Nagyság ára

[Trant Hardwin]

Szép nyárközépi nap köszöntött ránk újra. Három hete, hogy a mezõk füvét tapodom pokémonjaimmal, na jó ez mondjuk egy kicsit túlzás, de hát nagyon máshogy, nem tudom ezt mondani. A Betty-vel történt incidens óta, Fogatlan kezelhetetlenebb volt, mint valaha. Nem nem engedelmeskedett nekem, de még arra is rávett, amit õ akart. Elõször csak elszökött, majd miután rátaláltam teljesen összeverve a környéken, hazavittem. Másnap csak próbaképpen engedtem ki, de akkor már láttam az elszántságot a szemében. Egy dolgot tehettem, de mielõtt még visszahívhattam volna, kikapta labdáját a kezembõl, és ez volt életem egyik legfélelmetesebb pillanata. Nem tudtam semmivel sem hatni rá, ekkor mögém került, és addig lökdösött, míg ki nem lyukadtunk ide. Azt hittem valami nagy csata lesz a vége, és hogy újra el akarja kalapálni, azt aki ezt tette vele, ám lassan rájöttem nem így van a dolog.
Saját maga okozta a sérüléseit, gyakorolt, edzett. Mióta nálam van elõször, és ebben "kérte" a segítségemet. Egy szép tágas mezõt választottunk az egyik vidéki birtokunkon, közelben pár fa is van, és így már szinte minden tökéletes volt. Három hét alatt lassan rájöttem mit is akar tõlem, és mire is megy ki a játék. Don az akit túl akar szárnyalni, nõni akar, mind erõben, mind méretben. Ehhez pedig erõnléti edzés kell. Elõször lábait erõsítettük, így két hét alatt úgy néz ki egy mérföldes körzetre minden, mintha lövészárok lenne. A karmaival szörnyû mély gödröket ásott, majd a következõ gödörrel betemette az elõzõt, és így tovább. Most jött el az ideje, hogy felsõ testével is foglalkozzunk, méretes farönköket húzgált fel, s alá. Harmadik héten mér kitikkadtam, teljesen kész vagyok, nem bírok mozogni sem, pedig csak segítettem neki, míg Fogatlan karmait véresre koptatta, szõre megfakult, és kidörzsölõdött, ahol a vastag kötél húzta a hátát, és most a fején is kezd kopni a dús lila szõr.

*DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM*

És most hogy delet is már legalább három órával elütötte az óra, megnyugtató ütemes dübögés álomba szenderített engem is, és Primust is. Így már nem csak a becsapódás csont, és fa ropogtató hangjai hallatszanak, hanem a hortyogás kellemes dallama. Egy árnyékos fal alatt fekszek, nekem dûlve machop, és így alszunk a friss nyári szellõ alatt míg...

*DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM*

Fogatlan két már fogpiszkálóvá zúzott fatörzs között, következõ kiszemelt áldozatát próbálja megsemmisíteni. Percenként legalább harmincszor rohan teljes erõbõl, és sebességgel a fatörzsnek, elején aggasztott a dolog. Mert hát a pokémon kicsi, a fa meg elég méretes, ám utána rájöttem, elég kemény koponyája van, meg hát nem is tudnám megállítani. Így most az ütemes fejelgetések dallamára húzom a lóbõrt, míg Fogatlan az utolsó csepp agysejtjét is szétveri a közelben lévõ fák törzsein.
A látvány nem lehet semmi, leginkább egy rakétatámadás utána tájra emlékeztethet mindenkit. Hatalmas földkupacok, körülötte széttépett növények, és a kevéske megmaradt fa alatt egy gyerek fekszik a hátán, rajta kedvenc kis pokémonja ugyanolyan mozdulatlan állapotban.

*DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM DUMM*

Az egészet megkoronázza a hangzavar, ami akár egy zabolázatlan hadsereg tombolását is jelentheti, vagy egy megvadult pokémon zúzását, aminek bárki áldozatul eshetne.

[Attila]

