A Dunsparce-os srác

[Webber]

Szerencsére Bulbasaur még mindig nem az a sértődős fajta, ezért nem lett 'tragédia' a véletlen támadásból. Sőt, miután Attila felvetette, végül a pokémonok is elfogadták felvetését; miszerint vigyázzanak hárman a fiúra.
- Végülis ez egész jó ötlet. - Mondom megnyugodva, gondolván, ha az egyiket el is kezdi cibálni, a másik kettő biztos megvédi - Akár indulhatunk is! - Kiáltottam fel, inkább a srácnak intézve, hiszen ő tudja az utat.
Vette az adást és el is indult, de nem arra, amerre nemrég mutatott.
- Hé, nem azt mondtad, hogy az erőmű irányába kell indulni?
- Ja, nem, nem úgy értettem. Azt mondtam, hogy az erőmű irányában van, de ha el akarunk oda jutni, jobb, ha hajóval megyünk, gyorsabb és biztonságosabb is. Remélem van pénzetek jegyre, mert nálam most nincs pénz és nem is akarnék most anyutól kérni. - Magyarázta ki magát sunyi vigyorral az arcán.
A kis pofátlan! Ahelyett, hogy örülne, hogy segítünk neki még le is húzna minket!
- Na, akkor induljunk a kikötőhöz! Téged majd beteszünk valami zsákba és azt mondjuk, krumplit szállítunk.
Párszáz méter megtétele után a fiú hasravágta magát és laposkúszásban indult tovább, ami a járdán meglehetősen furcsának festett, nem is beszélve a többi járókelőről. Hirtelen azt hittem, agyára ment ez a Dunsparce-mánia és azokat utánozza, de ekkor hátrafordult és odasúgta nekünk:
- Ebben a házban lakunk!

[Attila]

Micsoda?! Még hogy hajóval? Pénz? Fizetni érte?! Miből gondolja vajon ez a kis suhanc, hogy van nálam pénz?!
Ezek a gondolatok kergették egymást a fejemben körbe-körbe, míg úton voltunk a kikötő felé. A nap így is melegen sütött és a hőjétől a levegő is felhevült, így még az sem hozott enyhülést számunkra, de ezt az egészet csak tetézte, hogy valószínűleg még a hajón is bliccelnem kell. Sebaj, gondoltam magamban, legalább ha rájönnek, hogy a fedélzeten vagyok, talán beledobnak a tengerbe vagy folyóba, tudom is én, merre megyünk, az majd lehűt. Remélem…
Miközben ballagtunk kényelmes tempókban az útirány felé, hirtelen a fiatal vezetőnk hasra vágta magát és idióta pózban kezdett el vergődni. Bulbasaur kapott is az alkalmon és rögtön odafutott hozzá, hogy körbevigyorogja, viszont én megijedtem, mert azt hittem valamiféle roham kapta el a srácot. Viszont mint kiderült, nincs szó semmiféle rohamról. Az egész közjáték csak amiatt történt, mert történetesen ez a kissrác lakása, ahol az anyjával él.
Kissé morcosan nyúltam le érte és rángattam fel a földről.
- Ostoba, szerinted az anyád azt lesi, hogy mikor haladsz el az abla…
- Hát itt vagy te rossz csont?! - hajolt ki egy igen mérges asszony az ablakon, aki egy fakanalat tartott a kezében, amit a mi kis barátunk felé rázott fenyegetően.
Az arca kissé húsos volt, már túllépett a harmincadik életévén, korára még rátett egy lapáttal, a fején hordott hajháló, ami valószínűleg arra szolgált, hogy ne legyen tele a mai ebéd hajszálakkal.
Szemöldökét szorosan összevonva, penge vékony ajkakkal, karba tett kézzel, szikrázó tekintettel mért minket végig, miután alaposan kiosztotta a fiát.
- Na és ti meg kik vagytok? Csak nem valamiféle pokémon edzők? - az utolsó két szót undorral a hangjában ejtette ki. - Még az hiányozna, hogy veszélybe sodorjátok az én kicsikémet. Na várjatok csak, megkapjátok ti mindjárt a magatokét, csak mennyek ki.
Azzal eltűnt az ablakból és hangos csattogás és csörömpölés, majd ajtónyikorgás arra engedett következtetni, hogy az asszony közeledik. Mégpedig gyorsan…
Egy szemvillanás alatt történt az egész. Miután eltűnt az ablakból, egy pillanat múlva már az ajtóban állt, sodrófával a kezében, amit a tenyerébe csapkodott.
Elég elszomorító volt a helyzetünk, ugyanis az asszony testi erőben valószínűleg felülmúlt minket. Így csakis egy dologban bízhattam: Ismerősömre tekintettem, majd megragadtam a kisfiú karját és mint akit kiéheztetett Snorlax horda üldöz, kezdtem el rohanni vaktában, a kissrácot magam után rángatva, aki botladozva és eléggé megszeppenve bár, de követett.
Mögöttünk Bulbasaur loholt jókedvűen, mint akinek fogalma sincs a veszély méretéről.
- Mit kapok én ha hazaérek… - siránkozott magában a gyerek, de jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Bíztam benne, hogy barátom is itt van a nyomunkban, ugyanis nem mertem hátrafordulni, nehogy az anyuka a sodrófával álljon mögöttem ütésre készen.

