|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 10, 2012 16:22:06 GMT 1
Besétáltam a hírneves vízparti edzőterembe, ahol elolvasgatva a kiírásokat az emeleti lépcső felé vettem az utamat. Ez lesz tehát majd a fejlesztő részleg, ahol a neves Lady Splash vagy valamely segédje foglalkozik kis barátommal. De hogy miért nem találtak ki ide liftet is?! Rendkívül hosszú ez a lépcső... Jó, jó, tudom, hogy csak egy emelet, de akkor most drága építészmérnököm, akasszál magadra annyi súlyt, hogy te is elérd az én 165 kilómat és úgy állj neki! Borzalom! Meg hátrányos megkülönböztetése a kövéreknek! Vagy csak nem találtam meg a liftet, ami nem lehetetlen, lévén amíg nem kezdtem kiköpködni a tüdőmet, addig egy tekintélyes hamburgerrel voltam elfoglalva.
Az emeletre érve zihálva nekidőltem a falnak, majd amíg rendeztem a sípoló légzőszervem átfutottam a kiírást is. Mivel odalent úgy néztem éppen harc folyik, így nagy eséllyel prof Krane lesz az én emberem, vagy hölgyem, vagy akár újabban már az se lepne meg, ha kadabrám, vagy valami egyéb pokemonom, a mai világban ugye... hejjaj, messze kerültél a szülői háztól Boris, sok csodát láttál, sokat megéltél.
No, de helyezkedjünk várakozó üzemmódba - dőltem le egy székbe, ami keserves recsegéssel tiltakozott a súlytöbbletem alatt, majd magamhoz hasonlóan tekintélyes méretű barátomat kihívtam a pokelabdájából.
- Hát itt vagyunk barátom - mosolyogtam a vörös fényből előtűnő bogárra, aki kíváncsian nézelődött körbe. - Itt megtanítanak a bányászrákok érdekes életének részleteire - vigyorogtam rá. Annyira nem tűnt lelkesnek, úgyhogy hozzáfűztem: - Ha jól viselkedsz és rendesen tanulsz, akkor egy hétig dupla kaja. Na ugye? Nem, nem most azonnal kell tárnát fúrnod! Főleg nem a padlóba! Főleg nem az első emeleten! Viselkedj rendesen! Na azért, szót fogadni ám a mestereknek.
- Parasparasparas - kárálta ő lelkesen, a szembogara lelki szemeim előtt épp átalakult kajahegyekké, amitől én is éhes lettem, így előszedtem a hamburgerem maradékát a zsebemből. Ó a fra... khmm... mindenit neki! Megint moshatok, tele van sajttal a zsebem. Meg a kezem... Jé zsebkendő! Csak épp a marhahús alatt... Na még egy és voilá! Még mindig úgy nézek ki, mint egy snorlax, de legalább már nem közvetlen dagonyában alvás után. - Igen, te is kapsz belőle nah! - sóhajtottam, a profra várakozva.
|
|
|
|
Post by Betty on Mar 10, 2012 16:47:05 GMT 1
- Ez az... már csak egy kicsi hiányzik, hogy elérd a hetes szintet! - ordibálja Krane professzor ugrándozva. Az előtte ziháló Caterpie ránéz, majd újra a feladatára koncentrál:
- Gyerünk, egy újabb fonállövedék! - utasítja az izgatott prof, amikor a folyosóról egy reccsenést hall. - Caterpie, mára végeztünk! - szól oda a bogárnak, majd leállítja a szimulációs programot. Az erdő eltűnik, helyét újra az acélrengeteg veszi át.
Vajon mi történhetett odakint? - morfondírozik, kis pokémonja azonban kikukucskál, majd oda is szalad az új vendégekhez.
- Üdv! Krane professzor vagyok! - mutatkozik be udvariasan, közben megigazítva szemüvegét. - Úgy tűnik, kis barátomnak tetszik a Parasod.
Ezután nem tudja mit mondjon, ezért csak bambán áll ott, és nézi a nagytermetű embert.
