|
|
Post by David Farewell on Jun 15, 2011 9:45:39 GMT 1
- Alig tudom elhinni! Végre úton vagyok!
Miután megkaptam Jake professzortól első pokémonomat, elindulok életem nagy utazására. A város határában nehéz szívvel fordulok vissza - ki tudja, mikor leszek itt legközelebb? Egy sóhaj után határozott(nak tűnő) léptekkel indulok tovább. Kisvártatva belém hasít egy zseniális ötlet:
- Bulbasaur, bújj elő!
Első (és eddig egyetlen) pokémonom meg is jelenik a maga teljes valójában.
- Mit szólnál hozzá, ha nem a pokélabdádban laknál, hanem mindig velem lennél, hogy jobban megismerhessük egymást?
- Bulba-bulba-bulbasaur!
- Remek! És szükséged volna egy becenévre is. Mit szólnál mondjuk a... Chibihez? Az olyan aranyos.
- Bulba-bulbasaur!
- Ezt vehetem beleegyezésnek?
(lelkes bólogatás)
- Nagyszerű, akkor ezt meg is beszéltük. Na induljunk mert még ránk esteledik.
Ezután a kis beszélgetés után elindulunk. Nem mint egy csatába induló kifejlett Venusaur és harcedzett mestere - mint egy apró Bulbasaur és tapasztalatlan gazdája. De ez hamarosan meg fog változni! Mire az erdőbe érünk, a nap már erőteljesen közelít a horizont felé. Én pedig egyre éhesebb vagyok. Kisvártatva egy barátságos kis tisztáson találjuk magunkat. Mellette egy patak folydogál - ideális hely az éjszaka eltöltéséhez. Lepakolom a hátizsákomat, és tüzet gyújtok néhány kisebb faág segítségével. Előveszek egy méretes szendvicset és egy kis pokémon-eledelt, amit egy tálkában Chibi elé teszek. Jó néhány falat bekebelezése után veszem csak észre, hogy pokémonom semmilyen hajlandóságot nem mutat tápláléka elfogyasztására.
- Tudtam, hogy nem fog simán menni - sóhajtok. - Nem szereted az ilyen kajákat? - csak fintorog és húzza a száját.
- Akkor mit szeretnél enni? - a kis Bulbasaur lelkesen szagolgatni kezdi a kezemben tartott szendvicset.
- Legyen - mondom, és török neki egy darabkát a vacsorámból. Persze ezt se perc alatt befalja, és utána csak néz rám hatalmas piros szemeivel.
- Rendben, te győztél - adom oda lemondóan szendvicsem felét.
Pillanatok alatt mohón behabzsolja, iszik pár kortyot a patakból, majd jóllakottan leheveredik a tűz mellé. Közben én is elfogyasztom a részemet. Előveszem a hálózsákomat, belebújok és felkészülök az alvásra.
- Jó éjt, Chibi.
Nyilván már a száját is lusta volt kinyitni, hiszen csak egy morgást hallok. Elmosolyodom, és pillanatok alatt elalszom.
Mikor hajnalban felébredek, még nincs teljesen világos. Az első dolog, amit észreveszek, az, hogy Chibi nincs a parázs mellett, ahova lefeküdt.
- Hol a... - el kell telni néhány pillanatnak, mire tudatosul bennem, hogy éppen jólesően szunyókál a hasamon.
- De édes - vigyorgom magamban. Nem akarom felébreszteni, ezért inkább visszaalszom.
- Bulbasaur-bulba-bulba....
- Jól van már, mindjárt fölkelek... - az első dolog, amit meglátok, amint kinyitom a szemem, egy piros szempár.
- Mi a fene... - ugrok egy hatalmasat. Illetve csak ugranék, de még mindig a hálózsákomban vagyok. De aztán rájövök, hogy csak Chibi bámul meredten a képembe közvetlen közelről.
- Miért csináltad ezt? - kérdezem, de meghallom a halk motoszkálást. Mintha a cuccom felől jönne... Egy Rattata ólálkodik a táskámnál!
- Szóval erre akartál figyelmeztetni? Rendben, Chibi, tekecsapás!
