bangarang! bangarang!

[Lucius Hedgedog]

E e v e e

Igazából fogalmam sincs, hogyan jutottunk oda, ahova. Ez számomra teljes rejtély, mivel az utóbbi egy órában olyan apróságokkal kellett nagyságomnak foglalkoznia, mint Blabla életben tartása. Teremtõm, Dialga, hogy lehet egy pokemon ennyire életképtelen? Lényegében véve Blabla nem más, mint egy önpusztító gépezet, ami minden különösebb probléma nélkül keveri bele magát és vele környezetét is a legõrültebb dolgokba. És persze hálás, amikor ott vagyok mellette, de kérdem én: mit is tenne nélkülem, hiszen ki más mentené meg akkor a séf késétõl, a tenger hullámaiba zuhanástól, a hajó rotorjaitól… Hogyan kerültünk mi egyáltalán egy hajóra?!
Az egész úgy kezdõdött, hogy Blabla szokásos felderítõútjára indult, amíg Gazda felénk se nézett. Talán éppen ebédelt, vagy sziesztázott, tudom is én, nem is érdekel, az ember törõdjön a maga dolgával, vegyen példát rólam: én például csakis magammal törõdtem! Szóval épp azzal foglalkoztam, hogy mennyire… ügyes… erõs… jaj, nevezzük nevén a Paszulyt: tökéletes vagyok, hogy arra szavak nincsenek már most se. Mi lesz velem évek múlva, amikor már bivalyerõs leszek (és mégis kecses, mint egy Bellsprout), milyen jelzõkkel fognak akkor illetni…?
Szóval épp mindennapos gondolataimat járattam, amikor éreztem, hogy nyílik a labda… naná, hogy Blabla volt. Õ utána boldogan megindult, én meg sóhajtottam, és indultam utána: nem tudom, hogy Lucius mit csinálna, ha tudná, hogy milyen kalandokon vagyunk túl már így is együtt, és ebbõl hányszor mentettem meg én a kis Blabla életét… De azt hiszem, ha tudná, leragasztaná a balbasaur labdáját, hogy az soha többé ne tudjon kijönni.
Olyan viszont még nem történt, hogy egy szigeten kössünk ki. Mert igen, ki is kötöttünk. Az orrommal taszigáltam magam elõtt zöld pokétársam, hogy leszállítsam: nem vagyok hajlandó tovább elviselni ennek a hajónak a szörnyû hullámzását. Oké, valljuk be: tengeribeteg vagyok.

[Ryder Lionnel Seven]

Razor

Fel-fel-fel kell fedeznem a hajót- gondolkodtam magamban.Néha kicsit el kell szakadni a Gazdától,hiszen ő most azzal a lánnyal van , akivel reggel találkoztunk. Szép volt,de mit akarhatott? Nemtetszik. Ez a hajó elég ingatag. Jobbra-Balra .
Szniff-szniff.
Miez a szag? Csak nem? EZZZ nektár.
A hajó illeget-billeg,ahogyan énis. De az illat forrásához egyre jobban közeledtem.KELL KELL KELL!
A padlót néztem és PUFF.
Aucs ezfájt. Amint felnéztem egy nagy és szürke vas ajtó látványa tárult elém.
A kis zöld kobakomon, egy nagy vörös folt éktelenkedett,jelezvén beütöttem. Mielőtt felocsudhattam volna a fájdalmamból, csikorgást hallottam. Az ajtó kinyílt és megcsapott a nektár szag.
A fájdalmat elfelejtve berohantam az illető lábai között. Közben ezt hallottam onann fenntről :
Hallo Hallo... Kiaz? Velem ne szórakozzanak má' ! BÖFF

Nyam-nyam-Nyam. Nyaltam nagyokat a bödönből. Megfeledkezve a dühős illetőről.
Te meg mit képzelsz magadróóól?-ordítva.
Ez volt az utolsó emlékem.
Hangfoszlányok:
KISZÁLLÁSSS! MEGÉRKEZTÜNK!

