VS Garrius Troy - a Nagy Visszavágó

[Betty]

Tudtam, hogy Garrius vissza fog térni, és azt is, hogy a visszavágó keményebb lesz, mint az előző mérkőzés. Visszavágó… a szót ízlelgetve egy kicsit, furcsa érzés kerített hatalmába: jobban belegondolva, még egyetlen visszavágót sem játszottam, ami ugyebár alapesetben kedvezne ellenfelemnek, de nem a Vízi Edzőteremben! Mert hiába vannak előre feltüntetve pokémonjaim, az emberek nem tudják felmérni azok erejét és képességeit sem, kivéve egy második mérkőzést.

Hátrafordultam, hogy a fiú jön-e utánam, majd az arcát tanulmányozva elmosolyodtam: nem fogom megkönnyíteni a dolgát. Most nem lesz kérdés, így az esélyt sem adom meg, hogy esetleg újra Hammer-el találja szemben magát. Habár nem tudtam, dacból megint Chimchart fogja-e választani, vagy a zöld hüllő lesz e a soros , esetleg egy új pokémon… de annyi bizonyos, hogy én mással fogok küzdeni.
- Amanda, téged választalak! – dobtam fel az időközben kezembe adott labdák közül az elsőt, majd vártam, amíg Bernard és a fiú elfoglalják a helyüket. Kezdő pokémonom már alig várta, hogy végre sorra kerüljön, hiszen az előző három mérkőzés egyikén se ő lett a „kiválasztott”. Szemei szinte szikráztak a harci kedvtől, sellőszerű farkát ide-oda lengetve figyelte, Garrius vajon kit fog előhívni.
- Ti kezditek! - kiáltottam át a túloldalra, miután a bíró jelezte a meccs kezdetét.

[Garrius]

Vannak esetek, amikor a másodpercek múlása is csak lassú vánszorgásnak tûnik. Az idõ kereke néha borzasztóan szubjektíven hajlamos forogni. Különös lény az ember, a földkerekség legnagyobb evidenciáit is képes a saját lelkiállapotához simítani. Önzõség ez? Talán.
Ez a mostani alkalom viszont kétségtelenül nem ilyen. Mire Garrius észbekapott már a medence szélén állt, a csata küszöbén. Próbált visszaemlékezni arra, hogy miként jött végig a folyosón, és köszönt-e egyáltalán a teremvezetõnek, de nem volt rá képes.
- Üdvözlöm, Lady Splash!
~ Jobb kétszer udvariasnak lenni, mint egyszer bunkónak – gondolta mosolyogva.
A bíró felé is odabiccentett, miközben próbálta optimális ütemûre beállítani a lélegzetét. Az egyenletes légvételek mindig megnyugtatták.
