Egy kaland Trant-el

[Nosh]

Nos hát mit is mondjak?...Hát akkor kezdjük az elején hogy hogy is kerültem is a Trovita szigetre. Miután megmentettük a régiónkat a madár triótól úgygondoltam szétnézek a világban. Befizettem tehát egy hajóútra a mediterrán éghajlatú szigetre. Szüleim elmondták hogy egy távoli rokonom él ott. Egy Trant Hardwin nevű harmad unokatestvérem. Így hát eldöntöttem hogy őt is meglátogatom, mivel ő is tréner. Első utam tehát őhozzájuk vezetett. Becsöngettem a házukba és egy fiatal nő lépett ki. Körülbelül huszonhárom éves.
-Szia! Trant-et keresem! Te biztos a barátnője vagy!-mondtam a nőnek.
-Szia! Nem én az édesanyja vagyok.-mondta, ezen én nagyon meglepődtem.-Traaant!-kiáltott be a házra, mire egy 7-8 éves gyerek lépett ki.
-Szia Trant! Én egy távoli rokonod vagyok! A nevem Normann van Shout!-nyújtottam kezet...

[Trant Hardwin]

Újra eljött a pihenés ideje. Most otthon vagyok, legalábbis otthon voltam, míg õsök ki nem találták ugorjunk le a vikkendházunkba Trovitára, csak hogy más légnyomás is érje a fejemet. Hát tudtam én nemet mondani, olyan kalandok után miket átéltem eddig. Egy kis pihenés sohasem árt, így hát felszedelõzködtem, összepakoltam mindent, amit csak akartam végül nagy dilemma elé kerültem.
Két kétszínû kis labdacsa ölt elõttem az ágyamba. És fogalmam sincs vigyem-e mindkettõt, vagy mi legyen. Sok fejvakargatás, és életem elsõ ráncába került, hogy rájöjjek, biztos szeretnének kis "kedvenceim" is pihenni egy keveset. Így hát övemre helyeztem õket, és már indultunk is a hajónk felé.

Már napok óta tart a kemény semmit tevés. Csak a szerencsén múlott, hogy nem csináltam valamit, de nagy nehezen megálltam a dolgot. Egy hete vagyunk itt, és remélem még vagy kettõt itt maradunk. Fogatlan és Primus is elég jól elvannak. Valami történhetett velük, mikor nem figyeltem. Már nem látom rattata szemében azt az átható gyûlöletet a machop felé, ez pedig csak jó. Talán egyszer még jó csapatot is fognak alkotni.
Éppen a napozóágyon terpeszkedek, és hideg teával a kezemben figyelem a felhõket, ahogy lassan úsznak a levegõben. Éppen csak alvás állapotában vagyok, ám ebben a pillanatban az a hang szakítja meg félálmomat. Édes kedves anyukám szól rám, azzal a hangjával, amit csak akkor szeret használni, amikor valamit kell csinálni. Szemeim össze húzódnak, de tudom hogy ennyi nem lesz elég. Csak egy pillantást vettek pokémon-jaimra, akik éppen erejüket próbálgatják, na jó éppen Primus próbálja ellökni Fogatlant, aki csak áll unottan és mintha nem is erõlködne.
Lassan indulok meg ajtó felé, és már várom a rám zúduló kukazsákokat, és mosatlan hegyeket, ám legnagyobb meglepetésemre csak egy szemüveges fiút kapok. Igaz legalább hatszor olyan idõsnek tûnik, mint én, de még csak fiúnak kell hívnom. Fene se tudja miért.
- SZEVASZ!!! - Ordítom az arcába, ha már azt parancsolta kiáltsak. Igaz nem is tudom miért, de hát az idegen rokonoknak teljesíteni kell a kívánságot, ha már elõször látja az ember. - TRANT VAGYOK!!! MINTHA MÉG NEM LÁTTALAK VOLNA!!! - Ekkor jön a nyakleves, amit már vártam, csak nem is tudom miért. Anyám, mint aki észre sem vette pusztító kezének lendülését, beljebb tessékel minket, és mielõtt még bármit is mondhatna egyikõnk is, kitessékel a hátsó udvarba. Kezünkbe egy-egy teli pohár jeges teával, állunk egymás mellett, és próbálok rájönni, mit is akarhat tõlem.
- Hát a nevedet már hallottam, de kicsit meglepett, hogy valaha is meglátlak - mondom az igazat, és mint akinek fogalma sincs mit mondhatna, mutatom be egyre kíváncsibban közeledõ kedvenceimet, akik éppen az új jövevényt vizslatják. - Õk az én pokémon-jaim. Fogatlan, és Primus! - Düllesztem a mellemet, mert hát ki lenne a világon olyan ember, akinek két pokémon-ja van. És ha van is tuti nem olyan gyönyörûek, mint ezek. Na de hát ki a legjobb ha nem én?