A mit sem sejtő Rattata teljes figyelmét a hátizsákom tartalma köti le, vesztére. Mire felocsúdik, esélye sincs kitérni pokémonom útjából, aki teljes sebességgel robog felé, és végül oldalba találja. Rattata pár méteres repülés után meglepően gyorsan talpra áll.
- Chibi, ostorcsapás! - kiáltom miközben hálózsákomból igyekszem kikecmeregni. Azonban Rattata egy gyors támadással elkerüli a feléje tartó indákat, és támadása telibe kapja Chibit. Egy porfelhő bontakozik ki a harcoló pokémonok körül, csak visításokat és hörgéseket lehet hallani. Végül elül a porfelhő: Chibi egyenesen, habár kicsit fáradtan áll a lábán, Rattata füle azonban vérzik; kis házikedvencem nyilván megharapta. Erre a pillanatra vártam; miután sikeresen legyőztem a kényszerzubbonynak is beillő hálózsákot, egy pokélabdát hajítok ellenfelünk felé, aki pár másodperces küzdelem után elfogottnak bizonyul.
- Juhéé, ez az! Meg van az első vadon fogott pokémonom! Nagyszerű voltál, Chibi! - adom meg pokémonomnak a neki kijáró dicséretet, aki háláson dörgőlőzik a lábamhoz, és közben dorombolásra hasonlító hangokat ad ki. Vajon a Bulbasaurok és a macskák között lehet valamiféle rokoni kapcsolat? Fene tudja... majd alakalomadtán megkérdezem a professzort, mit tud a dologról. De egyelőre ez kevéssé foglalkoztat, együtt örülünk első győztes csatánknak. |
|
|
|
Post by David Farewell on Jun 16, 2011 12:54:22 GMT 1
Az adrenalinszint csökkenése után engedek a patak nyújtotta kísértésnek - nincs is jobb, mint egy frissítő fürdő egy pokémon elfogása után! A víz kellemesen hűvös, éppen ideális ahhoz, hogy lehűtsön egy forró nyári nap kezdetén. Chibi is velem tart, és látszólag - valamint a kiadott hangokból ítélve - ő is hasonlóképp élvezi a pancsolást, mint én. Míg én leginkább a végtagjaim ráncosra áztatásával vagyok elfoglalva, pokémonom nagy lelkesedéssel támadja meg a legkülönbözőbb dolgokat; néhány úszó faágat, kavicsokat, pár nagyobb levelet és egy erre tévedő Magikarpot. Éppen egy műanyag palackra vetné rá magát, amikor nagy bánatára véget vetek ennek a szemmel láthatóan pompás szórakozásnak.
- Nem baj, majd a reggelivel kiengesztelem - gondolom magamban.
A tegnap estiekből okulva előrelátóan mindjárt két szendvicset veszek elő a hátizsákomból, amit Chibi hálásan fogad; nem telik belé egy perc, és el is fogyasztja az adagját. Miután én ráérősen végzem az enyémmel, és megtöltöm friss vízzel a kulacsomat, gyorsan összepakolok.
- Ideje lesz indulnunk, mert lassan dél, és jó lenne minél nagyobb utat megtenni ma. Még rengeteg felfedeznivaló vár ránk!
Pokémonom nem ellenkezik, így hamar kiérünk az erdőből, és egy hatalmas mezőn találjuk magunkat. Csupán egy keskeny ösvény, néhány fa és maréknyi bokor töri meg elszórtan az üdítően zöld, térdig, helyenként derékig érő fű birodalmát. Nincs más hátra, az ösvényen kell elindulnunk, ha el akarjuk érni a sziget északi partját. A gondolatot tett követi, és hamarosan messze magunk mögött hagyjuk az erdőt. Másfél-két óra kitartó gyaloglás után tapasztaljuk az első életjeleket; hangos dübörgés üti meg a fülemet, és a távolban egy porfelhő bontakozik ki.
