Várószoba

[Betty]

Lady Splash vízi edzőterme mindenkit szívesen fogad, aki egy kis küzdelemre vágyik! Azonban, mivel még ő sem tud egyszerre két helyen lenni (és akkor a küzdőtérről ne is beszéljünk), csak egyetlen kihívóval mérkőzik egy időben.
Hogy ez mit is jelent pontosan? Ha éppen folyik a harc, amikor odaérsz a teremhez, (értelemszerűen) meg kell várnod a meccs végét. Itt, a várószobában lehet kihívni a vezetőt, és csakis itt!!!

Minden trénernek a várószobában kell várnia mindaddig, amíg az edzőterem vezetője készen nem áll a harcra. Ezt majd ő jelzi neked azzal, hogy bejön a várószobába, és elfogadja a kihívásodat. Ezután kezd egy új topicot, amiben felteszi a kérdését.

Egy példa:

Tréner 01: Még korán van, ezért biztosan senki sincs itt. Bátran átlépem az edzőterem küszöbét, és a várószoba felé indulok. Alighogy leültem, egy férfi felírja nevemet a várakozók listájára. Látom, hogy üres a harcmező, így tuti hamar elkezdődhet a harcunk!

Lady Splash: Éppen befejeztem pokémonjaim tisztogatását, amikor megjelenik Bernard, és tájékoztat, hogy érkezett egy kihívó. Elmosolyodok, és rögtön a várószoba felé indulok.
- Tréner01, elfogadom a kihívásodat! Akkor kezdjük is!

Tréner02: Belépek a vízi edzőterembe, majd a várószoba felé igyekszem. Az ablakból látom, hogy éppen folyik a harc, így kényelmesen leülök az egyik fotelba, és várom, hogy sorra kerülhessek. Nemsokára egy öltönyös férfi lép mellém, akinél fel tudom írni magam a várólistára. Így már biztosan én leszek a következő!

[Webber]

Már egész sötét lett, mire megpillantottam a tengerparton álló edzõtermet. Kissé lámpalázasan, hogy mi fog bent várni, odamegyek az ajtóhoz és lenyomom a kilincset. Remélem még nincs zárva...
Nincs. Az ajtó hangos nyikorgással enged a tolásnak és egy váróterem-féle tárul elém. Egy széksor felé veszem az irányt; már épp leülnék, amikor a szemközti falon meglátok egy failújságot. Közelebbrõl megnézve megtalálom rajta a hely nagyvonalakban történõ leírását, a szabályokat... Egy-egy elleni küzdelem, egy vízi edzõteremben; azt hiszem tudom, kit fogok választani.
Mégsem ülök le, inkább fel-alá járkálva várom, hogy valaki megszólítson.
Izzad a tenyerem.

[Betty]

Senki. Még egy árva lélek sem... hmmm, azt hiszem mára végeztünk is, legalábbis ami a teremvezetői feladataimat illeti. Nem mondanám, hogy csalódott vagyok, hiszen még csak tegnap nyitottunk, nem várhatom el az emberektől, hogy azonnal iderohanjanak.
Már éppen kapcsolnám le a villanyokat, amikor ajtónyikorgásra leszek figyelmes. Bernardot már elküldtem haza, de Greg még itt van: ő is elvégezte a pályabírói tanfolyamot, így semmi akadálya most egy hivatalos meccsnek.
Magabiztosan lépek a várószobába, ahol egy fiú járkál, láthatóan zavarban van.
- Köszöntelek a vízi edzőtermemben! A kihívásodat ezennel elfogadom!

[Gray Reznor]

A késõi óra ellenére égõ fény vonzott be, pedig nem vagyok szentjánosbogár, holmi fényre gyûlõ butterfree. Nem csak a páradús levegõ, hanem a nosztalgia illata is megcsap, amint átlépem a küszöböt: volt már dolgom hasonló teremben. Csaták, villanások, fények, csobbanások, kétségbeesés, de végül mindig gyõzelem. Azt hiszem, a sok nyereség között lassan elfelejtettem, milyen is veszíteni. Nem is csoda már talán, hogy az elsõ nagy pofon az élettõl félbe is tört sok mindent. Például a gerincemet?
Cesario sokkal határozottabban lépdel, mint én. Õ már benn jár, amikor én még mindig a kinti sötétbõl bámulok a belsõ fények vonta teremre. A távolban mintha már valaki csatázna. Arrafelé indulok.


