Ronald Travis VS Garrius Troy

[Attila]

Belépve a küzdőtérre, fölsétáltam a ring balsarkába és megvártam, még Garrius is elhelyezkedik az ő oldalán. Hitmonchan természetesen nem jött velem teljesen a bal oldali sarokig, hanem a ring közepén várt és melegítette az ízületeit és izmait a soron következő összecsapásra.
- No Garrius Troy… - mosolyogtam a fiúra. – Készen állsz? – zengtem neki mély hangomon. – Az összecsapás mint tudod vagy nem tudod, három percig fog tartani és mind a ketten egyetlen pokémonnal küzdhetünk. Előre figyelmeztetlek, hogy SOSE becsüld alá az ellenfeled, bármilyen pokémonnal is rendelkezel, mert nem tudhatod, hogy a szemben lévő fél mit tartogat számodra. Remélem áttanulmányoztad a szabályzatot rendesen, mert ha a mérkőzés véget ér, nem szeretnék magyarázkodni… - A kezem a szám mellé rakom és kissé elpirulva, suttogva hozzá teszem: - No meg, mert öt perc múlva kezdődik a Tüzes Macák kettő premier vetítése és nos tudod… Elvégre férfiak vagyunk vagy nem?! – nevetek fel hangosan, öblös hangomon, de egy másodperccel később megkeményedik a tekintetem és elszántság sugárzik belőle.
Hitmonchana ring közepén a csatára készen meditált törökülésben és türelmesen várta, hogy az összecsapás kezdetét vegye. Minden harc előtt fontos, hogy nyugodt legyen a lélek, mert idegesen csak elveszítjük a fejünket és hibákat vétünk.
- Nos, én a küzdelmet sosem veszem félvállról, legyen bárki, bármekkora is az ellenfelem. No de ne szaporítsuk a szót, kezdjük el! Lássuk, kit választasz fiú! Mivel te vagy a kihívó te indíthatsz.

[Garrius]

Garrius követte az utasításokat és elfoglalta helyét, a számára kijelölt jobb sarokban. Különleges hatással volt rá ez a miliõ, szépen lassan kezdte úgy érezni magát akárcsak egy igazi pokemon tréner. Új volt számára ez az egész. Izgalmas de ugyanakkor nagyon komoly.
A szabályok ismertetését lassú bólogatással hallgatta, hisz már elolvasta a teremrõl az általános tudnivalókat. Nem hallott új információkat, aminek kifejezetten örült. Nem kicsit lett volna kellemetlen ha egy eddig ismeretlen feltétel miatt nem állhatott volna ki a Ronald Travis nevezetû vezetõvel.
- Nem becsülöm alá az ellenfelem de nem is idealizálom azt. A harc alapján alkotok véleményt róla mert láttam én már erõs kis Pidgeyt de ugyanakkor borzasztóan képzett Steelixet is. Minden pokemon más és más, csak egy félhülye ítélkezne pusztán a típusa vagy a fajtája alapján. – nagyot sóhajtott majd levette övérõl a labdát. – Nem mintha bánnám, hogy vannak ilyen edzõk is, sokat segítenek a gyõzelem-vereség arányom javításában. – magabiztos vigyort produkált, igaz legbelül tartott a soron következõ összecsapástól.
Mikor a „Tüzes Macák 2.” került szóba a kihívót büszkeség öntötte el. Nevetni kezdett de végül sikerült kipasszíroznia magából, amit mondani szeretett volna:
- Csak ajánlani tudom, nemrég egy moziban dolgoztam és sikerült elcsípnem a premier elõtti vetítését. – újságolta. – Hát mit mondhatnék, nem gyenge a szereplõi névsor!
Ismét felnevetett de aztán sikerült visszatérnie a teremharc hangulatához. Szemmel láthatóan profi a vezetõ, mindössze néhány mondattal el tudta oszlatni a feszültséget, ezzel olyanná téve a harcot mintha csak egy baráti összecsapás lenne. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy ez csak a látszat, itt igenis komoly a tét. Egy jelvény!
Hitmonchanre pillantott, aki szinte már bosszantó nyugalommal várta a gongot. Addig viszont mintha csak egy szobor lett volna, ami évek óta ül ott teljes mozdulatlanságban. Kétségtelenül hatalmas önuralma van, kizárja az indulatokat, ami egyelõre még a kihívóról nem mondható el. Treecko és Garr közül egyértelmûen a pokemon rendelkezik stabilabb idegrendszerrel.
- Kó, eljött az idõ! – a szavak hangosabban hagyták el a torkát a megszokottnál de ennyit igazán elnézhetünk egy kezdõ teremharcosnak.
A kis zöld pokemon alakot öltött. Ott állt a ring sarkában, leendõ ellenfelét méregetve. Garr ugyanakkor már Ronald arcát fürkészte, megpróbálta leolvasni róla, hogy meglepte-e a Kanto régióban ritkaságnak számító pokemon látványa.
- Akkor én el is kezdem. – mondta, miközben Treecko egy fejhajtással rótta le tiszteletét a hozzá képest veteránnak számító harcos elõtt. – Egyelõre nem fogunk nekiesni, ki kell ismernünk a mozgását és a stílusát, szóval használj Megfélemlítést!
Tudta, hogy ennek jelen pillanatban sok haszna nem lesz de a késõbbiekben még jól jöhet ha sikerül vele csökkenteni Hitmonchan védelmét. Ezt a harcot okosan kell felépíteni. A kis hüllõ pokemon engedelmeskedett. Íriszei izzani kezdtek…

