Ayshud Lern

[Ayshud Lern r.i.p.]

„S az ember célja e küzdés maga.”

.:KARAKTER TELJES NEVE:. Ayshud Lern

.:BECENÉV:. Ay, I, Eye

.:NEME:. fiú

.:KORA:. 20 éves

“Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.”

.:céljai az életben:.

jól érezni magát – első látásra ez könnyelműségnek és menekülésnek tűnhet. És nem tudjuk, hogy nem-e az. De valamit jól csinálni csak akkor lehet, ha akarja és szereti az ember, ezzel mindenki egyetért. Ezért mindig keresi a lehető legjobb helyzetet, és azt, hogy mit szeret. Határozatlan, de elég jól érzi magát. Ez utóbbiért szeretnek vele lenni az emberek, ha szeretnek.
hű lenni önmagához – ez ugyanaz, mint az előbbi
önállósulni
egy boldog életet kialakítani – ez is tulajdonképpen csak az elsőn keresztül vezet, csak azért ad annak egy irányt.

.:jellemvonások:.

határozatlan – nehezen dönt. Újragondol mindig mindent. Aggasztja kissé a legutóbbi felfedezése: hogy a boldogsághoz nem vezet el egyedül az értelem, ezek a halvány érzések mutatják meg a választ az értelem legnagyobb dilemmáiban.
szeret – mindenkit, indulásból. Vagyis csak pozitívan viszonyul az emberekhez. Ha megkedvel valakit és van miért csodálnia, erős hatással lesz az életére. Ha nem ismer valakit, nyit felé. Ha pedig bántotta valaki, a kellő óvatossággal és a mindkettőjük számára jó magatartással viszonyul hozzá. Mindig nyitott marad mindenki felé.
határozott – a dolgoknak abban a kis részében, amiben épp biztos. A legtöbb ember szemében dominánsan határozatlan marad.
hangulatember – ma ódát tud írni egy kopott gyertyatartónak, amikor esik az eső, holnap pedig nem tud, amikor esik az eső.
kapcsolatfüggő - sokat számítanak egy olyan ember értékei és egész énje, a vele történtekkel együtt, akit Eye megkedvelt.

.:kedvenc idõtöltése?:.

énekel

.:hogyan áll a pokemonokhoz?:.

az emberek társai és segítségük a boldogulásban. Nem az erejüket és a képességeiket tartja elsődlegesnek, hanem a személyiségüket. A küzdést csak annyiban tartja helyesnek, amennyiben ez egészséges a résztvevők fejlődésében. Az okosságot fontosnak tartja egy társban.

.:milyen típusú pokemonokat szeret?:.

a következetes, a kedvességével vagy okosságával elkápráztatóakat. Nem osztja Seneca nézetét, miszerint „Megjöttek a bölcsek, elmennek a jók.” Csak egy kicsit.

.:mindig vs soha:.

+ keresés
+ természet
- hazugság
- megrögzöttség

.:depresszió vs életimádat:.

- ha az jut eszébe, hogy semmi sem számít igazából
+ éneklés, egy kedves tekintet, ha lehet emberé

.:ha már csak egyetlen szóval kéne jellemezned, mi volna az?:.

buddha

.:valami extra még?:.

Egy éven keresztül mérnöknek tanult. Ez volt az, amit nem szeretett. Azaz a végére olyan volt, mint egy passzív élőhalott. Ha még emberi-agy-evésre vágyva rótta volna az utcákat halkan morogva, legalább lett volna valami kifejezett vágya az életben. Azért csak jobb, hogy nem ezt tette, mert így miután elég erőt merített, hogy otthagyja azt a helyet, nem egy elmegyógyintézetben találta magát, hanem egy csodálatos és piszkos világban, ahol szabad döntésen múlik az, hogy ki épp melyik oldalon szeretne lenni.

Mivel egész évben szenvedett a tanulással, havonta véglegesen ott akarta hagyni a mérnöki kart, a szüleinek már csak az az egy kérése volt, hogy sikeresen tegye le a vizsgákat - a család becsületéért. Az utolsó tudáspróbán elbukott, de akkor is a legrövidebb úton kiiratkozott a mérnökképző intézetből.

