Pallet városi erdő

[anitasentry]

Tűzpata hátán ülve keltem át az erdőn. Ahogy haladtunk, megpillantottam egy vad Pidgeottót. Elővettem a pokédexet a bal mellényzsebemből és a pokémon felé tartottam. Megkapva az adatokat, le akartam szállni, hogy harcba küldjem Tűzpatát, de ekkor egy helikopter zaját hallottuk meg. Ez a helikopter egy közeli tisztáson szállt le és még megpillanthattam rajta egy hírhedt pokémon csempész banda szimbolumát, amit a tévében láttam. a Pidgeotto ugyan elrepült, de nem törődtem vele.
"Jobb lesz, ha megnézzük ezt. Utána hívjuk a rendőrséget." mondtam.
Tűzpata beleegyezően nyihogott egyet halkan, majd elindult a helikopter felé.

[Attila]

Bulbaaaa - kiáltott fel Bulbasaur a saját nyelvén, miközben egy vad Rattatával fogócskázott az erdei tisztáson.
Az idő kellemesen meleg volt. Nem az az elviselhetetlenül forró, amikor már legszívesebben a bőrünkből bújnánk ki, csak, hogy még enyhítsünk szenvedésünkön, hanem az a kellemesen meleg, mikor élvezet a nap fényében legeltetni a testet. Vagy épp egy fa árnyékában, ahol történetesen én is lustálkodtam. A pokémonjaim rendszerint mindig másfele, leszámítva Rhyhornt, aki ezúttal is egy hozzám közeli helyen telepedett le és fogyasztotta el mohón nyelve az ebédet. Minden egyes falatot úgy nyelt le, mint ha az lenne neki az utolsó lakoma ezen a világon. Néha még levegőt is elfelejtett venni, ezért meg kellett álljon alkalmanként köhögni, hogy utána visszatérjen a habzsoláshoz. Viszont a szemét egy pillanatra sem vette le rólam. Állandóan rajtam tartotta, nehogy elmenjek mellőle és egyedül maradjon. Néha, hogy megnyugodjon, a fejére tettem a kezem és megcirógattam. Először kételkedtem benne, hogy a kemény bőrén keresztül bármit is érez, de mikor elmosolyodott és nyugodtan kifújta a levegőt, ami kisebb porfelhőt kavart a talajon, majd a fejét hozzám tolta, tudtam, hogy tudja, törődök vele.
Machop rendszerint rá sem tudott nézni a pokémon kajára, helyette bogyókat gyűjtögetett az erdőből. Próbáltam győzködni, ha így fojtatja és nem eszik valami protein dús ételt is, sosem lesz belőle izmos Machoke. Látszólag nem érdekelte Pain-t ez az egész átváltozós mizéria, de tudtam, hogy esténként, mikor megállunk pihenni, vagy a nap bármely szakába, ő azért kezd el mazohista módon edzeni, hogy erősebb legyen. De Machop már csak ilyen volt… Tele büszkeséggel és a szociális megnyilvánulás, vagy az érzelem kifejezés leggyengébb formájára is képtelen volt. Egy igazi magányos farkas.
Miután számára megfelelő bogyót és gyümölcsöt sikerült összeszednie vegetáriánus diétájához nem messze tőlünk, de nem is közel, letelepedett és elkezdte jóízűen elfogyasztani zsákmányát. Gondoltam felállok és odamegyek hozzá, beszélni vele, de mikor meglátta, hogy megmozdulok rám tekintett szúrósan. Ismertem jól ezt a ”idejössz megbánod” nézését. Nem akartam újabb kék-zöld foltokat, ezért inkább hagytam az egészet. Bíztam benne viszont, hogy egyszer Pain is képes lesz megnyílni előttem és barátok lehetünk.
Bulbasaur még mindig a Rattatával játszott, akit bekergetett egy kis üregbe. Feltett szándéka volt, hogy addig nem mozdul onnan, még ki nem jön a rágcsáló. Elszánt tekintettel próbálkozott a mancsával, az indáival elérni a kis pokémont az üregben, de semmi eredménye. A járat túl mélyre vezethetett és valószínűleg több bejárata is volt, mivel egy perc sem telt bele és a pöttöm kis Rattata már ”támadta” is hátba Bulbát, aki ettől orra esett. Végül a csöpp kis pokémon diadalmasan telepedett le a fűpokémon feje búbján és kacagásban tört ki. Nem telt bele egy-két tized másodperc, Bulbasaur is csatlakozott hozzá. Ezután Bulba is hozzáfogott az ebédhez, amit kedves módon megosztott a vad Rattatával.
Hauntert viszont semerre sem láttam.
- Biztos megint valami rosszban töri a fejét.
Körülnéztem a tisztáson, de jelét sem láttam a szellempokémonnak. Nem aggódtam nagyon érte, biztos voltam benne, hogy valahol itt van a közelben. Haunter nem az a fajta, aki csak úgy elkóborol, mint múltkor Bulbasaur a jégbarlangba.
Hirtelen hangos zaj csapta meg a fülünket. Az erdő nyugodt és békés csendjét megzavarva, hangos zúgással egyre közeledett valami. Kíváncsi voltam, hogy mi lehet az, ami képes ilyen szentségtörésre. Feltekintettem az égre, és egy helikoptert láttam közeledni, ami tőlünk nem messze landolt végül a földön, nagy port kavarva, a fák lombkoronáját és a bokrokat kicsit megnyirbálva vagy teljesen elpusztítva. A növények ugyan takartak, de mégis jó kilátást biztosítottak, hogy rálássak arra, mi történik ott. Nem voltak tőlem olyan messze, ezért mindent tökéletesen kitudtam venni.
A gépből pár rosszarcú figura bújt ki, elég megtermett pasasok voltak. Oldalaikon még rosszabb arcú Machopok és továbbfejlődött változatuk, Machoke-k. Látszólag valamit ügyködtek, bár fogalmam sem volt, mi az. Nem mertem közelebb menni, nehogy észrevegyenek, ezért inkább nem mozdultam, csak vártam. Közben Haunter-ön járt asz eszem és reméltem, hogy valóban a közelbe lesz, velünk, biztonságban.

