Nagyvárosi fények

[Betty]

Lehet, hogy a kissrácnak van igaza, és nem kéne mindjárt ajtóstul rontani a házba, akarom mondani a szabadba. Habár bennem fel sem merült, hogy az előttünk álló faajtó másik oldalán már a borzalmaktól mentes, kecsegtető friss levegő vár ránk… egészen konkrétan, úgy gondoltam, hogy ez a raktár arrafelé folytatódhat, esetleg. Mert más kiutat nem nagyon látok.

Fogatlan azonban mégis talált egy járható utat a sötétségben, ugyanis már vagy öt másodperce nem tűnik fel abban a kb másfél méteres körben, amit Lizi lángja megvilágít. Nincs más hátra, ott kell hagyni a rejtélyes faajtót, és nekivágni az ismeretlennek.
Első látásra azt hittem, hogy csak egy kijárata van a raktárnak, három penészes fallal körülvéve, de rá kell jönnöm, hogy – miután elmozdítunk két egymáshoz nagyon közel lévő dobozt – a terem folytatódik. Ez a rész azonban már cseppet sem olyan koszos, mint a landolási helyünk volt. A penészt természetesen nem lehet megállítani, de végre búcsút mondhatunk a bűznek és a ketreceknek. Az egyre jobban beszűkülő folyosó, ahol sétálunk, falra karcolt firkákkal van tele. Nem igazán érdekel, hogy milyen agyament szövegeket írhattak ide e hely korábbi tulajdonosai, így egyetlen behatóbb tanulmányozási kísérlet nélkül haladok el mellettük.

Újabb ajtó. Már-már kezdem sajnálni, hogy nem az őskorba csöppentünk, ahol az emberek remekül megvoltak ilyen védőberendezések nélkül is, mint ez a szerkezet. Gondolom a rattata is maximum idáig juthatott, így bizonyosan valahol a sötétben bujkál előlünk, a megfelelő pillanatra várva. Persze eleinte nem is vettem számításba, hogy az ajtó akár nyitva is lehet, de jópár perc töprengés után megvonom a vállam, és kezem ráhelyezem a kilincsre. Nyitva. Majdnem elkezdek hangosan nevetni a hülyeségemen, de azért Trant előtt ezt mégsem tehetem meg: meg kell tartanom a méltóságomat, merthogy én lennék itt az idősebb, vagy mi a fene…
Hátranézek, hátha a lila pokémon időközben előkerült, de nincs időm tüzetes vizsgálatra: egy Zubat és egy Ekans néz velem farkasszemet. Igen mérgesnek tűnnek, biztos megzavartuk őket.
- Lizi, előre! – mondanám, de övemből egy fehér fénycsóva kíséretében megjelenik Don, és int charmandernek, hogy ne avatkozzon közbe. Határozottsága meggyőz arról, hogy erősebb akar lenni, így nincs okom visszahívni. A nidoran alaposan körbenéz, majd meredten szemléli Trantot, szemeit annak pokélabdáira helyezve. Primussal nem nagyon törődik, és én sejtem is, hogy miért: a célpontja egyértelműen Fogatlan. Felfogható ez egy egészséges rivalizálásnak is, a másik jelenlétében megmutatni, hogy mire is képes ő valójában… mégis, nem biztos, hogy jó ötlet kettő az egy ellen harcba küldeni pokémonom. Ekkor eszembe jut egy jó megoldás:
- Nos, benne vagy egy páros csatában? – fordulok a fiú felé mosolyogva.

[Trant Hardwin]

Minden lépésemmel egyre csak nõ a dühöm. Fogatlan már megint ezt teszi velem. Betty-re nem nézek, de tudom, hogy neveti a dolgot. Még én is azt tenném, hogy ha nem a saját pokémon-om lenne. Fejembõl gõzpamacsok szállnak fel, az ideg miatt felforrt az agyvizem, és csak egy nagy verés tudna lenyugtatni.
Majd elérünk az ajtóhoz, és Betty könnyedén kinyitja. A szája sarkában meglátom azt a kis mosolyt, amire számítottam. Fogaimat csikorgatva próbálom levezetni a dühömet, hogy ha meglátom azt a kis piszokos lila patkányt, ne fojtsam meg azonnal. Az ajtó mögött, talán egy isteni sugallat, vagy maga a nagy könyörületes felsõbbrendû pokémon az, aki kihívást küld elénk.
Don máris ott áll elõttünk, és versenytársát keresi, aki éppen máshol van, de még most is tudja a véremet szívni. Belépek a képzeletbeli ringbe, hogy újabb pokémon-ra tehessem rá a kezem, mikor rájövök, hogy nem is nekem kellene itt állnom. Betty kérdése másra irányult, így hát egy ökölcsapással a falba útjára indítom machop-omat.
- Primus téged választalak! – A bejáratott szöveggel kezdek, és ez egy kettõ-kettõ elleni harc lesz, itt most nem lehet önfejûsködni. Ide ész kell, és taktika. Fogatlan erre pedig egyáltalán nem képes. Na jó nagylevegõ, és gondolkozz. Primus gyenge, mint egy falevél, ütéseit még én is kibírtam. Még szép, hogy simán le tudná pofozni zubat is. Úgyhogy csak támogatója lehet Don-nak, de annak kiváló. Ütéseket bírja, már csak azt kell belekalkulálnom, hogy bele ne pusztuljon az önfejûsége miatt.
- Primus védekezõ pozíció, ahogy gyakoroltuk. – Erre a kis szürke pokémon, mérhetetlen hosszú karjait maga elé tartja, és ökölbe szorított kezével, kinézetre egy tankot is megállítana. Sajnos ez nem így van. – Lassú közelítés, balhorgok, ha szükséges. Takard Don-t elõlük. – Mondom és Primus máris Don elõtt van, csak hogy meglepetésbõl tudjon támadni. Ekans lassan felegyenesedik, feje már jóval felette van mindannyinknak, miközben zubat elkezd körözni a feje felett. Úgy látszik õk is kivárásos taktikára játszanak. Vagy lehet, hogy valamit nem látunk?

