|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 11:38:15 GMT 1
A Johto régió. Minden edzőnek és pokémonnak kihívás, ugyanakkor rengeteg különleges létforma élőhelye is ez a szigetcsoport. Éppen ezért is látogat ide a magam fajta időnként, edzeni, fejlődni a harcokban. Na meg persze a szigetvilág különleges faunája sem utolsó szempont. Nem régen egy kis városban jártam, de mivel a reggeli órákban értem oda, így nem sokat időztem, rögvest indultam is tovább a környékbeli területek felfedezésére, majd este lepihenek itt, most fontosabb dolgom van. Úgy hírlik jó pár tanító van a városi körüli részeken, ami azt jelenti: jó pár csata várhat rám és kis barátaimra. Parasnak lassan időszerű lenne igazán a továbbfejlődése, néha már kétségeim vannak magammal szemben, mennyire vagyok megfelelő tréner a számára. De szerető ragaszkodása mindig meggyőzött az ellenkezőjéről.
Megszaporodott málhámmal indultam meg hát az ösvényeken, letérve a főútvonalakról. Megszaporodott málha? Nos igen. Bár értetlenkedtem, de hallgattam a helybeli bölcs öregek szavára s felpakoltam bőséggel meleg ruhát és tüzelőt. Tulajdonképpen még egy embernek elég lett volna ez a cucc, de hát egyrészt sosem tudja az ember mikor és milyen bajba jutottba fut bele a vadonban. Másrészt meg én is bármilyenbe kerülhetek ugye...
Az első pár óra teljesen eseménytelen volt, csupán kényelmes sétával és egy kóbor oddish követésével telt el, de utóbbi sajnos meglépett előlem, pedig mindig szimpatikusak voltak a kis kék járkáló hagymák. Éppen azon merengtem, hogy a kisebb magaslat tetején esetleg bukkanhatnék egy bogár fészekre, de legalábbis jobban belátnám a környéket, hiszen az erdőkben mindenhol megélnek a bellsproufok, akik szerény véleményem szerint a legerősebb fűpokémonok, akiket csak odahaza ismerek, legalábbis amint victrebellé változnak, szóval megérné egyet begyűjteni. Meg ki tudja mi minden él a Johto régióban? Igen ám, de épp csak nekikezdtem a mászásnak, amikor a lábam alatt megindultak a kövek s egy kis, alig beomlott szellőző aknát fedtek fel... alattam! Ekkora testtel kitérni nem lehet eléggé sebesen, így 160 kilóm minden eleganciáját beleadva hullottam a mélybe, ahol egy jó méternyi hótakaró fogta fel az esésem. Magamba fojtva a kikívánkozó szavakat köpködtem a fehér lepel számba került részét s dideregve szedtem össze a málhámból meleg ruháim, meg a zseblámpám. A jégpáncéllal borított barlangfalon visszamászni nem lehet, hát nézzünk másik kiutat. Miután átvedlettem meleg ruhába nekilódultam...
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 12:06:08 GMT 1
Nem elő alkalommal vagyok itt, Johto-ban. Habár ez az alkalom amikor először. Egyedül... vagyis én meg Eevee. Tudtam, hogy a környék nem a trópusi időtől híres, ezért melegebben is öltözködtem. Készen álltam egy újabb gonoszkodásra. Megigazítottam a vastag ruhát és elindultam körülnézni. Első menetre nem találtam semmi érdekeset. Másodikra sem. Harmadikra egy öreg néni megszólított, hogy mit keresek.
- Erős trainer-eket! Kiszeretnék állni eggyel, hogy Eevee erősödjön! - válaszoltam és a mellettem lévő Pokemon-omra mutattam. A nő mondta, hogy akkor menjek ki a városból biztos, hogy a környéken edzenek. Elköszöntem tőle és elindultam. Útközben meg zsörtölődtem, hogy hogy mert engem megszólítani? Szépen lassan sétáltam, nem siettem sehova. Ha jó trainer-t akarok találni az, az ölembe fog hullani. Egy jó meredek dombféleséghez értem. Eevee-t visszahívtam a labdájába és jól elraktam. Elkezdtem felfelé mászni és észrevettem egy lyukat. Egy nagy ember méretű lyukat. Lenéztem és felcsillant a szemem. Bent nagy hó volt. Mondjuk nem ez volt az érdekes hanem ami a hóban volt. Egy embernek a lábnyomai, na meg a testlenyomata.