A teremvezetõ egy karcsú, gyönyörû külsejû pokémont választott, amelyet Garr eddig csak képeken láthatott. Nem ismerte a fajtát, de a városban lévõ plakátok alapján tudta, hogy itt belefuthat egybe. Egy okos és körültekintõ edzõ nyilván felkészült volna mind a négy eshetõségre, de Garrius mindenkinél jobban bízott abban a harcosban, akit ma be fog vetni. Ennek megfelelõen nem készült fel külön-külön Lady Splash pokémonjaiból. Egyelõ esélyekkel szeretett volna küzdeni… már amennyire egy ilyen kaliberû edzõ ellen egyenlõek lehetnek az esélyek.
- Csodálatos teremtés. – Valóban megbabonázta a víz típus szépsége. – Egyszerre tükröz erõt és eleganciát.
Lecsatolta az övérõl egyik labdáját, és szavak nélkül eresztette ki belõle Riolut. A kölyökkutya gyermeki izgalommal az arcán tûnt elõ, ami azonnal szertefoszlott, amint meglátta, hogy itt egy csata van kibontakozóban. Nyilván attól tartott, hogy küzdenie kell, akárcsak Trant ellen. Rió azóta is félt az ütközetektõl, sõt még a támadásait is csak úgy volt képes gyakorolni, ha nem állítottak vele szembe hús-vér ellenfelet.
- Ne félj, Lulu – nyugtatta meg a tréner, miután leguggolt és megsimogatta a kék kobakot. – Ma csak nézõ leszel. Megnézed, hogyan kell élvezettel és teljes eltökéltséggel megvívni egy párbajt. A pokémon összecsapások magasiskolájának lehetsz szemtanúja. Talán még meg is tetszik, amit látsz.
Most pedig jöhetett Garrius bajnoka.
- Hölgyem, remélem, nem fogja ma sem vissza magát, mert én most a legtapasztaltabb barátommal fogok küzdeni! – Szándékosan nem a legerõsebb kifejezést használta, bár az is teljesen helyénvaló lett volna. Kétségtelenül ez a zsebszörny volt a tréner legnagyobb ütõkártyája. – Kó, indulj!
A pokélabdát nem engedte ki a kezébõl, de az abból elõtörõ sugár jó két méterrel arrébb jelentette meg a zöld hüllõt. Grovyle egész lénye magabiztosságot sugárzott. A tekintetét azonnal Vaporeonéba fúrta, és esze ágában sem volt engedni a vizuális béklyóból.
~ Tökéletes ellenfelei lesznek egymásnak. – állapította meg Garrius.
- Szerintem most nem kell finomkodnunk. Kó, Magbomba támadás!
A szokásos koreográfia következett. A pokémon kinyitotta a száját, megformálta a nagy fénylõ gömböt, majd öt apróbb magot lõtt ki belõle. Kettõvel Amanadát célozta, kettõvel a vízben úszó korongot (vagy a medence partját, ha még csak ott állt), egyet pedig a vízbe küldött, hogy ott robbanhasson majd fel. Ennek az volt a rendeltetése, hogy felcsapja a vizet, ezáltal megzavarva Vaporeon látását, és megalapozva a következõ támadását, ami egy…
- Levélkard! – kiáltotta Garrius
A levelek fénylõ szablyákká váltak, miközben Kó villámgyorsan suhant a célpontja felé…

