Post by Garrius on Apr 17, 2012 22:32:48 GMT 1
A meglepõ zsákmány
A nap utolsó sugarai is eltûntek a nyugati horizonton. A színeket úgy ûzte el a sötétség, mint gyönge Pidgey rajt egy harcias Fearow. Rátelepedett az utcára és a hajnal elsõ fényéig el sem mozdul onnét. Különös idõszak „teremtmény” az éj, egyszerre bizonytalan és ijesztõ, ugyanakkor békés és nyugodt is. A monoton sötétség néha barát, néha pedig ellenség.
*
- Ez valami õrületes volt – mondta a nõ kicsit darabosan, egy hosszas sóhajjal törve meg a szavak folytonosságát.
- Ezt úgy mondod mintha eddig csalódást okoztam volna! – a fiú szemtelenül vigyorgott, miközben engedte, hogy a zilált frizurájú hölgyemény kényelmesen elhelyezze csinos fejét a mellkasán.
Az ágy hatalmas volt, szétdobált párnák pihentek a méregdrága szõnyegen, és az összegyûrõdött szaténlepedõhöz asszortálódva, egy hasonló anyagú, barna takaró fedte a két emberi alakot. Garriust már nem kell bemutatni de Catherinerõl mindenképpen megéri néhány szót ejteni. Gyönyörû volt, barna íriszét enyhén mandula alakú szemek keretezték. Vékony arca és finom ívû orra egy igazi dáma vonásai voltak. Telt ajkai csábítóak csillogtak volna bármelyik férfi számára és ezek természetesen a fiatal trénert sem hagyták hidegen.
Körülbelül tizenöt esztendõvel lehetett idõsebb nála a nõ, de pontos számot Garr sem tudott volna mondani. Alapvetõ udvariassági norma, hogy nem illik egy hölgyet a koráról faggatni. Õ pedig betartotta ezt, sõt kicsit sem érdekelte hányadik x-énél jár ez a nagybetûs Nõ.
A korkülönbség ellenére sem volt szürreális a kép, hisz Catherinet, selymes bõre, formás alakja és igézõ pillantása csodálatos teremtéssé formálták. Bájos vonásait pedig az elégedettség tette még vonzóbbá.
- Van kedved kicsit vitázni? – kérdezte Garr miután belepuszilt a nõ hajába.
- Mondtam már, hogy nem értek egyet ezzel a dologgal – válaszolta, tökéletesen megértve, hogy mire gondol a fiú. – De az utóbbi egy hétben mást sem hallok tõled és megígértem, hogy segítek. Ennek ellenére továbbra is õrültségnek tartom. A férjem veszélyes! – az utolsó mondat elõtt felnézett, hogy Garr szemébe mondhassa.
- A férjed egy bûnözõ! – felelte az elõbbinél kissé ingerültebben. – Ritka pokémonokkal és velük kapcsolatos tárgyakkal csencsel. Alvilági figura…
- …aki hajtóvadászatot indít ellened, ha eltûnik az, amit a pincénkben õriz – fejezte be helyette. – Ezt akarod? Menekülni egy olyan dolog miatt, amihez semmi közöd, és amibe nem is kellene belefolynod? Sõt, lehet meg sem éri a dolog. Nem tudom pontosan mit rejteget, csak azt, hogy jövõ héten kell átadnia valami megrendelõnek.
- Figyelj! – a hangja teljesen komoly volt. – Nem akármiért találkoztunk abban a bárban, nem akármiért elegyedtünk beszélgetésbe, nem akármiért kötöttünk ki ebben a hotelszobában és nem akármiért folytatjuk ezt a csodálatos kalandot immáron tíz napja. Nem akármiért meséltél az életedrõl, amit utálsz, a férjedrõl, akivel nem vagy boldog és a svindlijeirõl, amiért nem vagy vele boldog. Tudod, hogy nem hiszek a sorsban viszont ezt nem hagyhatom annyiban. Meg kell akadályoznom, hogy egy újabb pokémon vagy egy relikvia illetéktelen kezekbe kerüljön!
Catherine nagyot sóhajtott, tudta, hogy a fiú komolyan gondolja, amiket mond és azt is, hogy képtelen lenne megakadályozni benne. Ugyanakkor Garr kezdett fontossá válni a számára és nem akarta, hogy az õ hibájából kerüljön nagyobb bajba a feltétlenül szükségesnél. Ezért is mondott el mindent és ezért segített neki, hogy kifundálhasson valamit.
