Szürke idők

[Trant Hardwin]

Az államat keresem. Nem tudok semmit se kinyögni. Úgy látszik Fogatlan jobb edzõ, mint én vagyok. Nem tudom, hogyan is miért, de mégis sikerült ráharapni Don szarvára. Sajnos úgy látszik nem vagyok elég jó, még lenézett ellenfelemhez képest sem. Még újra parancsot sem tudtam adni Fogatlannak, de "Betty" máris az újabb támadást készítette elõ. Már láttam az apró cseppeket kibuggyanni Don szavából.
- Engedd el Fogatlan. Hátra arc! - Erre elengedte. Az én szavamra elengedte. El sem tudom hinni, ez volt a tizennegyedik alkalom. Már a tizennegyedik, az elmúlt hónapokban. Na meg persze haladásnak az tûnik, hogy a fele az elõzõ héten történt. - Szaladj, ahogy csak tudsz! - Erre rattata-m megpördül a saját tengelye körül, és csavart farkával megcélozza a Don fejét. Majd akár sikerült a támadás akár nem megiramodik, és megpróbál minél nagyobb távolságot hagyni a nidoran és közte. Vagyis inkább felém siet. De miért és minek. Ekkor a lábaim elkezdenek remegni, a régi sérelmek újra felidézõdnek.
A harapások, a taposások, a sok heg, és gyógyuló mély sérülés a karmaitól. Igen ez az, a karmai nem olyan élesek, mint a fogai, de könnyebben tudja használni õket. Idézõdik fel bennem a régi már megkopott emlék, aminek a helyét még mindig a hátamon érzem.
- Fogatlan gyorstámadás! - Adom ki az ukázt. Talán most hallgatni fog rám, és eléggé össze fogja tudni zavarni Don-t, hogy végre irányításom alatt is tudjon támadni.

[Betty]

Csak egy icipici hiányzott. Tényleg. Talán kevesebb, mint 1 cm-re kerülte el a méreg a rattatát. Sikerült elkerülnie a sűrű folyadékot, még mielőtt az belefolyt volna a szájába. Ezt a mázlit! Vagy nem is volt mázli?
Az mindenesetre haladás a részükről, hogy a pokémon engedelmeskedett a fiúnak. Nem mintha nem ez a mozdulat lett volna az egyetlen kiút az adott szituációban...én inkább arra tippelnék, hogy egyszerre gondolták ugyanazt. De végülis ez mit sem változtat az eredményen: ez most nem jött be. Nem jöhet be minden!
- Don, mére... - akarnám mondani, de megállok a szó közepén, és helyette inkább egy nagyon vékony, sikításszerű hanggal jelzem az utasítást - ...kerüld ki! - ugyanis mindeközben a lila patkányka hatalmasat lendít a farkán, egyenesen Don fejét célozva meg. Egy egészen aprócska pillanatig azt hittem, hogy vasfarok támadás lesz. De szerencsére nem az volt, nem láttam semmiféle fémes színváltozást ellenfelünk farkán. Donnak elég jók a reflexei, de ez olyan sebességgel, és olyan közelről jött, hogy teljes mértékben még ő sem tudta hárítani: a lila farok pokémonom oldalát találta el, megjegyzem jó erősen.
- Tudod folytatni? - kérdezem aggódva. Don erre egy harci morgással felel, és rattata felé fordul, aki gazdája felé tart éppen. Ha a kiskölyök és Fogatlanja együtt tudnának dolgozni, ez a meccs már nem biztos, hogy a miénk lenne.
De mi a helyzet a méreggel? Még mindig nem tudom, hogy rattata megmérgeződött-e a legelső mozdulatok okozta sérülésektől...de ha meg is mérgeződött, ha nem, azért mi segíthetünk a dolgon:
- Don, készülj fel egy újabb méregdöfésre! - mondom, hisz jobb nem jut az eszembe. Lássuk erre mit lép Trant és pokémonja!

