|
|
Post by Aura on Apr 27, 2012 12:48:30 GMT 1
.:A POKEMON FAJTÁJA:. Gible
.:NEME:. hím
.:KORA:. kamasz
.:BECENÉV:. Ragnar
.:õ a tiéd?:.
Valójában nem nevezhetõ bárkiének is. Akkoriban nem harccal oldották meg a pokémonok elfogását, hanem barátkozással. Ragnar még félig-meddig vad Gible, aki nem tûri meg, ha valaki a sajátjának mondja. Ennyi szabadságérzete csak maradt Ragnar-ban.
.:milyen a kapcsolatotok?:.
Kölcsönösen tiszteljük egymást. Egyenlõ félként megtanultuk azt, hogy az emberek és pokémonok képesek a hadakozás és háború nélkül is. Én és Ragnar vagyunk rá... a megfelelõ példák.
.:mitõl más õ a többi hozzá hasonlótól?:.
+ Sose hagyna cserben, még akkor se, ha a saját bõre a tét. Lojalitása hozzám talán az életénél is fontosabb. Amolyan sárkánybüszkeség lehet a dologban. A múltjára visszatekintve az apját is úgy szolgálta, mintha a saját uralkodója lenne, aki mindennél lényegesebb.
- Agresszív, így könnyen dühbe gurul még a legkisebb sértés miatt is. Nehéz ilyenkor kezelni, fõleg, hogy félig még vad pokémon. Egy-két skalppal fegyelmezhetõ, de ha rosszul jön ki az ember a harcból, félõ, hogy Ragnar karon harapja azt, aki feldühítette!
* Vidám és vicces egyéniségét megmutatja azoknak, akiket a barátjának tekint. Inkább semleges tulajdonsága, hisz' a bohókás természetét néhanap harcokban is megmutatja, ami vagy elõnybe helyezi, vagy hátrányba szorítja Ragnar-t. A jó az, hogy a legmélyebb depresszióból is képes kirántani engem, ha például a bajtársaim egyedül hagynak vagy ha szomorú, bántó dolgok érnek.
.:szokása:.
Ezt csakis velem szokta mûvelni: ha harci lázban ég, szándékosan megragadja a nadrágom szárát vagy a leggyakoribb esetben a fejemre mászik és fejen harap. Szerintetek ilyenkor mi a szokás, kérdezhetném én, de mégse teszem meg. Ugyanis tudom, mit akar: harcolni. Néhanap elõfordul, hogy elkezdünk egymással csak úgy spontán verekedni. Igen, furcsa módja a harag levezetésének, ám a harag ésszerûbb a pániknál. A lényeg: nem szabad pánikolni Ragnar közelében, mivel megérzi, ha félsz tõle, és akkor jaj neked! Egy kis gonoszság-hormon-löket ez a Gible!
.:hogyan is kapcsolódott õ be a történetedbe?:.
A tudat, hogy még nem volt Õrzõ-társam, mélyen szíven ütött. A velem egykorúak már felvágósan leszólítottak, ha éppen mellettem haladtak el repülõ vagy sárkány típusú pokémonjaikkal. Ezért ki is közösítettek. Furcsálltam a természetüket, közben bántott a dolog, hogy csupán ezért az "apróságért" kivetnek maguk közül. Ettõl fogva egyedül jártam ki az Õrzõk területének határának jelzõ lengõhídhoz. Annak másik oldalán egy szavannához hasonló terület volt, tele akáciákkal és majomkenyérfákkal(?). Szél süvített át a szavannán. Tetszett nekem a hely: valamilyen módon mintha engem jellemezne. Azt mondták nekünk, fiataloknak, hogy sose lépjük át a határt, mert komoly bajunk eshet. Ám mivel semmiféle fenyegetõ dolgot nem találtam, óvatosan átgyalogoltam az ingatag lengõhídon. Sose nézzek le, ez járt a fejembe, mégis megtettem. A híd mindössze ötven méterre volt a mélytõl, ahol egy folyó hömpölygött. Ám a kíváncsiságom eluralkodott rajtam és könnyedén leverte a félelmemet, így könnyedén átjutottam a hídon. Gondolatban néha lejátszódott bennem: "Mi lett volna, ha éppen alattam szakadna le?" Ej, de pozitívan állok a dologhoz, ugye-ugye? A kósza gondolatot ismét a féktelen kíváncsiság verte ki a fejembõl. Amint haladtam a szavannán, számos vad pokémont véltem felfedezni, szinte mindenféle típusból. Csak egyet nem találtam: sárkányt. Arceus fintora, hogy éppen a számomra kedves típusból nem találtam pokémont, legalábbis egy darabig. Nagyjából tíz perc elteltével úgy éreztem, mintha figyelnének. Nem is tévedtem: egy számomra rejtélyes pokémont pillanthattam meg egy akácia lehajló ágán. Gonosz vigyorra húzta száját. Mit látok? Rémisztõ fogsort, amit furcsán kocogtatott! Nem igazán akartam, hogy éppen engem csócsáljon meg vele, úgyhogy egy-két lépést tettem hátra. Rossz döntés volt: a furcsa pokémon bohókásan ugyan, de rám vetette magát. Állkapcsát a homlokom felé emelte és... éles fogait belém döfte! Fájdalmas volt, de nem véreztem. A hátamra bucskáztam. Próbáltam lerángatni onnan a pokémont, sikertelenül.
