VS Attila Dreiden

[Betty]

Tanulva az előző edzőtermi küzdelemből, már a meccs előtt üzembe helyezem a víz alatti kamerát és a hozzá tartozó nagy kivetítőt. Szerencsére a medence tökéletes állapotban van, minden csepp iszapot sikerült eltávolítani belőle, így minden készen áll egy izgalmas összecsapásra.
Greg is megérkezik, kezében lóbálva a két zászlót, mosolyogva siet bírói helyére. Úgy tűnik Bernard ma végleg elvonult csöndes magányába, de így van ez rendjén: a vízi edzőteremnek két bírája van, így fölösleges lenne most ezzel a feladatkörrel frusztrálnom az öreget. Márcsak azért is, mert Greg nagy lelkesedéssel végzi munkáját, és biztos vagyok benne, hogy ma sem fog cserben hagyni.
Miután mindhárman elfoglaljuk helyünket, újra végignézek a fiún: arckifejezése önbizalomról árulkodik, de ezt egyetlen mozdulattal megtörhetem a harc során, ha akarom… de természetesen nem ez a célom, nekem tesztelni kell az ifjú tanítót, nem elijeszteni.
Kedvem lenne próbára tenni a türelmét azzal, hogy húzom egy kicsit az időt, mielőtt feltenném neki a kérdésemet, de hamar felülkerekedek ezirányú gondolataimon. Megigazítom a sorba rendezett pokélabdákat az övemen, majd elmosolyodva szólok át a túloldalra:
- A kérdésem a következő: túl kell élned az elkövetkezendő fél órát (az ellenséged területén), azonban az előtted lévő három tárgy közül csak egyet van időd elrakni. Melyik lenne az: egy mindenre jó gyógyszer, egy íj nyilakkal, vagy pedig egy tövises bunkósbot?

[Attila]

Már rengeteg idő óta erre a percre vártam, hogy összemérhessem a tudásom egy nálam tapasztaltabb edzővel! Igen, tapasztaltabb, de ez még nem jelenti azt hogy jobb is lenne. Igaz be kell valljam, hogy amikor megpillantottam, nem hittem, hogy egy ilyen szép nő lesz majd az ellenfelem. De nem szabad erre gondolnom (még ha az összes férfihormon, ami a testemben van az agyamba és még máshova tódul és csak egy dologra késztet), mert így nagyon csúnyán elláthatja a bajom... Bíznom kell magamban és a pokémonjaimban és akkor semmi baj nem lehet.
Miután Splash odavezetett a küzdőtérre elfoglaltuk helyünket, valamint a bíró is. Körbenéztem jól a teremben, de neeeem, nem azért, hogy kiváló taktikai pontokat keressek a majd küzdeni induló pokémonom számára, ahogy minden más edző tenné, hanem mert kíváncsi vagyok rá. De épp ezért vagyok másabb a többi edzőnél! Van amikor a taktikát és az értelmet félre kell dobni és csak szívből küzdeni, mert csak akkor van esélyünk a győzelemre és én ebben vagyok a legjobb. Mert legtöbbször úgy cselekszem, ahogy a szívem, nem pedig az agyam diktálja, ezért kerülök sokszor bajba... De ez most nem érdekes. Az egyetlen lényeges dolog most az, hogy válaszoljak Lady Splash kérdésére, amit az imént tett fel:
- A kérdésem a következő: túl kell élned az elkövetkezendő fél órát (az ellenséged területén), azonban az előtted lévő három tárgy közül csak egyet van időd elrakni. Melyik lenne az: egy mindenre jó gyógyszer, egy íj nyilakkal, vagy pedig egy tövises bunkósbot?
Be kell valljam, meglepődtem a teremvezető kérdésén.
- Mi köze van ennek a harcunkhoz? Vajon milyen ellenségről beszélhet? Figyelmeztetni akar valamire? Lehet veszélyben vagyok? - miközben ezek a kérdések fogalmazódnak meg a fejemben, bután meredtem a padlóra és erősen gondolkoztam. - Biztos valami turpisság van a dologban... Egy ilyen hatalmas esemény előtt nem kérdezne ilyet, ha csak nem... - merengtem továbbra is a padlót bámulva, közben meg nyíltak tágra a szemeim hirtelen felismerésemben.
Immáron felemeltem a fejemet és kissé elpirulva, de elszánt tekintettel néztem Lady Splash szemeibe ( de persze útközben a padlótól a szemeiig nem kerülte el a figyelmem a teremvezető dekoltázsa sem).
-Őőő... - néztem továbbra is zavartan Splashre. - M-m-most ez azt jelenti, hogy e-e-el akarsz velem utazni KETTESBEN valami veszélyes helyre és kíváncsi vagy rá, ho-o-ogy mit vinnék magammal, ha bajba kerülnénk? - Istenem, csak add, hogy igent mondjon, kérlek! Érte bármit, hisz olyan széééép! - néztem immár teljesen vörös fejjel a terem vezetőjére.

