i'm moving on

[Lucius Hedgedog]

balbasaur nagyjából háromnegyed órája veszõdött már a labdájával. a labda tulajdonképpen már most úgy nézett ki, mintha évezredek mocskos viharát élte volna túl: meg volt rágva, szét volt nyalogatva. néhol megkopott rajta a festék és az aljából lepattant egy körömnyi darabka is. ez pontosan akkor történhetett, amikor megpróbálta lenyelni, én pedig csak a fulladozására figyeltem fel, és a labda hiányát észlelve tudatosult, hogy mi baja is van. nem tudom, hogy mennyire szokott visszanõni a balbasaurok foga, de most sikerült egy jól irányzott ütéssel nem csak a labdát kiszabadítanom a torkából, hanem egy fogát is kiütnöm. egészen addig nézett rám sértõdötten, szemében tengernyi megvetéssel, amíg észre nem vette, hogy vérzik az ínye. azóta nem képes mással foglalkozni, minthogy a random helyekre csöpögõ vérét vizsgálja. kérdezem én: fájdalomérzék nuku? azért egy fog kiverése nem túl kellemes érzés. nem volt még részem benne, de vannak elképzeléseim róla.

most itt ülök, és meredten bambulom, ahogy õ meredten bambulja a pofájából a fûbe csöpögõ vérét. igazán szép parti vagyunk mi így együtt. idillünket a lassú, hideg szellõvel érkezõ naplemente képes csak fokozni. egy fának dõlök – ez még nem vonja el annyira a figyelmét. bár a csöpögés lassan elmarad, mert úgy tûnik, a fogtörés maradéka egész szépen gyógyul. idõ kell, amíg információhiányos állapotba kerül, de most még azért le tudja foglalni ez-az a figyelmét. bámulja az eget, a figyelme megragad egy felhõn. vele tartok, és együtt nézzük majdnem tíz percen keresztül, ahogy tovasodródik az égen.

nincs az az érzésem, hogy, „igen, megszereztem életem elsõ pokemonját.” már csak azért sem, mert nem én szereztem. mellékes szempont, vagy sem, de kaptam. tudom, hogy a legtöbb ember így kezdi, de erre én akkor sem használnám azt a kifejezést, hogy megszereztem, mert azon kívül, hogy besétáltam érte a profhoz, és ráböktem, igazán nem kellett több hozzá. igazából nem is tudom, hogy mi ragadott meg benne, de úgy éreztem, hogy õ kell, hogy az enyém legyen. a proffal ebben egyetértettünk: biztos gondolatolvasó a kis szentem, kérdés nélkül nyomta a kezembe.
a felhõ továbbrepül, és vele blablám is új alanyt keres érdeklõdéséhez, én pedig még jobban elmerülök gondolataim tengerében.

kinek? trantnak

[Trant Hardwin]

Elérkezett az idõm, elhagytam otthonom, hogy megtegyem, amit egy férfinak meg kell tennie. Igaz még nem vagyok az, de attól, még nekivágok a nagyvilágnak. Elsõ feladatom szerezni egy pokemont, egy igazi élõ lélegzõt. Azokat a plüssbõl készülteket, amit anyámék vettek nekem, már el is felejtettem teljesen. Hús vér lányt akarok, most már csak azzal érem be.
Északi mezõség a célom, ott érzem hogy megtalálom õt. Az elsõ pokemonomat. A kezdõk szerencséje nem szegõdött mellém. Már jó pár órája baktatok fels-alá, de még egy élõlényt sem láttam, természetesen magamon kívül, nem hogy pokemont. Közel állok hozzá, hogy lejárjam a lábamat, és nem tetszik a dolog nekem. Kezdek mérges lenni, nem tehetek semmit ellene, ebbe nem tudok beleszólni. Éppen az jár az eszembe, hogy pihenni kellene egyet, mikor meglátok valamit. Egy pokemon mászkál nem túl távol.
Hasra vetem magam, és közelebb kúszok, igen már tudom ez egy növénypokemon. A hátából látom ez igen, más nem is lehet. A jobb kezem az övembe kotorászik, és elõhalászok egy pokelabdát. Megnõ a kezembe és egy íves, ám erõteljes dobással nekidobom balbasaur-nak.