- Igen-igen, a lift kicsit el van dugva - folytatja, majd rájön, hogy lehet nem kellett volna csakúgy következtetéseket levonnia. - Krane professzor vagyok. Vagy már bemutatkoztam? Lady Splash éppen el van foglalva, engedjétek meg, hogy megmutassam nektek a szimulációs szobát. Azért jöttetek, ugye? A parasodnak kell új technika?
Hirtelen ellhallgat. Már megint túl sokat beszélt, túl sok kérdést intézett az idegenhez, akinek időt sem hagyott válaszolni. A teremvezető jelenlétének hiányában könnyen zavarba tud jönni... Idegesen igazgatja szemüvegét, és azon gondolkozik, hogy megmutassa-e a szobát a jövevényeknek, vagy hagyjon még egy kis időt, amíg ki nem fújja magát a srác. |
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 10, 2012 17:37:35 GMT 1
Barátságos vigyorral fogadtam a megjelenő zöld kukacot, Paras meg hangos ollócsattogtatással ismerkedett a bogár kollégával vidáman azonnal. A nyomában feltűnő gesztenyebarna hajú, zavartnak tűnő fiatal férfi szavaira kuncogva kezet nyújtottam:
- Ahogy elnézem, az érzés kölcsönös Krane professzor, örvendek a találkozásnak, a nevem Boris Usaghi - köszöntöttem, majd felzárkóztam mellé, míg elindult bemutatni a termet. - Igen, jól látja professzor, valóban Parast hoztam, hogy továbbfejlessze a tanult ismereteit, elsősorban a védekező készségek terén. Hogy még konkrétabb legyek az általam ismert szakkönyvek alapján ez a pokémon fajta képes elsajátítani annak tudományát, hogy villámsebesen beássa magát, akár harc közben is a talajba. Ellenben minden ez irányú próbálkozás, hogy erre meg is tanítsam őt teljes kudarcba fulladt, pedig sokféle módon próbáltuk. Ugyan technikailag képes beásni magát a talajba, de ez a leírt sebességhez képest nem áll köszönő viszonyban - vontam meg a vállamat, jelezve, hogy az én tudományom itt már megállt. Paras nem nagyon foglalkozott a beszélgetésünkkel, a caterphie által rálőtt fonalat forgatta az ollóira vidám szemekkel. Istenem... na igen, minden pokémon fajta másképp képzeli el a játék fogalmát. Hmm... többek közt ezért nem tartok tűz pokémonokat...
|
|
|
|
Post by Betty on Mar 10, 2012 23:26:26 GMT 1
Az idegen Boris néven mutatkozik be, majd követi a professzort a szobába.
- Á, szóval Ásás? Az egy könnyen betanítható mozdulat, tudja Boris, én úgy vagyok vele, hogy minél több fajta pokémon képes elsajátítani, annál könnyebb egy támadás betanítása, és így annál kevesebb időt igényel. Őszintén örülök, hogy elkezdtétek az edzést, így nem kell az egyes szintről kezdenünk.
Krane professzor ezzel egyidőben meghúz egy kart, majd gyorsan begépel valamit az előtte lévő számítógép billentyűzetén. Az egész terem egy csapásra megváltozik: a modern technika minden részlete (a falhoz közeli és az elhatároló üvegen túli számítógép kivételével) eltűnik, helyét átveszi az erdő. Hatalmas fák nőnek ki a földből csakúgy, különböző bogár és fű típusú pokémonok játszadoznak a háttérben. Az ágakon Pidgeyk ülnek egymáshoz bújva.
- Minden, amit itt látsz, egy hologram alkotta világ, semmi sem igazi, még a pokémonok sem. - világosítja fel Krane a tanítót. - Ezt a környezetet csak időlegesen hoztam be, hogy Paras megnyugodjon. Tudod, nem mindennap lát az ember ilyet... Jut is eszembe... - itt újra elbizonytalanodik, hogy talán nem illik ilyen kérdést feltenni. Kezét újfent a szemüvegéhez kapja, majd megvakarja állát, és kicsit óvatosabban folytatja:
- A parasod milyen edzési módszerrel tanul a leginkább? A program kétfélére van beüzemelve, egy egyikben gyorsan megtanulja az alapokat, majd hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül egy vészhelyzet elé állítjuk, amiből csak úgy menekül, ha használja az új mozdulatát. Ez az eljárás... egy kicsit brutálisabb. - nyögi ki végre, majd idegesen Borisra pillant, hogy ő vajon hogy reagál.