[Betty]

Trant egy csöppet ideges, mondjuk el is hiszem: én se lennék túlzottan feldobva, ha valamelyik pokémonom nem engedelmeskedne, sőt, eltűnne a semmibe… úgy látszik, a fiúnak csak növelni sikerült a dühét – hiszen mi másért ütné a falat az öklével – pedig én csak segíteni akartam. Úgy gondoltam, ha Fogatlan meglátja, hogy Don harcol, talán ő is becsatlakozik… de eddig nem jött be a tervem. Na nem baj, a kis lilának van annyi esze, hogy előbb utóbb feltűnjön, addig is itt egy páros csata előttünk, most ide kell figyelnem, és a srácnak is. Nem érünk rá a rattatát keresgélni.
Don elé megérkezik Primus, az elszánt Machop. Ekans felénk magasodik, Zubat is pokémonjaim feje fölött köröz, és láthatóan arra várnak, hogy mi támadjunk először. Mivel a denevér pokémon elérhetetlen közelségben van, így ujjamat a kígyó felé fordítom, majd elkiáltom magam:
- Don, kezdjünk egy méregdöféssel Ekans ellen!
Persze a méreg alig hat egy szintén méreg típusúra, de bemelegítésnek talán megteszi. Nidoran szarvából sűrű méreg buggyan elő, eközben helyből átugorja az őt védő machopot, és Ekans fejét célozza meg.
Egy pillanattal később Don a földre kerül, és fogalmam sincs, hogyan. Lehetséges lenne, hogy Zubat ennyire gyors legyen? Pedig ez az egyetlen ésszerű magyarázat: amíg pokémonom a levegőben volt, a denevér hátulról nekiment, és letaszította a rózsaszín pokémont a földre.
Összedolgoznak. Igazi csapatként. Nem hinném, hogy ezek vad pokémonok lennének, hiszen ha így lenne, nem védenék egymást.
- Trant, szerintem ezeknek van edzőjük. – szögezem le a még nem bebizonyított tényt, majd nidoran felé fordulok, aki máris talpon van, és elszántan morog.
- Don, duplarúgás Ekans ellen, de ugrás nélkül, próbálj talajközelben maradni! – utasítom a méregpokémont. Lássuk, mit reagál erre ellenfelünk és persze Trant.

[Trant Hardwin]

Az események pörögnek még mielõtt bármit is tehetnék. Don ahelyett, hogy a biztos menedék mögött maradt volna, egybõl nekiugrott a duónak. De hát ez a lényeg, védekezéssel még senki nem nyert csatát. És úgy látom Primus is megunta a dolgot. Nem szeret csak álldogálni, és nézni, ahogy harcostársa éppen küzd. Hát akkor nekünk sem szabad kevesebbet beleadni.
A vérem újra buzog. Szerencsére tudom machop-om teljes repertoárját, minden erõsségét, és gyengéjét, még ha ez nem is túl nagy fejtörõ. De ettõl függetlenül kitartó... na meg nagyon gyenge. Teljesen el is felejtettem Fogatlan, miközben a csatára koncentrálok.
- Primus fejjel kezdj neki. - Kiáltom, és miközben Ekans próbál kicsusszanni Don elõl, és már jön rá a következõ támadás, de zubat már résen van újra. Legnagyobb sajnálatunkra. Egy pusztító sikollyal bombázza meg a kedvenceinket, miközben mintha csak erre várt volna a kígyó méregfoggal támad. Primus-nak nem tudok semmit se mondani, csak nézem...
Nézem ahogy Primus minden erejét, vagy éppen csak szerencséjét összeszedve, a mellette kínlódó Don-t megragadja, és mielõtt még végigvágna rajtuk méregfogak árja, összeszorított szemekkel céloz, és dobja el.
ELDOBJA! Eldobja a társát a levegõbe! Akár csak egy lila rakéta süvít át a helyiségen, pontosan zubatat célozva meg. Talán talál, de nem érek rá figyelni csak annyit kiáltani.
- Primus védekezz. - Ekans minden haragja csapja arcon, és terítse le. Machop a földön, és tûk százai szántják végig nem túl kemény testét, csak, hogy utána ekans azonnal veszélyesen közel csússzon hozzá.

