Sikátorok

[Garrius]

- Treecko, mutasd magad. – hagyták el erõtlenül ajkait a szavak.
A feldobott pokelabda engedelmesen szétnyílt és lakója egy szempillantással késõbb már Garr felett, a teljesen függõleges falon volt, méghozzá fejjel lefelé. Lehet, hogy egy külsõ szemlélõ csodálkozott volna ezen de a fiú tudta, hogy pokemonja mire képes. Mint ismeretes a Treeckok, nagyon ügyes falmászók, hisz az evolúció gondoskodott róla, hogy ezek a lények képesek legyenek apró termetüket, területvédõ természetükkel összeegyeztetni. Ebben pedig rendkívüli szerepet játszik a képesség, hogy szinte bármire fel tudnak mászni. A vadonban minél magasabbra jut, annál inkább szemmel tarthatja a territóriumát. Ez pedig nem csak védekezésre jó de a zsákmányszerzést is jelentõsen megkönnyíti.
Az a bizonyos, nem létezõ külsõ szemlélõ viszont észrevehetett volna még valamit, nevezetesen, hogy a tréner a fal tövébe roskadva hívta elõ társát. A sikátor teljesen kihalt volt, mindössze õk ketten tartózkodtak benne. Ez azonban pár perccel ezelõtt még nem volt így. Azaz a létszám megegyezett de a társaság felépítése nem. Garr arcán tagadhatatlan nyomai voltak annak, hogy másvalaki is járt itt. Egy felhasadt alsó ajak és egy –az eredeti színét még korántsem elérõ- monokli.
A fiú a földön ült, hátát a falnak vetve. Amikor pokemonja, felismerve a helyzetet, lesietett mellé, szomorkásan elmosolyodott és megsimogatta a gekkó fejét:
- Azt az utolsó beszólást már igazán nem kellett volna! – válaszolta Treecko kérdõ tekintetére, ezzel el is árulva mivel szolgált rá a szolid kis verésre.
A zsebszörny lesújtó pillantással nyugtázta tanítója szavait. Már megszokta, hogy a fiú ilyen de morális kötelességének érezte legalább ennyivel megfedni érte.
- Anyukám mindig mondogatta, hogy egyszer a nyelvem lesz a vesztem…és nem valami csúnya nemi betegségre célzott…! Kicsit örülök is neki, hogy ez utóbbit nem érted teljesen. –tette hozzá nevetve, partnere értetlenkedõ arckifejezése láttán.
- Tríí… - szólalt meg, már-már lenézõ hanghordozással
- Hey, ne engem okolj mindenért, igazán megszokhattad volna már, hogy néha bajba keveredem. A körülmények áldozata vagyok.
Erre csak egy „na ne már” szemöldökfelhúzással felelt.
- Jó, akkor elég sokszor de ez nem változtat a lényegen…
Treecko meg sem várta a menetrend szerinti magyarázkodás végét, egyszerûen csak hátat fordított Garrnak és keresztbe fonta két karját, mintha csak ösztönösen tudta volna, hogy a pszichológiában mit jelen ez a gesztus.
- Nem fogok neked magyarázkodni! –csattant fel Garr, miután egy tekintélyes vérköpetet juttatott a földre- Idõsebb és okosabb vagyok nálad. Ráadásul az én ételemet eszed, szóval ne hidd, hogy mindig neked van igazad. –maga is elfordította a fejét de néhány pillanat múlva megadóan visszanézett Treeckora. – Kó, nem azért hívtalak elõ, hogy veszekedjünk. Tényleg nem! Tudod, most kicsit letörték a szarvaimat, belegázoltak a hiúságomba és ezt az ember, valami érthetetlen okból, meg szeretné osztani a legjobb barátjával. –határozottan kedvesen csengtek a szavak…
…a szavak, amik látszólag kicsit sem hatották meg a kis zöld hüllõt.

[Garrius]

