Mocskos idõ

[Garrius]

- Fel bizony – válaszolta Garrius vigyorogva. – Nem lehet mindig nyerni.
Nyilván alábbhagyott volna a jókedve, ha belegondol, hogy az elmúlt hetek eseményei alapján, nála végképp nem kellett a folytonos gyõzelmektõl tartani, de szerencsére most nem volt agyalós hangulatban. Plusz arról sem szabad elfeledkezni, hogy Trant szolid kis tánca bármelyik épeszû ember utolsó valamirevaló gondolatát is elsorvasztotta volna.
~ Gyerek még – állapította meg mosolyogva.
Ez a mosoly viszont már nem felhõtlen boldogságot sugárzott, inkább volt olyan, amit egy kedves bolondnak mutat meg az ember, amikor az önhibáján kívül viselkedik furcsán.
Grovylere nézett, visszahívta a pokélabdájába, majd elindult a legközelebbi bár felé.
- Felõlem felezhetünk, te még biztos anyutól kapod a zsebpénzt, szóval nem sajnállak.
Nem kicsit kerekedett el a szeme, amikor megpillantotta a kölyök bankkártyáját. Teljesen szürreális volt egy ilyen kis törpe kezében egy ilyen értékes csecsebecsét felfedezni. Egy röpke pillanatra elgondolkodott, hogy mennyi mindent vehetne abból a pénzbõl, amit a mágnescsík folytonos lehúzogatásával szerezhetne meg.
- Honnan van neked ilyesmid? – kérdezte miután rájött, hogy képtelen legyõzni a kíváncsiságát. – Mivel foglalkoznak a szüleid?
Ismerte már valamennyire a gyereket és kicsit csodálkozott is, hogy eddig eszébe sem jutott feltenni az utóbbi kérdést. Nem megszokott dolog, hogy valaki az õ korában egyedül flangál, ráadásul ez már nem is az elsõ alkalom. A legutóbbi találkozásukkor is felügyelet nélkül trappolt be a centerbe, ami így utólag több mint gyanús.
- Ugye nem loptad? – Akaratlanul buggyantak ki a szavak a szájából, miután Trant Primus segítségére sietett.

//Bocsi a szánalmas kis reagért, de hosszabbra most nincs idõm és nagyon nem akartalak tovább váratni.//

[Trant Hardwin]

A kis üzlethelyiség nem túl nagy, de éppen eléggé átható illatokkal rendelkezik, hogy azonnal csorogni kezdjen a nyálam. Hát igen, ez már csak ilyen, ha forró csokoládé, és mézes sütemény illatát érzem meg, azonnal tudom jó helyen járok, és más is tudja merre járok, csak a vastag nyálcsíkot kell követni. Kártyát átnyújtom, és csak fél füllel hallgatom mit is mond nagy vesztes társam, miközben rendelek.
- A leghatalmasabb csuprában egy fortyogó forró csokoládét, kis barátainknak, pedig a lehetõ legédesebb pokémon eledelt. – Át is nyújtom a kártyát, és miközben kéjesen hallgatom a kis gép pittyenését, ami azt jelenti, hogy nemsokára még nagyobb élvezetekben lesz részem, végre felfogom Gerr kérdését. – Hát apukám szokta rám bízni, mert hát kézpénzzel ne járkáljak, de azért ne is legyen soha üres a zsebem… Hát jó kérdés, tudod pokémonokkal foglalkozunk neveljük õket, meg különféle kiegészítõket adunk el az edzõknek. – Egy pillanatra elgondolkodok, de fogalmam sincs mi is az aprócska vállalkozásunk pontos neve, de még egy támpontot tudok adni a langalétának. – Az ott a házunk. – Mutatok a kis vityillóra, ami még innen is látszik. A kis kúriánk, ami csak tizenkét emeletes és a város legtöbb pontjáról látszik, miközben több hektáros kert veszi körül, amitõl a távolságok még jobban feltûnnek, igaz a nagysága nem látszik annyira.
Ekkor ugorhat be Gerr-nek, hogy az a ház, ami még ilyen viharos idõben is jól látszik, a város egyik leggazdagabb családjának a Hardwin klánnak a villája. A család a pokémon szépségipar egyik legnagyobb vezetõ cége. Szépségversenyeik világhírûek, és pokémon kiegészítõik a világ minden pontjára eljutnak, van közöttük pár centes, és több milliós értékû is. Na hát ebbõl van mit a tejbepapiba aprítania. A család elég híres, a szülõk bankszámláján jó sok nulla lehet, hát még a három gyerekének, akik közül úgy néz ki a legkisebb Trant, és egy pár évvel idõsebb bátyja, meg egy éppen felnõtt korba lépett nõvére.
Még ki se hozták a kívánt finomságokat, máris az egyik boxban helyet foglaltunk, csak egy pillanatig gondolkodtam el rajta, hogy elõ kéne hívni Fogatlant, de utána rájöttem, majd kicsit biztonságosabb helyen. Primus mellettem piheg, és már nagyon várja a számára megrendelt nyalánkságot. Úgyhogy az utolsó kérdésre nem is válaszolok, de enyémet azért felteszem.
- Na és te mivel is foglalkozol? Mert hogy a pokémon edzés, még a hobbidnak sem lehet nevezni az biztos. – Vigyorgok, mint a tejbetök, ahogy kissé gúnyosra sikerült kérdésem szétterjed a térben.