[Betty]

Csakúgy kapkodom a fejem: nem tudom eldönteni, hogy a két ellenfelünk közül melyiket is nézzem éppen. Mikor Ekans következő támadását próbálom kitalálni, Dont arcul vágja a Zubat által kiadott hanghullámok erős szele… pusztító sikoly?
Jóformán időm sincsen végiggondolni, ez a mozdulat vajon milyen hatással lehet a párosra, mert Primus elhajítja Dont. Egy pillanatra még levegőt sem veszek. Tudják-e ezek egyáltalán, hogy mi velük vagyunk? Felháborodásom hamar alábbhagy, amikor rájövök, hogy a kis Machop mit tervezett ezzel a mozdulattal: pokémonom egyenesen a meglepődött Zubat felé száguld, a sikoly ellenére is tör előre, behúzott végtagokkal, előreállított szarvval.
- Don, szarvtámadás! – kiáltom végre, még éppen időben. A méreg beszívódik nidoran szarvába, így a támadásunk normál típusú lesz, és nem méreg típusú: sajnos ellenfeleinkre nem hat a méreg, így fölösleges is lenne ezzel próbálkozni. Ehelyett Donnak inkább a többi mozdulatra kell felhasználnia az energiáját.
Az eltökélt nidoran még egy számára ismeretlen terepen – a levegőben – sem hibázik: teljes erőből nekimegy ellenfelének, pontosabban szarvának hegyét belemélyeszti a repülő pokémon testébe. Meglehet a támadás sikeressége csak Primuson múlt, mivel a kezdőlöket erőssége határozta meg a becsapódás erejét is. Ennyi azonban nem elég a kis rózsaszínű szörnynek: két mellső lábával megtartja magát a denevérpokémon testén, majd a maradék lendületével a föld felé löki úgy, hogy közben mindvégig teljes testsúlyával nehezedik rá. Hihetetlen, hogy mikre képes Don, az utasításaim nélkül is!
Zubat ugyan erős támadást kapott, de még a földről is sikerül valahogy kirángatnia magát Don karmai közül, és újra a magasba röppennie. Igaz, elég esetlenül repül már, az egyik szárnyával lehet a probléma. De biztos vagyok benne, hogy mégegy találatot már nem fog kibírni.
- Kösz, Primus, a jó tervet! – dicsérem meg Trant pokémonját. Ekkor veszem csak észre, hogy Ekans azóta már biztosan akcióba lendült. Hirtelen nem tudom megállapítani, hogy machopnak esett-e komolyabb baja, ezért csak kérdőn nézek a csatatér azon felére, amíg Don visszarohan társa mellé, hátha kell a segítsége.

[Trant Hardwin]

Ekans földre juttatta Primust. És ezen még az sem segít, hogy fontos találatot sikerült a segítségével bevinni zubat-nak. A kígyó még egy másodpercig dülöngél magaslati pozíciójában, azzal az egyedi módszerrel, amivel csak az ilyen csúszómászók tudnak. És mikor látja machopom már szinte nem is jelent rá veszélyt, a távolsági támadást közelharcra cseréli.
Én pedig csak annyit tudok tenni, hogy figyelem a történteket, és rimánkodok mindennek, amit csak ismerek, hogy Primus felálljon. Nem éppen az ilyen támadások ellen való szegény, de ennyit még ki szokott bírni. Ennyit még ki kell bírnia.
- Primus! állj fel!! Gyerünk!!! - Ordítom, és látom, ahogy kinyílnak szemei, és rám néz. A nézése nem ereszti az enyémet, és én már tudom mit akar. Ahhoz képest, hogy kõbõl van a feje, elég sok ész szorult belé, mi több talán még több mint az én forrófejû fejembe. Csak lassan bólintok, mikor rájövök mit is akar tenni.
Ekans közelebb csúszik, és már fonja hosszú farkát a szürke test köré. Lassú tempónak nem is lehet mondani, mire Don földbe tiporja zubat-et, addigra már szoros béklyóba sinylõdik machop.

Száját szélesre nyitja, és Primus csak az én parancsomra vár. Õ már lépett volna, de én kívülrõl látom a dolgokat. Nem tudja, mikor is kell cselekedni. Az állkapocs kiakad, még hallom is, ahogy ekans szája maximálisra nyílik, csak hogy be tudja kapni azt a nagy fejet. És már csak egy centit kell megtennie... igen ez az...
- Primus most!!! Ragadd meg a száját. - Két vaskos kéz kicsap a lila farok közül, és elkapja ekans szájának két oldalát. Ehhez már nem kell erõ, hogy nyerhessen. Csak egy kis technika.
- Csavard a nyakát, vedd a hónod alá. - Ezzel machop minden erejét beleadja a meglepett ekans nyakának elcsavarásába, és sikerül is neki. A busa fej a hóna alatt vergõdik, mire a farok is életre kell. Már a száját nem tudja becsukni, eléggé belecsimpaszkodott, már csak ki kell fárasztani.
- Tartsd Primus, és nem engedd. - Ekkor ér oda Don a verekedõkhöz, miközben zubat próbálja felmérni a helyzetet. Nem repül túl magasan, és talán a találat miatt, amit a csapatmunka hozott. Látszik rajta, segíteni akar harcos társán, de nem tudja mit lépjen, Don pont jó helyen áll, hogy ne közelíthesse meg az egymással acsarkodókat.

[Betty]