[Attila]

- Hmmm… hát ez meg mi… - néztem kíváncsian a kis zöld pokémonra, akit Garrius hívott elő labdájából. – Fura egy szerzett vagy kisbarátom, annyi szent! – nevettem fel kedvesen a kis pokémont látva, aki meghajolt Hitmonchan előtt. – Érdekes meccsnek nézünk elébe fiam. – kacsintottam oda a srácnak, majd nem hagyhattam ki őt sem azon szerencsés emberek soraiból, akik megcsodálhatták gyönyörű mosolyom és fehéren csillogó fogazatom.
Hitmonchan is felállt helyéről és hatalmas tisztelettel viszonozta, a kihívója gesztusát. Megszólalt a gong, a visszaszámlálás kezdetét vette.

Még 3:00 perc van hátra a mérkőzésből.

Mivel átadtam Garriusnak a kezdés jogát, ezért ő máris bevetett egy megfélemlítés támadást. Hitmonchan pislogott párat, de különösebben nem hatotta meg a Trecko támadása. Az évek során sikerült túltennie magát az olyanokon, hogy félelem.
- Rendben van Htimonchan, időnk, mint a tenger… Nem kell úgy elsietni semmit. Használj Agilitást és a megnövekedett sebességeddel szurkáld meg egy kicsit.
Hitmonchan mozgása hírtelen felgyorsult, szabad szemmel szinte követni sem lehetett, így másodpercek alatt Trecko előtt termett, majd villámgyors ütésekkel támadta meg a pokémont.

Még 2:50 perc van hátra a mérkőzésből.

[Garrius]

A jelek szerint Ronald számára valóban ismeretlen volt a Hoenn régió fû típusú kezdõ pokemonja. Ez pedig mindenképpen a hasznukra válhat. Igaz, nem úgy tûnt, hogy a Hitmonchan zavarba jönne egy ismeretlen fajta láttán. Profi boxolóról van szó…ezért is nem szabad klasszikus adok-kapok meccsbe kezdeni vele. Treecko nem volt öklözõ, így egy ilyen csata gyors véget hozott volna számára. Lehet, hogy az ellenfelük tapasztalt kesztyûs de ugyanakkor pokemon is, tehát olyan stratégiával küzdhetnek ellene amilyennel csak akarnak. Nem egy P1 bajnokságon voltak, ahol a klasszikus szabályok kötik õket, ezért lehetett egyáltalán esélye a vézna termetû kis zöldnek.
Hitmonchan igazi harcoshoz méltó módon köszöntötte Treeckot, miközben Ronald jókedvûen vigyorgott. A másik sarokban viszont már korántsem volt ilyen felhõtlen a hangulat. Garr teljesen átszellemült, mint ahogy a pokemonja is.
Treecko támadása szemmel láthatóan nem sok vizet zavart. A fiú sem igazán számított másra de ha már megkapta a kezdés jogát nem akarta elszalasztani a lehetõséget. Szerette volna hagyni, hogy Hitmonchan nyisson, úgy vélte könnyebben kiismerheti ha így történik, ezért is alkalmazott ilyen passzív fogást.
~ A „szurkáld meg kicsit” és a villámgyors sorozatok közt van némi különbség. – futott át az agyán, amikor az ellenfél, szemmel alig követhetõ módon támadásba lendült.
- Treecko, Gyors támadás! – kiáltotta. – De nem szeretném ha rárontanál, használd most csak az ütései kikerülésére.
A gekkót mintha egy lökéshullám taszította volna el. Szélsebesen suhant, szinte nem is érintve padlót. Nem vette célba a harcos, inkább kellõen nagy ívben próbálta elkerülni, hogy aztán a hátához kerülhessen. Azt a sarkot szemelte ki magának, ahol Ronald állt. Ha sikerül az akciója ott megáll és várja Hitmonchan következõ lépését…
Garr elégedett volt Treecko sebességével de azt is tudta, hogy nem használhatja a végtelenségig a Gyors támadást. Sok energiát vesz ki a partnerébõl, amivel – ha az iram a vártaknak megfelelõen nagy lesz – nem árt takarékoskodniuk. Arról már nem is beszélve, hogy egy offenzív csapás nem jöhet be sokszor védekezés gyanánt.
- Nagyon szépen csináltad, ezt a meccset csak fokozatosan nyerhetjük meg. Három percünk van rá, minden nyugalmas másodpercet használj ki, mert vissza fogjuk még sírni õket!
Mindenképpen jó jelnek tekintette, hogy pokemonja lelkesebb mint valaha, nem ijedt meg a kihívástól. Pont úgy viselkedett akár az eddigi csatáiban, azzal a kis különbséggel, hogy szemmel láthatóan ezt élvezte eddig a legjobban