[Garrius]

A helyiség barátságosnak tûnt, de persze Garrius figyelmét inkább a csinos pincérnõk ragadták meg. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy volt köztük egy hátborzongatóan kövér is, középkorú nagynéni típus, amelyrõl neki csak rossz emlékei voltak, de az összes többi egytõl egyig megért volna legalább egy patront. A tréner ajkai önkéntelenül is széles vigyorra húzódtak. Egy röpke pillanatra elképzelte, hogy mit kezdhetne egyenként a lányokkal, aztán pedig azt is, hogy egy kiadós gangbang keretein belül mily’ földöntúli örömökben részesíthetné õt ez a pár hamvas, feszes test.
Trantrõl teljességgel megfeledkezett, így egy kicsit talán értetlenkedve bámult rá, amikor az végre válaszolt a nemrégiben feltett, idõközben elfeledett kérdésére. A kölyök kõgazdag volt. Lehet, hogy õ még nem tudott róla, de a szavai alapján Garrius számára egyértelmûvé vált, hogy a fiúnak soha életében nem lesznek megélhetési problémái. Néhány másodpercre ismét elkalandozott…
Lelki szemei elõtt önmagát látta 16-17 éves korában és elképzelte, hogy mi mindent csinálhatott volna, ha akkoriban neki is kiüríthetetlen bankszámla áll a rendelkezésére. Nem csak a város legjobb nõit kapta volna meg, de bika autókkal járhatott volna és nem jelentett volna gondot az sem, hogy beruházzon abba az orrszõr nyíró vállalkozásban, amely azóta már a világ száz leggazdagabb embere közé röpítette a tulajdonosait.
Mikor a fiúcska a távolban álló, mégis teljesen tisztán kivehetõ házat nevezte meg az otthonaként, Garrius majdnem felnevetett. Csak pillanatokkal késõbb esett le neki, hogy ez bizony nem poén. A kép szépen lassan összeállt a fejében és rájött, hogy kivel is küzdött meg az imént. Illetve, kinek a fiával.
- Mesélj még kicsit a családodról – kérte, a tekintetét a hatalmas kúrián felejtve.
Emlékezett rá, hogy rengeteg szórólapon és plakáton látta már ezt a házat, így könnyedén rájött kinek a tulajdonában van, de a férfirõl csak annyit tudott, hogy degeszre kereste magát a szépségiparban. Fogalma sem volt hány éves lehet, így azt sem sejtette, hogy gyermekei vannak.
Gyorsan lerendezte a rendelést, magának mentás forró csokit kért, de mivel soha nem volt híve a pokémonok édességgel való tömésének, ezen kívül csak egy adag közepesen édes eledelt választott. Chimchar, mintha csak a természetéhez próbálná igazítani az ízlését, alapból utálta az édeset és Grovylenek is inkább lehetett kedveskedni egy marék friss lisztkukaccal, mint a legfinomabb torták egyikével, így csak Riolu maradt, aki kölyökhöz méltó módon imádta habzsolni az édességet. Ha tehette volna cukrot evett volna cukorral.
Elõhívta a labdájából a kék kis szõrmókot és leültette maga mellé az asztalra. Rió kissé szomorkásan nézett szét, majd bûnbánó pofival állapodott meg Garriuson.
A tréner gyorsan megsimogatta a füle tövét és igyekezett biztosítani afelõl, hogy egyáltalán nem haragszik rá, amiért megfutamodott a csata elõl. A szavak is hatásosnak bizonyultak, de az igazi megoldást a finomságok megérkezése jelentette. Riolu, mintha semmi sem történt volna, vidáman kezdte magába tömni a számára ínycsiklandozó eledelt. Kicsit olyan volt, mintha egyszerûen kitörlõdtek volna a rossz emlékek a fejébõl.
- Bármilyen meglepõ, pokémon tréner vagyok – kezdte mosolyogva, ügyet sem véve a provokációra -, sõt nem is a legrosszabb. Nemsokára teremharcot vívok. Utána megnyerem a Ligát, aztán pedig még eldöntöm, hogy miként tovább. Mire mindezt lerendezem, talán már te is kinövöd az ágyba brunyálós korszakod.

