|
|
Post by Natsu on Mar 23, 2012 18:44:34 GMT 1
Miután a szüleimmel végzett az orvvadászok bandája, valamint elszakították tőlem a kistestvéreimet, nem tudtam a bűntudattal élni. Még egy sebhelyet is felhasítottam magamnak, mert úgy éreztem, én tettem ezt a kis Shinx öcséimmel. Ezek után úgy döntöttem, megállás nélkül kóborolni, menekülni fogok. Igen: úgy éreztem, az a bandányi gonosz ember nem telik be három shiny kölyök oroszlánnal, mert a "csapat csak akkor lesz tökéletes, ha minden darabja meglesz a gyűjteménynek". Azt viszont nem hagyhattam, s ezért inkább menekülőre fogtam a dolgot és ha nem leszek elég erős, addig csak futni fogok. Futni, futni és futni... És az első "megálló" éppen a Mandarino sziget volt. Egy este felszöktem az ide tartó hajóra és potyautasként érkeztem ide. Mire feltűnést keltettem, már ott se voltam. Egy olyan helyen álltam meg, ahol bokrok és fák vannak, szóval csakis vad helyen.
- Úgy sem fogtok elkapni, emberek - motyogtam az orrom alá és tovahaladtam a "vadonban".
Mire egy olyan helyre érkeztem, ahol biztonságban érzem magamat az emberektől, sétára fogtam a tempómat. Ez egy erdei vízesésnél érkezett el. Nagyszerű, éppenséggel szomjas voltam, gondoltam magamban. A kiálló sziklákon ugráltam a víznek olyan részére, ahonnan ihattam. A víz hűsített a melegben, ami igen jól esett. Az ivással végezvén beugrottam egy pillanat erejéig a tócsaszerű képződménybe. Nemigen szerettem a vizet, de a forróság oly elviselhetetlen volt, hogy már éreztem, muszáj a lehetetlent is megtenni. Felfrissülve másztam ki a sziklára, majd leültem rá és megborzolván a sörényemet, a jobb mancsomból a nedvességet nyalakodtam, miközben éberen figyeltem, nehogy észrevegyen egy élő ember se.
|
|
|
|
Post by Nosh on Mar 23, 2012 19:25:21 GMT 1
Ahogy megérkeztünk Mandarino partjára kiszáltam járművünkből és elköszöntem a kapitánytól és Attilától:
-Sziasztok! Attila remélem még találkozunk!
-Seel-see!-köszönt el Sierra is, majd megvártuk a tesómat Randy-t.
Először a lakásunkba mentünk, de ott nem találtunk senkit.
-Biztos a birtokon vannak!-mondtam és letettük a táskánkat, átöltöztünk, majd elindultunk.
A birtok sajnos Tamarillo legmagasabb hegyén túl volt. Nem szerettem átkelni rajta. Mindig olyan rémísztő volt. Ráadásul nagyon ingatagak voltak a sziklák. Most a nyári meleg is kínzott minket. Megláttunk egy kis tavat. Úgy gondoltuk megtöltjük a kulacsunkat. Lefelé észrevettünk egy Pokemon-t. Még életemben nem láttam ilyen Poke-t. Fekete bundája és sárga bőre volt. A megfigyelés közepette a lábam alatt megmozdult egy szikla és egyszerűen leestem. Pont a kezemre.
-Ááá!-ordítottam. Szerencsére ott volt a testvérem.
-Jól vagy?-kérdezte, majd megmozdította a kezem. Ekkor megint ordítottam.-Azthiszem eltört! Hozok segítséget! De előbb biztonságba helyezlek!
Stabil fekvő állapotba helyezett, majd elindult segítségért...
|
|
|
|
Post by Natsu on Mar 23, 2012 20:41:15 GMT 1
Mire úgy éreztem, eleget nyalakodtam a mancsomat, megráztam egész testemet, hogy minden víz kijöjjön belőlem. Elégedetten doromboltam, majd a távozásra készültem. Ekkor egy fülsüketítő ordítás ütötte meg fülemet és rosszallóan felborzoltam a hátamon a szőrt. Emberek! Nem tudtam pontosan, merről jöhetett a hang, de a párbeszédet elcsíptem. Beleszagoltam a levegőbe: éreztem az emberek szagát, úgyhogy óvatosan abba az irányba kocogtam. Hamarosan meg is láttam azt a két emberi lényt, akik felverték a vadon nyugalmát. Az egyik a földön feküdt és látszólag meg is sebesült. A másik segítségért sietett. A baleset, amiben a sérülést szerezte sziklákon történt, fent a vízesésnél. Amint félig felértem, kellő magasságban szökdécseltem arra a sziklára, ami messzebb van a balesetet szenvedett embertől, de rajta tarthattam a szememet. Mellette egy másik pokémon volt, s úgy tűnt, az ember birtokában volt. Nem értettem azokat a fajtársaimat, akik az ember szolgálatába szegődtek, hiszen ők ragadtak ki bennünket a szabad, vad élet gyönyörűségéből. Szótlanul figyeltem, mi fog itt kisülni, de farkamat idegesen az égnek szegeztem.
