Betty

[Jake Hedgedog]

Tudom, hogy szeretsz pokés rejtélyeket megoldani, így, hogy legyen mivel elterelned a gondolataidat, amíg módszeresen áztatnak a fiúk vödörvízekkel és pacsulikkal, itt egy kérdés: hogyan kapcsolódnak az új bannerben a húsvéthoz a fûben talált ajándékok? Estig várom a válaszokat.

[Attila]

Húsvét alkalmából Tőlem-Neked!



Van nekem egy kis locsolóm,
Kölni nincsen benne,
Ha én azt most elővenném,
Nagy röhögés lenne.

Szabad-e locsolni? Távolság hiányában fogadd ezt a kis történetet tőlem :

A Magicarp strandfürdő. Létezik ennél szebb és nyugodtabb hely? A víz csillogó, a homok aranysárga. Akárcsak a mennyország. Bulbasaur és Gastly (de inkább Bulbasaur) nyaggatására döntöttem úgy, hogy kijövünk ide. Unottan feküdtem a hátamon a tenger partján és bágyadtan néztem, amint a pokémonjaim elfoglalják magukat.
Bulbasaur boldogan építette az ő kis homok pokélabdáját és amikor elkészült vele, Gastly úgy gondolta, hogy vicces lenne, ha bomba módjára beleszállna. Nos mondanom sem kell, hogy ezt a fű pokémon egyáltalán nem tartotta olyan mókásnak, mint a szellem pokémon és vicsorogva közeledett a hangosan nevető gáz pokémon felé.
Jobbnak láttam, ha felállok és közbe avatkozok, még mielőtt valami baj sülne ki az egészből, mikor hírtelen észrevettem Betty-t, aki szintén a tengerparton mulatta az idejét.
~ Hogy lehet, hogy eddig nem szúrtam ki?
Vilámként csapott belém a felismerés, miközben a lányt néztem, hogy ma nem akármilyen nap van: Húsvét, bizony ám!
Hírtelen ötletből adódóan odasétáltam a pokémonjaimhoz és hogy a konfliktust elhárítsam és köszönthessük Betty-t is az ünnephez illően, előálltam nekik a tervemmel:
- Nos figyeljetek skacok, van egy ötletem… HAGYJÁTOK MÁR ABBA A VESZEKEDÉST! – ordítottam rájuk , mivel Bulbasaur meg akarta torolni a homok pokélabda szétrombolását. Mind a két pokémon kicsit duzzogva rám figyelt, így folytathattam a tervemet. – Nos tudjátok, ma van húsvét, és ilyenkor illik meg… Nem Gastly, nem a starnd vizébe kell elvégezni a dolgodat!! Húsvét van Arceus szerelmére, a lányokkal csináld ugyan ezt!
Gastly vigyorogva visszalebegett felém és hallgatta tovább ördögi tervemet.
- Na szóval…

Miután elmondtam a tervem, a pokémonok nagyot vihogtak, majd egyetértően bólintottak felém, hogy benne vannak az összeesküvésben Betty ellen.

A lány édesen aludt a már említett aranybarna homokban, gyönyörű bőrén csak úgy szikrázott a napfény ( na nem azért, mert annyira zsíros volt, hanem mert bekente magát napvédő krémmel), lenge fürdőruhája engedni engedte a testének gyönyörű domborulatait.
Pokémonjait nem láttam, biztos valahol arrább játszadozhattak, de ez csak számomra előnyként szolgált.

Betty alvó teste elől, három igen furcsa, és rosszban sántikáló bizonytalan árny takarta el az éltető napnak fényét. A leányzó mintha mocorgott volna, de ez már nem segített sehogy se rajta, a végzete elkerülhetetlen volt.
Halk vihogások és motoszkálások közepette körbe álltuk a fiúkkal (Bulbasaurral és Gastlyvel) Bettyt, majd mindhárman egy ’’Hórukk!” felkiáltással a kezünkben tartott vödrökből jelentős mennyiségű vizet öntöttünk a békés lányra, aki hírtelen felriadt gyönyörű álmából és ijedten kapkodta az aranyos kis fejét, hogy mégis mi a fene történt.
Az én kajánul vigyorgó arcom hajolt be a két szép, csillogó szemének a látóterébe és boldogan mondtam neki: Húsvét van és nem hagyom, hogy elhervadj kis Bellossom-om.