~ Biztos egy trainer! ~ gondoltam magamban és azon vaciláltam, hogy bemenjek-e oda. Bent biztos hideg van, és ha még se olyan erős akkor meg cumi, de ha erős akkor muszáj lemennem! Becsuktam a szemem és elrugaszkodtam a talajról.
~ Istenem, add, hogy a tökéletes testemnek ne essen baja! ~ gondoltam. Hála istennek nem esett semmi bajom. Azt hiszem. Mondjuk kicsit fáj a térdem... Közben körülnéztem a barlangban. A jég visszaverte a fényt, ezért világos volt. Habár csak egy ideig. A minél messzebb volt valami, annál inkább volt homályosabb.
- Hahó! - ordítottam el magam, és hangom visszahangzott. Közben dideregve vártam a választ. Nagyon hideg volt ott.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 12:41:28 GMT 1
Ahogy az első (zsákutcának bizonyuló) barlangjáratot felderítettem és a második felé indultam nyomokat vettem észre a talajon. Lehajolva nekiálltam megvizsgálni őket. Nem ember, hanem pokémonok hagyhatták őket, úgyhogy előrángattam a pokédexemet s nekiálltam összehasonlítani az abban lévő fotókkal, hogy mégis miféle lények mondhatják lakhelyüknek ezt a kutyahideg barlangot. Talán emiatt a néhány perc késlekedés miatt volt, hogy még elég közel jártam a lezuhanásom helyéhez, így be tudtam határolni a tényt, miszerint onnan jött egy erőteljes, magas hahó kiáltás a visszhangzás ellenére is. Sebesen megindultam visszafelé, ellenőrizni ki lehet az, nem esett-e baja.
A hangmagasság alapján fiatal lányra számítottam s nem is kellett csalódnom, egy szőkés hajú, tündérien lágy arcvonásokkal megáldott csöpp lányka nézelődött körül a havas barlangban, ahol a tetőn lévő lyukon keresztüli fénybe léptem s hagytam, hogy ő is felmérjen magának. Jó ha a mellkasomig ért a lányka, több mint másfél mázsás hájtömegem mellett kifejezetten törékenynek is tűnt, de a szemeiben volt valami belső akaraterő, tűz, keménység, ami szimpatikussá tette. Egy erőtől duzzadó belső kisugárzás. Az sem kerülte el a figyelmemet, hogy a felső testemen keresztbe vetett pánton lógó három pokélabdán elidőzik a tekintete. Rámosolyogtam és kezet nyújtottam felé:
- Üdvözlöm kisasszony, a nevem Boris Usaghi - köszöntöttem. - Eltévedt a barlangban talán? - vontam fel a szemöldökömet.
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 12:52:57 GMT 1
A kiáltásom után körülbelül 5 perc múlva megjelent az ember akit kerestem. Hú. Nem vagyok kicsi, de nagy sem. A magassággam tökéletesen az aranyúton volt, de ez az ember hatalmas. Minden értelemben. Nagyon látszott rajta, hogy szeret enni. És tökéletesen bedőlt az álcámnak. Na, de kivételesen most ne rólam beszéljünk pár percig. Igazából nagyon szimpatikus volt. Olyan volt, mint egy nagy, aranyos, (nálam nem aranyosabb!!!) ölelni való medve. A felsőtestén megpihentettem a szemem. 3 darab szép PokéLabda. Magamban sátánian elmosolyodtam. Utána bemutatkozott:
- Üdvözlöm kisasszony, a nevem Boris Usaghi. Eltévedt a barlangban talán? - mondta Boris.