[Webber]

Attila felrángatja a srácot a földről, hisz úgy sem lesi az anyja minden pillanatban az utcát. hát bizony tévedett, nem is kicsit. Némi verbális fenyítés után azon kapom magam, hogy az anyuka kint áll, Attiláék pedig eltűntek mellőlem. Lehet, hogy nekem is futnom kéne?
Lehet, hogy csak sütivel akart minket megkínálni, esetleg ebédre marasztalni. Gondolom a sodrófa is emiatt volt nála. Mindenesetre inkább a többieket követem, ezért egy gyors 'csókolom' köszöntés után a nyomukba eredek.
Kissé félve, hogy sóbálvánnyá változok, hátrapillantottam, de szerencsére az anyuka csak a sodrófával integetett és kiabált valamit, gondolom jó utat kívánt nekünk.
A kikötő előtt nem sokkal értem utol őket.
- Figyi - vetem fel rögtön ötletem, mintha mi se történt volna: - mi lenne, ha kivárnánk a hajó indulását, és mikor már majdnem elindul, akkor odaszaladunk és felugrunk rá. Ha nem vesznek észre, akkor meg van oldva a dolog, ha meg észre vesznek, majd azt mondjuk, hogy sajnos nem volt időnk jegyet venni és baromi sürgős dolgunk van a túloldalon. Csak nem lesznek olyan szívtelenek, hogy megbüntetnek, vagy ledobnak a hajóról, nemde?

[Attila]

Körülbelül egy kilóméter rémült vágta után hullaként zuhanok a lapras képét formázó kockakő burkolatra. Ha nem lettem volna annyira kifulladva, elcsodálkoztam volna a kivitelezésén, hogy minden apró kődarab, egy színfolt a pokémon testéből. Ugyan közvetlen a talajról, főleg úgy, hogy rajta heverek, nem igen lehetett kivenni a színes kövekből, hogy mit ábrázolnak, de ha például az innen nem messze eső világítótorony tetejéről vagy esetleg a tengerparti szállodák valamelyik emeletéről tekintenénk a kikötő irányába, akkor egy gyönyörű lapras portré öltene alakot a sok kis színes kockakőből.
A számon úgy kapkodtam a levegőt, mintha ezek lennének az utolsó lélegzetvételeim és minden egyes lélegzetvétel fájdalmasan ingerelte a légcsövemet.
Hát mit mondjak...? Nem vagyok az a sport ember.
Izzadság szó szerint folyt rólam, mintha most másztam volna ki a tengerből. Csurom víz volt az egész ruhám, ami leginkább a mellbimbóimat marta, a testemből kicsapódott só miatt.
Bulbasaur ezzel szemben, meghazudtolva jelenlegi fizikai állapotát, mintha egy könnyed sétán lett volna túl. Jókedvűen ugrált körbe minket, mintha mi sem történt volna.
Lehet engem kéne diétára fogni és nem is Őt?
Egy pillanatig tartottam tőle, hogy a gyomromra veti magát szórakozottságában. Már felkészültem rá, hogy ha bekövetkezik, hasra vessem magam, hogy a számból előtörő gyomortartalom ne a gyönyörű pofikámra hulljon vissza. De szerencsére ilyesmi nem történt meg. Helyette a kissrác gyomrán pattogott, aki látszólag élvezte és mosolyogva játszott vele.
Félig-meddig a halálomon voltam, mozdulni sem bírtam. Mintha egy búra alatt lettem volna, ami elválaszt engem a külvilágtól. Minden olyan tompán hatott. Alig-alig hallottam meg az ismerősöm hangját, ami olyan halk és erőtlen volt számomra, hogy szinte csak foszlányokat értettem és azok is, mintha egy távoli, visszhangzó helyről jöttek volna: "- Figy, mi lenne... hajó indulásást....majdnem.. indult...felugrunk. Nem vesznek észre... azt mondjuk... jegyet venni... sűrgős...".
Ennél többet már nem fogtam fel a társam szavaiból és mivel tulzottan elvoltam foglalva a lihegésemmel ezért mindenre csak "jajaja, oké" volt a reakcióm. Nem is csodálkoztam hát, hogy mire magamhoz tértem a kábulatból, egy hajó korlátjának dőlve találtam magam, amint távozik belőlem valami, ami tuti nem a reggelim, mert nem ettem semmit.
Kábán töröltem meg a számat és értetlenül fordultam utitársaimhoz: - Hogy kerültünk a hajóra?
Habár halványan derengtek a dolgok, hogy miként jutottunk fel, de az, hogy honnan szereztünk jegyeket és miért kellett éppen a legárnyékosabb, legeldugottabb helyen rejtőzni ahelyett, hogy a hatalmas dekoltázsú szőke fotómodellekkel mulattuk volna az időt a medence szélén, a napozóágyakon pihengetve, hűs koktélt szürcsölgetve még megérkezünk, arról lövésem sem volt.