- Szállj már le rólam... Gib... Gible! - végre eszembe jutott a pokémon neve, ami alattomosan rám vetette magát. Egy idõ után megelégeltem a helyzetet és keményebb módszerekhez folyamodtam: ökölbe szorítván a kezemet leütöttem magamról a homoksárkányt. Gible ennek köszönhetõen dobott egy hátra bukfencet. Meglepetten pislogott, majd ismét gonoszul elvigyorodott és ismét támadt, de most egy ökleléssel. Figyelmesen összehúztam szemeimet. Milyen jó is, hogy az Õrzõk harci kiképzést is adtak nekünk, ifjoncoknak: az öklelés elõl kitértem és mikor Gible újra a leterítésre készült és ugrott, jobb karomat kinyújtva kapott egyet a gigájára (XD). A homoksárkány pokémon dühödten egy helyben topogott, s most a sárkány harag nevezetû támadását vetette be, amit most telibe kaptam. Hátraestem, de rögtön felkeltem. Gible ismét azt a támadást használta. Ám nem hagytam magamat: elbukfenceztem a sárkány harag elõl és ismét adtam egy öklös pofont. Ám Gible szintén így tett: egymást ütöttük arcon. Igazi ellenfélnek bizonyult.
- Nem mondom, nem vagy semmi! - ismertem el. - Erõs Gible vagy! - itt Gible kihívó mosolyt engedett meg magának és a maga nyelvén õ is kimondta az elismerõ szavait irántam. Egy percig farkasszemet néztünk egymással, végül ismét támadtunk... A harcot délután fejeztük be. Mindketten kimerülten hevertünk a fûben és az alkonyos égboltot néztük. Kezemet a magasba emeltem. Gible is így tett, majd egymásra néztünk. Másik kezünket karba fontuk.
- Gib! Gible! - mondta határozottan, majd felállt. Látszott, hogy valamin elgondolkodik, végül azokat megtartva magának, elment. Örvendve néztem utána, ám utána én is hazafelé mentem. Otthon aztán megkaptam a magamét, bár rosszabbra számítottam. Inkább aggódtak, a sérüléseimet elnézve. Másnapra majdnem el is tûntek, a legnagyobb megdöbbenésemre. Nem számított: ismét kimentem a szavannára, ám most egy-két szelet borjúszelettel, hisz' Gible éhes lehetett. Az is volt: ugyanúgy csapott le rám, ahogy tegnap. De felkészülve jöttem: a borjúhúst felé nyújtottam és amikor meglátta azt ugrás közben, megváltoztatta irányát és a kajára kapott. A hústól elkent száját megnyalta és számon kérõen rám nézett. Kért még, ahogy számítottam rá. A következõ borjúhússal végül jóllakott és ahogy tegnap délután, úgy akkor is elterült a földön egy darabig. Hálásan rám pillantott. Eddiginél jóval szelídebb énjét hozta ki. Elmosolyodtam. Gible meglepõdött egy pillanatra, majd váratlanul nekem ugrott. Azt hittem, megint le akar támadni, ám errõl szó nem volt. Odaadóan nyalta meg az arcomat, utána gyöngéden a kezemet harapdálta. A szeretet jeleit mutatta. Ismét délutánig maradtam ott. Ám mikor eljöttem volna, a Gible követett. A vállamra pattant és társult. A legboldogabb perceket éltem át akkor. A velem egykorúak döbbenten nézték az új társamat. Az egyik nagyszájú szerint pedig ez semmin se változtat és kihívott egy harcra engem és Gible-t õ és a Scyther-e ellen. A sáska pokémon erõsnek bizonyult a harcban, de Gible-t nem bírta kicselezni. A homoksárkány bevetette vicces trükkjeit, amivel szépen kigúnyolta a komoly ellenfelét. Scyther dühödt volt Gible trükkjeitõl, ami elegendõnek bizonyult ahhoz, hogy hibát vétsen. Gible végül egy végsõ ökleléssel kiütötte a sáskát, így megszereztük a társaink elismerését az Õrzõk új generációijai között. Gible-t Ragnar-nak neveztem el, amit el is fogadott. Évek teltek el a barátságunk megkötése óta: kötelékünk elég erõsnek bizonyult, hogy együtt elinduljunk a nagy világban az aura védelméért és a háborúskodás megfékezésének érdekében. Bár a Gible félig-meddig vad pokémon maradt, õ mégis velem tartott és hûségével engem "szolgált"
.:bármi extra még?:.
Gyorsan tanul. Bár ez nem sugárzik ki arra, hogy majd könnyebben fejlõdjön át vagy több támadást tudjon.
.:TÁMADÁSAI:.
- Öklelés/Tackle
- Homok-támadás/Sand Attack
- Sárkány harag/Dragon Rage |
|