- Ez olyasmi lesz, amivel jobb nem találkoznunk - szólok, és futásnak eredek Chibivel a sarkamban. Körülbelül 300 méter sprint után érünk az első fához, aminek egy 2-3 méter magasan lévő, biztonságosnak tűnő ágára kapaszkodok fel a kis Bulbasaurral a nyakamban. Nem egészen egy perc múlva megérkezik a dübörgés és a porfelhő gazdája: egy Ryhorn robog el rejtekhelyünk alatt.
- Még szerencse, hogy nem vártuk meg, amíg ideért. Mostanra talán palacsintává lapított volna minket. Néhány hónap múlva ilyenek ellen fogunk küzdeni, mit szólsz hozzá?
Kis pokémonom igyekszik eltökélt ábrázatot vágni, ami elég vicces egy éppen, hogy macska méretű jószágtól, de megpróbálom nevetés nélkül kibírni. Hirtelen valami hegyes dolog hasít a vállamba.
- Aúú! - kiáltok fel egy tökéletes szaltó bemutatása közben. Vagy talán mégse olyan tökéletes, ha arcra érkezem és csupán a könyökömmel tudom tompítani az esést? Na mindegy, az a lényeg, hogy Chibinek semmi baja, ugyanis a hátamra pottyan. Miután megállapítom, hogy semmim sem tört el, kíváncsian fordulok a fa felé, hogy megtudjam, ki követett el ellenem merényletet. Nagy meglepetésemre egy Spearow tekint le rám dühös tekintettel, és szemmel láthatóan újabb rohamra készül.
- Gyorsan, Chibi, ostorcsapás! - küldöm harcba kedvencemet, azonban Spearow szinte megvetően üti félre szárnyával az indákat, és telitalálatot visz be egy dühtámadással.
- Nem lesz ez így jó.. bújj elő Rattata! - hívom elő másik pokémonomat. Ez ellentétes a Liga szabályaival, de nincs más választásom. Örömmel konstatálom, hogy a rágcsáló kitűnő állapotnak örvend a bal fülén található sebhelytől eltekintve.
- Gyors támadás! - utasítom Rattatát, aki nem habozik teljesíteni új mestere parancsát (végre egy jó hír). Balszerencsénkre Spearow a szeme sarkából észleli az új ellenfelet, és támadásba lendül.
- Chibi, ostorcsapás! - az indák ráfonódnak ellenfelünk szárnyaira, aki a földhöz csapódik, és így teljesen védtelenné válik Rattata rohamával szemben. Új pokémonom nem hibázik, és teljes erővel eltalálja Spearow-t, aki menekülőre fogja a dolgot, és fája ágainak védelméből méreget minket tovább szúrós szemmel.
- Nagyszerűek voltatok mind a ketten, gratulálok! Rattata, vissza! - hívom vissza rágcsálómat, aki engedelmesen vissza is tér labdájába.
- Látod, Chibi, így jár, aki kikezd velünk - mondom pokémonomnak, aki lelkesen bólogatva döcög vissza megszokott helyére, a lábamhoz, majd önbizalommal telve és új élményekkel gazdagodva folytatjuk utunkat. |
|
|
|
Post by Daniele Loran Scherer on Jun 16, 2011 17:30:59 GMT 1
Danielle unottan ugrik le a busztól.
- Csodás... - konstatálja, hogy valahol a semmi határán van.
Még egyszer hátranéz, majd felkapja táskáját a hátára, s elindul egy apró út mentén.
- Nut, Gassy, gyertek elő! - kiálltja el magát, mire a szellem- ill. tűz pokémon előjön labdájából.
Nut, a tűzló Danielle egyik, míg szellempokémonja, Gastly a másik oldalán halad mellette.
- Jó érzés kimozdulni, világot látni... - mondja halkan Danielle. - Azt hiszem, készen állok rá! - győzködi magát.
A két pokémon nem reagál, csak mennek némán. Szemük sarjából egymást figyelik, de ébren őrködnek gazdájuk nyugalma felett is. Nut hangokat hall.
- Mi baj van? - fordul hozzá Danielle. A Ponyta ellenkező irányba néz. Erősen arra koncentrál, majd Gassy is odakúszik mellé. Immár nem egymás vetélytársai, a kíváncsiság most összehozza őket.
Aztán egy kiáltás, hangok a távolból.