[Trant Hardwin]

Primus

Újra a hajón. Gazdákok éppen csak, hogy lepihente. Végre utazunk, élvezem a levegõ sós páráját, ahogy arcomba csap. Élvezem, ahogy a labdán kívül vagyunk. Nem törõdök sem Blabla felfedezõútjával, sem Eevee önmutogatásával. Végre van idõm kipihenni utolsó csatámat, és még Fogatlan sem köthet bele senkibe.
Olyan békés itt minden. Szerencsére ki vagyunk engedve a labdából is, semmi sem ronthatja el a napomat. Révetegen figyelek kifele a lehunyódó szempilláim alól, mikor egy lila árny suhan el az alsóbb emeleten. Csak egy gondolat foszlány fogalmazódik meg bennem. Fogatlan...
A lila bundája, a kajánul kerek farka, a borotvaéles karmai, és a szeme, a szeme, ami most is úgy csillogott. Mintha megfelelõ ellenfelet talált volna. Pont olyat, ami számára kihívást jelentett. Egy csatába fog bonyolódni, nem késlekedhetek. nem bánthat mást, múltkor is éppen csak, hogy le lehetett állítani. nem ébreszthetem fel mesteremet.
És már kapkodja is rövid szürke lábait. A lépcsõfokok lemaradnak a lábai mögött, és már egyel lentebb is van. A folyosón csak emberek, és teljesen ismeretlen pokémonok lézengenek, mikor csak egyszer megpillant egy lila farkvéget. Éppen az egyik sarkon fordul be. Csak egy pillanatra látta, de annyi is elég. Akár a villám úgy cikázik a hosszú lábak között, nem is gondolkodik csak befordul...

*BONK*

Fogatlan

Még nem is kellett túl erõsen megcsapnom. A feje olyan puha akár egy fõtt tojás. Még szerencséje a pedálgépnek, hogy csak a farkammal legyintettem meg. Most szépen elalél, nekiesik a falnak, és a csapdám tökéletesen sikerült. Hát ennyire, azért nem gondoltam, hogy könnyen belefut. De hát ajándék ponytának ne nézd a fogát.
Folytathatom utamat, már a szürke tarajos nem fog beköpni, csak hogy az idétlen ember újra bezárhasson a labdába, és bármennyire is ki akarnék törni, nem sikerül. Meg kell tudnom, hogy akadályozhatom meg a bebörtönzésemet. Hogyan lehetek ura a labdának, hogy végre szabadon járhassak, és ne gátolhasson semmiben, a mest..., akarom gondolni az a kis pocája.
Blabla, láttam hogy erre ment el valamerre. Õ tudja, amelyen gyengének tûnik, olyan kiszámíthatatlan. Valamivel mégis több, ezt nem hagyhatom. Egy olyan pufóknak közelébe sem kellene jutnia az ilyen briliáns megoldásoknak.
Orrát a padlóra tapasztja, és minden szagot megpróbál megérezni. Mióta rab, azóta utazgatnak együtt a bulbasaur-ral. Beleivódott az illata, bármennyi közül is felismerné. A kis oktondi, biztosan le akar jutni a hajóról. Hát én is ezt fogom tenni.
Lépéseit megszaporázza, nem törõdik a körülötte lévõ világgal. A hajó lassan kikötéshez készülõdik. A távolban már látható a sziget legközelebbi kikötõje. Még éppen elég mély a víz, így a hatalmas hajótest elég közel jár a partokhoz. Lent zöldellõ fák, és gyönyörû erdõk látszanak. Csak a mancsát kell kinyújtania a pokémonnak, hogy a legközelebbi leveleket. Akár még meg is lehetne szökni. Igaz csak ha bárkinek ilyen gondolat megfordulna a fejében.

[Lucius Hedgedog]

P A S Z U L Y

Mi a franc van már megint?! Nem vagyok hisztis, csak Blabla túl állhatatos, alig hajlandó haladni lefelé a hajóról, és õszintén szólva akkora homály fedi a kommunikációs szándékait, hogy azt igen nehéz áthidalnia még egy olyan briliáns elmének is, mint amilyen én vagyok. Vagy talán inkább arról van szó, hogy túlságosan nagy az értelmi szintkülönbség közöttünk, képtelen vagyok lesüllyedni az õ szintjére. Igen, ez sokkal valószínûbb.
Az a helyzet, hogy Blabla tökéletesen terelhetõ… volna, ha random idõközönként nem vesztené el az összeköttetését a világgal, mert éppen talált valamit, ami jobban csillog / villog / fényes / nem fényes / bármi, mint amiket eddig látott, és az nem kötné le teljesen a figyelmét. Ilyenkor erõteljesen meg kell noszogatni, de sebaj, legalább fejlõdök a fejelõ támadásom, már ha lehetne azt még bárhová fejleszteni. Blabla veszettül aranyos: amikor újra mozgásba hozom, mindig megörül nekem, és üdvözöl… nem mintha az utóbbi lassan másfél órában nem én lettem volna az, aki non-stop õrzõ-védõ szolgálatot teljesített mellette.
Ezúttal viszont valamit már én sem értek: majd kibújik a bõrébõl, olyan örömmel lobogtatja az indáit, baromira örül valakinek.
Oh, hát ki másnak, mint nekem?
Hát persze.
Persze. Hogyne.

