Bátorsági próbák! A szív szava zengjen!

[Aura]

Nagyszerű. Véletlenül pont olyan helyre tudtunk keveredni, ahol jég hátán jég van! Csak beleborzongok, ha ilyen helyekre kerülök. Naga ennek ellenére merészen felszegte fejét, mintha azt mondaná: "Ejj, hogy félhetsz egy ilyen nyugis helytől?! Itt otthon érzem magamat!" Hogy vághat ilyen fejeket rám, mikor majd' megfagyok? Ráadásul a jég neki is árthat, félig föld típus lévén. Ennek ellenére tényleg úgy érezte magát, mint otthon. Igen, otthon, édes otthon, amitől jó messze vagyunk. Már-már kezdtem bánni, hogy eljöttem. Bele se merek gondolni, mily messze lehetünk az Őrzőktől, Daimon-éktól, a családomtól. Tudatában annak, hogy már nem fordulhatok vissza, inkább elhatároztam valamit: leküzdöm a jég típus iránti félelmemet, ami sose szűnt meg nagyjából születésem óta. Rühelltem a telet és a hozzá fűződő dolgokat. Mindig ezt mondtam: "Inkább elolvadok egy vulkán közelében, semmint megfagyok a távoli sarkon!" Tudtam most már, jól beszéltem akkor. A lételemem inkább a tűz. A víz és a hideg elemek - hajam színétől függetlenül - taszítanak. Úgy tűnt, bármit is próbálok csinálni, nem jön össze. Különösen ilyenkor, amikor egy jégbarlanggal nézek farkasszemet, s nem volt más választásom, minthogy áthaladjak rajta. Naga - sántítós lába miatt - inkább felettem röpködött, mint egy víg lepke és vidám dúdolásázással próbálta oldani feszültségemet, kisebb-nagyobb eredménnyel. Kicsit se vigasztalt, de legalább nem hagyott egyedül a hidegben.
- Ha lenne bundád, jól jönne. - mondtam. - Legalább melegíthetnél!
Naga nevetésszerű hangot adott ki és folytatta a dallamát, miközben kisebb légi manővereket tett meg a levegőben. Szerencséjére a barlang belsejéből egy hűvösebb áramlat fújt, ami elősegítette siklását, így még szárnycsapásokat se kellett megtennie, miközben már a tágas, de igen fagyos barlang belsejét jártam, Naga átszelte azt. Közben számtalan jég típusú pokémont pillanthattam meg, akik vagy barátságosan, vagy udvariatlanul, vagy nem is figyeltek ránk, úgy köszöntöttek. Gombócot éreztem a torkomban, amit le akartam nyelni, akárcsak a nevetséges félelmemet is. Közben mertem remélni, egyik se fog ránk ugrani, csak mert áthaladnánk. Lassan haladtunk azt elmondhatom, miközben a szememet inkább a szórakozó Vibrava-n tartottam. Úgy tűnt, ő semmi se rémíti el.

[Rodolfo Valentino]

Be kell vallanom, hogy még sose jártam ilyen hűvös hangulatú helyeken, amik szó szerint értendőek. Kami meg se érezte, így egészen meglepődött, amikor az öltönyöm feletti ruharéteget magamhoz szorítom. Az Arcanine közelebb lépett hozzám, hogy legalább a nyugatról érkező fagyos szelet felfogja. Némán, hálásan rátettem kezemet a kutya oldalára, amire az elégedetten lehunyta szemét, farkát lassan össze-vissza lóbálta, fülét kölyökként "lecsapta", s hunyászkodó pillantást vetett rám. Már csak a nyüszítés hiányzott, ám azt visszatartotta. Ennyire azért volt büszkesége, mint minden más vadon élő pokémonnak, aki beidomult az ember szolgálatára. Bár akik önszántukból csatlakoztak hozzánk, látszólag nem egészen hódoltak be, de el lehet mondani, javarészt a mi "fegyvereink". Bizony, vannak olyan könyörtelen emberek, akik fegyvernek használják hűn szeretett társainkat, a pokémonokat. Ezeket az embereket jobb elítélni és legyőzni, mint csatlakozni hozzájuk. Ám nem is olyan kevesen ezt teszik. Ilyenek például a Rakéta csapat emberei, vagy az egész Plazma Csapat! Ők a legendás sárkányokat, Reshiram-ot, Zekrom-ot, Kyurem-et akarják elfogni. Létrehoztak egy Genesect nevezetű igen erős pokémont, mindössze néhány őskövület segítségével. A pokémonok érző lények, nem pedig pusztító fegyverek! A tudat, hogy ezt valakinek be kell szüntetni, a bátorsági próbák megtételére sarkaltak a gondolatomban. A jégbarlang jó célpontnak tűnt, már csak azért is, mert csak abban lehetett kijutni a hideg területről. Kami szorosan mellettem haladt, anyai ösztöneire hallgatva. Amikor már a barlangrendszerben járkáltunk, a nőstény Arcanine a levegőben szimatolt. Úgy tűnt nem vagyunk egyedül, s már én is kezdtem érezni. Valaki vagy valami előttünk járt csupán néhány méterrel, de még nem lehetett megbizonyosodni annak létéről. Kami morgolódni kezdett.

