Öltöző

[Attila]

Itt hívhatod ki a teremvezetőt egy jelvényért, valamint ebben a szobában lehet várakozni és felkészülni testben lélekben az elkövetkezendő harcokra. Mivel egyszerre csak egy emberrel áll ki a teremvezető és Hitmonchan is elfárad egyszer ( na de azért nem olyan gyorsan ) kérem szíves türelmeteket, még lejátssza a meccset.

Példa egy kihívásra és összecsapásra:
KIHÍVÓ: "Megérkeztem a terem elé. Beszéltem a portással, aki ide irányított, az öltözőbe, hogy itt kell felírjam a nevem a kihívók listájára.
Belépve az öltözőbe észre is vettem a falon egy táblát, rajta a Kihívók felirattal. Nem haboztam, rögvest fel is véstem a nevem: Kihívó ( ez természetesen csak egy példa név, Te értelem szerűen majd a saját nevedet írd ide! ). Miután végeztem a regisztrációval leültem egy padra és elkezdtem a gondolataimban merengeni és vártam, hogy sorra kerüljek.

RONALD TRAVIS: Belépve az öltözőbe a napi edzés után a Kihívók tábláján egy neven akadt meg a szemem. Rögtön körbenéztem a szobában és észrevettem egy embert a padon.
- Te lennél Kihívó, aki össze szeretné mérni az erejét velem egy jelvényért? - szólítottam fel a srácot, mert látszólag annyira elmerengett magában, hogy fel sem tűnt neki, mikor beléptem. - A nevem Ronald Travis és ha ki szeretnél hívni kövess kérlek, a terem erre van!

KIHÍVÓ: Annyira elvoltam mélyülve, hogy észre sem vettem, mikor belépett az öltözőbe ez az ember. Minden bizonnyal Ő a teremnek a vezetője, legalábbis ezt vettem ki a beszédéből. Felszólított, hogy mennyek utána.
Hosszú perces néma és csöndes séta után egy ringhez érkeztünk, ahol valószínűleg a csata fog zajlani. Én izgatottan elfoglaltam a helyemet és a teremvezető is ugyan így cselekedett. Már csak másodpercek választanak el az összecsapástól...

Ezzel meg is történt a kihívás! A teremvezető nyit egy új témát a harcotoknak a Fighter's Hall Edzőtermen belül és kezdődhet is az összecsapás!





SOK SZERENCSÉT BÁTOR KIHÍVÓ!

[Boris Usaghi]