[Betty]

Mindenki elfoglalta az őt megillető helyet. Bernard, ahogy egy hivatalos bíróhoz illik, szigorú tekintettel várta, hogy a két fél elhelyezkedjen, és mindenki előhívja pokémonját. Én mosolyogva mértem végig a fiút mégegyszer, immáron a köztünk lévő medencével együtt. Magabiztossága még innen is tisztán kivehető volt, ám ez csak megerősítette az elhatározásomat, miszerint ne számítson könnyű meccsre. Ezt Amanda is alátámasztotta, az izgatottságtól remegve várta ellenfelét. Garrius bókját egy elegáns „Pooooreon”-nal köszönte meg, fejét enyhén felemelve. Ezután visszanézett rám, mintha csak el akarná újságolni, mennyire tetszik neki a helyzet. Nem is csodálkoztam azon, hogy rögtön megkedvelte a fiút, hiszen ezzel én sem voltam másképpen. Egy határozott bólintással jeleztem a Vaporeonnak, hogy részemről teljes a koncentráció, kezdődhet a meccs.

Amikor a srác egy kis kék pokémont hívott elő, felhúztam a szemöldököm, de hamar rájöttem, hogy mi Garr célja vele. Én is rámosolyogtam a fiatal zsebszörnyre: jó ötletnek tartottam, ha megnézi a küzdelmet, hiszen nemcsak a tényleges harc árán tanul az ember és a pokémon, a vizuális tapasztalatok is szükségszerűek, nem is beszélve arról, hogy előbbivel ellentétben, ilyenkor mint külső szemlélő nézheti a harcot, egy merőben más szemszögből.
- Természetesen nem – feleltem kérdésére – és a helyzet nálunk is pontosan ugyanaz – tettem még hozzá, fél szemmel Amandára pillantva. Ő volt életem első saját pokémonja, s már több száz csatát vívtunk meg egymás oldalán. Habár edzőtermi küzdelmet, mint vezető, még egyet sem.
A Kó-nak nevezett zöld hüllő magasabbnak tűnt, mint a múltkor, habár lehet, hogy csak nem emlékszem annyira. Csakúgy, mint trénere, elszántan várta a reá váró harcot, s Amanda már-már kacérkodóan állta tekintetét. Izmait megfeszítve figyelte a bíró jelzését, s már Garrius első szavaira reagált: a felé száguldó bombákat két ugrással kikerülte, a leérkezésbe belekalkulálva a robbanások lökőerejét is. Még utasítanom sem kellett semmire: a fű típusú támadások elleni védekezést jól begyakoroltuk már, s nem kívántam időt veszíteni a verbális kommunikáció használatával. A felcsapódó víz talán még váratlanul érhette pokémonom, ám mindketten tisztában voltunk Amanda erősségeivel, így amaz nem csinált mást, csak egyszerűen becsukta a szemét. A Vaporeonok lapátszerű fülei nem dísznek vannak ott, a víz alatt inkább ezzel tájékozódnak, mint látásukkal.
- Vízgyűrű! – kiáltottam a fiúval szinte egyszerre, és miközben Grovyle a fénylő pengékkel közeledett, Amanda körül megjelentek a lebegő körök, megközelíthetetlenül körbevéve őt. Hatásuk korlátlan, addig érvényben van, amíg vissza nem hívom pokémonom. A vízgyűrű minden körben visszatölt valamennyit Vaporeon amúgy is elég magas életpontjaiból, a végletekig növelve annak kitartását és így elősegítve a támadások utáni gyógyulást. Remek kezdőlépés és egyben védekezésre se teljesen alkalmatlan. Persze a direkt támadást nem képes kivédeni, de ha a hüllő közelharci mozdulattal akarja megsebezni Amandát, először át kell jutnia ezeken is, s a szétszóródó vízcseppek komoly zavaró tényezői lehetnek a tájékozódásnak. Abban a pillanatban, ahogy Kó elérte az első gyűrűt, Amanda elrugaszkodott, jóval a leszállóágban lévő ellenfele fölött szelve a levegőt. Helyzeti fölényét azonban nem elkerülésre, hanem támadásra használta: a még a levegőben lévő hüllőt célozta meg egy gyors aurora sugárral, majd az ugrás mozdulatsorát befejezve, egy elegáns szaltót közbeiktatva csobbant bele a vízbe.

[Garrius]