//Nem kívánok kihívó lenni (egyelõre), csak szeretném, ha a karakterem megnézhetné a meccset. Biztos nagyon felkeltené az érdeklõdését vaporeon. Sõt, imádná.
Ha rendben van, akkor írok a Vs-ba is, Webber ellen. Fõleg kommentelgetni és gondolkozni tervezek. Tõlem függetlenül is mehetnek a reagok, aztán ahogy idõm és kedvem engedi, majd igyekszem hozzászólni. //

[Betty]

Thomas Webberrel éppen a csata kellős közepénél tartunk, amikor a várószoba ablakában megjelenik egy fej. Nem tudom, hogy kihívó-e vagy sem, de annyit első látásra meg tudok állapítani, hogy az illető nagyonis meg szeretné nézni a folyamatban lévő meccset.
A harc egy rövidke szünetében odafordulok, és intek neki, hogy nyugodtan bejöhet, és leülhet, hiszen ezért van lelátó építve a teremhez.
- Thomas, ugye te sem bánod, ha lesz egy nézőnk innentől? - teszem fel a nyilvánvaló kérdést.

//ha Webber is beleeggyezik, akkor nyugodtan postolhatsz a vs-be is! Amúgy most vaporeont nem fogom használni,hiszen 1 az 1 ellen küzdünk, a szabályok alapján. //

[Attila]

Nagy nap a mai számomra! Elhatároztam, hogy kihívom Lady Splash vízi edzőtermét, a Water GYM-et.
Hatalmas léptekkel és önbizalommal ballagok a tengerparton, de mikor meglátom a felém tornyosuló épületet kicsit megapad a kezdeti lelkesedés.
- Biztos, hogy akarom ezt? Biztos, hogy eléggé fel vagyok készülve én és a pokémonjaim? - Ezek a baljós gondolatok kezdenek keringeni a fejemben, de gyorsan túlteszem magam rajtuk. Az már baj, ha az ember elveszti az önbizalmát egy ilyen meccs előtt, szóval mindent bele! Hát persze, hogy akarom!
Kicsit nagyobb lendülettel mint kéne lépek be az edzőterembe és a várószoba felé indulok. Kirántom annak ajtaját és már rohannák is be, hogy megvárjam Lady Splasht, de... a mellékhelységbe találom magam.
- Sebaj, ha már itt vagyok... Úgyis kellet már mióta elindultam ide...

Dolgom végeztével és eltéveszthetetlenül ezúttal a várószobába nyitok be. Mohón nézek szét, hátha itt találom a teremvezetőt, de sajnálatomra semmi. Le is ülök egy padra, hogy ott várjak, de egyszerűen nem tudok nyugton lenni. Elkezdek a paddal billegni, a földön dobolok a lábammal, ujjaimat a padon kopogtatom türelmetlenségem jeleként. Ekkor egy köhintést hallok meg, ami mellőlem jött. Oda fordítom a fejem és egy idősebb férfi áll ott egy tábla mellet és elég rosszallóan néz rám. Én egy kínosan buta vigyort ejtek meg felé, ezzel is növelve a csúf tekintetét.

- Szabadna a nevét uram? - töri meg a kínos csendet.
- Uhm... Hát persze... - válaszolok megszeppent arccal. - A nevem Attila Dreiden! - válaszolom neki, immár ismét hatalmas önbizalommal a hangomban.
Arra számítottam, hogy a következő az lesz, hogy a nevemen szólítva megkér szépen, hogy hagyjam el a termet, de nem. Felírta a nevemet a várakozók listájára hatalmas megkönnyebbülésemre.
- Hé tata! - szólítom le a férfit, aki újabb szigorú tekintetével jutalmaz meg. - Mikor kerülök sorra? - nézek rá hatalmas kíváncsi szemeimmel.
- Majd ha itt lesz az ideje... - válaszolja kissé mogorva hangon, ezzel hátat fordít nekem, ezzel lezártnak tekintve kettőnk kommunikációját. Na mindegy, legalább addig se unatkoztam.
- Jaj, de várom már, hogy sorra kerüljek... - sóhajtok magam elé.