[Aura]

Amint mentünk, néhány méterrel mögülünk egy acsargó morgásra figyeltem fel. Naga abbahagyta a szórakozást és feszülten nézett jobbra-balra, keresvén a közeledő probléma forrását. Leszállt a jégre, egyenes testtartást vett fel, farkát az égnek szegezte, ahogy két pár szárnyait is. Már készült volna egy sziklasír támadásra, amikor a figyelmem egy nyüszítésre összpontosult. Ekkor minden félelmem tovaszállt és szívem legmélyebb érzése arra sarkalt, hogy nézzem meg, ki vagy mi az. A barlang falai kis vájatokat rejtettek és az egyikbe éppen egy Eevee szorult be. Minden bizonnyal egy Glaceon kölyke lehetett, de annak se híre, se hamva! Nem gondolkodhattam az ilyen dolgokon, mert minél jobban küzdött az Eevee, annál inkább rosszabbra fordult a helyzete. Egyrészt mert a zajos viselkedése felkeltheti a nagyobb... jég... pokémonok figyelmét és támadhatnak. Odaléptem a szerencsétlen kis Eevee-hez. Naga odatotyogott mellé és a maguk nyelvén elkezdtek kommunikálni. Nem tudtam pokémonul, szerintem senki fia se. Valamiről beszéltek, ennyit következtettem le. Néhány pillanat erejéig csak társalogtak, amitől a kis Eevee nyugalomra lelt, így készen állhattunk arra, hogy a bajbajutottat kiszabadítsuk jégbörtönéből. Onnantól kezdve nem is foglalkoztatott az az acsargó morgás, ami pár perce mögülünk érkezett és a jég pokémonok jelenléte se, melyek bármely pillanatban rajtunk üthetnek. Ennek az Eevee-nek a biztonsága most mindennél fontosabb volt. Mikor Naga készen állt, elülső lábait a résbe helyezte, Eevee két oldalán.
- Rendben van, Naga, most használd a sziklasírt! - adtam ki az utasítást a Vibrava-nak.
Naga minden izmát, minden ízületét megfeszítette és alkalmazta a sziklasírt. Ennek köszönhetően a rés elkezdett tágulni, ami nőttön nőtt, még ha lassan is, de végül Eevee kitudott jutni onnan. De meg volt a maga ára is: négy az álmából ébredt Snorunt dühödten támadta meg Naga-t jeges széllel. A Vibrava tartotta magát, ám a jég típusú támadások nagyon hatékonyak voltak a fajtájával szemben. Vissza is támadt a sziklasírral, aminek következtében a Snorunt-ok a hátukra estek, de még így is küzdeni akartak. Eevee félelmében hátrálni kezdett. A kezembe vettem a kölyköt, miközben Naga fenyegető morgásokkal próbálta távol tartani tőlünk a felzaklatott jég pokémonokat, kevés sikerrel.

[Rodolfo Valentino]

Harc és egyéb tevékenységek zajára lettem figyelmes, amely a korábbi hang irányából érkezett. Kami még jobban morgott, így kénytelen voltam nyugtatóan az oldalát simogatni, feszültségoldás gyanánt. Arcanine ismét beleszagolt a levegőbe, s onnantól kezdve nem tudta magát türtőztetni: előrébb rohant. Szilajul ugrott egyet kettőt, míg meg nem bújt egy jeges szikla árnyékában. Odáig követtem, s vele együtt néztem az eseményeket. A zaj forrása egy lány volt, aki egy Eevee-n próbált segíteni társával, a Vibrava-val. Elég bátor dolog egy olyan pokémonnal idejönni, ami nem bírja a jeges támadásokat. Vagy éppen botor? Nem tudtam mit higgyek, nem is ez a fő. A Vibrava a sziklasír támadását használta a résen, ahova az Eevee kölyök beszorult. Ennek köszönhetően a lyuk folyton-folyvást tágulni kezdett, ezáltal a kicsi pokémon is kijuthatott. De mindennek megvolt a maga kára is: a zajos mentőakció felébresztett négyet a Snorunt-okból és megtámadták a jeges széllel. Vibrava állta a sarat: visszatámadt a sziklasírral, így azok a hátukra estek. De nem is hevertek sokáig ott, mert egyből felálltak. Az egyik már támadt is egy jég agyarral!
- Kami, védd be kérlek Vibrava-t és a gazdáját egy láng kerékkel! - mondtam az Arcanine-nak.
Kami egyet pislogott, s biccentvén egyet tette, amit kellett. Felugrott arra a sziklára, ami mögött pár pillanattal ezelőtt megbújtunk és elbömbölte magát. A Snorunt-ok megrémültek a nőstény Arcanine láttán, de így se féltek támadni. A csapatuk egyik fele felénk, míg a másik a lány és a Vibrava-ja felé tartottak a jég agyarral. Kami bukfencet vetett a levegőben, s elkezdte alkalmazni a láng kerék támadást. A jég és a tűz brutális erőháborút vívtak. A két Snorunt kitartóan tartották vissza az Arcanine-t a jég agyarral, amit még megtoltak egy-egy fejeléssel. Nem tudtam pontosan, mi fog ebből kisülni, de végül egy olyan taszítóerő jött létre, ami a falnak lökte a Snorunt-okat, Kami pedig hátra szaltót írt le a levegőben, majd ismét a sziklán találtam. Előmásztam a "búvóhelyemről".
- Még nem érünk rá megbeszélni, kik vagyunk. - mondtam a lánynak. - Először verjük le őket, utána beszéljünk.

