Új pokemon a színen

[Johnny]

Nos az első kiruccanásom egy olyan helyen terveztem amin vannak különleges pokemonok és lehet jókat horgászni.Az én kis bulbámat is kicsit még fejleszteni szerettem volna ezért ültem le a partra és lógattam a botocskámat a tükörsima vízbe.Nem sok idő telt el mire kapásom volt.Egy szép termetes magikarp volt kihúztam hát és Bulba már vette is az akadály és egy erős szőlőostor támadással le is terítette.Máris az első kalandomon Bulba bebizonyította ,hogy az ő szőlőostora elég erős egy magikarp leterítéséhez.E kis kalandunk után leültünk egy jót enni.Ez a kaland olyan fél egy magasságában lehetett így pont eléggé megéheztünk.Az evés után újra bedobtam az úszómat és vártam ,hogy megint lehessen egy ilyen jó kapásom ,mint a mostani.

[Attila]

Soha nem is gondoltam volna, hogy Mandarino városában létezik olyan hely, mint ez. Egy csodálatos kis liget, egy tiszta vizű tavacskával a közepén. Ebből is látszik, hogy korántsem ismerem még elég jól ezt a várost. Legalábbis nem annyira, mint szeretném.
Az egész helyet csak még csodásabbá varázsolta a szikrázó napfény, amely megtörve a víz felszínén, visszatükröződve villant néha-néha a szemembe.
Bulbasaur ezúttal nem volt velem, mert ő leragadt egyik kedves ismerősömnél, aki növény pokémonokkal foglalkozik és egy gyönyörűen kialakított, üvegházban üzemeltetett parkot tart fent, pusztán csak azért, mert kedveli a természetet.
Bulba úgy gondolta, ő ott marad egy-két napig az újdonsült barátaival és mókázik velük egyet, én meg ki vagyok, hogy az egyik legjobb barátom vágya útjába álljak? Mindemellett igencsak megérdemli a pihenést, a nemrég átélt kalandok után.
Így tehát egy barátom sem ballagott most az oldalamon.
Rhyhorn azért nem, mert túlságosan félénk ahhoz, hogy emberek között mászkáljon. Igaz... Lehet ez a hely már kevésbé riasztaná el, ahol egy árva lélek sincs, csupán a természet.
Machop túlságosan erőszakos, semhogy szabadon lófráljon, Haunter meg... Nos igen... Ő Haunter. Ő képes kibújnia labdájából akkor is, ha nem hívom, így ha itt akarna lenni mellettem, minden bizonnyal itt is lenne.
Tarkóra tett kézzel, az előttem elterülő kis tavacskát vizslatom, és egyenesen annak az irányába tartok. Ideális hely egy kis pihenésre és semmit tevésre, és ott meg merem kocáztatnia többiek kiengedését is. Machop ott már csak nem csinál galibát...
Ahogy egyre jobban megközelítem a természet által létrehozott képződményt (A TÓT!!!!), észreveszek egy alakot a partján, de nincs egyedül!
Egy pokémont is látok mellette, méghozzá nem is akár milyet.
- Egy Bulbasaur? - teszem fel magamnak szórakozva a kérdést, de annyira nem indít meg a dolog, hogy oda is menjek a fiúhoz, inkább leülök tőle kicsit távolabb,a tó partjára, majd kieresztem pokémonjaimat a labdájukból.
Fényesen derengve öltenek alakot, majd mindegyik rögtön el is foglalja magát, mintha számítottak volna rá, sőt, tudták volna, hogy hol is fogom őket kiengedni. Mindegyik megtalálta egyből a maga elfoglaltságát.
Rhyhorn mögöttem kezdett el legelészni, közben le nem véve szemét a fiúról, aki békésen horgászott és annak pokémonjáról.
Haunter gonosz vigyorral az arcán mérte fel a terepet, majd egyenesen Rhyhorn felé indult meg, egy számomra sejthető szándékkal.
- Haunter, ha meg mered ijeszteni Rhyhornt, olyat rúgok az ektoplazmikus picsádba, hogy azt nem fogod nekem megköszönni. - szóltam rá, szigort erőltetve az arcomra, de a hangom inkább játékosságról adott tanúbizonyságot, de Haunter letett tervéről és odébb állt.
Pain (Machop), felmérte a terepet, majd miután nem találta kihívásnak a szemben horgászó gyermeket és annak pokémonját, lustán leheveredett egy fa tövébe és élvezte az árnyékot, ami a kellemes meleg elől védte a testét.
- Csodás napnak ígérkezik ez a mai! - dőltem én is hátra a tó partján, félmeztelenre vetkőzve és élvezve, amint a napfényt magába issza a bőröm, ezzel D vitaminnal ellátva a testem.