|
|
|
|
Post by Attila on Mar 25, 2012 12:09:25 GMT 1
Miután Noshékkal megérkeztünk Mandarino szigetére kiszálltak a csónakból és elbúcsúztak tőlem, hogy haza induljanak. Én is kikecmeregtem az igen labilis úszóból, majd a partra tettem a lábam. Elborzadva hatolt belém a felismerés: A sziget egy teljesen másik pontján vagyok, mérföldekre a várostól. Ami e legrosszabb pedig az egészben az, hogy a gyomrom is elkezdett igen hangosan korogni, jelezve, hogy szilárd tápanyagra van szüksége nagyon gyorsan, máskülönben ezen a szent helyen, ebben a minutumban, egy perccel sem később, össze fogok esni és szomorúan és éhesen fogok kihullani az élők világából. Gyorsan megráztam a fejem és átgondoltam, hogy mit is tehetnék. - Lássuk csak... A csónakázás kizárva, egyenlőre elegem van a tengerből. - vakargattam az államat. - Bingó, megvan! - csettintettem nagyot ujjaimmal. - Noshék után megyek, hátha az otthonukban tudnak adni valami harapni valót! Hatalmas reményekkel indultam el a fiú nyomain, hogy még nincs annyira távol tőlem és még utolérhetem. Jó negyed órás könnyed gyaloglás után rá is akadtam a fiúra, aki a földön feküdt, de a testvére már sehol sem volt. Odasiettem hozzá és leguggoltam mellé. - Héj szia! Megint együtt... - nevettem rá. - Minden rendben van? - fordítottam a tekintetem a fiú karjára, amit szorongatott. / Natsu, direkt nem írtalak bele a reagomba, mert gondolom te rejtőzve szemléled egyenlőre a jelenetet, de ha gond csak szólj és átírom  / |
|
|
|
Post by Nosh on Mar 25, 2012 16:38:55 GMT 1
Körülbelül öt perc múlva megláttam egy fiút a sziklák tetején. Lejött hozzám és hát ki lett volna más mint Attila. Megkérdezte hogy minden rendben van-e.
-Hát azt nem mondanám!-mosolyogtam a fiúra elrőltetetten.-Sajnos egy ismeretlen Pokemon megfigyelése közben leomlott alattam a sziklafal egy része és pont a kezemre estem.
Sierra eközben fújtatott, prüszkölt, morgott, vicsorgott. Tehát valami idegesítette.
-Mi a baj barátom?-kérdeztem, de ő csak nézett a sziklafal árnyékos részére.
Szemeimet a falra szegeztem hátha észreveszem mi az. Hamarosan valami sárgát fedeztem fel a nagy kémlelés közepette.
-Attila nem vagyunk egyedül!-jelentettem ki elképedve, de ekkor egy újabb adag szikla zuhant le.-Ilyen csak a mesében van!-ordítottam. Szerencsére kis barátom egy fejelésel darabokra törte a sziklát. Viszont az egyik darab pont a sárgaság felé repült ...
|
|
|
|
Post by Natsu on Mar 25, 2012 16:57:34 GMT 1
Tovább figyeltem az eseményeket. Egy újabb, másik emberi lény tette be a lábát a vadonba, ami bosszantott. A két ember ismerhették egymást. Érdeklődve figyeltem őket a beszélgetés közepette, miközben megvakartam fülemet jobb hátsó lábammal. A balesetet szenvedett fiú pokémonja sejtésem szerint megérezte jelenlétemet, ugyanis minden olyan hangot adott ki, ami az idegességre utalhat. Egy szikla zúdult minden további ok nélkül a társaságra, de a vízi pokémon egy szimpla fejeléssel megoldotta az ügyet. Ám a szikla széttört darabok egyike éppen felém tartott. Rosszallóan morogtam egy sort, majd felszökkentem a magasba, így elkerültem a kellemetlen balesetet.
- Úgy, szóval az emberek már azt se hagyják, hogy nézzem őket tisztes távolságból! - mondtam acsargóan morogva. - Az emberek ugyanolyanok: csak bántják a fajtánkat és felháborgatják a vadon békéjét!