- A másik módszer a normál tanítás, amiben sok különböző szinten gyakorolhatja a pokémon a mozdulatot, lassan, lépésről lépésre fejleszve a tudását. - fejezi be végre, majd sóhajt egyet, és visszahuppan a forgószékbe. Reméli, hogy a tanító nem haragszik meg nagyon a kérdésért. |
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 11, 2012 13:55:26 GMT 1
Meghallgattam professzor Krane okfejtését, majd széttártam a karjaim:
- Ha meg nem haragszik professzor, elfelejti, hogy én nem vagyok szakember a téren - mosolyodtam el. - Mondhatni csak olyan módszereket követek, amiket éppenséggel én magam jónak találok, vagy sportmúltam, nos sumoztam jó ideig, alatt magam is haszonnal tanultam meg. Így fogalmam sincs melyik lenne a hasznosabb, legfeljebb mesélhetek arról, milyenek az edzéseink általában...
Mivel a szemüveges fiatalember bólintott, így belefogtam:
- Nos... egyrészt az alapkészségek mindig fontosak, vagyis erő, kitartás, gyorsaság, ilyesmi - kezdtem bele. - Ehhez a legalapvetőbb a futás persze, amit a pokémonjaim egymás közt, kis versenyszerűen rendeznek, ami feldobja a hangulatot és megtöri az alapvető monotonitását a futkosásnak. Erő fejlesztésére egy másik barátom, Grimer szokott rendelkezésére állni neki, iszapteste jól kibírja Paras ökleléseit, nem utolsó sorban pedig fejleszti a méregpokémon állóképességét is. Majdnem mindig csapatban tanulnak, hogy kiismerjék egymást, szorosabb legyen köztük a barátság és a bizalom. A képességek fejlesztésére is játékos gyakorlatokat szoktam alkalmazni, egyik kedvencük a klasszikus bújócska, ahol a képességeik segítségével kell eltűnniük s az segíti őket a barátaik megtalálásában is, de néha, ha olyan a terep, akkor akadálypálya is szóba jöhet. Elég kitartóak szerencsére mind és szívesen segítik egymást ezek során, így lassanként fejlődnek is a készségeik - összegeztem Krane professzor számára, reméltem ez közelebb viszi a megfelelő gyakorlatsor kitalálásához.
A két pokémonunk nem nagy érdeklődést tanúsított a beszélgetés iránt. Paras levágott egy darabot Caterpie fonalából s most lelkesen próbálta vele leutánozni a mintát, amit maga előtt látott, vagyis a prof cipőfűzőjét, miközben újsütetű haverja a hátára mászott s onnan figyelte, sikerül-e a mutatvány, ami nem is olyan egyszerű, ha csak ollói vannak az embernek... vagy a parasnak...
|
|
|
|
Post by Betty on Mar 12, 2012 12:03:30 GMT 1
Krane professzor homlokán apró verejtékcsöppek gyöngyöznek: általában a tanítók kiválasztják a két módszer közül a nekik legmegfelelõbbet, így a profnak csak futtatnia kell a programot, és már el is indult a tanítás. De hogy õrá bízzák a dolgot!? Pont õreá, aki abban sem biztos, hogy milyen színû alsógatyát húzott föl ma reggel?
- Ami azt illeti, tudja, kedves Boris, én úgy gondolom, hogy a lassan tanulós módszerrel kéne megpróbálni elõször. Ha szeretne, akár itt is maradhat egy darabig, hogy ne hagyja el a kis Parast rögtön… bár nagy szerencse, hogy ilyen jól összebarátkoztak Caterpievel, igen, bizony, hogy nagy szerencse!
Hintázik egy kicsit a forgószékében, közben beírja az edzéshez szánt paramétereket, és beindítja a szimulációs programot. Az erdõ eltûnik, és egy laza talajú, homokos föld kerül elõ.
- Caterpie, gyere ide, kérlek! Munkaidõ van! – szól oda az önfeledten játszadozó bogárnak, aki kilõ egy fonállövedéket a plafonra, és pillanatok alatt a professzor vállára repíti magát.