[Johnny]

Nos reményeim ellenére nem lett rögtön kapásom.Bulba leheveredett mellém a fűbe és gyomrában a friss étellel nagyon jól érezte magát.Épp gondolkoztam azon milyen szép ez a táj, amikor észrevettem egy félmeztelen alakot.Kicsit megijedtem ,mivel nem épp egy sima turistának tűnt egy szép rhyhorn legelt mögötte a fűben továbbá hozzá tartozott még egy machop és egy haunter is.Bulba is észrevette őket amikor hirtelen az úszom eltűnt és egy hatalmas seaking ugrott elő.Bulba felállt és harcra készen nézte ahogy fárasztom a pokemont.Sajnos a pokemon túl nehéznek bizonyult számunkra így el kellet vágnom a zsinórt...Magamban arra gondoltam ,hogy ezzel a kis eseménnyel felhívtam magamra a figyelmet.Jobb ötletem nem híján újra felszereltem hát és már lógattam is újra a botot.Kicsit szégyeltem magamat a történtek miatt ,mert ez volt a legnagyobb kapásom hosszú idő óta.Bulba kicsit csalódottan feküdt vissza a fűbe és énis már kevésbé elszántan álltam a dolgokhoz.Remélem nem ez lesz ezen a napon az utolsó ilyen kapásom.

[Attila]