[Aura]

Egy bősz üvöltés rázta meg a barlangot. A Snorunt-ok mögött egy hatalmas Arcanine bukkant fel, ami egy kiálló jeges sziklán állt. A jég pokémonok fele a tűz kutyára támadtak a jég agyarral és fejeléssel, míg a másik kettő Naga-ra. Arcanine a láng kerékkel verte vissza a Snorunt duó támadásait, akik még fejelést is alkalmaztak. Lökéshullám közepette a két térfél eltávolodtak egymástól: a Snorunt-ok a falnak estek, míg a nagyszerű színben lévő Arcanine visszaszökkent a sziklára, egy hátra szaltó keretében. Közben a Snorunt négyes másik fele éppen Naga felé tartottak. A jég agyarral rohamozták a földsárkányt, aki még épp idejében felszállt. Az ellenfelek bosszankodóan ugráltak Naga után, ám nem érték el. A Vibrava rám nézett, s várta a parancsokat. Az Arcanine sziklája mögül előlépett egy délceg férfiú, aki kinyilatkoztatta, hogy a küzdelem után beszélnünk kell.
- Rendben van, de igyekezz! - nyugtáztam. - Naga, hallottad? Spurizzunk és üssük ki a Snorunt-okat. Kapd fel az egyiket, miközben harapod és dobd neki a társának!
Naga egy látványos légi csavar mutatvány közepette támadt és szájába kapta az egyik Snorunt-ot. A harapás megsebesítette, de a jég pokémon ettől még bosszúsabb lett és akaratosan próbált kiszabadulni Naga fogainak csávából, miközben a porhavat alkalmazta. Az idő hűlni kezdett, ami a Vibrava-t kezdte megviselni. Naga gyorsan a társának vágta a porhavat előidéző Snorunt-ot. Úgy tűnt, még mindig akartak a "jóból".

[Rodolfo Valentino]

A lány nyugtázta a kijelentésemet. A Vibrava - amit Naga-nak becézett - habozás nélkül támadt annak ellenére, hogy orbitális hátrányban van a Snorunt-okkal szemben. Az egyikőjüket felkapta és a harapással csócsálta, miközben az áldozat a porhóval hűtötte a kedélyeket, amit Kami is megérzett. Egy-két hópehely éppen az orrára hullott. Frusztráltan rázta le onnan, valamint füleit ingerelte valami, bár lehet, hogy csak kedve volt azt csinálni. Minden esetre a felénk érkező következő fejelés éppen az Arcanine alatt levő sziklát célozta. Meg kellett hagyni, kemény fejük volt a Snorunt duónak: a szikla darabokra hullott a fejeléstől és a következő rohammal mellkasba vágták Kami-t. Az oldalára dőlt kutya pokémon kihívóan szemezgetett a jeges társasággal. Ám váratlanul a korábbi ütközéstől a fal repedezni kezdett, amely a mennyezetig hatolt. A lány és az Eevee poronty feletti jégoszlopok instabilak kezdtek lenni és fennállt annak veszélye, hogy azok felnyársalják őket.
- Kami, odanézz! - kiáltottam. - Vidd el onnan őket, mielőtt nagyobb baj lesz!
Rémülten nézett a bajba jutottakra. A jégoszlopok már-már elkezdtek leszakadni helyeikről. Kami misem törődött haragosaival, halált megvető bátorsággal termett a lány és az Eevee mellett. Feltessékelte őket a hátára. Mire bármit is reagálhattak volna, bátorítóan mondtam nekik:
- Ne féljetek, szelíd! Csak ne húzzátok meg a sörényét, azért morcos szokott lenni!
Akár tetszett nekik, akár nem, Kami ő maga tette fel őket a hátára és elvágtázott a pengeéles jégcsapok veszélyzónájából. Az utolsó pillanatban sikerült a mentés, s Kami mellettem állt meg a hátán lévő utasaival. Közben elkezdte a kapcsolatot felvenni Naga-val. Azt tervezte, hogy ki kéne használniuk egymás előnyeit, hátrányait, így könnyebben legyőzhetik a dühöngő Snorunt-okat. A jeges fogadtatás négy tagja még most sem tágítottak tőlünk. Látszólag fűtötte őket a bosszúvágy. Még maga Kami se tűrte az ilyen neveletlen gyerekeket, ezért is fűtötte őt azaz ambíció, hogy megtanítsa nekik a jó modort. Talán ez az oka, amiért Naga-hoz fordult, vagy csak a jól vágó eszét használta? Nos, már hosszú ideje együtt vagyok Kami-hoz, de számtalanszor kitűnt, mint tanulékony pokémon. Számos krízishelyzet olyan bűnözőknek volt az oka, akik profin loptak vagy értékes relikviákat, vagy pokémonokat. Nem csak ösztönös előnyeit, a hallását és a szaglását, de következtetőképessége versengett ezekkel. Be kellett vallni, milyen szép képviselője az Arcanine-oknak, miközben rendkívül okos is. Nem is csoda, mennyi kutya pokémon habarodott bele Kami-ba, ám ő mindet visszautasította. Mire megkérdeztem, miért nem tetszik egyik se - még a "jóképűek se - ő csak felszegte a fejét és a pokémonok nyelvén dünnyögött valamit. Büszkesége minden bizonnyal az igaz szerelem megtalálására sarkalta. Be kellett vallani, ő nem olyan könnyű eset, sőt! Ha egy délceg Mighthyena vagy éppen ugyanolyan Arcanine lennék, nekem se sikerülne meglágyítani ennek a vérbeli anyának a szívét. De ha így folytatja a katonaanya szerepét, sose fogja megtapasztalni a gyöngéd érzelmek fogalmát és nem hallja meg a "szív szavát", ami nem csak az Oroszlánkirály című rajzfilmben hangzik el. Minden szerelemnek van dallama, legalábbis én így érzem, noha én se vagyok egy Adonisz. A szív szavát mindig is kerestem Kami esetében. Azt tudtam, hogy három kölyke született, s kettő egy vírusos fertőzésben pusztultak el, de akkor hol van az apa példány? Ez az, ami mindig is foglalkoztatott a szerelmi helyzete mellett. Csupán feltételezésem van arra, hogy elveszett párja felé mutatja ki lojalitását. Valóban egy igazi Arcanine volt az én egyetlen Kami-m, aki a gyermekeket minden erejével óvta.

