább. Talán a díszes, nagyobb részt fekete, fehér sújtásokkal kiegészített ceremoniális papi ruha ad neki valami tiszteletet parancsoló megjelenést, talán a lázban égő szemek, melyek pillantásától egy másodpercre meghőköl ember s pokémon egyaránt. Jól látod a négy pokelabdát, amit a botba foglaltak bele. Reszelős, vizenyős nyikorgásként ható hang kel az éjszakába s kisebb csontoratóriumot játszik gerinccsigolyáidon:
- Üdvözöllek, gyermek, a sírkert magányában, a holtak birtokán - mormolja. - A kannusi vagyok, a temető papja. Tanulni hát? Bölcs, avagy ostoba lépés ez, az istenek megmondhatói, én nem. Én csak egyszer figyelmeztetlek: innen még nem távozott úgy senki, ki tanulni jött, hogy tudásában szegényebb lett volna. De a bölcsességnek ára van. Nagy ára. A pokémonod s te együtt fizetitek meg. Érzelmekkel s fájdalmakkal. Neked kell tudnod mit ér meg nektek a Mérgezés erőinek megszerzése, ha igent mondasz nincs visszaút, ha megfordulsz, nem tartóztat senki fel. De dönts gyorsan, régen nem kedvelem már a lélegzők társaságát... - fúrja átható pillantását a szemedbe.

[Betty]

Legnagyobb meglepetésünkre a Gastly emberi nyelven kezd el beszélni... vagyis, beszédnek nem igazán mondhatnám, de az biztos, hogy tisztán értem, amit mondani akar.
- Igen, ő szeretne tanulni - válaszolok neki, direkt kihangsúlyozva a személyes névmást, éreztetve a pokémonnal, hogy nem egy tárgyról van szó. Don halkan morogva fejti ki nemtetszését, de végül nem csinál semmi meggondolatlant.

A szellempokémon ellebeg, majd nemsokára megjelenik az edzőterem és a hozzá tartozó létesítmények tulajdonosa, aki magát kannusinak, papnak nevezi. Első látásra egy aszott öregembernek néz ki, de ő is - csakúgy mint pokémonja - rendelkezik egy bizarr aurával. Olyan érzése lesz tőle az embernek, mintha egyszerre akarna elfutni és közelebb kerülni hozzá. Mindenesetre nem egy bizalomgerjesztő figura.
- Don? - fordulok kérdőn nidoran felé. Az öreg beszéde nem nagyon győzött meg a biztonságáról pokémonomnak, de tudom, hogy ebben - kivételesen - nem én döntök. Vagyis nem csak én. Don egy ideig mereven nézi a kannusit, majd megfeszíti végtagjait, és egy erőteljes "Nidoo!" - val adja tudomásunkra, hogy ő mindenben benne van. Erős akar lenni, mindenáron. Erősebb, mint Shanny.
- Igen! - mondom aztán, kicsit talán túl hangosan is (a temetőhöz szokott embereknek mindenképp). Hisz nem azért jöttünk ide, hogy meghátráljunk!

[Boris Usaghi]