A Magbomba támadás, noha nem nevezhetõ teljes kudarcnak, mégis sokkal kevesebb hasznot hajtott a vártnál. Vaporeon, tapasztalt harcoshoz méltóan kerülte ki a tölteteket, sõt még arra is volt ideje, hogy véghezvigye az elsõ saját támadásait. Illetve fogalmazzunk inkább úgy, hogy mozdulatait, hisz az elsõ lépése nem egy offenzív húzás volt. Garrius nem ismerte a Vízgyûrû támadást, mivel nem rendelkezett egyetlen víztípussal sem, és Grovyle ellen sem gyakran küldtek harcba ilyen jellegû zsebszörnyeket, de az még neki is feltûnt, hogy ez a fogás nem jelent közvetlen veszélyt Kó testi épségére nézve. Ellentétben a következõvel.
Grovylenek már majdnem elérte ellenfelét, de az valahogy gyorsabbnak bizonyult a vártnál. A hüllõnek csak a Vaporeon teste köré vont vízgyûrûk egyikét sikerült elcsípnie, de a testét már nem volt esélye eltalálni. A szívásságáról híres Eevee evolúciós forma a levegõbe szökkent, hogy átugorhasson a támadója fölött. Garrius ekkor még nem tudhatta, hogy mi következik, de azzal viszont tisztában volt, hogy egy teremvezetõvel szemben kiemelkedõen fontos az óvatosság. Ennek megfelelõen még a veszélyhelyzet kialakulása elõtt reagált, azonnal, amint meglátta, hogy Vaporeon tappancsai elhagyják a korongot.
- Térj ki balra!
Mivel már eleve nagyon közel volt a buborékfújó pokémonhoz, elvégre sikerült elcsípnie a teste körüli vízkarikát, így bátran tette le a lábait, tudva, hogy a kör alakú „szárazföldnek” ott kell lennie. Nem is tévedett.
Elemi erõvel lökte el magát a medence bal széle felé, nem is sejtve, hogy pillanatokkal késõbb a dobbantóként használt felületre egy erõteljes Aurora sugár csapódik. Röptében kirázta a szemébõl a vizet, így pontosan landolhatott a bazin szélén, akárcsak egy kecses ragadozó madár.
Amanda közben elegáns mozdulattal csobbant a vízbe, de Garrius egyáltalán nem szerette volna megvárni, hogy újabb trükkel próbálkozhasson. Tovább akarta inszisztálni a támadást.
- Szép volt Kó. – Mert a dicséret mindig kijár, fõleg egy ilyen pompás mozdulat után. – Gyûjts erõt a lábaidba, mintha Gyorstámadást indítanál, aztán rugaszkodj el, a célpont a medence túlpartja. Félúton pedig szórd meg még néhány bombával.
Ilyen komoly ellenfelekkel szemben a legokosabb megoldásnak az tûnt, ha összefüggõ, hosszabb mozdulatsorokkal operál. Elvégre Vaporeon is pontosan ezt tette. Igaz a fiatal trénernek még nem tûnt fel, hogy mindezt gyakorlatilag szinte nulla utasítás mellett.
Grovyle ezúttal is tökéletesen megértette, hogy mit kell tennie. A lábában minden ín és izom az elpattanás határáig feszült, mielõtt elrugaszkodott. Az ugrás voltaképpen egy nagyon elnyújtott hátra szaltó volt, aminek közepén, amikor szemben volt a néhány méterrel alatta kavargó vízzel, eleresztette a magbomgákat. Már abban a pillanatban elkezdte gyûjteni rá az energiát, hogy karmos lábai elhagyták a medence szélén kirakott csempéket, de a mozdulatsor bonyolultsága miatt még így is csak két töltetet tudott produkálni. Ezeket viszont sikeresen irányította oda, ahol a vízmozgásból ítélve, Amanda elmerült.
Mikor Kó megérkezett a medence túlsó oldalára, újra fénylõ szabjákká változtatta, a már a kikerülés pillanatában normalizálódó leveleit, és várta a fejleményeket. Egyik pengéjét védekezõen maga elé tartotta, a másikat pedig lecsapásra készen hagyta, arra az esetre, ha az ellenfél próbálkozna valamivel, már persze csak akkor, ha még harcképes állapotban maradt.
Riolu elámulva nézte a két pokémon táncát. Igen, táncot, mivel ez sokkal inkább tûnt annak, mint egy izzadtságszagú, test-test elleni véres küzdelemnek. Lulu meglátta benne a szépséget, és nem is sejtette, hogy valójában a küzdõ felek milyen komoly - és akár végzetes – erõket mozgósítanak.
Garrius tisztában volt mindezzel, de õt is teljesen magával ragadta a párbaj hangulata. Már az elsõ igazi csapásváltásból kiderült, hogy Vaporeon nagyon kemény, ugyanakkor nagyon jó ellenfél is. Pont olyan, aki ellen Kó igazán csilloghat. Lehet, hogy a környezet és tapasztalat Lady Splash oldalán állt, de Grovyle küzdeni akarását és típuselõnyét legalább ilyen sokra tartotta.
Boldogan vigyorgott a nõre.
- Eddig imádom! – jelentette ki, majd teljes koncentrációját visszanyerve, újra csak a harcra figyelt…

[Betty]