[Betty]

- Idióta – mondom ki az első dolgot, ami eszembe jut, lehet kissé hangosabban, mint szerettem volna, mert Greg majd szétröhögi maját a medence mellett. Azután persze rájövök, hogy a fiú akár komolyan is gondolhatta a kérdését, bár lehet, hogy csak ugratni akart. Önkéntelenül is elpirulok, de hogy fedezzem e pillanatnyi zavaromat – hiszen én mégiscsak egy teremvezető vagyok – határozottan megrázom a fejem, persze csakúgy lassan, ahogy egy hölgyhöz illik. Semmi sietség. Ezután köhintek egyet, és gyorsan tisztázom a szituációt:
- Kééérlek, egy ilyen zöldfülűvel akkor se mennék el sehová, ha ingyen lenne… mellesleg, nem olvastad a terem szabályait, ugye? Meggondolatlan lépés volt. Itt, a vízi edzőteremben a küzdelem előtt a kérdésemre adott válaszod alapján választom ki a pokémont, aki ellen harcolni fogsz. Érted? – magyarázom el részletesen, mintha egy kisgyerekkel beszélnék. Ezek után én már azon sem csodálkoznék, ha tényleg egy kisgyermek agyi szintjén állna. Érdekes meccs lesz itten, az egyszer biztos. Vajon a pokémonja is olyan lesz, mint ő? Igazán kíváncsivá tett.

Még mindig bambán néz engem, már-már zavaróan bámulja a pólómat, vagyis hadd ne mondjam, hogy igazából mit… ó, legszívesebben felpofoznám, ha nem lenne a pálya másik oldalán, na meg persze ha nem lennék teremvezető.
- Na mi lesz? Mi a válaszod? Vagy már a kérdést is elfelejtetted? – mosolygok elnézően. Ha ezt így folytatja, eskü adni fogok neki egy pontot a hülyeségeiért. Csak úgy poénból.

[Attila]