Bakancsom talpa keményeket koppant a kövezeten, ahogy lassan belépdeltem az öltözőbe, ahová a portán ücsörgő férfiú irányított.. Állítása szerint most jelenleg éppen befejeződik a harcos típusú pokémonoknak rendezett házi bajnokság, szívesen megnéztem volna magam is a döntőt, hátha tanulok ezt-azt, de sajnos nem lett volna már hely. Ami jó hír volt nekem ebben csupán annyi, hogy az edzőterem mesterének pokémonja nem vesz most részt rajta, ezek szerint pedig esélyesen kihívható állapotban lesz.
Ide belépve levettem a bőrdzsekimet és a fogasra akasztottam, majd az ismertető plakátokhoz léptem, illetve elővadásztam a zsebemből a pokedexemet. Általában bízom a tudásomban, de hazudnék ha minden egyes pokémonról olyan ismereteim lennének mint Jake professzornak, emellett hittel vallom: a felkészülés a győzelem kulcsa, márpedig ha engedélyezi a teremvezető így előre, hogy megtekintsük az ellenfeleket, akkor reménykedem, hogy a tanulmányozást sem veszi rossz néven. Látom a papír tetején az elnyerhető jelvény grafikus verzióját. Nem mondom, hogy nem dobban meg a szívem ennek láttán, de nem ez a fő oka, hogy ma itt vagyok. Fűt a kíváncsiság mire lehetek képes egy ilyen nagy hírű mesterrel és veretlen pokémonjával szemben.
Nos lássuk csak... "Hitmonchan, az ökölharcos pokémon! Hitmonleevel szemben, aki csupán a lábait használja a harc során, Hitmonchan egyedül az öklével küzd. Úgy tűnik, nem mozdul, de a pokémonod már akkor érezni fogja a csapást mielőtt meglátná, ugyanis Hitmonchan ütései a fénynél is gyorsabbak! Inkább ne bőszítsd fel ezt a pokémont!" Érdekes... Ugyan egyedüli pokémonja a teremvezetőnek, de ez egyben azt is jelenti: minden idejét, energiáját, tiszteletét és szeretetét Hitmonchanbe fektette, évtizedek csiszolhatták tökélyre a harci technikáit, száz és száz csata forgataga. Na de éppen ezért vagyunk ma mi is itt, hogy tanuljunk a csatából és áttételesen bár, de tanuljunk egy ilyen nagy erejű pokémontól is.
Végignéztem a pokédex szerint mire is képes Hitmonchan. Normális esetben talán csak a tüzes ütésétől illetve a jeges ütésétől ijedtem volna meg kissé, hiszen ezekre Paras nagyon érzékeny. De nagy hiba lett volna, azt hiszem... Lassan a pokélabdáim egyikére fonódott húsos tenyerem s egy mozdulattal magam elé is dobtam azt:
- Gyere elő Paras!
A gomba-rovar pokémon azonnal megjelent a vörös fényvillanásból öltve alakot, majd kíváncsian csattogtatta meg az ollóit, körbe forgatva a fejét kereste az ellenfelet vagy a kaját. Mivel ellenfelet nem látott kérően fordult felém hatalmas szemeit meresztve rám. Sóhajtva elnevettem magam, majd a zsebemből gyűrött papírzacskót húztam elő és néhány baconos péksüteményt tettem belőle kis barátom elé s magam is falatozni kezdtem vele. A plakáton feszítő Hitmonchanre mutattam és mosolyogva fordultam a bogárkához:
- Egy pokémon, aki több száz csata veteránja, ereje és ügyessége vitathatatlan s akitől sokat tanulhatunk. Már ha kiállunk vele. Mit gondolsz cimbora? - vontam fel a szemöldököm.
Paras kíváncsian és tisztelettel vizsgálgatta a plakátot, majd harcias örömmel csattogtatta meg az ollóit beleegyezése jeleként. Megsimogattam kerek fejét:
- Jól van, én is így gondoltam - biccentettem neki. - Tudom, hogy ha vereséget is szenvednénk, akkor sem vallanánk szégyent, veled az oldalamon ilyesmi nem történhet meg. Hitmonchan nagyon gyors és hatalmas ütőereje van, ráadásul jól védett az ollóid támadásaival szemben. De a mérgek és a spórák egy kissé jobban megviselik másoknál. Összességében viszont erre nem építhetünk ugye tudod?
Paras válaszaként a magasba emelte két ollóját, szétnyitotta őket, aztán lassan körbe fordult ízelt lábain, mintegy megmutatva magát minden irányból. Bólintottam:
- Igen, én is így gondolom - válaszoltam. - Ha mi megkaptuk az esélyt, hogy felmérjük az ellenfelet, úgy volt tisztességes, ha nem árulunk zsákbamacskát és felkészülhet belőlünk Ronald Travis és Hitmonchan is. Ez itt a bátorság, az erő, a tisztelet és a becsület próbahelye. Te és én tudjuk mit jelentenek ezek a fogalmak, s elveink mellett, ésszel s szívvel állunk majd Hitmonchan elé, igaz?
- Parasparasparas - kárálta lelkesen a pokémonom.
Hát jó, akkor nincs más hátra, mint előre. A listához léptem, majd határozott betűkkel kanyarítottam fel: "Boris Usaghi tréner és Paras". Azért nem kerülte el a figyelmem a dicsőségfal másolata sem. Nem lehetett nagy munka, teljesen üres, s ez többet mond minden szónál, még ha nem is régóta működik ez a terem. De nem baj. Minden jég megtörik egyszer, s talán mi lehetünk azok, akiknek sikerül. Ha pedig nem... nos a kitartás a harcos egyik legnagyobb erénye. Akkor majd visszajövünk. Leültem a padra és mosolyogva figyeltem amint Paras a hasát tömi a teremvezető mesterre várva.