[anitasentry]

(Bulbapedia szerint így van: Machop > Machoke > Machamp)

A közelbe érve, Tűzpata elbújt egy nagyobb bokor mögé. Hogy mégse vegyenek észre, behívtam Tűzpatát a labdájába, amit pedig a mellény jobb zsebébe tettem, ahol a hordozható számítógépem is van és a többi pokélabda, valamint a pénztárcám is. Kilestem a bokor mögül. Láttam, hogy legalább 10 férfi tart valamilyen megbeszélést. Nem figyeltem és hirtelen azon kaptam magam, hogy egy izmos kézpár megragad, a másik pedig befogja a szám.
"MMPH"
Ficánkolni kezdtem és kiszabadulni. Sajnos a férfi aki elkapott, legalább olyan erős mint egy Machoke.
"Ha nyugton maradsz, nem fog bántódásod esni kislány." mondta a férfi.
A férfi odavitt a társaihoz.
"Látom elfogtál egy szemtanút." mondta a csapatvezérnek látszó férfi. "Vidd a raktérbe, majd vedd el a hátizsákját, minden pokélabdáját és kutasd át a zsebeit is. Aztán kötözd meg és kösd be a száját is, hogy ne csapjon sok zajt."
Vadul ficánkoltam, miközben a férfi behurcolt a helikopterbe.