[Boris Usaghi]

- Paras, most azonnal hagyjál békén! - nyögtem átfordulva a fűben, ahol az álommanó ért és egyelőre nem akarózott kiszállni a karjaiból.
- Paaaras? - hangzott fel a vártnál jóval távolabbról a válasz. Ezen meghökkentem, majd tekintélyeset tüsszentettem is, lévén egy bolyhos fülecske birizgálta az orromat. Felültem, hitetlenkedve bámulva az érdeklődően pislogó kicsi lényt.
- Egy buneary? Jesszusom, ki kötött neked rózsaszín pántlikát a nyakadba? - pislogtam rá. A buneary lelkes örömmel vette tudomásul, hogy felébredtem, majd kis kosarához rohant, amelyben tojások hevertek. Sürgetően integetett a füleivel, hogy menjek már. Minek hord ez kosarat? Nehéz ásítások közepette odaballagtam én is, ahol megmutatta elárvult ecsetét, s a jelenleg egyetlen szem színes tojást a tartóban. Rámeredtem:
- Most csak viccelsz ugye?Te lennél a húsvéti buneary???
Nagyokat bólogatott, majd szomorkásan leült, még a fülei is lekonyultak. Leguggolva mellé megveregettem a vállát:
- Hé nyugi. Mi a baj? Ha tudok, akkor segítek.
- Buneeee - derült fel a nyuszi s már hívott is magával.

Követve a húsvéti szörnyecskét hamarosan egy kis kertes házhoz értünk, ahol ő lendületesen átugrott a kerítésen, én csengetni akartam, de erről kétségbeesetten lebeszélt. Hmm... Na jó, a húsvéti bunearynek mindent, de... Hmm... Hát jó. Nekiálltam magam is a kerítés túloldalára jutni. Csak háromszor akadtam meg út közben, először a gatyám tépte fel a falemez, másodszorra visszacsúszva ott ütöttem meg magam, ami minden férfiembernek több mint fájdalmas, harmadikra meg arccal előre érkeztem a túloldalra. De átjutottam! Míg rá nem jöttem, hogy itt sem vár rám jobb helyzet. Itt ugyanis egy akkora tölgyfa várt minket, ami... Na jó, hogy a frászban hagyhatta ezen FENN a festékeit ez az aranybogárka? Végül is mindegy, felmászni úgyse tudok. Végiggondoltam pokémonjaim közül ki is segíthetne, majd az eredményig eljutva kiszaladt belőlem mindaz, amit jelenleg éreztem, még akkor is, ha húsvétra tekintettel finomított formában:
- Hogy az a... Celadon Cityben napvilágot látott... sikoltozásokba öltöztetett, pincében dajkált, ködmönbe bújtatott, rézhasú, nagyfejű, szultán udvarát megjárt, csőszkunyhóban elrejtett, pikkelypáncélt hordó, fafogú részfűrésszel megsebzett, bronztérdű, repedtsarkú, büdös szájú, ritka fogú, csempeszobában felneveltetett, mocskos, tetves, rabló MARI NÉNI!
A sűrű szitkozódásnak nem várt hatása lett, ugyanis kinyílt az ajtó s kiballagott egy squirtle a házból, aki gyanakvóan szemlélt minket. Nos ezek a teknőcök kb tök egyformák, de ezt arról a gyanakvó tekintetéről megismertem egyből.
- Shanny - lepődtem meg.
- Squir - pislogott vissza, ezek szerint neki is beugrott honnan ismer.
- Ezek szerint ez Bettyék háza? - pillantottam a kékségre.
- Squirtle - bólintott kábultan, azt hiszem kissé gyorsan peregtek az események szegénynek. Szerencsére a húsvéti buneary ott termett és röviden elmagyarázta a helyzetet a teknősnek. Hát igen, a húsvét, az húsvét, még a gyanakvó teknősökre is hat, így gyorsan beszállt a kis kupaktanácsunkba. Erőteljes vízágyúja, na meg jelentős testfelületem becsapódásai a fa törzsébe, megtette a hatását s festék végre lezúgott onnan. Buneary nagy örömmel vette magához, majd a kezembe nyomta a már megfestett színes tojást. Ekkor nyílt az ajtó újfent, s egy megdöbbentően álmos tekintetű, zöldes kóckoronát viselő ifjú hölgyemény lépett ki a házból. Ő rám nézett meglepetten én meg rá. Most mégis mit kéne mondani? Na ekkor repedt meg a tenyeremben a tojáska s kelt ki. Mondjuk... Benne Buneary ajándéka volt, egy üvegcse kölni. Elvigyorodtam:
- Hát... Viridian Forestben jártam, jó sok weedlet láttam, ide küldtek ők engem, locsolnék én kis szentem - fordultam felé mosolyogva. - Kellemes húsvéti ünnepeket!

