Post by Attila on Jan 20, 2012 22:53:14 GMT 1
[/img],
.:NEME:. #Fiú#
.:KORA:. #19#
""
.:céljai az életben:.
#A legnagyobb pokémon mesterré válni és megszeretné ismerni az összes létező pokémont. De végül is ez melyik tanoncnak ne lenne hatalmas vágya? Valójában ez csak az egyik. A másik hatalmas vágya az (és talán ez a leghatalmasabb), hogy bebarangolja az összes régió összes létező helyét, valamint felszeretné tölteni a pokédexét az összes felfedezett pokémon adatával.
.:jellemvonások:.
- Elég pozitívan kezd bele mindenbe, sőt, az emberünk is elég pozitív. Lehetséges, hogy róla találták ki azt a szót, hogy: önbizalom.
- Nincs olyan a szótárában, hogy soha. Ha eltökél valamit azt véghez is viszi és nem állhat semmi akadály az útjába.
- Van mikor elszalad vele a ló és bizony elég beképzelt jellemet ölt fel és e jellemhez még társul az is, hogy néha akaratán kívül másokat megbánt. De ezt tényleg nem okkal teszi.
- Néha túl lassan és hosszan gondolkozik. Szóval ELÉG hosszan… Kicsit értetlen, amivel olykor mások idegeire megy.
.:kedvenc idõtöltése?:.
#Naná, hogy a pokémonjaival edz/törődik. El sem bírná képzelni az életét nélkülük és mindent megtesz azért, hogy boldognak lássa őket magamellet.#
.:hogyan áll a pokemonokhoz?:.
#A maga módján mutatja ki a szeretetét feléjük. Sokat edz velük, hogy erősebbek legyenek, de az épségük számára mindennél többet jelent, mint bármi más ezen a világon. Mindig kapható egy kis játékra és szívesen elüti velük az idejét.#
.:milyen típusú pokemonokat szeret?:.
#Hát még szép, hogy mindegyiket, amennyi csak létezik. Bár gyermekkorában történt egy kis nem várt kellemetlenség, mikor is egy sárkány pokémon kihúzta a csávából, azóta talán hozzájuk jobban kötődik. De csak egy picit. Nem tesz különbséget közöttük, mivel egyformán érző lények és mindegyiknek szüksége van a törődésre.#
.:mindig vs soha:.
+ Szívesen caplat az utcákon, csak úgy ok nélkül, így is kihangsúlyozva, hogy ő a domináns hím a környéken.
+ Útrakelni, hogy egy olyan tájra vándoroljon, ahol még életében nem járt. Imád utazni!
– Kapálni a kertben? Elmosogatni? Főzni? Takarítani? Álmodozz csak szépeket! Attila soha nem fog ilyen rabszolgamunkára vetemedni.
–
.:életimádat vs depresszió:.
+ Ha egy erdőben vagy valahol máshol tartózkodhat. Ez neki mindegy, csak a vadonban legyen. Csak a természet, ő és a pokémonok.
+ Ha egész nap pizzát tömhet a hatalmas szájába. Ennél szebb napokat el sem tud képzelni.
– Mikor az emberek bántják, kihasználják a pokémonokat, rombolják a gyönyörű tájakat.
– Ha valaki hozzá hasonlóan elkezd értetlenkedni. Igaz ettől inkább dühbe gurul.
.:ha már csak egyetlen szóval kéne jellemezned, mi volna az?:.
#Önbizalom#
.:valami extra még?:.
#Hűvös tavaszi reggel volt. Attila álmosan nézett ki szobája párás ablakából és ismét azt a hatalmas hegyet pillantotta meg, ami annyira, de annyira megmozgatta a fantáziáját. Hogy mért? Mert a hegy csúcsát egy átláthatatlan ködfelhő takarta, amit a legenda szerint egy pokémon hozott létre, így elmenekülve az emberek kapzsi tekintete elől, akiknek rá fájt a foga.