[Attila]

Az események kezdtek eldurvulni, mikor az egyik férfi egy kislánnyal a hóna alatt jelent meg a társai között, akit kifosztott, majd elvitt a helikopter belsejébe.
A pokémonok és én is feszülten figyeltünk. Még Pain is az eseményeket követte.
Megvoltam róla győződve, hogy nem piknikezni jöttek a látottak után. Elmélkedni kezdtem és az ötleteimet megosztottam a társaimmal. Kidolgoztam egy jól összeállított tervet, amiben szerepelt figyelemelterelés, harc és a királylány megmentése, amit utána visszaviszek a királynak és hős lovag leszek. Ja… Hogy ez nem az a mese?
Rhyhornon mindeközben egyre jobban kezdett elhatalmasodni a rettegés. Minden egyes szó, a mentő akcióról, ami elhagyta a számat, még nagyobb félelmet keltett benne. Ódzkodott a csatáktól, félt az ott lévő pokémonoktól és emberektől is. Nem vágyott semmire, csak békésen legelészni, eszegetni és az edzőjével lenni. Legalábbis a könyörgő tekintete mind ezt sugallta.
- Figyelj pajtás. - guggoltam le elé, kezemet nyugtatóan a fejére téve. - Muszáj megmenteni azt a lányt, különben kitudja milyen szörnyűségeket tesznek vele. Az ember kegyetlen tud lenni.
Rhyhorn nem akarta elfogadni a tényt, hogy harc lesz ezért egyre jobban és jobban kezdett pánikolni és mocorogni, még teljesen el nem vesztette a fejét és elő nem tört a rejtekünkből, ezzel leleplezve minket is a marcona férfiak és pokémonok előtt.
A gazfickókat meglepetésszerűen érhette Rhyhorn, nem számíthattak rá, hogy egy erdőbe ilyen példányra bukkannak. Rhyhorn meg csak futott, futott, egyenesen a gazfickók felé rémületében, teljesen eszét vesztve. Két Machopot és három férfit is feldöntött, míg végül pár Machoke-nek sikerült lefognia az ijedt pokémonomat és egy jól irányzott ütéssel eszméletlenné tették. Na de ezt már én sem hagyhattam ám szó nélkül.
- Ezért megfizettek! - kiáltottam fel és utasítottam a többieket, hogy vegyék fel a harcot.
Mondanom sem kell, a kis csapatunk nem tartott ki sokáig. Bulbasaur egy embert sikeresen harcképtelenné tett néhány ostorcsapással és egy Machoke-t is leterített a pengelevelekkel, de ekkor hátulról egy hálót vetettek rá és egy nyugtatót lőttek belé, amitől elalélt.
Machop rendszerint a legnagyobbnak esett neki és csúnyán meg is járta. Egy, a többinél kigyúrtabb és sokkal rosszabb arcú Machoke-t szemelt ki, de nem húzta ellene sokáig sajnos. A Machoke egy jól irányzott karate rúgással rögtön harcképtelenné tette Paint, aki eszméletlenül rogyott a földre.
Én egy férfinak mentem neki, mivel jól felmérve az erőviszonyokat, esélyem sem lett volna a megtermett Machopok és Machoke-k ellen. Sajnos a férfi ellen sem volt. Lekevert egy pofont, utána egy gyomrost és már fogtak is ketten hátulról, hogy még párat adhasson nekem meggondolatlanságomért.
- Majd máskor meggondolod, hogy kikkel kezdesz ki fiú! - nevetett gonoszan. - Vigyétek ezt is a lányhoz, a pokémonokat pedig hozzátok. Szép kis gyűjtemény. - adta ki az utasítást a többieknek, majd egy gonosz pillantást vetett a véres arcomra és sunyi mosollyal elvonult.
Az egyik férfi felnyitotta a helikopter rakterét és durván bedobott oda, miután megkötöztek és betömték a szám. A fejemet bevertem a helikopter oldalába, de ez már nem jelentett semmit a verés után.
A raktérben sötétebb volt, mint kint és hűvösebb is. Libabőrös lettem a hirtelen hőmérsékletváltozástól, de nem sokáig tartott, gyorsan hozzászoktam az új klímához. A koszos rongynak, amit beletömtek a számba, undorító olajos íze volt. Minden erőmmel azon voltam, hogy megszabaduljak tőle, ami végül sikerült is, így kisebb kínlódás után sikerült kiköpnöm.
Le voltam törve és kissé kétségbe is esve, hogy mi lesz most. A pokémonjaimat elfogták, velem együtt és elég bizonytalanná vált így hirtelen a jövőnk.
Észrevettem a kislányt is a raktérben. Olyan tízéves forma lehetett, valószínűleg rémült is. Először csak felmértem magamnak, hogy ki és mi lehet, majd megszólítottam: - Ne félj, nem lesz semmi baj. Kitalálok valamit. Amúgy ismered ezeket?