- Yessi vagyok - mutatkoztam be én is és megfogtam a kezét. Persze a nagy, cuki, ártatlan mosoly nem maradt el. - Nem tévedtem el. Csak láttam, hogy van egy lyuk ott fent - és felmutattam. - és segíteni jöttem. - magyaráztam még mindig ártatlanul.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 12:59:52 GMT 1
Melegséget éreztem a szívem táján a kicsi lány szavai hallatán, majd megráztam a fejemet:
- Hát ezen az úton aligha fog bármelyikünk is visszajutni - sóhajtottam. - De rendkívül kedves volt Öntől, hogy a bajba jutottak segítségére sietne. Szerencsémre három pokémonommal úgy hiszem gond nélkül ki fogok találni ebből a jégvilágból, eddig legalábbis csak piloswine és swinub nyomokat láttam, azok meg nem éppen az agresszívebb pokémonok közül valók. Ha repülő pokémon hozta le ide szép kisasszony, akkor azt ajánlanám térjen vissza vele a felszínre, ha viszont nem... Nos tartson velem, míg kikevergünk innen, étel, tűzifa tekintetében is bőven el vagyok látva napokra is, szívesen megosztom Önnel - ajánlottam barátságosan. A barlangcsarnokból kivezető tárnák felé böktem: - A jobb oldali zsákutca, a középső meg azt hiszem egy kisebb swinub-piloswine kolóniához vezet, amiket háborgatni nem állt szándékomban, ha csak kiskegyed nem akar fogni magának olyasmit. Szóval összességében a bal oldali járat vihet kifelé - összegeztem s előszedtem neki is egy elemlámpát meg némi harapni valót, amit a zsebébe tehet.
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 13:07:47 GMT 1
Miután összegezte a dolgokat, hogy jobbra egy zsákutca van, középen valószínűleg egy kolónia, balra pedig a valószínű kijárat elővettem Eevee labdáját.
- Nem nincs repülő típusú Pokemon-om. Csak egy Eevee-m - azzal eldobtam a labdát és megjelent előttünk Eevee. Amint meglátta Boris-t felé rohant és elkezdett körülötte futni.
- Hát igen - vakartam meg a fejem. - Imád futni. És sosem merül ki - magyaráztam Boris-nak. Eevee közben futott, futott és futott. Közben megfogtam a állam és úgy gondolkoztam. végül arra jutottam, hogy majd a Rakétásokkal visszajövök.
- Szerintem akkor menjünk balra. A Swinub-ok és a Poliswine-k nagyot tudnak öklelni. Ja és igen. Nyugodtan tegezzél - válaszoltam végül mosolyogva. Eevee befejezte a futkározást és leült mellém.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 13:38:05 GMT 1
Beleremegett a barlang jókedvű kacagásomba, ahogy a kis Evee megjelent és már el is kezdte róni végeláthatatlan köreit körülöttem, puha kis mancsa remekül megállt a jégen is úgy néz ki. Mondjuk még ha megállt volna... de rohant! Folytonosan. Nevetve néztem a hiperaktív pokémont, majd biccentettem Yessinek:
- Nos sajnos az enyémek sem repülnek, általában a fű vagy bogár típusra esküszöm mint tréner - feleltem nevetve. - Na de annyi baj legyen, legalább körülnézünk idelent.
Egyetértettem a felvetéssel, miszerint hagyjuk békében a swinub fészket, a lakóhelyén magát sarokba szorítva érző pokémonok hajlamosak támadóvá válni akkor is, ha egyébként nem agresszívak. A kedves felajánlásra, miszerint tegeződjünk hálás mosollyal feleltem:
- Köszi szépen, kedves tőled. Nézzünk körül - javasoltam és megindultam bal kéz felé. Ekkor még nem tudhattuk, hogy az egyetlen kiút majd a piloswineokon át vezet, addig még sok kaland várt ránk...