[Lucius Hedgedog]

fogalmam sincs, hogy blabla mennyire van hozzászokva ahhoz, hogy pokelabdákat vagdosnak alvás közben a fejéhez, de elég rezignáltan fogadta hozzám képest az eseményt. fel se ébredt, horkantott egyet, és nekiállt morogni, amit némileg kevés reakciónak éreztem egy olyan akció után, amiben valaki megpróbálja elorozni tõlem. egy öngyilkosjelölt.
feltételezem, hogy az a bizonyos labdadobáló is konstatálta, mekkora bakit sikerült a saját nyakába szakítania. merthogy ugye van labdadobáló? a mellettem guruló piros-fehér kiszerelésû pokemonfogó alapján feltételeztem, hogy nem ghostlyk hallucinációjának áldozata vagyok, bár tõlük alapból több fantáziát vártam, mondjuk egy rózsaszín gyarados támadása épp megtette volna. de egy nyamvadt labda? erõsen felszaladt szemöldökkel kutattam a forrása után. ez egyáltalán honnan került elõ? eszembe jutott, hogy esetleg ignorálhatnám az egész jelenséget. végülis nem történt semmi, blabla, mint trénernél lévõ pokemon nem befogható, a labdának semmi baja… de alapból buktam a „ez csak hiba volt a mátrixban” szitut, mivel már masszív másodpercek óta bámultam a gömböcöt, blabla szája meg még mindig úgy járt, morgott, mint a veszedelem, mintha ébren lett volna, és minimum a kajáját veszélyeztetné valami, márpedig nála egy ilyen helyzet nem babapiskóta.
– öhm… hahó? – próbálkoztam némi kommunikáció megteremtésével, már csak azért is, mert nem szeretem, ha ignorálnak, márpedig mi más történt volna, ha megpróbálta valaki befogni a pokemonomat. igazából jól esett beszélni. kommunikációt kezdeményeztem. én! büszke voltam magamra, részemrõl itt akár le is zárhattuk volna az egészet. nekem van egy labdám, ez épp elég kárpótlás azért, mert fejbevágta a pokemonom, neki meg nem kell kellemetlen magyarázkodásokon átesnie azért, mert csúnyán megsértette a pokemonbefogási etikettet. merthogy van ilyen. tuti.
ha pedig nincs, akkor máris megtaláltam életem célját. tulajdonképpen még hálás is lehetek neki ezért. hahh.

[Trant Hardwin]

A labdám lepattan balbasaur-ról. Értetlenségem közepette felpattanok, és csak bámulom, ahogy a labda pattan egyet a füvön, és tovagurul.
- Mi a .... - Ekkor meglátom a "Hahó"-zó srácot. Na szóval, ezért nem kapta el a labda. Már valakié az a pokemon. Pedig jó lett volna elkapni, ez lett volna az elsõ.
Ahogy közeledek meglátom, hogy talán mégsem nekem való ez a szörnyecske. Túl... túlságosan nem is tudom milyen, de biztos hogy nem nekem való. Közelebb megyek a sráchoz, hogy ne kelljen kiabálnunk egymással.
- Szevasz. - Mondom kicsit megilletõdve. Tartok egy kis hatásszünetet, és erõsen rugdosom magam alatt a füvet, nem tudom hogy kezdjek neki. Végül csak belevágok.
- Bocs, hogy meglabdáztam a pokemonodat. Nem láttalak, és azt hittem még vad. - Vigyorgok kicsit bénán, ezt a félreértést nehéz lesz kimagyarázni. Nem mindennap történik meg az emberrel ez.

[Lucius Hedgedog]

a-ha, már meg is az elorozó. ahogy felpattan a fûbõl, nem lepõdök meg annyira, mint amikor egy heveny kézmozdulattal fejbevágta a pokemonom, de azért egy pillanatra bennreked a levegõm. ez tuti valami tizenéves génmódosított nindzsa kölyök, nyoma se volt eddig a fûben - legalábbis én nem láttam -, és most meg hip-hop, itt terem. poker face – ez a legjobb, amit most tehetek, már csak az illem is ezt kívánja. nem csodálkozom, nem nézem hülyének, nem félek attól, hogy belém vág egy shurikent, aztán gyorsan megkaparintja blablát, aki után tuti, hogy azóta is ácsingózik… pontosabban: ebben már nem vagyok biztos. csak nem lefitymálás suhant át az arcán? a vér az arcomba zubog. öngyilkosjelölt!
blabla persze mindebbõl semmit nem vesz észre, békésen átaludt eddig mindent. õ a tökéletes ellentéte a trénerek megtestesült álmának: nem zavarja, ha más edzõ is magának akarja; nem zavarja, ha gazdájának életét mindenfajta fûbõl elõpattanó karakterkölykök veszélyeztetik; és eddig arra sem mutatott hajlandóságot, hogy pokemonbefogásban segédkezzen. be kell vallanom, nindzsasrác, a lefitymálásodnak helyet adok – monologizálok magamban, de nem kell sokáig a saját gondolataimat hallgatnom, ugyanis a sokat említett fiú már itt áll elõttem, láthatóan mindenfajta füstbombától és katanától mentesen. tehát vagy nem is nindzsa, vagy csak szimplán civilben érkezett. és máris megkezdjük a maratont. elõször csak kis köröket futunk, úgy, mint: szevasz – mondja õ. szervusz – mondom én. aztán máris bekeményítünk, és gyorsan a tárgyra térünk: bocs, hogy meglabdáztam… – mondja õ, én pedig egyrészt rájövök, hogy mit is akart mondani a meglabdázással, másrészt megnyugszom, hogy mégse ignorált, egyszerûen nem látott.
– ahamm – mondom én. többre nem igazán futja, mert ha nem ignorált, és nem nindzsa, akkor kénytelen vagyok kicsit emelni a szememben, ráadásul látva, hogy mennyire pofátlanul fiatal, és máris pokelabdákkal futkorászik, még kap tõlem néhány pirospontot. amíg én megint elmerülök a saját gondolataimban, õ a füvet rugdossa, szóval elvagyunk, kezdem magam úgy érezni, mint amikor blabla ébren van. aztán a csend kezd kicsit kínossá válni, úgy érzem, mondanom kell valamit, és így a számra szalad az elsõ gondolatom. – ilyen fiatalon máris pokemonokat fogsz és a vadonban járkálsz?