- Ismételd el, amit mondtam. Szóról szóra!
Garrius engedelmesen beszélni kezdett, miközben gyengéden cirógatta a nõ tökéletes formájú vállát:
- Pénteken, azaz holnapután senki sem lesz nálatok otthon. A férjed valami utazáson van jelenleg is és nem is jön addig vissza, te pedig szokásos módon valami flancos wellness központban szépíted magad…amire egyébként semmi szükséged, eszméletlen vagy! – huncut mosoly futott végig az ajkain, de a rosszalló hümmögés egyértelmûen jelezte, hogy most nincs itt az udvarlás ideje. – A házatokat riasztó védi, aminek elárulod a kódját, és két Houndoom, akik a szokásos kéthónapos orvosi ellenõrzésen lesznek délután öt és hét között. Szóval két teljes órám lesz cselekedni. – rövid szünetet tartott. – Behatolok, lemegyek a pincétekbe, kinyitom az ajtót, deaktiválok egy másik riasztót is, kinyitok valami páncélszekrényt és megszerzem, amit a hájfej rejteget. Ennyire egyszerû.
- Egyáltalán nem egyszerû! – csattant fel a nõ, hasra fordulva, hogy innentõl kezdve már végig Garr szemébe nézhessen. – Lehet, hogy a körülmények pénteken kedvezõek lesznek, de sok minden közbejöhet. Ha bárki meglát, neked véged. A kameráinkról már nem is beszélve.
- Ezen a kérdésen sokat gondolkodtam, de megvan a solution. – a francia szóval szándékosan utalt a nõ származására. – Egyrészt kétlem, hogy egy ilyen kaliberû rosszfiú feljelentést tenne, másrészt pedig „szereztem” a centrumban egy Rakéta csapat egyenruhát… szerintem jól összezavarhatom vele. –széles vigyor ült ki az arcára, noha õ is csak reménykedett benne, hogy a terve nem csak elméleti síkon életképes.
Világéletében zûrös alak volt, sokszor keveredett bajba, de az ekkora kaliberû ügyek teljesen idegenek voltak számára. Most nem merülnek ki a következmények egy szolid kis verésben, ha itt hibázik akár az életével is fizethet. Ki tudhatja mennyit ér az a valami, amit Catherine férje tovább akar adni?! Amit három számsorral, kamerákkal és normális esetben erõteljes pokémonokkal is véd.
Tudta azt is, hogy akár sikerül a terve, akár nem, neki mennie kell a szigetrõl. Tudta, hogy ha belekezd, a titkos románcnak vége. A legjobban mégis attól tartott, hogy kudarc esetén nem csak magát, de a nõt is bajba sodorja… Evidens volt, hogy nem szerelemházasságról van szó köztük, és ezért nem bízhatott a férfi jóindulatában sem, ha kiderül, hogy a felesége ellene szövetkezik. Mindössze reprezentatív értéke miatt tartotta Catherinet, noha annak belbecse is egészen elragadó. A maffiózó céljainak viszont tökéletesen megfelelne egy másik csinos hölgyemény is. Számára csak a látszat a fontos…
Ezért is tépelõdött annyit a terv megszületése és a Catherinenek való tálalása közt. Utána pedig kezdõdtek a viták, hisz a nõ nem akart a segítségére lenni, egészen addig, míg csúnyán össze nem veszett a férjével. Ez akkora haragot gerjesztett benne, hogy felindultságában ígéretet tett a fiúnak. Azóta már többször is megbánta az elhamarkodott kijelentést, de tartotta magát az adott szavához. Mindent elmondott a férjérõl, a házukról és annak védelmérõl, de még így sem lesz sétagalopp.
- Szerintem meg túl könnyelmû vagy. Fiatal és meggondolatlan. Ráadásul folyton csak titkolózol. Én vásárra viszem érted a bõröm te viszont azt sem vagy hajlandó elárulni, hogy gyõztél-e az edzõteremben – panaszolta. - Néha megemlíted a pokémonod de mikor azt kérem hadd láthassam folyton témát váltasz.
- Nem látom értelmét, hogy ilyesmivel töltsem ki azt a kevés idõt, amit együtt töltünk, és amit együtt tölthetünk még.