- Ez az elsõ szint. Mivel a pokémonnak csak a feladatára szabad koncentrálnia, ezért nincsen semmilyen más tárgy a helyszínen, csak a homok. Itt még könnyen mozgatható és laza a föld. Kiválóan alkalmas a technika elsajátítására és begyakorlására. – szavait elsõsorban parashoz intézi, de közben annak edzõjét figyeli bõszen. Egy kicsit magabiztosabb, ha a programra terelõdik a szó.
- A betanítás tehát most kezdõdik, ha marad, akkor ott egy szék, ha meg nem, akkor viszlát, és ne aggódjon, biztonságban lesz a pokémonja!
A tréner válaszára oda sem figyelve, a monitorra szegezi tekintetét, és elkezd gépelni. Innentõl õt aztán ne zavarja meg senki! |
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 13, 2012 11:15:52 GMT 1
Egyetértően bólintottam a professzornak, nem állt szándékomban megzavarni az oktatást, de ami azt illeti, hát kihagyni sem. Mint azt jól megemlítette ő maga is, ezt a technikát rengeteg pokémon képes elsajátítani, a bogarak közül is sokan, ráadásul kifejezetten kellemes védekezési s egyben támadási lehetőség. Így a világ minden kincséért el nem mentem volna, ha nem muszáj, hiszen azzal amit látok, s Paras tudásával majd más barátaimnak is könnyen átadhatjuk ezt a tudományt, anélkül immár, hogy tenyésztőhöz kéne szaladgálnunk. Legalábbis remélem... Leültem hát, s miközben a zsebeimből egymás után kerültek elő szendvicsek, mézes puszedlik, almák, chipsek, csokoládék néha pár dobozos colával fűszerezve, keményen koncentráltam, figyeltem és tanultam magam is.
Végigment az edzésprogram a különböző talajfajtáktól, a lágy homoktól kezdve a mocsaras talajon, majd a normál erdei földön és a sziklákon át egészen a nagy vastartalmú, rendkívül szilárd mélységi kőzetekig. Amindenit! Lényegében csak egy betonbunkerben nem tudna ez után lyukat fúrni Paras! Professzor Krane folytonosan kijavítgatta a hibákat, amiket látott, ösztönző tanácsokat adott, stb. Majd jött az előbbiek szimulálása időre is, ami persze már jóval nehezebb volt, de azért működött. Nekem közben eszembe jutott valami, így óvatosan köhécselve hívtam fel magamra újra a pokelologus figyelmét:
- Krane professzor, ha megkérdezhetem - mormogtam felé. - Arra is volna lehetőség, hogy reflexszerűen úgy tanulja meg a technikát Paras, hogy nem csak egy egyenes lyukat fúr a földben, hanem a végén átlósan emelkedve kicsit felfelé is? Tudja egy erősebb vízi lény képes lehet betelíteni a járatát, de így maradna némi levegővel teli helye... Nem tudja ezt így megtanulni, vagy csak gyakorlás kérdése lesz? - kíváncsiskodtam.
|
|
|
|
Post by Betty on Mar 13, 2012 20:59:46 GMT 1
Krane professzor elégedetten konstatálja, hogy a bogár mennyire gyorsan tanul. Még a kilences szinten sincsenek az edzéstervben, Paras máris kitanulta a technika fő elemeit, és a gyorsasága is rohamosan fejlődik.
Az edző hirtelen kérdése azonban megzavarja az eddigi munkatempóját, ezért most nem igazán tudja, mit is kéne tennie. Haragosan mered rá a fiúra, hiszen megmondta neki, hogy ne zavarja. A hangja ezzel ellentétben -magához képest - egész nyugodtan cseng:
- Persze-persze, mit is kérdezett, kedves Boris? Felfelé ásni? Hiszen azt lefelé kell, nem? Az ásást... de ha maga mindenképpen felfelé akarja ásatni a pokémonját, ki vagyok én, hogy megakadályozzam? Nos, annyi az egész, hogy Paras ellentétes irányban hajtja végre a mozdulatsort. Ez már csak magukon múlik, a gyakorlás, kedves Boris.