[Attila]

2:45 perc van hátra a mérkőzésből

- Azt a rézfán fütyülőjét, a te pokémonod sem csiga édes fiam. – Nevettem jóízűen Garriusra, mikor láttam, hogy a Treckoja milyen ügyesen használja ki a gyorstámadását és kerüli ki Hitmonchant.
A harcos pokémon viszont hozzá volt szokva a sebességhez és nem okozott gondot neki a Trecko követése.
- Oké Hitmonchan, akkor most egy kicsit keményebbre vesszük a dolgokat. – Szóltam oda (komolyabb hangnemben mint az előző) a pokémonnak. - Kínáld meg a pöttöm zöldet egy jeges ütéssel kevert agility-vel! Még a végén azt hiszik, hogy játszani jöttek ide.
Hitmonchan bólintott és ismét elképesztő sebességgel termett a Trecko előtt. Szemében a magabiztosság és önbizalom hatalmas tüze látszott, arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Karját ütésre húzta ( nem úgy, mint a Budspencer filmekben, hanem mint egy vérbeli bokszoló), kesztyűje körül megszilárdulni és fagyni kezdett a levegő, majd miután a kellő összpontosítás megtörtént becélozta a Treckot és megindította az ütést. Mindezt egyetlen másodperc alatt hajtotta végre, így a fűpokémonnak igen kevés ideje van felkészülni az ütésre, de semmi sem lehetetlen. Főleg egy olyan harcban, ahol az adrenalin magasan, szinte az egekben jár.
Arcomon kedves mosollyal, kíváncsi tekintettel fürkésztem eközben a fiút és pokémoját. Érdeklődve vártam, hogy milyen lépésre készülnek, hogy megpróbálják elhárítani a csapást.

2:31 perc van hátra a mérkőzésből

[Garrius]

- Köszönjük az elismerést! – vigyorgott Garrius vidáman, amiért sikerrel zárult az akciójuk. – Ez Treecko legfõbb erõssége, a sebességének hála nagyon nehéz eltalálni.
Tudta, hogy ez még csak a bemelegítõ szakasza a mérkõzésnek de eddig a terveik szerint alakultak az események. Minden eltelt másodperc közelebb vitte õket a célhoz, így számukra nem volt fontos felpörgetni a tempót. Ugyanakkor tisztában volt vele, hogy ez akaratuk ellenére is be fog következni de szerette volna még elodázni kicsit.
Az elsõ baljóslatú jel Ronald hangjának elkomolyodása volt, a második és harmadik pedig olyan gyorsan követte, hogy reagálni is alig lehetett rá. Hitmonchan a másodperc töredéke alatt röpült Treecko elé; karja körül szinte megfagyott a levegõ. Szemmel alig követhetõen emelte fel a kezét, amely egy K.O.-t közvetített…
- Ugorj félre! – a szavak szabályosan kiszakadtak belõle.
Tudta, hogy pokemonja nehezen bírja a komoly pofonokat, fõleg úgy ha azok jéggel vannak megspékelve. A fagyos támadások köztudottan a típus gyengéi, akárcsak a tûz vagy méreg, így jelenleg hatványozottan létjogosultságát veszti az örök érvényû igazság, miszerint oda kellene fordítani azt a bizonyos másik „orcát” is. Garr egyiket sem akarta kontaktusban tudni a boxoló kesztyûjével.
Treecko nem csak a parancsnak köszönheti ha sikerül elkerülnie a csapást. Mindig is önálló volt és ezt a csatákban is gyakran kamatoztatta. Nem volt rá szükség, hogy minden mozdulatára precíz parancsot kapjon. Dolgozott benne az életösztön és a biztonság utáni vágy. Ennek tudható be az, hogy Garr szavaival egy idõben már hátra is vetette magát, hogy aztán farka segítségével - mintegy rúgónak használva azt - oldalra szöktesse magát.
Az elképzelés sikerének legfõbb biztosítéka a magasságkülönbség volt. Hitmonhan karja magasról érkezik, így a gyorsasága ellenére is marad annyi ideje a gekkónak, hogy saját sebességét felhasználva kitérjen. Amennyiben ez sikerül neki és a bajnok oldalába kerül, eljött az idõ az elsõ ellentámadásra:
- Lássunk egy gyors Elszívást majd fuss vissza a kezdõpontra! –kiáltotta a trénere, maga is együtt mozogva az összecsapással.
Treecko testét vörös aura fogta körbe, melybõl önálló életre kelt szellemcsápok suhantak Hitmonchan felé. Nem is akarta igazán elszívni a harcos energiáját, csak egy zavaró csípésnek szánta és már rohant is tovább, egyenesen a Garrius elõtt lévõ kötelek közelébe (már ha vannak, mert valamiért most nem akarja megjeleníteni a ring képét). Nem akart túl közel sem kerülni hozzájuk mert az elõbb is majdnem beszorította saját magát; másodjára már valószínûleg nem úszna meg egy ilyen hibát.
Az Elszívással semennyit nem tudott tölteni magán de ez nem érte váratlanul. Átlátta tanítója szándékát, így azzal is tisztában volt, hogy Hitmonchant sem sebezte meg vele. Ezek még csak azok a bizonyos próbakörök, amiket minden komolyabb meccsén lefuttat vele. Kiismerik az ellenfelet és megkeresik a támadható pontokat, hogy a késõbbiekben minimalizálni tudják a csapásaik kockázatát.