A parton fekve élveztem, ahogy a napfény melegíti a bőrömet, az enyhe szellő fuvallat pedig simogat.
Rhyhorn is leheveredett mellém és egy idő utána monoton és egyenletes légzése arra engedett következtetni, hogy álomba szendergett ő is, ezen a csodás napon.
Nekem sem kellet több, hallva a pokémonom egyenletes légzését, én is félálomba merültem.
Machop továbbra is tőlünk nem messze egy hatalmas fa árnyékában lustálkodott, unott arccal a srác balszerencséjét figyelve, ahogy elszalasztotta a hatalmas zsákmányát.
Haunter meg látszólag eltűnt valahova. Habár tudtam, hogy itt van a közelünkben, csak épp jól elrejtőzött szokásához híven, hogy az arra járó gyanútlan pokémonokat és talán az embereket (ha rajtunk kívül még netalán tán erre tévedne valaki) megijessze.
Már éppen az álom és az ébren lét határán jártam, ahol az ember eltűnik a valóságból és átadja magát elméje által kivetített képeknek. Ahol pár pillanat és álomba merülünk, vagy egy hangosabb zaj, vagy fizikai kontaktus és összerezzenve fölriadunk.
Nos, velem az utóbbi történt.
Hangos vízcsobbanásra lettem figyelmes és a testem megrándult, a szemeim pedig egy pillanat alatt pattantak fel és tűnt el belőlük az álom minden szikrája. Fejemet a zaj forrása felé irányítottam, ahol láttam, hogy a horgászó srác, egy igen méretes Seaking-et fogott a horgára.
- Azt a nem jóját, mekkora pokémon! - adtam hangot döbbenetemnek, jó hangosan fölkiáltva, amit valószínűleg a srác is meghallhatott.
Pontosabban szólva csak fogott volna, mert a hal látszólag túl nagy ellenfélnek bizonyult a srác számára, ezért le kellet mondania róla és el kellet vágnia a zsineget.
- Kár érte, pedig szép példány volt! - kiáltottam át neki a túlpartra.
Habár jobban belegondolva nem szerencsés dolog éppen egy horgászó emberhez kiabálni, mert állítólag elijeszti a halakat, de én erről per pillanat nem vettem tudomást.
Hangoskodásomra Rhyhorn álmosan emelte fel a fejét, nézett körbe bambán, mint aki nem tudja, hogy hol van és álmatagon arrább baktatott egy hatalmas bokor közepébe, ahol egy hangos puffanás jelezte, hogy ott fojtatja az alvást, távolabb a zajtól.
Kissé furcsálltam ezt a viselkedését, mert Rhyhorn általában nem távolodott el tőlem ennyire, mert félt, de ezt felírtam annak, hogy a hirtelen ébredés és az álom miatt ilyen.
Hangos szuszogás jelezte, hogy ismét álomba merült. Ellentétben Machoppal, aki talpon állva nézte végig, ahogy a nagy testű hal megjelenik, majd el is tűnik. Szemeiben furcsa fény villant, majd nem törődve immár a lustálkodással a tó vize felé vette az irányt.
Megdöbbenve figyeltem cselekedetét, majd megrökönyödve kiáltottam utána: - Machop, te meg...
A pokémonom viszont nem hagyta, hogy befejezzem, csak intett egyet felém és egy hatalmas fejes ugrással és hangos csobbanással eltűnt a kristálytiszta tó vizében.
- Nagyon remélem, hogy nem csinál semmi butaságot... - futott át a gondolat a fejemen.
Tisztában voltam vele, hogy Machop erős pokémon, de azért a száraz földön harcolni és a víz alatt, ahol semmi levegő, az két külön dolog. Aggódtam érte és reméltem, hogy csak fürdőzni ment, nem pedig azért, amire gondolok, mégpedig hogy megküzdjön a Seaking-el.
Gondterhelten álltam a parton, és mint ha csak gyanúm igazolódott volna be, egy hangos csobbanás kíséretében a túl méretes halpokémon jelent meg, mégpedig Machop kezeiben, aki a feje fölött tartotta. Viszont a harc korán sem ért véget, mert a pokémonom igen távol volt a parttól és már hullottak is vissza egyenesen a víz irányába.
A Seaking sikamlós bőrének köszönhetően könnyen kicsusszant erős pokémonom markaiból és egy szarvtámadással esett neki Machop fejének, aki be is kapta a támadást és hatalmas csobbanás kíséretében tűnt el a habok között, nyomában a sebesen elmerülő és vad tekintetű hatalmas Seakingel. Pár másodperc utána tó felszíne megnyugodott és csönd ereszkedett a partra.
Percek teltek el és Machop sehol. Az aggodalmam nőttön nőtt. Ha legalább Haunter itt lett volna valahol a környéken, legalábbis, ha láttam volna, leküldöm a víz alá, hogy segítsen Machopnak, de fogalmam sem volt, hogy merre lehet és ő sem jelent meg, hogy segítsen társának.
- Ó, hogy ilyenkor nem vagy itt, te... - mérgelődtem magamban.
Ekkor azonban, hirtelen a vízből Machop tűnt fel, amint a levegőbe hajítja a halpokémont és iszonyatos ütéseket mérve rá, verte félholtra a Seakinget, ezután egy jól irányzott dobással a horgászó kölyök felé hajította a halat.
Bambán figyeltem a pokémonom cselekedetét, fogalmam sem volt, hogy mért hajította a srácnak a halat (aki, ha nem tér ki a felé száguldó pokémon irányából, valószínűleg kilapítja).
Ezután Machop visszaheveredett a fa árnyékába és egy diadalmas mosoly kíséretében tette a tarkója alá a kezeit és kezdte fürkészni a tájat, mint valami alfa vezér.
- Biztos büszke magára, hogy egy nála nagyobb ellenféllel bánt el. Most dúl benne az nbizalom. - pillantottam a pokémonomra, azután viszont a horgászó gyerek felé fordítottam a tekintetem.
- Hé, ha nem vigyázol agyon üt a pokémon! - kiáltottam felé nagyokat integetve, de szerintem semmi szükség nem volt rá, hogy figyelmeztessem, mivel nem volt nehéz észrevenni a történteket.

[Johnny]

Épp azon gondolkodtam bekapok pár falatot nehogy aztán fogyás legyen a vége. Hirtelen azt látom, hogy egy machop beugrik a vízbe és a seakingel küzd. Nagy érdeklődéssel figyeltem ahogy küzdenek és hirtelen láttam, hogy machop már a víz alatt van elkiáltottam magamat: Úristen mi fog történni!!!