- Nos, hol is tartottam? - fordul vissza a számítógéphez - Ja igen, tizenkilences szint volt, most jön a húszas! Jé, máris a legvégső szinten vagyunk? Úgy látszik, bealudhattam tanítás közben... szintemelés beindítva! - kiáltja, a vállán rémüldöző Caterpie-re nem is figyelve.
- A húszas szinten a föld a lehető legkeményebb, de vannak lazább szerkezetű részei, hiszen az a természetben is előfordul. Ezeket kell megérezned, Paras, és ott ásni. De figyelj az időnként rád eső szikladarabokra is, próbáld meg ásással elkerülni őket, a föld alatt pedig a rezgésekból kell megállapítanod, hová estek a sziklák, és értelemszerűen próbálj meg ott előbújni, ahol nincsenek. Nagyjából ennyi. Szimuláció beindítva! Ha tíz percig kibírod, akkor végeztünk is a tanítással! Sok szerencsét! |
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 18, 2012 21:24:00 GMT 1
A professzor kioktatása nem hatott meg, a fő, hogy gyakorlással elsajátítható így is az ismeret, ez pedig bőven elég nekem. Meg fogja tanulni Paras, igencsak hatékonyak leszünk majd így együtt s ami a fő, megnyílik az út hosszú távon a továbbfejlődése felé.
Visszaültem és figyeltem tovább a gyakorlatokat, amelyeket végig kellett csinálnia kis barátomnak, magamban elraktározva minden tudásanyagot, hogy ha kell majd továbbadjam a többi pokémonomnak is. Szóval figyeltem tovább, de elég furcsának tűnt, hogy a 9 után a 20-as fokozat jön, valahogy eléggé megbicsakló logika. Na de ki vagyok én, hogy a szakember munkájába beleszóljak ugye? Bár Paras szenvedése láttán határozottan ébredt bennem egy olyan gyanú, miszerint a hiba nem az én készülékemben van... Oké értem én, persze... Nyilván ez a legnehezebb, ilyenkor együvé forrasztani az eddigi megtanultakat, de akkor is csak szenvedett szerencsétlen, hiszen a gyakorlat egyes elemei, mint pl a rezgések alapján való tájékozódás totál ismeretlennek hatottak a pokémonnak, lévén azokról eleddig nem nagyon esett szó. Nem is sikerült neki sem elsőre, sem másodikra, de még tizedikre sem. A stressz helyzet viszont jó tanárnak bizonyult, lassan, de ráérzett a dolgokra, na meg szabadulni is akart végre ebből a félresikerült szimulációból. Hajtotta az a törhetetlen akarat, amiért mindig is tiszteltem és csodáltam. Bár sok nehézség árán, de végül megtanult odafigyelni mindenre, ízelt lábaival érzékelte a földmélyi rezgéseket és találta meg a lehető leggyorsabban és legkönnyebben járható, vagyis hát ásható "útvonalakat". Érdeklődve néztem a professzorra, hogy így vajon már sikeres-e az oktatás, vagy van még vissza valami.
|
|
|
|
Post by Betty on Mar 19, 2012 21:25:42 GMT 1
A professzor sohasem volt az a nyugtalan fajta, de már-már kezdi elveszteni a türelmét, amikor Parasnak tizedszer kell újrakezdenie a végső szintet. Vakargatja is a fejét bőszen, hát hogy lehet az, hogy a pokémon nem tudja alkalmazni azokat a dolgokat, amiket a 18. szinten már begyakoroltak? Magában konstatálja, hogy bizony nem minden teremtmény tud egyforma gyorsasággal tanulni, de azért ez mégiscsak túlzás! Fél szemmel pillant csak annak edzőjére, aki éppen valami finomságot töm magába, nem törődve a drága műszerekkel, amik a környezetében vannak. Hirtelen megkordul a gyomra, jelezve, hogy itt az ideje a szünetnek.
A friss levegő határozottan jobb kedvre deríti, és úgy tűnik, hogy Parasra is ráfért már egy kis pihenés. Caterpie végre abbahagyta a mutogatást és heves magyarázást, ami egy ideje felettébb idegesítette a professzort, de nem nagyon törődött vele.