[Attila]

A döntő sikeresen befejeződött ( legalábbis egy Machoke számára). Gyönyörűen küzdötte le az ellenfeleit, ezáltal elnyerve a neki járó jutalmat és tiszteletet.
Az utolsó pokémon távoztával bementem Hitmonchan szobájába ( igen, szobában lakott, nem pedig pokélabdában. Hitmonchan számomra nem csak egy pokémon, hogy bezárva tartsam Őt. Oda megy és akkor, ahova csak akar). Óvatosan nyitottam ki az ajtót, mert nem akartam megzavarni, ha esetleg meditálna. A tippem be is jött. Elhúzott függönyök mellet gyertyák fényénél törökülésben a szoba közepén egy leterített szőnyegen edzette magát mentálisan. Elismerően bólintottam. Hitmonchan ha látszólag pihen is, valójában folyton az elkövetkezendő harcokra edzi magát. Nem is akartam feleslegesen zavarni, inkább csendesen becsuktam az ajtót és magára hagytam.
Elindultam az öltöző fele ledobni átizzadt ruhámat és egy hűsítő tusolást is venni. Közben én is azon kezdtem gondolkozni, hogy a mai nap Hitmonchan-el edzek, vagy pedig leszaladjak a kondiba alakítani valamit magamon.
Odaérve az öltözőbe automatikusan a szekrényemet megcélozva nyitottam ki azt. Levettem csurom vizes pólómat, ekkor tűnt fel valami... A kihívók tábláján egy név szerepelt... Vagyis inkább kettő: ,,Boris Usaghi tréner és Paras". Bedobva a pólómat a szekrénybe ( hogy a kihívó is lássa tökéletes alakomat ) elindultam a szekrénysorok között, hogy megkeressem a jelentkezőt.
Pár másodperces kutatás után megakadt a szemem egy jól megtermett emberkén, aki a padon ülve nézte, hogy eszik a Paras-a.
- Boris Usaghi... - néztem a fiúra. - Nem túl jó teli gyomorral harcolni tudod-e? - nevettem fel kedvesen, közben a Paras-t figyeltem, aki időközben letette a húsgombócát. - Feltételezem, hogy a jelvényért jöttetek a pokémonoddal. Ha felkészültnek érzed magad, akkor kövess kérlek. - kacsintottam a srácra, majd elindultam a ring felé abban a reményben, hogy követni fog.

[Boris Usaghi]

Meghitt nyugalmunkat az ajtó nyílása zavarta meg, ahogy belépett maga Ronald Travis feltevésem szerint, a terem vezetője. Nem mondom, impozáns alkatú férfiú volt, noha már valószínűleg túl járt élete delelőjén, de az évek inkább csak érlelték és kiforrottabbá tették, mint hogy mázsás súlyokként nehezedve vállaira meggörnyesszék. Nevető csillogású szemeiből erő és acélos akarat áradt. Nem vagyok alacsony fiú, de ez az izomkolosszus még hozzám képest is vagy fél fejjel magasabbnak bizonyult, valóságos hegyként tornyosult az öltöző közepén. Már éppen felkeltem, hogy méltóképpen üdvözöljem, viszont Paras, feledve azonnal a finom falatokat lendületesen rohant oda az új ember láttán, majd olyan hirtelen fékezett be a ritkán látható méretekkel közelről szembesülve, hogy gyakorlatilag leült a potrohára és elképedt szemekkel ingatta meg jobbra kerek fejét:
- Paaaaaaaaras...?
Aztán balra is.
- Paaaaaraaaaas... - pislogott, végül lendületesen csattogtatva az ollóit kedélyesen körbe fordult: - Parasparasparas.
Némileg pirulva álltam mellé a teremvezetővel szemben:
- Szép jó napot Mr Travis, nagyon örülök, hogy megismerhetem - hajtottam meg magam felé. - Igen, szeretnék kihívást intézni Hitmonchanhez, Paras nevében is, akinek viselkedéséért szíves elnézését kérem, roppant jól ért néhány dologhoz, melyekbe az étkezés bármilyen időben, a barátkozás bárkivel, illetve a trénere kínos helyzetbe hozása bármikor beletartozik...
- Paaaaraaaas - nézett rám fel szomorú, megbánó szemekkel kis barátom, mire csak mosolyogva megvakartam a fejét, mutatva: nem haragszom igazán rá. Aztán felzárkóztam a teremveztő mellé és befelé haladva a (feltételezem) pást irányába halkan, tisztelettudóan megszólítottam:
- Mr Travis, be kell valljam: a jelvény megszerzése számomra csak részleges motiváció, igazából főképp csak azt szeretnénk, ha Paras minél több harci tapasztalatot szerezne - vallottam színt. - Nagyon szereti a kihívásokat, a harcokat, amelyekből harcos pokémonok ellen nem sok jutott eddig, s én vele együtt vallom: a gyakorlás csak egy része, fontos része, de csak része a fejlődésnek, ki kell próbálni magunkat úgymond élesben is. Ezzel kapcsolatban ellenben... nos van egy másik pokémonom is, aki még nagyon fiatal, nem alkalmas egy ilyen volumenű összecsapásra, de szerintem sokat tanulhatna belőle, ha végignézhetné és... szóval nem tudom mennyire ütközik a szabályokkal, de megengedné, hogy a mérkőzés idejére kiengedjem őt, hogy okulhasson mindabból amit lát? - kérdeztem pirulva, miközben már látszott egy ajtó előttünk, mely mögött a küzdőteret sejtettem.