[Trant Hardwin]

//Na akkor hogy ne legyen sértõdés most jön a fordulat //

Ökleim összeszorulnak, ahogy látom Fogatlan farkát célba találni. Vagy legalábbis annak közelébe. Úgy látszik nem volt olyan találat, amilyet szerettem volna, de még így is jobb, mint a semmi. Bárhogy is mennek a dolgok, látom hogy a kis vasgyúróm fárad. A nyelve a szájából kint lóg, így gyorstámadás közben hûti magát. A lábai úgy járnak mint a motolla, és elõször jobbról közelít, majd balról. Ezt ismételgeti, mikor Don is megindítja ellentámadását.
- Fogatlan... - Már mondanám a szavakat, amikor valami beúszik a látóterembe. Csak a szemem sarkából látom, ahogy valami szürkeség jelenik meg, és mikor odakapom a fejem, még látom elnyújtott karját is. - ÁLLJ! ÁLLJUNK LE!! - Tartom ki a karom, megadólak, és leintve Fogatlant is, aki meglepetéstõl megtorpan és hátrafordítja a fejét. Meredt tekintettel bámul. Ilyet még õ sem pipált, hogy én állítsam le egy fontos meccs alkalmával.
Be sem ugrik, hogy nem csak az én szavam ér. Don és gazdája talán nem reagál hasonlóan az én megállítási kísérletemre, így hát bármi történhet rattatámmal. Ebbõl látszik, hogy nem vagyok a legjobb edzõ még. Elvontam kedvencem figyelmét egy csata legfontosabb pillanatában, egy új és talán hiú lehetõség miatt.
A szemeimmel már a sikátort fürkészem. A sarkon megpillantott kéz nem lehet másé, mint a következõ "áldozatomé". Nézem meredten, mikor végre megmozdul, egy arc, majd egy szürkés fej, végül pedig egy elszánt szempár. El kell kapnom minden áron, nem hagyhatom életem nagy lehetõségét kicsúszni a kezeim közül.
Mire végiggondolom, már a lábaim visznek is a célom felé. Csak rohanok a közeli elágazáshoz, ahonnan még mindig figyel a pokémon. Már más sem jár a fejemben csak a Machop

[Betty]

Szinte már hallani vélem a levegőt, ahogy Don mellett elsüvít, vagyis Don szalad el a szél mellett, esélyt sem adva eme leggyorsabb természeti erőnek, hogy utolérje, netán leállítsa rohanását. Bizonyosan ezért méltatlankodik ennyire.
Pokémonom éles szarvának hegyén újra felcsillan a huncut folyadék, ami hol erre, hol arra ejt el egy-egy csöppet önmagából, miközben a cikázó Rattatát próbálja megközelíteni. Még egyetlen méter, és a két lény egymásnak fog rohanni. A győzelem ízét érzem a szájamban, de kimondani nem merem, így hát ökölbe szorított kézzel figyelek, csak figyelek, és reménykedek, hogy a lila pokémon nem ugrik félre a csapás elől. Már csak fél méter...
Dont már semmi sem állíthatja meg. Vagy mégis? Anyukám nemegyszer mondta már, hogy jók a reflexeim, és lehet benne valami, hiszen a ajkaimat előbb hagyja el a hang, mint ahogy érdemben felfoghatnám, hogy mi történt. Kábultan nézek körbe, és szemeim a közeli sikátorban bújó árnyat kémlelik. Ekkor veszem csak észre, hogy Don tetőtől talpig poros, és furcsán bámul rám. Én lettem volna, aki az előbb az kiáltotta: "Don, Állj!" Meglehet. Sőt, több mint valószínű.

De vajon Trant és Fogatlan miért álltak le? Nem hiszem, hogy fel akarják adni a küzdelmet. És ekkor kicsit megkésve, de beérkezik a szemeim által küldött információ, miszerint: valami lapul a közelben! Érdekes. Talán egy pokémon az? Gyorsan átlapozom a fejemben lévő lexikont, és a viszonylag kistermetű szürke alakhoz próbálok egy épkézláb nevet rendelni. Ez csakis egy Machop lehet!