Danielle felkapaszkodik az út mellett lévő kis dombra, majd a másik oldalán be a fák közé. Alig tudja követni az őt időközben megelőző két pokémonját.
- Nut, Gassy! Vissza! - Kiálltja, s azok ellenvetést nem mutatva visszatérnek gömbjükbe.
- Mi a csuda? - értetlenkedik magában Danielle, majd előkapja a pokékódexet. "Ryhorn", kapja meg a választ - Milyen kicsi...
- Egy Bulbasaur és egy...patkány...? - jegyzi meg Danielle. Az egyik pokémont felismeri, de a másikhoz ismét a kódex kell "Rattata". - Kapja meg a második választ. Aztán a madár felé irányítja a kis gépét "Spearow".
S mire feldolgozza az információkat, már vége is a viadalnak.
A fák kellő védelmet biztosítottak, most, hogy az idegen fiú győzelemmámorban próbálna elandalogni, Danielle kilép a fák közül és ezzel keresztezi a srác útját.
- Ügyes harc volt, már ha lehet ellenfelekről beszélni. - jegyzi meg gúnyosan.
|
|
|
|
Post by David Farewell on Jun 16, 2011 18:06:20 GMT 1
- Ügyes harc volt, már ha lehet ellenfelekről beszélni - csendül egy hang.
Hidegzuhanyként ér a másik srác felbukkanása. Alighogy megnyertem a csatát, újabb potenciális ellenféljelölt lép a színre: a szőke fiú a fák közül lép elő. Egy kicsivel magasabb lehet nálam, meg egy kicsit idősebb is, nagyjából 19-20 évesre saccolom. Inget és nyakkendőt hord, elég elegáns a megjelenése. A város előkelő részéből származhat - velem ellentétben. Az övén pokélabdák sorakoznak. Szóval ő is tanító. Összességében jóval tapasztaltabbnak tűnik nálam - ebben valószínűleg közrejátszik határozott fellépése is. A hangjában mintha felsőbbrendűség csendült volna...szóval ő is tisztában van az erőviszonyokkal. De csak óvatosan, nem árulom el a bizonytalanságomat. Úgy teszek, mintha nem vettem volna észre a gúnyos felhangot.
- Köszi. Nem volt nagy ügy, csak egy Spearow. Az ilyen nem ellenfél nekünk. De ha jól látom, neked is vannak pokémonjaid. Nyilván te is Tamarilloból jössz, és Jake professzortól kaptad az elsőt, akárcsak én. Ez furcsa, hiszen még soha nem láttalak a városban. Én David Farewell vagyok - nyújtok neki kezet. - De nyugodtan hívj csak Davidnek vagy Dave-nek. |
|
|
|
Post by Daniele Loran Scherer on Jun 16, 2011 21:35:24 GMT 1
A srác elég barátságos, de kicsit mégis távolságtartó hangot üt meg.
- Ami azt illeti, van pár pokémonom, igen. - majd a Bulbasaurra néz - Ügyes a Bulbasaur-od. - de meg is bánja a dicséretet, s mielõtt még a srác reagálna, rögtön visszakontráz - De azért van még mit tanulnotok...
- Én Danielle vagyok, Daniele Loran Scherer. De nyugodtan hívj Danielle-nek. - fogadja a kézfogást. - Én se láttalak még a városban. Pedig elég gyakran fordulok ott meg. Amúgy merre tartasz? Van úti cél, vagy csak mész a világnak?
Még egyszer végigméri a kis pokémon, már-már zavarba ejtõ szúrós tekintettel. Esze ágában sincs elõhívni csak úgy a sajátjait, ezeket az adukat majd késõbb lövi el. Viszont szívesen összemérné az erejét David-del.
|
|
|
|
Post by David Farewell on Jun 16, 2011 22:53:33 GMT 1
- Ami azt illeti, van pár pokémonom, igen. Ügyes a Bulbasaur-od. De azért van még mit tanulnotok...