[Trant Hardwin]

Úgy néz ki a srác vagy nem kelt még fel teljesen, és éppen félálomban próbálja felfogni a körülötte lévõ világot, vagy csak szószátyár. Vagy így vagy úgy biztos kell egy kis idõ neki, míg feleszmél, hogy nincs semmilyen rossz szándékom.
Végül csak ki bök egy "ahamm"-ot, ezt már tekinthetem egy társalgás kezdetének is. Éppen csak felmérem a korát az elõttem állónak, mikor õ is pont ezzel bombáz engem. Meg kell hagyni, hozzá képest tényleg fiatal vagyok. Azt is le kell szûrnöm, hogy igazat mond, ilyen fiatalon nem sokan szoktak nekiindulni, minden segedelem, és pokemon nélkül.
- Hát valamikor el kell kezdeni a dolgot. - Jegyzem meg viccesen, és még egy félszeg mosolyt is elengedek mellé.
- Még egyszer bocs a balbasaur-od miatt, nem akartam benne kárt tenni. - Ekkor tûnik fel, hogy a szörny még csak fel sem kelt rá. Talán meg sem érezte a dolgot, ami igencsak fura lenne, fõleg egy ilyen helyzetben.
- Öhm lehet, hogy tolakodás de jól van? - Szegezem az idegennek a kérdést, a pokemonján nem látszik semmi furcsa, de sasszemem kiszúrja vért a füvön. Ekkor esik le, hogy akivel már diskurálok, tényleg csak egy idegen. Hát erre tanított jó anyád, hogy még be sem mutatkozz?
- Ja igen, amit elfelejtettem. A nevem Trant Hardwin, és edzõ lennék, vagy valami hasonló, ha végre elkapnám elsõ pokemonomat. - Nyújtom elõre kezemet a fiú felé, és remélem elfogadja. Talán így is túl sokat kontárkodtam a dolgába, és nem vehette jó néven azt sem, hogy orvul megdobtam az állatát.

[Lucius Hedgedog]

blabla, társalgásunk központi témája füle botját se mozdítja arra, hogy egy tök idegen hanggal diskurálok közvetlenül mellette. a fogtörés maradékaként még egy kicsit rózsaszínes nyálat folyat, néha jólesõen nyámmog, meg idõnként horkant egyet. hát lehet ezt az állatot nem szeretni? ennyi erõvel egy balbasaurnak öltözött másnapos tizenéves is lehetne. azt figyelem, hogy a homlokán azért látni vélek egy kipirosodott részt. érdekes lesz majd neki az ébredés – sóhajtom, és közben feltápászkodom, hogy mégse ültömben fogadjam a kölyök kezezését. azaz mit kölyök, van neki rendes neve is: Trant Hardwin. Lucius Hedgedog. de nyugodtan hívj csak Lukenak, elég macerás végigmondani, hogy Lucius – üdvözlöm én is.

nos, mégiscsak rendes srácnak tûnik Trant. megfutja az elvárható köröket: köszön, elnézést kér, bemutatkozik, elnézést kér újra, érdeklõdik…, és mindezt láthatóan teljes õszinteséggel, némi humorral fûszerezve. ne rágd magad, mint láthatod, nem vette fel – bökök kedvenc zöld szörnyecskémre. és ha õ nem tette, akkor én miért sértõdnék meg. – magam is meglepõdök, amikor észreveszem, hogy mindezek mellé még haloványan mosolygok is. az egykori öngyilkosjelölt mostanra megkapta a szememben a rendes srác rangot, és mint ilyen, választ érdemel a kérdéseire.