[Rodolfo Valentino]

Húsvét alkalmából:

Van nálam egy kis pacsuli
Leloccsintom magát
Ha egy kicsi mázlija van
Szereti a szagát!

Tengerpart. Mily festői, romantikus hely és nagyszerű alkalom kívánkozik fel, hogy ifjú hölgyeket locsoljunk le. Hogy miért? Nemtom, olyan hagyomány... Kami nőstény létére nem tartotta igazán jó ötletnek, ám meg is kapta a magáét, amikor egy Wailmer eresztett rá forró vizet! A bálna pokémon nagyot kuncogott és a maga nyelvén mondta Kami-nak: "Kissé száraz voltál. Száraz a gazdádhoz meg... mindenhogy! Legalább szépen fogod tartani magadat a következő locsolásig!" - ezekkel a szavakkal illette meg az ellentétes típusú pokémon az én drága Arcenine-omat.
Na mindegy: ő is kapott a jóból és ezt a felemelő érzést Betty-nek is megszeretném mutatni... höhöhöh. Kiváló alkalom: éppen a tengerparton bóklászott. Úgy tudtam, mindig is kedvelte az ilyen nedves helyeket... főleg, hogy ő is ugyanilyen áztatott lesz! Kami fülébe súgtam tervemet, amit kénytelen-kelletlen követnie. Jobb, ha nem mondom el, mi az, hihihi, inkább a kutya pokémon vázolja: elhajítom a botot, ami után kotor. Nem a sárban, nem is a vízben, de ha nem találja meg, felhasítja tízbe! Amint ráun, rákezd a régi bulijára: a hempergésben. Ez legalább meg is szárítja valamelyest, amint kitalálok valamit, hogy lephetném kedves barátomat. Gondolj, gondolj, gondolj - valahogy úgy festhettem, mint Micimackó. Végül egy élő legenda, Kyogre bukkant fel. A tengeri óriástól megrettentem, de láttam a szeme se rebben. Hanem inkább a segítségét adja: nemtelen jószág volt ugyan, de az biztos: nem szereti, ha a nő megbuggyan.
Felmásztam a hátára, és már mentünk is Betty "kárára". Elmerültünk a habokban, azt hittem felérkezek darabokban. De nem, nem, Kyogre nem olyan volt. Össze is beszélt hű követőmmel, Kami-val, aki folytatta az idétlenkedést, addig tervezgettük az esztelenkedést. De hisz' ez egy zseniális tervnek bizonyult! Kyogre is elpusztulna, ha kiszáradna! Ám nem szabadott vóna lányokat pokémonnal összehasonlítani, hanem inkább slaggal lelocsoltatni a kertésszel, HA lenne olyanom! De nincsen, úgyhogy az épp bőrömet kockáztattam Betty "megmentésével". A lány a vizet nézte, miközben misem tudott a nagy tervről. Kyogre jelzésére felmentünk a felszínre, egyet elbődült és vizet spriccelt a leányzóra. Az ősbálna furcsa nevetésén felderültem, miközben a homokban elterültem. De előtte odaléptem Betty mellé és fülébe csupán ezt suttogtam: "Ázott vagy, mint egy vízi pokémon, de gyönyörű, mint a szomszédom! Kellemes Húsvétot!