[anitasentry]

Miután átkutatta a mellényzsebeket, levette rólam azt, a hátizsákkal együtt. Ezután, szorosan meg lettem kötözve a bokámnál, hátrakötött kezekkel és a felkarjaimat kötéllel odaszorította a felsőtestemhez, bekötötte a számat egy fehér kendővel, ami takarta az orromat is, majd magamra hagyott, egy ládán ülve. Mikor elhagyta a rakteret, vitte magával a mellényt és a hátizsákot is. Vadul ficánkolni kezdtem, közben az erőlködéstől nyögdöstem is. Nem sokkal később egy fiút pillantottam meg és kérdéseket tett fel nekem.
"mmph" bólintással jeleztem, hogy jól vagyok, majd egy fejrázással, hogy nem ismerem őket.

[Attila]

Mikor reggel felkeltem, nem is gondoltam rá, hogy ilyesfajta dolog történhet velem. Sőt... Sose gondoltam rá. De mégis... Ez most történik és ami még borzasztóbb, hogy velem történik, de ami a legborzasztóbb, hogy ez az egész velem éhesen történik.
Sebaj... Legalább nem egyedül vagyok...
A kézfejemet ide-oda mozgattam, hátha sikerül meglazítani a kötelet, amivel megkötöztek, de reménytelennek látszott. Hiába csináltam bármit, nem engedett a kötél. Néhány próbálkozás tán rájöttem, hogy ezzel csak magamat fárasztom ki és csak a csuklómat sértem fel vele. Így is eleget véreztem már a verés miatt, nem szándékoztam még többet elhullatni ebben a rémes kis kalandban.
Hátamat a gép szélének támasztottam és kinyújtóztattam a lábaimat. Tekintetemmel elidőztem a lányon, aki szintén csapdában volt és elgondolkoztam rajta, hogy ő vajon miképp élheti meg ezt az egészet. Biztos nagyon rémült lehet. Előfordulhat az is, hogy ez mély lelki sebeket hagy benne, amik végig kísérik majd egész életében. Beleborzongtam ebbe a gondolatba.
Ezt azért mégsem hagyhatom!
- Ki fogunk jutni innen! - próbáltam megnyugtatni a kislányt.
Valahol mintha azt hallottam volna, hogy ilyenkor segít, ha beszélünk. Eltereli a figyelmünket a pánikról. Bár lehet az egéz ostobaság, de egy próbát megér.
- Amúgy a nevem Attila. Remélem nem veszed zokon, ha azt mondom, hogy nem örülök a találkozásnak... - folytattam az eszmecserét a jelenleg néma lánnyal. - Vagyis örülök, csak elképzeltem volna más helyzetben. Például egy fagyizóban. Igen... Egy csokis-madártejes-epres-citromos-nutellás-karamellás-almás-marcipános-vaniliás szupercsodát nyalogatva könnyebben menne az ismerkedés. Dőleg, ha nem lenne a szádban rongy.
Hirtelen zsibbadás állt a nyakamba, ez vetett véget a monológomnak.
Mi lehet...? Olyan, mint amikor...
- Haunter! Haunter! - bújt elő hírtelen a nevét ismételgető szellempokémon.
- Haunter! Hála az anyagtalan testednek! - derült fel az arcom. - Hát te hol jártál? Tudod mit? Nem érdekel. Sokkal fontosabb, hogy itt vagy és nem voltál itt eddig, mert akkor most nem lehetnél itt.
A pokémon örömében adott még egy zsibbasztó nyelvest az arcomra, ami ezúttal kifejezetten jólesett.
- Igen én is szeretlek pajti, de most nincs itt az idő a játékra. Bajban vagyunk...
Haunter szórakozottan levitált előttünk és megnézte magának a kislányt. Mivel nem akart modortalannak tűnni, ezért őt is részesítette nyelves puszijában.
- Figyelj Haunter! Ki kell szabadítanod minket, hogy elszökhessünk.
- Haunter-haunter! - Bólintott a pokémon. Ezután kikötözte a kislányt és kiszedte a rongyot a szájából, majd engem is eloldozott. Miután végzett, kaján vigyorral a száján ereszkedett mellém, miközben én a sajgó csuklómat masszíroztam.
- Látod... Mondtam, hogy segítek. - mosolyogtam a lányra.