[Aura]

Naga páratlan kitartással próbálta távol tartania tőlünk a felbőszített Snorunt-okat. Egész biztos tudhatta, ezzel az életét kockáztatta. Mindig is a biztonságom érdekelte. Emlékszem, mennyi időt töltöttünk együtt. Már akkor is az oldalamat képviselte, amikor még Trapinch volt. A többi lány kigúnyolta a küllemét, mert nem éppen egy Meowth-ra vagy egy Purrloin-ra hasonlított. Úgy gondoltam, nem a külső számít, hanem az, ami a szívben rejlik. Ezzel szerintem Naga is egyet értett. Meghatódva biztattam társamat, aki innentől kezdve önállóan, az utasításaim nélkül küzdött értem és Eevee-ért. A beleélés következtében nem vettem észre, hogy amikor a Kami nevezetű Arcanine láng kerekének és a Snorunt-ok fejelésében létrehozott ellen hullám nekivágta az előbbieket a falnak, az repedést okozott a falon, ami a plafonra kiterjedt. Nagy pechünkre éppen egy jégcsapsor helyezkedett el fölöttünk, ami már-már le akart törni. Ha az eltalált volna, biztosan felnyársal. Ám ez a sors elkerült: Kami odaugratott hozzánk és a hátára parancsolt engem és Eevee-t. Az Arcanine szó szerint felkapott és feltett oda engem és a kölyköt és villámgyorsasággal a gazdája, a férfiú mellett termett. Hálásan megsimogattam Kami oldalát, aki elkezdte felvenni a kapcsolatot az én társammal, Naga-val. Az érdekfeszítően figyelt rá, mintha valami pletykáról folyna a szó. Nem is állt messze valójában a valóságtól: az összefogás eshetőségét mondta el neki az Arcanine. Naga továbbra is árgus szemekkel nézte a már szövetségesnek mondható Kami-t, miközben a magasba ugráló Snorunt-ok elől néha-néha elhajolt a levegőben. Egyetértően bólintott, bár nem olyan határozottan, amit vártam. Egy pillanatig nem értettem miért, viszont végül rájöttem: férfibüszkeség. Nemigen merte elfogadni nők segítségét, mert szerinte az gyengeség és erényeit háttérbe szorítaná. Hát nem tudom, hogy volt maga, Naga vele, de ez az, ami eltereli a figyelmét a harcról, s emiatt veszíthet igazán, és nem a sérült lábától. Kételkedően nézett Kami-ra, amit elkezdtem igazán unni.
- Légyszíves bízz már benne! - vetettem oda. - Tudod jól, hogy minden segítséget szívesen kell fogadni! Használd a sziklasírt és hagyd, hogy Kami tudjon vele kezdeni valamit! - itt a gazdájához fordultam. - Innentől a partneredre bízom. Remélem így megfelel, mert ezzel bármit ki tudsz hozni kedves... - meghagytam a mondat végét a férfiúnak, hiszen még a nevét se tudtam. Az enyémet meg nemigen mondom el, ha ő be nem mutatkozott. Ez az etikett alapvető szabálya!

[Rodolfo Valentino]