[Hope Uprising]

Korán reggel felébredtem, messze-messze jártam,
Tündérország kiskertjéből rózsavizet hoztam.
Na, te kislány, megöntözlek, ma van húsvét napja,
Tündököljön a két orcád, mint a piros rózsa.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebemben is elférnek a piros tojások. ^^

Én ugyan nem jártam Tündérországban még nem jártam, de tündéreket már láttam. Ugyanúgy járnak, beszélnek, viselkednek, ahogy mi, férfiak... legalábbis majdnem. Mi csupán mondjuk a magunkét, míg a tündérek kerekített ajakkal elmondják, mit is éreznek valójában... egyszerűen lenyűgöző. Én mégis odaléptem az egyik tündérhez, Betty-hez. Gombócot éreztem a torkomban, egy kicsit talán el is pirulhattam. Csupán anyukámat öntöztem idáig, ám sose gondoltam volna arra, hogy mással is megtegyem ezt. Végül mégis elmondtam a tündéri Betty-nek ezeket a szavakat:
- Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál! Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál! Tündéri vagy, nem tagadhatod, ezért is kérdem én: meg szabad-e locsolni?

[Ayshud Lern r.i.p.]

Az elmúlt 1 napon kiáradt a belémszorult kreativitás, és ennek a szomszédjaim éppúgy örültek, mint most a Bettyéi. Merthogy a nyugodalmas déli órában távoli szubbasszus törte meg a környék feltehetően locsolóváró hangulatát, és a hangerő egyre csak növekedett. A valószínűleg igen extravertált "Pista bácsi rezidenciája" feliratú kunyhó lakója lyukas pizsamában, réti saséval vetekedő megzavarhatatlan fejmozgással követte az utcán elhaladó alakot. Harcsabajsza mögött idegenkedő arcizomremegések mentek végbe, amint a vézna, öltönyös alak vállán levő arányatalanul nagy, "BoomBox" jelzéssel ellátott kazettásmagnó szerűség fogalmát igyekezett beilleszteni feldolgozott tudástartalmai közé. Hangtalanul ezt formálták ajkai: mennyelmá.

A "badass" ritmusra ehhez illő arckifejezéssel lépkedő fogpiszkáló mellett hasonló magabiztossággal zúzott egy 30 centis keménylegény. A leírásból ismert kerítés előtt végre megálltak, és a földre helyezett zajgépen elfordítításra került egy kapcsoló. Állukra szerelt mikrofonjaik megteltek elektromos élettel.

- Squirtle! - És Ay!
Semmit ne csinálj!
Húsvéthétfőn lazulj el mert kapod ami jár.
És ez nem csak víz, tojáska se köll.
Neked szövegelek én, - Squirtle, squirtle, squir!
Squirtle, squirtle, squirtle, squirtle,
squirtle, squirtle, squirtle, squir,
squirtle, squirtle, squirtle, squirtle,
squirtle, squir, squirtle, squir.
És most végre Betty, elragadó vagy.
Személyiséged megnyerő, a szíved jó nagy.
Meglocsollak lírai vízzel, legyél mindig ződ,
vagy legalábbis virulj mert nem vár még a főd.

