Post by Garrius on Dec 17, 2012 13:09:14 GMT 1
Talán csak ez a rengeteg ember tette, de Garrius dühe a szokásosnál is intenzívebben tört felszínre. Úgy érezte, hogy hülyének nézik, ami a közönség miatt még inkább zavarta. Már gyermekkorában sem szerette, ha mások szórakoznak vele. Nem az a típus volt, aki meghúzta magát és tûrte az ilyesmit. A büszkesége, ha nem is mindig volt a leghasznosabb tulajdonsága, de nagyon sokat jelentett számára. Nyilván ennek köszönhetõen törtek most is elõ belõle az indulatok.
- Elegem van ebbõl a kabaréból – mondta tekintetét végigfuttatva az összegyûlteken. – Ti hagyjátok csak magatokat átverni, de én itt és most kiszállok. Hát nem látjátok, hogy csak halloweeni tréfa ez az egész? Ami megjegyezném nagyon ízléstelen, tekintve, hogy egy kitoszott centerrõl van szó, ahol a beteg és sérült pokémonok ellátása lenne a feladat, nem ez a népbutítás. – A dühe jól látható fizikai jeleket, tüneteket produkáltak. A feje fokozatosan kezdte elveszíteni eredeti színét, hogy egészen ijesztõ vörösbe forduljon. A nyakán lévõ erek összetéveszthetetlenül rajzolódtak ki a bõre alól és a szemöldökei mérges összehúzásával jelezte, hogy egyáltalán nem tréfál. – Kelj fel, Joy! Van, akinek segítségre lenne szüksége. Te pedig – nézett az ajtó mögül elõbukkanó alakra -, szabd meg magad!
Minden további dühöngés nélkül visszahívta Chimchart a labdájába, majd elindult a kijárat felé. Nem köszönt el, sõt még csak a többiekre sem nézett. Elege volt, csak egy kis piára vágyott.
Az arcizmai végig rángatóztak miközben elhagyta az épületet és végigvonult a különös fénnyel megvilágított utcán, aminek hála az egész világ fekete-fehérnek tûnt.
Nem is õ irányította a saját lépteit, a lábai motorikus reflexei által vezérelve helyezték magukat egymás elõ. Mikor újra észbe kapott, már a bulija helyszínén volt. Belépett az épületbe és egy különös, mellkasszorító érzés kíséretében próbálta megtalálni azt a lányt, akit nemrég faképnél hagyott. Eszébe jutott Riolu is, de tudta jól, hogy a kis pokémonnak most pihenés kell, a leszidás még ráér, legalább addig, amíg kijózanodik.
Rövid keresgélés után megtalálta a szõkét… egy másik srác karjaiban. Úgy dörgölõztek egymáshoz a táncparketten, mintha valami különös násztáncot járnának éppen. Garr elsõ gondolata az volt, hogy odamegy és lekever az illetõnek egy emberes pofont, de valahogy ehhez sem volt igazán kedve. Sõt, hirtelen a bulizás is ostoba ötletnek tûnt.
Hosszú léptekkel indult meg a kijárat felé, de azért útközben még felkapott az egyik asztalról egy majdnem tele üveg töményt. Nagyot húzott belõle, gondolatban elküldött minden partyzó fiatalt, oda, ahová megérdemlik, és elindult a kikötõ felé. Ott mindig talál mélabús, rumvedelõ matrózokat, akik nem kérdezõsködnek, csak elnyerik a kevéske pénzét pókeren…
//Sajnálom, hogy nem jött össze a kaland.
//
- Elegem van ebbõl a kabaréból – mondta tekintetét végigfuttatva az összegyûlteken. – Ti hagyjátok csak magatokat átverni, de én itt és most kiszállok. Hát nem látjátok, hogy csak halloweeni tréfa ez az egész? Ami megjegyezném nagyon ízléstelen, tekintve, hogy egy kitoszott centerrõl van szó, ahol a beteg és sérült pokémonok ellátása lenne a feladat, nem ez a népbutítás. – A dühe jól látható fizikai jeleket, tüneteket produkáltak. A feje fokozatosan kezdte elveszíteni eredeti színét, hogy egészen ijesztõ vörösbe forduljon. A nyakán lévõ erek összetéveszthetetlenül rajzolódtak ki a bõre alól és a szemöldökei mérges összehúzásával jelezte, hogy egyáltalán nem tréfál. – Kelj fel, Joy! Van, akinek segítségre lenne szüksége. Te pedig – nézett az ajtó mögül elõbukkanó alakra -, szabd meg magad!
Minden további dühöngés nélkül visszahívta Chimchart a labdájába, majd elindult a kijárat felé. Nem köszönt el, sõt még csak a többiekre sem nézett. Elege volt, csak egy kis piára vágyott.
Az arcizmai végig rángatóztak miközben elhagyta az épületet és végigvonult a különös fénnyel megvilágított utcán, aminek hála az egész világ fekete-fehérnek tûnt.
Nem is õ irányította a saját lépteit, a lábai motorikus reflexei által vezérelve helyezték magukat egymás elõ. Mikor újra észbe kapott, már a bulija helyszínén volt. Belépett az épületbe és egy különös, mellkasszorító érzés kíséretében próbálta megtalálni azt a lányt, akit nemrég faképnél hagyott. Eszébe jutott Riolu is, de tudta jól, hogy a kis pokémonnak most pihenés kell, a leszidás még ráér, legalább addig, amíg kijózanodik.
Rövid keresgélés után megtalálta a szõkét… egy másik srác karjaiban. Úgy dörgölõztek egymáshoz a táncparketten, mintha valami különös násztáncot járnának éppen. Garr elsõ gondolata az volt, hogy odamegy és lekever az illetõnek egy emberes pofont, de valahogy ehhez sem volt igazán kedve. Sõt, hirtelen a bulizás is ostoba ötletnek tûnt.
Hosszú léptekkel indult meg a kijárat felé, de azért útközben még felkapott az egyik asztalról egy majdnem tele üveg töményt. Nagyot húzott belõle, gondolatban elküldött minden partyzó fiatalt, oda, ahová megérdemlik, és elindult a kikötõ felé. Ott mindig talál mélabús, rumvedelõ matrózokat, akik nem kérdezõsködnek, csak elnyerik a kevéske pénzét pókeren…
//Sajnálom, hogy nem jött össze a kaland.
// 