- Rodolfo Valentino - egészítettem ki a mondatát. - De hívj csak Rolf-nak, oké?
A lány megköszönte a segítséged Kami-nak. Mikor megsimogatta, lecsapta füleit és dorombolásszerű hangot hallatott. Állával hozzásimult a leány vállához, miközben hallgatta Naga reakcióját. Illetve nézte. A Vibrava látszólag visszakozott a segítség elfogadására, amin alig hallhatóan kuncogni kezdtem. Férfiasság, tudtam, miről folyik a dolog. A gazdája végül rávette, hogy alkalmazza a sziklasír támadását, így Kami se maradhatott ki a jóból. Elfeledkezett a hűn szeretett kényeztetéséről és előrébb szökkent. Naga sziklasírja igen gyorsan terjedt, így fel kellett ugrania, nehogy ő is megsérüljön a támadás következtében.
- Kami, növeld a sebességedet az állóképességgel! - adtam ki a következő utasítást az Arcanine-nak.
Egy vakkantással nyugtázta a "vételt". Szökdécselés közben váratlanul megnőtt a sebessége, így ideje se volt leesni. Kami gyorsasága páratlanul szédületesnek bizonyult. Nem csoda, hiszen amikor üldözni kellett valamit vagy valakit, Kami még a leggyorsabb pokémonokkal is felvette a versenyt. Már-már azon filozofáltam, hogy egy pokémon futóversenyre kéne benevezni. Vad hajszák ugyan, de sebességégével és erősségével meg fogja állni a helyét. Bár ez is csak egy elképzelés, amit meg szeretnék a jövőben valósítani. Addig is, Kami fejlődni fog mind a gyorsaságban, mind az erősségben, míg egy olyan nyomkövető harcossá válik, aki a rossz életűeket fogja űzni. Legalábbis bíztam benne. Ha eddig remekelt, miért ne folytatná pályáját? Bár néha a napokban mintha lelombozni láttam volna. Ki tudja, talán a párja hiányzik neki. Akármennyire is voltam vele, nem pótolhattam igaz szerelmét. Lelombozó látvány búsnak látni, amiért nem enyhítettem fájdalmát. De minden erejét beleadta a harcokba, mintha el akarná felejteni a nehézségeit, eltörölni azokat. Talán ezért is küzdött harci szellemmel, illetve a gyerekekhez is ezért ragaszkodott, mivel ezzel szemet hunyhatott a párja elvesztésével kapcsolatban, ami még nem mutatta meg önmagát nekünk. Ki tudja, lehet, hogy meghalt vagy éppen Kami-t keresi a leégett erdőben? Ennek ellenére a nőstény Arcanine távol tartott engem és önmagát régi otthonától. Nemigen akart visszaemlékezni azokra a fájdalommal teli időkre, mikor a mancsai között halt meg két ivadéka és az utolsó majdnem ugyanúgy végezte. Kami talán fiai emléke miatt is tartott velem utam során, hogy a lelki sebeit eltüntesse. Látványosan harcolt, nem vitás. A gyorsaságának hála egy kicsit se ért a sziklasírhoz. A jelet vártam addig is. A Snorunt-ok menekültek a kialakuló kombinált támadás elől. De éppen akkor érkezett Kami pontosan a sziklasír középpontjába a levegőben.
- Itt az idő, gyújtsd be a sziklákat a láng kerékkel! A szív szava zengjen belőled, Kami! Hadd lássam, mik a te valódi érzéseid!
Kami elordította magát, majd elkezdett erőteljes bukfenceket leírni a levegőben, végül egy mind eddiginél gyorsabban forgó támadást aktivált. A gyors forgásának köszönhetően a lángkatarzis is átlagnál erősebb volt. A sziklasíron belül megtett öt-hat kört oly sebességgel, ahogy csak tudott. Ez elég volt ahhoz, hogy a sziklákat megolvassza, amik elöntötték a Snorunt-okat. Nemigen bírták a forróságot, ahogy a barlang se, s félő, ránk fog omlani. Amerre menni kellett, egy jéghíd volt.

[Aura]

A férfiút Rodolfo Valentino-nak hívták, de kérte, hogy csak Rolf-nak szólítsam.
- Rendben van. - nyugtáztam. - Aura Daimon, személyesen.
A partnere, Kami, az Arcanine felugrott a magasba, miután Naga alkalmazta a sziklasírt. Erőteljes láng kerék támadásba kezdett, miután kellőképpen felgyorsította magát az állóképességgel. Bizonyára mély érzelmei fűzték össze Rolf-al: a szavai talán valamilyen módon hatottak Kami érzéseire, amiért a láng kereket erőteljesebben alkalmazta. Mire lehuppant a sziklasíron belül, Naga felszállt onnan. Kami tett öt-hat kört olyan gyorsan, ahogyan csak bírt. A sebességnek hála a láng kerék forrósága is emelkedett, így a sziklák teljességgel elolvadtak. A már folyékony kőzet a Snorunt-okat eléggé megviselte, úgyhogy inkább menekülőre fogták a dolgot. Ám ezzel a kombinációval árat is kellett fizetnünk: a jégbarlang teteje elkezdett omladozni a forróságtól, úgyhogy nekünk is menekülni kellett. Amerre tudtunk, egy jéghíd volt, tehát sietnünk kellett. Naga leszállt mellém és tervezte a felszállást. A hátamra mászott, lábaival körbeölelt és ahogy idejöttünk, ugyanúgy szállított, csak nem olyan rémisztő magasságban. Közben a szívem mélyén rettentően dobogott, miközben magamhoz vettem a kis Eevee-t, akin ha múlhatott, már rég megállt volna a szíve. Naga nyugtatóan "dorombolt" neki a maguk nyelvén, amitől valamelyest megnyugodott a kölyök. Mi alacsonyan szállva elindultunk a jéghíd felé, mert Rolf és Kami minden bizonnyal jönni fognak egymást segítve. Amint a jéghídhoz értünk, a szűk barlang hirtelen olyan tág lett, mint két templomnak a belseje. A tetőn halvány fényfoszlány szűrődött be. Először jó ötletnek tűnt, de rá kellett jönnünk, hogy túl szűk a kiféréshez és emellett Rolf-ot nem hagyhatnánk ilyen helyzetben hátra, mert az nem lenne helyénvaló. Hátranéztem: a folyékony kőzet folyton folyvást olvasztotta a jeget, így abból mindig több lett, ami nemhogy más irányba folyna, de minket követett! Naga egy kicsit se rettent el: ha rajta múlna, visszafordulna viaskodni vagy leállítani a jég pokémonok érdekében a már lávafolyamnak nevezhető természeti jelenséget, ám az én és a kis Eevee biztonsága jobban érdekelte. Közben a tekintetén látszott, hogy már Kami-ért is aggódott. Nem habarodott belé, de összefűzte őket a szövetséges gondolat, amit pár perce tettek meg. Mellesleg ez szerinte a minimum, miután megmentette őt a Snorunt-októl.