Királyi módon felemeltem büszkén a fejemet, merev testtartás vettem fel és a farkamat az égnek szegeztem, amire elektromosságot vezettem, hadd lássák nyugodt szívvel, milyen az, ha engem, Natsu-t felcukkolják. Mert mostantól fogva egy emberi lénnyel se fogok kivételt tenni. Az apám és anyám haláláért csakis ők okolhatók, ahogy a kistestvéreimnek elrablása is. Bosszankodóan morogtam továbbra is és felkészültem az esetleges támadásokra is. A farkamban lévő elektromos áramot még jobban felkészítettem.
|
|
|
|
Post by Attila on Mar 30, 2012 14:16:01 GMT 1
Nosh elmesélte, hogy látott valami fura ismeretlen pokémont, de egy sziklára lépve ott megcsúszott és ennek következtében eltört a keze.
- Egy ismeretlen pokémon? - meredtem csodálkozva a srácra, de nem sok időm jutott elgondolkozni a hallottakon, mivel hatalmas balszerencsémnek köszönhetően egy szikla darab indult meg felénk. Hála Nosh ügyes Seeljének az darabokra fejelte a kőtömböt és annak darabjai szanaszét szálltak a szélrózsa minden irányába. Ekkor történt, amitől ismét elképedtem. Egy valóban számomra ismeretlen sárga pokémon vetődött arrább egy szikla darab irányából. Talpra érkezve büszkén felszegte a fejét és nézett minket, közben a farka végégét szikráztatva a benne található elektromossággal.
- Váoo... Micsoda pokémon... Tátott szájjal figyeltem ezt az új egyedet és a gondolatom csak azon járt, hogy "nekem kell egy ilyen". Nem tudtam pontosan, hogy meddig marad még itt és egyáltalán mit szeretne tőlünk. Lehet, hogy Nosh segítségére sietett csak én megijesztettem?
- Figyelj Nosh... - fordultam a fiúhoz, a fél szememet továbbra is a pokémonon tartva. - Mit szólnál, ha egy elég primitív módszerrel (géz és egy vastagabb gally ) bekötném a karod és aztán kiderítenénk a pokémon szándékait? Feltéve ha itt marad...
|
|
|
|
Post by Nosh on Apr 5, 2012 18:47:02 GMT 1
Az ismeretlen egyed megmuttatta magát. Büszkén előrre lépett és elektromosságát felhasználva szikráztatni kezdte a farkát. Csillogott a szemem ahogy a különleges lényt figyeltem. Attila hozzám szólt. Felajánlotta hogy "sínbe " rakja a kezem.
-Az jó lenne!-válaszoltam a srácnak, aki gyorsan segített a kezem lefikszálásában.-Na, most derítsük mit akar az a valami! Van egy ötletem!...Sierra kérlek beszélj vele!
A kis Seel bólintott és elindult az oroszlán szerű valami felé. Amint odaért "beszélni" kezdett hozzá.
-Seel see seelo?...See se sel?(Mit keresel itt?...És egyáltalán ki vagy?)
|
|
|
|
Post by Attila on May 23, 2012 9:15:41 GMT 1
Bekötöttem Nosh kezét alaposan, közben persze szemmel tartottam ezt a furcsa pokémont. Miután végeztem a sráccal, az odaküldte a Seel-jét, hogy próbáljon meg beszélni vele.
Amíg a beszélgetés zajlott, észrevettem egy Slowpoke-ot a tengerparton.
- Wáóóó, egy Slowpoke!! Mindig is nagy álmom volt egyet megszerezni magamnak! - rohantam oda örömittasan a pokémonhoz.
Szembe álltam vele, már készítettem is a pokélabdám, hogy elkaphassam, de ekkor.... A sors fintora, vagy nem tudom, de egy hatalmas hullám csapott a partra, ami két-háromszor nagyobb volt nálam és ez besodort a vízbe. Rémülten próbáltam megkapaszkodni valamilyen uszadékban, de nem jött semmi a kezembe.
~ Na ezt a szív...
Még gondolataimra se maradt időm, mert az ár egy hatalmas sziklának csapott és ott megszűnt számomra minden kép és hang.
Meleg napfényt éreztem bőrömön. Fájó fejjel felültem és kinyitottam a szemeimet. Hunyorogva néztem körbe és csodálkozva állapítottam meg, hogy a Magicarp Strandfürdőnél vagyok. Fogalmam se volt, hogy az ár miként sodorhatott el ide, és bántam is a dolgot, hogy ott hagytam Nosh-t és azt az igen ritkának tűnő pokémont. Viszont nem éreztem magamat valami hű de erősnek a sziklával való csúnya találkozás után, így inkább a fiú kutatása helyett elterültema homokos tengerparton, kiengedtem Gastly-t és Bulbasaurt, majd boldogan néztem, hogy játszanak, míg én pihentettem magam. Abban biztos voltam, hogy most egy ideig kihagyom a kalandokat, míg helyre nem jövök.
/Ezzel a reagal kiszálltam a töriből/
|
|
/