[Attila]

2:29 perc van hátra a mérkőzésből

Trecko ügyesen elkerüli Hitmonchan fagyos kesztyűjét, majd egy elszívással megpróbálja megcsapolni a harcos életerejét, de ez nem sok vizet zavar meg a pokémonnál, aki még csak ki sem próbál térni a támadás elől, csak figyeli, ahogy a zöld fűpokémon odaszalad a tanítója sarkába.
Én csak figyelem az eseményeket, hisz Hitmonchannek egyáltalán nincs szüksége a szavaimra, bátorításomra. Egy csomó dologra ő tanított meg engem, így kérdéses, hogy valójában ki is a mester. De egy biztos: Hitmonchan semmiképp sem egy harcra használt pokémon, hanem egy nagyszerű edzőtárs és barát, aki saját akarattal és tudattal rendelkezik, ezért nem szólok bele, hogy mit is tegyen.

2:25 perc van hátra a mérkőzésből

Hitmonchan egy ideig mereven áll és nézi az ellenfelét, a kezeit leengedve maga mellé. De egyik pillanatban iszonyú nagy hő hullám tőr ki az irányából és söpör végig a pályán. A kesztyűje szinte izzik a forróságtól jelezve, hogy igen súlyos égési sérüléseket szenved az el, akit eltalálnak azok.
~ Szóval máris beveted ezt a támadásod? De hisz még nagyon az elején vagyunk... De rendben, rád bízom. A tüzes ütés a legjobban gyakorolt és kifejlesztett technikája... Erre kíváncsi leszek.
Megvakarom az állam a látottakon, majd keresztbe fonom a kezeimet magam előtt és elmélyülten tanulmányozom a történteket.
Hitmonchan teljesen váratlanul már ott is terem Trecko előtt és jobb kezével egy erős ütést mér rá. Miközben suhan a fűpokémon felé az a bizonyos jobb kéz, szinte lángol a levegőben, akár egy üstökös.
Ha a támadása mégse találna be és Trecko Hitmonchan bal oldala fele menekülne, a bal kesztyűjét jégszilánkok veszik körbe és karjával egy jeges horog ütést indít meg a pokémon felé, hogy blokkolja annak a menekülési útvonalát és kiüsse azt.

2:13 perc van hátra a mérkőzésből

[Garrius]

A stratégia jól mûködött, legalábbis eddig a pontig. Treeckonak sikerült mindent elkerülnie, sõt idõközben Hitmonchan gyenge pontjait is elkezdte keresni. Az egyetlen probléma csak az óra lassú ketyegése volt. A fû pokémon nem volt alkalmas boxolásra, így Garr tudta, hogy egy- maximum két ütést bírna ki, ami sajnos bármikor benne van egy ilyen mérkõzésben. Erre persze gondolni sem szabad, csak arra kell koncentrálnia, hogy továbbra is hibátlanul mozogassa Kót.
A küzdelem abból a szempontból mindenképpen különös, sõt furcsa volt, hogy itt az elsõdleges cél, a kiütés helyett, talpon maradni. Ugyanakkor hallott róla, hogy az Narancs szigeteken gyakoriak az alternatív teremvezetõi megoldások.
Idõközben az is egyértelmûvé vált, hogy ez a három perc valóban nagyon hosszú. Csak vánszorgott az idõ, mintha kínozni akarná Garrt és Treeckot, ám nemsokára letelik az egyharmada, ami ha nem is fél siker még, de mindenképpen egy lélektani mérföldkõ.
- Koma eddig nagyon jól küldöd – mondta a körülbelül két méterre álló pokémonnak. – Továbbra is csak arra figyelj, hogy ne engedd magadhoz túl közel, minél távolabb vagy az ütéseitõl, annál több idõnk marad reagálni. Amint közeledni kezd fokozottan készülj, itt tizedmásodpercek dönthetnek.
Alig fejezte be a mondatait, máris elkezdõdött a következõ roham felvezetése. Erõteljes hõhullám tört ki belõle, ami végigsöpört a ringen, sõt talán még a lelátókon is.
- Ha a jégtõl óvakodtunk, akkor a tûzre ez hatványozottan igaz. Készülj! – kiáltotta, fél szemmel Ronaldot fürkészve, akibõl teljes nyugalom áradt.
Különös, hogy Hitmonchan egyáltalán nem kapott parancsot a támadásra. Treeckonak is vannak önálló megmozdulásai harc közben, de támadást sosem kezdeményezne Garrius utasítása nélkül. Kétségtelenül nagyon különleges ellenféllel sodorta össze õket a sors, ami azt jelenti, hogy nem csak egy jelvénnyel, de rengeteg felbecsülhetetlen értékû tapasztalattal is gazdagodhatnak általa.
A kis gekkó minden idegszálával koncentrált. Szerencséje volt, hogy Hitmonchan, támadása elõtt bemutatót is tartott, talán enélkül nem lett volna ideje felkészülni és reagálni. Hiába volt a harcos mozgása félelmetesen gyors, Garrék számították rá.
A lángcsóvává torzult kesztyû eszeveszett sebességgel közeledett… Itt jött elõ annak az elõnye, hogy Treecko nem vonult teljesen közel a pálya széléhez, elkerülve ezzel a beszorítást.
- Most! – üvöltötte izgatottan a tanító.
Fürge pokémonja vékony de erõs lábain hátraszökkent, hogy aztán ütõtávon kívül megtámaszkodjon saját farkán…
- Az arcát vedd célba!
… és ezzel lendületet nyerve suhanjon - az ütése miatt kissé lehajolni kényszerülõ - Hitmonchan feje irányába. Nem megütni akarta, egyszerûen csak rátapadni.