[Nosh]

A kis srác beleordított az arcomba amitől nagyon meglepődtem, de eszembe jutott hogy nevem említésével kértem meg rá. Miután bemutatkozott az anyukája betessékelt a hátsó kertbe. Ott a kis srác...akarom mondani Trant bemutatta a Pokemon-jait. Fogatlant, a Rattata-t és Primus-t, a Machop-ot.
-Nagyon szépek! Látszik rajtuk hogy ért hozzá aki gondozza őket! Nagyon ügyes anyukád van!-próbáltam viccelődni, de hamar rá kellett jönnöm hogy ez nem az én világom.-De udvariatlan vagyok! Be se mutattam az én társamat. Sierra elő!-dobtam fel a labdát amből előtört a kis fóka.
-Seel see se!-üdvözölte a többi Pokemon-t.
-Arra gondoltam hogy elmehetnénk túrázni a Trovita-parti erdőbe. Van erre egy remek idegenvezető, aki ugyan még maga is tinédzser, de nagyon érti amit csinál. Na eljösz?-kérdeztem és ha beleegyezik elidulunk. Ha pedig nem addig unszolom amíg bele nem egyezik.
Kicsit később...
Az erdőhöz megérkezve megtaláltuk az idegenvezetőnket. Viszont a srác nem volt a legjobb állapotban. Őt is elérte a fiatalság átka. Nem, nem a nők! Hanem a túlzott bulizás. De hát mi baj lehet. Azonban hamarosan megtudtuk hogy ez a kifejezés nem helytálló, mert rengeteg baj történhet. Főleg ha a másnapos férfiú egy Beedrill-eknek létrehozott rezervátumba visz minket...De hát pont ez történt.
-Sierra kérlek alkalmazd a fejelést!-utasítottam és a kis fóka leütötte a darazsak egy részét, de az egy hátulról belelőtt egy méreg tüskét. Ettől a negmérgeződött.-Sierra ne!-kaptam a kezembe.-Tessék ellenméreg. Áhh ez nem elég pihend ki magad. Trant úgy néz ki neked kell átvenned...!

[Trant Hardwin]