[Rodolfo Valentino]

Végül a lány is bemutatkozott, Aura Daimon személyében. Valahogyan a vezetékneve ismerősnek tűnt, mégse emlékszek vagy nem vagyok vele tisztában, honnan, miként, milyen okból ismerős. Sok-sok könyvet olvastam régi, legendákba illő családokról, de az én emlékezetem sincs úgy kiélezve, hogy minden dologra emlékezzek. Az idő nemigen volt alkalmas az elmélkedésre a régi családokkal kapcsolatban: a folyékony kőzet egyenesen felénk tartott és miközben a jeget olvasztotta, a mennyisége nőttön nőtt. Aura Naga segítségét vette igénybe: a Vibrava a hátára "mászott" és lábait odaszorította a lány oldalához és teljes sebességgel a jéghíd felé repült. Jómagam pedig Kami hátára pattantam és megsimogatván az indulásra sarkalltam. Az Arcanine hosszakat, erőteljeseket lépett futás közepette. Nem tudtam pontosan, meddig fogja tartani az iramot Naga-val, hiszen nem rég küzdött meg néhány igen erős Snorunt-al, ráadásul a korábbi láng kerék támadása minden bizonnyal kimeríthették. Már - ugyan halkan - a fáradságtól fújtatott. Egy-két oldalba ütéssel biztattam, ami úgy tűnt, motiváló hatással volt Kami-ra. Ám mikor a jéghíd közepénél jártunk és megláthattuk, milyen tágas ez a barlang, elvesztette az egyensúlyát a jégen. Hiába is rendelkezett éles karmokkal, amikkel fent tudta volna tartani magát a csúszós talajon, nem sikerült neki. A jéghíd peremén csúszkált egy ideig, végül azon kellett megkapaszkodnia, amin enyhíteni kellett: előrébb másztam Kami hátán, hogy az egyensúlya az elülső részébe koncentrálódjon. Arcanine küszködve lógott a jéghíd peremén. Karmait olyannyira kifente, amennyire csak bírta. A csúszós jégtáblába kapaszkodva mély karcolásokat hagyott az erőlködés következtében. A kutya pokémon hátrafordult, karomnál megragadott és földobott a jéghídra. Mindketten a közeledő kőzet felé fordultunk, ami pillanatról pillanatra egyre közelebb került hozzánk. Már a hídon futott végig, ami instabillá tette azt. Nem csak repedezni kezdett, ráadásul a negyedénél ketté akart válni az egész híd, így fennállt annak a veszélye, hogy odaveszünk. Kami végül fel tudta tornázni magát mellém. Szaporán vette a levegőt: az erőlködés végleg kimerítette, így csak kocogni tudott mellettem. Szerencsére még idejében tudtunk a híd végébe érni. Aura-ék mivel repülve jöttek, hamarabb érkeztek meg minden bizonnyal. A lávának köszönhetően a híd teljesen leszakadt, de még mindig problémákat okozott. Már utasítottam volna Kami-t, hogy a lávát válassza el tőlünk egy sziklafallal, amit úgy tudhatott volna elérni, ha a láng kerékkel leomlasztja az oromzatot. Ám erre nem volt szükség: a legnagyobb megdöbbenésünkre egy eddigi ismeretlen pokémon bukkant fel. Egy két lábú fegyvernek lehetne mondani: kezei két késre hasonlítottak, homlokából egy hosszú penge állt ki. Ijesztő benyomást tett első látásra, ám nem hadakozni jött ide, hanem segíteni. Kezeit keresztbe emelte és a Guillotine nevezetű támadást aktiválta. Ennek következtében a pengék megnyúltak. Az ismeretlen pokémon nindzsaként szökkent fel az oromzatig és az ott levő sziklákat ádázul ütötte, míg azok a láva útjába zúdultak. Ezek a szikladarabok jóval masszívabbak, erősebbeknek bizonyultak a jégnél. A láva nem tudott áthatolni a barikádon, s a már kettészakadt jéghídról lefolyt. Nagy szerencsénknek és az ismeretlen pokémonnak köszönhettük életünket. Bántam azt, hogy sose ismerkedtem meg egy professzorral, aki adhatna egy PokéDex-et. Minden áron meg akartam tudni, miféle pokémon mentett meg bennünket. Ránézésre fém típusúnak tűnt, bár addig nem mertem következtetéseket levonni, míg nem tudok semmit se a pengés pokémon mivoltáról.
- Minden esetere köszönjük a segítségedet - mondtam és fejet hajtottam előtte. - Aura, lenne tipped, ki vagy mi ez a pokémon? - itt a lány felé fordultam. Közben Kami összeszedte magát az előbbi hajszából és a maga nyelvén ő is köszönetet vakkantott az ismeretlen pokémonnak. Az szerénykedve duruzsolt, noha megtartotta ijesztő benyomását előttem. Kami alaposan megszaglászta, vizsgálgatta megmentőnket. Az látszólag türtőztette, hagyta a vizsgálgatást, noha nem tűnt ezzel kapcsolatban barátságosnak. Kami is inkább megtartotta tőle az öt lépés távolságot. Mertem remélni, hogy nem itt fognak összetűzésbe keveredni.