Túl sok jutott mostanában nekem is, ahogy a barátaimnak is (pokémonjaimnak) a rosszból. Idejét láttam végre egy kis kikapcsolódásnak.
Sokat agyaltam én is és a társaim is, hogy mi lenne a legmegfelelőbb hely, és végül mind a négyen egyetértettünk abban, hogy az Északi-mezőség lesz a legalkalmasabb számunkra. Ott nyugalom van, béke és rengeteg virág és növény, amit mindannyian szeretünk.
Csak mi négyen és a természet. Kell még valami más?
Elhagyva a várost ki is engedtem mindhármukat a labdájukból és együtt barangoltunk egyenesen előre, csakis az orrunk után.
Természetesen Bulbasaurnak kellet (mint mindig) vezetnie a kis csapatunkat. Mindig, mikor mentünk valahova, ő szinte kötelességének érezte, hogy ő legyen a vezér, az alfa hím. Mikor sikerült ezt elérni, mindig, hatalmas vigyorral az arcán járt előttünk és beleveszett boldog kis világába. Nem láttam volna okot arra, hogy vitába szálljak vele, elvégre még csak egy gyermek. Hagy legyen csak igaza, ha ő úgy akarja.
Mögöttem jött Rhyhorn, de mondhatnám azt is, hogy a seggemben volt. Néha-néha meg is botlottam, mert trampli nagy lépéseivel a sarkamba lépett. Hiába volt akkora, mint egy tank, ő félt, hogy bármelyik pillanatban, bármelyik percben kiugorhat valami a bokorból és neki eshet, hogy aztán jól helybenhagyja.
Én magam sem tudom mért, de valamiért azt hitte, hogy én meg tudnám védeni a nálam is nagyobb jószágot. Mindenesetre, ha az nyugalommal tölti el szegénykét, hogy a közelemben lehet, hát legyen. Elvégre az ő érzéseik számomra a legfontosabbak, és hogy boldogok legyenek mellettem, ne érezzék magukat rabszolgának.
Olykor-olykor Rhyhorn-ra helyeztem a kezem, ilyenkor bátrabb lett valamennyivel és „kibújt” (mivel hatszor akkora, mint én körülbelül, ezért nem mondhatnám, hogy testemmel eltakartam) a hátam mögül és mellém jött, kissé félénken, ám de mosollyal az arcán. Ha meg levettem róla a kezem, a mosoly mindig az arcára fagyott, megtorpant egy percre, és már iszkolt is vissza a biztonságot adó hátam árnyékába.
Szórakozgattam vele így, közben azon morfondírozva, hogy vajon miként kéne egy kis önbizalmat verjek, abba a kemény fejébe. Sehogy sem tudtam kitalálni, de elhatároztam, hogy nem adom fel, és egyszer sikerülni fog, mindenféleképpen.
Végezetül, de nem utolsó sorban a csapatunkat Ghastly zárta, aki rettenetesen lemaradva „kullogott” (mert ugye ő lebeg) utánunk, hatalmas búskomor arckifejezéssel.
Hiába győzködtük Bulbasaurral (mert Rhyhorn fél tőle, mióta egyszer éjjel ráhozta a frászt, mert arra ébredt fel, hogy mereven bámulja), hogy jöjjön közénk, vagy előre Bulbáhz, ő szomorúan csak a fejét rázta és lerázott minket és ott maradt egyedül, depressziósan szegény.
Tisztában voltam vele, hogy Ghastly a legproblémásabb pokémonom és segítségre szorul minél hamarabb. Hallottam is egy edzőről, aki Jhotoban lakik és van egy edzőterme is, ahol szellemek tanyáznak, de még nem volt szerencsém hozzá, mert mostanában eltűnt és a terme is zárva van. Kár… Pedig csak egyedül ő segíthetne Gastlyn.
Miközben haladtunk előre, egyszer csak azt vettem észre, hogy Bulbasaur megtorpant és mereven bámul valamit. Én is abba az irányba néztem, amerre ős és egy Rattatát szúrtam ki, amint éppen leamortizálva magát és a környezetét, próbál szétfejelni egy fát.
Eleinte kíváncsi tekintettel néztem a kis pokémont és semmi ötletem nem volt, hogy mi okozhatja ezt a kóros elmebajt nála.
Értetlenül néztem a többiekre, de ők is ugyan így néztek vissza rám.
Rhyhorn a látottaktól kissé még jobban hozzám bújt, ami azt eredményezte, hogy már nem álltam, hanem ültem a hatalmas fején.
- Jól van, na, ne félj, ez csak egy Rattata… - nyugtattam a földpokémont, miközben simogattam kezemmel, hogy még hatásosabb legyek. - Sokkal kisebb, mint te és nem hiszem, hogy a fogacskáival akár meg is karcolhatná erős páncélodat.
- Viszont igen érdekes, hogy mért teszi ezt egy Rattata… Talán megunta az életét?
Ekkor kiszúrok egy srácot, aki a fa tövében fekszik nyugodtan, valami pokémonnal az oldalán.
- Lehet, hogy övé a Rattata? - gondolkoztam hangosan, majd elindultunk a srác felé, lassú léptekkel.
Minél közelebb értünk hozzá és a Rattatához, Rhyhorn annál közelebb bújt hozzám, míg a dolog addig nem fajult, hogy már a hátán találtam magam, és lovagoltam rajta.
Végül odaértünk a gyerekhez. Ősz hajú kis törpe volt, ránézésre tízet mondanék, nem többet. Mellette a Machopja feküdt. A Rattata látszólag nem zavartatta magát, hogy mi ott vagyunk, az folytatta eddigi megkezdett, látszólagos önsanyargatását.
- Szevasz! A nevem, mint biztos tudod, Attila Dreiden, a pokémon edzők - pokémon edzője! - üdvözöltem a fiút a félénk Rhyhorn tetejéről, aki kissé összébb húzta magát félelmében. - Tiéd az a Rattata, aki mindjárt megöli magát? Mégis mért nem vagy ott mellette és edzetek együtt? Egy igazi edző olyan. - mondtam okítva a fiúnak, magasztos pózban ülve a földpokémonon, kihasználva a helyzetet, hogy egy nálam kisebbel és látszólag tapasztalatlan edzővel sodort össze a sors. Elhatároztam magamban, hogy megtanítok a srácnak mindent, amit csak a pokémonokról és a velük való foglalkozásról tudni érdemes és tudok.

[Trant Hardwin]

Kényelmesen hortyogok, hát mert mit is lehetne csinálni egy ilyen szép napon. Észre sem veszem, hogy valaki észrevett. Hát húzom tovább a lóbõrt, és az sem zavar, hogy Primus nagy nehéz feje éppen a bordáimat nyomja. Idilli a kép, és az ütemes fejelések is csak a bágyadtságomat segítik elõ.

*DUMM DUMM DUMM .... DUMM DUMM DUMM*

Csak egy pillanatnyi kihagyás volt, és már ez is igen csak feltûnõ volt. Már több órája megy ugyanabban az ütemben, és most volt az elsõ kihagyása. Lassan kinyitom csipás szemeimet, és feltûnnek a jövevények. Hát ezért hagyta abba. Megnézte ki jön, és utána egybõl folytatta. Én se töltök több idõt velük, hátha odébb állnak, és hagynak pihenni, ám mire sikeresen visszaaludnék a nevén nevezett colos hozzám szól. A szavai kétségeket keltenek bennem.
- Most akkor edzõket, vagy más edzõk pokémonjait edzed? - Ám nem hogy a bemutatkozást, de a saját kérdésemet se igen értem, de válasz nélkül nem hagyhatom az övéit. - Igen az enyém... Valahogy elment a kedvem tõle. - Ezzel még mindig a földön fekve oldalra fordulok, inkább csak hogy ne kelljen tudomást vennem Dreiden-rõl. Ám ezzel többet is megmutatok, mint szerettem volna. Oldalra fordulás közben a "beszélgetõ" partnerem megláthatja, összeszabdalt ruhámat, ami cafatokban lóg le testemrõl. Hátamon szörnyû sebek éktelenkednek, ami leginkább karmolásokra, és egy jókora fog nyomára emlékeztethetnek. A másik nem kívánt dolog, hogy Primus feje a földön koppan a nem túl átgondolt mozdulatsoromnak köszönhetõen. Amitõl felháborodás hangjai törnek fel torkából. Felpattan, és már mondja a mondókáját.
- Machop, ma ma machop cho chop. - Ha jól sejtem, valami odafigyelésrõl hablatyol, és hogy törõdhetnék vele, ha már Fogatlannal nem teszem meg, de nem vagyok benne biztos, mert éppen az égen egy pidgeot dalolásával voltam elfoglalva.
Közben õ is észreveszi a jövevényeket, és mivel kis csapatom egyik tagja sem tette még meg eddig egy kézlegyintéssel üdvözli õket. És mivel jó nevelésben volt része, talán tõlem, talán csak ellesett valamit a szolgák hadának viselkedésébõl, hellyel kínálja a jövevényeket. Van elég, egy hatalmas nagy földbucka közepén vagyunk.