Gondoltam beküldöm Bulbát a vízbe, de akárhogy noszogattam nem akaródzott fürödni.Nem tehettem sajnos semmit így arra jutottam majd ezt megoldja a trénere. Hirtelen felcsapódott a víz és egy hatalmas seakinget pofoztak ki belőle és látom a machop teszi ezt. A hatalmas terentmény felém közeledett szarvával, vészesen gyorsan. Már feleszméltem, hogy nem tudok kitérni.Nagy szerencsémre az utolsó pillanatban Bulba az indája segítségével vissza püfölte nagy erőlködés közepette a seakinget és a hatalmas pokemon úgy nézett ki mintha keverték volna az unikornist egy dagadt óriás hallal.Na mondom ezt megúsztuk.
Visszaheveredtem hát helyemre, hogy fürödjek a gyönyörű napfényben és élvezzem a víz gyönyörű fodrozódását.Ekkor gondoltam csak bele, hogy a machop miatt kerültem veszélybe.
Átüvöltöttem hát az erős machop gazdájának:

-Nagyon ügyes a machoppod, de máskor ne sodorjon életveszélybe.

Újra leültem hát és rájöttem, hogy legalább 2 órája nem ettem.Elővettem hát az ételt és az italt és Bulba eledelét.Evés közben támadt egy remek ötletem. Bulba nagyon utált fürdeni és elterveztem, hogy elkövetek egy kis csínyt vele.
Kiötlöttem hát: Amikor elalszik gyorsan felkapom és beugrok vele a vízbe.Miután ettünk hamar láttam, hogy Bulba mély álomba szenderül.Levetkőztem, felvettem a fürdőnadrágom és egy hirtelen gyors mozdulattal felkaptam és beugrottam vele a kékségbe. Bulba gyors reakcióval kilőtte indáit a part felé de elkésett és beleestünk mindketten a frissítő kicsit hűvös vízbe. Bulba meglehetősen jól fogadta elsőre míg lemostam róla a sok koszt amit félhónapja összeszedett. Bulba jelt adott, hogy engedjem el.Mintsem sejtve elengedtem ő kapott az alkalmon és indáival gyorsan kihúzta magát a vízből.Ügyes trükk, mondtam habár gondoltam már úgyis megfürdött.

Énis kimásztam hát a vízből megszárítkozni.Ekkor eszembe jutott egy gondolat:A férfi machopja megküzdhetne Bulbával egy kis edzési céllal.Megkérdeztem Bulbát mit szólna hozzá így hát felemeltem hangerőmet és átkiabáltam az ürgének, hogy mit szolna egy kis edzéshez.

[Attila]

A srác ügyesen feltalálja magát és a pokémonja segítségével megmenekül attól a szörnyű végtől, hogy egy hatalmas hal agyon préselje őt.
- Ej ha! Ügyes! Bárcsak az én Bulbasaurom is itt lenne velem... - merengek el, miközben a fiúcskát figyelem, amint tevékenykedik a társával. - Olyan jó lenne, ha most ő is itt mulathatná az időt velünk, de hát ott akart maradni abban a füvész kertben vagy miben. De azért remélem, hogy még emlékezni fog majd rám! - ijedek meg egy pillanatra és magam elé bámulva, tágra nyíló szemekkel figyelem látszólag a történéseket.
Azért csak látszólag, mert valójában gondolataimban egészen máshol, jobban mondva Bulbán jár az eszem, hogy vajon Ő most mit csinálhat. Vajon Ő is ugyan olyan jól szórakozik, akárcsak mi, itt a tó partján?

Merengésemből a srác kihívó hanghordozása ébreszt fel. Zavartan rázom meg a fejem, miután visszatérek a jelenbe és kérdőn nézek a fiúcska irányába.
- Tessék, hogy mondtad? A te Bulbasaurod az én Pain-em ellen? - tettem fel a kérdésem kissé zavarba jőve. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy nem álltam éppen a helyzet magaslatán és nem követtem pontosan a fejleményeket, így nem tudva, hogy a srác most vajon mit is szeretne tőlem.
Kíváncsian tekintettem Machopomra, csupán érdeklődés gyanánt, hogy hátha ő jobban fölfogta a helyzetet, de látszólag a hatalmas fa árnyéka alatt álomba szenderült. Legalábbis látszólag aludt, de lehet ez annak is a jele, hogy nem foglalkozik, lenézi a fiú Bulbasaurját, mert gyengébbnek, alacsonyabb rendűnek gondolja saját magánál.
Rhyhorn is a lóbőrt húzta még a bokorban, legalábbis a hangos horkolás és a bokor leveleinek és ágacskáinak zörgése erről árulkodott. Fejemet hiába forgattam, Hauntert sehol sem találtam, így tőle sem tudtam megtudakolni, hogy most mi is a helyzet.
Így hát visszafordultam a srác felé, zavaromban fölnevettem és jobb kezemmel elkezdtem vakargatni a tarkómat, azt jelezve, hogy fogalmam sincs, hogy mit is szeretne tőlem és vártam a megerősítő, vagy épp kiigazító válaszára.