Egy kicsike földrengés enyhe pánikhangulatot keltett az adminisztrációs irodában, amikor már épp hivatalossá tették volna távozását. A két titkárnő zavarodottan pislogott egymásra és a körülállókra, majd aki Ay előtt volt, letette az írószerét és felállt. A fiút nem hatotta meg a nő bizonytalansága.
-Semmi baj. Tegnapelőtt éjszaka is volt egy ilyen. Amúgy is ez a legbiztonságosabb hely az épületben. -mutatott a gyönyörű boltívekre a fejük fölött- Kérem szépen, még csak egy aláírás.
Az „Ayshud Lern” feliratú mappa apró mozgásokkal az asztal széle felé haladt, rajta a tollal. A nő zavarában az útját elálló Ayra nézett, aztán a mappára, és mivel a fiú néhány hónap depressziójától beesett szemekkel szegezte rá a tekintetét, a papírhalmaz végére pedig tényleg csak egy aláírás hiányzott, odavetette és kiszaladt a teremből. Visszapillantó szemeiben megvetés és félelem keveredett, de a fiúnak már nem volt kedve adni a nő véleményére. Papírjaival a kezében sétált ki Ay felszabadulva és boldogan az Életbe.

Mindig vonzódott a természet felé, ennek ellenére mindig városi gyerek maradt. Most eljött a pillanat, amikortól kezdve csak azt teszi, amit szeretne. Lehet, hogy nem lesz gazdag, de valószínűleg többet nyer, mint amennyit veszít ezzel.
Egy barátjától hallott Tamarillo szigetéről, aki úgy döntött, hogy egyelőre tovább mélyíti tudását a fizika területén, hogy aztán ezzel a tudásával kapcsolódhasson be a pokemonokkal foglalkozók világába. Órákat mesélt neki a sziget viszonylagos érintetlenségéről, az itteni pokemonkultúráról és a pozitív attitűdről, amivel a helyiek viseltetnek a természet iránt. Tökéletes helynek tűnt a kikapcsolódásra és a feltöltődésre.
Egy kétnapos otthoni tartózkodás, egy vonat-, egy hajó- és egy busszal történő utazás végén máris Tamarillo cityben találta magát, amint munkát keres. Első útja egy illemhelyre vezetett, a második pedig a központi pokemoncenterhez, ami elég „nagyra nőtt” a környékbeli megszállott trénerek mennyiségének köszönhetően. Így nem volt éppenséggel csoda, hogy hely volt egy újabb részmunkaidős takarítónak az intézményben. Ay mégis úgy érezte, csodásan halad az élete a teljes boldogság útján. Bár az elején kissé feszélyezte, hogy gyakorlatilag mindenki többet tud a pokemonokról, mint ő, ez az érzés hamar elmúlt. No nem azért, mert hamar hatalmas tudást szerzett. Csak azért, mert egész délutánokat töltött olvasással, a nővérek tevékenységének megfigyelésével, sőt néha egy-egy küzdelmet is végigszemlélt, bár egy-egy tréner kegyetlensége el tudta venni a kedvét ezektől és minden mástól is. Szóval mindent megtett, hogy boldoggá tegye magát, ezen belül pedig az is ott volt, hogy tudását gyarapítsa.

Újabban tervezi, hogy megpróbálkozik a trénerkedéssel, mert hisz abban, hogy az ő útjáról közelítve meg a mesterséget, ki lehet alakítani egy egészséges, boldogsággal teli életet mind a pokemon, mind a tréner számára, és a pokemon igazi ereje ekkor tud megmutatkozni. Vagyis akkor, amikor nem azt várják el tőle, hogy erős legyen, hanem elfogadják, tisztelik, és vele együtt hiszik, hogy fontosabb dolog is van az életben, mint a küzdelem. Amíg a harc csak eszköz és nem cél, és amíg a pokemonért és nem a mesteréért történik, építő része lehet egy tréner programjának. Szóval igazából azért akar edző lenni, hogy kidolgozza az eddigi legjobb fejlesztőprogramot.

Ha végre rászánja magát az trénerségre, valószínűleg csak egy szörnyecske edzését vállalná, és annak részletekbemenő tanulmányozásával, gondozásával, egy egyenlő felek közti kapcsolathoz hasonló dolog kialakításával foglalkozna. Nem az a célja, hogy minél többet, vagy minél erősebbet szerezzen meg a szörnyekből, sem az, hogy a fizikai küzdelmekben verhetetlen legyen. Bár az utóbbiban hiszi, hogy nagy sikereket tudna elérni.