[Attila]

Észrevettem a fiú hátán a rongyos ruháit, az alatt pedig a karmolás nyomokat és a harapásokat a bőrén. Ez után a Rattatára pillantottam, aki továbbra is, elszántan ostromolta a fát, majd újra visszapillantottam a fiúra.
Élt bennem a gyanú, hogy szó sincs arról, hogy megunta, csupán csak elég engedetlen a rágcsáló pokémon, és ezért nem tud rá hatással lenni, ezért viselkedik - látszólag - ilyen közömbösen vele.
Leszálltam Rhyhorn hátáról (aki ezt igen rossz néven vette) és közelebb sétáltam a sráchoz és Machopjához (természetesen Rhyhornnal szorosan a nyomomban).
- Óh… Értem… - kezdtem bele, miközben letelepedtem a hellyel kínáló pokémon mellé. - De egyet meg kell jegyezned fiú: Ha jó edző akarsz lenni, sokat kell foglalkozzál a pokémonjaiddal és nem szabad elhanyagolnod őket! - emeltem fel okítóan a mutató újamat bízva abban, hogy erre majd a fiúcska felfigyel, és abba hagyja, nem törődöm stílusát.

E közben Rhyhorn félve nézett ki a hátam mögül, már nem csak Rattatára, hanem Machopra is. Ahelyett, hogy ős is üdvözölte volna a pokémont, inkább a hátam mögött telepedett le, és dúrta az arcát a hátamba, hogy biztonságban érezhesse magát, nekem pedig kisebb kínokat okozhasson.
Bulbasaur mosolyogva rohant közelebb a Machophoz és hatalmas szemeivel pislogva, méregette őt.
Szerette a számára még látatlan pokémonokat jól megbámulni magának és érdeklődve figyelni minden mozdulatukat.
Végül, mikor már szemei megkapták a pokémonról a kellő információt, azokat behunyta, a mosoly az arcán még nagyobb lett, a fejét elbillentette jobbra és egy „bulbaaa!” boldog felkiáltás mellet kinyújtotta az egyik indáját a Machop felé, olyasféle üdvözlésképpen.
Gastly a szokásos „távolból megfigyelős és szomorkodós” hangulatában, tőlünk néhány méterre lebegett és a Rattatát figyelte elmélyülten. Integettem hát neki, hogy jöjjön közelebb és csatlakozzon közénk.
A szellem lassú, nagyon lassú tempóban lebegett oda közénk és egy elnyújtott: „Ghaaaaaaaaaaastly” megnyilvánulással üdvözölte az ittlévőket, a szokásos túlvilági, melankolikus hangján, ezután tovább figyelte a szorgalmas Rattatát.

[Trant Hardwin]

Csak hallgatom mit mond nekem a colos, és nagy nehezen tudom csak visszafojtani belõlem jövõ megnyilvánulást. Ám még oly fiatal vagyok, és a szülõi szigor is igen távol van, hát a jóindulat szele azonnal más irányt vesz, belõlem pedig, mint egy vulkán tör ki a nevetés. Hangos, gúnyos, és mély lenne, ha már elkezdtem volna mutálni.
Alig kell öt perc mire befejezem, szemeim könnyesek, és hát majd csak nem össze is pisiltem magamat. Hátamon fetrengést abbahagyom, és magamban hálát rebegek, hogy ezt a nem is olyan kellemes napot ilyen boldoggá tette új ismerõsöm.
- Hát tudod meg lehet próbálni. Sajnos vannak igen csak nagy egyéniséggel rendelkezõ pokémonok, akiket inkább távolról, és tíz tonna védõfelszerelés alól jó nézegetni. - Húzom végig kezemet a friss sérüléseken. Úgy látszik házi ápolónknak lesz dolga megint nem is kevés.
- Ülj le és hívd barátaidat is. Éppen pihenõmet tartottam, ezek a nagy "foglalkozások" igen csak ki szoktak fárasztani - mondom mosolyogva, és táskámból halászom elõ a már a csomagolt bõséges élelmünket. Szemem sarkából figyelem a furcsa Rhyhorn-t. Gyönyörû teremtmény, igaz eléggé meglepõ a viselkedése. Egyszer nekem is kell egyet elkapnom.
Közben legalábbis a nevetésem közben egy pillanatra minden társam engem néz. Fogatlan csak egy pillanatra idõzik el, szerinte idióta gazdáján. Primus is csak egy leheletnyivel több ideig, míg fel nem fogja miért is vagyok olyan jókedvû. Végül csak legyint egyet, és újra a jövevényekkel kezd foglalkozni.
- Ma chop, chop, ma machop (de jó te tudsz repülni. Csodálatos lehet a magasból figyelni*) - kezdi el mondani a magáét Hunternek. Rhyhorn-nal látja nehezebb dolga lenne, így inkább nem is zargatja. Ám a méretes test, és a kemény bõr felcsillantja a szemét. Talán egy harc elejéig kihívhatná. Csak egy csata, amiben végre talán nyerhetne is.
Fogatlan tovább teljesíti be önpusztító valóját. Eddig is tudtam, hogy keményfejû, de mikor a gyakorlásra használt, nem is olyan vékony fatörzs ropogni kezd. Rájövök még csak a közelében sem voltam az igazságnak.

*Pokémonok univerzális nyelvébõl fordítva.

[Attila]

Furcsa, de a kis srác valamit önfeledt módon mókásnak talál. Szemem sarkából körbepillantok, hogy mi is lehet ennyire vicces, de nem látok semmit, így visszafordulok a gyerek felé, aki hellyel invitál maga mellett.

Ghastly eközben egy mélabús pillantást vet a hozzá szóló Machopra, de nem válaszol, csak továbbra is szomorúan lebeg a harcos pokémon fölött és a semmibe tekint.