[Betty]

Megtörölöm vizes kezeimet, majd megsimogatom a hozzám dörgölődző Amandát. Igaz, hogy tőle csak még vizesebb lettem, de ez elkerülhetetlen vízi pokémonok társaságában.
- Mára végeztünk is a tisztálkodással – bólintok, közben végignézve az előttem lévő pokémonokon. Ezután rendszerint a pihenés szokott következni, amikor barátaim szabadon lézenghetnek a teremben és a parton. Már éppen kinyilatkoztatnám az ezt beismerő közleményemet, (miszerint mindenki azt csinál, amit akar) amikor megjelenik Bernard, még magához képest is savanyú arccal. Felhúzott szemöldökömre csak a várószoba felé biccent, és a fogai között ennyit mormol:
„Remélem hamar szétvered!” – és már megy is fel a fölső emeletre. Úgy látszik, egy újabb kihívó érkezett, kíváncsi vagyok, mivel idegesíthette fel ennyire az öreget.
- Szia, az én nevem Lady Splash! – nyitok be a szobába, ahol egy szőke hajú srác ül, arcán idióta vigyorral. Valószínűleg nem lehet az a tisztelettudó fajta, Bernard ugyanis különösen érzékeny eme tulajdonság hiányára. Na de lássuk, hogy a teremvezetővel is meg meri-e engedni magának a lazaságot.
Odasétálok a falon lévő névsorhoz, és kipipálom a fiú neve melletti négyzetet.
- Elfogadom a kihívásodat! – fordulok Attila felé, majd intek neki, hogy nyugodtan lépjen beljebb.

[Garrius]

Chimcharral nehéz. A kis majom engedelmességével nem voltak problémák ám szemmel láthatóan impulzív és agresszív természettel áldotta meg a Teremtõ… persze az is lehet, hogy csak a Rakéta Csapat tette ilyenné. Erre a kérdésre nehéz lesz választ találnia, hisz új pokémonja távolságtartónak bizonyult. Barátságtalan természete ellentétben állt aranyos külsejével.
Egy kiadós fürdés után a csimpánz úgy nézett ki, mint agy bolyhos szõrû selyemplüss, mégis a tekintetéve azt sugározta, hogy ha jót akar az ember ne nagyon simogassa. Garriustól eltûrte ugyan, de egyáltalán nem élvezte, ezért a tréner sem erõltette a dolgot. Kicsit úgy érezte mintha munkakapcsolat lenn köztük, de persze Chimchar ezt másképp élte meg, számára a fiú a csapat feje volt, akinek engedelmeskednie kellett, mint ahogy a roncstelep pokémonjai is fejet hajtottak elõtte, amikor õ volt a hierarchia csúcsán.
Garrt az aggasztotta leginkább, hogy új zsebszörnye mérhetetlen ellenszenvet táplál Grovyle iránt. Néhányszor már majdnem egymásnak is estek, igaz ez minden esetben Chimchar hibája volt, aki szándékosan kereste az alkalmakat. A hüllõ magától sosem kötekedett vele, de ugyanakkor soha nem is hagyta magát. Ha a majom provokálta, õ sem engedett. Ilyenkor mindig a tanítójuknak kellett rendet tennie köztük.
~ Majd megszokják egymást! – Folyton ezzel nyugtatta magát, bár semmi nem utalt rá.
Nehéz volt igazságosan eljárnia a konfliktusaikban. Kó, a külsején kívül nem sok változáson ment keresztül és természetesen közelebb is állt hozzá, mint a tûz típus, de tisztában volt azzal is, hogy mindkettejükkel szemben ugyanazok a kötelezettségei vannak. Nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz több pokémonos tanítónak lenni.
Chimcharon már az elsõ edzésen látszott, hogy a küzdelem megszállottja. Minden alkalommal száz százalékon pörgött, és ha hagyta volna, egészen addig gyakorolja a mozdulatait míg össze nem esik a kimerültségtõl. Garr úgy gondolta, hogy ezt Grovyle miatt csinálhatja. Nem tudta mi történt köztük a telepen, de abban biztos volt, hogy a csimpánz feltett szándéka utolérnie Kót.
A támadásai nem csak hatékonyak, de nagyon látványosak is voltak. A Karmolás és a Parázscsapás mellett ott volt még a legerõsebb fogása a Tûzkerék, illetve egy olyan mozdulat, amilyet eddig még sosem látott, a Dühcsapás. Ennek alkalmazása közben teljesen átszellemült és cséphadaró módjára kezdte sorozni a célpontot.
~ Igaz, hogy csak a következõ fejlõdési szinttõl lesz hivatalosan is harcos pokémon, de kétségtelenül már most is megvan benne az ösztön – nyugtázta az elsõ edzésük végén.
Éles párbajban is kipróbálhatta egyszer újdonsült társát, aki a vártaknak megfelelõen fényes gyõzelmet aratott. Igaz az ellenfél csak egy kis Pidgey volt, ráadásul egy tapasztalatlan tréner irányítása alatt. Chimchar mégsem égett csak fél lánggal. Minden tudását latba vetve ütötte ki a madarat, esélyt sem hagyva neki a védekezésre. Garrius elégedettségét a kegyetlenség látványától származó megbotránkozás mérgezte meg. Visszahívás elõtt csak kötelességbõl dicsérte meg a gyõztest, a fiatal fiútól pedig nem gyõzött elnézést kérni…
Azért az elmúlt heteknek volt egy jó része is. Megismerkedett egy csinos, fiatal lánnyal, akivel ha nem is minden tekintetben, de testileg és a humorukat nézve sikerült megtalálniuk a közös hullámhosszt. Sok idõt töltöttek együtt, de egyikük sem látott a történetben többet, mint ami valójában. Szórakozás.
Pedig a leányzó gyönyörû volt. Hamvas barna bõre, telt ajkai, mély fekete szemei és ízléses dekoltázsa azonnal levette Garrt a lábáról. Már az elsõ pillanatban megfogalmazódott benne, hogy addig nem halhat meg míg ki nem okítja lepedõakrobatikából ezt a tüneményt. Megtörtént…
A tréner megdörzsölte szemeit és hátradõlt a székben. Már legalább egy órája a várószobában ücsörgött és lassan hatalmába kerítette az unalom. Volt ideje részletesen eltöprengeni az élete alakulásán, de további teret már nem kart engedni az önmarcangolásnak. Eldöntötte, hogy míg a nõre vár nem fog gondolkodni…
~ Zoey, te bosszantó kis ribi! – gondolta fejcsóválva, hisz az elhatározás után néhány másodperccel már a lány mellei töltötték ki a fantáziáját. – Szándékosan keresztülhúzod a terveimet…