– igazából nem sok ideje vagyunk együtt. frissen és ropogósan kaptam a délelõtt során Jake professzortól. de õ nem tudom, hogy miben tartotta – mesélem, és közben visszaülök a fa tövébe. derogál itt álldogálni. remélem, hogy a srác velem tart, és nem kell biztatni. hamar el szokott fáradni a nyakam a felfelé nézésben. – mindenesetre vannak tippjeim, úgy mint üvegkalitka, betonkunyhó, ólomláda. nem tudom, mindenesetre blabla számára minden újdonságban a világban. délelõtt óta szinte használhatatlanná rágta a labdáját, és kitörte vele a fogát. de legalább kiismerte, délben még azzal szórakozott, hogy ki-be mászkált – jól szórakozok az emléken.
miközben mesélek, lehántok a fáról egy darabkát, és azzal szórakozom, nem is mindig nézek Trantre. de szeretnék az õ kezébe is nyomni valamit, így gyorsan kikeresem a pokedexem, és felé nyújtom. ez hozzá volt - mondom neki.

[Trant Hardwin]

Végighallgatom a srác történetét, a pokemonjáról kialakított képem nem volt teljes. Nincs semmilyen baja, legalábbis testileg. A lelki vagy a néminemû agyi kapacitási problémák már nem az én asztalom, és szerencsére nem is én okoztam a sérülést.
A srác beszél, és rájövök õ is azok közé tartozik, akik hátszéllel mozognak. Megkapják az elsõ pokemonjukat, minden nehézség nélkül, így még az sem derül ki róluk elég rátermettek-e hozzá, vagy sem. Majd a kezembe nyomja a kis szerszámot. Egy pokekodex az. Ujjaim közzé csippentem a mûanyag szerkezetet, nézegetem egy kicsit, majd azonnal vissza is adom. Nekem nincs ilyenre szükségem, tudom hogy elmondja a legtöbb dolgot a lényrõl, de ez is csak arra van, hogy gyengítse az edzõt. Ha minden elmond a lényrõl, akkor mi értelme van a dolognak. Nincs meg a felfedezés izgalma, sem a jól végzett munka utáni megkönnyebbülés. Én szeretem magam megtapasztalni a dolgokat, és semmilyen segédeszköz ebben nem tud segíteni. Mindenki a saját kárán tanul, még ha ezzel egy-két sérülést be is szerez az ember fia.
- Köszi szépen. Én ilyennel nem élek. - Nyújtom vissza neki a tulajdonát, végül azért bólogatok mellé, hogy elismerésem minden felszerelése miatt.
- Akkor ha jól hallottam, te is mostanában kezdted a dolgot. Még nem is nagyon hangolódhattatok össze. És mit tud a kicsike? - Teszem fel a kérdést, amivel remélem többet is ki tudok beszélgetõpartnerembõl húzni, mint pár tõmondat. Az összes tulajdonos szeret regélni a kedvencérõl, és ez alól még nem találtam kivételt.
- Van neve? Vagy harcoltál már vele? Milyen támadásokat ismer? - Csak úgy ömlik a számból a kérdések árja, és csak lassan veszem észre, hogy kezdek belejönni ebbe a pokemonos dologba. Egybõl riválisomnak láttam a srácot, közbe még saját pokemonom sincs. Húzom keserû mosolyra a számat, de közbe figyelek.

[Lucius Hedgedog]

kérdésáradat, kérdésáradat, kérdésáradat, menekülés! némileg megszeppenve nézek Trantra, akiben csak úgy buzognak a kérdések, sorra nyomja õket a képembe. mögöttem a fa, és ez egészen ellehetetleníti, hogy még hátrébb húzódjak, pedig szívesen tartanék tõle egy kis távolságot. az információhiány nem az én terepem, tessék máson kielégíteni a kíváncsiságot. engem egészen hidegen hagy, ha nem tudsz valamit, ha akarom elmondom, tényleg, mesélek róla, láttad az elõbb is, de ne követelõzz, minden dialgára és az összes teremtõre, ne bombázz.
– öhm – süllyedek vissza kommunikációnk kezdeti szintjéhez. zavaromat nem csak az táplálja, hogy jóval több kérdést szegeztek nekem, mint amennyire egész nap alatt átlagban szívesen válaszolok, hanem az is, hogy a válaszaim nagy része elsõ körben kimerülne abban, hogy fogalmam sincs. igazából a második körben se tudok ennél tovább lépni. harmadik körben kicsit már nagy a szünet a kérdések elhangzása és a válaszaim megérkezése között, de csak addigra merül fel egy-két benyomás, amikbõl idõvel választ tudok farikcsálni. zöld zsebszörnyem eközben teljes érdektelenségét jelezve az oldalára fordul, billeg egy kicsit még ki nem nyílt virágján, aztán hangos horkolásba kezd.