Úgy tűnik, a kitartó machopnak sikerül előnybe kerülnie a lila kígyó ellen: mire odakapom a fejem, Ekans feje már Primus hóna alatt van. Első gondolatom az volt, hogy utasítom pokémonomat, segítsen be egy kicsit, így a magatehetetlen csúszómászót egy pillanat alatt ki lehetne iktatni. De aztán mégis meggondolom magam: a kiáltás előtt egy fél pillantást vetek a mellettem lévő fiúra, és ez végképp meggyőz arról, hogy most talán ki kéne maradnunk. Trant ökölbe szorított kézzel, maximális koncentrálással figyeli pokémonja küzdelmét, annyira beleélte magát az eseményekbe, hogy nem lenne szép dolog elvenni tőlük a győzelmet. Éppen ezért, újra a tétován repdeső pokémonra nézek, aki éppen segíteni készül bajbajutott társának.
Ez az, itt a remek alkalom! Mivel Donnak nincsen távolsági támadása, csakis úgy vihetünk be közvetlen találatot, ha Zubat közelebb jön. És erre remek lehetőség nyílik, most, hogy a denevér Primust veszi célba. Ebben a helyzetben már verbális kommunikációra sincs szükségünk, egyetlen biccentésből és intésből tudjuk, hogy a másik mire gondol. Don rám néz, alig láthatóan bólint, majd elkezdi feltűnően figyelni a verekedő párost, semmi tudomást nem véve a mögötte száguldó (najó, száguldásról szó sincsen) pokémonról. Zubat, felbátorodva a veszély eltűnésén, irányba állítja szárnyait, és felkészül egy szárnytámadásra. Egyenesen Machopot veszi célba. Meglehetősen okos gondolat ez Zubat részéről, hiszen a repülő típusú mozdulatok szuper hatékonyak egy harcos típus ellen, mint Primus. Igazán kár (ellenfelünk szempontjából), hogy Zubat nem is sejti a csapdát: minden veszélyérzet nélkül repül el Don mellett, aki csak erre várt: egyetlen mozdulattal felökleli a talajszinthez már igen közel lévő ellenfelét. A meglepett Zubat igyekszik felemelkedni a levegőbe, de a nidoran újra támad, és egy szarvtámadással végleg a földre küldi a denevérpokémont.
- Ügyes voltál, Don! – ujjongok. Lizi, kifejezve határtalan örömét, odafut barátjához, és izgatott „Char-chaar” –ral dicséri meg a nidorant. Én mosolyogva figyelem kettejüket, és azon gondolkozom, hogy Don vajon miért akart mindenáron harcolni. Tudom, hogy erősebb akar lenni, de csak ennyiről lenne szó? Ekkor jut eszembe, hogy a páros csatának még koránt sincs vége, hiszen annyira elragadott a győzelem feletti öröm, hogy el is felejtettem Trantot és Primust.

[Trant Hardwin]

Ekans nem adja fel, de Primust sem olyan fából faragták. Csak egy ezzel a probléma, az erõtartalékok felõlünk igen csak csekélyek. Hát minél hamarabb be kellene ezt fejezni gondolom, és nem is törõdök Don harcával, azt a méregben tocsogó tûpárnát nem kell félteni, szerintem még egy onixnak is nekimenne, és gyõzne.
- Primus fordíts rajta, és fáraszd ki! - Kiáltom, és machop csak helyeselni tud, de látom már nagyon a végét járja. Pedig a csata még csak el sem kezdõdött ténylegesen. Sajnos a parancsomat, minden ellenérzésem ellenére ekans hallgatja meg. Primus bármennyire is erõlködik nem tud magából többet kipréselni, és észre sem veszi, hogy lassan a bal lábára tekeredik egy lila farok.
Ekans egyszerre mozdul velem, a számon majdnem kicsúszik a "Vigyázz!" kiáltás, de mire már mondanám vége is az egésznek. Nyakát egész testében elforgatja, Primus szorítása pedig enged, majd a lába hirtelen a levegõbe emelkedik, és csak csak egy pillanatra, hogy láttassa velem, és tudassa machop-pal õ az erõsebb.
Lendületet ad kedvenc harcos pokémonom-nak, az pedig csak tûrni tudja, ahogy egy centrifuga erejével pördül meg a levegõben, és szörnyen nagyot csapódik a földben.
Feje kóvályog, de még harcol. Ujjaival a padlót kaparja, és próbál valamilyen kapaszkodót találni, csak hogy elkerülhesse a következõt. De nem sikerül. Újra a levegõbe emelkedik, és lecsapódik. Feje nagyot koppan, de még mindig nem dõlt ki. Ekkor fut át az agyamon, hogy kellene valamit tenni. Egy jó taktika, vagy valamilyen menekülési út. De semmi nem jut eszembe, és úgy látszik Primus-nak sem. Csak összegörnyed, és most a lábán lévõ farkat próbálja lefeszegetni magáról, de mire bármit is elérhetne újra felemelkedik. De nem adja fel, még mindig abban a kicsavart, összegörnyedt állapotban feszegeti a farkat, de én már látom mi jön.
A buzogány, melynek feje maga machop, most célpontot talált. Don közel van, és ekans egy legyet akar elintézni még eggyel. Primus a magasba lendül, és hihetetlen erõrõl téve tanúbizonyságot, ekans megcélozza vele nidoran-t. A kis méregpokémon-nak most gyorsnak kell lennie, hogy megmenthesse küzdõtársát, és saját magát is egyben.

[Betty]