[Betty]

Az embernek néha el kell felejtenie kötelezettségeit, és ideig-óráig csak önmagával törődni. Igen, nekem is kijár az ilyesmi, főleg az ilyen kihívómentes időszakban, amiben az elmúlt hetekben részem volt. De nem panaszkodom. A tanítványaim száma még a forró nyári napok alatt sem csökkent, ami igen figyelemre méltó, tekintve, hogy ilyenkor a kölykök rendszerint a pár lépésre lévő tengerben szoktak fürdeni... persze a vízi edzőteremben is kiélhették magukat, kicsit átírtam a tervemet, és inkább a gyakorlatokra fektettem a hangsúlyt (ami főképp eltévesztett vízpumpák sorozatából állt).
Általában délután négykor fejezzük be, most azonban egy órával hamarabb elengedtem őket, és félretéve minden munkát, leheveredtem a kiüresedett felső szinten berendezett szobámban lévő kanapéra. Krane nélkül csöndesebb az élet, de kevésbé aggasztó. Noha naponta hívjuk egymást (vagyis ő hívogat engem), azért a megszokás varázsának ily hirtelen megtörése egy kicsit engem is kiborított. A plafont bámulom, és azon töprengek, hogy vajon minden rendben lesz-e.

Léptek zaja a folyosón. Egy halk sóhaj kíséretében felülök, majd vissza is dőlök a puha anyagra, mondván, hogy biztos csak a szokásos információáradat készül ellepni az asszistensem le nem álló nyelvének formájában, ami így elképzelve komikusabbnak hat, mint amilyen valójában. Greg már meg is jelenik, nekitámaszkodva az ajtófélfának, fejét enyhén oldalra billentve nyugtázza helyzetem, majd bejelenti, hogy egy fiú ül a várószobában.
Egy kihívó?

- Szia, az én nevem Lady Splash - lépek be a terembe, vágyakozva nézve egy pillanatig az ablakon túlra, de aztán hamar visszazökkenve a valóságba. A harc az harc, és meg kell adnom az illő tiszteletet, amibe nem fér bele a dekoncentráltság. Rámosolygok a srácra, majd intek neki, hogy kövessen, és belépek az edzőterem legnagyobb helységébe, megigazítva a 4 pokélabdát az övemen.

[Garrius]