Garr óvatosan Treecko vállára tette a kezét és egy könnyed mozdulattal maga felé fordította a dacos kis jószágot. Farkasszemet néztek. A sikátor csendje nehéz lepelként ereszkedett a pillanatra. A feszültség bárki számára észrevehetõ lett volna…legalábbis ha nem ismeri ezt a két jómadarat. Valójában ez a kettejük rítusa volt, egyfajta kiegyezés két konok lény között.
Néhány másodperc múlva, teljes összhangról árulkodva, szinte egyszerre húzódott mosolyra a szájuk. Nagyot sóhajtottak. A vihar elült!
A pokemon, mestere mellé huppant és tüzetesebben szemügyre vette annak sérüléseit. Igazából láthatott már komolyabb sebeket is. Ahogy mondta, Garrius gyakran keveredik összetûzésbe emberekkel, igaz verekedésig eddig csak párszor fajult a dolog. Sajnos nem mindenki vevõ a humorára és a csipkelõdésre. Na igen, Garrhoz intelligencia kell, nem kevés toleranciával megfûszerezve.
- Az oldalam egy kicsit jobban fáj. – jelentette ki. – Pedig nem is neki, hanem a barátnõjének szóltam oda…és nem is voltam túl nagy bunkó. Az már más kérdés, hogy ez az elõember nem vette jó néven. Aztán ha már izmozott, heccelni kezdtem és ez lett belõle.
A fiú megropogtatta a nyakát és eligazgatta zilált kabátját is. Egyelõre még nem akart felegyenesedni, még szüksége volt pár percre, hogy összeszedje magát és visszamenjen a hotelszobába de kezdésnek ez is valami.
- Alig vagyunk itt egy hete és máris ilyesmi történik. Szerintem az itteni emberek agresszívebbek. Jobb lett volna ha a Hoenn régióban maradunk. – fejezte be a gondolatot.
Treecko arckifejezése azonnal elárulta, mennyire nem ért egyet a hallottakkal. Sõt egy alig receptálható morgással azt is jelezte, hogy ha tanítója továbbra is folytatja az önsajnálatot elég nagy esély van egy újabb vita kialakulásának.
- Jól van Kó, igazad van. Megígértem, hogy kezdünk valamit az életünkkel és ezt be is tartom. Tökéletesen emlékszem rá mit mondtam neked mielõtt elindultunk. Szavamat adtam tehát végigjárjuk az itteni termeket, hogy meglássuk van-e tehetségünk a jelvénygyûjtögetéshez. Ha igen, meg sem állunk egy 8 termes ligáig, pont ahogy szeretnéd. És tudod mit, én is erre vágyom. Szeretsz harcolni, ahogy én is!
- Trííkó trí! – jegyezte meg a pokemon kuncogva
- Igen, neked valóban jobban megy kicsit. – nevetett Garr. – Ha nem így lenne ki sem állnék az itteni vezetõkkel. Tudod, hogy nem szeretek beégni. Bár az utóbbi idõben kicsit mintha elhíztál volna.
"Telefogas" vigyort eresztett meg partnere felé, amivel nyert is magának egy szolid kis oldalba bökést. Természetesen ez csak rágalom volt. Treecko tökéletes formában, izgatottan várta élete elsõ tétmeccsét. Eddig is sokat harcolt, melyek többségét – leginkább hihetetlen gyorsaságának hála- meg is nyert de azokat a korábbi ellenfeleket nem lehet egy, a liga által elismert vezetõhöz hasonlítani.
Nehéz eldönteni melyikük az igazi értelmi szerzõje ennek az új utazásnak. Kitõl ered a gondolat, hogy elhagyják az ismert vidéket és eljöjjenek ide. Garr vágyott a környezetváltozásra és az új kihívásokra de talán nem is ez szülte az elhatározást, hanem azok a pillanatok, amikor látta Treecko elszánt arcát olyan kiképzõk ellen harcolva, akik már rendelkeztek jelvénnyel…

[Garrius]

- Neked kicsit sem hiányzik a Hoenn régió? – kérdezte Garr
Treecko, tekintetébõl ítélve, eltöprengett a válaszon. Bizonyára az õ agyán is átfutottak a régi események. A tájak, ahol jártak, az emberek, akiket megismertek és az a sok pokemon, amelyekkel összehozta õket a sors. A csaták vad lüktetése és a szerelem gyengéd simogatása, amit egy Leafeon iránt érzett. Lily - mert így hívták – egy Sinnohból érkezett koordinátor hû társa volt, akivel egy versenyen ismerkedtek meg. Garr alkalmi munka gyanánt elvállalta, hogy segédkezik az esemény lebonyolításában, innen pedig már minden jött magától. Szóba elegyedett a csinos koordinátorral és bár annak võlegénye volt, ez Treecko lehetõségeit nem befolyásolta a lány pokemonjánál. A két zsebszörny sok idõt töltött együtt, legalábbis a körülményekhez képest, hisz Leafeonnak azért a versennyel is rengeteget kellett foglalkoznia. Igaz, hogy megnyernie nem sikerült de bejutott a második fordulóba és az a Scizor kerekedett felül rajta, aki végül megszerezte mesterének a szalagot is.
Garr nem is tulajdonított nagy jelentõséget a két pokemon „barátkozásának” egészen addig a pillanatig míg el nem érkezett a búcsú. A verseny és a vele járó fesztivál véget ért, a bódékat lebontották, a résztvevõk pedig elindultak vissza a hétköznapokba. Treecko szinte kõvé dermedve figyelte a távozó lányt, akinek oldalán ott fityegett egy nagyon különleges pokelabda, Lily labdája. Mindez nagyobb pofonként hatott a kis zöld teremtésre, mint az, amit egy Machamptól kapott még az utazásuk kezdetén.
Treecko azóta sem ismerte be soha, hogy érzett valamit a kis Leafeon iránt de Garrnak mindig is jó szeme volt az ilyesmihez, így ez mindmáig jó kis táptalajt szolgáltat egy-egy sikamlósabb verbális odacsípésnek. Barátok közt már csak így megy ez.
A hüllõ végül határozottan rázta meg fejét, ezzel jelezve a nemleges válaszát.
- Ez aztán az eltökéltség. Azt hiszem ezt mindig is szerettem benned. Majdnem annyira mint te egy bizonyos Eevee evolúciós irányt…
Treeckonak mindössze néhány pillanat kellett hozzá, hogy rájöjjön mire célzott tanítója. Rendkívül intelligens lény volt, aki olyan dolgokat is megértett, amiket az emberek többsége ki sem nézett volna egy pokemonból. Sõt, ami talán az egyik legkülönlegesebb vonása volt, hogy rendelkezett antropológiai értelemben vett humorérzékkel is.
Eltávolodott kicsit Garrtól, sunyi mosollyal a szemébe nézett majd elõrenyújtott bal kezének két szélsõ ujjat lehajtva, félreérthetetlen jelzést produkált felé. Igaz, hogy Treecko nem tudta ez mit szimbolizál pontosan de azt már megtanulta, hogy ezt kell mutatni ha a fiú kötekedni próbál:
- Trííkó. – tette még hozzá, ráncigálni kezdve trénerét, mivel már nagyon elege volt belõle, hogy itt kell ücsörögniük. Éhes volt és unta a helyhez egyáltalán nem illõ lelkizést is…