Szóval nem akar feltárulkozni a pokémonjaival kapcsolatban, inkább eltereli a szót. Hát legyen. Úgysem titkolózhat örökké. És ismét érzem benne az apró fennhéjázást, ahogy a dicséret után egyből semmissé is teszi azt. Nyilván nem kispályás pokémonjai lehetnek, ha egy Bulbasaurt így leszól. Mondjuk ebben speciel igaza van...
- Köszi. Igen, igyekszem minél jobb mestere lenni, és remélem, egy napon ütőképes csapatot fogunk alkotni.
- Én Danielle vagyok, Daniele Loran Scherer. De nyugodtan hívj Danielle-nek. Én se láttalak még a városban. Pedig elég gyakran fordulok ott meg.
Danielle... Nem, nem hallottam még ezt a nevet. De ez nem jelent semmit. Simán kinézem belőle, hogy eddig is ugyanígy titkolózott mindenki előtt, így nem is hallhattam felőle.
- Amúgy merre tartasz? Van úti cél, vagy csak mész a világnak?
- Az úti célunk... hm... - nagyon jót kérdezett. Ezen még én magam sem gondolkodtam, csak elindultam az első úton, és azóta megyek amerre a lábam visz. De ezt neki nem kell tudnia.
- A sziget északi partját szeretném elérni. Hogy utána merre megyek, mit csinálok, még nem tudom. Te merre tartasz?
Jó volna egy kis információt kiszedni belőle... Lássuk csak... Talán ha megkérdezek néhány általánosságot, abból nem lehet semmi baj.
- Amúgy milyen típusú pokémonokat kedvelsz? Van kedvenced? És mi a célod a pokémonok nevelésével? |
|
|
|
Post by Daniele Loran Scherer on Jun 17, 2011 16:13:53 GMT 1
Danielle kicsit megáll. Látszólag meglepi, hogy a fiú is mester akar lenni, pedig ezen semmi meglepő nincs, hisz ő maga is az akar lenni, s úgy érzi, ehhez itt kell kezdenie.
- Egyelőre nincs úti cél, csak cél. - válaszolja, majd a távolba réved. - Én is észak felé megyek. - azt azért még korainak tartja, hogy egy idegennek felajánlja, hogy tartson vele, noha szemlátomást talpra esett srácról van szó.
- Érdekel a pszichológia és a szellempokémonok. E kettő kombinációja, a tudat és annak irányítása. - majd kicsit megtorpan, fecseg, mint egy gyerek, hol marad az önuralom?
- Nincs kedvenc pokémonom, csak barátom. Csak akkor tartok meg egy pokémont, ha az képes lenne feláldozni értem az életét, hiszen ugyan ezt én is megtenném... - néz mélyen David szemébe, majd újra el az útra.
- Téged milyen pokémonok érdekelnek? - teszi fel a kérdést, majd a válasz előtt kibővíti annak tartalmát - Úgy értem, milyen irányba szeretnél fejlődni, milyen mester akarsz lenni?
|
|
|
|
Post by David Farewell on Jun 17, 2011 16:32:17 GMT 1
- Egyelőre nincs úti cél, csak cél. Én is észak felé megyek.
Észak felé? Ez jó hír, talán szert tehetek egy útitársra.
- Érdekel a pszichológia és a szellempokémonok. E kettő kombinációja, a tudat és annak irányítása.
Jól hallottam, szellem pokémonok? Akkor valószínűleg van is neki, és lehet, hogy nem is egy. Kezd egyre jobban érdekelni a fickó. Szellem pokémonok... szinte egyetlen hatásos fegyver sincs ellenük. Gyakorlatilag legyőzhetetlenek, hatalmas erőt képviselnek. Lehetlen, hogy egy ilyen srácnak akár egy is a birtokában legyen... Bizos csak VÁGYIK egyre.
- Nincs kedvenc pokémonom, csak barátom. Csak akkor tartok meg egy pokémont, ha az képes lenne feláldozni értem az életét, hiszen ugyan ezt én is megtenném...
Őszintén szólva kicsit fanatikusnak tűnik. Bár én is sok mindent megtennék a pokémijaimért, de hogy feláldozzam magam érte... Ki tudja, talán megtenném, ha úgy hozza a sors.