[Trant Hardwin]

Kicsit meglep a rendelésem kimenetele, mert hát a legnagyobbat kértem, de azért nem ekkorában. De hát a kihívások soha sem rettentettek el engemet, és teli pofával támadtam neki elém rakott cukorförgetegnek. Cuppogtam, és nyammogtam, és a vigyor letörölhetetlenül függött ajkaimon az édességmámorában. Eközben Primus csak egy kevéske meleg pokélöttyöt szopogatott. A tálon, vagy inkább csupron nyugtatva kezeit, melegítve azokat, és csak bámulva maga elé a múlton merengve. Vagy azon, hogy megint nem sikerült gyõznie. A csokimérgezést nem sikerül elérnem, mert a kérdés meglep. Minek akar ez hallani a családomról, szájam tátva marad, és az utolsó korty utolsó cseppe megindul a szájam szélén az államat véve célba.
- Hát nem sok mindent tudok elmondani. A szüleim jól elvannak, és õk a legjobbak. Mindent megkapok amit csak akarok, és mindent megengednek. Igaz vannak megkötések, de mivel nem vagyok szem elõtt, ezért nem kell ilyen apróságokkal törõdni. A testvéreimnél rosszabbak nem is születhettek volna meg elõttem. A bátyám mindig kínoz, ahol csak talál, úgy támad rám. Hát a nõvérem meg inkább bolondságokkal törõdik, mint valami tényleg fontossal. Mindig csak a kinézete, meg a kis kedvencének öltöztetése a legfontosabb számára. Ahelyett, hogy azzal foglalkozna, ami igazán fontos. Mint a pokémonedzés, és a csaták megnyerése. – Az ujjam csak véletlenül téved állam környékére, de megtalálja a szökevényt. Gyorsan szopogatom ujjamról a kis csokicsöppet, majd nyelvemmel elkezdem követni nyomát mint valami vadászkopó, mi vad után szimatol. Lassan indul el a nyelvem, egészen az állam környékéig, így pedig a jelenség melyet méretesen hosszú nyelvemmel mutathatok, kissé nevetségesre sikerülhet. De hát ez most nem zavar, van sokkal fontosabb nyalakodnivalóm is.
- Még hogy edzõ? – kerekedik ki a szemem, hát sok mindent elképzeltem volna errõl az alakról, de hogy edzõ legyen azt nem. Hét a világ tud furákat kitalálni, és még hozzá nem illõ életcélokat adni az embereknek. - Grovyle-d nagyon erõs. Ha nem adod fel a harcot, igen csak meggyûlt volna vele a bajom. Ez már igaz… - Félbe hagyom a mondatot, mert kinyílt az étkezde ajtaja és egy sötét ballonkabátos alak lépett be. Hát ilyen idõben nem túl meglepõ a dolog, de az álldogálása, már igazán gyanús. Csak egy gondolat fut végig a fejembe, legalábbis Primus remegésébõl következtetek, apám igen csak utánam küldött valakit, vagy ami még rosszabb édesanyám a ludas, de akkor hatalmas bajba vagyok.