[Attila]

Mindig is örömmel tölt el, ha egy olyan kitartó és mindenre kész pokémont és mestert láthatok, akárcsak a velem szemben lévő Garrius és a pokémonja Treecko. Mosolyogva, szótlanul figyelem kettejük nagyszerű taktikáját és egy-egy mozdulatuknál szememet lecsukva csak bólogatni tudok gratulációm jeleként. Nem hiába, mivel nem mindennap sodor össze egy ilyen nagyszerű edzővel a sors és boldog vagyok, hogy megismerhettem őket. Hitmonchan is hasonló véleményen van, ezért veszi olyan komolyan az összecsapást. Nem veszi félvállról a küzdelmet, teljes elméjével és erejével csakis az összecsapásra koncentrál. Mosoly ül az arcomra, mikor látom, hogy Treecko miként kerüli el Hitmonchan tüzes egyenesét egy hátraszökkenéssel, ezzel egy időben a pokémonom feje felé veti magát, amivel hárítja a jeges ütését is. Hitmonchan meglepetten áll fel a fűpokémonnal a fejéhez tapadva és az első másodpercben csak zavarodottan mozog, de ezután egy határozott és szerintem nem a legjobb ötlettel egy szimpla ütést indít az arcához tapadt pokémon ellen.
Nos, ennek több hátülütőjét látom, de mondhatnám, hogy elöl ütőjét, mert ha Treecko elugrik onnan, Hitmonchannek egy nem várt meglepetésben lesz része, mégpedig, hogy arcon veri saját magát.
De nekem eszem ágában sincs beleszólni az összecsapásba. Ez Hitmonchan és Treecko harca, nem szeretnék felesleges tanácsokkal szolgálni a nálam is tapasztaltabb pokémonomnak, így csak csöndben állok és sejtelmesen mosolygós arccal várom, hogy mi fog történni a hátralévő percekben.

1:45 perc van még hátra

[Garrius]