[Attila]

Már a terem bejáratánál voltunk, mikor megtorpantam előtte.
Boris útközben elmondta, hogy nem csak a jelvény megszerzése számukra a cél, hanem a tapasztalat szerzés is és kérte, hogy egy gyengébb pokémonja végignézhesse az összecsapást.

Tágra nyílt szemekkel és széles mosollyal az arcomon válaszoltam a fiúnak: - Kedves Boris... - tettem a srác vállára a kezeimet. - ... tetszik amit mondtál és hidd el, itt tapasztalatokban bőven lesz része a Parasodnak és a másik pokémonodnak is. Tisztelem ahogy az elkövetkezendő harcunkhoz állsz és szívesen megengedem, hogy a gyengébbik pokémonod is végignézze a meccset. - kacsintottam a srácra, majd villantottam meg fehér fogaimat.

[Garrius]

Megérkeztek.
A szemére szorított jég és a fertõtlenítõvel átitatott vatta ugyanolyan fölöslegesnek bizonyult, mint az alvási kísérletei. Kék és lila színben tündöklõ monoklival, feldagadt ajakkal és kifejezetten fáradtnak tûnõ ábrázattal nyitott be az öltözõbe. Az épületben eddig csak a bejáratot felügyelõ portás volt az egyetlen emberi lény, akit megpillanthatott de az edzõterembõl sokatmondó hangok szûrõdtek ki. A céljától azonban ezek sem tudták eltántorítani. Egyenesen - a nyilacskákat hûségesen követve - az öltözõbe sétált, ahol a kapus szavainak megfelelõen már várta egy lista. Sõt legyen inkább „A” lista.
Határozottan, mindössze néhány hosszú lépéssel elõtte termett de a keze mégsem emelkedett fel, hogy felírhassa magát. Ez egy nagyon fontos pillanat. Tudta, hogy nem sajátíthatja ki magának, mivel a nap valódi fõszereplõje nem is õ, sokkal inkább a bátor kis Treecko.
Rutinos mozdulattal nyúlt a labda után és szavak nélkül eresztette ki belõle barátját. Visszacsatolta övére az összezsugorodott piros-fehér tárgyat és némi meglepetésre visszament a szemközti padhoz. Leült.
- Úgy látom félsz. – jegyezte meg a pokemon arcát fürkészve. – Még a labdád is remegett kicsit mikor a kezembe vettem.
Treecko heves fejrázással reagált a rágalmakra és Garr tudta, hogy neki van igaza. A hüllõ tekintete magabiztosságot sugárzott.
- A jelek szerint minden igaz, amit a teremrõl hallottunk. Hitmonchan lesz az ellenfél, plusz mindössze három percet kell kibírnunk ellene. Elméleti szinten nagyon egyszerûnek hangzik. – hadarta. - Egyáltalán nem tûnik soknak az a három perc…és pont ez az, ami megrémít. Mintha nem is feltételeznék, hogy a kihívó gyõzhet. Óriási iramot diktálhatnak ha 3 percnyi csatát már igazi kihívásnak tartanak.
Elõvette belsõ zsebébõl a pokedexet és megkereste benne leendõ ellenfelüket. Részletesen végigböngészte az általános leírásokat és a lehetséges támadásokat is.
- Hát barátom, ez tényleg nem lesz egy egyszerû menet. Sem szó szerint sem pedig átvitt értelemben. Nagyon komoly ütésekkel rendelkezik, itt óriási szerepe lesz a gyorsaságodnak!
Egyelõre még nem tudta mi lesz a terv de ha már idáig eljutott, nem akart meghátrálni. Fel fogja írni a nevét…egy kicsit késõbb. A kis lexikonban részletesebb információkat kezdett keresni. Tudta, hogy önmagában nem építheti a harci stratégiájukat számok és szavak halmazára de úgy érezte segíthet ha ismeri egy átlagos Hitmonchan adatait. Még akkor is ha az, amelyikkel most készül megvívni semmilyen szempontból nem tekinthetõ átlagosnak.