- Pénteken el kell hagynod a Mandarino szigetet, sõt ha lenne egy kis eszed a Narancs szigetcsoportból is elmennél. Add le a hatóságoknál azt, amit találsz és szedd a sátorfádat. –hangjába szomorúság vegyült.
- Nem tehetem, nem megyek másik régióba – jelentette ki határozottan, miközben gyengéd csókot lehelt a nõ mézédes ajkaira. – Meg fogom nyerni az itteni trófeát! – ismét azt a jellegzetes pajkos mosolyát vette elõ. – Ha közvetíti a televízió remélem nézni fogod. A fényes gyõzelmem neked ajánlom majd.
- Annyira gyerek vagy még – mondta Catherine szinte anyai mosollyal.
*
Garr tudta, hogy ezek az utolsó közös perceik. Holnap délután megteszi, amit eltervezett. Most láthatja utoljára a nõt. Most tarthatja utoljára a karjaiban és soha többé nem érezheti az illatát, a teste melegét és a bõre õrjítõ lüktetését. A hosszúra nyúló ölelés szinte egyetlen amorf lénnyé olvasztotta õket, mely mégsem festett bizarr módon. Békés volt és gyönyörû.
A tréner sosem gondolta volna, hogy valaha is érezni fog bármit egy másik nõ iránt, de a jelek szerint tévedett. Nem, nem lett szerelmes, de mégis nagyobbat dobbant a szíve mikor az egész napos várakozás után, pásztorórájuk elején megpillanthatta Õt. Ennek azonban vége, ha ezen túl lesz, visszasüpped a hétköznapokba… legalábbis jó esetben, mert még mindig jobb abban elmerülni, mint betoncsizmával a lábán egy folyóban.
*
Az udvar hatalmas volt, de a fényképek alapján, amiket Catherine mutatott, tudta merre kell mennie. A parkosított tér viszonylag alkalmas terepnek számított a lopakodó ballonkabátos alaknak. Garr, kabátja alatt egy, a feketepiacról beszerzett Rakéta csapatos egyenruhát viselt, fején pedig olyan kalapot, amivel egész jól sikerült takarnia az arcát. Nem a kameráktól tartott, mert abban biztos volt, hogy a tulaj nem értesítené a rendõrséget. Egy ilyen kaliberû rosszfiú számára ez több kárt okozna, mint hasznot. Az álruha lényege csak annyi volt, hogy ha esetleg szembetalálkozik valakivel, az nem tudjon részletes személyleírást adni róla.
A kerítésen könnyedén sikerült bejutnia és az udvaron sem volt nehéz dolga átvágni. Mire észbe kapott tulajdonképpen már a ház hátsó bejáratánál állt. Megszokásból szétnézett, pedig tudta, hogy a házmester most a pokémon centerben van a két Houndoommal.
Egy zár kinyitása nem nagy mûvészet, így azt viszonylag könnyedén megoldotta néhány hétköznapi eszközzel, majd a memóriájába jól elraktározott kódot beütötte a közeli riasztó termináljába.
Minden úgy alakult, ahogy eltervezte, egy lélek sem volt itthon és a látott fotók alapján a házban is célirányosan tudott mozogni, egyenesen a pince felé…
A ház eszméletlenül hatalmas volt és modern berendezése a legjobb lakberendezõk munkáját idézte.
- Kõgazdag barom! – sziszegte a fiú. – Tele van pénzzel, övé a régió egyik legjobb nõje és még csak meg sem becsüli.
Drága kínai vázák, selyemfüggönyök és ritka szõnyegcsodák között lépdelt, de tekintete egyiken sem tudott elidõzni. Egyetlen porcikája sem kívánta, hogy a feltétlenül szükségesnél többet töltsön itt. Sõt még a városban sem szívesen maradna többet a kelleténél. Forró lett a talpa alatt a talaj, igaz ezt csak és kizárólag magának köszönheti. Már az is elég vad dolog, ha egy korabeli srác kikezd a város egyik legismertebb maffiózójának feleségével, de az már egyenesen õrültség, ha mindezek után be is tör hozzá, hogy ellopjon valamit, ami fontos a számára. Garr mint mindig, most is tudta, hogy átlépte azt a bizonyos határt, de azzal is tisztában volt, hogy már nincs visszaút. Igaz, hogy ha lett volna, akkor sem hátrál meg. Nem csak a kíváncsiság hajtotta, hanem a tudat is, hogy ezzel keresztbe tehessen a férfinak, aki ilyen életre kárhoztatta Catherinet. Hiába él a nõ luxusban, az élete egy nagy aranykalitka rácsai közé van szorítva. Számára csak pár boldog órát biztosíthatott, de azzal, ha megakadályoz egy ilyen sötét tranzakciót, általános értelemben véve is jót cselekszik.