A harcnak még koránt sincsen vége. Sőt! Az igazi küzdelem még csak most kezdődik: Ekans már-már pokémonfeletti akarattal megfordítja a mérkőzést, és sikerül elkapnia machopot. Összeszorított foggal figyelem, ahogy Primust a lábánál fogva dobálják a földhöz, és Trant mégcsak nem is csinál semmit. Éppen azon vagyok, hogy közbeszóljak, amikor a tehetetlen harcos pokémon Dont veszi célba. Ez így nagyon nem lesz jó. Ha ellentámadást indítunk, annak küzdőtársunk fogja meginni a levét, lévén ő most a kígyó fegyvere. Védekezni meg nem lehet örökké…
- Lizi, próbáld megfogni Primust! – kiáltom. Ilyen rövid idő alatt nem tudtam célravezetőbb taktikát kitalálni, de talán ez is megteszi. Mivel Don fizikailag képtelen „megfogni” egy lendületből érkező pokémont, szerencsések vagyunk, hogy charmander éppen ott áll mellette. Nidoranom elégedetlenül morog utasításom hallatán, biztosan úgy tervezte, hogy ezt egyedül ő nyeri meg, segítség nélkül.
- Don, kerüld ki a machopot és szarvtámadás Ekans ellen! – mondom aztán, nehogy kihagyva érezze magát a kis rózsaszín.
A kombináció a legnagyobb meglepetésemre bejön: Lizi két kezével megfogja a nagy lendülettel érkező, kőkemény fejet, hátracsúszva ugyan pár lábnyit, de teljes erővel megtartva és ezzel megállítva a kígyót és Trant pokémonját is. Don csak erre vár, szarvait maga elé tartva rohan Ekans felé, aki (Lizi miatt) nem tud moccanni sem. A kígyónak nincs más választása, el kell engednie Primust, ha ki akar térni a szarvtámadás elől.
Don már csak pár lépésnyire van ellenfelétől, amikor az meglendíti immár szabad farokvégét, és eltalálja vele nidorant. Pokémonom meglepetten csapódik neki a falnak, de gyorsan talpra áll, megrázva fejét. Dühödten néz Ekansra, aki nem igazán tudja, hová is kapdossa a fejét: Lizi időközben felsegítette Primust, így balfelől két pokémonnal kell szembenéznie; Don viszont közelebb van, és vészjóslóan morog.
Egyenlőre nem támadok Donnal, kíváncsi vagyok, Trant mit lép ebben a helyzetben.

[Trant Hardwin]

Lizi-nek minden erejét össze kell szedni, hogy szegény Primus-t elkapja. Aki bármennyire is bírja a csapásokat, osztogatni nem tudja. Nem szépítgethetem az igazat, nem éppen a legütõsebb pokémon, még ha a harcos tipusúak közé is tartozik. Na de mindegy, lábra áll, és már Lizi-t is sikeresen hanyagolja, mármint nem támasztja meg.
- Primus ez az. Állj fel, ne törõdj a fájdalommal, ne törõdj a sérüléssel. Bírod te még ezt. - Mondom, igaz nem túl sok bizalmat fektetve a dologba, de hát ezt nem mutatom. Machop kihúzza magát, mintha csak a kis charmander-nek akarná mutatni, mennyire rendben van is õ. És bármennyire nem úgy tûnik, õ még bírja a harcot.
Kihúzza magát, és elindul peckesen ekans felé, ám nem bírja. A lábai megroggyannak, és éppen csak meg tudja támasztani magát a kezével, hogy el ne essen. De újra feláll, és tudom ez Primus nagysága, soha nem adja fel, még ha azt is kellene tenni. Lassan döntök, nem akarom elvenni a kedvét, tudom hogy harcolni akar, de azt is tudom, hogy semmi esélye nincs. Még járni is alig tud, nem hogy támadni. Felveszem labdáját, és már kiegyenesedek mikor rájövök rosszul tettem a dolgot. Észrevett. Gyorsnak kell lennem.
- Primus vissza! - Kiáltom, és már a kis vékonyka sugár el is indul a labdából, de újra megtörténik. Fogalmam sincs mi van a pokémonjaimmal, de hogy nem engedelmeskednek az biztos. Ez pedig igen csak nekem köszönhetõ. Túl önfejû az egész bagázs. A sugár a földön landol, és a pokémonom utolsó erejét szedi össze, hogy kikerülje azt. Újra érzem, ahogy az a kis ér, elkezd lüktetni homlokomon, éppen hogy csak szét nem robbanok az idegtõl, újra és újra indítom a sugarat, de újra és újra elkerüli azt. Már éppen azon vagyok, hogy hozzávágjam labdáját, nem éppen elkapási szándékból, mikor valami történik.
Primus fél térden, kézzel támasztva magát a földön van, szemében elszántság, és mielõtt még megmozdulna, tenyerem a homlokomon landol. Újra támadni fog.
- Primus ne! Meg is sérülhetsz, Don majd elintézi! - Kiáltom, oda, és még egy "Vissza!" is ki akarna csúszni a számon, de már elindul. Akár egy sprinter, úgy lódul meg. Szalad akár a szél, és olyat tesz, amit nem is tudtam, hogy képes. Kezeit keresztbe teszi, és az alkarjai elkezdenek fényleni. Ekkor értem meg, Primusnak mégis van esélye, elég az elszántság és a kitartás.

- Primus keresztcsapás, most! - Ordítom, és ekans bármennyire is körül van véve, éppen eléggé figyel mindenkire. Dont csak egy pillanatra téveszti szem elõl, és a farka ostorként csap le. A levegõben machop nem tud manõverezni, még a támadást sem tudja befejezni, mikor a kék farok újra leüti. Akár egy légycsapó, a szürke pokémonom belevágódik a padlóba, és látom, hogy már sokkal palacsintaszerûbb, mint eddig volt. Ekans máris másik ellenfele felé fordul, és egy fejeléssel próbálja Dont is a Primus sorsára juttatni. Úgy harcol, mint még soha. Partnerét sikerül elintéznünk, de vele már nem ilyen jó a helyzet. Eddig az állás egy-egy, most már csak a két küzdõfélen múlik a dolog.