– blablának becézem – vágom rá nagyjából öt másodperces szünettel és kicsit talán nagyobb nyomatékkal, mint kéne. oké, bíztatom magam, hogy az elsõ már meg is volt, csak ilyen szép sorban kell haladni, és akkor nem lehet semmi baj. tudod, ahogy az ember is megtanult járni, egyik láb, másik láb. egyik kérdés, másik kérdés. elõre! és öhm… még nem harcoltam vele. szerintem még borzasztóan fiatal. azért jöttünk ide is, hogy néhány támadását megnézzem, de… nem igazán mutatott hajlandóságot bemutatni õket. szóval… egyelõre még csak ismerkedünk egymással. meg õ úgy un bloc az egész világgal. minden új neki. – és itt mintha elvágták volna a mondandómat. semmi más nem jut eszembe, kész, vége, leblokkoltam. cselhez folyamodok. és a tieid? – rájövök, hogy egy darab kérdést se tudnék megismételni hirtelen. minden feltett kérdésed áll rád is – próbálom valahogy megoldani a problémát. hülyébb mondatokat is kreáltam már.

[Trant Hardwin]

Huhh már megint elállta a szava, ezzel bajom lesz, talán nem teljesít túl jó nyomás alatt. Ami azt jelenti, hogy nem igazán lesz vele gondom, egy ilyen pokemon egy ilyen edzõ mellett. Semmi esélye nem lesz ellenem.
Ezt követõen a tenyerem hatalmasat csattan a homlokomon. Még egy pokemonom sincs. Vagyis Luke elõrébb van, mint én. Végre válaszol a kérdéseimre, de én meg sem hallom az elborult agyamtól. A gondolattól, hogy én valaki mögött legyek vörös köd ereszkedik a szemem elé, és legszívesebben nem is tudom mit csinálnék. A belsõ vívódásomból a kérdései vernek fel. A fülem mellett elszállt szavakat lassan szedi össze az bedühödött agyam, és még hosszabb a folyamata, hogy értelmes gondolatokká alakuljanak. Végül a méreg mögül megpróbálok kulturált választ adni.
- Az elõbb mondtam, hogy most próbálom elkapni az elsõ pokemonomat. Nem mindenki akarja olyan egyszerûen megkaparintani, mint egyesek. - Hát ez nem sikerül túlságosan kedvesre, de tartok egy kis hatásszünetet és próbálom tovább. Egy szóval sem akarnám megsérteni a srácot, de hát ez nem mindig sikerül az életben.
- Nem akartam, hogy bárki is rám sózzon egy pokemont, amit nem érdemlek meg. Én magam akarom kiválasztani, és levadászni. Legjobb tudomásom szerint a vadon befogott pokemonok jobban teljesítenek, mint az ilyen házilag neveltek. - Mutatok a blabla nevezetûre. Végül veszek még egy hatalmas lélegzetet, amivel kifújom minden dühömet. Talán hamarabb kellett volna, de hát ami már kimondtam azt nem lehet visszaszívni.
- Na ezért bóklászok itt, hogy találjak végre egyet. - Tudom, hogy a legjobb indulattal sem lehet az elhangzottakat kedvesnek nevezni. Jártatom az agyam újra, hogy valamit ki tudjak nyögni engesztelésképpen, de szinte alig jut eszembe valami a friss ismerõsömrõl.
- Annyi biztos, hogy van önuralma a Blabládnak. Ennyi zajongástól fel sem ébred, és ahogy azt a fogát elvesztette, nem kis fájdalomtûrése lehet. Gratulálok hozzá, pont neked való. Én legalábbis így látom. - Mondom végül meggyõzõen, amennyire csak telik tõlem. Talán tényleg Luke-nál jobb gazdát nem találhatott volna. Végül is majd egyszer kiforrja magát a dolog. Nincs ezzel semmi baj, a zsák a foltját mindig megtalálja.

[Lucius Hedgedog]

- szerintem pont megérdemlem blablát – bólogatok. és igen, a fájdalomtûrés igazán jó mellettem. hiszen valahogy túl kell élnie, amíg felnövök a feladathoz. hogy jó mester lehessen belõlem – bólogatok tovább, magam elé meredve, a füvet bámulom. nem igazán vannak gondolataim, egy kicsit üres a fejem, ugyanis nem számítottam nindzsafiú mentális hadviseléséhez. végtelenül utálom az ilyeneket. rengeteget kell agyalni, ha el akarod kerülni a konfliktust, és egyébként ez ilyenkor már mindegy is. õ nyilvánvalóan nem akarja elkerülni a konfliktust, benned meg már úgyis ott a tüske, azzal, ha csak elegyengeted a háborgó talajt a lábatok alatt, még nem jön az ki az oldaladból. mert meg akarom hódítani egész tamarillot. szükségem van minden jelvényre, mert hogy máshogy nevezzek az orange ligába, nem? nevezés nélkül meg mégse verhetem meg az itteni négyest. az mekkora szégyen lenne már. én meg úgyis utálok megszégyeníteni embereket. – oldalra döntöm a fejem, a pokemonom bámulom. lassan ébredezik. nyalogatja a száját, gondolom, ismerkedik a foga helyével. be kell majd vinni a pokemon centerbe.