El kellett ismernem, ügyes. Nagyon ügyes. Önmagában a mozdulat is, persze, de inkább annak háttere, az elv és a gyors reakció, ami az aurora sugár kikerüléséhez kellett.
Elégedetten bólintottam: a mérkőzés már most teljesen más szinten zajlott, mint a megszokott, sőt, ha mondhatok ilyet, az előző mérkőzésünknél is színvonalasabbnak hatott. Amanda is meglepődött, de ez nem akadályozta a mozdulat befejezésében, ám arcán egy pillanatra megláttam az őszinte csodálkozást, s ez mosolyra késztetett.
- Szép – dicsértem meg én is a párost, Grovyle-t legalább annyira, mint a trénerét. Ám ez nem tartott sokáig, hiszen Garrius máris újabb támadásra utasította pokémonját, amire reagálnunk kellett.
- Hallottad – mondtam félhangosan, a sellő pokémonnak címezve. Hát hogy ne hallotta volna a fiú parancsait, még a víz alatt is, nem véletlenül nőttek ekkorára a fülei. Látni nem láttam, ahogy bólint, de már elégszer begyakoroltuk az ilyesfajta kommunikációt ahhoz, hogy tökéletesen működjön, még a másik reakcióinak közvetlen befogadása nélkül is – Fogadd, majd Aurora sugár, miközben a levegőben van! – kiáltottam. Ha a hüllő ugyanilyen pontosan fogja a második adag bombát is kilőni, mint az elsőt, csak akkor lenne esélyünk kivédeni, ha Amandát leküldeném egészen a medence legaljára: így csak a robbanások okozta hullámzás zavarhatná meg pokémonom, ami nem lenne túl zavaró egy ehhez szokott vízi lénynek. Azonban így elveszne a visszatámadás lehetősége is, és a végsőkig defenzív taktika nem mindig kifizetődő, és nem is méltó egy teremvezetőhöz. Arról nem is beszélve, hogy nem valószínű, hogy arra a megoldásra számítanának, amit alkalmazni fogunk.

Amanda az első bomba becsapódása után kiugrott a vízből, szinte szemrebbenés nélkül fogadva a következőt, közben száját nagyra tátotta, és a hozzá alig fél méterre lévő Grovyle felé irányította a belőle előtörő, szivárványszínű sugarat. Még nyelni is elfelejtettem, ahogy figyeltem őket, a zöld csík félkörívben, a pálya egyik szélétől a másikig suhant, röppályájának csúcsán érte el őt a vízből majdhogynem függőlegesen kiugró, kék csík. A fű típusú támadás okozta füstben nem láttam tisztán, Amanda ellentámadása milyen mértékben sebezte ellenfelét, és amikor mindkét pokémon elhagyta a térnek azon részét, inkább saját pokémonom állapotát igyekeztem felmérni. A Vaporeon visszacsobbant a vízbe, közben visszatöltve valamennyit elvesztett egészségéből, a korábban használt vízgyűrűnek hála, sérülései azonban még így sem voltak elhanyagolhatóak. Amanda alapjában véve rengeteg élettel rendelkezett, ezt erősítette a vízgyűrű, ám azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ellenfele egy igen erős, ráadásul szuper effektív támadással sebezte, így teljesen nem nyugodhattam meg.
- Minden rendben? – kérdeztem aggódva, de számomra évtizedekig tartó hosszú másodpercekig nem érkezett válasz. Aztán előbukkant pokémonom, kicsit kapkodva a levegőt ugyan, de mosolyogva bólintott. Csak miután megbizonyosodtam erről, néztem rá a pálya szélén álldogáló pokémonra, hogy vajon ő milyen állapotban van. Reméltem, hogy megérte ennyit kockáztatnunk.
Amennyiben még talpon volt, nem vesztegethettem az időt, máris utasítottam Amandát egy újabb Aurora sugárra, ezúttal azonban a víztől amúgyis síkos medenceszélre irányíttattam azt, végig a peremen, pontosan úgy, ahogyan korábban Kingler tette a sárlövéssel. Innentől aztán kétszer is meggondolják, hogy csakúgy átugorgasson a hüllő az oldalak között.