Francokat! Nekem így sosem szokott örülni!
Nem mondom, hogy sértett önérzettel kémlelek körbe, de csak azért nem, mert még egy ilyen fantasztikus pokemonnak – mint amilyen én vagyok – is kihívás Blablát leterelni… hova is? Egy szigetre. Fantasztikus! Hogy a fenébe kerültünk mi ide?
Dugig van emberekkel a part. Ejtõznek a hajó árnyékában, elvannak a parton, gyerekek labdáznak… Arceus, Teremtõm, LABDA! Nem, most komolyabb dolgokra kell figyelnem, például Blablára, aki… Hova tûnt Blabla?! Kétségbeesetten lesek körbe: sehol semmi. Mint az õrült, úgy vágok neki a partnak, rohanok fel, rohanok le, rohanok össze-vissza, de azon túl, hogy csodás bundám homokos lesz, már-már habzik a szám, és dugig megy a szemem porral, egyszerûen nem… nem… nem létezik, hogy én nem találok semmit!

[Ryder Lionnel Seven]

Razor

Helyzetjelentés: Egy sötét táskában, megkötözve és fél kómáson valahova sétálunk.
Csak arra emlékszem , hogy ... Ja igen tényleg!
Ez nem az a jól megszokott táska. Ebben a táskában szűkösen vagyok, kis lábaimat nem tudom kinyújtani. És ez az illat... Szintén nem a megszokott,de mi ez a kis doboz mellettem?Kevés hely volt,de megpróbáltam kinyitni.Egy kövület volt benne. Igen ritka lehetett. A gazdinak tetszene.de abban biztos vagyok
most már, hogy ez nem az a táska.A zajokból itélve, homokos parton vagyunk. Hallom a homokszemek csikorgását a cipőtalpon. De ha én itt vagyok hol lehet a gazdám?
Közben kopogás.Ajtócsikorgás
Ide-oda libegek,közben idegen hangokat hallok kinntről :
- Üdv itt Steve. Örülök,hogy itt vagy. Megszerezted azt amit kértem?
- Ööö,igen de akadt egy kis gigszer...
- MILYEN GIGSZER?-ordibálta,
majd hirtelen a nagy kopasz idegen megfogta a táskát és kiborított engem.
- Egy Chikorita? Te most komolyan mondod? Honann tudod,hogy nem valami tréneré? És akkor a nyomunkra bukkanhatnak!!- szólt idegesen a másik fekete ruhást , majd mondandóját egy pofonnal jutalmazta.
Megragadva a kialakult káosz nyújtotta lehetőséget. Mindkét pasast hasba fejeltem , majd a táskából a kis dobozt a számba vettem és kirohantam a résre nyitott ajtón. Szemem elé tárul egy nagy homokos part több 100 emberrel. Egy gondolt volt a fejemben:
~ Ryder?

[Trant Hardwin]

Fogatlan

A szag jó útra visz, csak ezek a szörnyû lábak ne tapodnának mindenfelé. Hát ez nem igaz, hogy lehet így élni, nem figyelnek más lényekre csak trappolnak.
A gondolatok, igaz csak tudat alatt, de tetteket szülnek. A már nem is annyira kicsi pokémon, karimai csak véletlennek mondható mozdulatok sokaságával kaszabolja össze a lábikrákat, és a fog is csak teljesen tudattalanul harapja meg, egy-egy ember bokáját. De csak, azért mert nem törõdnek mások érzéseivel, fájdalmával, vagy hogy egy kicsit kedvesebbek is lehetnének a föld élõlényeihez.
A hatás nem marad el, elõször csak a kedves és szelíd hölgyek kezdenek el sikoltozni, de mire végbemegy a vérontás, igaz csak karcolások, de akkor is, mintha egy megvadult, nemtörõdöm koffing szabadul volna közéjük. A káromkodás, és a pánik, melyet egy olyan leszállni készülõ tömeg okoz, amely még el sem tudja képzelni, mi miért is történik, csak megpróbál távolabb jutni a képzelt veszélytõl.
A hosszú palló melyen megpróbálnak lejutni, egy hihetetlen sebességgel közlekedõ rattata verekszi keresztül magát, minek következménye korláton átesõ emberek, és nagyon vizes ex-utasok, akik nem voltak elég gyorsak, hogy elkerüljék a lila expresszt.
Fogaltan, mint a villám közelít célja felé, és mindenkin átgázol, akin csak tud. Míg végül az üde bársonyos tengerparton, a kellemes homokkal a mancsai alatt, megpillantja végsõ mentsvárát. A pokémon-t, akit nem nagyon kedvel, sõt még harcra sem tartja érdemesnek, és most mégis rá van szüksége. Blabla az egyetlen, aki ki tudja szabadítani börtönébõl, a labda börtönébõl, aminek másik oldalán a gonoszsággal teli szívû gazda áll. A gazda, aki örömét leli mindent kínzásban, és még saját döntéseket sem hozhatja meg miatta. Ám az is igaz, hogy nélküle veszített volna pár küzdelemben, de ez még nem hatalmazza fel rá, hogy parancsolgasson. Másodpercrõl-másodpercre közelíti meg az éppen indáival játszadozó bulbasaur-t, és már a feladat felét teljesítette is. Már csak arra kell rájönnie, hogy is vehetné rá, a kis oktondit, hogy elmondja hihetetlen titkát.