[Garrius]

- Azt hiszem tényleg ideje lenne indulnunk. – mondta. – A holnapi nagyon különleges nap lesz mindkettõnk számára.
Garr egy újabb adag véres köpetet távolított el a szájából, aztán erõt véve magán felegyenesedett. Pokemonja kérdõ pillantásokat küldött felé, hisz õ még nem tudta mit tervez a mestere. Ez nem csoda, elvégre a fiú fejében is csak az imént fogalmazódott meg a gondolat. A közös emlékek felidézése megszilárdította az eredeti elhatározást:
- Figyelj Treecko, holnap meg fogsz küzdeni a Fighter’s Hall Gym hírhedt Hitmonchanjével és elnyered…elnyerjük életünk elsõ jelvényét. – a szemei végig mosolyogtak miközben a szavakat formálta, igaz ezt az összhatást kissé elrontotta az idõközben meglehetõsen bekékült monokli. – Igazad volt, végre el kell mozdulnunk a stagnálásból és ez a legjobb módja.
A vékonyka hüllõ szemei még a kis utcácska sötétjében is erõsen csillogtak. Le sem tagadhatta volna az izgalmat, ami hatalmába kerítette. Ez viszont nem az a kellemetlen, szorongó érzés volt, mely félelemmel vegyül. Nem! Várta az összecsapást, várta a lehetõséget, várta a holnapot.
Az extázisból kicsit felocsúdva egyetlen szempillantás alatt Garr vállán termett és szokásától eltérõen „fecsegni” kezdett. Mindössze a nevét és annak szótagjai ismételgette de a tanítója tudta, hogy a mögötte megfeszülõ tartalom korántsem ilyen egyhangú. Természetesen nem értette szóról szóra a hallottakat de el tudta képzelni, hogy mi mindent próbál most megosztani vele. Mindenesetre nagyon furcsa volt a hallgatag pokemont így látni.
- Úgy vélem a kezdéshez ez lesz a legjobb terem. Állítólag nagyon erõs az ellenfél de cserébe biztosak lehetünk benne, hogy kihívhatjuk õket, mivel csak egy-egy elleni harcokat szerveznek. Elég komolyan limitálja a lehetõségeinket, hogy csak kettecskén vagyunk. Vannak olyan edzõtermek, ahol 2, 3 vagy még több pokemonnal kell szerepelni.
Garr az utóbbi idõben sokat gondolkodott már ezen a témán. Tudta, hogy ha komolyan szeretnének foglalkozni a jelvénygyûjtéssel muszáj lesz újabb zsebszörnyeket szereznie. Igen ám de mivel járna egy ilyen csapatbõvítés? Képes lenne-e több pokemonról gondoskodni? Sikerülhet-e egy a Treecko és közte kialakult kapcsolathoz fogható viszonyt kiépítenie az új jövevénnyel, sõt jövevényekkel? Mégsem ezek a kérdések aggasztották igazán; Kó a barátja, az egyik legfontosabb lény az életében és ezt borzasztóan sokra tartja. Nem akarja, hogy a barátságuk visszafejlõdjön vagy megváltozzon. Félt felborítani a kialakult egyensúlyt.
- Ki kell pihenned magad. Térj vissza!
Treecko engedelmesen hagyta, hogy a pokelabda magába szippantsa. Garr pedig követve társa példáját és megfogadta saját tanácsát, visszatért a kis hotelszobába, amely átmeneti otthonául szolgált.

//Folytatás: Öltözõ//