A vénember kutatóan néz most Don szemébe, majd néhány másodperc hezitálás után biccent:
- Ám legyen. Mindenkinek magának kell megtenni első lépését ami a mennybe, vagy a pokolba visz - feleli halkan. - Az idő rengeteg bölcsesség iszapját rakja le a lélekben, de annak mérge el is sorvasztja azt. Időnként... meg kell hajolni az ifjonti hév fennen lobogó tüze előtt.
Megemeli enyhén a botját, melyen szavaira nyílnak a pokélabdák:
- Viszály! Háború! Éhínség! - kárálja a férfiú.
Hamarosan a színetek előtt bontakozik ki három lebegő, sötét árny. Haunter, driftblim és shedinja. A bogárszellem gömbszemei felizzani látszanak, mire Don teste körül kékes színű aura kél s lassan a levegőbe emelkedik. Mindenfelől kísértetek árnyalakjai fakulnak a térbe, körülötted is Betty, ami megakadályozza, hogy közeledj, még ha szeretnél is. A három pokémon irányításával fél tucat másik haunter lebegi körbe a levegőben sötét álmokba merülő nidoranedet, szegény pára teste görcsösen remeg, rugdalózik, ahogy sötét kínzói elméjébe hatolnak. A vénember érzelemmentes hangon magyarázza:
- Darabokra törik az emlékeit, lehántanak a lelkéről mindent, ami valaha volt vagy lehetne. Megmutatják neki, milyen a halál. Hideg. Sötét. Magányos. De közben alkotnak is. Szentségtelen tudást plántálnak az összeroppant lélekmaradványokba s elültetik benne saját irigységük s gyűlöletük magját, mi az élőkhöz köti őket. Az a förtelmet, ami féregként rágja őket, mohó, soha meg nem alkuvó, jól nem lakó kártevőként. Őket lassan felemészti, s ha nincs benne elég erő, akkor a szolgád is önnön ép elméjével fizeti meg az árát. De ha van... akkor meríthet mindebből. Mert az elmeféreg gyűlölete színtiszta méreg. Megtanítja majd ezt a kis... valamit... hogy merítsen erejéből - kántálja. Hangja talán ódon sírboltok mélyéről kelt hideg szél, suttogásában a halál örök keserédes ígérete ver visszhangot.
Don pofáján habos nyál csorog alá, szűköl fájdalmában, dobálná magát, ha engedné Éhínség telepatikus ereje, így csak elveszetten ráng, görcsösen zárt szemhéjai mögül utat találnak maguknak a kínok, a lelki s fizikai fájdalom könnyei. Végül véget ér a tortúra, mi feltehetően csak egy-két percig tartott, de talán jóval többnek is tűnhetett. Cipőd orra elé csapódik be a lényegében ájult Don teste, s még csak lehajolni sem tudsz hozzá a lebegő szellemek miatt, kénytelen vagy a vénemberre figyelni. A pap bólint:
- Kibírta. Meglepő - ingatja lassan a fejét. - Mindenesetre a kért tudás immár az övé. Hagyd pihenni kicsit. Mielőtt újra átléped e pokémonnal a temetőbirtok határait, azt ajánlanám, kicsit várakozz majd. Harcias a rabszolgád, de nem bírna ki még egy tanulást rövid időn belül...
Int s a gastly had végre a remegő kis testhez enged. Még hallod a kannusi jeges hangját bekúszni a füleiden át talán az elméd rejtekébe is:
- Ha nincs más, akkor vidd a talpnyalódat innen. Nem látunk szívesen - susogja mint száraz falevelek hattyúdalukat a késő őszi éjszakákon...

[Betty]

Szemeimben egy pillanatra mély gyűlölet lángol, az előttem álló teremtmény iránt érzek így, aki magát embernek hiszi. De valójában nem más, mint egy... nem, nem beszélhetek csúnyán, sőt, mégcsak nem is gondolkodhatok így, hiszen ezek mindent látnak és hallanak. Legalábbis én ezt hiszem, ezt hitetik el velem.
A tehetetlen düh a következő, amin csak nagyon nagy erőfeszítések árán tudok túl lenni. Miket beszél ez? Szolga? Halál? Magány? De nem szabad, könnyek, nem szabad előjönnötök, hiszen mi most egy érzelmektől mentes világba csöppentünk, ahol megvetik az ilyesmit. De nehogy bárki is azt higgye, hogy a becsületem megtartása miatt teszem, vagyis nem teszem meg mindezt... nem, én nem foglalkozom vele, engem nem érdekel, ő mit gondol... ez mit gondol... egyszerűen nem számít. Felőlem beszélhet, akár a világ végezetéig is, magyarázhatja amit látok, de a gondolataimat elvenni nem fogja... nem tudja.
Talán csak pár perc az egész, de nekem évezredeknek tűnik, ahogy pokémonom szenved, és én mégcsak megvédeni sem tudom. Próbálom nyugtatni magamat, hogy nem az én ötletem volt idejönni, de a felelősség mégiscsak engem terhel.

Vége van. Don kimerülten hever előttem, de a szellemek nem engednek hozzá, amíg gazdájuk beszél. Mit tehetnék, türelmesen megvárom a szentbeszéd végét is, összeszorított ajkakkal, hogy véletlenül se hagyja el számat semmi, amit nem szeretnék.
Ezután felkapom ájult pokémonom, kipréselek valami köszönetfélét a szellemeknek (na nem a papnak), majd hátat fordítok az egész halott bagázsnak, és futásnak eredek. Szerencsére egészen jól tudom a kifele vezető utat, hiszen csak az élet jeleit kell követnem, és kint is vagyok ebből a borzalomból. Még mindig szó nélkül, becsukom a temető kapuját, és Dont simogatva elindulok a pokemon center irányába.