- Téged milyen pokémonok érdekelnek? Úgy értem, milyen irányba szeretnél fejlődni, milyen mester akarsz lenni?
- Az olyan pokémonokat szeretem, akik hűségesek, és nemcsak parancsolóként, hanem barátként is tekintenek rám. Egy változatos pokémonokból álló csapatot szeretnék felállítani, mert minél különbözőbb tagjai vannak, annál több szituációra tud ütőképesen reagálni. Még az út elején járok, de nincs is jobb mód tudásunk, és csapatunk erősségének mérésére egy csatánál. Benne vagy? - teszem meg a vakmerő kihívást. Lehet, hogy ezzel most hatalmas bakot lövök, de előbb-utóbb meg kell küzdenünk, akkor meg jobb minél előbb túlesni rajta. |
|
|
|
Post by Webber on Jun 17, 2011 18:38:31 GMT 1
-...egy csatánál. Benne vagy?
Ennyit hallottam, de elég is volt ennyi. Most indultam el, és már láthatok is egy csatát!
Előtte: Néhány óra múlva megérkezett a hajóm. Az egész utat kint töltöttem a korlátnál, így kicsit megfújt a szél. De megfújt egy másik szél is, a változás, az új kalandok szele. A kikötőtől légvonalban pár kilométerre megpillantottam egy dombot. Gondoltam, elmegyek addig, onnan biztos jobban belátni Tamarillo vidékét. Egy idő után Eevee elég nehéznek kezdett tűnni, így visszahívtam a labdájába és magányosan folytattam utamat.
A domb aljához érve hangokat hallottam; de nem pokémon,- hanem emberhangokat. Feljebb menve két alakot láttam. Az ágak zörgése miatt észrevettek, de nem jöttem zavarba.
-Üdv! Hallom csatázni akartok, ha nem gond, megnézném, de mintha itt se lennék. Illetve... megnéznénk. -Mondtam és kiengedtem a labdájából Eevee-t.
|
|
|
|
Post by David Farewell on Jun 17, 2011 19:18:06 GMT 1
Még mielőtt Danielle válaszolhatna, hirtelen ágzörgés hallatszik. Úgy fordulok oda, mint akit zsinóron rántanak, és hatalmas meglepetésemre egy fiút látok meg. Úgy tűnik, újabban gombák módjára nőnek ki körülöttem az emberek. Mielőtt bármit mondhatnék, a jövevény megszólal:
- Üdv! Hallom csatázni akartok, ha nem gond, megnézném, de mintha itt se lennék. Illetve... megnéznénk - és kiereszt a labdájából egy pokémont.
Egy apró bundás lény bukkan elő, amit első pillantásra felismerek: Eevee, a sivatagi róka. Elismerő pillantással nyugtázom, ilyen pokémon nem terem minden bokorban. De úgy teszek, mintha már semmi sem tudna meglepni.
- Felőlem... - vonom meg a vállam, és újra Danielle felé fordulok. Közben még a szemem sarkából látom, hogy a srác elhelyezkedik egy fa tövénél.
- Szóval mi a válaszod? Kiállsz ellenem? - teszem fel újra a kérdést. |
|
|
|
Post by Webber on Jun 17, 2011 20:00:01 GMT 1
Leülök egy fa tövébe, Eevee pedig az ölembe mászik. Remélem izgalmas csata lesz.
|
|
|
|
Post by Daniele Loran Scherer on Jun 17, 2011 23:08:18 GMT 1
- Valami hasonlót mondtam én is. - válaszolja - Csak más szavakkal, már értelmezésben.
David és a pokémonok kapcsolata viszont mást sugall neki.
- Nem félsz attól, hogy ha sok különbözõ pokémonod van, talán egyiket se ismered meg igazán? - próbál mélyen Davidbe látni, s választ várni.
Egy csata? Danielle már leég rég nem állt ki senki llen, jó pár hete csak a saját pokémonjait edzi egymás ellen, azok pedig rendre besértõdnek...ilyen az, amikor mindegyik elvárással fordul felé, s megpróbál konstruktívan a háttérbe húzódni, hogy ne keveredjen bele Gassy és Nut rivalizálásába. Elvégre õ mégis csak a gazdájuk. Felül kell emelkednie kettejükön, ha túl akar látni a pokémonokon.