Primus

Primus nagy ordítozásra kel. Emberek valami miatt nagyon mérgesek, és ez a hang, azonnal tudatja vele, Fogatlan a közelben van. Más nem lenne képes ennyire feldühíteni, és kétségbe ejteni egyszerre egy embert. Egy mestert, kinek talán olyan fontos saját pokémonja, mint az övék.
Egy gyors fejrázás, és máris tiszta gondolatok lepik el szürke fejét. Elsõnek is meg kell találni, majd utána ráér kiengeszteltetni vele, a sértetteket. Ez az egy gondolat az, ami nem nagyon akart megfogalmazódni benne. A mesternek szüksége van az erejükre, és ha valami baj történik, õ kerül bajba, szóval ezt még fû alatt kell megoldani. Rá fogja venni... *HATALMAS NYELÉS* Fogatlant, hogy kérjen elnézést, és kártalanítsa valahogy az embereket.
Felkászálódik a földrõl, és még igaz egy kicsit kótyagos a ütéstõl, aminek nyoma még mindig ott van az arcán. Már többször is kapott ilyet, a csiga alakú bemélyedés nem nagyon enged másra következtetni, csak hogy már túlságosan is ismerik egymást. Tudta, hogy követni fogja, és ennek pontot is tett a végére hamar. Kilép a sarkon, és egy villám suhan el mellette. Olyan gyors, olyan fürge, ez nem lehet más....

*BONG*

Újabb csapás éri a kis szürke machop-ot, de ennek ereje közelében sem volt társáéhoz képest. Egy pár ember az, aki a védtelen pokémon-on átesett. Akár egy jól megépített dominókígyó, úgy estek át sorba rajta. Már nem is kell több bizonyíték, az itt hepciáskodó emberek, csakis társát követhették. Meg sem várva az emberek állapotát, ami eléggé ismerhetõ, mert olyan hangon kiabálnak, és olyan szavakat, amit még eddig soha nem is hallott, igaz városban született, elkezd rohanni.
Machop életében nem rohant még ilyen gyorsan. Soha nem volt az a gyorslábú, és most ezt egyensúlyozni akarta az eszével. A villám még ha valami különleges is volt benne, nem hagyott kétséget a hajóról lefelé igyekszik. Primus elé akart vágni, szerencsére az emberek körülötte nem nagyon akadályozták, pedig aztán az emberi természet alapja, hogy tömött sorokban álljanak, és mindent letapossanak, ami csak útba jön.
A kanyarokat, és a szintkülönbségeket, ugrásokkal, és hosszú karjaival hidalta át, míg csak elé nem került a hajó egyetlen kijárata. A menekülõ már fél úton volt, és csak egy világbajnok ugrással lehetséges elkapni. Akkor is már a parton lennének, de hát jobb késõbb, mint soha. Primus nagy levegõt vesz, és nekifut. Kiveti magát a korláton, és akár egy ormótlan vadászó hoothoot, úgy veti rá magát az áldozatra. Már csak pár centi mikor szemei levetik a düh illúzióját, és megpillantja a sárgászöld chikorita-t, ahogy eszeveszett sebességgel, valamit a szájában fogva rohan a hajóról lefelé. A becsapódás elkerülhetetlen, már csak a kis növénypokémon-on múlik, hogy ketten fogják fájlalni testrészeiket, vagy csak az egyikük.