[Webber]

- A jegyedet odaadtam, már el is vesztetted? - Kérdeztem Attilát, mivel azt hittem, csak viccel, de értetlen arckifejezését látva felidéztem neki az iménti néhány percet.
- Mondhatnám, hogy 'felszöktünk', de ez sarkítás lenne. Mondjuk inkább, hogy nem volt időnk jegyet venni. Vagyis most potyázunk; ezért is nem vagyunk a medencénél, nem mintha nem víz lenne mellettünk. Ugye jól vagy? - Tudakoltam meg végül, miután valami zöldessárga lé hagyta el a száját a korláton át egyenesen a vízbe.

- Remélem attól, hogy az utolsó pillanatban ugrottatok fel a hajóra, még van jegyetek. - Szólított meg minket egy matróz.
Tehát nem sikerült észrevétlenül felsurrannuk, jöjjön tehát a 'B' terv.
- Tudja, az unokaöcsémnek megígértem, hogy elhajókázunk (Attila esetében elhaRÓKÁZUNK) a túloldalra, annyira vágyott oda. Szegény viszont irtózik a víztől, így nagyon bátorítani kellett, ezért is jött el velünk Dávid is. - Nézek Attilára, remélve, hogy megérti, hogy direkt mondtam rossz nevet, ha netán a rendőrségnél kötnénk ki.
- Hát, az unokaöcséd akkor valami csodás változáson keresztül ment át, ugyanis épp most készül belemászni a hajó medencéjébe. - Mutat el a férfi mellettünk.

Észre sem vettem, hogy az a kis... fiú eltűnt és már bajba is sodort minket. Végigfutott az agyamon, hogy kezdjek-e el hálát adni istennek, hogy meggyógyította szegény fiú baját, de egyrészt nem szeretek hülyét csinálni magamból, másrészt a matróz sem most jött a falvédőről.
Államat vakargatva vártam a további fejleményekre, vagyis inkább Attilára, remélve, hogy összeszedte már magát annyira, hogy megszólaljon.

[Attila]