A jeges alagút szinte monotonnak, egyhangúnak tűnt a lámpánk fényében, a falakat borító jégpáncél szikrázott csupán vissza a gyenge fénysugár nyomában, de érdekesség nem akadt, ha csak egy-egy történelem előtti korokban a falat alkotó gleccserbe belefagyott pokémon testének kísérteties árnyalakját nem számítjuk. A hótakaró is szűznek tűnt, nem volt arra utaló jel, hogy előttünk mostanában emberek jártak volna erre. Legalábbis nagyjából egy órányi bolyongásig ez volt a jellemző, ekkor láttuk meg a furcsa, fémes csillanást. Nem olyan mint eddig, nem a jég szikrázása, tompább, mégis erősebb a maga módján. Közelebb hajolva elvonszoltam az útból a fél embernyi köveket, s hamarosan egy szerencsétlenül járhatott férfiú hagyatékára bukkantunk. A teste nem hevert itt, de hajlott pengéjű kardja, időtől elmart kovás pisztolya s egy kis bőrzacskó szintén. Én a pengét vettem szemügyre, míg Yessinek meghagytam a szütyőt, a lőfegyver már ránézésre is használhatatlannak tűnt. A lány tenyerén hamarosan 5 antik aranyérme csillogott, az egykori elhalt zsoldja képében, bizonytalan tekintetére vállat vontam:
- Szeretem a történelmet, de ez nem sokat mond nekem - mormoltam. - Ez itt egy tengerészkard. Csak a vizeken küzdők, katonák, tengerészek, kalózok és korzárok használták századévekkel ezelőtt. Az aranypénzek a kezedben is vagy félezer évesek. Tedd el jól, a múzeumok biztosan örülnének neki, de akár el is adhatod őket, biztos sokat fizetnek ezekért a gyűjtők. Ha jól gondolom ez a tengerész meghalt és a bajtársaira itt temették el, valahol a talpaid alatt nyugszik a földben, a felszerelését fölé helyezték és nagy kövekkel fedték le - összegeztem. - De nem tudom minek cipelték be ide...
Oldalra fordultam egy szűkebb és kisebb barlangjárat felé, majd fél térdre ereszkedve a hóban turkálva felfedeztem a környezetet. Hamarosan kis zsebórát húztam elő, persze régen megállt már, de gyöngyökkel borított felszíne gyönyörűen csillogott még. Meglepetten néztem fel Yessi szemébe:
- Ez is nagyon értékes. Vagy a kapitányt temették itt el, vagy kalózok használhatták rejtekhelyül esetleg a barátságtalan jeges barlangokat - morfondíroztam. - Ha így van, akkor nyilván arrafelé találjuk az egykori rejtekhelyet - intettem a szűkebb folyosóra. - De ha meg akarjuk nézni, az nem biztos, hogy könnyű menet lesz. A kalózok általában bebiztosították a rejtekhelyüket...
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 14:00:20 GMT 1
Boris elmondta, hogy inkább rovar/bogár és fű típusú Pokemon-okat szeret. Hamarosan elindultunk. Útközben ősrégi Pokemon-oknak a megfagyott látványa egyáltalán nem volt félelmetes. És egyáltalán nem volt a színinfarktus közelébe. Vagyis igen... de nem vállaltam fel, de Eevee igen. Amint elhaladtunk egy mellet egyből rohant oda hozzám. 2 másodpercig a kezembe maradt, majd megint látott egyet és újra jött vissza. Utána... Boris elvonszolt egy félembernyi követ majd láttunk egy's más dolgot. Valószínűleg egy halott emberé voltak, az ősrégi cuccok. Hajlott pengéjű kard, tönkre ment pisztoly, meg egy bőrzacsi. Boris a pengét néztem meg én meg bőrzacskót. Hamarosan a kezemben 5 darab arany pénzérme csillogott. Ekkor Boris elmondta, hogy szereti a történelmet, és szinte az összes tárgya megállapította, hogy mi-mi. Amikor arra tért, hogy valószínűleg alattam vannak a társai csontvázai majdnem elájultam. Eszembe jutott az összes horror zombi horror film amit valaha láttam. Nyeltem egy nagyot és fejem onnantól kezdve egész hosszú ideig zöldes árnyalatú volt. Hamarosan egy újabb tárgyat találtunk. Egy gyönyörű drága zsebórát. Az agyamban az kattogott, hogy vajon mennyit érhet? Boris a szűk folyosó felé intett, hogy valószínű, hogy arra lesz az egykori rejtekhelye. Ekkor figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyű játék.