- Benne vagyok a kihívásban! - vágja rá tüzes szemekkel. Ezt inkább tekinti edzésnek, tét nélkül, mint a dicsõség hajhászásának.
Ekkor egy alak jelenik meg, s a viadal után vágyakozik.
Részemrõl nézheted, csak ne avatkozz be. - most szúrósan Davidre néz, mintha csak a srácnak tulajdonítaná az új jövevényt.
- Ne kímélj, mert én se foglak! - mondja Davidnek, miközben tisztes távolságra hátráll.
Csak három pokémonja van, ebbõl egyet nem akar használni. Úgy dönt, ponytát választja elõször.
- Nut! - kiálltja, majd egy vörösen izzó sörényû kanca üget eléjük. Végig méri Davidet, majd Webbert, végül megállapodik Eevee-vel szemben, mintha õ lenne az ellenfél, de fél szemével Davidet nézi, mintha tõle várna valamit.
- Nos? - kérdezi Danielle.
|
|
|
|
Post by David Farewell on Jun 18, 2011 7:51:38 GMT 1
- Valami hasonlót mondtam én is. Csak más szavakkal, már értelmezésben. - Nem félsz attól, hogy ha sok különbözõ pokémonod van, talán egyiket se ismered meg igazán?
- Ettől tartok a legkevésbé. Az igaz barátok mindig tökéletesen ismerik egymást, és én a pokémonjaimmal szoros viszonyban vagyok.
- Benne vagyok a kihívásban! Ne kímélj, mert én se foglak! Nut! Nos?
Lángoló sörény és farok... Csak nem egy Rapidash? Nem, ez kisebb annál, csak egy Ponyta. "Csak"? Miért használom ezt a szót? Egy Ponyta is jóval nagyobb erőt képvisel, mint bármelyik pokémonom. A fű pokémon nem hatásos a tűz ellen, viszont Rattata gyorsaságát talán hasznosíthatnám egy nála sokkal nagyobb ellenfél ellen. Hát legyen, remélem beválik...
- Előre, Rattata! Próbáld megzavarni egy gyors támadással! |
|
|
|
Post by Webber on Jun 18, 2011 17:02:36 GMT 1
Egy Rattata egy Ponyta ellen!
Otthon, a tévében mindig csak nagy pokémonok csatáját lehett látni, nagyritkán volt egy-két Dávid-Góliát-féle összecsapás, de akkor a nagyobb mindig gyengébb volt, például egy Onix ellen egy Poliwag-et küldtek ki, és persze utóbbi nyert. Itt viszont nem tudnám megmondani, melyikük nyer. Elsőre talán Ponytát mondanám; Rattata talán egyetlen komolyabb erőssége a gyorsaság, viszont Ponyta sem egy lomha pokémon. Viszont a méretkülönbség miatt talán el tud majd lavírozni a lábai között. Én mindig inkább a gyengébbeknek szurkolok, mert nekik sokkal nagyobb örömet jelent majd a győzelem, így bekiabáltam:
-Hajrá Rattata!
|
|
|
|
Post by Daniele Loran Scherer on Jun 19, 2011 13:54:03 GMT 1
Danielle halkan, suttogóra fogja.
- A rattata. - mosolyodik el Danielle. Elõnye, hogy látta az imént harcolni - A Rattatád nem lesz nagy falat az én ponytám ellen. - mondja Davidnek.
- Nut! - szólítja meg pokémonját halkan, hogy valószínûleg a szavakat már David nem is érti, a pokémon viszont ki tudja venni az utasításokat - Figyelj rá, ne veszítsd szem elõl, nagyon gyors pokémon.
A ponyta nem mozdul, koncentrál, s a rattatát figyeli, minden mozdulatát igyekszik szemmel tartani.
- Nut, lángcsóvákkal támadj a rattatára! - utasít még mindig suttogva Danielle, majd bekapcsolja lejátszóját, s zenét kezd hallgatni. A viadal elkezdõdött.
|
|