[anitasentry]

A fiú mondatára és a nevére bólintottam. A rengeteg fagyiízes ötlete nem igazán tetszett, a túl sok íz miatt. Ekkor egy Haunter bukkant elő és a fiú megörült neki, ezek szerint ez a Haunter hozzá tartozik. Mikor a Haunter megnyalt, kissé kényelmetlenül éreztem magam, mert furcsa zsibbadást éreztem.
"Mmph..."
Miután a Haunter eloldozott, megköszöntem a segítséget mindkettejüknek.
"Vissza kell szereznük a mellényemet, a hátizsákomat, a te dolgaidat és pokémonjaidat, valamint Tűzpatát is." mondtam, miközben az ajtó felé mentem.

[Attila]

A lány a szabadságáért háláját fejezte ki nekünk, ezután elindult céltudatosan az ajtó irányába, hogy visszaszerezzük a dolgainkat. Sajnos mire észbe kaptam már beindultak a cselekmények és az ajtó kitárult. Viszont nem a lány nyitotta ki. Az ajtó túloldalán egy megtermett, fekete sapkát és ruhát viselő, napszemöveges férfi állt. Arcán meglepetés látszott. Nem értette, hogy mit keresünk mi kötelek nélkül ott bent, egy Haunter társaságában.
- Te Frank! - kiáltott társának a férfi, miközben rajtunk tartotta a szemét. - Ezeket nem kötöztük mi meg?
Pár másodpercre rá Frank is felbukkant, aki szintén nagydarab, fekete ruhát és sapkát viselt, valamint napszemüveget, viszont a társától eltérően hatalmas barna szakáll borította az arcát.
Fura egy divat...
- De, én magam kötöztem meg őket! Mégis hogy szabadultatok ki te kis taknyos? - rivalt az ajtóban álló lányra Frank.
Mielőtt bármit is mondhatott volna a lány én nem gondolkozva egy hatalmas ugrással a lány mellé szökentem és ahogy csak bírtam, orrba vertem Frank barátunkat. Az ütés erejétől az orrából elkezdett ömleni a vér, a napszemüveg pedig megrepedt és egy szilánk belefúródott Frenk haver szemébe, amitől az nemét meghazudtolva élesen visítani kezdett és az arcát markolászva roskadt a földre.
A társa dermedten nézett a férfira, én pedig kihasználva az alkalmat, kirugtam alóla a lábait és teljes erőmből az arcába tapostam, amitől nyomban eszméletét vesztette. Ezután megragadtam a lány karját, Haunternek pedig intettem a fejemmel és ahogy csak bírtam elkezdtem rohanni, remélve, hogy nem vesz minket senki észre, amíg el nem érünk egy terebéjesebb bokorig és annak biztonságában ki nem dolgozunk egy haditervet.


// Nem írtam bele több akciót, hogy ne csak én vigyem előre a történetet és írjam meg, hogy mit csinálunk, hanem te is alakíthasd az eseményeket.