- Persze-persze, semmi bajom. Biztos tengeri beteg vagyok, vagy nem tudom. - válaszolom társamnak, mikor hirtelen feltünik mögöttünk egy matróz. A jegyünk felől érdeklődött, ami bizony nem volt, így a barátom próbált valami mesét kitalálni, de a matróz arckifejezéséből és válaszából nem úgy jött le, hogy megette a mesét.
A tengeri szellő némileg kiszellőztette a fejem és volt is időm kipihenni a fáradalmaimat. A matróz türelmetlenül ácsorgott előttünk és egyre jobban gyanítottam, hogy nagy pácban leszünk, ha nem találunk ki valamit. Néhány másodpercig még a korlátnak támaszkodva hagytam, hogy a szél felborzolja a szőke hajfürtjeimet. Istenem, de jó érzés! Ezután szembefordultam a matrózzal. A férfi nem éppen az a nyápic termetű alak volt. Fölém és barátom főlé magasodott, elére legalább a két-kettő tizet. Karba tett karjai vaskosak, erősek voltak. Csak úgy dúzzadt az izom a fickón. Az arca viszont nem tükrözött valami sok értelmet, így hát hirtelen ötletből adódóan ingerült hangon és mérges arcal förmedtem rá.
- Mondja jó uram, hát maga tényleg ennyire idióta?! Nem néz tévét talán, nem olvas újságot?! Az a gyerek a medencében egyáltalán nem ismerős a maga elcsökönyösödött agyának, ugye?! Ő ott Christian herrceg maga! Egész Fiksönkántri leendő ura, a trón várományosa és magának még van képe kérdőre vonni a testőreit, akik mellesleg, a legképzettebb pokémon edzők a világon?!!!
Hangos kiabálásomra néhány ember elkezdett felénk tekingetni, hogy mégis mi lehet ez a hangzavar, ami megzavarja az ő nyugalmukat. A matróz látszólag zavarban volt, az arca is elpirult valamennyire, igaz, csak alig észrevehetően. Eddig türelmetlen tekintetével mostmár a földet kezdte vizslatni és magabiztos hangja helyett halkabban, visszafogodtabban pusmogott az orra alatt "Én nem tudtam. Bocsánat!". Természetesen annyira megtetszett a helyzetem, hogy még egy kicsit csavartam a dolgokon.
- Még hogy bocsánat?! A mi országunkban ezét halál jár! Imátkozzon, hogy sose hajózzanak arra, mert nagyon csúnyán megjárja, erre a szavamat adom! Örüljön, hogy nem hajítom ki a hajóról. Matróz... - Az utolsó szóba némi undort is vegyítettem, hogy hatsosabb legyen az előadásom. - Most pedig azonnal vezessen engem és a barátomat a legjobb kabinba, amég ilyen kedves és aranyos vagyok! Világos?! - rivalltam rá még egyett a matrózra, aki összerezzent és máris mutatta az irányt. Miután a szobához értünk, a megszégyenült matróz épp távozni készült, de nekem még eszembe jutott valami: - Óh és még valami! A herceg a medencénél nem szeret azzal kérkedni, hogy herceg, nem is veri nagydobra. Ha kérdezik is csak értetlenkedik, hogy ne bánjanak vele különb módon. Ezért is mutattuk be közemberként. De az ilyen kultúrálatlan idióták miatt, mint maga, akik hallották az egészet most tudják az igazat! Ezért hát elvárom, hogy figyeljen a gyerekre, hogy senki ne jusson a közelébe. De maga sem mehet oda, megértette?! Figyelni fogjuk és ha valami nem úgy megy, ahogy kéne... - Ingerülten csaptam a tenyerembe az öklömmel, eljátszva, hogy nem lesz jó vége. A matróz ezután sietve távozott.
Belépve a kabinba egy igazi királyi lakosztály fogadott. Két hatalmas francia ágy, italos bár, gyönyörű portrék, a talpam alatt puha, vajszínű szőnyeg, amibe kissé belesüppedt a talpam, mikor ráléptem. A szőnyegen egy dohányzóasztal állt, szépen kidekorálva. A helyiség minden sarkában egy-egy virágot lehetett felfedezni, amik kellemes illatot árasztottak ki magukból. A szoba maga piros színekben tündökölt, a falak sarkaiban arany mintás csíkok húzódtak. A mennyezetről egy hatalmas, kristályokból álló csillár lógott a fejem felett. Elgondolkoztam rajta, hogy milenne, ha néhány ilyen kis kövecskét eltulajdonítanák magamnak, de gyorsan elkergettem a becstelen gondolatokat. A szobában ezen kívül volt még egy hatalmas plazma televízió, hozzá ember nagyságú hangszórók, hifi berendezés, blue ray lejátszó, masszázs fotel, egy óriási hűtőszekrény és egy ajtó, mi mögött egy jakuzzi pihent, várva a vendégeket. A leglenyűgözőbb mégis maga a padló volt. Kemény, plexi üvegből készült, legalább tíz centi vastag volt és látni engedte a tenger varázslatos élővilágát. Alattam éppen egy Gyarados úszott el, nyomában sok kis apró Magicarp kíséretében. Kirázott a hideg a gondolattól, hogy mitörténne, ha a Gyarados meglátna engem és rászánná magát, hogy bejusson. Nem tudtam, hogy a plexi vajon megállítaná-e. Viszont szerencsére ez nem következett be és mire a gondolatmenetem végig futott, a pokémon már rég messze járt.
Elégedetten vetettem bele magam az ágyba egy hatalmas ugrással és a tarkómon összefonva a kezem heverésztem arra gondolva, hogy mi vagyunk a legszerencsésebbek a világon.

// Arra gondoltam, hogy majd később a jóvilágnak vége szakad, mert a kapitány tudomást szerez a matróz által rólunk és ő nem olyan ütődött, mint a tengerész, ezért mégse élvezhetjük a kényelmeket. :-D De nem muszáj így történjen, tőlem nyugisan is átérhetünk a túlpartra. :-D
Ja és téged azért nem említettelek, hogy ne tünjön úgy, mintha irányítanálak. Nem tudom, hogy te is követsz-e minket vagy sem. :-D

[Webber]