Egy álmodozó világmegváltó, vagy épp depressziós típus. Ha levert, a társai életkedve újra megállíthatatlan tenniakarást és végtelen tudásszomjat tud támasztani, vagy ő a társainak, ha fordított a helyzet.

Az alap, amire az élete nyugalma és boldogsága épült, az az emberi kapcsolatokból áll, magához és másokhoz fűződő viszonyai, és mindig sokat foglalkozik ezekkel.

„This is a beginning of a beautiful friendship.”

.:EGYÉB KARAKTEREK?:. nope

.:AVATARFOGLALÁS:. nope

.:THEME SONG:. Madách Imre: Az ET(, József Attila: Curriculum Vitae, Emir Kusturica: Macskajaj

[Ayshud Lern r.i.p.]

-Egy ősi, elvonultságban élő mester. Ilyenek voltak az elsők, és csak egy pokemonjuk volt. A mester tisztelte a társát, és a társa is tisztelte őt. Az akaratuk egyenlő volt, senki sem volt több a másiknál. Együtt fejlődtek és fedezték fel a képességeiket, példát mutattak egymásnak erkölcsi tartásban és szorgalomban. A mester mindig filozófus is volt, és mesterének tartotta a pokemont is. Persze nem egyszerű, hogy egymásra találjon két összeillő egyéniség, és talán ez az ideál soha nem is valósult meg tökéletesen, de az igaz, hogy a harcot az ideál felé törekvő mesterek és pokemonok azért rendezték meg, hogy megcsodálhassák és tudást merítsenek a mások által elért eredményekből, és tisztánlátást már magában a kisugárzásukkal való találkozásból is.

-A sok lelki roncs pokemon, akik elhitték a gazdájuknak, hogy csak harcból áll az élet. Persze hogy nehezen gyógyulnak fel egy-egy súlyosabb sérülésből, hiszen nincs meg bennük az az elementáris életöröm, ami a legtöbb vadon élő társukat átitatja. Az élőhelyük nem hozzájuk illő és még nem is állandó. Nem tartoznak egy azonos fajúak közösségéhez, sem egy azonos típusúakéhoz. Egy ember, sok random pokemon és állandó megfelelni kényszerülés. Ez az, amit látnak és átélnek.
Lehetne boldog egy pokemon a gazdája mellett, nem azt mondom, hogy nem. De amíg teljesítmény-orientált az egész folyamat, amíg ennyi múlik azon, hogy egy csatában ki nyer és ki veszít, ha az határozza meg egy pokemon értékét, hogy mennyire képes ártani egy másiknak, addig biztos, hogy tévúton jár az egész bagázs. Begyűjtenek annyi pokemont, amennyit tudnak, a lehető legtöbb képességet elsajátíttatják velük, és azok erejét igyekeznek növelni. A sokaságban persze elvész a megfelelő törődés az egyes pokemonokkal, így amiben reménykednek az az, hogy edzés és harc közben, valamint idővel maguktól is megerősödnek. És mert mindenki ezen a síkon gondolkodik, valóban az lesz a legjobb, aki a legnagyobb mértékig követi ezt a tendenciát. Ne haragudjanak, nem azért mondom, hogy egy önelégült mosollyal a képükbe vágjam, hogy jobb ember vagyok, mint maguk, mert valószínűleg nem. Csak hunyják be a szemeiket és képzeljék magukat egy zöld rétre, vagy akármilyen békés helyre, és tegyék fel a kérdést: jól van ez így? Ne úgy gondoljanak rá, mintha én mondtam volna, hanem függetlenül mindentől. -kis csend- Köszönöm.