Hosszú napokig érlelõdött benne a gondolat. Két jól elhatárolható érzés viaskodott a fejében, az egyik azt mondta, menjen vissza és vegyen revánsot a teremvezetõn, a másik viszont óvatosságra intette, jelezve, hogy még nem jött el a megfelelõ idõ. Chimchart továbbra sem tudta megnevelni, és nem is tanult egyetlen olyan támadást sem, amivel a tûzmajom kifoghatott volna egy víz típuson.
~ Igen, de nekem nem csak egy pokémonom van!
Ugyanarra a székre telepedett le, ahová legutóbb. Elgondolkodott, hogy mennyi dolog történt vele a múltkori látogatása óta. Most, hogy itt ücsörgött olyan volt, mintha az elmúlt hónapok eseményei meg sem történtek volna. Talán tényleg csak álmodott, és valójában el sem mozdult az ülõalkalmatosságból.
Persze tudta, hogy ez nem igaz, de a biztonság kedvéért mégis ellenõrizte a táskája tartalmát, amiben ott lapult a Lillipup tojás… na és természetesen az az átkozott könyv.
Eredetileg azt tervezte, hogy ki sem fogja nyitni és csalással oldja meg a dolgot, de a dexében egyetlen szót sem talált errõl a fajtáról. Ami azt illeti egyetlen unovai pokémonról sem bukkant adatokra.
~ Nem ártana egy frissítés erre a cuccra.
Nem maradt hát más választása, mint beérni az öreg segédeszközével, és a mostani várakozás remek alkalomnak bizonyult ahhoz, hogy kicsit elmélyüljön az iromány tartalmában.
Fellapozta a könyvet és olvasgatni kezdte a tömött sorokba szedett szöveget. Rengeteg információ volt a lillipupokról, de az elsõ fejezetben csak bosszantó általánosítással ecsetelte a jellemvonásaikat és a viselkedésüket.
- Nem ez kell nekem – mondta, miközben a tartalomjegyzékhez lapozott, hogy keressen egy használhatóbbnak tûnõ részt.
„Engedetlenség és konokság, mint a kezdõ Lillipup gazdák legrosszabb rémálma”… már a fejezet címe is olyan volt, hogy legszívesebben most azonnal nekiesett volna a saját ereinek. Amiket a tojásban szunyókáló kis lényrõl hallott, szinte bizonyos, hogy ebbe a kategóriába fog tartozni. Felcsapta hát a megfelelõ oldalon a könyvet és olvasni kezdte.
-… némelyik példány, a nemi érés küszöbén, egészen extrém cselekedetekre adja a fejét, aminek külsõ megnyilvánulásai kifejezetten kellemetlenek lehetnek a környezete számára, ráadásul ez alól tanítója sem képez kivételt. Ilyenkor a serdülõ példányok szexuális aktust imitálva vehetik célba gazdájuk lábszárát, tekintet nélkül arra, hogy ez milyen szégyenteljes alkalmakat szülhet. Ha elönti õket a fékezhetetlen vágy, nem számít a helyszín, az alkalom, vagy éppen a célpont személye, ráadásul…
Ennyi! Ettõl a szövegrésztõl annyira besokallt, hogy bevágta a könyvet a táskájába, és bosszúsan fonta össze a karját a mellkasa elõtt. Nagyot sóhajtott, miközben lejjebb csúszott a puhaborítású székében.
Egyáltalán nem tetszettek neki a megszerzett információk, és úgy döntött, hogy most sokkal fontosabb, hogy az elõtte álló harcra koncentráljon. Lady Splash irtózatosan kemény ellenfél tud lenni, ha félvállról vesz egy ilyen összecsapást, az egyenlõ a vereséggel.

[Betty]

Amanda csillogó szemmel várta a jutalmát. Mint már oly sokszor ezelőtt, ő nyerte meg az állóképességi versenyt, amit minden héten meg szoktam rendezni négy pokémonom között. Természetesen nem csak ez a versenyszám van, hiszen akkor felmerülne bennük a kivételezés fogalma, amit nemigen szeretnék. Mindenki másban jó, és ez alapján vázoltam fel a próbatételeket is, amik így segítenek a normális edzéseken felül képességeik növelésében, nem beszélve arról, hogy ez a régi időket is feleleveníti, amikor még trénerként küzdöttünk.
Bernard már hozta is a tálat, tele jobbnál jobb finomságokkal, és mosolyogva tette le Vaporeon elé. Amaz vakkantott egyet hálája jeléül, ám mielőtt nekikezdett volna, fülei megrezegtek, és pokémonom is felkapta a fejét. A várószoba irányába nézett, ami nem jelenthetett mást, minthogy kihívó érkezett az edzőterembe. Hammer már oldalazott is az ajtó felé, nyomában Amandával, aki soha semmiből sem akart kimaradni.

- Szia Garrius! – köszöntem az ismerős fiúnak – Látom szeretnél egy visszavágót! Gyere csak utánam – azzal megfordultam, és magabiztos léptekkel indultam meg a pálya felé. Tudtam, hogy ez nem lesz könnyű meccs, így szóltam Gregnek, hogy mind a négy pokémonomnak adjon Sitrus és Oran bogyókat még a csata előtt, hogy visszanyerjék a formájukat. Garrius ellen maximálisan felkészültnek kell lennünk!