- Változatos fogásokban jártas. – kezdte el a kiértékelést. – Nagyon jó a védelme és bírja a gyûrõdést de a legfélelmetesebb mégis a támadó ereje. A Machamp barátodon kívül nem igazán harcoltunk még olyan pokemon ellen, akinek ilyen fizikai ereje lenne. – néhány másodperces csönd következett, a töprengés idõszaka. – Nagyjából csak a sebességed szól mell…bakker! – sziszegte az eredeti befejezés helyett – Hitmonchan egy kitoszott harci gépezet. A gyorsasága is hihetetlen. Ha ez a példány is olyan, mint ahogy itt fel van tüntetve, sajnos fürgébb nálad. Ha nem is jelentõsen de egy lehelettel mindenképp.
Treeckon a riadalom leghalványabb jele sem látszott. Mestere minden Hitmonchant dicsérõ szava csak fokozta a vágyát, hogy megküzdhessen vele. Szinte már toporzékolt és ez az izgalom kezdett átkúszni a fiúra is. Az analizálás befejezése elõtt kikapcsolta a dexet és rátette kezét a gekkó fejére:
- Õ egy boxoló, nyilván a nálad magasabb ellenfelekkel szemben jön ki ez a sok elõnye. A termeted komoly fegyvertény lehet. Kicsi vagy, gyors és kitartó. Ha okosan használjuk ki a pro-idat és az övéit nem hagyjuk kibontakozni, van keresnivalónk a ringben. – felpattant, a kezébe kapta Treeckot és szemmagasságba emelte. - Azt sem szabad elfelejtened, hogy ez nem a Hoenn régió. Itt te egy különlegességnek számítasz és…
- Trítrítríí!
- Igen-igen – legyintett. - otthon is különleges vagy de most nem ilyen értelemben gondoltam. A legtöbb itteni pokemon még nem találkozott hozzád hasonlóval. Bízzunk benne, hogy õ sem. Persze ez fordítva is igaz de nem baj, meglephetjük õket.
Letette a földre és a következõ pillanatban már a labdájában pihenhetett, Garr övén, míg tanítója a listához szökkent és felírta:
- Garrius Troy!

[Attila]

- Hitmon!!!! – üvöltötte Hitmonchan a hatodik szériámnak a nyolcadik ismétlésénél fekve nyomásban, engem bíztatva.
- Iiiiiigeeeeen! – dobtam vissza helyére a két mázsát meghaladó fekve nyomó rudat és ültem fel fáradtan, ámbár annál büszkébben a padon. Lihegve töröltem meg verejtékező homlokomat a törölközővel, melyet barátom nyújtott felém.
- Köszönöm Hitmonchan. Mára szerintem ennyi elég is volt, irány tusolni!

Az öltözőbe igyekezve szórakozottan és büszkén nézegettem formás mellizmaimat és próbáltam ugráltatni, de annyira tele voltak vérrel pumpálva, hogy néhány percig még képtelen leszek bárminemű mozgásra is velük.
- De legalább jól mutatnak. Na ki a legjobb a világon? – dicsértem mosolyogva és önbizalommal telve magam, miközben beléptünk Hitmonchanel az öltözőbe, továbbra sem véve le a szemem duzzadt mellizmomról.
A szekrényemhez sétáltam és fütyörészve nyitottam ki annak ajtaját, mikor pokémonom kesztyűjét éreztem a hátamnak ütődni.
- Mi a baj Hitmonchan, inkább öltözz te is, iránya zuhanyazó! – válaszoltam pokémonomnak, derekam köré csavart törölközőben.
Hitmonchan magunk mögött lévő jobb oldali sorra mutatott és meglepetten vettem észre egy fiatal srácot, aki a padon ül és várakozik. Tekintetemmel gyorsan megkerestem a kihívók tábláját és megakadt ott egy néven a szemem: Garrius Troy.
- Bocsásd meg figyelmetlenségemet fiú, egy perc és megyek! – szóltam oda a srácnak, majd gyorsan belebújtam az edzőruhámba, amiből ugyan csorgott az izzadság, de ha kihívás van, akkor nem lehet ilyenek miatt nyavalyogni.