[Aura]

Észre se vettük, Rolf és Kami mekkora veszélybe kerültek, amikor megcsúsztak a jeges hídon. A nőstény Arcanine látszólag minden erejével küzdött, hogy önmagát és a hátán lévő férfiút mentse a bajból, ami vészesen közeledett feléjük, a láva formájában, mely elkezdte felemészteni a hidat. Kami feldobta Rolf-ot arra, s továbbküzdött az életéért. Végül sikerült felmásznia, de onnantól kezdve a fáradság miatt csak kocogni tudott a partnere mellett. Szó szerint versenyt kellett futniuk az idővel, és nem sokára be is értek bennünket. A láva ugyan félig leolvasztotta a jeget a hídról, még mindig felénk tartott. Mire Kami bármit is tudott valamit tenni az oromzatnál, egy ismeretlen pokémon meg is tette azt. A Guillotine technikájával erős sziklákat hasított le a plafonról, amelyek elállták a lávaförgeteg útját, így felsóhajthattunk. Naga letett a földre, s elengedett. Ő, ahogy Kami is, a maga nyelvén megköszönte a pengés pokémonnak a segítséget. Rolf-ot érdekelte, miféle lehet ez a példány, de attól tartottam, én se tudok többet nála.
- Sajnos nem tudom. - feleltem. - De nem számít, azt hiszem. Neki köszönhetjük az életünket. És mivel nincsen PokéDex-ünk, nem tudjuk behatárolni, milyen pokémon lehet. Majd megtudjuk, amint lesz rá alkalmunk. - itt hunyorítottam egyet.
Számomra is feltűnt az, hogy félig-meddig acél típusú lehetett az idegen pokémon. Kami-val ellentétben Naga próbált fele szimpatizálni, barátkozni. A nőstény Arcanine furcsa módon megtartotta a tíz lépés távolságot. Valamit érezhetett, noha nem tudni, mit, legalábbis fogalmam sem volt róla. Engem furcsállt a dolog, főleg az, hogy miért mentett meg? Minden bizonnyal oka lehetett. Talán egy viszonoztatással el akarná érni azt, hogy valamiben segítsünk neki? Nem, az lehetetlen. Nem hihetek olyan dolgokat el, amik nem is valós alapúak. Ahhoz jobban kéne megismerni az illetőt, ami ebben az esetben egy pokémon. Ahogy vannak jó vagy rossz emberek, úgy a pokémonok is beoszthatók ilyen "csoportokba". Ez a példány jónak tűnt, s nem az ellentétnek állított be, mert akkor simán ránk omlaszthatta volna azt a fergeteg sziklát a Guillotine-al. Ahogy Naga-t néztem, bízott benne annak ellenére, mennyire gyanakszik egyes személyekben, akik nem állnak jól a szemének. A Vibrava - akárhogy is reagál rá az idegen - barátságosan állt hozzá.

[Rodolfo Valentino]

Még Aura se tudta, miféle pokémon lehet ez. Naga közelítését valójában nem is rosszul fogadta, mégis furcsállóan pillantott pokémon társára. Fején lévő penge fényesen megvillant, amitől Kami is megrettent. Meglepődtem a reakcióján. Az előbb még kedvesnek tűnt ez a pokémon, most pedig bizalmatlan lenne velünk szemben? Pislantottam kettőt, amikor a pokémon mellére néztem: a nyakában egy levéltároló hengert vettem észre. Amint oda akartam hajolni, bizalmatlanul maga elé tartotta bal késszerű karját. Nyugtatóan suttogtam neki néhány bizalmat keltő szavakat. A pokémon kissé meglepődött, de a védekező pozícióját felfüggesztette, s megengedte, hogy elvegyem tőle a levélhengert. Kivettem a benne levő papírost és hangosan elkezdtem felolvasni, hogy Aura is megtudjon valamit: Köszönöm, hogy kegyeidbe fogadtad Pawniard-ot. Én már nem tudok róla gondoskodni, mivel nincs sok időm hátra. Egyedül nemigen fog életben maradni itt, a félreeső vidékeken, ahol a fű is sárgán nő és társai fel se lelhetőek. De jól vésd eszedbe: egy sötét-acél típusú pokémonnal jól kell bánni, akárhogy is próbálsz ráhatni. Pawniard hűséges azokhoz, akik igazán megérdemlik, ám óvakodj a képességeinek lebecsülésében, mert könnyen megharagszik! És természetesen viseld gondját, ahogy más pokémonodnak is. Szükség van rá. A levél végére elkerekedett szemekkel néztem Aura-ra.
- Na ez nagyszerű - mondtam rekedtes hangon. - A tudtom nélkül rám bíztak egy olyan pokémont, aminek a fajtáját nem is ismerem!
A Pawniard-nak nevezett pokémon meg sem hallotta korábbi megjegyzésemet. Odalépett Aura-hoz és felugorván kivette a kezeiből a kis Eevee kölyköt, majd letette a földre. Elkezdtek beszélni valamiről, aminek következtében az Eevee szaglászni kezdett, végül elrohant. Minden bizonnyal tudhatta, merre kell mennie, hogy hazamenjen. Ez a Pawniard a kemény külsejében meleg szívet takart, amit nemigen mutatott meg másoknak. Minden bizonnyal félt, hogy ettől sebezhetővé válik. A gondolataim derűlátóak lettek annak tudatában, hogy Pawniard nem is olyan rossz természetű pokémon. S természetesen a hipotézisem igazának is örültem, miszerint félig acél típusra tippeltem. Ám nem érhettünk rá gondolatokban merengeni, hiszen még ki kellett jutnunk a jégbarlangrendszerből, ami nem lesz könnyű feladat.