Attila kisgyermek volt még ugyan, de hatalmas vágya volt, hogy egyszer feljusson annak a hegynek a tetejére és találkozzon azzal a rejtélyes és ritka pokémonnal. De ez sajnos csak álom volt neki… A szülei soha nem engedték volna, hogy tíz évesen ilyen veszélyes túrára mennyen. De ez a nap hatalmas meglepetéseket tartogatott még a fiú számára. Meglepetéseket, amik nem várt következményekkel lesznek a fiú jövőjére nézve.
Attila álmosan bandukolt le emeleti szobájából a földszintre, mert általában ilyenkor szokta az édesanyja fölszolgálni a reggelit. Leérve az emeletről viszont csak egy cetlit talált az asztalon az édesapja kézírásával:
Fiam, édesanyád és én el kellet utazzunk itthonról pár napra. Nemsokára hazaérkezünk, addig viselkedj jól. Szeretnek és csókolna szüleid: Apa és Anya
Attila miután elolvasta az üzenetet álmosan kinyitotta a hűtőszekrényt és előkészítette magának a reggelit. Álmos volt még ahhoz, hogy tudatosuljanak is benne az imént olvasottak. Viszont amikor beleharapott egy hatalmas tegnapi pizza szeletbe, hatalmasra tágultak a szemei.
- Apa és anya nincs itthon? – pislogott maga elé. – De hisz akkor…
Boldogan és hatalmas izgalommal rohant fel az emeleti szobájába és bújt bele a ruháiba. Öt perc sem telt bele, máris útra készen nyitotta ki a bejárati ajtót. Szemében elszánt tűz lobogott és elhatározta, hogy most a hegy titka után fog járni.
Hogy eljusson a hegyhez egy erdőn kellet átvágnia. Ez Attilának nem jelentett hatalmasabb gondot, mivel az erdőt már úgy ahogy földerítette.
Röpke egy óra utazás után az erdőn keresztül elért a hegy lábához. A sziklafal igen meredek volt és egy ilyen kisgyermeknek, mint Attila igen veszélyes vállalkozás volt ez, de ha ő a fejébe vesz valamit…
Elszántan kezdett kapaszkodni a hegy csúcsa felé, de húsz perc mászás után egy kiugróhoz ért, ahonnan egyenesnek nem nevezhető, kacskaringós út tartott felfelé, egyenesen beleveszve a köd homályába.
Attila testén borzongás futott végig, de nem a félelemtől, épp ellenkezőleg! A fiú nagyon izgatott volt, alig várta, hogy végre megtalálja azt a helyet és találkozhasson azzal a rejtélyes pokémonnal, aki ködbe burkolta az egész hegycsúcsot.
Kíváncsian indult el az úton, ami a ködbe vezetett bele. Attila az orráig sem látott, szinte már azt is elfelejtette, hogy merről jött pontosan. Hírtelen valami zajra lett figyelmes a tőle jobbra lévő kiugrón elhelyezkedő barlangból. Kisebb kavicsok potyogtak le a talajra, ami csak egyet jelentett: Valami mozog ott bent.
Attila dermedten tekintett a sötét barlang irányába és hírtelen egy Graveller vetődött ki onnan, egyenesen Attila elé érkezve. A szemei nem sok jóról árulkodtak, hát még a cselekedete: Egy hatalmas kődarabot kapott fel és hajította Attila irányába, aki nem tudott időben reagálni és a kődarab a vállát eltalálva, kimozdította azt helyéről. A fiú fájdalmasan felordítva rogyott össze és nem értve az egészet, hogy a Graveller mért támadta meg, rettegve nézett fel rá. A szikla pokémon lépett egyet felé, egy újabb kővel a kezében, de ekkor valami váratlan és furcsa dolog történt: A semmiből feltűnt egy hatalmas, narancssárga pokémon és egyetlen farok csapással helyrerakta a Gravellert.
Amint megpillantotta a megmentőjét, minden félelem elszállt belőle és helyét a kíváncsiság vette át.