[Trant Hardwin]

Megállok elõtte, és már tudom hogy gyönyörû. A teremtés egyik csodája. A leggyönyörûbb ötszáz pokémonba biztos benne van. Az örömtõl kiáltani tudnék, és ekkor megpillantom a szemeit. A harci kedv, és a bátorság sugárzik belõle. Van rajta pár heg és sérülés, úgy látszik nagy harcossal van dolgom. Ne lesz ez így egyszerû meccs, de hát most már itt van Fogatlanom, és nem fogok úgy járni mint a múltkor. Nem kell saját kezemmel elkapni a kis fickót. Hát nem is mondhatom rá kicsi, majdnem akkora mint én. Átok a nyolc évemre.
- Fogatlan gyere ide, és támadd meg machop-ot. - Csak a nevét kellett kimondanom, és a szürke pokémon harci kiáltásra emlékeztetõ hangot adva, közelembe ugrik.

Kettõ üt a levegõbe, úgy csinál mintha árnyék bokszolna, de hát így van ez jól. Felkészíti magát a nagy harcra. Látom, ahogy Fogatlan közelebb lépeget, és sandán nézi az új ellenfelét. Machop tudja már kivel fog megküzdeni, de rattatán valahogy furcsán viselkedik. Sajnos mire pár lépésre ér tõlem, már tudom is hogy miért. Megáll a két pokémon egymás mellett, a machop becsületesen megvárja a rattata elsõ lépését. Nem támad felkészületlen ellenségre.
- Fogatlan... - Próbálkozok meg a lehetetlen feladattal. Rámutatok machora, és azt parancsolom. - öklelés! - Erre rattatám csak elenged egy mélyrõl jövõ ásítást. A meglepetéstõl mindannyiunk padlót fogott, nem erre számítana az ember, azután amit lemûveltek az elõbb Don-nal.
Ekkor jut eszembe az elõzõ meccs. Hogy azt csak úgy ott hagytam, egy újabb pokémonkapás lehetõségéért. Csak félõsen nézek hátra. el sem tudom képzelni, mit is gondolhat ellenfelem most rólam. Hátrafordulok lassan, és szempilláim közül nézek rá a lányra, és kedvencére. Meg kell mentenem becsületemet, és meg kell mutatnom hogy kemény fából faragtak.
Elszántan nézem machopot, felemelem kezeimet. Igaz kicsit esetlen ez a bokszoló beállás, de majd meglátjuk mi fog kisülni belõle. Saját kezûleg kapom el a kis verõgépet. Úgy mint Fogatlant. Na jó remélem nem úgy, de hogy saját kezûleg az tuti biztos. Lassan közelebb lépek, és jelzem a ellenfelemnek, hogy ne rattatát nézze küzdõpartnernek hanem engem. Ez nagyon fog fááájni. Sóhajtok egyet.

[Betty]

Hát ez megbuggyant - szögezem le nyers realitással a látottakat. Az addig oké, hogy csakúgy semmi előzetes figyelmeztetés nélkül leállította pokémonját, mert meglátott egy új pokémont. Hiszen a gyerekek, mint ő, pont ezt csinálják: játszadoznak szépen valamivel, de ha egy eddig ismeretlen, új játékot mutatunk nekik, a régit abban a pillanatban otthagyják és az újjal kezdenek el foglalkozni. Megbocsájtható cselekedet, igaz kellemetlen egy csöppet, hogy ennyire semmibe veszi a mérkőzésünket; sőt, inkább dühítő, de érdekes nem vagyok rá mérges. Hogy lehet valaki mérges egy kölyökre, aki láthatóan fel sem fogja mit tesz? Hopp: hátranézett. Lehet mégis bántja egy kicsit a dolog, de azt el sem várom tőle, hogy bocsánatot kérjen. Ahhoz ő túl büszke.
Fogatlan meg pont úgy viselkedik, ahogy szokott: nem hallgat az edzőjére, még véletlenül sem. De akkor Trant hogyan fogja elkapni Machopot? Figyelmesen várom a fejleményeket. És, mint már korábban mondottam, arra a végső megállapításra jutottam, hogy ezzel a kölyökkel valami baj van.
- Idióta. - mormogom a fogaim között, ránézve pokémonomra, aki szintén értetlenül áll, és a fejét ingatja: szerinte sem komplett a gyerek. Hogy képzeli, hogy puszta kézzel legyőzhet egy jól edzett, harcos típusú pokémont? Na majd meglátjuk, hogyan boldogulnak egymással.
Leülök egy közeli padra, ahonnan jól látni az eseményeket, ölembe veszem Dont, és rosszallóan de kicsit kíváncsian figyelem ezt az őrültséget, amibe belecsöppentünk.