Elérte a pincébe vezetõ lépcsõsort. Nagy levegõt vett, de nem a félelem miatt, egyszerûen csak izgatott volt. Lépésrõl lépésre haladt, míg az utolsó lépcsõfok után megérinthette a bejárati ajtót. Az elõbbi módszerrel nyitotta ki ezt is, és a második riasztó sem jelentett több akadályt az elsõnél. Megérkezett!
~ Treecko, ha tudnál errõl nagyon-nagyon zabos lennél rám! – furcsa, de ez a gondolat mosolygásra késztette.
Szándékosan nem mondott semmit a pokémonnak a terveirõl. Tudta hogyan reagálna, és nem akart veszekedni vele. Mostanában ritkábban is engedte ki a labdájából, igaz ez leginkább csak Catherine miatt volt. Nem akarta, hogy találkozzanak. Nem tudta volna megmondani miért, de így tartotta helyesnek. Treecko egyszerre volt a pokémonja, a barátja és kicsit talán az elkényeztetett gyermeke is.
A páncélszekrény is pontosan azon a helyen volt, ahol várta. Körülbelül egy méter magas lehetett és látszott rajta, hogy a kódja nélkül nem lenne egyszerû kinyitni. Robosztus volt és rideg, de a céljának így is tökéletesen megfelelt.
Garrius megropogtatta kesztyûkkel fedett ujjait, és elkezdte tekergetni a nyitó szerkezetet. Minden egyes kattanással közelebb került ahhoz a bizonyos „valamihez”.
A levegõ szinte megfagyott, amikor kitárult az ajtó és megpillantotta a tojást. Sok mindenre számított, különleges pokélabdára, ritka relikviára, fosszíliára, de erre valahogy egyáltalán nem. A pokémontojás alapszíne kék volt és jellegzetes, fekete mintázat borította. Bizonyára az avatottabb szemnek ennyi is elég lett volna, hogy rájöjjön mi fog kikelni belõle de Garr szemei átlagos, felületes látó receptor szervek voltak. Nem tudta mi bújik majd ki belõle, de ahogy elõre eltervezte lekapta magáról a kabátot és az inkubátor szerkezettel együtt belegöngyölte a még meg nem született pokémont. Ez a terve része volt, hisz így, ha a férfi megnézi a biztonsági kamerák képeit látni fogja a Rakétás egyenruhát. Reményei szerint ez kellõen félrevezeti majd és így õ megúszhatja a dolgot.
Nem hagyta, hogy a meglepetés kapkodóvá tegye. Bezárta a széfet, sõt, amikor elhagyta a pincét még a riasztót is visszaélesítette. Talán ha minden nyomot eltüntet, a gondnok nem fedezi majd fel, hogy itt járt és így mire a férfi napok múlva hazaér õ már messze jár. Elvégre miért is néznék vissza a biztonsági kamerák felvételeit ameddig nem fedezik fel a bûntényt?
A lakrész riasztóját is élesítette, és az érkezési útvonalon elhagyta az udvart. Nem találkozott senkivel, és ezért elmondhatatlan hálát érzett valami megfoghatatlan gondviselõ lény irányába. Kijutott, és a tojás is a birtokába került. Már csak az a kérdés mihez kezdjen most?
Eredetileg azt tervezte, hogy egyenesen a hatóságokhoz megy, viszont ott magyarázkodnia kellene. Ha bûnözõtõl lopsz az még attól ugyanolyan lopásnak számít. Erre csak elõzõ éjszaka döbbent rá, amikor bármennyire is próbálkozott, nem sikerült elaludnia. Abban maradt önmagával, hogy egyelõre magánál tartja, amit talált és bízott benne, hogy az idõ majd megsúgja mi a megoldás.
Ajánlok egy címcserét: "A meglepõ zsákmány" tényleg sokkal találóbb. 