- Höh, nekem sikerülni fog! - jött elő az igazi énem. Bátran és magabiztosan sétáltam a szűk folyosó felé. Könnyedén átmentem a folyóson.
~ Boris-nak nem fog könnyen menni ~ gondoltam gonoszan magamban. Bent tele volt, mindenféle arannyal és egy... egy csontvázzal. Gyorsan lélegeztem, majd felsikítottam. Leültem a fenekemre és a lábamat átkaroltam. Ekkor már Eevee is ott volt. Hát... ő sem bírta Mr. Csontvázat.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 14:28:06 GMT 1
Némi csodálattal figyeltem a bátran a folyosóra lépő Yessit, nem sokan lettek volna ilyen kemények a helyében. Meg kell jegyeznem én magam sem... De a tántoríthatatlan lelki erejű kislányt hat taurossal se lehetett volna talán visszatartani, így egy mély sóhajjal magam is követtem, igaz jóval nehézkesebben. Tekintélyes méretű testem miatt térden csúsztam a lány után, s még így is be kellett húznom a vállaimat, de végül is keresztülverekedtem magam az apró barlangba, ahol már a földön kucorogva találtam Yessit. Bármilyen bátor is, de a csontvázzá aszott, megfagyott kalandor azért elsőre sokként érte. Körbejárt a tekintetem az aranyhalmokon, majd elvigyorodtam. Már sejtettem miféle helyen vagyunk. Mindenesetre a hullához sétáltam és a színe vesztett, egykor talán vörös kabát maradványait átvizsgáltam. Hasas tengerészpipa került elő a belső zsebéből, amit azonnal érdeklődéssel forgattam körbe, majd derűsen mosolyogtam a lassan már mintha magát összeszedni kezdő lányra, aki mellett az Evee még mindig ijedten lapított, kis időre a gazdája biztonságot jelentő közelségét választva a folytonos futás helyett.
- Rövid felirat van a pipa aljába karcolva, miszerint "Grant Munroe kormányos" - kezdtem Yessi felé. - Tudom már kiknek a nyomában járunk itt, bár ez szinte hihetetlen...
Letelepedtem a lánnyal szemben s mesélni kezdtem:
- Grant Munroe egy hírhedett kalózkapitány tisztjei közé tartozott majdnem 500 évvel ezelőtt - regéltem halkan. - Egy kiugrott hadi tengerésztisztből lett martalócról van szó, akit csak Calico Rogersnek hívtak a szigetvilágban, mert az akkoriban népszerű színes, tarka, azonos nevű anyagból varrt ingeket viselt mindig. Calico Rogers különleges a kalózkodás történetében, nem csak tengeri haramia volt, de korának egyik legnagyobb pokémonmestere is, ez tette szinte legyőzhetetlenné a vizeken, három gyarados szolgált neki s egyéb vízi pokémonok is. Majdnem tíz évig fosztogatta a tengereket, a hadi tengerészeket már külön miatta szerelték fel erős fű és elektromos pokémonokkal, de azok sem bírtak el a vízi lényekkel. Úgy tartják Calico Rogers ismert valamilyen különleges receptet amit egy sámántól tanult valahol az Isten háta mögött, s azzal el tudta érni, hogy a pokémonjai sokkal erősebbek, harciasabbak voltak és gyorsabban is fejlődtek. De egy nap az ő végzete is eljött persze. A Neptunus gálya rohanta le, melynek parancsnoka voltorbokat vetett be, s ezek önmegsemmisítő robbanása súlyos