[anitasentry]

Mikor Attila megsebesítette a férfit, láttam, hogy eldobott egy pokélabdát, melyet felismertem: az Tűzpata pokélabdája. Még épp sikerült elkapnom, mikor Attila megragadta a karom és kirohantunk egy bokor mögé. Ott pedig ki is engedem Tűzpatát, aki megnyugodva bújik oda hozzám, én pedig átölelem.
"Ki tudja hány pokémonjuk van. Biztosan tucatni, annyit pedig Tűzpata nem tud legyőzni." tűnödtem.
Tűzpata engem nézett.
"Kérlek vidd magaddal Attilát és hívjátok a rendőrséget."
Tűzpata Attilára nézett, egy darabig figyelve őt, hogy mit tesz. Látta, hogy bízom benne, ezért ő is úgy tett, majd egészen közel lépett hozzá.
"Azt akarja, hogy érintsd meg a sörényét. Biztos vagyok benne, hogy nem fog megégetni."

(nem fog )

[Attila]

Miután beértünk egy terebélyesebb bokor mögé, a kislány kezéből előkerült egy pokélabda, amiből egy Ponytát engedett ki. Haunter megltva a pokémont rögtön arcon nyalta üdvözlésképpen, de gyorsan megbánta és esze-veszetten ugrált körbe fájdalmában. Szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek, miközben elkeseredetten legyezte a szájából kilógó hosszú nyelvét.
Arra számítottam, hogy a kislány felgyújtatja a Ponytával az egész erdőt, hogy kifüstölje ezzel a rohadékokat - és valószínűleg minket is -, de ez nem következett be, hála az égnek. Helyette azzal az elképesztő ötlettel állt elő, hogy én pattanjak fel a pokémonja hátára és vágtassak be a városba rendőrért.
Kényszeredetten nevettem fel zavaromban. Sosem vot még dolgom Ponytákkal és mindig is féltem ráju ülni, több okból is. A lány hiába mondta, hogy nem éget meg, én mégis kételkedtem ebben. Evégre olyan élénken és vidáman lobogtak rajta a lángok! Lelki szemeim előtt le is játszódott egy kép, amint vidáman felpattanok a hátára és becses játékszerem hosszan elnyúló, kínlódó sikításom közben kap lángra, majd porlad hamuvá, formás tomporommal egyetemben.
Arcomra torz grimasz ült ki a képzelgéseimtől és egy lépést hátra tettem. Egy pillanatra el is felejtettem a ránk leselkedő veszélyt.
- M-mi? H-hogy én üljek fel rá? - nevettem fel idegesen. - Én még sosem ültem Pontán és viszolygok is attól, hogy ráüljek. Mivan, hogy ha ledob, vagy megharap vagy eléget?! Bocsi kislány, de ez nekem nem fog menni.
Tudtam, hogy nincs sok időnk, mert bármelyik másodpercben ránk ronthatnak, ezért gyorsan kell cselekedni valamit. Nem hittem, hogy a kislány egyedül bármit is tenni tudna ezek ellen a gazfickók ellen. Legalábbis nálam biztos kevesebbet. Ki tudja mit tennének vele ezek után.
- Szerintem biztonságosabb lenne, ha te mennél be a városba rendőrért, több okból is. Elvégre a Ponyta hozzád tartozik és legalább biztos helyen lennétek, nem fenyegetnének ezek a rossz emberek. És én is megúsznám égési sérülések nélkül... Addig én meg majd csak kitartok itt Haunterrel, amíg meg nem érkezik az erősítés.
Haunter a nevét hallva máris vidámabb lett és körberepkedett minket. Az égési sérülései, mintha sosem lette volna, vagy csak máris megfeledkezett róluk. Nem tudtam, hogy ha egyedül maradunk, mit tehetünk ennyi gazember ellen, de valamit biztos kifogunk találni.