[Betty]

Don szeme élesen csillog, ahogy elszántan vizslatja ellenfelét. Az Ekans tűri, sőt viszonozza a szemkontaktust, felkészülve egy esetleges támadásra. Vékonyka testét rugószerűen maga alá csavarja, hogy akármelyik pillanatban felugorhasson, persze csak szépen lassan: le nem veszi tekintetét az előtte álló nidoranról.
A feszültséggel teli szünetet Trant hangja töri meg, aki még biztatja fáradt pokémonját. Úgy tűnik, Primus még bírja… vagy mégsem? Remegő lábai hamar feladják a szolgálatot, de ő sehogysem akarja elfogadni e tényt. Igen, ott voltam, amikor a fiú elfogta őt, nagy harc volt, de az akarás már akkor is megvolt benne… amit a Tranttal eltöltött idő bizonyosan csak fokozni tudott. Makacs, mint gazdája: nem akar visszamenni a labdájába. Szinte már sajnálom a srácot, hogy két ilyen szófogadatlan társat sikerült kikapnia magának, de per pillanat nem sokat tehetek értük. Most mondhatnám, hogy „majd ha kicsit nagyobb leszel, akkor talán”, de tudom, hogy ebben a szituációban csak ártanék az ezen és ehhez hasonló kijelentéseimmel. Így hát inkább csöndben maradok.

Ekkor történik meg a fordulatnak nem nevezhető fordulat. Hülyén hangzik, nem? De kb erről van szó: Machop megtanulja a keresztcsapást (vagy már rég tudta, csak eddig sohasem használta?), és megindul a kígyó felé. Viszont nem sok eredménnyel, sőt, mondhatni eredménytelenül, ugyanis Ekans egy elegáns mozdulattal a falhoz vágja. De legalább a kígyó kitekeredett a csavart állásból.
- Don, most már csak rajtunk múlik! – szólok oda barátomnak, aki egy határozott mozdulattal nyugtázza a tényt. Ellenfele is rájött erre, így már csak a nidoranra koncentrálva, elindít feléje egy fejelést. Azt hiszem ideje kipróbálni a legújabb kommunikációs kombinációnkat!
Don fél szemét rajtam tartja, és kivár. Amikor Ekans már nagyon közel van, kezemet felfelé lendítem, mire Don felugrik a levegőbe, majd az alatta elsuhanó tehetetlen testen ér földet (vagyis nem földet, hanem kígyót), beleverve azt a betonba. De sajnos Ekans sem rest, jól megmozgatja gyűrűit, aminek következtében a nidoran lecsúszik róla, majd egy pillanat alatt a kígyó alá kerül.
- Don, kapaszkodj belé! – kiáltom, mert tudom, hogy mi fog jönni ezután: Ekans valószínűleg körbe akarja zárni, és kiszorítani belőle a levegőt. De szerencsénkre most kezdődik a harcnak az a része, ahol már kezdenek látszani az eddigi küzdelem hátrányai ellenfelünknél: lassul. Méghozzá rohamosan. Pokémonom ügyesen ki is használja az előnyt, és hátrébb ugrik, elkerülve a béklyót.
- Fejezzük be! Szarvtámadás! – utasítom, és a kis rózsaszínű pokémon minden erejét belevíve a támadásba, szarvát mélyen belesüllyeszti Ekans oldalába. A kígyó nem tudja folytatni, Don azonban még mindig dühödten mered rá, teste megremeg, de semmi nem történik. Vajon mire várhat? Ekkor Don elkezd Ekans felé rohanni, felkészülve egy újabb támadásra.
- Don elég! Már vége van, nyertünk! – kiáltom ijedten, de úgy tűnik, Don eltanulta Trant pokémonjaitól az engedetlenséget. Nem tehetek mást, visszahívom a labdájába. Furcsa. Ilyet még nem csinált soha…

Bizonytalanul forgatom a piros-fehér gömböt, mire Lizi odajön hozzám, és elkezd mutogatni. Azt hiszem, ő érti Don problémáját. Charmander négy lábra ereszkedik, összehúzza magát, majd elkezd Don módjára támadni a levegő ellen. Eljátssza a győzelmét, majd az összehúzott állásból kihúzza magát, mintha csak megnőtt volna.
- Csak nem? – tátom el a számat. Igaz, hogy a gondolat már megfogalmazódott bennem, de csak most esik le teljes egészében: Don át szeretne alakulni! Végülis mi másért jött volna elő a labdájából, amikor Lizit küldtem volna harcba? És amikor legyőzte Ekans-t, megpróbált átváltozni, ezért remegett! De mivel nem jött össze neki, tovább akart harcolni! Hát persze!
- Köszi, Lizi, mostmár értem – simogatom meg a kezdő pokémonomat – Induljunk tovább – ez már nemcsak neki, hanem Trantnak is szól. Határozottan lépdelek tovább, minden apró neszre élénken figyelve, hátha egy pokémon az: találok én Donnak ellenfelet, ha törik, ha szakad, és segítek neki elérni célját!

[Trant Hardwin]