Idióta? Zöldfülű? Engem senki sem nevezhet így! Legyen akármilyen szép és csinos is, akkor sem! Mellesleg meg mit vihorászik ott az a féleszű bíró? Nagyon remélem, hogy nem rajtam nevet, mert ha igen, akkor én… Áhh, mindegy. Most a teremvezetővel kell foglalkoznom. Az arcom továbbra is vörös maradt, de nem a szégyenlőségtől, hanem a szégyentől, amit azért éreztem, mert ilyenekre gondoltam. Na de várjon csak…
- Ígérd meg, ha bebizonyítom, hogy nem vagyok zöldfülű, akkor eljössz velem kettesben! – szóltam oda önbizalomtelten, hatalmas vigyori mosollyal az arcomon Lady Spalshnek. – Mellesleg meg bevallom őszintén, tényleg nem tanulmányoztam át a szabályokat, de ha már így áll a dolog, köszönöm, hogy elmagyaráztad nekem. – kacsintottam rá (igaz lehet nem a szemeire, hanem a kebleire ((amiről fogalmam sincs, hogy mit keresett ott a két szép szemem)), de az már nem lényeg).
Splash szemeiből azt olvastam ki, hogy engem totálisan bugyutának néz, na de majd én meg mutatom neki, hogy nagyon téved! Bebizonyítom neki is és annak a féleszű bírónak is, hogy többre vagyok képes, mint amennyit kinéznek belőlem.
- Nem, nem felejtettem el, tisztában vagyok a kérdéseddel kislány! – mutattam felé a hüvelykujjamat, egy mosoly mellet. Viszont most igen elgondolkoztam Splash előző kérdésén, hogy mit is vinnék magammal. A padlót bámulva vakartam az állam, majd néhány igen hosszú és kínos perc elteltével…
- Megvan! – kiáltottam fel vígan, nagyot csettintve. - Még szép, hogy a nyilakat választom, elvégre így az összes ellenségemet lelőhetem vele! De mivel tudtam, hogy ellenséges területre megyek… - itt ismételten egy bugyuta vigyort ejtettem meg Splash felé -… vettem magamhoz egy mindenre jó gyógyitalt is, mert szükségem lehet rá. – egy ideig továbbra is vigyorogva fürkésztem a teremvezető arckifejezését, majd hozzátettem: - Tudom, hogy az volt a becsapós a kérdésben, hogy csak egy dolgot van időm felkapni és kíváncsi voltál rá, hogy mennyire vagyok leleményes az indulás előtt! Hát most láthatod, hogy én nem megyek sehova felkészületlenül és nem vagyok ostoba! – kacsintottam a nőre, majd dobtam felé egy puszit. – Így most már te is láthatod, hogy nem vagyok zöldfülű, aminek hittél és nyugodtan eljöhetsz velem. Elvégre, ha ott vagyok melletted mitől kéne tartanod? – nevettem rá önbizalommal telten, hogy helyes volt a válaszom.
- Szóval, kit küldesz ellenem csatába? – mosolyogtam a teremvezető nőre, a válaszára várva.

[Betty]

Őszintén megvallva, erre aztán nem számítottam. Mivel így meg tudott lepni, megadom neki az első pontot. Szüksége lesz rá, azt hiszem... de tényleg.
Itt állok a medence szélén, és köpni-nyelni nem tudok a kihívóm szövege után. Ez a kölyök most vagy be akar húzni engem a csőbe, és csak tetteti, hogy ilyen, vagy tényleg ilyen. Mindenesetre nem tudok mit hozzászólni a következtetéseihez, csak várom, hogy újra megszólaljon, és azt mondja, hogy: "vicceltem!"
De csodák nincsenek, és az idő csak telik és telik, én meg még mindig azon gondolkozom, hogy beszóljak-e neki egy erősebbet, vagy hagyjam az egészet a fenébe. Szemem sarkából Gregre pillantok, de úgy látszik, ő is a meglepődöttség okozta sokkban van. Tőle tehát nem sok segítséget várhatok.

Figyelmesen köhintek egyet, megigazítom az övemet, majd a magabiztos fiú felé fordulok, vagyis, hogy egészen pontos legyek, a fejemet visszafordítom feléje. Eleresztek egy elnéző mosolyt, majd egy sóhaj kíséretében elkezdem:
- Először is, nem fogadok kisgyerekekkel, és nem ígérgetek nekik olyat, amit nem fogok megtenni - kezdem, jól kihangsúlyozva a kicsinyítő jelzőt - Másodszor, szeretném, ha tudnád, hogy nem illik flörtölni a teremvezetővel a küzdelem előtt és közben sem - folytatom. Az utóbbi mondatot már nem bírom tényként közölni, halvány mosollyal az arcomon beszélek tovább:
- Harmadszor, a kérdésem úgy hangzott, hogy csak egyetlen egy tárgyat választhatsz. Megkérdezem tehát újra: melyiket választanád?

Eddig fel sem merült bennem, hogy esetleg problémát jelenthet az, hogy nem végeztem el a megfelelő pedagógiai képzést, mielőtt teremvezető lettem. De most nagyon úgy tűnik, hogy hibás lépés volt a részemről ennek elmulasztása... remélem, hogy Attila még idejében észhez tér.