[Trant Hardwin]

Nagy levegõ. Ki, be, ki, be. Nagyot szívok, és lassan elõrébb lépek. A machop csak erre várt, máris a nyakamon van. Ahogy közeledik úgy próbálok távolodni tõle. Lépegetek hátra felé, de nem vagyok elég gyors. Könnyedén beér, és ökle máris közelít arcom felé. Jobb lábam megakad, és már nem tudok mit tenni. Esek hátra, akár egy zsák. Szerencsére nem nagy a táv, de megmentette az életemet. Az ütés elsuhan felettem, így hát a nálamnál se sokkal nagyobb pokémon-t lendülete ragadja magával. A kettõt arrébb lép, így már van idõm felállni.
Újra támadó állás, és mielõtt még megmozdulhatnék ütések tömkelege fogad. Elrántom jobbra a fejem, és csak a csodának köszönhetem, hogy nem talált el. Milliméterekre sem suhan el a fülem mellett. Ki sem fújhatom magam, már a következõ jön. Újra lefele térek ki az ütés elõl, és ezt már könnyebb volt mint hittem. Úgy látszik kezdem felvenni a ritmust vele, az ütés elkerül, majd a következõ, és a következõ, na meg a következõ is. El sem hiszem, olyan lassan üt ez a machop, hogy még én is el tudom kerülni õket. A meglepetés hihetetlen erõvel csap le, ami miatt észre sem veszem az utolsó felém közeledõt. A jobb arcomat találja el, és azonnal a földre is küld engem. Fenékre ülök, és a megdöbbenésem meghökkenéssé változik.
Pirosodó arcomat dörzsölöm, és csak bámulok ki a fejembõl. Ilyen gyengét tud ez ütni? Hogy lehetséges ez? Egy ekkora ütésnek az utca másik oldalára kellett volna repítenie. Ennél még régen barátaimmal történõ bunyók is jobban fájtak.
A machop észre sem veszi miért is kerültem igazából a földre. Csak várja hogy újra felálljak, közben pedig árnyékboxol. Üt egyet-kettõt a levegõbe, csak úgy mint a nagyok. Hát ilyet se pipáltam még, az biztos. Lassan elkezdek felállni.

Eközben én a harcom közepette, nem is sejtem, mi történik mögöttem. Fogatlan, áldott rattatám, nem adta fel. Nem törõdik se velem, se a harcra sem érdemes machoppal. Csak egyetlen egy dolog lebeg a szeme elõtt, az pedig Don, na meg a gazdája.
Miközben nézelõdnek eléjük áll, és kihívóan felemeli farkát. Meredten nézi nidorant, csak hogy végre újra küzdõszellemet lásson benne. Meg akar harcolni vele, hogy kiderüljön végre ki is az igazi bajnokalapanyag. Bármennyire is nagyra tartja magát rattata, tudja ki az igazi ellenfél és ki nem.