Az összehangolt gengszteres táncmozdulatok egy laza rúgásban végetértek, és elhallgatott a zajgép. Shanny és Betty nagy szemeket meresztve álltak az ajtó előtt.

- Csak téged ismerlek a városban. Hogy kicsoda? Hol lakik? Há persze.

[Nosh]

Kerek erdőn járok
Részeg vagyok hányok
El fogok dűlni
Nesze b*zdmeg kölni


Eljött hát Húsvét hétfő és hát a családunkban ősi szokás a locsolkodás. Így hát magamhoz vettem kölnim, szóda patronjaimat és persze a jó öreg vödrömet. *Néz gonoszul.* Indulhatunk is.
-Nem Sierra! Nem jöhetsz velem! Lány vagy!-ráztam le a kis Seel-t.
Nemsokára megérkeztem az első házhoz. Bementem és meglocsoltam Mrs. Sunilinda-t és indulni készültem, de Steven bácsi megállított.
-Igyál már egy kis házit!-kiáltott az öregember. Eszembe jutott hogy már elmúltam tizenöt így már ihatok. Úgyhogy megfogtam a poharat és meghúztam.
Ettől fogva minden háznál ittam valami kis szeszes löttyöt. Hamarosan a Mew utca utolsó házához értem, már kicsit "megcsicsenve". A kapura ez volt felírva:Dovers lakás. Bementem a házba. A házban azonban nem egy öreg néni, hanem egy gyönyörű fiatal lány állt. Eldöntöttem hogy használom a vödröm és leöntöm vízzel. Felemeltem és a lány felé suhintott vele. Hirtelen leesett róla a gumikendő, de a víz helyett egy Poke tojás repült a lány felé. Biztos összekevertem Anyukám vödrével, de szerencsére pont a lány kezében landolt.
-Upsz, bocsi! Tudod mit? Tartsd meg!-mondtam a lánynak zavarodottan, majd sietve távoztam...

[Garrius]

„Az öntõzést már beígértem,
Kölnimet nem kölcsön kértem,
Garr vagyok a csodás férfi,
Szeretnél-e nedves lenni?”(XD)

A fiú fehér mosolya utcaszerte minden locsolóra váró hölgyemény tekintetét magára vonzotta. Egy hétköznapi halandó zavarba jöhetett volna ennyi vizslató szempártól de Garr nem volt hétköznapi és halandó is csak épphogy. Megszokta a figyelmet, amit egyébkén megérdemel. A szépség kötelezettségekkel jár és az egyik ilyen, hogy elviseli a rajongók rohamát, sõt néha még meg is osztja velük szellemét…és persze testét.
Még a madarak dallama is kihagyott egy taktust mikor ez a valódi homo superior elhaladt alattuk. Tudták, hogy valami nagyon különleges van készülõben.
Garr csak szeme sarkából vizsgálgatta az õt csodáló hölgyeket, akik márványszobrok módjára sorakoztak a házak ablakában. A csinosabbak lakcímét meg is jegyezte, Megérdemelnek majd egy dedikált autogram kártyát!
Most azonban nem foglalkozhatott velük. Fontos látogatást kellett tennie egy nagyon szerencsés leányzónál…
Mikor megérkezett a ház ajtajába, megigazította napszemüvegét és becsengetett. Mindössze néhány pillanatot kellett várnia a zárszerkezet kattanásáig és így, addig míg megpillanthatta a nyertest. Szertartásszerûen vette le szemérõl a - nap elleni védelemre hivatott, általa mégis csak divatból hordott- sötét lencsés tárgyat majd megmutatta hófehér fogait:
- A nevem Garrius Troy. – bemutatkozott, noha tudta erre nincs szükség, a lány nagyon jól ismeri õt. – Ha jól sejtem kegyed Betty!
Egy megilletõdött bólintást követõen, az angyalok csókjának finomságát idézõ perfume két lehelettel juttatta aromáját, a hölgy - bájos kebleit ízlésesen kihangsúlyozó - dekoltázsára. Huncut mosoly villant:
- Gratulálni szeretnék és egyúttal köszönetet is mondanék. Mint tudod a menedzsmentem sorsolást hirdetett, így a rajongói oldalam száz leghûségesebb látogatója közt dõlt el kit lepek meg ezen a különleges napon. Gratuláltam, mivel te gyõztél és megköszöntem, amiért egy szemrevaló teremtésért utaztam ennyit a szigetek között…