[Attila]

Biztos valami bajok lehetnek szegény Splash hallásával, mert tisztán elmondtam neki, hogy az út előtt vettem magamhoz. Na sebaj.Talán... Elpirulok perverz gondolatomon, majd megrázom a fejem. Hát rendben van. Ha választ akar, hát megkaphatja!
- Először is, én nem vagyok kisgyerek! Másodszor a nevem ( neeeeeem, nem Uzumaki Naruto ) Attila Dreiden és nem flörtöltem, csupán... Na jó... Flörtöltem, de csak mert ez egy csel volt... - hazudtam Splash szemeibe - ... hogy megolvasszam a szívedet és így nyerhessek. De látom azon a pikkelyes páncélon, ami a szíved fedi, semmi nem tör utat magának. Na sebaj. Harmadszor pedig... - itt komolyan és eltökélten néztem bele a teremvezető nő szemeibe ( csak ne lennének olyan szépek, akkor nem pirultam volna el közben)... nem veszek semmit magamhoz, mert lehet, hogy az ellenségem egy csapdája az egész!
Reménykedve néztem Splash szemeibe, hogy mit szól a válaszomhoz. Ha ez sem felel meg neki, akkor nem tudom mi tévő lehetnék. Hát mire gondol? Csak nem azt hiszi, hogy majd pont a gyógyitalt választom, amiben lehet méreg is? Hát ennyire ostoba azért nem vagyok!

[Betty]

EZ MOST KOMOLY??? Hogy lehet valaki ennyire…. hát nem is tudom. Ennek még a korábbi jelzőim sem felelnek meg. Egyik sem fejezné ki igazán azt, amire gondolok. A legjobb szó, amivel meg tudom közelíteni eme agyi szint állapotát, az a Psyduck. Végülis a sárga szín az stimmel. Meg a bamba tekintet is, igaz ez a fiúnál a kidomborodó részeimnek tudható be, nem pedig a genetika okozta természetes arckifejezésnek. Vajon megsértődne, ha innentől így hívnám? Valószínű.

Kétségbeesetten pillantok a bírói helyen álldogáló Gregre. Ő megvonja a vállát, majd hangtalan szót formál a szájával: igen, ő is erre a következtetésre jutott. Immár egy kicsit ingerültebben, de ránézek a szőke hajú fiúra. Most mégis mit mondjak? Kár, hogy Slowbro már átalakult, talán Slowpoke el tudott volna beszélgetni a kihívómmal. Legalábbis ami a kölcsönös kommunikációt illeti. Mert amit mi ketten művelünk, Attila meg én, az mindennek mondható, de kölcsönösnek és egyértelműnek biztosan nem.
- Tehát egyiket sem választod. Ez esetben az ellenséges területen meghalnál, ami jelen szituációban azt jelenti, hogy elvesztetted a mérkőzést. Sajnálom, ígérem, később újra kihívhatsz. Csak előtte kicsit javíts a helyzetfelismerő képességeden. – mondom neki minden érzelmet mellőzve. Ezután fogom magam, és elindulok a terem kijárata felé. Mindezt persze túlságosan is lassan teszem, esélyt adva a srácnak, hogy átgondolja a kérdésemre adott válaszát mégegyszer. Természetesen eszem ágában sincs itt hagyni (méghogy egyedül hagyjam a termemben), csak szimplán kíváncsi vagyok, mennyire akarja ezt a meccset lejátszani. Ha fenti szavaimtól megfutamodik, nem érdemes a jelvényre.