károkat okozott Calico Rogers hajójában, a Tengerek Királynőjében. Feltételezhetően még kikötött valahol, de a hajó javíthatatlan állapotba került, így a hajótörött kalózok ott is haltak meg. Nagy eséllyel itt, ezen a szigeten, ezen barlangokban van a kapitány hagyatéka, de ahogy a kalózokat ismerem ezer veszély mögött, mint amilyen ez is itt - mutattam körbe a kincshalmon. - Talmi és megtévesztő, nagyobbrészt csak rézből vert értéktelen érmék, de meg nem mondod, míg meg nem fogsz egyet. De addigra elvesztél. Ez egy csapda. Mozdíts el, csupán csak egyet s a nyakadba szakad az egész terem, ha csak meg nem találod a módját, melyiket kell érintened, hogy hatástalanítsd a csapdát. Valahol a túl oldalán ennek a teremnek folyosó lesz lefogadom, mégpedig jó sok csapdával. Azok mögött pedig az igazi kincses terem, sőt akár, már ha igaz egyáltalán, esetleg még Calico Rogers különleges receptje is, ami megsokszorozza a pokémonok erejét. De a veszély is igen hatalmas Yessi - mormoltam komolyan. - A kalózok ugyan tengeri népek, mérnök aligha volt köztük, de a csapdáik nagyon is valódiak...
Ellenben nem mondtam sem pirosat, sem zöldet. Most ráhagyom a lányra a döntést mit szeretne, azt biztosan érezte a testtartásomból, arckifejezésemből, hogy ha menni akar, nem fogom cserben hagyni ezt a törékeny kis gyermeket, de inkább tanácsolnám a veszély felismerését és az ötlet feladását neki. Csak valahogy nem olyannak tűnt, aki fel szokott adni bármit is, meghátrálni bármi elől is...
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 14:52:20 GMT 1
Hamarosan Boris is követett. Talált egy szinte színtelen köpenyeget és a zsebében egy nagy pipát. Habár az egészből annyit fogtam fel, hogy Boris eltakarja Mr. Csontvázat... No, igen. Boris odajött, hozzám, hogy már tudja, hogy ki volt az akinek a rejtekhelyén járunk. Csak szavakat fogtam fel, mert félig láttam Mr. Csontvázat, de megpróbáltam figyelni. Leült elém és mesélt. Calico Rogers-ről. Én néha belebigyesztettem egy "ühüm"-öt hogy figyelek. Röviden. Calico erős kalóz volt. Volt, vagy 3 Gyarados-a és egyéb vízi Pokemon-ok. Nagyon erős volt és majdnem tíz éven át fosztogatott. Pokemon-jai erősebbek, gyorsabbak, és gyorsabban fejlődtek az átlagosnál. Valamilyen titkos receptnek hála. Már ekkor eldöntöttem, hogy MEG KELL TALÁLNI! No igen ott tartottam, hogy a Neptunus gálya Calico Rogers-éket. Gála az időzített bomba Voltrob-oknak. Sok mindenki ott pusztult, de Calico nem. Ő megmenekült és a kincseit iderejtette el. Az egész barlang ahol most vagyunk igazából mindegyik kincs réz és nem arany. Ezt csak akkor tudnánk meg, ha elemelnénk egyet, de akkor már késő. Aktiválodik az összes csapda és itt pusztulnánk.
- Szerintem... keressük meg. Ezzel a mi Pokemon-jainkat is fejleszthetnénk - válaszoltam Boris-nak. Habár akkor nem csak kettőnknek"adnék" hanem pár Rakétásnak. Na de ezt ő nem tudja! Éljen a gonoszság! Éljen én! Én, én, én! Örökkön örökké!