Az események gyorsan pörögnek, szinte alig tudom kapkodni a fejemet. De egy valami, azért berobban a látómezõmbe. Seal az, az a gyönyörû fehér, boldog seel, akinek olyan agyarai vannak, hogy rettegnek kellene, de csak megölelni tudom.
Nyakába borulok, és érzem ahogy a hatalmas szíve dobog. Úgy örülök, hogy végre egy ilyet is láttam. Nem sok vízi pokémon tartozik a kedvenceim közé, de legközelebb seel van hozzá. Így hát csak nézem nagy szemeit, és élvezem a közelségét. Közben persze a pokémonok ismerkednek, és nem nagyon törõdnek az aprócska tanítóval, de hát ezt már megszoktam. Na a barátkozás és ismerkedés fontos részén túl vagyunk, ekkor jön soha nem látott rokonom furcsa ötletével. Attól még, hogy kiskorú vagyok, nem most jöttem le a falvédõrõl. Tuti van valami más terve is, de most még ráhagyom.
- Felõlem mehetünk - egy rövidke út, és egy megdöbbentõ találkozás a legmegdöbbentõbb túravezetõvelakit valaha láttam. És máris úton vagyunk egy egész kellemes sétának. Talán csak a jó idõ, vagy a kedven az oka, de mellettem sétálnak kedvenceim, és rájuk is átragad a jókedv.
Áras lombok alatt sétálunk, és a furcsa szöveg amellyel szórakoztat minket, sem rontja el a kedvemet. Ez most csak a pihenésé, és nincs az a hatalmas probléma, ami megzavarhatná. Ám ez a gondolat kicsit hamar jött, és mindenki tudhatja még a bekezdés vége elõbb meg fog változni.
Éppen egy bûzrudat nyomott el az egyik élettel teli fa törzsén, mikor valami berregésre lettünk figyelmesek. A berregés inkább olyan volt, mintha egy millió aprócska szárny zúgna a fülünk mellett. Ám legnagyobb balszerencsénkre ilyen nem történt. Csak két tucatnyi méretes beedrill ereszkedett le a fáról. És úgy látszik nagyon mérgesek.

És nem is véletlen. Kedves felelõtlen vezetõnk a csikkét egy kakunán nyomta el. Ami szemének villogásából nem kevés dühöt érzek ki. Úgyhogy most jön a nagy gubanc, mire csapatként mozoghatnánk seel máris támadásba lendül, de mire segítségére siethetnénk már vesztett is. Kiütve fekszik mire Primus és Fogatlan támadnának. A legjobbat teszik, amire képesek. De ekkora túlerõvel nem tudnak mit kezdeni. Szúrások, és szárnytámadások záporoznak rájuk, amit machopom nem is bír. Kifekszik seel mellé, és csak rattata marad állva. Kitartása, és makacssága az ami miatt még mindig talpon van. Több sérülést is szerzett, liheg mintha csak most zavart volna le egy meccset egy onixxal, de még mindig nem adja fel. Hat beedrill már a földön van, de a harag, és a kas védelme érdekében újabb és újabb kakuna nyílik ki, és kifejlett beedrillek csatlakoznak a harchoz. Úgy látszik kis túracsapatunknak befellegzett.

[Nosh]

Trant se járt jobban mint én, talán azzal hogy neki több Poke-ja volt, de hiába mert Primus így is kidőlt és Fogatlan se volt valami fényes állapotban. Ám hírtelen valami kiugrott a földből és vágással utat vágott a Beedrill-ek között. Hamar kiderült hogy egy Sandslash volt az, őt követte egy másik Sandslash és három Sandshrew. Az egyik azonban elesett és a darazsak dupla fullánkal támadtak. Odafutottam felkaptam és a szó szoros értelmében elgurultam onnan.
-Jól vagy?-kérdeztem a kis Pokemon-tól. Ő csak bólogatott.-Figyelj! Működjünk együtt! Én eredetileg elég jó taktikákat dolgozok ki és ha ez a te erődel párosul simán kivégezzük azokat a túlméretezett legyeket.-Sandshrew megint csak bólogatott.
Ekkor kiugrottunk a bokorból.
-Sandshrew kombináld a gyors pörgést és a csillagszórót!-ordítottam és a kis Pokemon elkezdte támadni a Beedrill rajt, ami bejött mert egyszerre több tíz darázs esett össze...

[Trant Hardwin]