- Kösz szépen a vendéglátást! - csillan fel a szemem és már huppanok is le mellé a földre, természetesen Rhyhornnal a nyomomban, aki egy milliméterrel sem távolodna el mellőlem. Bevallom ez egy kissé fárasztó dolog tud néha lenni, de ha csak így érzi jól és biztonságban magát, mégis mit tehetnék ellene?
- Srácok, gyertek! Ingyen kaja!! - kiáltom el magam és emelem fel jobb karomat a magasba örömömben, majd nyúlok is a legelső utamba kerülő gyomorkorgató, nyálcsorgató táplálék irányába és jóízűen elkezdek belőle falatozni. Igaz a házigazdánk egy szóval sem mondta, hogy vehetek belőle, de mivel rengeteg élelem volt előttünk és én igencsak éhes voltam, így bátorkodtam kisajátítani magamnak egy kevéskét.
Bulbasaur levéve szemét a Machopról rögtön mellém szaladt és csillogó szemekkel mérte fel a terepet, hogy mit is válasszon a temérdek és ínycsiklandozó élelmiszerek közül. Végül valami golyó alakú pokémoneledel mellett döntött és azt kezdte el jóízűen rágcsálni.
Ghastly búskomoran fordult felénk, majd vet egy elszórt pillantást az ételre, és bár közelebb lebegett hozzánk, de nem mutatott hatalmas érdeklődést a pikáns falatok iránt, ehelyett a Rattatán időzött el a tekintete, aki fáradhatatlanul igyekezett azon, hogy kettéfejelje a fát.
Rhyhorn eleinte nem merte kidugni a hatalmas fejét a hátam mögül, de egy idő után ő sem bírt ellenállni az ínycsiklandozó illatoknak és kitekintett. Amint észrevette, hogy micsoda kajamennyország terül el előtte, rögtön megfeledkezett magáról, a viszolygásáról másoktól, a félelmeiről és szinte berobbant az étel halom közé kiborítva néhány finom falatot, maga pedig mohón, akár egy Snorlax kezdte el magába tömni, ami csak az útjába került.
Egy pillanatra döbbenten figyeltem, hogy miként cselekszik a pokémonom. Eddig még sosem láttam így viselkedni őt, sőt, nem is sejtettem, hogy ilyen. Egyszer a Snorlax ellen viselkedett bátran, de azóta nem fordult elő, hogy ennyire kikelt volna magából.
- Rhyhorn! Ezt azért mégse illik, nem gondolod? - szóltam rá pokémonomra, aki felhajtotta fejét az ételből és maradéktól csöpögő szájjal felém fordult és vissza somfordált mögém.
- Nem azt mondtam, hogy nem ehetsz, csak azt, hogy ne ennyire mohón. - fordultam hátra és kacagtam a pokémonomra, aki szégyenében, lesütött szemmel visszament a félbehagyott ételéhez és folytatta annak elfogyasztását, immáron sokkal szolidabb módon. Már amennyire egy Rhyhorn tud szolidan enni.
- Bocsáss meg ezért a felfordulásért, nem tudom mi üthetett belé, nem szokott így viselkedni. - nevettem a srácra, majd én is folytattam elég mohó módon egy szendvics magamba gyömöszölését, az oldalamon Bulbasaurral, aki egy alma nagyságú gyümölccsel birkózott éppen.
- Amúgy elárulnád, hogy mért jó ez a Rattatádnak? - bökök az egérpokémon felé, aki még mindig a fát fejelgeti, miközben egy hatalmas falatot küzdök éppen le a torkomon.

[Trant Hardwin]

Ahogy látom jó ízûen esznek, de én sem maradok le a falatozók között. Nem vagyok túlságosan nagy étkû, de az energia kell az edzõnek ha egy ilyen rattatával áldta meg a sors. Csak fél szemmel figyelem a jelenetet, ami lejátszódik elõttem. A rhyhorn nem kicsit furcsa, de hát nem csak nekem lehetnek különleges pokémonjaim. Ezzel a gondolattal egy hatalmas sóhaj is elhagyja a számat, ami egy hirtelen fulladásrohamot eredményez, ha már tele van a szám minden földi jóval.
- Igen csak érdekesen viselkedik a rhyhorn-od. Van valami baja, vagy csak az engem tisztel meg? - Nézek végig magamon, nem valami szép látvány, de hát voltam már rosszabb állapotban is, engem már nem is zavar. Kissé összébb szedem magam, csak ha már anyám annyira el akarja érni az etikett alapjait nálam, és a többi hasonló dolgot, ami egyáltalán nem érdekel, akkor most teszek is érte valamit. Ha már a pokémonoknál is talán használ valamicskét.
Gyorsan végzek, talán kicsit viseltes, de rajtam marad, és ha nem fordulok meg talán még egy teljes ruhának is elmenne a szakadozott pólóm, és nadrágom.
Fogtalan nem hagyja abba, már jó pár órája talpon van, és nem hinném, hogy le akarna állni. Amennyi energia van bennem, ha magnemite-nak született volna, egy várost el tudna látni. Folytatja, és folytatja, a fa remeg minden becsapódáskor, és látom a pokémon-om is ki van merülve, de ahogy én sem szoktam feladni õ sem fogja bevallani sem magának, se nekünk. Talán ebben az egyben hasonlítunk.
Közben machop látva, a kevés eredmény a kapcsolatfelvétellel hunterrel, új egyént választ magának. Vannak még itt elegen, akik talán szívesen megküzdenek vele. Bulbasaur-t hagyja a végére, túlságosan is fesztelenül viselkedik, talán nem olyan erõs, mint amennyire mutatni akarja magát. Inkább a szerénységet díjazza, amivel rhyhorn messzemenõkig kitûnik a többiek közül. A hátrálás, és újra falatozást követõen odaül mellé. Csak néha pillant fel az étkezés közül, nem akar kitûnni semmiben sem. Felméri a hatalmas pokémon-t, és tetszik neki amit lát. A vastag bõrön, erõs szarv, azok alatt pedig egy ízig-vérig harcos pokémon-t lát. Sose volt jó az ilyenekben az ítélõképessége, már a lelki szemei elõtt a gyõzelmet látja, ami még soha nem jött el életében. A hatalmas pokémon elõtte fekszik kiütve, õ pedig büszkén kidüllesztett mellel, mutatja mekkora csatát is vívott.
Attila kérdése kicsit meglep, talán mégsem olyan nagy ász, mint ahogy mutatja. Mert hát mindenki meg tudja elsõre is mondani, hogy egy ilyen önkínzásnak is elmenõ cselekedetre, nem éppen a "jó" jelzõ való.
- Mit ne mondjak fogalmam sincs. Meg kell vallanom, csak lassan jöttem rá én is, hogy miért is viselkedik így. Utaztam egy ideig egy kedves edzõvel, neki volt egy nidoran-je. Vetélytársként tekintettek egymásra, és sokat is küzdöttek együtt. Ám egyszer csak átalakult, amivel nagy elõnyre tett szert Fogatlannal szemben. Ez pedig igen csak felhúzta a kicsit. Szóval napokig kiszökött ide, és edzette magát, majd mikor rájöttem, és nem tudtam elrángatni innen, úgy döntöttünk Primus-sal maradunk mellette. Amikor kellünk itt leszünk, még mindig jobb, mint múltkor amikor végkimerülés állapotában találtuk meg. - Vonom meg a vállam, és a nagy falatozás közepette egy méretes adagnyi pokékaját visszateszek a táskába. Fogatlan meg fog éhezni, és még mindig jobb ha adok neki kaját, még a végén engem kóstolna meg nagy éhségében. - Talán csak ösztönbõl csinálja, de sokat fejlõdött, és nõtt is nem keveset. Eddig sem volt átlagos nagyságú legalábbis a fajtájához képest, de ez már elismerésre méltó. Még ha ilyen megviselt formában is van.