- egyébként is. minden pokemon legfeljebb annyira erõs, amennyire a gazdája is. és most még te is le tudnád verni blablát, és befogni. nem lenne nagy kunszt. – nagyon belejöttem a bólogatásba, ezért továbbra is ezt folytatom. azt hiszem, hogy dühöt érzek, bár nem vagyok biztos benne. az ilyen helyzetekben mindig vannak problémáim azzal, hogyan is érzem magam. de a fejemben lüktet a vér, a kezem ökölben, szemkontaktust nem teremtek… szóval a jelek arra utalnak, hogy felment bennem a pumpa. a legdurvább persze mindebben az, hogy még hangot is tudok adni neki. azt hiszem, sokat köszönhetek ennek a Trant kölyöknek. rájöttem, hogy létre kell hoznom az etikus pokemonbefogás szabálykönyvét, ha eddig valami rejtélyes oknál fogva még nem létezne ilyen, és képes voltam hangot adni a felháborodásomnak. egyszerûen fantasztikus vagyok.

- tudod mit, Trant? majd ha végre egyszer lesz a kezedben egy pokemon, megmutatod, hogyan kell helyesen csinálni, okés? – és végre felnézek, és végre nem a cipõmet bámulom, és végre a szemébe nézek, és végül elmosolyodok. de hogy ezt a legutóbbit miért csináltam?! mindenesetre a kezemet elõre nyújtom, hogy csapjon bele. hogy kössünk üzletet. hogy vállaljon felelõsséget azért, amit kimond. hogy legyen ennyire felnõtt, ha már ilyen komoly elvei vannak. hogy úgy mégis. merje csak elfogadni.

[Trant Hardwin]

Míg beszél Luke csak utánozni tudom bólogatását. Teljesen egyetértek vele, és ez meg lep. Annyira meglep a dolog, hogy még a mérgem utolsó cseppjei is elszállnak, és ez még nem az utolsó. Az kihívást megtette, és nem lennék egy Hardwin ha nem fogadnám el. El sem tudom mondani mennyire megkedveltem ezt a srácos, együgyû pokemonjával. A kinyújtott kezet csak nézem egy ideig, míg a barátságos mosoly szétterül az arcomon, hát ilyen nincs. Fene se gondolta volna, hogy még egy pokemont sem fogtam el, máris van egy vetélytársam.
- Na akkor ebben megegyeztünk. Igaz még a jövõ zenéje, de sok sikert hozzá, nem kis meló áll elõttünk. - Ragadom meg a kezét, és fiatal korom ellenére, próbálom férfiasan megszorítani, és rázogatni. Végül ez a pillanat is elmúlik.
A szemeim az ébredezõ, vagy még inkább ébredezõ Blablára vetõdnek, és még mindig látom rajta az általam okozott kerek kis foltot. Attól még, hogy véletlen volt, sõt igazam is lett volna ha már nem Luke-nak a tulajdonában lett volna, tõle is bocsánatot kell kérnem. Inkább ki kellene engesztelnem valamivel, hátha mégis fáj neki csak nem mutatja a dolgot.
Leguggolok a balbaszaurhoz, és óvatosan meg ne ijedjen. Felé nyújtom a kezem. A feje a célom, talán sikerül megsimogatnom barátságosan, anélkül hogy meg ne támadna. Mondjuk ez egy elég merész feltételezés, legalábbis a küllemébõl adódóan. Nem is biztos, hogy ismer egyáltalán támadást. Végül jobb félni, mint megijedni. Közben felnézek Luke-ra, és egy hirtelen gondolattól vezérelve megkérdezem. Igaz az is eszembe jutott, hogy magát Blablától tudakolom meg a dolgot, de hát mit értek én a pokemonok nyelvéhez. Fõleg egy ilyen fiataléhoz.
- Ki akarom engesztelni Blablát is. Mit szeret, had hozzak neki egy kis vigaszjutalmat, amiért ilyen "hõsiesen" kibírta a támadásomat. - Alig bírom kimondani kuncogás nélkül, de mégis sikerül valahogy erõt vennem magamon. Ha szerencsém van, egy kis fûvel, vagy kevéske falevéllel meg tudom oldani a dolgot. Azért titkon remélem, nem valami ritka virágot fog hirtelen mondani, mert akkor meg lennék lõve, és ki tudja mire szánnám magam. Még az is lehet felkutatnám, csak hogy ne mondhassa senki rám, nem teszek meg mindent a cél érdekében.

[Lucius Hedgedog]

blablát nem érdekli Trant, de annál inkább a felé nyújtott kéz, amit egy újszülött érdeklõdésével kezd el vizslatni. nem értékeli a simogatást, de annál jobban díjazza, hogy rengeteg szagnyommal rendelkezõ élõ dolog kezdte el nyomkodni õt. miután az orra kíváncsiságát kielégítette, úgy döntött, hogy ezt kénytelen megkóstolni is, ehetõ-e, vagymiafene, és szolidan eltátotta a száját, hogy ráharapjon.