Úgy néz ki gyõztünk, és amit Don lemûvel azzal csak nõtt a szememben. Tovább harcolna, hogy teljesen biztos legyen a gyõzelme. Ez az igazi harcos ismérve, hát mi más lenne ha nem a minden áron felülkerekedés a másikon.
A szemem a gyõztesrõl, a harcostársra kalandozik, és egy sóhaj kíséretében, odasétálok Primus-hoz. A ki pokémon nem nagyon mozdul teljes a kiütés, úgy hogy csak megnézem nincs-e esetleg valamilyen komolyabb sérülés, de úgy látom semmi komoly. Legalábbis a zúzódásokon kívül természetesen. Mire elõhúzom a labdát, már nyitva van a szemem, és beszél hozzám.
- Jól harcoltál Primus, de most ideje pihenni. - Tartom felé a labdát, õ pedig beletörõdötten nézi Lizi-t. Most sem sikerült elkápráztatnia õt, elõször el sem tudom képzelni mi is lehet a baja. De hát majd kiderül, fene se érti ezeket a pokémonokat.
Övembe rakom, és odalépek Betty-hez. Végigmérem a lányt, majd kicsattan a gyõzelem nyújtotta mámortól, na meg a szeme elhatározástól szúrós, úgyhogy már kering egy gondolat a zöld haj alatt, már csak elõ kell hozni.
- Na úgy látszik gyõztünk. - Mondom vigyorogva, és egy ötösre nyújtom kezem. Hát ha valami új szokást is be tudok vezetni itt. Majd mielõtt még folytathatnám, valami ricsaj üti meg a fülemet. Az eszméletlen ekans, és zubat mögül jön. Az sötétségbõl, leginkább valamilyen perpatvarra tippelnék a hang forrásából, de majd meglátjuk. Talán rájövünk mi is ez a nagy hodály, és mit keresett itt Betty ismerõse, egy ilyen elhagyatottnak látott helyen. Nemsokára jön a leleplezés, úgyhogy csak tetterõ és elszántság kell.
- Indulhatunk?

[Betty]

Ez a hely kezd egyre rejtélyesebb lenni: mindenfele eddig nem látható alagutak, járatok, apró elágazások várják, hogy valaki felfedezze őket. Bár nem igazán csodálom, hogy egész eddig nem tudtunk ezekről semmit, mert Lizi farka végének lángja nem volt képes a széles folyosó minden szegletének átvilágítására. De most, hogy a járat egyre szűkül, hirtelenjében rengeteg lehetőségünk van. Vajon mennyi választ hagytunk már magunk mögött?

Érdekes, hogy egy-egy mozdulat mennyire át tudja lendíteni az embert egy teljesen más világképbe, hirtelenjében olyan szituációban találja magát, és olyat tesz, amit azelőtt el sem tudott volna képzelni. Egy szempillantás alatt fiatalodik a gondolkodásmódja vagy tíz évet, és arcán elégedett mosollyal csap bele a mellette álló gyerek tenyerébe.
Na kb ilyen történt meg velem úgy egy fél másodperce, és még most is csodálkozva pislogok az eseményen, majd alig látható módon megrándítom a vállamat: hát ez van; és számat kaján vigyorra húzva lépem át az ájult kígyót. Mozgolódást észleltünk a mögötte terjedő sötétségben. Már utasítanom sem kell kis barátomat, ő már megy is előre, biztonságérzetet sugárzó világosságot adva nékünk. Most kezdem el észrevenni, hogy Lizi nem is olyan félénk pokémon. Fogalma sincsen, mi vár ránk odaát, ő mégis bevállalja az idegenvezető szerepét.
Hamarosan egy másfajta fény is kezd előtörni, egyre jobban háttérbe szorítva charmander lángjának erejét, mígnem már nincs is szükségünk a vakvezetőre. Hálásan simogatom meg Lizit, de egyenlőre nem hívom vissza. A gyorsasága még jól jöhet.

A már megvilágított folyosó egy ajtóba torkollik, aminek másik oldalán bizonyosan veszekednek, mégpedig nem is akármilyen lendülettel: üvegcsörömpölést és egyéb tárgyak dobálását hallom, a két ordibáló hangon kívül, akik éppen mindennek elmondják egymást. Remélem Trant fel van készülve az efféle szitkozódások befogadására, bár a mai gyerekek aztán még jobbakat is tudnak… lényeg a lényeg, nem tudom, hogy be kéne-e menni. Eddig egyetlen értelmes mondat nem hagyta el a szájukat. A férfihang ismerősnek tűnik, ám nem vagyok teljesen biztos benne, hogy Jonny-t hallom-e, vagy csak őt akarom hallani.
A megoldás hamar érkezik, egy női hang képében:
- De most komolyan! Nincs nekem elég bajom veled, még ezek a mihasznák sem tértek vissza eddig! Már rég végezniük kellett volna azzal a két betolakodóval! Itt várj, megnézem, hogy mi tart nekik ennyi ideig!
Mire felfoghatnám, hogy mi fog következni, kicsapódik az ajtó, és mi szemtől szembe bámulunk bele az ideges nő képébe. Ő egy pillanatra ledöbben, majd felismerve a helyzetet, viszonylag jól lereagálja:
- Szóval, ti kik vagytok, és hogy kerültetek ide? – kérdezi, csípőre tett kézzel. Elég magabiztosnak tűnik, annak ellenére, hogy éppen az előbb győztük le a két pokémonját.
- Ööö… mi csak… öhm… eltévedtünk? - válaszolok neki, nem túl nagy meggyőződéssel. Remélem Trantnak használhatóbb ötlete van…

[Trant Hardwin]