- Amúgy meg okos vagy, hogy így bevetve tudod - mondtam angyalian.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 15:17:43 GMT 1
Csak legyintettem a dicséretére, még ha jól is esett:
- Sajnos nem fegyvertény - feleltem. - Kölyök koromban rajongtam a kalóz történekért, aztán hogy valami értelme is legyen édesapám inkább valós kalózokról szóló könyveket vett nekem. Szóval valami azért ragadt a koszon kívül is. Na meg hasonló csapdákkal találkoztak a többi felfedezett búvóhelyen is.
A felvetésére elmosolyodtam:
- Rengeteg törzs használt egykor harci drogokat, a leírásokból meg ki tudja, nem valami ilyesmi-e ez is? A kapitányból kitelik - csóváltam a fejemet. - Olyasmire meg nem akarom rászoktatni egyik barátomat sem. Persze majd a gyakorlatban kiderül. Szóval rendben van Yessi, veled tartok. De először is ki kéne találni hol van a kijárat, mert a csapda felett nem szívesen turkálnék a rézpénzek közt. Úgyhogy...
Levettem az egyik pokelabdát a vállszíjamról.
- Paras, szükségem van a segítségedre! - mondtam hangosan, ahogy a levegőbe dobtam a lasztit, ami azonnal kinyílt vörös fényt árasztva magából, mely sebesen felvette első pokémonom formáját s mire a tároló visszahullott a tenyerembe már meg is jelent ollóit csattogtatva a bogárpokémon, aki azonnal érdeklődéssel indult meg az ismeretlen ember felé, de leintettem:
- Ő Yessi, nagyon kedves hölgy, próbálj meg kivételesen udvarias lenni - kértem kedvesen, majd kiadtam az utasításokat: - Paras ásd be magad és figyelj a gleccser rezgéseire. Keresd meg a titkos ajtót, ami kivezet innen, aztán mutasd meg nekünk!
- Parasparas - helyeselt a rák s másodperc sem telt bele már a föld alá is kaparta magát. Néhány perces várakozásunkat pár falat eltüntetésére használtam ki, míg visszatért kis barátom és sebes léteivel a titkos ajtóhoz vezetett minket. Csak egy rés volt a falon, de bárhogy próbáltam is, az én nagy, húsos kezem nem tudtam beleerőltetni, hogy kioldjam a nyilván mögötte lévő pecket, kapcsolót, vagy mittoménmit, ami felnyithatja az átjárót...
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 15:32:44 GMT 1
Borsi még beszélt kicsit, hogy kiskorában nagyon szerette a kalóztörténeteket. Utána drogokról. Pardon. Harci drogokról amit a Pokemon-oknak adták régebben. Végül velem tartott, hogy megkeressük az igazi kincseket és azt a bizonyos szert. Előhívta az egyik Pokemon-ját Paras-t. Paras egy bogár Pokemon volt és elég kis termetű. Ezért sok helyre befért. Eevee már ment volna oda, hogy megismerkedjenek, de Boris kiadta az utasítást. Keresse meg a titkos átjárót. Úúúú! Ez most tisztára olyan, mint egy film! Nem? Miután Paras visszajött egy réshez vezetett. Boris nem tudta volna magát átpaszírozni, de én magamat tökéletesen. Levettem a kabátomat majd ledobtam a földre.
- Vigyázz - szóltam Boris-nak. Arrébb ment egy kicsivel én meg átkelésre készen voltam! Vettem egy nagy levegőt majd átosontam. A közepénél volt nehéz, mert kifújtam a tüdőmből a levegőt, és nem tudtam már újat venni olyan szűk lett. De amikor átértem már újra normálisan lélegeztem.