Mire Attila bármit is mondhatott volna, Matrózunk előrántott egy pokélabdát, amiből egy Hypno jött elő, majd rögtön elkezdett szórakozni az ingájával. Én szerencsére hamar felismertem, mire is megy ki a játék, Attila viszont belebámult az ingába, ami néhány másodperc alatt meg is tette a hatását.
Attila leengedte kezeit, a távolba révedt, majd elkezdett halandzsázni (úgy tűnt, hogy) a nagyvilágba. Az egyetlen, értelmesnek nevezhető szó, amit sikerült is felismernem a 'Fiksönkántri' volt.
A matróz eközben nem csinált semmit, csak önelégülten nézte Attilát. Én hezitáltam; nem igazán tudtam, mit kellene tennem; bár nem engem támadt Hypno, én is megbabonázva néztem, mi történik Attilával.
Ekkor azonban Attila úgy hanyattvágta magát a kemény hajópadlóra, mintha csak ágyra ugarna! Borítékoltam neki a csigolyatörést, miközben levettem mindhárom pokélabdát az övemről és kihívtam lakóit.
- Neked még nem mondták, hogy pokémonnal csak pokémonra szabad támadni? Golbat! Összezavaró támadás a matrózra! Poliwag, buboréktámadás Hypno ellen, Eevee...
Mielőtt azonban Eevee megkapta volna az utasítást, ellenfelünk vihogva a következőket mondta:
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy egy olyan embernek, mint te, három pokémonja van, akkor nekem csak egy!? Gengar, Exeggcutor, Jynx, Girafarig, gyertek elő!
Attila felé sandítottam, hogy tud-e esetleg segíteni, de még mindig a képzeletbeli ágyán feküdt, gerincfájdalmai teljes megtagadásában. Közben Girafarigon gondolkodtam, hogy vajon a hátsó része külön élőlénynek számít-e, és így 5, vagy 6 ellenfelünk van-e. Bár mindegy, jelen pillanatban, ha mínusz egynek számítana, akkor is túlerőben lennének. Attila Rhyhornja letarolhatná az összes ijesztgetős / szellempokémont. Bár még nem láttam rá példát, hallottam olyat, hogy egy pokémon, mivel úgy érezte, hogy trénere bajban van, önszántából előjött a labdájából...

//remélem nem gond, hogy így rövidre zártam a jólétet, de annyira kézenfekvőnek tűnt!

[Attila]

Bulbasaur elképedve nézte végig a jelenetet, amit leműveltem. El nem tudta képzelni, hogy én miért szálltam vitába a korlátból magasba emelkedó zászlórúddal. Homlokráncolva nyomogatta a mellsőlábát a lábszáramhoz, közben kérdőn tekintett rám. Miután megbizonyosodott róla, hogy teljesen elment az eszem, vett egy nagy levegőt és az indáival pofon vágott. Sajnos ismét csak egy hatástalan próbálkozás. Végső elkeseredésében a lábamba harapott, de látszólag ez sem volt rám semmiféle hatással, mivel én csak kiabáltam és kiabáltam azzal a zászlórúddal. Kezdte kapiskálni, hogy bizony nem véletlenül termett közöttünk az a Hypno. Goromba arckifejezéssel méregette a pszicho pokémont, aki ilyen helyzetbe hozta a barátját. Ugyanakkor nyomon követte a társam és a matróz vitáját is és mikor a matróz előhívott még négy pokémont, akkor Bulbasaur már tudta, hogy itt bizony csata lesz. A gumójából szép lassan, hogy ne keltsen akkora feltünést, előhozta az indáit, amik, akár a kígyó teste, mikor kúszik, úgy izegtek-mozogtak. Felkészült rá, hogy az elenséges pokémonok első gyanús mozdlatára támadásba lendüljön. Erre nem is kellett sokat várnia, mivel Hypno egy újabb hipnotizáló támadásra készült, de ezúttal a társam ellen. Bulbasaur rögtön cselekedett is és az indáit a pszicho pokémon karjaira fonta, jó szorosan összeszorította őket, felemelte a pokémont és a többiek közé vágta, amitől azok felborultak a matrózzal együtt.
A férfi arca elsötétedett a haragtól és dühös hangon adta ki a pokémonjainak a támadás parancsot.
Akár egy eszüket vesztett horda, estek nekünk. Jinx még át is csúszott rajtam, mintha én ott sem lennék. Minden figyelmüket csak Webber pokémonjaira, az edzőjükre és Bulbasaurra irányították. A fűpokémont Hypno és Exeggcutor szúrta ki magának. A psicho pokémon valószínűleg bosszúból, a társa meg csak úgy. Az edzőjük hanyag módon nem adott utasítást, hagyta, hogy cselekedjenek belátásuk szerint.
Persze Bulba sem volt tétlen. Amint meglátta, hogy elég elkeseredett helyzetben vannak, az övemen lévő labdákból gyorsan kiengedte a barátait.
Machop látszólag már alig várta ezt a pillanatot. Még nem is materializálódott a teste, már Exeggcutor felé repült előretartott ököllel és elszánt tekintettel.
Haunter Gengart spéizte ki magának. Lehet azért, hogy bebizonyítsa, hogy erősebb, mint átfejlődött társa vagy csak a véletlen műve. Ki tudja... Egy aljas csiklandozó támadással ugrálta körbe a szellem pokémont, közben ütődött vihogást hallatott, mintha az ujjai nem is ellenfelét, hanem őt magát csikiznék.
Rhyhorn teljesen tehetetlen volt. Ilyedten húzódott hátra a csatától, közben rémült tekintetével engem keresett. Mikor kiszúrta, hogy a csata kellős közepén fekszek, magába roskadt. Viaskodtak benne az érzések. Saját démonaival küszödött, harcolt a félelmei ellen. Végül a félelmek erősebbnek bizonyultak és ilyedten menekült el egy konténer mögé, ahol biztos nem veszi észre senki.
Bulbasaur eközben a Hypnoval viaskodott. Ügyesen téregetett ki a pszicho csapások elöl, de tudta, hogy nem védekezhet örökké, egyszer támadnia kell. Várta a megfelelő pillanatot, mikor előnybe kerülhet. Ez a pillanat akkor jött el, mikor a Hypno támadása a fal mellé terelte. Kitért a támadás elől, nekirugaszkodott a falról és egyenesen a Hypno mellkasa felé lökte magát. Fejével úgy eltalálta a pokémont, hogy az hátratántorodott és átesett a korláton. eszméletlenül zuhant volna a tengerbe, ha a matróz nem hívja vissza morogva. Bulbasaur vett egy nagy levegőt, hogy kipihenje magát egy másodpercre és felmérte a terepet egy újjabb ellenfél után kutatva.