[anitasentry]

"Most nincs időnk erre! Bántani pedig csak akkor fog, ha engem akarsz bántani."
Átöleltem Tűzpatát, majd az habozás nélkül, egy ügyes mozdulattal felkapta Attilát a hátára, a lángok pedig nem égették őt. Mielőtt reagálhatott volna, Tűzpata már vágtatott is Viridian irányába. Én közben kilestem a bokor mögül, hogy megnézzem, mi a helyzet a csempészekkel. Még mindig minket kerestek, valamint vad pokémonokat fogtak el. Úgy gondoltam, hogy vissza kell jutnom a helikopterre, lehetőleg fogságba esés és még több kötél nélkül. Ezért, el is kezdtem lopakodni a helikopter felé. Közben reméltem, hogy Haunter segít nekem, hacsak el nem ment Attila után.

[Attila]

Szinte észbe sem kaptam, már a kislány Ponytája hátán ültem. Annyira megvoltam rémülve, hogy mozdulni sem bírtam, pedig legszívesebben levetettem volna magam a hátáról. Csak csukott szemmel remegtem, mint egy százéves vénasszony izületbajos, reumás keze. Szinte biztos voltam benne az első másodpercekben, hogy a lángok martaléka leszek és élve égek el. Még sikoltoztam is, akár egy lány, magas, nememet meghazudtoló hangon, de miután elmaradt az égett hús és ruha szaga, valamint a fájdalom, amire számítottam, gyorsan befogtam a szám. Kinyitottam a szemeimet, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg nem égek-e és csodák csodájára, semmi bajom sem volt, leszámítva egy kis gyomor ideget, mert mindig is viszolyogtam az ilyen extrém dolgoktól, mint a lovaglás. Miután megnuygodtak a kedélyek elkezdtem merengeni, hogy vajon merre vihet a Ponyta. Csak úgy suhantak mellettünk a zöld és barna színek, amik valószínűleg a fák és bokrok voltak, de Ponyta akkora sebességet diktált, hogy a színükön kívül mást nem igen vettem ki. Hallottam róla, hogy a Ponyták gyorsak, de nem gondoltam, hogy ennyire...
Nem telt el sok idő, mióta elindultunk és a félelmemet átvette a határtalan szabadság érzése. A pokémon hátán suhanva olyan érzés ragadt magával, mintha rajtam és a Ponytán kívül semmi más nem lenne a világon. Csak száguldtunk a végtelenbe, határtalan sebességgel. Teljesen euforikus állapotba kerültem. Megengedtem magamnak egy hangos "Juhúúú!"-t is, mikor a tűzpokémon egy nyolc méter széles szakadékot ugrott át úgy, mintha egy apró repedés felett lépett volna keresztül. Idővel kezdtem azt kívánni, hogy soha ne érjen véget ez az utazás.

Haunter ledermedt a történtek láttán. Szó szerint az arcára fagyott a mosoly. Végignézte, ahogy egy pillanat alatt eltünök a szeme elől. Másodpercekig csak meredten révedt a semmibe, mígnem feltünt neki, hogy a lány, aki eddig mellettük strázsált, eltünt. Megrökönyödve vette tudomásul, hogy pont arra tart, amerről menekültek.
- Haunter-haunter... - rázta meg a fejét nem tetszését kifejezve, majd a lány után lebegett.

/Irányítsd nyugodtan Hauntert, ha eszedbe jut valami.

[anitasentry]

(Oksi Mik a támadásai?)

Mikor már egészen közel érek a helikopterhez, megint egy kezet érzek a számon és az már ragad is meg, de gyorsan és jó erősen beletapostam a férfi lábába, majd besiettem a helikopterbe és megnyomtam a gombot, mely bezárta az ajtót. alatta volt még egy, amit szintén megnyomtam és így biztonsági zár alá került az ajtó. Ezután elkezdtem keresni a saját és Attila elkobzott dolgát.
"Hol lehetnek?"
Ahogy haladok előre, megtalálok egy kis kabint, amiben ott vannak a dolgaink. Felveszem a mellényt, majd a táskám is, miután átfutottam a tartalmát, ami szerencsére érintetlen volt. Felkaptam még Attila táskáját is, majd keresni kezdtem egy kiutat. Haunter pedig nem volt sehol, ami azt jelenti, hogy Attilával ment.