//Én kérek elnézést! ;D//

[Betty]

Alig pár napja történt, hogy Shannyvel „elmenekültünk” a világ elől, egy „békés” korallzátony nyugalmát keresve. Az ottani élmények meglehetősen átrendezték a világról alkotott képemet, ezen belül is a pokémon tojásokhoz való hozzáállásomat. Nem, azt nem mondhatom, hogy megszerettem őket, de legalább már nem kapok negatív érzelmekben dús rohamot, ha meglátok egyet. Ezt a megállapításomat Anyukám megkönnyebbülve nyugtázta, majd hozzátette: „Ja és ugye azt tudod, hogy holnap húsvét napja lesz?”
Ez a bizonyos nap eddig mindig a frászt hozta rám, általában ilyenkor az erdőben csatangoltam, hogy egy fiúnak se kelljen tojásokat osztogatni. Emlékszem, egészen kicsi koromban a neveldében, ahová eljártam, ilyenkor mindig amolyan ünnepséget rendeztek. Sok tréner kapott tojást, és ekkor került hivatalosan is bemutatásra a központ. Én, mint lelkes segítő, mindig láb alatt voltam, néha meg is bíztak egy-egy „tárlatvezetéssel”. Még mindig érzem azt a fajta izgalmat, amit akkor éreztem. De, a régi szép idők elmúltak. Az erdő csöndje adott nyugalmat ezután, a holnapi nap azonban egészen más lesz. Itthon fogok maradni.

Azt persze senki nem kötötte ki, hogy korán is kell kelnem. Az ablakom előtt lévő tölgyfán már javában csiripeltek a Pidgey-k, de én csak még jobban magamra húztam a takarót. Arról sem vettem tudomást, hogy a madárdal egyszer csak abbamaradt, és mintha hallottam volna Shannyt kikecmeregni a szobából. De miután pár perc múltán sem jött vissza, kezdtem aggódni, így gyorsan átöltöztem, és leszaladtam (lebukdácsoltam) a lépcsőn. Félig holdkóros állapotban nyitottam ki a kertünkbe vezető ajtót, így elsőre nem is esett le, mit keres egy nyusziszerű pokémon és… Boris? a kertünkben. Még időm sem volt reagálni a jelenlétére, ő máris egy aranyos verssel állt elő, közben lepermetezve a kölnijével. Télleg, húsvét van… oh, a tojások! Gyorsan elmotyogtam egy köszönetfélét, és beviharzottam a házba, lázasan keresve a csokitojásokat. Nagy nehezen meg is találtam őket, de mire visszaértem, a nagytestű fiú már nem volt sehol.

Már-már kezdtem azt hinni, hogy egy ilyen kelés után már semmi váratlan nem érhet, amikor fülemet egy ismeretlen eredetű zaj csapta meg: Shanny is rögtön felkapta a fejét, de a válasz nem soká váratott magára: Ay jelent meg, oldalán Tökivel, na meg persze egy magnóval. Először köpni-nyelni nem tudtam, majd egy „Oh, ez…szép volt…?” után (közben nem is odafigyelve Shanny nevetésére, ahogy a meglepődöttségemen röhögött) udvariasan megköszöntem a fáradtságot. A meglehetősen ötletes köszöntést egy-egy csokitojással jutalmaztuk (Tökinek is egy járt, és Ay-nak is), majd immáron teljesen felébredve vonultunk vissza…

…egészen a ház bejárati ajtajáig, amikor is egy fiú jelent meg az utcánkban, kezében kölnijét szorongatva. Miután elszavalta versikéjét, mosolyogva mondtam igent a locsolási szándékára. A tündéres hasonlat kifejezetten tetszett, megérdemelt hát az ifjú egy piros csokitojást.