„Imádom, ha egy terv sikerül!” – mondogatta valami külföldi akciófilm egyik szereplõje, és Garrius csak most jött rá, hogy mennyire igaza volt az õsz hajú, szivarozó férfinek. Valóban felettébb jó érzés, amikor a taktika és a munka meghozza a gyümölcsét. A beteljesülés mámorának íze már-már vetekszik egy gyönyörû nõ csókjáéval… na jó ez baromság, azzal semmi más nem kelhet versenyre csak és kizárólag két gyönyörû nõ nedves ajka, egy "édeshármas" elõszobájában. Itt viszont egyetlen nõ sem volt, sõt még nõnemû életforma sem. Férfias harc zajlott teremvezetõ és kihívó, veterán és lelkes újonc közt.
Treecko elszánt pióca módjára tapadt Hitmonchan arcára és várta, hogy bekövetkezzen, amit õ és mestere szeretett volna. Az alkalom elméletileg kiváló lett volna egy Elszívás alkalmazására, de a kis gekkó mégsem kezdett bele. Bízott benne, hogy ellenfele megpróbálja majd egy ütéssel eltávolítani onnan. Minden idegszálával arra koncentrált, hogy idõben el tudjon ugrani.
Garr még ennél is tovább gondolta a mozdulatsort…
A boxoló a vártaknak megfelelõen cselekedett, lendült a karja és a kesztyûk gyorsan és erõteljesen közeledtek a hüllõ – és így saját arca – felé.
Treeckonak nem kellett parancs, tudta mit kell tennie. Saját nevét kiáltva ugrott fel, utat engedve ezáltal a csapásnak, az azt elindító neuron keret irányába… Próbálta az utolsó pillanatot kiválasztani, hogy Hitmonchan már ne tudjon reagálni, ha sikerült nagyon komoly lépést tettek a jelvény megszerzése felé.
- Akkor lássunk most egy Elszívást! – utasította Garrius, amint pokémonja földet ért.
Treecko testét ismét körbevette a vörös aura, melynek csápjai egy szempillantás alatt kinyúltak a harcos felé. Ha saját ütése megzavarja Hitmonchant, a fû elemû szörnyecske támadása elég ideig tarthat ahhoz, hogy sebzést okozzon és még használója egészségére is jótékonyan hasson.
Garr tudta, hogy ez egy olyan csata, amelyben minden egyes másodpercnek szerepe van, így nem szabad hagynia, hogy lankadjon a figyelme. Látszólag elõnybe kerültek, de a gyors reakciókészségükre továbbra is szükség lesz.
Ha az öklözõ ellentámadásba lendül, neki rögvest utasítást kell adnia. Sõt mi több, ennek olyan gyorsan kell érkeznie, hogy Treecko még reagálni is tudjon. Igaz, hogy a pokémon nagyon okos és átlátja a harcot, de azért képtelen lenne Hitmonchanhez hasonlóan, teljesen magától küzdeni. A már sokszor átélt helyzeteket maga is tudja kezelni, de ha valami újjal találkozik mindig a tanítójára támaszkodik. Ez pedig így is van rendjén. Messze nem élt át annyi mindent, mint a jelvény õre. Talán ha majd összegyûjt annyi élettapasztalatot maga is képes lesz rá, de egyelõre ez még nagyon messze van. Sõt, még az itteni gyõzelem is. Félidõ környékén tartanak és nem valószínû, hogy az összecsapás második része nyugodtabb lesz, mint az elsõ.
- Csak így tovább, hõs vagy! – bíztatta izgatottan.

[Attila]

Hitmonchan ütése már majdnem eltalálta Treeckot, de az a megfelelő időben egy ügyes ugrással elkerülte a csapást és a harcos előtt landolt a földön. Hitmonchan felfogta a történteket és hirtelen, mikor már milliméterek sem választották el a kesztyűt és a fejét, a karja megmerevedett, majd még ugyan abban a pillanatban, még mielőtt a fűpokémon támadása elérte volna, visszaszökkent a saját sarkába.
~ Eléggé szívós pokémon és a gazdája is. Nem adják fel. Ezt becsülöm bennük. - néztem egy ideig Garriusékat, még Hitmonchan ide nem szökkent.
- Na mi az Hitmonchan? Kifognak rajtad? - Nevettem rá a harcos pokémonra, akinek a homlokán megjelent egy verejtékcsepp.
- Ha nem bánod besegítek egy kicsit én is neked. - Kacsintottam a pokémonra, mire ő egy bólintással jelezte, hogy elfogadja segítségemet.
- Akkor először is kerülj közel Treeckohoz, vedd teljesen körbe egy dupla csapattal, használj mindeközben fürgeséget is, majd sorozd meg egy nemvárt irányból egy tüzes ütéssel. Mire vársz még? Indulj! - böktem előre, a Treeckora mutatva.
Hitmonchan ismét bólintott és egy másodperc sem kellet ahhoz, hogy a fűpokémon előtt teremjen. Mire odaért elé, már csak azt lehetett látni, hogy több Hitmonchan veszi teljesen körbe a fűpokémont és mindegyik kesztyűje egy hihetetlenül gyors tüzes ütést indított meg a pokémon felé, hála a gyorsításnak.
~ Kíváncsi vagyok, hogy vajon ebből a csávából kimászik -e a fiú... Szinte egy kivédhetetlen támadás. Na lássuk, most mihez kezd. - mosolyodtam el magamban, miközben teljes figyelmemet a meccsnek szenteltem.

1:28 perc van még hátra

[Garrius]

