Tiamat (Sandile)

[Hope Uprising]

.:A POKEMON FAJTÁJA:. Sandile (メグロコ Meguroco)

.:NEME:. nőstény

.:KORA:. fiatal

.:BECENÉV:. Tiamat


.:mitõl más õ a többi hozzá hasonlótól?:.
+ Egy muskétás jellemével hasonlíthatnám össze. "Egy mindenkiért, és mindenki egyért" ha lehetne mottója Tiamat-nak. Nagy a szíve és teljességgel elítéli a zsarnokoskodást, gonoszkodást és az olyan tevékenységeket és személyeket, akik vagy amik szándékosan akarnak rosszat az embereknek és pokémonoknak egyaránt.
+ Lojalitása vetekszik egy alárendelt lovagéval. Semmi helyzetben se merne elárulni vagy más tréner pártjára átsiklani. Ő büszke arra, hogy mellettem lehet és az igazamat foghatja.
- Szégyenlős is szokott lenni. Különösen akkor, ha sok emberrel, illetve pokémonnal kell együtt lennie. Ilyenkor ha megteheti, a ruhám alá mászik, menedéket keresve a közeledő "veszélytől". Igen nehéz erről a tulajdonságáról leszoktatni, inkább bele kell törődnöm Tiamat szégyenlős természetébe.
- Rendkívül falánk természete van. Minden kaját szívesen elmajszol, legyen az bogyó vagy valami egészségtelen hulladék. Őt hidegen hagyja, mi lesz a termetével. Nem is hízik, s hogy ezt miként csinálja, csak a jó Arceus tudhatja...
+/- Afféle nindzsa-pokémon. Inkább semlegesnek mondanám ezt a tulajdonságát. Képes a legkisebb helyeken megbújni - köztük az én ruhám alatt - és onnan lesből támadni. Néha hasznos, ha például egy rossz embert kell elkapni. Gyakran teszi meg ezt velem vagy más barátaimmal, ha éppen unatkozik. De persze ezt az "adottságot" a legmegfelelőbb helyzetekben szereti kihasználni.


.:szokása:.
Gyakran, ha olyan helyen kirándulunk, ahol rengeteg homok van, előszeretettel ássa be magát a talajba. Emellett sokszor a vállamon utazik, ha éppen kedve szottyan. Ha pedig "nindzsásat" játszik, akkor általában fel szokott mászni magas, erős fákra és onnan vetődik rá "áldozatára".

.:hogyan is kapcsolódott õ be a történetedbe?:.
Sejteni lehet, hogy ő volt az a pokémon, aki megmentett a vad Aerodactyl-tól és feltartotta, míg apámék a helyszínre érkeztek. Sokáig tanakodtam, miféle pokémon lehetett. A pletykák terjengtek egy olyan pokémonról, ami korábban sivatagokban élt, s egy maga eljutott hozzánk. Hogy elhiszem-e? Persze, hiszen szemtanúja voltam ennek a homoki pokémonnak. Végül úgy döntöttem, meg is keresem. A pletykák szerint a közeli erdőben lelem meg. Ó, a jó öreg erdő, friss levegővel... Élmény lesz azt a homoki pokémont meglelnem. De végül ő talált énrám. Mikor végképp nem számíthattam rá, ő egy magas fenyőről leugorva támadt hátba, s fel is döntött! A szívbaj kerülgetett, főként azért, mert azt hittem, már megint egy Aerodactyl! Ám végül megpillantottam a támadó arcát: egy kis Sandile. Hasonlóképpen vetette rá magát arra a bestiára is, amitől meg kellett óvnia. És akkor a fejemhez kaptam: hisz' ez a kis Sandile mentett meg sok-sok éve! Amint ezt kimondtam hangosan, a homoki krokodil pokémonnak a figyelme az emlékezésre összpontosult. Sandile is emlékszett arra a kis magánakcióra. Boldogan csóválta a farkát, mint egy kis pajkos Growlithe. Rögtön megkedvelt valamilyen oknál fogva. Barátságosan közeledett felém, míg én ijedten távolodtam. Sandile furcsállóan nézett rám, majd ugyanolyan boldogan felmászott a karomra és arcát az enyémhez dörgölte. Eszembe jutott az, amit korábban megállapítottam: ahogy jó emberek, úgy jó pokémonok is lehetnek. S mivel nem kellett félnem Sandile-től, örömmel hagytam, hogy mellettem maradjon addig. Miután megköszöntem a segítségét, ott akartam hagyni, hiszen ő mégiscsak egy vad pokémon. Ám amint menni készültem, Sandile követett. Hűséges lehetett, de miért pont hozzám? Nem tudtam. Néhány pillanattal később rájöttem, amikor egy támadó Vullaby-tól óvott meg. A keselyű pokémon szélrohammal támadt, ami még engem is felrepített egy vaskos faágra! Sandile meglepő, de a földön tudott maradni, hála annak, hogy karmait a talajba vágta. Miután elmúlt a szélroham veszélye, Sandile a harapással ráakaszkodott Vullaby szárnyára és csócsálni kezdte azt. Vullaby dühösen károgott, miközben próbálta lerázni magáról riválisát. Ám Sandile elengedte egy idő után, mikor a keselyűfióka le akart sújtani a tépéssel. Vullaby az ég hasítóval rohamozott, amit Sandile épphogy ki tudott kerülni. Felmászott egy jókora fatörzsre és onnan támadt egy roppantással. Vullaby óvatlan volt és most a nyaka alatti részt kapta el. Vullaby-nak ebből pont elege lett, ki tudja miért és elmenekült. Miután sikerült lemásznom a fáról, Sandile odalépett hozzám. A kezembe vettem. Valamit mondani akart, amit végül megértettem: csatlakozni akart az egytagú társaságomhoz. A beleegyezésem nélkül felmászott a vállamra és ott rögtön elaludt. Egy ilyen kecsegtető ajánlatot nem utasíthattam vissza. Elkereszteltem Tiamat-nak - hisz nőstény volt - a sárkányok anyjáról. Tiamat azóta velem van és utamat kíséri, mint egy hű fegyverhordozó.

.:bármi extra még?:.
Jó az anyagcseréje. Hogy ezt honnan tudom? Mindenféle kaját megeszik, még azt is, amit a szemétből halásztak. Egy kicsit se hízik meg utána, a legnagyobb megdöbbenésemre.

.:TÁMADÁSAI:.
- Harapás (Bite);
- Homoksír (Sand Tomb);
- Sáros pofon (Mud-Slap);
- Roppantás (Crunch);