Ekkor láttam meg, hogy a postaládába érkezett egy új levél, valószínű a postás hozhatta ma reggel. Kíváncsian nézegettem a képeslapot, amin egy pikachu és még három pokémon szerepelt, különböző bogyókat gyűjtve kosarukba. Jake professzortól jött az üdvözlet, a hátoldalon egy kérdéssel: hogyan kapcsolódnak az új „banner”ben a húsvéthoz a fûben talált ajándékok? Egy ideig nézegettem a képet, a fejemet vakargatva: reggel van még az efféle rejtélyekhez. Kis idő múlva megszültem a lehetséges válaszokat, a legvalószínűbbnek ez tűnt: leginkább sehogysem? Merthogy azok ottan Oran és Tamato bogyók, meg egy amit hirtelenjében nem ismerek fel, de első ránézésre semmi közük nincs a fűben bújó tojásokhoz, amiket a kicsik annyira szeretnek megkeresni. Aztán lehetséges, hogy a prof valamiféle rejtett hasonlóságot vélt felfedezni, de lehet, hogy ez csupán a „keresés”-ben merül ki…

Gondolataimba merülve sétáltam be a házba, zsebeimet újratöltve finomsággal, amikor valaki csengetett. Biztosan egy újabb fiú érkezett, hogy meglocsoljon. Amint kinyitottam az ajtót, egy fiatalember mosolygott rám, és udvariasan le is vette a napszemüvegét, ahogy azt illik egy efféle szertartás előtt. Egy kicsit el is pirultam a láttán, amit csak fokozott magabiztos fellépésével. Részemről mindössze csak egy bólintásra futotta per pillanat, de úgy látszik ez is elég volt, hogy a srác finoman megpermetezzen a megszokottól jobb illatú kölnijével parfümjével. Azt hiszem, talán összekeverhetett valakivel, de eszemben sem volt felvilágosítani, így csak zavarodottan hallgattam eszmefuttatását, és mire magamhoz tértem, már ott sem volt.

Az elkövetkezendő pár óra nyugodalmasan telt, mert úgy döntöttem, mégis inkább elvonulok egy kicsit. Választásom a Magikarp strandfürdőre esett, úgy tudtam, ez egy békés hely. Nem is csalódtam: egy árva lélek sem volt a parton. Elfáradva a sok élménytől, leheveredtem a puha homokba, és nemsokára elnyomott az álom. Pihenésemet egy-két nevetgélő hang szakította félbe, és mire észbe kaphattam volna, már le is öntöttek. Bosszúsan pislogtam a szemem elé kerülő nedves hajzuhatag mögött, majd kezemmel szabaddá téve a kilátást, hamarosan egy Bulbasaurt és egy Gastlyt pillantottam meg. Trénerük, egy mosolygós arcú fiú vidáman köszöntött húsvét alkalmából, így (noha más napokon ezért kapott volna tőlem) most nem éreztem szükségét és okát a felháborodásnak. Ehelyett csak egy jóízűt kacagtam, majd táskámból hamarosan előkerültek a már jól ismert csokitojások, de még mielőtt odaadtam volna őket a srácnak és pokémonjainak, először jól átáztattam a csokikat sós tengervízzel.
- Köszi a köszöntést! Hálám jeléül vegyétek ezeket a tojásokat, és itt előttem egyétek meg őket, ha megkérhetném. Nem szeretem, ha kárba vész a munkám – vigyorogtam kajánul. Igaz, a csokit nem én készítettem, de ezt nem kellett tudniuk.