[Attila]

Rápillantottam Rhyhornra, mikor a srác szóba hozta, és egy pillanatra elmerengtem rajta, amint éppen szerényen falatozgat. Nagy nehezen vettem csak le róla a tekintetem.
- Őszintén szólva engem is meglep ez a mostani viselkedése, sose láttam még ennyire... Felszabadultnak.
Ekkor jutott eszembe, hogy nem is emlékszem rá, hogy mikor adtam neki utoljára enni. A fejemet kezdtem el ütni, mint valami félnótás, de nem adtam hangot önön nemtetszésemnek, inkább csak majszoltam tovább, míg a gyerek Rattatájára nem terelődött a szó.
- Elég furcsa módszerekkel edzed a pokémonod, nem mondom... Na és... Van is valami hatása? - tekintek kérdőn a srácra, szemeimben az izgalom lángja lobban fel, hogy hátha ki szeretné próbálni mennyit is ugrott a pokémonja a tapasztalati szintlétrán.
Bulbasaur érezve, hogy talán lesz valami, félig megrágott falattala szájéban mögém lép és elszántan tekint a srác két pokémonjára. Gastly is kicsit közelebb jön hozzánk, de tartja a tisztes távolságot, a maga fásult hangulatában. Rhyhorn pedig... Rhyhorn ügyet sem vet ránk. Teljesen el van foglalva azzal, hogy megpróbálja szerencsétlen fiút kihabzsolni minden földi jójából. Étel maradéktól hemzseg minden, a földpokémon egy méteres körzetében és úgy látszik, hogy még nem szeretné abbahagyni új legjobb elfoglaltságát.
- Te atya úr Isten... Hogy fogom én ezt etetni? - rémülök meg Rhyhornra pillantva, miközben várom a srác válaszát.

[Trant Hardwin]

Kissé meglep a válasza, még hogy a rhyhorn felszabadult. A legkisebb szellõtõl is összerezdül, és folyamatosan gazdáját nézi, hátha talál nála egy kis menedéket. Na mindegy, de ez még mindig jobb állapot, mint ami Fogatlan és én köztem van. Igaz meg kell valljam, mostanában nem is foglalkozik velem nagyon, és így kevesebbet kell járni orvoshoz, meg bõrátültetésre. Megvonom a vállamat, hát ez van. - Hát igazából nem nagyon tudok hatni rá. Mióta szerencsésen, vagy mondhatom balszerencsésen elkaptam saját kezûleg, nem nagyon jövünk ki egymással. Igaz nem tudom, hogyan szokott kijönni más edzõ a pokémonjával. Igen csak kezdõ vagyok ilyen téren. Edzi magát, ahogy csak tudja. Hát hatása azt nem tudom, mivel minden nap látom. Annyi bizonyos, hogy pokémonok nem nagyon vannak a közelben, és hát edzõk is elkerülnek, mióta igen goromba módon elbánt egy gravelerrel… meg a gazdájával mikor nem érezte magát eléggé jól. – Megvakarom fejemet, és lassan megértem mire is gondolt beszélgetõpartnerem. Közben rattatámat nézem, nekem nem tûnik fel, de igen terebélyes már. Már legalább kétszer akkora, mint fajtársai, de egyre növekvõ testalkatával, és izomzatával a kedvessége, és engedelmessége nem éppen tart lépést. Na mindegy megpróbálhatjuk, végül is legalább nem fogom annyira unni magamat. – Ha gondolod harcolhatunk egyet. Kettõ-kettõ ellen? – Teszem fel a kérdést, amire magam sem tudom nagyon a választ. Ezeket összeereszteni nem éppen a legjobb módja a egy éles küzdelemnek, de mindegy is. Egyszer élünk, kipróbáljuk a dolgot.
Közben Primus felméri a társaságot, és mintha csak értené mirõl beszélünk felcsillan a szeme. Úgy látszik kipécézett valakit és meg akar vele küzdeni, de majd elválik. Mi csak hárman vagyunk, így csak Attilán múlik kit vet be ellenünk. Közben Fogatlant nézem meredten, már újra edzõpartnerét a fát döngeti, nem biztos, hogy rá fogom tudni venni a harcra. Talán ha egy kicsit felbosszantanám, de akkor meg nem biztos, hogy jó vége lesz. Na mindegy ez is majd egyszer elválik.

