|
Post by Ayshud Lern r.i.p. on Apr 11, 2012 11:05:02 GMT 1
- Pokémon sebtisztító? - nevettem el magam a spray-s tubusra nézve. Aztán, jobban belegondolva, arcomon elsimultak a vidám ráncok, és teljesen elfogadhatónak ítéltem az elsősegély-eszközt. Egy pillanatig még megküzdött bennem az ősközösségbe vágyó énem és a valamivel józanabbik, és bár egy valós harcban valószínűleg a fejlettebb izomzatű ős-Ay győzedelmeskedett volna, most másként történt. Ebben az is közrejátszott, hogy egy ellentétes nemű egyén állást foglalt a témában, aminek hatására Ay olyan erők húzását érezte, még ha csak halványan is, amit nem volt képes kontrollálni. - Persze, fújd csak ide - fordítottam oda a hátam úgy, hogy a hölgyeményt ne tegyem ki a sérülés látványának. Magabiztosan az égre néztem, míg vártam Boris segítségét, majd egy mosolyt is küldtem Betty irányába, akinek a pókerarcából sajnálatot-lesajnálatot véltem kivenni. Amikor a fertőzésölő folyadék szegény élő szöveteimet is pusztítani kezdte, az agyam jobbnak látta az éppenhogy létrejött mosolyt agónikus gyermekarccá torzítani, miközben hangos nyögéssel előredőlök, a veszélyt reflex-szerűen elkerülendő. Ennek a több érzékszervi csatornán keresztül is felfogható eseménynek Betty-re tett hatását nem igazán tudtam lemérni, mivel szemeim is elhomályosodtak. Aztán néhány másodperc múlva már kipirosodott arccal, csillogó szemekkel mosolyogtam ismét eredeti helyzetemben, amíg a segítőkész férfi közreműködött az életem meghosszabbításában. - Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy. - ez a mondat egyébként nagy teljesítmény volt tőlem. - Én most inkább nem mennék a vízbe. Nem szeretnék idevonzani egy eltévedt Sharpedo-t, vagy ilyesmit. De menjetek csak nyugodtan, én addig őrzöm a csomagokat, meg beszélgetek Paras-szal.
Nem tartottam valószínűnek, hogy Boris meg fog mártózni, az érkeztemkor tett megjegyzése után. De ki tudja, hátha a csinos lány rábírja egy kis aktív lazításra. Én a magam részéről örülök hogy Töki szocializálódik, a természetes életkörnyezetében lehet, a sok járás után úszhat, és persze tanulhat tapasztaltabb fajtársától. A Horsea-tól talán egy kis egészséges pimaszságot is felszed, bár távol álljon tőlem mindennemű előítélet.
|
|
|
Post by Betty on Oct 29, 2012 22:27:22 GMT 1
Amíg a két fiú válaszreakciójára vártam, mosolyogva néztem az apróságok játékát: a horsea valamiféle alakot rajzolt a vízbe a tintasugárral, majd a két squirtle-nek ki kellett találni, melyik pokémonra hasonlít a minta. Shanny éppen egy Tentacoolt utánzott, végtagjait a hullámzás ütemére mozgatva, közben majd megfulladva a nevetéstől.
Nem akartam megzavarni őket, így tőlük kicsit távolabb, de még bőven látótávolságon belül mártóztam egyet. A hűs víz nyugtatóan hatott rám, elmosva minden maradék rosszérzésemet, ami Boris tojása kapcsán felmerült. Talán… talán kicsit túlzásba vittem a pánikot és a depressziót, bár nem volt könnyű levetkőzni az évek során olyan precízen magamra aggatott negatív hozzáállást. Nem, egyetlen barnás színű tojás nem fog visszarántani a valóságba, de segíthet megtalálni az ösvényt, ahogyan Shanny is segített. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lebuktam a mélybe, és a víz alatt megkerültem egy közeli sziklát. A sós víz igaz kicsit csípte a szememet, de a látvány bőven kárpótolt: vízi pokémonok százai figyeltek a mélyből, Remoraid-rajok suhantak el mellettem, meg-megérintve bőrömet. Úszás közben rámosolyogtam egy-két érdeklődő Shellderre és Krabbyre, és míg az előbbiek csak a nyelvüket dugták ki, a rákok ollóikat felemelve üdvözöltek. Itt a pokémonok békében és zavartalanul élnek, mentesen minden emberi közrehatástól, így nem csoda, hogy közelednek a számukra ismeretlen jövevények felé.