// Dehogy baj, jót nevettem rajta! :-D
Amúgy azért nem írtam Gengarnak és Exeggcutornak reakciókat, hogy te is szabadon választhass (Hypnot leszámítva ), hogy kit akarsz támadni.

[Webber]

Bulbasaur vitális ötlettel állt elő: kihívta Attila többi pokémonját, így már előnybe is kerültünk pokémon-számügyileg. Rhyhorn viszont úgy tűnik, berezelt: elszaladt a csatatérről. Pár pillanatig reménykedtem, hogy csak nekifutásból akar támadni, de felidézve korábbi tapasztalataimat, rá kellett jöjjek, hogy csak elbújt.
Bulbasaur jól boldogul trénere segítsége nélkül is, hamar harcképtelenné tette Hypno-t.

Gengar sem volt rest: visszatámadott Haunterre: ő is elkezdte csiklandozni ellenfelét. Mindketten ész nélkül vihogtak, nem lehetett tudni, hogy csiklandósak-e, vagy a másikat próbálják szugerálni a nevetéssel.

- Eevee, támadd Girafarig hátsó részét egy harapás-támadással! Golbat, te pedig az első részét egy sikoltás-támadással (Screech)! - Adtam ki az utasításokat. Sajnos nem gondoltam rá, hogy a sikoltás nem csak az ellenfélre, hanem ránk is hat, így mindenki, (a medencénél lévő emberek is) a fülére tapasztott kézzel várta, hogy Golbat vére abbahagyja.
Gengar és Haunter meredten bámultak ránk a beálló csendben, majd folytatták egymás szórakoztatását.

Jynx viszont elkapta Poliwag-et, mielőtt bármit tudott volna tenni és egy időre ártalmatlanná tette a csókjával. Szegény Poliwag megdermedt és ahogy Jynx a földre ejtette, magatehetetlenül gurult arrébb.

Girafarig közben lerázta magáról Eevee-t, aki szintén önállósította magát és egy árnyéklabdával támadta ellenfelét.

Matrózhaverunknak úgy tűnik, nem tetszett, hogy Hypno-t kiütötték:
- A mamlaszaurodnak szerencséje volt, de nem sok esélye van Exeggcutor tojásbobmája (Egg bomb) ellen! - Kiáltotta, majd pokémonja végre is hajtotta a támadást. Egy tojás alakú dolog repült Bulbasaur felé, viszont már félúton erős füstöt engedett ki magából, így nem lehetett látni, hogy eltalálta-e célpontját.