A rövid szünet után újult erővel vágnak neki a munkának, és ezúttal Paras igazán ügyesen és viszonylag gyorsan teljesíti a húszas szintet. Krane professzor büszkén húzza ki magát a szimuláció befejezése után, jelezve, hogy az eredményt leginkább az ő tudásának köszönhetik. Amíg még tart ez az önbizalom-hullám, addig igyekszik a trénerhez szólni:
- Ezzel készen is lennénk, kedves Boris. Gratulálok, Paras sikeresen megtanulta az ásás használatát! – mondja, egyetlen megszakítás, köhécselés vagy szemüveg-igazítás nélkül. Elmosolyodik, majd kikapcsolja a számítógépet. Felőle aztán már mehetnek is útjukra az új vendégei, ő pedig visszavonulhat egy kicsit. |
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 28, 2012 15:14:23 GMT 1
Érdeklődve léptem be újfent a tengerparton álló terem kapuján, zavartan pislogva körbe a környezeten. Nem igazán tudtam, hogy mire véljem ezt a meghívást, hiszen múltkor aligha tettem különösebben jó benyomást a fiatal professzorra, főleg, hogy távoztamban csak belevéstem a vendégkönyvbe: "A trénerek megnyugtatása végett jobban hangzana azért ha a szintek elnevezéseiben a 9-es szintet a 10-es és nem a 20-as követné, így némileg félreérthető. De ez persze csak egy ötlet, nyilván Önök a szakemberek, csak azért átgondolásra érdemesnek érzem." Elég furcsa arccal olvasgatta a köszönetem mellé körmölt pár soromat Krane professzor, ezért is lepett meg most a meghívás...
Elesetten néztem körül, majd végül a portán ücsörgő idősebb férfihoz léptem halkan köhécselve a meghívót mutogatva, aki széles mosollyal küldött fel a szimulációs szobába, miszerint ott majd többet tudok meg. A lifthez is útba igazított, elég gyors eszköz, mindössze 14 másodperc alatt fenn volt a felső szinten (ezt onnan tudom, hogy csak 4 fánkra volt időm út közben). Még egyszer megsimogattam a pokelabdáimat, aztán egy mély sóhajjal beléptem az ajtón:
- Szép jó napot kívánok hölgyem, professzor úr - köszöntem be reflexből, bár fogalmam nem volt mit kéne mondanom ez után, de reméltem a meghívók tudni fogják...
|
|
|
|
Post by Betty on Mar 28, 2012 16:09:51 GMT 1
Slowbro éppen a szerkezet utolsó darabjait rakja a helyére pszicho erejével, amikor megjelenik vendégünk. Mosolyogva fogadom, kezet nyújtva neki:
- Szia Boris! Lady Splash vagyok. Krane professzorral már találkoztál - mutatok a mögöttem álldogáló köpenyesre, aki erőltetett vigyorral biccent, majd hátat fordít nekünk, és egy utolsó ellenőrzést hajt végre a gépen.
- Először is, Boldog szülinapot szeretnénk kívánni! - mondom, pokémonjaim egyetértő kiáltása közben - Nos, biztosan kíváncsi vagy, hogy miért is kaptad a meghívót,ugye? Sikerült kifejlesztenünk egy modern támadás-tanítási műszert, és - mivel úgy hallottuk ma van a szülinapod - te lehetsz az első, aki kipróbálja. Ne aggódj, semmi kockázat nincs a használatában. A gépet Instant szimulátornak neveztük el, mivel pillanatok alatt, akár pár másodperc elteltével képes szinte bármilyen megtanítható támadást betanítani bármilyen pokémonnak. A működése igen egyszerű: egy kártyát kell az indítógomb melletti mélyedésbe helyezni, az általad választott pokémont a labdájában a megfelelő helyre kell tenni, majd kiválasztani a képernyőn lévő támadások közül a neked megfelelőt, és megnyomni az indító gombot. - magyarázom, közben minden elmondott részét megmutatva a szerkezetnek. Ezután előhalászom zsebemből a Borisnak szánt kártyát, és a kezébe adom.