- Boris meg hová tűnt? – kérdeztem a lábadozó Ay-t, amint leterítettem a törülközőmet egy egyik laposabb sziklára. Szétnéztem, és nemsokára meg is láttam a kis csapatot, amint a csónakukkal valami hálót próbálnak kihalászni a tengerből. Paras éppen az ollóival próbálta elvágni a már amúgy is foszló anyagot, trénere meg nehézkesen, de azért sikerrel tornyozta a darabokat a tutaj egyik végébe. Ahogy elnéztem, ezzel ellesznek még egy darabig, így visszafordultam Ay-hoz, és megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy a sérülése nem annyira súlyos, mint azt elsőre hittem. - Kár, hogy nem tudtál bejönni – mosolyogtam rá – A víz nagyon kellemes, és egyetlen Sharpedot sem láttam a közelben.
|
|
|
Post by Ayshud Lern r.i.p. on Nov 6, 2012 21:54:57 GMT 1
A poksik után Betty is a vízbe vetette habtestét, amelyen a nap könyörtelen sugarai máris, szinte láthatatlan, pírban megmutatkozó károkat hagytak. Bár az is lehetséges, hogy az elefántcsontszín hátra Ay rákvörös lábairól vetült némi árnyalat, mielőtt a test eltűnt a látható tartományból. Oldalrapillantottam, lecsekkolni Boris vajon mennyit észlelt a tekintetem lefixálódásából. A csintalan gyermekek nevetésének száraz, felnőtt verzióját hallattam, és ő is, amikor tekintetünk összetalálkozott, ahogy elkapta a szemeit arról a pontról ahol egy másodperce még a társaságunk egyetlen női tagja volt. Azzal a lendülettel szemeit a földre vetette, szedelőzködni kezdett és valami olyasmit mondva hogy egy kis dolga van, csónakba szállt a pokémonjaival.
~ Annyi baj legyen - gondoltam. Könnyed sóhajjal némi széndioxidos levegő és jóadag feszültség távozott a tagjaimból, és aztán csak ültem a végtelenbe meredő szemekkel. Valami érzésekkel kapcsolatos gondolatfélék jártak a fejemben, és hogy érdekes lenne újra bejárni a dimenziójukat. Mindenesetre ellazult időtlenség volt a meditációs hangulatú üldögélésem utólagos képe bennem, olyannyira, hogy Betty első mondatát az állapotok közti átmenet hatásai alatt lévén egyáltalán nem sikerült dekódolnom.
- Áh, jól elvoltam. -De biztos kellemes lehet a víz. - mondtam utána gondolatban- De biztos kellemes lehet, a víz. A lány felé fordított fejem és a még ellazult, változatlan helyzetű testem közötti nyakizmok hálásan oldódtak fel a feszültség alól, amint hozzáigazítottam a testem többi részét is a beszélgetés irányához. -Jól eljátszanak? - gondoltam. - Jól érzik magukat? - jöttek ki darabosan a számból - A poksik? - mármint nem a poksik jöttek ki darabosan. Nem csináltam rántottát exeggcute-ékból. - Lassan mennünk kéne. Bár nem sok kedvem van evezni visszafelé.