[Attila]

Webber is kivette jócskán a részét az összecsapásból. Legalábbis a pokémonjai bizonyosan. Eevee és Golbat Girafarig-ot támadták meg. A denevér pokémon egy hatásos sikítás támadással nem csak magát a pokemont, de mindenki mást is harcképtelenné tett egy időre. Ugyanakkor engem is felébresztett az illúzióból. Fogamat összeszorítva tápászkodtam fel a falnak támaszkodva. Úgy éreztem magam, mint akin egy Tauros csorda gázolt át százszor egymás után. Gyorsan felmértem a helyzetet és megállapítottam, hogy nem is olyan rossz a helyzet. Bár amikor Jynx egy undorító támadással harcképtelenné tette szegény poliwag-et, kezdett megváltozni a véleményem. Elhatároztam én is beszállok az összecsapásba.
- Haunter, ne bohóckodj! Árnyéklabda támadás Gengarra!
Haunter nyomban be is fejezte az értelmetlen csiklandozást és nyomban egy sötétlilás gömböt formált, ami szinte nyomban célba is talált. Gengar hiába reagálta le gyorsan a szituációt és vált árnyékká, a szellem támadás így is célt ért. Eddig vigyorra húzott szája most fájdalmasan lefelé görbült és tehetetlenül terült el a padlón.
Eközben Pain - akit még a levegőben elkapott exeggcutor altató támadása -, a csatatér közepén mély álomba merülve, motyogva éppen átfordult a másik oldalára.
A matróz rossz szemmel nézte, hogy pokémonjai vesztésre állnak, ezért gúnyos megjegyzésekkel kezdett dobálózni és kiadta a fű pokémonjának a támadás parancsot.
Azt még lenyeltem, hogy engem tett nevetség tárgyává, de hogy Bulbát piszkálja, már nem. Fogamat összeszorítva, minden erőmet összeszedve ugortam a tojásbomba és Bulba közé. Mire kitisztult a füst, egy hatalmas piros folttal az arcomon és betört, vérző orral a földön feküdve próbáltam felkelni, de hiába. Az elme trükk okozta fájdalmas ugrálások és a tojásbomba megtette a kellő hatásukat. De legalább Bulba megúszta. Azonban nem hogy Bulbasaur, de Exeggcutor sem tehette meg a következő lépést, mert legnagyobb meglepetésemre Rhyhorn száguldott el előttem. Teljes testsúlyával nekirontott a meglepett Exeggcutor-nak, akit ledöntve lábáról végig tiport rajta, majd addig taposta és öklelte dühödten, míg eszméletét nem vesztette. Ezután óvón elém lépett és nagyot fújt a matróz felé.
Némán, hálásan és egyben meglepetten néztem a pokémonomra. Sejtettem, hogy mi váltotta ki belőle ezt a hirtelen változást, de akkor sem akartam hinni a szememnek. Mindazonáltal büszkén és szeretetteljesen simogattam meg. Rhyhorn egy pillanatra megrezzent, de nem vette le a szemét a matrózról.
Ezalatt Girafarig egyre erőtlenebbül viselte a csapásokat Golbat és Eevee támadásaitól. Az árnyéklabda telibetalálta, ami felért egy kegyelemdöféssel.
Jynx viszont egyáltalán nem volt zavarban, hogy egyedül maradt öt pokémon ellen. Ajkait összecsücsörítette, de csókok helyett ezúttal jeges fuvallatot zúdított felém. Rhyhorn és Bulba félig megfagyva estek össze, én meg csak kékre fagyva feküdtem tovább. Haunter épp időben vált semmivé, így a támadás őt elkerülte. Ezután Eevee és Golbat felé indította el ugyan ezt a fagyasztó fuvallatot.
- Talán ez majd lehűt titeket. - nevetett jót a saját szóviccén a matróz.

[Webber]

Haunter gyorsan kiütötte Gengart, de úgy tűnt, a tojásbomba eltalálja Bulbasaurt, mikor Attila a bomba által relmelt füstbe ugrott.
Kővé dermedve, görcsbe rándult gyomorral álltam és vártam, mi lesz a támadás eredménye.
Az eloszló füstben épp megpillantottam Attilát vérző orral, mikoris Rhyhorn ledöntötte (ha lennének gyökerei, mondhatnám, hogy kidöntötte) Exeggutort, majd Attilát védelmezően az ellenség elé fordult!
Meglepő fordulat, úgy látszik, trénere miatt sikerült leküzdenie félelmét.
Jynx viszont mindhármukat hidegre tette és ezt készült tenni velünk is.