[Attila]

A srác kérdése igencsak meghökkentett.
- Kettő a kettő ellen? - teszem fel a kérdést, ami inkább hangos gondolkozás, mint kérdés. Arcomról csupa meglepettség tükröződik és kissé zavartan vakaroma fejem.
- Tudod még sosem volt ilyen harchoz szerencsém...
Rápillantok Bulbasaurra, akinek tekintetében tűz gyúl az ismeretlen kihívás hallatán. Rhyhorn továbbra sem vet ránk figyelmet, túlságosan is bele van mélyülve MÉG MINDIG a szolidnak nem nevezhető étkezésébe.
Gastly elvesztette érdeklődését a dolgok iránt és belebeg a fák közé, eltűnve a szemünk elől. Hiába... Úgy tűnik neki nem nagyon keltette fel az érdeklődését ez a fajta mérkőzés.
- Hát haver nem is tudom... Bulbasaur látszólag benne lenne, de Rhyhorn... - fanyalodok el. - Ő nem az a fajta, aki vakon belevág az ismeretlenbe. Gastly meg nem az az életvidám típus. Ő akkor harcol, ha éppen olyan hangulatban van, ami ritka, vagy egy hatalmas lelkesítő beszéd után... De most nem jut semmi az eszembe, sajnálom...
Bulbasaur mint ha csak megérezte volna előre, hogy ha nem lesz társa, akkor nem lesz páros küzdelem sem, odament Rhyhornhoz és megpróbálta győzködni őt. De szavai süket fülekre találtak. Rhyhorn tudomást sem vett semmiről, az étket leszámítva. Bulbasaur kicsit felhúzva magát ezen, indáival elvette az ételt Rhyhorn elől. Na ekkor kezdődött a baj: A földpokémon teljesen kikelt magából és vak dühvel Bulbának rontott. Semmit nem tudtam tenni, csak mereven néztem a cselekmények sorozatát, mivel annyira megvoltam lepődve a pokémonom viselkedésén.
~ Rhyhorn támad? Ez lehetetlen...
Bulbasaur hirtelen meglepetésében csak félreugrott a vad roham elől, ami a még elől lévő ételeket mind szétszórta, elpusztította. Egy nagy adag szendvics és méz, az éppen gyakorlatozó Rattata felé röpült, ami teljesen beteríti a vadóc egér pokémont, Rhyhorn jóvoltából, ha nem ugrik félre.
Bulbasaur időközben egy vad ostorcsapás sorozattal próbálta lehiggasztani a megvadult sziklapokémont, aki meg sem érezte a csapásokat.
A helyzet úgy hozta, hogy Bulba pont Machop mellé szökkent és onnan is megpróbálta feltartóztatni a dühödt sziklapokémont, egy pengelevél záporral, de ezt is sikertelenül. A levelek mintha tényleg csak levelek lettek volna, mind széttörtek Rhyhorn vastag páncélján, aki megállíthatatlanul tartott Bulba irányába, mindent eltarolva, ami az útjába került és mivel Machop is ott volt Bulba mellett, ő is célponttá vált.
- Rhyhorn, állj!! - kiáltottam rá a pokémonomra, aki tudomást sem vett a hangomról. Kapkodva előhalásztam a pokélabdáját és megpróbáltam visszahíni, de valamiért nem ment. Rhyhorn teljesen el volt vakulva a dühtől. Aggódva tekintettem a két pokémon irányába: - Bulba menekülj!
De ekkor már túl késő volt. A sziklapokémon ott volt Machoptól és Bulbától egy szarvtávolságnyira...

[Trant Hardwin]

//Hát mit ne mondjak igen csak vakartam a fejem, miért is akarna Fogatlan harcolni, de úgy látszik kisegítettél. Ha nem gond egy kicsit irányítom a pokémonjaidat.//

Csak egyszer pislantottam, és máris elszabadult a pokol. Aki csak tudott ordítozott, és aki nem az pedig dûtött-borított, és betakarta magát különféle nyalánkságokkal. Hát igen, ez van ha az ember, ilyen megbízhatatlan pokémonokkal akaszkodik össze. A kis rhyhorn eddig nem nagyon mutatta a harciasság jeleit, ám most aztán nekikezdett. Szörnyûségeket láttam már nyolc éves fejjel, de ami most jött el életemben azt még legszörnyûbb rémálmaimat is felülmúlta. Fogatlan felé repült a ragadós nyúlós étel, és õ dacossága rovására, nem vette észre. Nem is vehette, nem arra nézett. A kaja nagy része a fejérõl, a többi testérõl próbált meg engedelmeskedni a gravitáció húzó erejének, de a nyúlós töltelék elég erõs kötést biztosított Fogatlan szõrzete, és az ételmaradékok között, hogy rajta maradjon.
Ennek pedig legenyhébb fogalmazással élve sem örült. Megpördült és azonnal célba is vette károkozóját. Mérge tapintható volt, vörös aura vette körül egész valóját, és hosszú csíkokat kapart az alatta elterülõ fûben. Még egy hatalmas levegõvételre volt elég idõ, hogy utána tüdõm minden erejét ellene fordítsam, ahogy Attila is tette ezt saját pokéjával.
- Fogatlan ne! – kiáltom én is, ahogy csak a torkomon kifér. Bár mint, ahogy szokott lenni, nem sok haszna van. Így hát egy pillanatra ledermedek, mi is sülhet ki ebbõl. Eközben rhyhorn éppen le akarja tiporni csapattársát, és az én machop-omat is. Primus pokémon a talpán, és hogy bulbasaur ne legyen, azonnal felkapja a földrõl. Talán csak szívjóságból, talán csak mert megkedvelte õket, és még nem fogta fel teljesen, hogy egyik leendõ ellenfelével áll szemben. Magasba emeli, és még lök is rajta egy keveset, csak hogy gastly-hez hasonlóan elemelkedjen a földrõl, és egy pillanatig lebeghessen.
Na és ekkor szól közbe bátorsága, és gyengesége egyben. Szemtõl-szemben áll a hatalmas szürke pokémonnal, minden bátorságát összeszedve emeli elõre kezeit, csak hogy megtorpanásra késztesse. Ám az idegei, mint testi ereje gyenge, a szeme fennakadnak, a földrengésszerû rohamtól, és úgy esik hanyatt minden érintkezés nélkül, mint egy kidõlt fa. Rhyhorn pedig átrobog felette, célpont nélkül, mert hát egyik felette másik alatta helyezkedik el. De ekkorra már ocsúdok, és a legnagyobb veszélyt próbálom meg kiiktatni, ami nem más mint „kedves” rattatám. Rávetõdök a hátára, és még jó pár méteren keresztül húz, mire sikerül olyan fogást találnom, ami teljesen mozdulatlanná dermeszti. Ekkor baljóslatú gondolat száll keresztül az agyamon, ha még egy kicsit nagyobb lesz, akkor már ez sem fog sikerülni. Mintha csak egy látnok lennék, hogy az egyetlen ellenszer kicsi lilás pokémonom ellen elillan, mint az a halvány színû, szúrós szagú gáz, ahogy mondani szokták.
- Hát akkor mi legyen csak rajtad áll. Fogatlant már sikerült rávennetek a dologra. – mondom félig meddig vigyorogva, igaz az erõlködéstõl, hogy megfékezzem elsõmet, úgy érzem hogy megkapom elsõ sérvemet, amit ilyen idõsem csoda számba menne. Fogatlan felajzva, Primus pedig fel fog lenni ajzva, ha sikerül magát összevakarnia a földrõl. De tudom jelleme erõs, még ha teste nem is annyira.