- Boris itt most mit kéne csinálni? - mondtam, hogy meghallja. Konkrét fogalmam nem volt, mit kéne csinálni. - Ráadásul... van egy tartalék elemlámpád? Nagyon sötét van idebent - folytattam. Ez tény volt. Az orromig sem láttam.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 15:48:52 GMT 1
A szemfüles Yessi talált egy átvezető lyukat is, amin ő, ha erőlködve is, de talán át tudja préselni magát a túloldalra, onnan biztosan van nyitó mechanizmus. Utasítása szerint cselekedve hátra húzódtam, amíg ledobta a kabátját és nekikészült, gyanítom a megerőltető feladat alatt amúgy sem fog fázni a felsőruha nélkül. Hát mit ne mondjak, egy gumiember van ebben a lányban és nem is túl mélyre temetve... Ahogy sikerült magát átküszködnie hamarosan felcsendült bizonytalan kérdése. A lyukhoz hasalva feleltem hangosan:
- Figyelj, átküldöm Parasszal a tartalék elemlámpámat, ő tud tájékozódni a sötétben is, csak toporogj egy helyben, meg fogja érezni a talajon a talpad keltette rezgéseket - válaszoltam megnyugtatóan, majd a cimborám hátára tettem a zseblámpát. - Ha odaér megrángatja majd a nadrágod szárát, a hátán van a két gomba közt. A lámpa fényénél nézz körbe a falon, jó eséllyel van egy elfordítható kar féleség, az ki fogja nyitni ezt az átjárót nekünk is.
Megsimogattam a rákocska kerek fejét:
- Hallottad a feladatot haverom, úgyhogy sok szerencsét...
Paras megrázta magát, majd lassan elindult meg-megállva, hogy betájolja magát Yessi lábának rezgését követve s már ment is a célja felé az elemlámpa...
|
|
|
|
Post by Yessi on Mar 25, 2012 16:04:14 GMT 1
Elkezdtem toporogni ahogy Boris mondta.
~ Add Istenem, hogy ne lépjek rá! Akkor a tökéletes lábamat megollózná! ~ gondoltam magamban. Végül nem léptem rá Paras-ra.Meghúzta a nadrágom szárát. Én meg elvettem az elemlámpát.
- Köszi Paras - mondtam a Pokemon-nak, felálltam, és bekapcsoltam a lámpát. Megtaláltam azt a kart és meghúztam. Nagy morajjal, de kinyílt a titkos átjáró. Utána, mentem ki. Újból ugyanaz történt. Középen szinte elfogyott a levegőm, de végül nem hagytam ott a fogam. Gyorsan felkaptam magamra a kabátom. Nagyon fáztam már!
- Na akkor menjünk tovább! - mondtam vigyorogva.
|
|
|
|
Post by Boris Usaghi on Mar 25, 2012 16:22:20 GMT 1
A lány ténykedése nyomán felnyílt az eleddig titkos átjárót elfedő falszakasz, egyszerűen félrecsúszott az útból a szikla és jégtömeg egy része, valamiféle ügyes, rejtett mechanika mozgatta, feltehetően az egykori hajóács keze munkája. Természetesen ott maradtam amíg Yessi és Paras visszatértek s a lány visszavette a kabátját a kezemből (nem hagytam a földön, hiszen akkor a havas ruha csak még jobban lehűtené és átnedvesítené a többi ruháját is). A vigyorából sütött az életvidámság és őszinte öröm, ami még rám is átragadt. Nevetve bólintottam és előre indultam, hiszen azért ha bármi baj van, akkor csak én vagyok az edzettebb harcművész, vagy mi.
Alig tettem pár lépést már meg is torpantam döbbenten, olyannyira hirtelen, hogy Yessi a hátamnak ütközött. Megdöbbenten mutattam magam elé a lámpafényben. A lány tekintete követte a fényt és azt hiszem ő is meghökkent. Egy roppant méretű szakadék előtt álltunk, amelyen mindössze egy rettentő szűk, pallószerű jéghíd vezetett át. Vastag volt ugyan lefelé, nyilván megbírna belőlem is vagy akár 5-6-ot is, Yessi nem is lehet kérdés, de oltári keskeny volt. Még Yessi talpa is szélesebb talán ennél, vagyis csak egymás elé helyezve a bokánkat egyensúlyozhatunk rajta, ami, tekintve, hogy jégből van és felette csúszik, némileg ön- és közveszélyes mutatványnak ígérkezett. A lányra pislogtam:
- Hát, aki itt lezuhan, annak vége... - morogtam.
|
|