Odasiettem Hitmonchannel a fiúhoz és mosolyogva, jókedvvel teli hangon tettem fel a kérdést, miközben rácsaptam a vállára: - Nos Garrius Troy… Készen állsz a csatára? Ha igen, kövess kérlek!
Jóízűen kacagva a semmin indultam el a ring bejárati ajtaja fele, remélhetőleg Garriussal a nyomomban.

[Garrius]

Nem várakoztatták sokat. Éppen levette a bõrkabátját, amikor egy különös alak lépett be az öltözõbe. Szemmel láthatóan nagyon elégedett volt magával, sõt olyannyira, hogy nem is nagyon tudott másra figyelni. Szinte emberfeletti izomzatának látványa a szánalmas vékonyság érzését erõltette a fiúra. Egy fekete rövid ujjú pólót viselt de most a fél karját odaadta volna valamiért, ami jobban takarja a saját izomzatát, vagy inkább annak a hiányát.
A középkorú férfi után betoppant egy Hitmonchan is. Minden bizonnyal az, aki nemsokára a szorítóban várja majd õket. Ha nem érkezik meg a pokemon, Garr azonnal szólt volna az edzõjének de így a figyelmét teljes egészében elszívta a harcos szörnyeteg. Az ábrázata egyáltalán nem tûnt kegyetlennek vagy brutálisnak – mint ahogy várná az ember – de az izmai, a megfeszülõ inak és néhány sebhely arról árulkodott, hogy igenis ádáz küzdelmek résztvevõje áll elõtte.
Azonnal tudta, hogy nem egy átlagos, hétköznapi Hitmonchannel hozta össze a sors. Ez pedig azt is jelentette, hogy a dexben olvasottak minden bizonnyal pontatlanok de sajnos nem a számukra kedvezõ irányba csalnak. Treeckora élete eddigi legkomolyabb összecsapása vár. Garr még mindig jó ötletnek találta ezt a meccset, ugyanakkor féltette a pokemonját. Ostoba is lett volna, ha nem fut át az agyán ez a gondolat.
A merengésbõl egy határozott hang rángatta ki, az izomkolosszus mély basszusa. Kellett néhány másodperc míg összeszedi magát de végül sikerült kinyögnie az alapokat:
- Semmi gond, nem volt idõm unatkozni. – mire ezeket a szavakat kimondta már egy teljesen felöltözött teremvezetõ állt elõtte. Nem volt nehéz összeraknia ki ez fickó. A szavai és nem utolsó sorban a vele lévõ Hitmonchan bõven elég nyomot biztosított. – Ez csak természetes, még sosem voltam ennyire kész. – felelte vigyorogva.
A teremvezetõ hangos nevetéssel vonult el, nyomában a jókedvvel megfertõzött kihívójával:
- Uram, nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg, pompás pokemonja van! – kezdte. – Most látok elõször élõben Hitmonchant de nem csalódtam. Ilyennek képzeltem el.
Szinte már látta maga elõtt a csatát. A reflektorok erõs fényét, a tomboló közönséget és a ringet, amely már több meccset látott, mint egy visszavonult box-bíró. Hallotta a tömeg üdvrivalgását, a csengõ harcba hívó szavát és Treecko határozott csatakiáltását.
Természetesen mindez csak a képzeletében élt, a hallottakból és saját fantáziájának elemeibõl összegyúrva. Elvégre nem tudhatja mi várja az ajtó mögött:
- Én is gyúrtam egyszer. – csúszott ki a száján teljesen akaratlanul, amint az elõtte haladó hatalmas vállakra pillantott. Még sosem látott ilyen óriást.
~ Igen, egészen pontosan egyszer. – tette hozzá, szigorúan csak önmagának