Ayt a Tamarillo city-beli, nemes egyszerűséggel "Pokémon Center"-nek nevezett pokémonközpont pszihológusává léptették elő, egy évi szenvedélyes munka után. Eddig nem létezett ilyen pozíció, de mindenképpen szép gesztus volt ez a vezetőségtől - mindamellett Ay az előléptetésnek nem látta sok értelmét.
A fiú eleinte csak egyszerűen barátkozott a pokemonokkal, ha olyan volt a helyzet, játszott velük. Azután volt, hogy más pokemonok is kedvet kaptak, amikor látták, hogy ők jól érzik magukat, és a kezdeti játékből idővel szervezett tevékenységegyüttes alakult ki. Persze ez nem jött magától. Ay ittlétének kezdetétől fogva olvasott szabadidejében a pokemonokról, majd a gyógyításukról, ám a fejlesztő tevékenységekre csak hónapok elteltével keresett rá a városközpont adatbázisában. Mivel velük kapcsolatban leginkább edzésterveket talált, amelyek át voltak itatva a berögzött atitűddel, az emberi személyiség-, koncentráció- és testkoordináció-fejlesztő gyakorlatokat alakította át pokemonváltozatra. Ezek végzésébe és vezetésébe egy munkatársa, Sophie is bekapcsolódott. A játékokban mind a fegyelem, mind a szabadság benne volt és pozitívan hatott. A gyakorlatoknak persze leginkább "csak" hangulatjavító és szocializáló hatásuk volt, részben a rövid itt-tartózkodási idő miatt. Ám mivel ez az átlagos gyógyulási időt érezhetően megrövidítette, úgy döntöttek, hogy intézményesítik a "játékokat". Ay eleinte kicsit idegenkedett a gondolattól, mint minden intézményes dologtól, de végül győzött benne az optimizmus és segített a megszervezésében. Ami nem állt másból, minthogy feltettek egy táblát és megvettek néhány, a szigeten újdonságnak számító eszközt. Beszédének elmondásával együtt hivatalosan is megnyílt az udvar "fejlesztő sark"-a.

Ezzel együtt is Ay egyre depressziósabb lett. Egyrészt, mert amint kötődött egy pokemonhoz, megszakadt vele a kapcsolata, másrészt meg mert tudta, hogy nem sokat változtat ezzel a lények életén, hiszen ugyanahhoz az edzőhöz kerülnek vissza, és ha az szerette őket eddig, továbbra is jól fogják érezni magukat, ha pedig eszközként bánt velük, ezután is így lesz. Ezért is van az, hogy a korosabb pokemonok közül eddig mindössze egy vette rá magát, hogy bekapcsolódjon egy tevékenységbe. Látta Ay, hogy ez így talán csak bohóckodás, és már egyre többször nem tudott őszintén a lábadozó lények szemébe nézni, és minden cselekvésén érződött, hogy lelkén egy sötét felhőben kavarog minden, amit nem tett meg és megtehetne. Ebből született ez a beszéd. Egy kissé elérte, hogy könnyítsen a lelkén, és talán változtasson valamit azok mentalitásán, akik hallanak erről. Nem mintha a helyi tévé élő közvetítését 2-3-nál több hozzáértő nézte volna - hozzáértőnek mondjuk nem a lakosságnak az a 10%-a számít, aki gyerekkorában maga is pokemonmester akart lenni, de vagy nem is "szerzett" pokemont, vagy hamar feladta.

Ezért történt, hogy egy héttel a beszéd után beadta a felmondását. Sophie szívvel-lélekkel tudja ezt csinálni, neki pedig nem arra van szüksége, hogy a mások okozta károkkal vívjon szélmalomharcot. Ezen az esős reggelen újra egy intézmény kapuja előtt állt, előtte volt a világ, és nem értette, hogy kerülhetett megint ugyanabba a csapdába, amiből egy évvel ezelőtt kapálózva menekült és kiszabadult. Egy éve eltöltötte a gyönyörűség, most pedig a szégyen. Akkor tudta, hogy mit akar, most nem, hogy képes-e jó helyzetbe vezetni magát. De mind a kétszer érezte, hogy megtette, amit meg kellett tennie. És talán mégsem mindent, de félt belegondolni abba, hogy még mit kellene tennie. És nem is gondolt.

[Jake Hedgedog]

Gratulálok a squirtle-höz, amit a proftól kaptál. Máskor azért feküdj rá kicsit jobban a jellemzõkre. Az elkapás pillanatában még senki sem ismeri a pokemonját, viszont oda nyugodtan írhatsz olyanokat, amik majd késõbb fognak csak kiderülni. Jó kalandozásokat együtt.