[Garrius]

Trant pont úgy iszik, mint egy kölyökkutya. Ez a gondolat szállta meg Garrius elméjét és kanyarított vidám mosolyt az arcára, amikor összehasonlította Riolu lefetyelésével. Kísérteties volt a hasonlóság. Egy pillanatra el is merenget azon, hogy emberi évekbe átszámolva Rió körülbelül hány éves lehet. Ennek megfelelõen pedig kicsit el is szégyellte magát, mikor rádöbbent, hogy a délutáni harc olyan volt, mintha egy óvodást kényszerített volna küzdelemre. Bûntudata támadt és ennek enyhítésére újra megvakargatta a kék szõrcsomó fülét, aki vidáman és eszméletlenül csokis pofaszõrzettel vakkantott reakcióképpen.
Persze a pokémonok esetében természetes a harc, akár már a közvetlenül a születésük után is, mégis elhatározta, hogy ezentúl körültekintõbb lesz, és szépen fokozatosan fogja bevezetni új társát ebbe az életformába.
A kölyök mesélni kezdett, de kicsit nehéz volt komolyan venni úgy, hogy egy kövér csoki csöpp gördült végig az állán. De abban a pillanatban, amikor a nõvérérõl kezdett mesélni, mégis sikerült teljesen elnyernie az odafigyelését.
~ Pont az én típusom, szúrnám! – csak ennyivel nyugtázta az elhangzottakat, és azt is szigorúan csak gondolatban. Bár minden bizonnyal kimondhatta volna hangosan is, mert bár korán érnek a mai gyerekek, de csak nem ennyire.
Talán elindult volna a fantáziája is. A rohadék ilyenkor mindig ezt csinálja, nem ritkán fizikai „tüneteket” is produkálva, de ekkor Trant végre észrevette a menekülõ kalóriafolyamot. Mikor elkezdte lenyalogatni a saját állát, már ezzel is egyértelmûvé téve, hogy az ember tényleg egy majomszerû lénybõl fejlõdött ki – legalábbis egyesek -, Garrius elnevette magát.
- Ideje volt észrevenni – mondta, egy hanyag mozdulattal megfricskázva a gyerek orrát. – Szerintem a pincérribik… izé, pincérnõk már fogadásokat kötöttek arra, hogy lecsepegteted-e magad.
Már épp válaszolni készült a kölyök Grovylet méltató szavaira is, de akkor feltûnt neki, hogy Trant valójában már nem figyel rá. Õ maga is kijárat felé fordult és megpróbálta megtalálni, hogy mi ragadta ennyire magával a kis taknyost. Egy ballonkabátos alak.
A fickó láttán Garrius kezei automatikusan ökölbe szorultak és némán már átkozta is magát, amiért ilyen nyíltan flangál Rioluval. Biztos volt benne, hogy Catherine férje küldte utána ezt az alakot, amiért ellopta tõle a ritka tojást, ami voltaképpen nem más, mint a mellette falatozó csöppség.
A tréner mély lélegzetet vett, de mivel tudta, hogy nincs menekvés, valójában már a harci stratégiáját fontolgatta. Kimondottan örült neki, hogy még hozzá sem nyúlt az italához, így legalább lesz mit a rohadék képébe öntenie.
- Trant, figyelj rám – fordult teljes komolysággal a fiúcskához. – ha ez a mamlasz idejön, én kiütöm. Ne ijedj meg, de pontosan azt kell tenned, amit mondok neked. Elintézem a gorillát és utána futunk. Együtt maradunk, nem akarom, hogy valami bajod essen nélkülem.
A terv, még ha nem is volt jó, elkészült. Lássuk, mennyire életképes…