Persze, hisz tudhatták volna, hogy egy veterán azért veterán, mert nem követi el a kezdõk ostoba hibáit. Garriust és Treeckot valahogy mégis elvakította a lehetõség és reménykedtek, hogy az ütés betalál. Természetes emberi, illetve pokámon tulajdonság ez, nincs is vele különösebb baj, ha csak ne a csalódás, ami érte õket.Legyünk õszinték, gyermeteg hiba lett volna ez Hitmonchan részérõl, a tréner és kis harcosa mégis beleélte magát, hogy bekövetkezik. Most azonban nincs idõ bánkódni, a menet még javában tart és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nekik nem a kiütés az elsõdleges feladatuk, sõt, a K.O. elkerülése is bõve elég lehet.
Ez viszont bizonyos szintén ellentétes egy igazi sportember vagy kompetítor magatartásával. Garr hiába tudta, hogy nem kell kockáztatniuk, sõt talán jobb is, ha biztonsági játékot folytatnak, szerettem volna legalább egyszer leültetni az ellenfelet…
Amikor Ronald megszólította Hitmonchant, a fiú figyelmét is magára vonta. Érdekes dolgokat mondott, amikbõl az derül ki, hogy igenis méltó kihívók. Egy ilyen mondat normális esetben büszkeséggel töltötte volna el, még inkább növelve óriási egóját, de ebben a pillanatban nem engedhette meg, hogy elbízza magát. Elég lesz beképzeltnek lenni a harc után.
A meccs ugyanis mindig egy más dimenzióba röpítette. Itt nem volt hely az arcoskodásnak és a flegmaságnak. Itt tisztelni kellett az ellenfelet, annak tudását és természetesen a tanítóját is.
Szerencsére most Ronald adta ki a parancsokat, ami némileg több idõt biztosított Garrius számára, hogy megfogalmazódjanak benne saját utasításai. Evidensé vált, hogy innentõl kezdve még az eddiginél is keményebb lesz a mérkõzés, de ezzel most nem foglalkozott. Mozdulatról mozdulatra kell haladniuk, és akkor sikerrel járhatnak.
- Gyorstámadás! – kiáltotta olyan hangerõvel, hogy betöltötte az egész termet. – Méghozzá felfelé…
Mire kimondta a szavakat már legalább fél tucat Hitmonchan tornyosult Treecko fölé, aki ezzel mit sem törõdve hihetetlen erõvel röpítette magát a magasba.
- Pofozással vedd célba a Ronaldhoz legközelebbi fejét! – Az utasítás itt azonban nem ért véget. – A kezeid használd és ne a farkad. – Ezzel szerette volna a röppályát minél inkább elnyújtani, hisz így a testsúlya sokkal jobban viszi elõre.
Minimális esély volt rá, hogy az igazi boxolót találja el, de nem is ez volt a szándéka. Ha a hamis Hitmonchannel interakcióba kerül, az minden bizonnyal szétfoszlik és így a hüllõ pokémon lehetõséget kap arra, hogy eltávolodjon a bajnoktól. Magyarán egy rést akart ütni a falon.
Garr eleve erre volt felkészülve, amit félreérthetetlenül tükrözött következõ mondata is:
- Most pedig teremts akkora távolságot, amekkorát csak tudsz. – jelentette ki az elõbbinél halkabban, az átlagosnál viszont még mindig jóval magasabb hangerõvel.
Már körvonalazódott a fejében egy támadási terv is, de ahhoz mindenképpen ki kell várnia a megfelelõ pillanatot. Treecko sajnos nem rendelkezett távolsági támadásokkal és ez most nagyon hiányzott. Garr ezt a gondolatot jól meg is jegyezte, a legközelebbi edzéseken ezen kell dolgozniuk.

[Attila]

Treeckonak sikerült megtalálni az egyetlen rést Hitmonchan támadásában és kimenekülnie onnan. Szerencséjének hála, még az egyik ál-Hitmonchant is "lebuktatta", hogy keresztülszállt azon és egy kissé távolabb került a forró helyzettől.
A dupla csapat technika abba maradt és a sebes Hitmonchan máris a Treecko után vetette magát, mihelyst az megszökött, de pár centire megállt tőle, a mozgása teljesen abba maradt, a szemeit behunyta és koncentrálni kezdett. Az erek kidagadtak a karján, akárcsak a teste többi részén, az izmai megfeszültek, az izzadságcseppek amik keletkeztek rajta a megemelkedett testhőjétől elpárologtak róla. A levegő só szerint vibrált, a kibocsájtott energiák hatására.
~ És Hitmonchan beveti a legerősebb támadását... Jóllehet ez a legerősebb és legpusztítóbb, de időbe telik előkészíteni, így a fiúnak és Treeckojának van ideje ezt kihasználni és támadni. De vajon ezt fogják tenni? - vakartam meg államat igen erősen elgondolkozva ezen.
Még az idő is lelassulni látszott. A visszaszámláló óráján a mutatok csigalassúsággal mérték a másodperceket és mintha az idő tényleg egy furcsa relatív világába kerültünk volna, mert úgy éreztem, hogy legalább már órák óta állok itt.
Mindenesetre Hitmonchan továbbra is csak koncentrált a tőle húsz centire lévő, egyenlőre mozdulatlan Treeckotól és minden testi, minden szellemi erejével azon volt, hogy végrehajthassa az elsöprő rohamát.