[Attila]

Nem telt bele sok időbe, a ponytával megérkeztünk egy kis városkába. Úgytűnik ismerte az utat, mert egybőla rendőrséghez sietett. Kissé csalódottan szálltm le róla, majd megsimogattam az orrát amolyan köszönetképpen az élményekért. Még enni is adtam volna neki, de a dolgaim hiányában erre nem volt lehetőségem. Ezután egyenesen a rendőrség bejárata felé vettem az irányt. Belépve Jenny rendőrnővel találtam szembe magam. Most is olyan jólnézett ki, mint mindig. Furcsak tréfája a természetnek, hogy örülbelül hatvan egyforma Jennyrendőrnő jött a világra. Habár ezért áldhatnánk is a teremtőt, hisz így minden férfinak jut egy ilyen istennő!
Habókos ábrándomnaka rendőrnő hangj vetett véget.
- Segíthetek?
Egy másodpercig még elkalandozott rajta a teintetem, majd hirtelen észbekapva válaszoltan.
- Igen, az jó lenne. Éppen a közeli erdőben voltam, mikor arra lettem figyelmes, hogy néhány gazfickó leszáll egy helikopterrel az egyik tisztáshoz, elfognak ott egy lányt és a pokémonját. Ezután... - beszámoltam mindenrőla rendőrnőnek, aki figyelmesen végighallgatott.
- Ez nem az első ilyen alkalom. Régebben is voltak már ott orvvadászok, de azt hittem sikerült elrettntenünk őket. De ezekszerint mégsem.
Jenny egy másodpercet sem késlekedve a fejére kapta a sapkáját, egy pokélabdát helyezett az övére, majd kilépett az ajtón. Már majdnem itt is hagyott, mikor emgszólítottam: - Na és én?
- Milenne veled? - nézett rám kérdőn.
- Hát arra gondoltam biztos elkél a segítségem egy ilyen gyönyörű őőő... akarom mondani erős, magabiztos, törvénytudó nőnek, mint maga. Mellesleg a pokémonjaim is ott vannak és a felszerelésem.
- Hát ha így állunk, akkor gyere és ülj csak mögéma motorra. - nyjtott át nekem egy bukósisakot.
Bár megtehetném...
- Köszönöm, de én inkább Ponytával mennék. Persze, csak ha megengedi. - néztem a tűz pokémonra.
Ponyta csak nyerített egyett és hagyta, hogy megsimogassam, ebből arra következtettem, hogy nem bánja, ha visszamegyünk együtt az edzőjéhez, ezért hát felpattantam a hátára, immár félelem nélkül és Jenny rendőrrel az oldalamon elindultunk vissza a tisztásra. Reméltem, hogy semmi baja sem esett a pokémonjaimnak na és a kislánynak.

/ Shadow bolt, nyalás és több hirtelen nem ugrik be. Ott van a pokémon ET-ben ha minden igaz. De én a Te fantáziádra bízom!

[anitasentry]

Miközben a kiutat kerestem, két férfi fogott le engem és alig pár perc múltán, ismét meg lettem kötözve.
"ENGE.. mmmph" kiáltottam, de ismét bekötötték a számat.
Miközben tehetetlenül vergődtem, visszazártak a raktérbe, ahol Haunter is volt, majd egy jól irányzott támadás után mindkettő elájult. Úgy tűnt, hogy Haunter kitalálta a gondolatomat, mert a dolgainkat odatette mellém. Eközben Tűzpata sebesen vágtatott vissza, gyorsabban a motornál is. Nekem pedig elegem volt a megkötözésből, de Haunter nem segített, mert nem értette mit mondok, viszont ügyelt arra, hogy ne jöjjön ide senki.