Luke persze nem kapcsol. õ meglepetten ül kettejük mellett, és azon filozofál, hogy néha tényleg a legjobb védekezés a támadás. hiszen a konfliktus úgy tûnik megszûnt, és ha ennek az volt a feltétele, hogy a srác félreértse, amit közölni akart neki… vagy nem így történt. elméletileg tömény iróniával adta elõ a mondandóját, miközben forrt benne a düh. tárgyilag meg úgy tûnik, hogy cseppnyi éle se volt a beszédének. pedig esze ágában sincs teremvezetõket kihívni, elit négyeseket legyõzni… bár embereket megszégyeníteni tényleg nem ez õ stílusa, bár ehhez amúgy is képességek kellenének, meg tehetség, õ meg ilyesmikkel nem nagyon rendelkezik.
a másik lehetõség, hogy fiatal kora ellenére Trantban csak úgy forr a harci kedv, és tényleg simán lepattant róla minden. talán az az embertípus, aki a problémákat kihívásokként éli meg. ezt alá is támasztaná, hogy nyolc évesen már pokemonokat akar befogni. oké, érvelés elfogadva.

- például szereti az emberi húst – kezdem a mondandómat, fõleg ha Trant nem volt elég szemfüles, és blabla szolidan ráharapott a kezére. nem vészes, alapból foghiányos szegény. //off: és nekem most esik le, hogy talán nincs is foga a balbasauroknak O.o//, ráadásul õ tényleg csak érdeklõdik. de ha komolyan kérdezed, akkor szerintem örülne valamilyen bogyónak. eddig mindenevõnek tûnt. ha a szájába adtál valamit, akkor azt meg is ette, bár lehet, hogy csak nem jött még rá, a kaját ki is lehet köpni. – megvonom a vállam. a prof nem adott hozzá kezelési útmutatót, eddig ennyi az összes információm róla.
- és te milyen pokemont szeretnél egyébként magadnak? – ezúttal nem illembõl kérdezem, hogy továbbgördüljön a társalgás, hanem tényleg érdekel. vehemens kölyök, minimum egy rattatát adnék a kezébe, ráadásul elég gyakori is az errefelé, ha nem együtt megyünk vissza a városba, akkor nem kizárt, hogy össze is fut egyel. szerintem tökéletes lenne számára, de ezt nem közlöm vele. még a végén megsértõdne, hogy holmi egerekkel traktálom.

[Trant Hardwin]

Megpaskolom a szörnyike fejét, és miközben Luke-ra nézek, észre sem veszem a közelgõ vészt. Amikor oda dugja kicsit hideg orrát még nem sejtek semmit, csak akkor kerekedik ki igazán a szemem, mikor nyálas puha közeg hirtelen körülveszi óvatlan végtagomat. El sem tudom képzeli mi történhetett, így csak lassan fordítom oda fejemet, és keserûen húzom el a szájam Luke megjegyzésére. Hála istennek nincs annyi foga, hogy el is tudja rágcsálni, de még így sem kellemes érzés, ahogy végtelen hosszúnak tûnõ nyelvével, végignyal, és még a csuklómra is rátekeredik, mint valami kígyó.
Óvatosan szabadulni akarok tõle, és még az sem zavar, hogy egyetlen megmaradt fogával is rágcsálja elnyelt testrészemet. Mikor sikerül kiszabadítani meggyötört kezemet meglepõ csapdájából, azonnal felpattanok, és igaz tartva a barátságos ábrázatot, leverem a ráragadt nyálat. Egy-két elnyújtott suhintás a levegõben talán elég is lesz rá.
A bogyók hallatán, újra beszélgetõpartnerem ragadja magához a figyelmemet. Hát ennyire jó az a tákolmány a kezében, amit nemrég adott nekem. Biztos megnézhette volna, ha tudni akarná mivel is akar etesse ezt az emberevõ szörnyet. Szárítkozás közben, ami talán kicsit túl közel is van Blablához, szememet körbe jártatom és a fa mögötti susnyásban állapodik meg a pillantásom. Biztos találok valami kedvére valót, igaz nem úgy néz ki mint, aki válogatós lenne, de hát ki tudja. Lehet, hogy növénypokemon létére hússal szeretné felhizlalni magát.
-Ha már az etetésénél tartunk, a pokekodex-ed nem tudja rá a választ? Vagy eddig csak hagytad legelni, mondjuk lehet hogy pont az a legjobb neki. - Húzom meg a vállam tanácstalanságom közepette. Mit ne mondjak én sem tudok többet ezekrõl a zöldeskék szörnyetegekrõl, mint látszólag újdonsült társam.
Gyors pillantás vetek még a "támadómra", és ha nem próbálkozik semmi mással elindulok, a Luke háttámlájául szolgáló fa mögötti kis cserjésbe. Hátha találok egy kevéske bogyót, ami nem tûnik túl mérgezõnek, nehogy elrontsam újult kapcsolatom repedezõ alapjaira épülõ felhõvárát. Még a végén valami rosszat etetek vele, de hát az ehetõt felismerem. Így nem is lesz gond találni valami nem mérgezõt.
- Hát tudod még nem gondolkoztam rajta milyen is legyen az elsõ pokemonom. Majd amit a sors vet elém. Érzem, hogy bármibõl jó erõs pokemont tudok varázsolni, úgyhogy majd lesz valahogy. - Vonom meg a vállam. Elérem célom, és kezeimmel csalapálva, próbálok meg találni, egy kis erdei édességet. Már a második bokorba vagyok félig belebújva mikor megpillantom a távolban egy szeder bokrot. Nem éppen szamóca, de ez sem rossz. Már nyúlnék érte, mikor a szemem sarkából észreveszek valamit, ami megdermeszt. Egy tapodtat sem mozdulok, csak állok a görbült testhelyzetemben, széttárt karokkal. Egy kacskaringós farok jön felém balról. Egy nem túl nagy lila farkinca, és éppen felém vette az irányt. Talán egy pokemonba botlottam, és ha szerencsém van, éppen ehhez a bokorhoz akar jönni elemózsiázni.