[Lucius Hedgedog]

P A S Z U L Y


Egy gondolat járt a fejemben: Blabla?! Nem mintha egyébként agyonizgulnám magam miatta, hiszen eddig is képes volt a kis pokemon megélni – bár tény, hogy fogalmam sincs, hogyan csinálta. Nélkülem. Rejtély.
Most viszont határozottan zavart, hogy nem tudtam róla semmit. Bevallom: egy kicsit a saját bõrömet is féltettem. Ha Blalba eltûnt, annak mindig monumentális következményei voltak: utazás közben hegyek omlottak ránk (õ pedig vígan bahablaha-blahahaha-házott valami biztos kiszögellésbõl), utasszállók ágyai omlottak össze alattunk (és hiába találtunk pengeleveleket, Blabla elméletileg még nem ismeri ezt a támadást), és a kis zöld ördögfióka mindig megúszta a gyanúsítgatást. Egy ilyen aranyos, ártatlan lény mégis miként lehetne tömegszerencsétlenségeket okozó jelenségek okozója?
Ezúttal is úgy éreztem: hogy félelmeim megalapozottak: minél elõbb meg kell találnom!

Óvatosan kémleltem a hajó felé: amióta nincs meg Blabla, teljesen véletlenül nem kapott léket? Nem, egyelõre nem. Legalábbis nem riadtan ordítva futnak le róla az emberek, hanem békésen sétálgatnak, élvezik a pihenõállomást. Nem, még biztos nem kapott léket a hajó. Viszont annál fontosabb, hogy Blabla minél hamarabb meglegyen, mert csak akkor lesz biztos(abb), hogy nem is fog léket kapni semmi.

Viszont ebben a tömegben még tökéletes szaglásom sem segített. Szagolgatni a homokot amúgy is abszurd, hiszen telemegy finom porral nincs-még-egy-a-világon orrocskám. Nekem, kérem szépen, vigyáznom kell, hogy tökéletes maradjak. Egy profi már csak ilyen!
Viszont egy profinak Blablát is illene megtalálni. Lehetetlen! Annyi az ember, az új illat, az érdekes légfuvallat, a különleges szagminta… egyszerûen képtelenség a nyomára akadni! Kénytelen vagyok belátni: ha a szaglás nem mûködik, újabb érzékszervemet kell élesítenem.
Jöhet a látás!

Hunyorogva kémlelek körbe. Kicsit nehezen fókuszálok, eddig szinte az orrocskámmal túrtam a földet, mint valami disznó – na, remek, elkezdtem undorodni magamtól! –, és most nehezemre esik a távolságot fürkészni. Hunyorgok, a szemem tisztítom: dugig van az is homokkal. Csak most tûnik fel: kiabálásokat hallok. Nem hangosak, csak elégedetlen emberi hangok, néhány nõ sikkant fel, férfiak basszusa morog. Ez biztos Blabla lesz! Már megint valami udvariatlanságot mûvel! Hihetetlen, hogy ez a pokemon, rajta a fenekén a tojáshéj még, de két lábbal tapos a kultúrán. Sõt van neki négy lába is, és minddel azon tapos!

Elõretörök: én sokkal kecsesebb vagyok, elégedett vagyok magammal, ahogy a lábak tengere között cikázok, közeledem oda, ahonnan a hangokat hallottam. És végre feltûnik!
Egy hatalmas szürke izompokemon.
De én Blablát kerestem!
Meglepetten figyelem az eseményeket. Egyrészt nem számítottam arra, hogy másra fogok ráakadni, másrészt letaglóz még engem is az a lendület és elszántság, amivel a Mach… Mach… Machvalami, tudom is én, mi a neve! Szóval az a Machvalami ráveti magát egy… Chikoritára?! Õrülten loholok elõre: ebben is csak Blabla mancsa lehet! Biztos megtanult valami összezavaró támadást, vagy ez valami új spóraszórás… fogalmam sincs, de az biztos, hogy legalább olyan ártatlan ebben, mint amikor levélpengéket találtunk a ránk szakadt ágyak alatt.
A probléma ott jön a képbe, hogy felfelé figyeltem, miközben a parton feléjük loholtam, és rutinosan kerülgettem ki a lábakat, mert azokat felülrõl érkeznek a földre, és így láthattam õket, viszont ami velem egy szinten volt a talajon, az elkerülte a figyelmemet. Így történhetett meg, hogy…

*BANG!!*