|
|
|
Post by Betty on Nov 11, 2012 16:20:37 GMT 1
Valahogy magamra emlékeztetett a fiú álmodozó arckifejezése és a késleltetett bekapcsolódása a beszélgetés fonalába, főleg az, ahogyan képes pár perc leforgása alatt szellemileg egy teljesen más világba kerülni. A legtöbb ember talán rossz néven veszi, és kifejezetten egy negatív tulajdonságnak állítja be, de én tapasztalatból tudom, hogy ez sokszor megoldás lehet, akár átmeneti is, egy olyan problémára, ami az emberek nagyrészénél elő sem fordul. Éppen ezért, csupán egy enyhe mosollyal nyugtáztam a szituációt, Ay kérdésére odafordítva fejem az említett alanyok felé: Shanny mintha levetkőzte volna önmagát, heves nevetéshullámok közepette fröcskölte a vizet fajtársára, miközben próbálta leszedni magáról a Horsea által ráspriccelt tintafoltokat. Éppen azon igyekezett, hogy a végtagjai által nem elérhető régiókat is megtisztítsa valahogyan, amikor egy váratlan hullám felborította. A benyelt víz mennyiségétől prüszkölni kezdett, ami a kis Horsea-t csak még nagyobb vidámságra ösztönözte, örömében megköszönve a felbukkanó barátjának a közbenjárást: a Golduck, aki a hullámot küldte, bemutatkozott a csapatnak, majd kérdően felénk biccentett. Társaink valószínűleg elmagyarázták neki, hogy nem jelentünk veszélyt a régióra nézve, így minden feszültség nélkül folytatódhatott a játék.
- Máris? – kérdeztem vissza, amint Ay bejelentette szándékát. Persze semmi okom nem volt vitatkozni vele, csupán furcsállottam, hogy ilyen hirtelen menniük kell – Rendben. Mi még asszem maradunk, megvárjuk a hajót, ami idehozott minket. A kapitány biztosan aggódna értünk, ha veletek mennénk… - Nem mintha elférnénk mindannyian abban a kis csónakban, de azért illett elmondanom neki a további terveimet, ha már ilyen jól elbeszélgettünk eddig. Boris időközben felszívódott, halványan emlékszem rá, hogy valamit idekiáltott felénk, mielőtt elmentek volna, de annyira le voltam kötve a pokémonok figyelésével, hogy nem is reagáltam rá. Remélem, hogy nem haragudott meg rám emiatt. - Ami meg az evezést illeti… - tettem csípőre a kezem, erősen elgondolkodva a mondatom folytatásán – hát, talán Töki segíthetne. – ahogyan kimondtam, tudtam, hogy rossz ötlet, hiszen a kis squirtle szinte még csecsemő, egy ilyen feladattal aligha birkózna meg. Shannyt sem igen akartam elküldeni velük, ki tudja mi történhetne vele, vagy akár velem, amíg nem vagyunk együtt. Ekkor, mintha csak belelátott volna a gondolataimba, a Golduck egy ugrással előttünk termett, és felajánlotta segítségét, fél szemmel a pici squirtle-t figyelve, óvó tekintettel. Innentől már csak a fiún múlik, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Ha Golduck hátulról tolná a csónakot, evezés nélkül is elég hamar elérnék a céljukat, így nem kéne Ay-nak a sérült testét még nagyobb tehernek kitenni.
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Dec 6, 2012 11:54:21 GMT 1
Mikor Betty felajánlotta a fürdőzés, tengerben való megmártózás lehetőségét, enyhén szólva is csendesen csóváltam a fejemet. Nem az én világom és az utóbbi percekben úgy vettem észre, már így is épp eléggé lerontottam a lány hangulatát, jobb ha talál valami kis örömet ő is, had úszkáljon. Vigyorogva biccentettem Aynak a köszönetnyilvánításra, hogy utána már együtt nézzük a habok közé vetődő Bettyt. Hát szinte squirtlehöz méltó mester azt hiszem, legalábbis a mozgás alapján. A fiatal srác felé megvontam a vállaim: - Én egy kicsit kicsónakázok még Parasszal, némi dolgom is van ott feljebb, a zátony mögötti részen, amin túl akarok lenni, de utána még jövök vissza - ígértem. - Addig pihenj csak, vagy menj egyet te