Miután sikerült újra megszáradnom, úgy döntöttem, nem jó taktika az egy helyben maradás, így hát átváltottam vándorló üzemmódba, és csakúgy random módon mászkáltam a tengerparton. Nemsokára valami kutyaszerű ugatásra lettem figyelmes, ezért arrafele vettem utamat, hátha valaki segítségre szorul. Egy darabig elnéztem, ahogyan egy Arcanine a homokban hempergőzik, majd tekintetem újra a nyílt vízre emeltem, gyönyörködve a végtelenben. Az eleddig lágyan fodrozódó víz azonban egy ponton megemelkedett, majd fejét egy hatalmas pokémon emelte ki a vízből, hátán egy fiúval. Bele se mertem gondolni, hogy maga Kyogre áll (vagyis úszik) velem szemben, de a felém suhanó vízsugár még jobban meglepett. Tátott szájamat telibe kapta a legendás poké „ajándéka”, aki jót vidult tettén, majd eltűnt. A fiú addigra már hozzám hasonlóan fuldoklott, csak ő éppen a nevetéstől. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, odalépett hozzám, és egy igen furcsa versikével köszöntött fel. Először elgondolkoztam rajta, hogy neki is adjak-e sós-csokit, de aztán elvetettem a tervem, és inkább egy ép csokitojást nyomtam a kezébe.

A legfurcsább, legmeglepőbb, leg… (és még sorolhatnám a különböző legeket) kalandom azonban a késő délután folyamán történt. Éppen otthon voltam és a ruháimat szárítgattam (azt gondolva ilyenkor már nem érkezhet új vendég), amikor egy fiú toppant be, kezében egy jókora vödörrel. Az első gondolatom az volt, hogy én már soha többé nem mosok ki és szárítok meg még egy adag ruhát, de aztán észrevettem, hogy a srác nincs éppen a legjózanabb állapotban. Valószínűleg ha akarna se tudna eltalálni, így kicsit megnyugodva bár, de még mindig bizonytalanul méregettem a dülöngélő fiatalembert. A srác egyszer csak gondolt egyet, és felém suhintotta a vödrét, amiből, legnagyobb meglepetésemre nem víz, hanem egy pokémon tojás repült ki. Hálát adtam Borisnak és tojásának, hogy segítettek túljutni a fóbiámon, így reflexből elkaptam a leesni készülő tárgyat ahelyett, hogy sikítórohamot kapva kirohanjak a világból.

Furcsa egy szerzet volt ez a tojgli, csakúgy, mint a gazdája: ilyen színű pokémont még soha nem láttam, a tojás ugyanis türkiz színben pompázott, kékes mintákkal. Még a héjon keresztül is érezni lehetett a fejlődő életet, ami alatta lapult. Már éppen udvariasan visszaadtam volna azt a jogos tulajdonosának, de a fiú csak legyintett, és odaadta örökbe.
- És én mit kezdjek most vele? – kérdeztem kétségbeesetten, de addigra már híre hamva nem volt a gyereknek.

Óvatosan biztonságba helyeztem, majd Anyukámtól kértem tanácsot, aki azt mondta, hogy vigyem magammal.
- Bocsi, de én erre még nem vagyok felkészülve – hárítottam el azonmód.
- De tudod, hogy ha nincs mellette egy tréner, aki gondozza, akkor talán sohasem fog kikelni? – jött a válasz. Igen, ezt pontosan tudtam, hát hogyne tudtam volna, amikor éveket töltöttem el ehhez hasonló tojások mellett? De azzal is tisztában voltam, hogy a pokémonok olyan csodás lények, akiknek a tojásai soha nem zápulnak meg, és soha nem mennek tönkre. Ha a bennük lévő teremtmény teljesen kifejlődik, akkor sem reped meg a tojáshéj: ehhez egy felelősségteljes személynek kell a környezetében lennie. A kicsi a meleg szeretet érzésére kel ki, és akár évekig is képes várni. Így hát minden lelkiismeret-furdalás nélkül hagytam a szobámban, remélve, hogy egy nap képes leszek megadni neki mindazt, amire szüksége van.