- Milyen fura pokémon vagy… Még soha nem láttam ilyet. – mosolyogott rá, ő pedig viszonozta a gesztust.
A fura teremtmény a fejével a fiú háta mögé intett, majd pedig a hátára. Ebből arra következtet a gyermek, hogy azt szeretné, ha felszállna rá.
Attila egy percig sem habozott, mivel nem minden nap adódik ilyen alkalom, hogy egy ritka és különleges pokémon hátán lovagoljon.
Amint felszállt a lény hátára, az hihetetlen sebességgel a levegőbe ereszkedett. Attilának igencsak kapaszkodnia kellet, hogy ne essen le a pokémon hátáról. A fiú igen élvezte, hogy a pokémon ilyen kedves vele és játszik vele, de egyszer miden jónak vége szakad. A pokémon miután úgy látta jónak, hazarepült a tiltakozó Attilával. A fiú kicsit duzzogott, hogy ilyen hamar vége kell legyen a mókázásnak, de ugyanakkor boldog is volt, hogy egy ilyen nagyszerű pokémonnal mulathatta el az idejét.
- Köszönöm, hogy megmentettél! – ölelte át a hatalmas pokémont, aki rátette a mancsát a fiú fejére és megnyalta hatalmas nyelvével az arcát. – Találkozunk még? – nézett Attila reménykedve a pokémon hatalmas, csillogó szemeibe, de az minden szó nélkül csak felrugaszkodott a levegőbe és eltűnt a horizonton.
Attila kissé bánatosan ment be a házba, hogy a pokémon csak így se szó-se beszéd lelépett. No meg le is volt törve egy kicsit, hogy nem találkozhatott azzal a pokémonnal, akiről a legendák szólnak.
- De legalább szert tettem egy ilyen barátra… - vigasztalta magát.
*
Évek teltek el és Attila egy könyvtárban tartózkodott, őőő… Teljesen érthetetlen okokból, hisz a srác ( igen, srác, mivel időközben 16 évessé cseperedett) messzire elkerülte az írott kulturálódás mindennemű formáját. De most mégis itt volt, a könyvtárban. Egy könyvet olvasott ( az túlzás, hogy olvasott, inkább egyezzünk meg abban, hogy nézegette), ami a Hegy rejtélye címet viselte és az utolsó oldal végén egy hatalmas narancssárga pokémont vélt felfedezni. Csodálkozva emlékezett vissza arra a napra, mikor egy ilyen pokémon megmentette az életét. Nem is habozott, elolvasott a pokémonról mindent, ami csak le volt oda jegyezve róla: Dragonite, a sárkány pokémon. Erről az igen jámbor tengeri pokémonról azt mondják, hogy vetekszik az emberével az intelligenciája. Nagyon ritka pokémon, amiért sokan kutatják i, éppen ezért nem szereti az embereket. Egyes legendák úgy tartják, hogy a Felhő hegység csúcsai él egy ilyen teremtmény, aki oda menekült az emberek kapzsisága elől. Viszont ez csak legenda, még senki sem erősítette meg a tényt, hogy a hegy tetején valóban élne ilyen példány.
Attila sejtelmesen elmosolyodott, majd becsukta a könyvet és visszarakta a helyére.
- Márpedig én láttam ezt a pokémont. – mondta el magának és továbbra is mosolyogva kisétált a könyvtár ajtaján. – És ha törik, ha szakad, újra fogok találkozni vele! – ígérte meg magának eltökélten.
És mint tudjuk, amit Attila a fejébe vesz azt véghez is viszi. #
""
.:EGYÉB KARAKTEREK?:.
.:AVATARFOGLALÁS:. Naruto: Naruto
.:THEME SONG:.
.:SZEREPJÁTÉKOS TAPASZTALAT?:.:Most játszok először ilyen típusú játékkal.
[/blockquote]
, és egyedi 
Ez egy tojás. Ez az információ nyilván nem újdonság számodra. Hogy mi fog kikelni belõle, az viszont annál inkább az lesz. Újdonság.