[Trant Hardwin]

//Hát de jó ötlet, kár hogy nem nekem jutott eszembe hamarabb xD de kicsit más felé veszem a kaland irányát. Ha nem gond.//

Ez is csak egy pillanatig tartott, ha már ott az a ballonkabátos ürge, hát ott van. Engem nem izgat, már figyelmem inkább riolura téved. Ki mintha csak tudná miért mérem végig, viszonozza a farkasszemezést. És mintha csak egy startpisztoly dördült volna el, mikor csengve nyílt ki a kassza a pultnál, teli pofával esek a szép halom finomságnak magam elõtt (bocs az irányításért). Újdonsült vetélytársam, ki harcban nem jeleskedett eléggé, most bátor szívvel, és szinte üres gyomorral esik neki az elõtte álló halomnak. Mint két (miért nincs tényleg disznó pokémon? ) snorlax úgy esünk a képzelt ellenségnek, és ott pusztítjuk, ahol csak érjük. A kezem jár, mint a motolla, néha pokémon csemegét is sikerül számba tennem, de hát kit zavar, mikor nekem kell elõbb befejeznem. Hamarabb el kell fogyasztanom az étkek garmadáját, bármibe is kerül. Ez vérre megy, mármint pénzre, de mivel azzal nem kell foglalkoznom, csak nyomom le a számba az újabb adag csokis, édes, cuppogós finomságot. Mármint amelyik belefér egybe, mert egy-egy nagyobb édesség szépen szétkenõdik képemen, amit hosszú nyelvemmel próbálok eltûntetni, de akkor is inkább csak tovább maszatolom a képemet, mint hogy tisztább lenne.
Hát igen a versenyszellem nagy úr, talán ennek az oka az, hogy nem törõdtem egyetlen lélektársammal Primussal. Még idegesebb, sõt mintha ökölbe szorítaná kezét, és még nem tudom de nagy döntés elõtt áll a szürkeség. Ekkor a kasszánál álló hölgyemény, remegõ kézzel adja át a kasszában lévõ pénzt, amirõl én nem tudok sajnos, pedig már sejthetném a kitörni készülõ katasztrófát. Ezt igaz én nem, de más észre vette, egy férfi ugrik fel a közeli asztaltól, talán biztonsági õr, vagy csak szabadnapos rendõr, de mielõtt még bármit is tehetne, a kis cukrászda megelevenedik. Az egyik asztal alól egy geodude ?ugrik? elõ, és kapja el a lábát a férfinak. Mire eszmélhetne fellibben a ballonkabát, és vaskos szürke ököl csapódik ki belõle. Egy machoke öklétõl pedig félni kell, akár ember, akár pokémon az ég alatt. Számban megáll a falat, ahogy meghallom a puffanást, és az már szinte el is veszi az étvágyamat, mikor a bátor lovag átrepül a helyiségen és megállapodik a falon, vagyis inkább a falban.
Mire hátranézek mindennek vége van már, a pokémonrablók ajtón keresztül távoznak, én csak nagy csámcsogások közepette próbálom felfogni a látottakat. És mivel erre én kevés vagyok, vagyis agyi kapacitásom nem éppen erre van most modulálva, ezért hát evõpartnerem felé fordulok.
- Mi történt? - (nem fonetikusan írom, mert hát teli szájjal ilyen szépen nem lehet beszélni) Fordulok riolu felé, de csak lassan kapok észbe, hogy ha még válaszolna sem tudnám mit mond, ezért más nem maradt mint Garr. A sok látottakból, csak azt nem vettem észre, ami a legfontosabb. A támadás elsõ jelére Primus eltûnt mellõlem, és ez még nem is lenne túl meglepõ, de még be sem fejezte a pokémoncsemegéjét. Garr talán még láthatta, hogy kifejlõdött fajtársa után loholt, és nem úgy mintha el akarná kapni a gaz tolvajokat.