Az események pörögnek tovább, egy csapatni sandy rohan végig a téren, és mint a legyek jól lefújva, úgy kezdenek el potyogni a levegõbõl. Én csak bámulok, és gondolkodok, hogyan is történhet, hogy egy csapat vad pokémon a segítségünkre siessen, de utána rájövök.
Ahogy az embereknél, a pokémonoknál is vannak segítõkészek, így hát nincs is vele gond, Fogatlan újra talpra áll, és pedig csak annyi szólok, gyorstámadás, és a lila pokémon lila csíkká változik. Egyenként kapja le a repülõket, míg már csak pár marad. És ez a kevés ellenfél is veszélyes. Primus még mindig kiütötten fekszik, és talán csak fejvesztett támadás, vagy éppen hogy a könnyû célpont, miatt de a fekvõ pokémon lesz a cél. Fogaltan már messze van, nem fogja tudni segítségére sietni, úgyhogy elkezdek rohanni. Annyira nem vagyok bátor, vagy inkább bolond, hogy magam ugorjak egy olyan tüske elé, amivel keresztül tudna szúrni.
A legközelebbi fához ugrok, és már egy üres kakunabábot tépek le a törzsrõl. A szúrós fullánk már elindult, és csak az utolsó pillanatban tudtam elé kapni az újdonsült pajzsomat. A gyémánt kemény tok eleget tesz az elvárásaimnak. A fullánk lecsúszik az oldaláról, és a beedrill mint egy eldobott lándzsa úgy áll bele a földbe. Mielõtt még kihúzhatná, és elszállhatna, egy erõteljes ütéssel az álmok mezejére küldöm. És máris ott vagyok elesett machop mellett. Fejét kezembe tartom és elengedek egy sóhajt, nincs nagy baj, csak kiütötte magát, ahogy szokta.
Fogatlan még leszed egyet, és a sandyk olyat tesznek hogy....

[Nosh]

A harc folytatódott és mostmár nem csak a kis Sandshrew hanem a Sandalash-ek is harcba lendültek. Trant-nek sikerült megmentenie a kis Machop-ját, Primus-t. Közben észrevettem hogy egy Beedrill elvette Sierra labdáját.
-Neee!-ordítottam égbe nyúló kézzel.-Sandshrew kérlek segíts! Csillagszóró!-utasítottam a kis Pokemon-t, aki azonnal segített és egy csillag sugárral potrohon lőtte a darazsat. A labda esni kezdett lefelé. Sajnos én már nem tudtam elkapni, de ekkor a kis Sandy fényleni kezdett és így nyúlt a laszti után ami a mancsában landolt, vagyis az ollóiban mert a fényár kimúlása után már ollós kezű, tarajos hátú sün lett. Fellélegeztem.
-Köszönöm Sandslash!-mondtam a kis Pokemon-nak aki épp átnyújtotta nekem.-És most tömd be a kaptár nyílását homok támadással!-mutattam a kaptár felé. A kis Poke azonnal teljesítette a kérésem.-És most gyors pörgés, csillagszóró kombó!

[Trant Hardwin]

A kaptár lezárult, és az utolsó beedrill is Fogatlan alatt van. Úgyhogy azt hiszem gyõztünk. Fújom ki a levegõt, és adok hálát a nagy pokémon teremtõnek, hogy segítségünkre siettek a sandyk.
- Elmúlt a veszély, mindenki elõ jöhet! - Kiáltottam oda a túratársainknak, akik elbújtak, míg mi megpróbáltuk menteni a menthetõt. Primust visszahívom a labdába, és rattatám is ott ténfereg körülöttem, úgy téve, mintha nem is akarna semmi különöset. Így pihenésképpen, és a mozgalmas csata után, õt is bezártságra kárhoztatom. Így a labdát kezemben forgatva gondolkodok el rajta. Kell nekem egyáltalán egy beedrill. Erõs gyors, és még repülõ pokémon-om nincs, de hát ez még nem ok arra, hogy elkapjam az összeset. Így hát egy vállrándítás és utána nézek a többieknek.
A túravezetõnk menekülés közben egy fának csapódott, biztos hirtelen tûnt fel elõtte, így csak három pofont kellett lekevernem, hogy újra talpra kecmereghessen. És csak fél óra, hogy azt tudjuk mondani ennek a túrának volt értelme. Legalábbis nem a többségnek, de távoli rokonomnak biztosan. Én csak egy fának dõlve, várom hogy mindenki túltegye magát az ijedségén a kakuna burkot forgatva a kezemben, és gondolkodva pörgetem, mintha csak egy amerikaifocilabda lenne.