[Betty]

Kezd egyre érdekesebb lenni ez a mai nap. És hogy miért? Először is: még soha nem találkoztam ilyen fura párossal, mint ez a kölyök és a rattatája, másodszor, mert ezek ketten aztán totálisan nincsenek egy hullámhosszon, de annyira nem, hogy már azon gondolkozom, vajon miért nem hagyják már egymást békében elmenni. Trantnak mi oka lehet magához kötni fogatlant, aki nem is hallgat rá, sőt, úgy lenézi ahogy van. Ez a fiú aztán szeretheti a kihívásokat, ugyanis nem hiszem, hogy egyszerű lesz első pokémonját magához szelidítenie. Nem tudom, hogyan sikerült elkapnia, de tuti, hogy nem fölényes győzelemmel. Talán őt is saját kezűleg kaphatta el, mint ahogy ezzel a gyenge machoppal próbálkozik?
Nagyon szeretném figyelmeztetni, hogy: Trant, nem jó úton jársz, így soha nem leszel erősebb: először elkapsz egy önfejű rattatát, aki rád se bagózik, azután meg egy még a rattatádhoz sem méltó pokémont akarsz megszerezni. De fölösleges rá pazarolnom a tanácsaimat, úgyse hallgatja meg. Egyszerűbb lett volna elmennie a professzorhoz és választani magának egy kezdőt... de lehet, hogy pont az ilyen idióta ötleteitől lesz ő más, mint a trénerek nagy része. Hát majd kiderül.

Hmmm, Fogatlan miért jön errefelé?
- Harcolni akarsz tovább? Nem a trénered mellett lenne a helyed? Éppen szétverik egymást azzal a machoppal, inkább menj és segíts neki. - mondom a rattatának, ahogy elénk ér.
Don, jelezve, hogy egyetért velem, rámorog rattatára, majd látványosan elnyújtózik az ölemben, szépen kényelembe helyezi magát, és Trant harcát kezdi el figyelni.
- Látod, amennyire számodra nem érdemes kiállni Machop ellen, annyira nem vagy érdemes számunkra a harcra. És most ha megbocsátasz, szeretnénk a gazdád harcára koncentrálni. Neked is ezt kéne tenned.

Vajon Trantnak sikerül befognia Machopot? Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

[Trant Hardwin]

Két kemény pofon után, már teljesen bemelegedtem, és ami még fontosabb olyan düh fortyog bennem, hogy egy Magmar is melegnek találná a helyzetet. Már nem érdekel machop, már csak gyõzni akarok. Egy ilyen atrocitást nem hagyhatok megtorlatlanul.
Ezek a gondolatok futnak végig az agyamon mikor bekapom a következõ nagy jobb horgot. Csillagokat látok, de ezek nem a kábulaté, hanem a gyõzelemé. Mint egy Tauros, úgy rontok elõre. A karjaimmal fejemet védem, és a következõ ütést is egyben. Már elég közel kerülök, így én is tudok ütni. Az a fránya hosszú karja, túl nagy elõnyt adott neki, de most már nincs esélye.
Saját testi épségemre sem figyelve bal egyenessel indítok. Álcsúcson találom, mire hátratántorodik. Nekem pedig csak ez kellett, újra roham, és egy akkorát kapok visszakézbõl. Szemem kikerekedik, és csak markolni tudom a gyomorszájamat, legalábbis a helyét. Ennyire könnyen nem adom fel. Megragadom karját, már nem tud menekülni. Lendületet veszek, hátra húzom fejem, és teljes erõmbõl csapok le. Ó pedig bár csak ne tettem volna, így jár az aki elõbb cselekszik, mint ahogy gondolkodna. Fejen találom, vagyis inkább fejen akartam találni, de nem számoltam a gyémánt kemény tarajokkal.
Akkora púp kezd el nõni a fejemen, mint egy ház, de akkor sem engedhetem, hogy legyõzzön. Újabb lendületvétel, de a csapás elmarad. Na jó nem marad el, csak nem az enyém jön. Machop felbuzdulva elõzõ sikerén, megelõz engem, és elkezd sorozni. A megragadott karját kénytelen vagyok elengedni, és az testemre, fejemre, végtagjaimra mért sorozatokat csak összeszorított foggal tûröm. Tiszta kék-zöld folt vagyok már, és ha jól érzem nyelvemmel az egyik fogam is meglazult. Arcom felpuffadt, úgy nézhetek ki, mint egy részeg bohóc lufialkotása. Az elsõ adandó alkalommal egyetlen mozdítható testrészemet használom a lábamat. Kirúgok és oldalt találom el. Machop bármennyire is erõsnek tûnt, vagy éppen nem tûnt, mert már egy rendes erõben lévõtõl rég kikaptam volna. Ezzel pedig szinte egy szinten vagyunk.
A rúgástól meggörnyed, de feláll. Több sem kell nekem, átvéve stílusát elkezdem ütni. Bármennyire is lehetetlennek tûnik, a szürke arca lilás árnyalatot vesz fel. Akár csak az igazi bokszbajnokok, vagy valami hasonlók. Ütünk védünk, meg minden, de mégsem bírunk egymással. A fáradságtól az izzadságcseppek a szemembe mosódnak, és a só csíp, nem is kicsit. De kibírom ki kell bírnom.
Eközben eddig egyetlen kedvencem, nem tesz semmit. Értem nem tesz semmit. El van foglalva saját harcával, amit úgy hívnak nõ. A megfoghatatlan és számunkra érthetetlen nem, kik orrunknál fogva vezetnek, csak hogy utána mi érezzük magunkat rosszul, mikor már gondolkodni sem tudunk a trükkjeik miatt. Így hát Fogatlan nem tud mit kezdeni a nemtörõdömséggel. Csak még jobban belelovalja magát az akcióba, és peckesen feltartott fejjel nézi Dont. Majd fokozva a kihívó hatást, még farkát is feltartja csak a figyelemfelkeltésért. Haszna akár van akár nincs még nem áll meg itt. A lábaival a betont kaparja, akár egy vérbeli Ponyta. Rohamra készül, csak nincs ellenfele, ez pedig a legdühítõbb mozzanat egy életben.[/jutsify]