[Johnny]

Ahogy várakoztam, hogy megkapjam a választ láttam a pasi nem igazán figyel rám...felállt és vakargatta a fejét mintha bolhás lenne. Nyilván nem hallotta így egy remek ötletem támadt átjutok a part túlsó oldalára Bulba segítségével. Gondoltam a túlsó parti egyik fa és Bulba indái segítségével Tarzant játszva eljuthatok a túlsó oldalra.
Bulbának nem éppen tetszett az ötlet, de azért megpróbálta.Megfogtam hát a bimbóját és ő ellökte magát a földtől és alig mentünk valamennyit nagy csobbanás jelezte az érkezésünk.Bulba már nagyon ki volt akadva, mert ma már a második fürdésben vesz részt pedig irtózik a víztől. nagy nehezen vízi síelve félig már fél úton voltunk.


Ekkor ugrott elő a vízből a hatalmas seaking és nekiugrott Bulba indjának aki ijedtébe visszahúzta.A seaking ott körözött körülöttünk és nem tudtuk mit tegyünk.Ekkor Bulba egy olyan dolgot csinált amilyet még sohase láttam, indáit a víz alatt tartve várt és amikor a seaking oda ért hirtelen felemelte őt és feldobta az égbe.Bulba hirtelen a levegőbe belecsapott és a seaking repült a tulsó parton álló férfi felé.

vajon mi fog történni

[Attila]

Kérdőn néztem a srác irányába, mire az válasz nem lévén,a pokémonja segítségével, valami furcsa ugrással elindult az irányomba, amit én letaglózva néztem végig.
Noha teljesen elfogadtam a tényt, hogy a srác nemsokára elém (vagy belém) toppan, nem mozdultam a helyemről, mert cselekvőképtelenné váltam a cselekvést látva, amit a fiú cselekvő pokémonja cselekedett éppen.
Ezzel a legtöbben így vagyunk, vagyis a legtöbb helyzetben, mikor mozdulni kéne, nem mozdulunk, hanem csak állunk, mint egy fa és képtelenek vagyunk bármit is tenni, holott tisztában vagyunk vele, hogy nagyon is szükség lenne most, akár egy apró kis mozdulatra, de valahogy mégse megy. Hogy mért? Erről nekem aztán fogalmam sincs, de aki az emberi mechanizmussal foglalkozik, azt kutatja, az biztos jobban ért ezekhez a dolgokhoz. Én csak annyit tudok, hogy azt tudom, hogy nem tudom, hogy mért nem tudok mozogni, de azt aztán tudom, hogy nem tudok.

Na de rettenetesen elkalandoztam... Ott tartott az elbeszélésem, hogy a srác éppen felém tartott a pokémonja segítségével, csak valahol elszámolhatta magát, mivel hirtelen azt vettem észre, hogy a gyermek megáll és a vízbe pottyan,a pokémonjával egyetemben, aki látszólag nem igazán rajongott eme (jobb esetben) tápérték nélküli folyadékért. Pedig ha tudta volna, hogy a teste 70 százaléka ebből tevődik össze, és, hogy a víz elengedhetetlen (mint növény pokémonnak) a fejlődéshez, nem így viselkedett volna a cseppfolyós halmazállapotú természeti ajándékkal szemben.