[Attila]

Teljesen leblokkoltam és elképedve, arcomra fagyott ámulattal bámultam a szép lassan távolodó Splash felé. Mégis mit jelentsen ez? Elbuktam a meccset? Nem, nem fejeződhet így be a csatánk, amit eddig csupán a szavainkkal vívtunk egymás ellen… Erőt véve magamon, megráztam a fejem, majd Splash után ordítottam elég heves hangnemmel:
- Álljon csak meg a menet kislány! Mégis milyen teremvezető az olyan, aki csupán egy kérdésből leszűri, hogy milyen is az ellenfele? Semmit sem tudsz rólam! Nem is ismersz! Egy válaszból nem fogsz rájönni arra, hogy miként küzdök és viselkedek a pokémonjaimmal! Kérdezd csak meg őket, hogy mit gondolnak rólam. Hogy bíznak e bennem. Hogy hányszor hagytam őket cserben mióta velem vannak. Mennyi időt töltöttem és foglalkoztam velük, mikor szükségük volt rám. Kérdezd csak meg őket! - pár másodpercig lihegtem hírtelen felindultságom miatt, de egy kis szünet után folytattam. – Vagy tudod mit? Gyere vissza és bizonyítsd be nekem is az igazadat. Hitesd el velem, hogy tényleg egy semmire kellő, mihaszna zöldfülű kis kezdő vagyok és verj laposra a pokémonjaiddal. Mutasd meg nekem, hogy miként is küzd egy igazi edző. Én készen állok! - böktem hüvelykujjammal a mellkasomra, közben Splasht fürkésztem, hogy visszafordul és reagál e valamit eme kirohanásomra, vagy rám hagyja és elvonul.

[Betty]

Sok mindent mondhattam volna a szőkehajú srác monológja után. Nagyon sok mindent. Például, hogy ne hívjon kislánynak, és hogy ne beszéljen velem így… de mi értelme lett volna? Nagyjából semmi. Ő nem az a típusú ember, aki hallgat a jó szóra, amikor ingerült.
A másik dolog, amit igen hamar megállapítottam, hogy valószínűleg még évekig állhatnánk itt, akkor sem lenne képes normális választ adni a kérdésemre. Egyszerűen nem érti, vagy nem akarja érteni. Egyben viszont igaza van: nem ítélhetem meg a jelvényre való érdemességét egyetlen tulajdonsága alapján. Nem is szándékoztam így tenni, bár nem mondom, hogy nem játszottam el a gondolattal egy aprócska pillanat erejéig. Ez a srác elég idegesítő tud lenni, de most kap egy esélyt, hogy megmutassa, mire is képes. Örülök neki, hogy szívből szereti a pokémonjait. Máris mutatott nekem egy pozitív tulajdonságot.

Így hát egyetlen szó nélkül megfordulok, közben elégedett mosolyra húzva a számat. Visszasétálok, közben végig a szemébe nézve, majd előveszem az egyik pokélabdámat az övemből.
- Én is így gondoltam – közlöm vele a lehető legnyugodtabb hangon, amit ember el tud képzelni, persze még mindig mosolyogva.
- Slowbro, indulás! – kiáltom aztán, kicsit rákészülve az elkövetkező harcra.
Greg bólint egyet, miközben pokémonom alakot ölt az egyik vízből kiálló objektumon. Felemeli a két zászlót, majd ismerteti a szabályokat. Mostmár csak Attilának kell pokémont választania, és kezdődhet is a küzdelem!

[Attila]