Kétségbeeseve és tudva, hogy minél később cselekszem, annál nagyobb az esélye, hogy mi is jégkockaként végezzük, próbáltam kitalálni a megoldást.
Ha lett volna időm gondolkodni, biztosan jobbat is kitaláltam volna, de most csak ennyire futotta:
- Eevee, Golbat, gyertek vissza! - Kiáltottam, miközben visszahívtam őket a labdájukba, majd kis nekifutással átogrottam a korláton, bele a tengerbe. Úgy gondoltam, hogy mint a műugrók, kinyújtott kézzel érkezem a vízbe, de persze a valóságban egy csattanós hátas lett belőle. Éreztem, hogy az imént megtöltött két pokéladba kicsúszik az övemből és láttam is őket, amint fellebegnek a felszínre. Az eséstől talán 3-4 métert is süllyedtem, de hamar összeszedtem magam és felevickéltem a felszínre.
Felnézve láttam, amint Jynxék a korlát mögött figyelik, hogy mire is készülök. Valószínűleg kissé megzavartam őket a menekülésnek tűnő akciómmal. De most jön a lényeg...
Előkaptam Poliwag labdáját és feléjük dobtam. Az pont a dobás csúcspontján nyílt ki, így Poliwag pont velük szemben öltött formát.
- Poliwag, vízágyút neki! - Kiáltottam.
Jynx csak kezeit tudta maga elé rántani, de így sem okozott neki túl nagy sérülést a támadás, viszont elég nagy volt ahhoz, hogy Poliwaget ellökje a korláttól.
- Jynx megint egy jeges lehelet próbálkozott, és igazából erre vártam.
- Poliwag, próbáld meg a vízágyúdat a leheletre irányítani!
Sikerült. A víz megfagyott és a lendületét megtartva eltalálta Jynxet.
Poliwag időközben a vízbe pottyant és odaúszott hozzám.
- Ügyes voltál! - Dicsérem meg, de ő aggódó Poli-polizással válaszol.

- Nem rossz húzás, de végül te is jégkocka leszel, mint a haverod. - Kiáltja le a matróz. - Jynx, fagyaszd le a körülöttük lévő vizet!


//a hülyegyereket ne feledjük el!
//elvileg a pokélabdák lebegnek, de ha gondolod, lemehetünk egyet tengeralattjárózni értük

[Attila]

Webber gyorsan reagált a történtekre és a legjobb opciónak azt vélte, ha fogja a pokémonjait és visszavonul a végtelen óceán hullámzó habjai közé. A támadást ugyan sikeresen elkerülte, de a labdái kicsusszantak az övéből és a víz tetején lebegve egyre távolabb és távolabb sodródtak gazdájuktól. Eközben Jynx ismét jégtámadást készült bevetni. Már azt hittem, hogy a barátom számára itt a vég, de ekkor Poliwag bra úros előhívásával semlegesítette a támadást és sikerült megsebesíteni támadóját. Persze ez a jég pokémonnak meg sem kottyant és a matróz szándéka továbbra is az volt, hogy a vízben megfagyassza Webbert. Jynx a támadásba bele is lendült, de ekkor egy váratlan dolog történt. A kissrác Jynx arcára ugrott, aki ettől elvesztette egyensúlyát és botladozva elkezdett tántorogni, miközben próbálta magáról levakarni a kisfiút. A matróz szitkozódva ragadta meg a gyerek grabancát és próbálta lerángatni őt pokémonjáról. Addig viaskodtak, hogy a korlátnak borultak a nagy viaskodásban a lendület pedig továbbvitte őket és a hullámzó vízben kötöttek ki, Webbertől nem messze. A fiúcska rögtön le is szállt a pokémonról és ijedten zihálva kezdte el csapkodni a vizet.
- Nem tudok úszni! Nem tudok úszni! Segítség!
A kis csatánk magára vonta a többi utas figyelmét is, akik rémülten és kíváncsian követték az eseményeket. Egy időssebb hölgy hangosan felsikkantott, mikor a kisgyerek elkezdett fuldokolni.
A csetepaté nem csak az utasok, de a többi matróz figyelmét is felkeltette. Többen közeledtek a csatánk helyszíne felé. Gyorsan felmérték a helyzetet, majd egy-egy mentő övet hajítottak a vízbe, hogy kisegítsék a bajbajutottakat. Egyikőjük odajött hozzánk és rosszalló tekintettel mért minket végig.
- Nagy bajban vagy öcsi, remélem tudod.
Eközben a matróz és a kissrác sikeresen visszajutottak a hajóra. A tengerész mérges pillantásokkal viharzott el. A fiúcska pedig egy törölközőbe csavarva szárítkozott. Eközben egyik matróz egy hősugárzóval felolvasztott minket, így visszatudtam hívni kimerült bajtársaimat. Nagy szerencsémre a hősugárzót nem vitte el rögtön, így volt esélyem felmelegedni mellette. Ezalatt a még mindig vízben lévő Webberre néztem, akitől a labdái egész messzire sodródtak és a távolság csak nőtt. Választania kellett, hogy a biztonságot választja, vagy a labdáit szerzi vissza valahogy.