[Lucius Hedgedog]

a bokorban kezd el matatni. kitartó csávó, én alapból töröltem volna a lehetséges kiengesztelési módszerek közül az etetést, ha most helyben kéne kutakodnom a lehetséges ételek után. ráadásul az se biztos, hogy blabla aztán örömmel fogja elrágcsálni. bár ismerve eddigi mindenevõ étvágyát, emiatt igazán nem kéne aggódnom. nem úgy, mint Trant miatt, aki egyre jobban beleássa magát a közeli bokrosba.
- a mérgesszömörcékkel azért vigyázz – viccelõdõm, aztán utólag esik le, hogy tényleg vigyáznia kéne a különbözõ tüskék, bódító, enyhén mérgezõ, kiütést okozó növényekkel. belegondolva, hogy majd nekem is meg kell tudnom különböztetnem õket, kicsit kiráz a hideg. be kell szereznem egy növényfelismerõ szótárt. vagy nincs ilyen aplikáció a pokegearhez, vagy a pokedexhez? ez kétségtelenül probléma, amit idõvel orvosolni kell.

aztán a figyelmem saját gondolataimtól újra Trant felé irányulnak. igen, abban biztos vagyok, hogy jól kineveled majd magadnak – kiabálok felé, de azért mosolyra áll a szám. több hivatástudat szorult ebbe a kölyökbe, mint ahány centi magas. jót szórakozok ezen a gondolaton. blabla eközben hol egyikünkre, hol másikunkra néz, láthatóan keresi az értelmet abban, amit csinálunk. és láthatóan elsõre nem találja. itt kiabálunk egymásnak, Trant néhány bokorban kutakodik, én elszórakozok azzal, hogy a pokedexbõl igyekezzek némi információt kinyerni. miután nem találok semmit a különbözõ bogyókról, úgy döntök, hogy helyet adok ifjabb barátom maga modorában adott jótanácsának és megpróbálok többet megtudni blabláról. egészen odáig jutok, hogy a balbasaurok gyomra… – majd itt ki is nyomom. arra gondolok, hogy azért a kölyök se mondd hülyeséget, jobb magadtól kiismerni a pokemonod. most nincs krízishelyzet, nem félek attól, hogy éhendöglik kis kedvencem itt mellettem, nem most kell beszereznem a napi kajaadagját… majd ha szorult helyzetbe kerülök, ahol azonnal kell az információ, bevetem a pokedexet. most már legalább tudom, hogy tényleg támaszkodhatok rá ilyen ügyekben is.

arra kapom fel a fejemet, hogy megint elmerültem a saját gondolataimban. Trant felé fordulok, mert mintha már egy ideje nem hallottam volna különösebb zajt felõle. lehet, hogy csak én bambultam el, vagy csak szuper nindzsaképességeit kamatoztatja és hangtalanul kapkodja le a bogyókat a fákról… mindenesetre úgy döntök, hogy utánanézek. persze felállni derogál, a lábaim is elgémberedtek, a kiabálás nem az én terepem, így csak a fejemet forgatom. balba irányából mozgást látok, de azt hiszem, hogy õ csak engem utánoz és a fejemet forgatja. ja, hogy idõközben kibukkant a két oldalából egy-egy ostor, és most azokkal játszik meg ismerkedik? nem, ezt egyáltalán nem veszem észre.