- Csodás! Mégis csak elfogadta a kihívásomat! Ujjongtam magamban, mert Splash megfordult és Slowbroját küldte a csatatér egyik szárazabb pontjára. A pokémon lustán, mint szokott, elhelyezkedett és várt (mint szokott).
- Azta, egy Slowbro... - néztem szájtátva a rózsaszín pokémonra, aki viszonozta a nézésem. Emlékszem, még fiatalabb koromban, amikor a tengerparton jártam, láttam egy ilyen pokémont. Halottam róluk, hogy a leglustább pokémonok az egész világon, így hát nem bírtam neki ellenállni.. Kihívtam. Közöltem a pokémonnal a szándékaimat, de az még bólintáshoz is lusta volt, csupán pislogott egyet, hogy felfogta. Leheveredtem mellé egy hatalmas napsütötte sziklára és... feküdtem. A "csatánk" hosszú volt és veszélyes. Három napon keresztül mozdulatlanul (kissé éhesen ugyan, de annál elszántabban) harcoltam a pokémonnal. A sziklán elfeküdve mellette, alsógatyában és egyszerűen nem reagáltam a külvilágra. Egy dolog kárt a fejemben: "- Akkor is lustább vagyok, mint egy Slowbro! Ha valaha pokémon mester akarok majd lenni, le kell győznöm őt mindenáron!". Végül harcunknak egy pokémon edző vetett véget, aki visszahívta Slowboját a labdájába, engem meg jól kinevetett. Azóta sem dőlt el kettőnk csatája és mind máig kutatok az után a mester után, hogy engedje meg, hogy legyőzzem a Slowbroját egy tisztességes lustaság versenyben. Viszont sikertelenül sajnos...
Felébredek bambulásomból és azon kapom magam, hogy már talán tíz perce csak a Slowbrot bámulom.
- Csak nem te vagy az? - mosolygok a pokémonra, aki rögtön a jelét is adja rá, hogy nem: Megvakarta a füle tövét. - Tudtam, hogy nem te vagy az... Az én igazi ellenfelem ennyit sem tett volna meg. Viszont most lesz neked is egy ellenséged, mégpedig... - kis hatászünetet tartva Splashre néztem. - Gastly személyében!
A pokélabdát eldobtam és a szellem pokémon nagyot kacagva lebegett a csatatér felé, már csak a jelre vártunk.
- Hé te pancser! - szóltam oda a zászlós bírónak. - Ha te indítod a mecset, én készen állok! -vigyorogtam rá bután, majd elszántan a teremvezető nő szemeibe néztem és vártam a jelre.

[Betty]

Slowbro-nak elég furcsa hatása van a kihívómra: a srác csak némán bámulja barátomat, mintha el lenne foglalva belső gondolataival. Én igazán nem akarom kizökkenteni ebből a mélázásból, csakhát itt éppen egy edzőtermi csata kezdődik. A bambulás ideje lejárt, helyét át kéne már vennie a koncentrálásnak és a gyors reakcióknak. Kérdőn nézek Gregre, de ő csak a fejét vakargatja, majd vállat von. Már éppen rászólnék Attilára, hogy válasszon már partnert magának, amikor a fiú szemeiben újra az élet jeleit látom csillogni. Remek, magához tért! Ideje volt már…

Már nem is reagálok arra, hogy kihívóm elkezd pokémonommal beszélgetni. Úgy tűnik, azt hiszi, hogy találkozott már Slowbro-val, de hamar rájön, hogy mégsem. Milyen fura egy fickó ez a kölyök! Vajon csak el akarja terelni a figyelmünket az értelmetlen beszédeivel, vagy nincs is különösebb hátsó szándéka? Végra valahára előhívja pokémonját, egy Gastlyt.
- Okos választás! És bevállalós is! – nevetek. Mind a két pokémonnak van szuper effektív támadása a másik ellen, pont ez teszi oly izgalmassá és érdekessé a küzdelmet. Slowbro-nak is tetszik ez a fajta hozzáállás, amit tudtunkra ad egy hangos „Brooo-slowbroooo!” – kiáltással. Általában kell egy-két kör, amíg pokémonom hozzászokik a harc sebességéhez és intenzitásához, de azt hiszem, hogy ezzel most nem lesz baj: a rózsaszín pokémon teljesen fel van villanyozva, mármint amennyire egy Slowbro képes lehet erre.
Greg savanyúan mondja el a szabályokat, szinte motyogva a jól betanult szöveget: nem tetszik neki a fiú újabb illetlen beszólása. Az én véleményem is hasonló, de már hozzászoktam, mondhatni.
- Ti kezdhettek! – szólok át a túloldalra, ezzel hivatalosan is megnyitva a mérkőzést.