[Attila]

Minden szinte egy másodperc alatt történik.
Az étel, amit Rhyhorn vadul szétrombolt, nagy része Rattatán landol, amitől a lila egérpokémon igen csak kikel a sodrából és eszeveszett dühvel indul meg a bundáját tönkretevő Rhyhorn irányába, hátán Trantal, aki próbálja megállítani.
Eközben a súlyos sziklapokémon megállíthatatlanul tart Machop és Bulbasaur irányába, ami tragédiába is végződött volna, ha Machop nem ocsúdik fel és hajítja arrébb Bulbát, hogy biztonságba helyezze. Igen ám... De ez a harcos pokémon testi épségébe került, mivel Rhyhorn kíméletlenül eltiporta, minden erőlködés nélkül a harcos pokémont.
- Hát... Legyen. - válaszolok Trantnek teljesen ledöbbenve. - Habár Rhyhorn valamiért most nem önmaga. Nem tudom őt irányítani!
Bulbasaur eközben a levegőből visszatottyan a talajra, kissé kóválygó fejjel körülnéz, majd megrázza magát és támadó állásba helyezkedik. Csak hogy nem Rattata vagy Machop felé, hanem Rhyhorn-t célozza meg szikrázó tekintettel.
~ Nem lesz ez így jó... Nem hagyhatom, hogy a pokémonjaim egymás ellen támadjanak... Ki kel találnom valamit gyorsan.
Bulbasaur eközben már a legerősebb támadására, a napfénycsapásra készül. A napsugarak bőszen gyűlnek a hagymájába a hátán, ami igen szépen növekszik. Rhyhorn viszont nem rá veti ezúttal a tekintetét, hanem most a felé közeledő Rattatát veszi célba, akibe még mindig ott csimpaszkodik Trant.
~ Te jó Isten... Ha ezek ketten összemennek, nem hiszem, hogy épségben megússza a srác.
Rhyhorn elkezdte kaparni a talajt, majd hatalmas robajjal és porfelhőt hagyva maga után vad támadást indított a kiszemelt célpontja ellen. Alig választotta el a két pokémont néhány méter, mikor hirtelen egy hatalmas fényesség suhant kettejük közé, majd egy kisebb robbanás jött létre, ami a vékonyabb fákat és bokrokat kitépte a helyükből, óriási porfelhőt kavart. Hitetlenül néztem Bulbám irányába, aki lihegett, de büszke mosoly terült szét az arcán.
- Bublasaur, mit tettél?! Ott volt a srác is a Rattatába kapaszkodva! - ordítottam a pokémonomra, akinek arcáról rögtön lefagyott a mosoly, és tudatába került, hogy mit tett.
Fejvesztve rohantam oda a robbanás helyszínére, amit hatalmas porfelhő takart be és reménykedtem, hogy Trant nem sérült meg súlyosan.

[Trant Hardwin]

Az események felpörögtek, és most úgy lelassultak számomra, hogy szinte megõszülök mire végzek a leírásával. Fõleg mivel így is szürke a hajam. Primus aléltan feküdt rhyorn alatt, és nem sokkal késõbb utána. A kis machop elõbb ájult el, mint hogy átélte volna a dolgokat, de a keze, és a szája már meg-megrándul ebbõl tudom nincs vele gond. Nagyobbat is kapott már, és abból is felállt, igaz õ mindenbõl feláll, még akkor is ha csak egy szál választja el az élete befejezésétõl. Igaz szinte teljesen harcképtelen, de a sarat azt állja, hát ahogy a mondás is tartja, nem az a férfi ki adja, hanem ki tûri a csapásokat.Közben ellentábor tovább forgatja a sors kerekét. A kissé könnyed mozgású gastly éppen elfele lebeg, és nem is veszi ki a részét a perpatvarból, de lehet hogy ez csak a látszat, de most nincs idõm vele törõdni. Minden erõmmel Fogatlant markolom, és próbálom megtorpanásra bírni, de nem sok sikerrel. Rhyorn pont miket pécézett ki, mintha csak a lilás szõre, taurosok vörös posztója lenne. Hát már éppen szörnyû végem lebeg lelki szemeim elõtt, hogy a két gigász összecsapásakor én kerülök közéjük, és mint a matrica lapulok ki, csak hogy õk hím, vagy mittomén milyen tesztoszteron túltengésüket levezessék egymáson. Ám a lapos vég csak ábránd lehetne számomra, mert a napot is elhomályosító sugár, éppen kicsinynek nem nevezhetõ hármasunk felé tart.
Végül is szép életet éltem, igaz még az egyetlen fontos célt nem értem el, ami nem más, mint hogy a legerõsebbeknek is elkenjem a száját, de ha úgy vesszük, hogy megfékeztem ezt az õrjöngõ rattatát, az is valami.
A vég mégsem jön el számomra. Fogatlan közbe szól, vagy legalábbis a farka. Egyszer csak kaparó lábai megállnak egy pillanat tört részéig, és oly erõvel csap oldalba a farka, hogy hármat bukfencezek mire rájövök mi is történik, csak hogy utána még a dupláját is rátegyem, és egy földhalom árnyékában pihenjek meg, kissé aléltan, forgó aggyal, és végtagokkal. Közben Fogatlan miután leverte a nem kívánt súlyt magáról, teljes erõvel és sebességgel kezdi meg öklelését. Mert hát nem olyan ki egy nálánál kétszer nagyobb pokémonnak ne menne fejjel. Hát így az öklelés, a trappolás (vagy nem is tudom mit csinál most éppen rhyhorn ), és a napfénysugárágyú egyszerre csapódik be. Hatalmas robbanás, füstfelhõ, porfelleg, és lábról letaszító lökéshullám jelzi a könyörtelen támadások találkozását. És a felleg lassan oszlik el….