1:11 perc van hátra

[Garrius]

Hitmonchanbõl egy is bõven elég, szóval Garr akkor sem nyugodott meg mikor a pokemon felhagyott a sokszorosító támadással. Amint a klónok eltûntek a ring kellemesen tágasnak tûnt, de egy ilyen gyors ellenféllel szemben a távolság igencsak relatív dolognak számit. Körülbelül egy másodpercre lehet szüksége a pokémonnak ahhoz, hogy a küzdõtér egyik végébõl a másikba érjen, ami továbbra is aggodalomra ad okot.A sebhelyes harcos talán kissé fáradtabbnak látszott, mint a meccs elején, de arra azért nem lehetett taktikát építeni, hogy a menet végére a pokémon kifullad.
Mintha csak ezt a gondolatot szerette volna alátámasztani, Hitmonchan ágyúgolyó módjára robbant el a talajtól, és szinte azonnal Treecko elõtt termett. Ez már olyan sebesség volt, amit sem Garrius sem pedig aprótermetû partnere nem tudott volna lereagálni, de szerencséjükre – vagy ha a jövõt nézzük talán szerencsétlenségükre – a boxoló nem sújtott le, inkább belekezdett valami olyan támadás kivitelezésébe, amilyenhez meg nem volt szerencséjük az elmúlt két percben. Te jó én, hát tényleg csak vánszorog az a „ki_be_szabott” óra?!
- Treecko, Gyorstámadással vágy elegendõ lendületet es mehet a Pofozás! – utasította határozottan, mikor már biztos volt benne, hogy az ellenfelük egy ideig biztosan kõvé dermedt állapotban marad. – Ne kíméld, csak a fejét csapasd, adj bele mindent, ameddig csak bírod sorozd. Sorozd, sorozd és sorozd. Ki kell ütnöd mielõtt befejezi a felkészülést ás megindítja ezt a támadást!
Valójában fogalma sem volt mire készül Hitmonchan. Talán ha az elmúlt napokban a lazulás helyett inkább az ellenfél kiismerésén fáradozott volna ez nem így lenne, de a múlton már kár rágódni. Nem tudta mire számítson, ezért eldobta az eddigi finomkodást és átment totális offenzívába.
Treecko leehet, hogy nem volt a legerõsebb pokémonok egyike, de a gyorsasága mindig tudta kompenzálni ezt a hiányosságát. Most is szorgalmasan szökdösött Hitmonchanre, hogy egy-két jól irányzott pofon után visszahuppanjon a földre, új lendületet vegyen es kezdje elölrõl.
A hüllõ arca elszántságot sugárzott, õ is megértette, hogy ha csak nem tudja megállítani a támadást, ez a mérkõzés bizony nem fog három percet tartani. Az ösztönei megsúgták, hogy valami hatalmas erejû dolog van készülõben…
Garrius komoly tekintettel nézte a pokémon erõfeszítését. Látta, hogy Treecko farka minden találat után egyre jobban megperzselõdik, mintha Hitmonchan teste valósággal izzana. Nem látott kiutat ebbõl a helyzetbõl, legalábbis akkor nem, ha továbbra is csak az elkerülésre koncentrálnak. Meggyõzõdése szerint csak egy esélyük maradt, az pedig a box lényegének leegyszerûsítéseként fogalmazható meg: Vagy te ütöd ki az ellenfelet, vagy õ teszi ezt veled…

[Attila]

Treecko elszántan támadta a merev Hitmonchant a farkával, aki csak csukott szemmel, az izmait megfeszítve állta a kő kemény pofonokat.
Még mindig koncentrált és egyenesen forrt körülötte a levegő. A másodpercek csiga lassúsággal vánszorogtak, valahogy sehogy sem akartak eltelni.
~ Most valahogy több időt vesz igénybe Hitmonchannek a támadás előkészítése... -Morfondíroztam magamban. ~ De vajon mért? - Vakartam meg a fejem tetejét. ~ Ha csak nem... - Tértem hirtelen magamhoz révületemből és rámosolyogtam a harcos pokémonra. ~ Értem már Hitmonchan, ezt nem vártam volna tőled...
A pokémonom valahogy nem akart támadni, csupán erősen koncentrálva állta az iszonyatos pofonokat. Habár a pofonok lehettek szuper erősek, de a harcos fájdalom küszöbe oly annyira ki volt már tolva, hogy szinte fel sem fogta, hogy megütik, vagy ha meg is érezte, megengedhette magának, hogy jelen helyzetben ne vegyen tudomást róla.
Láthatólag a Treecko elég fáradt volt már. Meg merem kocáztatni, hogy Hitmonchan az első komolyabb ellenfele.
- Ez az elszántság, ez a tűz.... - Néztem jóízűen, barátságosan mosolyogva a fiúra. - Ne adjátok fel, csak így tovább! Ne törődjetek a fáradsággal, ne törődjetek az izomfájdalommal, azért van, hogy fájjon. Folytassátok! - üvöltöttem a fiúnak mély, öblös hangomon, már-már meglepődve magamon, hogy szurkolok nekik, de ezt elkönyveltem magamban egyfajta biztatásképpen, motiválásként. Elvégre teremvezető vagyok. Nem az ellenfelem megalázása, legyőzése, hanem próbára tétele a dolgom és hogy segítsek nekik a pokémonmesterré válásban.

35 másodperc van még hátra

[/left]