//Lett egy jó ötletem, előre is bocsi irányítok egy kicsit nem én magamat is //

A fülemet valami megcsapja, de nem az emberi beszédre gondolok. Ez annál sokkal, de sokkal észrevehetetlenebb. A várakozás hangjai ez. Egy lila kis pokémon várakozásának, aki megtalálta azt amit akar. És pont most szívja fel magát támadáshoz, csak hogy még jobban idegesítsen. Még jobban zavarba hozzon, és lejárasson. Most, aztán megnézheti magát Fogatlan. Nagy bajban van.
Az ajtón be akarok lépni, mikor elém áll a nő. Nem nagyon érdekel mit mond, vagy éppen hogy mit akar. Egyetlen kézmozdulattal ellököm a felém tartott kezét, meg akar állítani, de most nincs azaz ember, aki ezt megtehetné.
- Lizi lángszóró! - Szólítom fel a kis charmander lányt, mire csak meglepetten néz rám. Nem tudja eldönteni most mit is tegyen, de egy beleegyező zöld hajlebegtetés megadja szavak nélkül is a választ. Fogakkal teli száj kinyílik, és forró lángcsóva égeti szenesre a hölgyemén teljes felületét. A nő térdere rogy, fekete füstfelhőz enged ki a szájából.
A végeredmény már nem érdekel, csak ellépek a nő mellett, és a helyiségbe érkezem. A látványra nem vagyok felkészülve, ilyen kevés évemmel nem láthattam ilyen, sőt még csak nem is gondolhattam rá. A srácra emlékeztető alak, akit követtünk, mögött meglátok egy nagy csapat embert. Egy földbe vájt szabályos gödör körül állnak, magas rácsokkal körülvéve. Hangosan kiabálnak, és éljeneznek valamiért. A fiatal suhanc csak bámul engem, én meg egy erőteljes lökéssel távolítom el az útból. És belépek.
Ekkor látom meg az ocsmányságot. Egy sebesült raticate az aréna közepén vánszorog, miközben egy pidgeotto, spearow, persian támadásait próbálja kerülgetni. A szegény pokémon éppen, csak hogy tud küzdeni, miközben az emberek pénzkötegeket lengetve, fogadnak. Melyik is fogja legyőzni hamarabb a patkány pokémon-t.
Csak dermedten állok, és bámulok ki a fejemből. Most mit is tudnák csinálni. Ekkora galádságot még én sem néztem ki emberből, és hogy pont ennyien tegyék ezt, egy ekkora városban. El sem tudom hinni. Ekkor a szemem sarkából megpillantok egy csillanást. Valahonnan a helyiség felső tartógerendái felől jön. Egy csillanás, mely tudtomra adja, ezt a harcot nem egyedül fogom megvívni.
- Áááááá!!! - Ordítom és méretemnek köszönhetően átrohanok az emberek lábai alatt, és egy hatalmasnak tűnő ugrással a raticate mellett termek. Persian karmolását éppen, hogy csak sikerül levédenem. És meglepően konstatálom, közelében nincs Fogatlan teljesítményéhez.
- Hát, hogy képzelik maguk?! Ez szórakozás? Ez szórakoztatja magukat mi? Hát milyen emberek maguk?! - Mondom, és karjaimba fogom a barna bundást. A kérdéseimre csak hangos nevetés a válasz, és a szórakozás nem marad abba. A pokémonok, még mindig versenyeznek a győzelemért.

[Betty]

//Semmi baj, Trant, tetszik ez az ötlet! //

Trant hozta a formáját: nem nagyon kért gondolkodási szünetet, hanem tette amit hirtelenjében kitalált, anélkül, hogy én ki tudtam volna nyögni akár még egy mondatot a meglepett nőnek. Igen, a fiú döntött és cselekedett: Lizit utasította egy lángszóróra!
Először köpni-nyelni nem tudtam, valamint abban sem voltam biztos, kit is akar Trant megcélozni. Kis pokémonom is ugyanilyen tanácstalan volt, kérdőn fordult felém, de én tétován bólintottam: igaz nem tudtam mi a terv, de ha a fiú ennyire beleélte magát, nem én fogom az útját állni.

Ami ez után következett, az két szempontból is megdöbbentő volt: először is, a tűz a nőt találta el, aki a csapástól el is ájult, másodszor meg maguk a bent zajló események voltak rám ilyen hatással. Azt persze nem mondhatom, hogy földbe gyökerezett a lábam, mert én is tudni akartam, hogy mi a zsibongás oka, ezért könyökölve-lökdösődve szegődtem útitársam nyomába, mögöttem a még mindig ijedt Lizivel (a fiatal pokémonnak így első ránézésre elég nagy terhet jelentett megtámadni egy embert, de remélem valahogy meg tudom majd győzni, hogy amit tett, azzal gyakorlatilag megmentett minket).
És most itt állok, leesett állal, és bámulom az éljenző embertömeget, akik egy szerencsétlenül járt Raticate sorsán nevetnek és kötnek fogadásokat. Jonnyval egyenlőre nem nagyon törődök, az sem biztos, hogy megismer engem, és ha még rá is jönne, hogy valójában ki vagyok, akkor se lenne hasznomra per pillanat. Először ezt a borzalmat kell itt beszüntetnünk. Mivel Trantnak momentán nincsen egyetlen használható pokémonja sem, így… hogy miiii? Ez a kölyök aztán tényleg elhiszi, hogy társ nélkül győzhet: beugrik a sérült pokémonhoz, és megvédi, ráadásul a saját testével! Hol vagy ilyenkor, Fogatlan? A gazdád bajban van!

Lizivel egyszerre nézünk egymás szemébe, mindketten összeszorított ajkakkal, tenni akarással biccentünk, majd egy kecses mozdulattal vetjük bele magunkat a küzdelembe. Még le sem ér a lábam a talajig, Lizi máris egy újabb lángszóróval támad, ezúttal a Tranttal viaskodó Persiant hatástalanítva. A macskapokémon azonban nem adja fel, felborzolja szőrét, és (mint egyetlen harcra képes pokémon) charmander felé veszi az irányt. Ezt az időpontot választom Don bevetésére: ennyi ellenféllel szemben igazi akarat és tudás kell, ami megvan a kis nidoranban.
- Don, méregdöfés Persian ellen! Lizi, lángszórót a repülő pokémonokra! – kiáltom, harci lázban égve.