A csobbanás után nem sokkal feltűnt, a már jól ismert hal barátunk, a Seaking, és egyenesen a fiút és pokémonját célozta meg.
A döbbenettől továbbra is lemerevedve egy lépést sem tudtam mozdulni és a segítségükre sietni és a fa alatt heverésző Pain sem mozdította volna a füle botját sem, mert már nem érezte, hogy kihívás lenne számára bármelyik élőlény is a vízben.
Így hát a fiúcska és a pokémonja magára maradt... De remekül feltalálták magukat!
Bulbasaur az indájával ügyesen elintézte a túl tápólt halat, ami a fizikai erők hatására a levegőbe röpült, majd... Egyenesen felém.
Na ha a szemeim még nem kerekedtek volna el a történtek alatt, most aztán szép tágra és nagyra nyíltak. Mint imént említettem, az ilyen helyzetekben az ember valahogy ledermed, de hogy mért... Azt jó lenne tudni, már csak több okból is: Ha nem dermedtem volna le, a hal nem csap pofán, miközben hatalmasra nyílt szemekkel a fejemet vakarom, tipor bele a talajba, szó szerint és törik el a karom, ami így igen abnormális alakot öltött fel.
A vállam, mint ha a hátam közepére került volna, a jobb karom olyan pozíciót vett fel, mint a bal, az ujjaim pedig az égtájak minden irányába meredtek. Igaz én mindenről még semmit sem tudtam, mert akkora sokk ért, hogy eltalált a hal és túléltem, hogy nem éreztem fájdalmat.
A Seaking jóval mögöttem ért földet és a parton vergődött. Az a szerencséje, hogy felijesztette Rhyhorn-t álmából, aki felriadt és sietősen hozzám trampolt, eltaposva mindent, ami az útjába kerül. És mivel a Seaking egyenesen az útjában volt, felöklelve azt, visszaküldte őt a tóba.
Egész közel jött hozzám, orrával engem bökdösött, hogy megnyugodjon, én pedig a szarvába kapaszkodva álltam talpra.
- Fhú!!! Élek!!! Élek bassz... Azt a réz fán fütyülőjét! Nem sokon múlott, mi? - kacsintok a gyerekre, még mindig nem tudva semmit a karomról. Csupán annyit éreztem, hogy nem éreztem azt, amit éreznem kellet volna, jelen esetemben egy rettentően hatalmas kínokkal járó fájdalmat, ami valószínűleg ha tudatosult volna gyenge agyamban elájultam volna.
Rhyhorn kissé nyugtalanul állt mögöttem és az új jövevényeket méregette apró szemeivel, amiben félelem szikrája ébredezett, hogy hatalmas tűzzé alakuljon, majd elterjedjen egész testben.
Pain ezzel ellentétben még mindig lustán heverészett, tudomást sem véve rólam, Rhyhornról, a srácról és annak pokémonjáról.
Időközben Haunter is előkerült hirtelen a semmiből, méghozzá a kis srác feje felett és hangosan nevetett, miközben egyik ujjával rám mutatott.
- Bocs ha megijesztett... - nézek elnézést kérően a srácra, miközben vakarnám meg ismét a tarkóm a jobb karommal, csak ez valamiért nem akar összejönni. Na itt már gondolkodóba estem valamennyire, hogy itt még sincs minden rendben, de valami fura oknál fogva nem tulajdonítottam hatalmas jelentőséget eme jelenségnek. - Ő Haunter, szokása, hogy hirtelen feltűnik a legváratlanabb helyeken. Amúgy a nevem Attila, Attila Dreiden. Szóval mit is szerettél volna? - nevetek zavaromban a srácra.

[Johnny]

Ahogy Bulba elcsapta a hatalmas halat kicsit átment pár dolog az agyamon:

Miért történik ilyen sok dolog velem e kalandon?

Miért nem mentem sétálva át a túl partra?

Miért akartam megküzdeni a srác machopjával?

Miért kezdtem el tarzant játszani?

Mind sok-sok kérdés, de agyam e tekervényei abbahagyták a gondolatokat mivel megzavart vagyis inkább megijesztett egy furcsa pokemon. Rég ijedtem meg ennyire…

Amint megnyugtattam magam és elcsitult szívem vad ritmusa felmértem a helyzetemet:

-A srácnak nekiment az óriási dög!

-Egy szellem pokemon megijesztett!

-Bent vagyok a tó kellős közepén Bulbával eggyüt!

Na, de most mégis mit tegyek? Elsőként meg kell nézni a srác egyben van, de itt van közben a fejem fölött vihorászó pokemon is…Mit fog csinálni megtámad minket? Vagy netalántán ez csak egy rossz tréfa volt?

Na mondom jó kis pácban vagyok, de nem engedhettem meg, hogy ennyit elmélkedjek megkell néznem a srácnak eltört e valamije. Ha igen elsősegélyben kell részesítenem. Ahogy elkezdtünk úszkálni a part felé a srác elkezdett mondani valamit. Ahogy füleltem halottam mit mond. Bemutatkozott és bocsánatot kért, hogy a pokemonja megijesztett.