- Ezt csak egyetlen egyszer tudod felhasználni, úgyhogy jól gondold át a döntésedet. Természetesen nem kell most azonnal, a gép önműködő, ami azt jelenti, az engedélyünk nélkül is bármikor feljöhetsz ide, akkor is, ha éppen tanítás vagy teremcsata zajlik (mivel a gép indítópultja a folyosón van, így nem zavarsz minket). Remélem tetszik az ajándékunk! Ja, és még egy jótanács - teszem hozzá - próbáld meg nem elhagyni a kártyádat!
//Proffal is megbeszélve!// |
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 28, 2012 16:49:06 GMT 1
Elhűlve hallgattam Lady Splash szavait a kézfogás után, majd zavartan vörösödtem el:
- Hú, nem is tudom, hogy honnan sikerült megtudniuk ezt az információt rólam, de nagyon szépen köszönöm a pokémonom nevében is, aki tanulni fog - nyögtem ki.
Barátságosan bólintottam a professzor felé is, majd önkéntelenül végigsöpört a tekintetem a bent lévő pokémonokon. Vaporeon egy gyönyörű, fennséges pokémon, igazi csodálattal adóztam a szépségének, egy tentacruellal már volt nézeteltérésem, de ettől függetlenül csodáltam valahol ezeket a különleges medúzákat. A slowbro nagyon szimpatikus volt, mindig lenyűgöztek kissé a pszichotikus erővel bíró pokek, de a tekintetem legtovább akkor is kinglairen időzött el. A hatalmas termetű rákpokémon kifejezetten emlékeztetett valahol a célra, amelyre feltettem az életem. Ugyanúgy erőteljes páncél mögött rejtőző, az ízeltlábúakra jellemző jegyek egy részét hordozó tengeri lény. Ereje, intelligenciája, termete egyszerűen lenyűgözött. Talán kissé túl soká is bámultam megilletődötten, de végül összeszedve magam a négyesfogatra mosolyogtam:
- Nagyon szépen köszönöm nektek is!
Visszafordultam a hölgy felé s illemtudóan meghajtottam a fejem:
- Ez hatalmas ajándék, melyért rendkívül hálás vagyok kisasszony, s hogy biztosan megfogadhassam a tanácsát, s ne hagyjam el a kártyámat, így inkább élnék is a lehetőséggel, amennyiben szabad...
Mivel erre mosolyt kaptam válaszul s a géphez tereltek, így némileg oldottabban gondoltam át a helyzetet. Némi hezitálás után leakasztottam az egyik labdámat s a tartó konzolra helyeztem:
- Hát... jó tanulást Grimer - vigyorodtam el hangosan is, aztán mély levegőt véve a konzolra néztem. A Lady biztatóan megveregette a vállam, így nekiálltam körülnézni, miből is lehet válogatni. A szerkezet rögtön elkezdte listázni a Grimer számára elérhető tananyagot. Tarkóm vakarva olvasgattam át a hozott információkat egyik támadás leírását a másik után. Mérgezés, árnylabda, villámcsapás, esőtánc, lángszóró... lángszóró az nem! Illetve igen, de nem neki. Legalábbis ha a trénere akarok maradni tuti nem... Na szóval... Hmm... Mégis hogy válasszon az ember ennyi remek lehetőségből... hmm... De hát meg van! Elmosolyodtam halkan mormolva a pokélabdának, bár biztosan hallotta a teremvezető is, de nem zavart:
- Úgyis akartunk mi ide egyszer kihívóként is érkezni, nem barátom? Régen nyüstölsz már, hogy próbára akarod tenni magad. Nos, fiatal vagy még, rengeteg időnk lesz tanulni, rengeteg képességet, de akkor már érdemes azzal kezdeni, aminek hasznát is veszed majd a víz harcosai ellen, ahogy elnézem őket, bármelyikkel kerülsz szembe, szükséged lesz minden erődre, meg előtte rendkívül sok edzésre. Ezért hát...
Bepötyögtem a megfelelő kombinációt s rányomtam az indító gombra. A gép villant párat, a képernyőn megjelent az "Átvitel folyamatban" felirat, majd rövid idő múltán megszólalt a gép hang:
- Folyamat befejezve. Mennykőcsapás támadás tanítása sikerrel befejezve!
Boldog mosoly jelent meg az ajkaimon.
|
|