[Attila]

- Köszi a dicséretet hölgyem! - kacsintok Splashre. - Óh, hát ez nagylelkű tőled, akkor nem is húzzuk az időt, igaz Gastly?
A pokémonom egy heves kört írt le a levegőben annak jeleként, hogy alig várja már, hogy megütközhessen Slowbroval.
- Igaz még nincs olyan régóta nálam Gastly, de egy kis ügyeskedéssel és taktikázással bármi kisülhet... Na meg nem hiába vagyok én itt! Egy eltökélt mosollyal az arcomon ki is adtam Gastlynek az első utasítását: - Rendben van Gastly, először is üdvözöld a Slowbrot, elvégre nem vagyunk mi udvariatlanok! - kacsintottam a pokémonomra annak reményében, hogy az vette a célzást.
Gastly egy darabig úgy nézett rám, mint egy ütődöttre, de megvonta a gázfelhőjét maga körül és odalebegett a vízi pokémon elé és a saját nyelvén elkezdett beszélni hozzá.
- Gaastly-gastly. Ga-a-a-stly.
- Aaaaaj Gastly, nem úgy értettem az "üdvözlést", hogy mutatkozz be neki!!! - téptem a hajam kínomban és kissé vörös arccal, félig lesütött szemmel tekintettem Splashre annak reményében, hogy észre sem vette bénázásomat.
- Hagyjuk a titkos beszédet Gastly. NYAAALD meg, ahogy engem szoktál! - utasítottam a pokémont továbbra is kissé szégyellve magam az előbbiért.
Gastly keringett párat a vízi pokémon felett, majd kinyújtotta hosszú nyelvét és Slowbrot vette célba vele.

[Betty]

Először azt hittem, hogy a kihívóm mégiscsak tanult valami illemtant, ugyanis köszönésre „utasította” pokémonját. De a varázslat csak egy pillanatig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy a mondata csak egy újabb baklövése volt a fiúnak.
- Újonnan van ez a Gastly, ugye? Nem vagytok valami nagy szinkronban… - közlöm a tényeket. Attila mond valamit, pokémonja meg rögtön félreérti. Ez általában tipikus jele annak, hogy az edző és a pokémon nincsenek egy hullámhosszon, egyszóval kezdők a közös harc terén. Ez egyszerű menet lesz. De ne írjuk le rögtön az ellenfelünket, hiszen ez is a kezdők hibája, és így mi sem leszünk különbek.

Miközben ezeken gondolkodom, Attila máris támadásra ösztönzi pokémonját. Hmm, legalább azt tudja, hogy mi hat szuper effektíven egy Slowbro-hoz hasonló, részben pszicho típusú pokémonra. Nyalás… és mi értelme lenne kivédeni? E mozdulat ereje lévén aligha lehet akármilyen komolyabb sérülés okozója, ráadásul a közvetlen találat bizonyosan megtévesztő hatással lehet a kihívómra: akár el is bízhatja magát, ami – mondanom sem kell – nekünk kifejezetten jó. Így hát nem utasítom Slowbro-t védekezésre, inkább megvárom, amíg Gastly nyelve elvégzi a munkát, majd ellentámadásba kezdek. Egy közelharci technika most biztosan eltalálná, de sajnos a lefejelés (mivel normál típusú), nem hat a szellemekre. Így hát a másikat kell alkalmaznunk, ami kissé bizonytalanabb, de annál erősebb, főleg Gastly ellen.
- Slowbro, Zen fejvég! – kiáltom. A pokémon fejének csúcsa kékes csillogó színben kezd el ragyogni, majd Slowbro elrugaszkodik a talajról, és egyenesen a szellemet veszi célba, aki előző támadása következtében veszélyesen közel van a pszicho pokémonhoz.

[Attila]

Gastly hatalmas nyelvével végig nyalja Slowbrot elég alaposan, a hasa aljától a feje tetejéig, majd elfintorodik...
- Jó Gastly tudom-tudom, de nem megenned kell, csak lebénítanod...
A szellem pokémon is ezzel ösztönözte magát, mert a fintor eltűnt az arcáról és a helyét megint a széles komisz vigyor vette át.
Mereven bámultam Splash pokémonjára, de az csak bambán szemlélte Gastlyt. Semmi jelét nem adta annak, hogy hatott volna rá a bénító mellékhatás.
- Annyi baj legyen Gastly, majd legközelebb! - lelkesítem a pokémonom.