//Rád hagyom a becsapódás végkifejletét legyen neked is egy kis munkád, ha már ilyen jól kifundáltad.//

[Attila]

A porfelhő lassan alászáll. Bulbasaur aggódó szemekkel pislant a végkifejlett irányába, hogy mi kerekedett ki a balul elsült, meggondolatlan támadásából.
Minél jobban apad a porfelhő, annál jobban kezdek el én is aggódni a srácért, mert mintha nem találnám sehol sem, kutató szemeimmel.
Elsőnek Rhyhorn hatalmas teste tűnik fel az apadó por alól, aki eszméletét vesztve terül szét a talajon. Őszintén szólva nem is csodálkozom nagyon rajta, elvégre ő szikla/föld pokémon, így négyszeresen hatott rá ez a gyengének nem nevezhető támadás.
Nemsokkal utána Rattata teste is feltűnik, aki szintén a talajon fekszik, habár gélszeme nyitva és igen morcosan tekint Bulbasaur irányába, de ereje nincs, hogy felkeljen, csupán morog, de látszik rajta, hogy ez is rettenetesen sok erejébe kerül.
Végül hatalmas megnyugvásomra feltűnik a srác alakja is, aki egy földhalom mellett van szétterülve. Látszólag jól van és eszméleténél, de ugye a látszat néha csal, ahogy tartja a mondás. Rögtön oda is sietek hozzá, hogy megnézem mi a helyzet is vele valójában.
- Jól vagy? - hajolok fölé. - Sajnálom, ezt nem így terveztem... - mondom neki szomorúan, lehajtott, bánkódó fejjel.
Eközben Bulbasaur is odamegy a szerencsétlenül járt pároshoz és valamit ott motyog nekik, ami láthatólag nem nyugtatja meg a Rattatát, sőt, még fel is hergeli vele. Igen ám, de ez már túl sok a rágcsáló pokémon szervezetének és az agya úgy határoz, jobb lesz, ha pihen egy kicsit. Még egy mérges morgás és halálos pillantás Bulbára, majd ő is csatlakozik Rhyhornhoz és eszméletlenül terül el a talajon.
Szerencsétlen Bulbasaur csak dermedten áll és nézi a többieket, majd bánatosan elkullog egy fa tövébe és ott dobja le magát. Gondolkozok rajta, hogy utána kéne mennyek, de mégis úgy látom jobbnak, hogy jobb, ha inkább magára hagyom.
A szél lágyan lengedezik, mozgatja a körülöttünk elterülő fák lombkoronáját és bokrokat. Kellemes ez a kis szellő, amint az arcomat simogatja. Egyik pillanatról a másikra viszont a szellő felerősödik és hangos zaj kíséretében, váratlanul egy fekete helikopter jelenik meg a semmiből, oldalán egy piros "R" betűvel. Csodálkozva nézem, hogy vajon mit akarhat ez itt, mire egy háló ereszkedik a két ájult pokémonra és egy szempillantás alatt foglyul ejtik a magatehetetlen barátainkat és ahogy jöttek, úgy el is tűnnek, csupán a rotor zúgását lehet hallani az éterben, no meg egy fekete pöttyöt látni magasan az égen.
Az egész dolog annyira meglepett, hogy pislogni sem tudtam, csupán tátogtam. Bulbasaur rohant oda mellém és vágott arcon egyik indaostorával minek hála magamhoz tértem. Egy hatalmas piros csíkkal bal arcéltekémen fordulok a félájult Trant felé és kezdem el rázogatni.
- Héj! Fel kell kelned! Most vitték el a pokémonjainkat! Tennünk kel valamit!

[Trant Hardwin]

Az elsõ pofont meg sem érzem, csak a második után kezdek kicsit éberebb lenni a világ felé. Akadozva nyitom ki a szeme, ami a felkavarodott pórtól máris könnyezni kezd. Vagy nem is attól. Az elmúlt másodpercek eseményei még visszhangoznak a fejemben, és csak egyetlen gondolat körül forog az agyam. Fogatlan megcsapott a farkával, csak hogy megmentsen a fénysugárágyútól. Hát ez olyan megható, hogy szavakba sem tudom foglalni. Ám valami más is feldereng.- Nyertünk? – Az elõttem lévõ alakot, de a látásom tisztul valamelyest, és rájövök, hogy a fejforma, és a nagysága dacára nem Primus áll elõttem aggódva. Éppen ellenfelem az, akitõl a csata kimenetelét próbálom megtudakolni. Ahogy a látásom, úgy a tudatom is tisztul. - Hogy mi történt? - Ordítok, ahogy a számon kifér.
El sem hiszem, hogy valaki el merte ragadni tõlem Fogatlant, még én sem kapnám el, ha visszamehetnék a múltba, és újra ott állnék a mezõn. Az biztos, hogy nem hajítanám el a labdámat. Na hát nem gond, vannak ilyen õrültek, talán õk sem tudják mivel állnak szemben. Ez szép és jó, de Fogatlan az enyém, bármit is tesz, én vagyok érte a felelõs, azonnal utána kell mennem mielõtt még hullahegyeket hagy maga után.
Felpattanok, és szemem már dacos elhatározásban égnek. Akár futva is utolérem a messze szálló helikoptert, bármi áron. Fogatlant meg kell fékezni, mert bárki is ragadta el, még nem tudja milyen sors vár rá.
- Meg kell mentenünk õket! -Kiáltok újfent, és igaz én a rablókra gondolok, de más talán félre értheti aggódásomat. - Primus ébredj el kell kapnunk Fogatlan! - Nem ez az elsõ eset, mikor ilyen utasítást adok, és szerintem nem is ez lesz az utolsó. Primus mint akin nem is egy rhyhorn taposott végig feltápászkodik. A sérülései mégoly szörnyûnek is tûnnek, most egyáltalán nem törõdik vele, csak a cél lebeg elõtte, amit minél hamarabb meg kell fékezni. Mielõtt még káoszba és pusztulásba borítja az egész világot. - Van ötleted hogyan érjük utol õket? - Teszem fel a kérdést Attilának, de nincs repülõ pokémonom mivel csak kicsit is megállásra késztethetnénk a helikoptert.