[Betty]

Meg kell hagyni, Trant eléggé jól harcol. Vagy a Machop harcol bénán? Akármelyik is történik éppen, ez a küzdelem nem mindennapi. Olyat se láttam még, hogy ember vs pokemon, de Trantnak furcsa dolgai vannak, és Fogatlan segítsége híján amúgy sincs választása, ha meg akarja szerezni magának ezt a Machop-ot. A mérkőzés folytatódik, és én az egyik bal horognál majdnem felugrok a padról, kis híján ledobva szegény Dont az ölemből. Aztán mégiscsak visszaülök, hiszen nem tehetek semmit.
Vajon hol van itt a legközelebbi kórház? Azt tudom, hogy a pokemoncenter épülete szinte látszik innen, de én elsősorban nem Machopot féltem. Meglepődök magamon, mikor rájövök, hogy nagyonis érdekel, mi lesz a kölyökkel a harc végén. Sajnos most nem neki áll a zászló...de várjunk csak! Sikerül elkapnia Machop karját! "Most előnyben vagy, használd ki Trant, használd ki!"

Úúúúúú... Ez szép kis fejelés volt! Vagyis nem. Nagyon nem! A fiú előnye elszállt, egyetlen meggondolatlan döntés, és azt hiszem, vége. De mégsem, a kölyök nem adja fel, üt, rúg, ahogy éri, és a küzdelem döntetlenre áll. Úgy látszik, alábecsültem mindkettőjüket.
"Hajrá Trant!" - mondom persze csak magamban. Hihetetlen, de kezdem élvezni a helyzetet, mintha egy bokszmeccset néznék az első sorból. Igaz a boksz nem tartozik a kedvenc sportágaim közé, de a pokémonokat szeretem, és mivel amúgy sincs most jobb dolgom, miért ne szórakozhatnék egy kicsit?

Ekkor Don megböködi a karomat a szarvával, és a rattata felé int. Az is csak olyan makacs, mint a gazdája, nem akarja elfogadni, hogy nem harcolok vele. Sőt, amint látom a végletekig felhúzta magát a viselkedésünkön, harci pózban kaparja a betont. Csak azt nem tudja, mint a férfiak általában, hogy ez minket egy cseppet sem hat meg. Halványan elmosolyodom, és rákacsintok kedvencemre, aki erre odafordul Fogatlan felé, föláll az ölemből, és leugrik a földre, egyenesen kihívója elé. Mikor Rattata már azt hinné, hogy végre neki is jut a jóból, Don hátat fordít neki, szarvával megvakarja oldalát, felborzolja szőrét, majd újra az ölembe ugrik, immár fordított pozícióban, és elkezdi nyalogatni az előző harcból szerzett sebeit.
Na vajon erre hogy reagálsz, kis Rattata?