Mindeközben viszont Slowbro sem volt rest ( vagy ha ő az is, de a szexi gazdája semmi képp) és egy Zen fejvég támadást indított meg a tőle másfél méterre lebegő Gastly ellen.
A pokémonom nem tudott időben reagálni a támadásra, ami egyenesen telibe találta a vigyori száját és az ütés erejétől egyenesen a gyomorszájamnak csapódott szegény pokémon. Ennek következtében én térdre rogytam, Gastly pedig aléltan terült el a fájdalomtól eltorzult arcom előtt.
Barátomnak valószínűleg hatalmas fájdalmai lehettek, mert az arc izmai folytonosan eltorzultak és remegtek. Ha mindez még nem lenne elég, a baloldali szemfogából is letört egy darab, az ütés következtében, így szegény Gastly nem tudom mit fog majd szólni, ha magához tér.
- Gastly... - meredtem a pokémonomra szomorú tekintettel.
- Ha nem lettem volna ilyen felelőtlen edző, most nem történt volna meg ez. Ha a tapasztaltabb Bulbasaurt küldöm harcba, akkor most Gastlynek semmi baja sem lenne.
Felegyenesedek, majd a karomba fogom sérült pokémonomat. Arcomról a szomorúság és csalódottság vegyes érzelmét lehet leolvasni.
- Igazad volt... - intézem Splashez a szavaimat. - Tényleg egy tapasztalatlan kis senki vagyok, aki nem érdemelne egy pokémont sem. Nem tudtam vigyázni a barátomra, nem tudtam felmérni a helyzetet, mert túl önfejű vagyok és ennek meglett az ára. Nem készültem még fel erre a jelvényre, belátom.
Fejemet lehajtom, hogy a teremvezető nő ne láthassa a könnyeimet, amiket Gastly állapota miatt hullajtok. Hátat fordítok Splashnek, Slowbronak, Gregnek, a Csatatérnek és lassú, lehangolt léptekkel indulok meg a kijárat felé, a sérült Gastlyvel a kezemben.

[Betty]

Slowbro támadása telibe kapja a meglepett Gastlyt, aki egyenesen a szintén meglepett trénere felé repül, majd el is találja azt. Ha egy kicsit kisebb lennék, most biztos elordítanám magam, hogy: „Ez az! Kettőt egy csapásra!” – de hát nem vagyok. Inkább felnőttebb oldalról közelítem meg a szituációt, és aggódok, méghozzá mindkettejük miatt… vajon mi fog ezután következni?
A szellem pokémon nem tudja folytatni a harcot. Bevallom őszintén, ezen kicsit meglepődök, nem gondoltam volna, hogy egyetlen ütéssel be is fejezzük ezt a meccset. Úgy tűnik, jelen esetben a szócsata hosszabb ideig tartott, mint maga a tényleges küzdelem. Pokémonom se tudja mire vélni a történéseket, kérdő tekintettel szemléli ellenfelét, mintha csak azt várná, hogy az hirtelen felkeljen, és harcoljon.
A már majdnem feszült csendet Greg bosszantóan örömteli hangja szakítja meg:
- Gastly nem tudja folytatni a harcot! A nyertes Lady Splash és Slowbro!

Szegény fiú fölpakolja barátját, majd – hozzá nem illő módon – szomorú és beismerő hangon ad igazat nekem. Nem hittem volna, hogy egy ember egyetlen pillanat alatt ennyit tud változni. Mind a hozzáállása, mind a hangvétele… valószínűleg még nem sok pofont kaphatott az élettől. Ezért is volt ilyen magabiztos.
Hirtelen azt sem tudom, mit is válaszoljak erre. Adjak-e igazat neki, vagy ez csak rontana a helyzeten? De az sem lenne szerencsés, ha bátorítanám, mert hát ki tudja… és a részvét-nyilvánítás se tenne jót neki, az tuti…
- Kíváncsian várom a visszavágónkat, Attila! Addig is, jó edzést, és fel a fejjel! – kiáltom még utána, miközben kiballag az épületből.