[Aura]

Rejtély övezte ezt a pokémont, míg Rolf észre nem vett egy levélhengert, ami a nyakában lógott. Sikerült elvennie, miközben nyugtató szavakkal higgadta le a nyugtalankodó, bizalmatlan pokémont. Amint ez sikerült, a hengerből előhúzta a levelet és hangosan felolvasta. Aki megmentett, az nem volt más, mint egy Pawniard. Az előző gazdája a levél szerint nem tudott már társáról gondoskodnia, így inkább arra a személyre bízná, akivel útja során találkozik, legalábbis ez szűrődött le az egészből. A levél mindent elmagyarázott egy Pawniard vérmérsékletéről, ami minden bizonnyal Rolf-nak szólt. Őszintén szólva kissé ledöbbentette a tudat, hogy még egy pokémonról kell gondoskodnia. Ezalatt a Pawniard kikapta a kezemből a kölyök Eevee-t és letette a hideg földre. Beszélt vele egy-két sort, végül a kicsike hazaszaladhatott. A tudat, hogy tudja, hogyan talál haza, nagyon megnyugtatott. De nekünk is ki kellett valahogyan jutnunk ebből a barlangból. Mi ugyanis nem leszünk Glaceon-ok, és nem is vágytunk rá. Főleg én, aki szinte rettegett a jég pokémonoktól. Kirázott a hideg, amin Naga látszólag jóízűt mulatott, s leszállt a vállamra. Erőt vettem magamon és felsóhajtottam.
- Na jó, menni kéne, de rögtön - folytattam a beszélgetést. - Rolf, ha már a te pokémonod, nem kérnéd meg, hogy vezessen ki vagy valami?
Nem éppen az az udvarias megszólításom volt, de még ő se érthette, mennyire rossz nekem hideg helyeken lenni. Úgyhogy bármit megtettem volna a jégbarlangból való távozás érdekében. Naga most komolyan megerősítette szavaim erejét: nem csak azért, mert neki is árt a jég, de úgy tűnt, értem is kezd már komolyabban aggódni. Jólesett a Vibrava, azaz a barátom törődése. Megsimogattam a fejét, majd elővettem a labdáját. Elég nekem szenvedni, nemhogy neki is. Visszakozott ezzel az ötlettel: paranoiája azt diktálta, rajta kéne tartania a szemét Rolf-on, Kami-n és a Pawniard-on. Megdöbbentett a két korábbi személyre vetett kételkedés. Pawniard-ét esetleg megérteném, a mogorva természete miatt, ám miből gondolhatná azt, hogy a férfiú és anyáskodó Arcanine-ja bántanának? Ezt sose értettem Naga-ban, s nagy valószínűséggel nem is fogom.

[Rodolfo Valentino]

Nem maradhattunk ott, s ezt Aura is így érezte, noha nem éppen a legszebben válaszolta le. De mire bármit is reagálhattam volna, Naga megerősítette véleményét. A Vibrava-tól kitelt az, hogy féljen legfőbb gyengéjétől, a hidegtől és a jégtől, ám úgy festett, ez gazdájára is kisugárzott. Aura visszahívta Naga-t, nehogy ő is tovaszenvedjen. Én is meg akartam tenni ezt Kami-val, ám az Arcanine visszautasította ennek lehetőségét. Kezdte összeszedni magát, bár még így is megviselt volt az erőlködéstől. Amint a hajsza véget ért, fáradt kutyaként hevert le körünkben. Igen büszke voltam arra, mekkora elszántság lakozik ebben az Arcanine-ban, s ez többször is megnyilvánult. Pawniard-ra néztem, miután Naga-t visszahívták a labdájába. A pengés pokémon egy pillanatig szétnézett rajtam és Aura-n, végül biccentett, s nyilván a kijárat felé vezetett. A dolgok nyugodni látszódtak: egy jég pokémon se kívánt megküzdeni velünk, vagy csak Pawniard-tól féltek? Ki tudja... Minden esetre nagyon hálásak lehettünk ennek az eddig nem látott pengés pokémonnak, aki ugyan nem a legbarátságosabb, de hűségét a maga módján fejezi ki. Hála Arceus-nak, még a plafon se akart ránk omlani, és végre valahára kiértünk! Kami mintha új erőre ébredt volna, úgy üvöltötte el magát a rásütő napfényre. Mire megfordultam volna megköszönni Pawniard segítségét, az váratlanul eltűnt! Minden esetre úgy gondoltam, vele még fogok találkozni, ahogy Aura-val is.
- Nos - szólítottam meg. - Ha már kiértünk, mi továbbállunk. Örültem a szerencsének! - azzal felszökkentem Kami hátára és elvágtáztam a napfény felé.