Az ő pokemonja??Gondoltam magamban ilyen erős pokemonjai vannak és mégis nem tudott kitérni a hal elől.Érdekes-érdekes na mindegy haladtam tovább a vízben és közbe lihegés közepette elordítottam neki a nevemet és hogy a esedezem a bocsánatért.

Ahogy kiértem végigmértem a srácot. Láttam valami nincs rendben végignéztem eltört e valamije és rögtön észrevettem a kezét közben elővettem a táskámat és bekötöttem a kezét.

-Remélem rendbe jön a kezed. Mondtam neki

…

[Attila]

A srác valószínűleg ápolóNŐnek tanulhat, mivel éles szemével kiszúrta, hogy a kezeim nem éppen eredetileg elrendelt helyén tartózkodnak és rögtön elő is kapta táskájából a kötszereket, a sínt, gipszet meg még amire szükség lehet egy csúnyán eldeformálódott kéz helyrerakásához és rendbe tette jobb karomat.
A művelet végrehajtása közben egy-két halálsikoly hagyta el a számat, ami felébresztette a hátam mögött bokorban alvó Rhyhorn-t, aki a hangoktól rémülten menekült a hátam mögé. De amint észrevette, hogy én adom ki eme csodás hangokat, mintha minden félelem eltűnt volna a szeméből és haragosan az engem éppen "gyógyító" (mert valójában inkább kínzónak nevezném) srácra vetette, majd mellső lábaival vészjóslóan elkezdte kaparnia talajt.
Rhyhorn viselkedése annyira meglepett, hogy egy másodpercre meg is feledkeztem a fájdalomról, ami a kezemben pattogott és elkerekedett szemekkel meredtem a földpokémonra. De mind ez valóban csak egy másodpercig tartott, mivel a srác következő mozdulatával visszarángatott a fájdalom kapuiba, ami ismét sikításra késztetett. Sikításra és könnyezésre, de ha jobban belegondolunk, már inkább bőgtem mint sikítottam. Fogalmam sincs mért nem ellenkeztem, valahogy ez nem jutott eszembe.
Haunter szokásához híven csak röhögött kínjaimon, de ez a röhögés inkább erőltetettnek tűnt és a szemeiben mintha aggodalmat vettem volna észre, mikor épp szünetelt a srác a kezem rendberakásával és levegőt tudtam venni és találkozott a szemem a szellem pokémon szemével.
Machop háttal feküdt nekünk, keresztbe font karral, azt a látszatot keltve, mintha teljesen hidegen hagynák fájdalmaim. Legalábbis reméltem, hogy pusztán ezt a látszatot akarja kelteni. Nem szeretném, ha Pain utálna engem. Noha tudtam, hogy nem régóta van mellettem, de azért bízom benne, hogy a kapcsolatunk jobb ennél, még ha ez nem is látszik.

Na de térjünk vissza Rhyhornhoz.

A pokémon szemeiben a harag egyre nagyobb és nagyobb lánggal égett, az orrlyukai egyre tágabbak lettek a hirtelen vett levegőtől, az izmai pedig feszesebbek aaaaa... Feszességtől.
- Valamit tennem kéne lehet, ha nem akarom, hogy csúnya vége legyen a dolgoknak.

Végül mielőtt bármit is tehettem volna,a srác befejezte kezem rendbetételét.
- Huhh... Te aztán szeretsz fájdalmat okozni másoknak... - fogtam meg a törött karomat. - Amúgy Attila a nevem és ha tehetném most nyújtanám a jobbomat szívesen, csak hát miután így jártam, ezért az nehéz lenne. - vigyorogtam a srácra a fájdalmaimról egy szempillantás alatt megfeledkezve és a derűsségnek átadva a fejemben a helyet.
Amint látta Rhyhorn, hogy vigyorgok, hirtelen az ő harci kedve is elszállt és immáron félénken húzódott mögém, rettegve tekintve a fiúra. Szemet szúrt a pokémonom viselkedése és igen furcsának találtam előbbi kirohanását, hisz eddig, amióta velem van, még sosem csinált ilyesmit. Talán jobban meg kellene ismernem őt.
- Szóval mit is szerettél volna kérdezni? - fordultam vissza mosolyogva a sráchoz.