is úszni, vagy valami. Hagyok itt kaját is - tettem hozzá a leglényegesebbet. Csónakba szálltunk hát drága haverjaimmal és tovább lódítottuk a vízi alkotmányt. Jó negyed órás keresgélés után meg is találtuk az elöregedett halászhálókat. Paras bevetette magát és néhány gyors karmoló támadással szétvágta az összetartó kötélzetét, megnyitva hát az átjárást errefelé is veszélytelenül a tengeri állatoknak és pokemonoknak. Ugyanakkor egy magicarp rángatózott a mélyben, szerencsétlen jószág belegabalyodott már régebben és nem tudott szabadulni a kötélháló marasztaló öleléséből. Így hát végül én is megmártóztam, amíg kiszabadítottam a gombolyaggá összeálló anyagból szerencsétlent. Mikor felbukkantam a víz színén, Paras igen jó kedvűen vihogott, szinkronban majdnem az összes kis tojásmaggal, akkor még azt hittem, csak azért, merthogy mégis be kellett ugranom, korábbi elhatározásommal ellentétben. Ez a gyanúm megdőlni látszott, mikor az odahagyott két társam is eléggé megdöbbenő, kerek szemekkel meredt rám visszaérkeztemkor, majd gyanúsan kunkorodott felfelé a szájuk széle. Most meg mi van...? - Bocs a késért, kicsit tovább tartott mint vártam, de már vagyok - telepedtem le melléjük, majd töröltem meg a képemet, ami azért a napon egyre jobban izzadt. Azzal a mozdulattal le is sodortam a fejemről egy komolyabb mennyiségű hínárt, ami magicarp mentő akció közben tapadhatott a fejemre. Zöld rockerséróval tényleg elég érdekes lehettem... Mogorván pislogtam Paras felé, de az csak röhögött persze. Ehh, nem lehet rá haragudni... A két ifjonc felé fordultam: - Nos? Miből maradtam ki? - érdeklődtem, hogy vissza tudjak kapcsolódni a beszélgetésbe.
|
|
|
Post by Ayshud Lern r.i.p. on Dec 12, 2012 4:54:22 GMT 1
-Én már épp indulni készültem - mondtam azzal a furcsa zárkózottsággal, amely néha rámtelepszik - Ne haragudjatok. Későre jár, meg minden... - néztem zavarosan szét az értetlenül bámuló squirtle után, aki még szívesen maradt volna. Rövid egyeztetés, búcsúzás, bizonytalan indulás után már úton is volt a golduck-powered csónakunk a város felé.
|
|
|
Post by Betty on Dec 24, 2012 23:10:25 GMT 1
Mire minden előkészület megtörtént, Ay biztonságos hazajutását illetően, újra megjelent Boris, bár kicsit megtépázott hajviselettel. Vagy inkább meghínározottal. A rövidke jelenet önkéntelenül is jobb kedve derített, elfeledtetve a korábban történteket, ezen belül is a vékonyabb fiú hátán éktelenkedő sebet, főleg. Meg persze a tojást. Ami már egészen biztosan barna. - Semmi gond – nyugtattam annak tulajdonosát, majd nevetve váltottunk egy pillantást Parassal, élénken figyelve a srác mimikáját, amikor észreveszi a turpisságot – Ay már épp ind… - kezdtem volna, de szinte egyidőben mondtuk ki majdnem ugyanazokat a szavakat, így lenyeltem a maradékot, egy mosoly mögé rejtőzve. Shanny időközben odatotyogott mellém, még egy utolsó búcsút véve fajtársától, majd az ölembe ülve várta a fejleményeket. Miután új ismerőseink vízre szálltak, visszafordultam Borishoz: - Mi még maradunk napnyugtáig, akkor jön értünk a halászhajó, ami idehozott. Az öreg biztosan aggódna, ha nem találna itt minket – mondtam, fél szemmel a part közelében himbálódzó csónakra nézve – Mi amúgyis szeretünk ellenni itt, szóval ha dolgotok van, miattunk nem kell várakoznotok – folytattam, persze direkt ügyelve arra, hogy még véletlenül se gondolhassák, hogy le akarom rázni őket. Még itt a semmi közepén is szívderítő, ha van más emberi lény, akihez néha oda-odaszólhatsz.
// Nem tudom, akarod-e folytatni a kalandot, értelemszerűen úgy írj, hogy kiderüljön, de persze lehet ez is a záróreag. Köszönöm a játékot! //
|
|