[Trant Hardwin]

Ütésváltás, és csak folytatjuk míg már fel sem tudom emelni a bal kezemet. A fejem úgy néz ki akár egy leengedett lufi, már elvesztette minden normális alakját, és már csak egy nyomás kell neki a megfelelõ helyen, és *PUKK*. Már a lábaim is csak éppen, hogy csak megtartják a súlyomat, de machop sem néz ki jobban. Az eddigi szürke színe mintha lilássá változott volna. A lábát húzza, és látszólag már rá se tud lépni. Itt jött el az én idõm.
Rohamozok, egy lépés, még egy. És már éppen bevinném az utolsó jobb horgot, ami eldöntené végleg a meccset. Hát az ütés megtörténik, senki sem állíthatja meg. Akár egy tollpihe, ami csak kering a levegõben, és senki sem tudja elkapni. Így én sem. Mint mindig, most is saját dugámba dõltem, és nem hittem hogy bárki jobb lehetne nálam. De hát azért arra emlékezhettem volna machop erõssége a hosszú keze.

Pont orrba, a végsõ csapás. A legnagyobb, vagy legalábbis annak éreztem. Orromból ömlik a vér, ezt már szerencsémre nem érzem. Fejem koppan a földön, kiterülök akár egy Politoed. Azt pedig már nem érzem, mikor közel jön machop, és biztonság kedvéért még belém rúg egyet, csak bizonyításképpen a tehetetlenségemnek.
Fogatlan méregtõl már nem lát semmit, támadni nem támadhat Don-ra hát mert még nem csinált semmit. Így csak nézi csúfos vesztésemet, na meg azt, hogyan is vezethetné le dühét rajtam. Ehelyett pont azt pillantja meg, mikor machop "biztosra megy". A rúgás pillanatában megtalálta a célpontját Fogatlan. Ki nem túl szeretett, de mégis gazdáját bántja, mikor az nem tud védekezni. Ki miatt nem tudta befejezni csatáját Don-nal a harcra érdemes nidoran-nal. Elsõ ugrásra megteszi a köztük lévõ fél távot. Akár egy rakéta úgy lõ ki eddig áhított ellenfelei mellõl. Hatalmas port kavar, amennyit csak lehet egy betonúton. Egy töredék másodperc alatt, már közvetlen közel van machop-hoz. Még egy mozdulat, és a harcos pokémon még fel sem fogta merrõl jön az új veszedelem, máris fejjel tart szegény felé. A becsapódás elkerülhetetlen.
Szegény machop igaz nem légi pokémon, de szép pályát ír le a levegõben, felemelkedik, majd eléri a csúcspontját, és mielõtt még a földön landolna irdatlan erõvel csapódik a szemközti falnak. Szemei keresztbe állnak, és innen látszik a tökéletes "KO". Fogatlan dicsõséges léptekkel keresi meg helyét rajtam, körbe forog, és mint egy igazi király szemléli gyönyörû mûvét.

[Betty]

Összeszorított foggal követem az eseményeket. Machop üt, Trant vissza, és így tovább, egészen addig, amíg már egyikük sincsen a helyzet magaslatán. Trant rohamot indít, de ellenfele gyorsabb nála, és egy akkora ütést mér a kölyökre, hogy az menten hátraesik.
Itt ugrok föl a padról, ami amúgy is kezdett nagyon kényelmetlen lenni, és már éppen utasítanám Dont, hogy - ha Fogatlan nem is teszi- legalább mi segítsünk a fiún. A kiáltás azonban nem történik meg. A szavak megakadnak torkomban a hirtelen meglepetéstől, ami ér: egy lila árny suhan el mellettem, szinte alig látom, annyira gyors. Machop felé siet, és fejjel belevágódik.
Fogatlan? Tényleg ő volt az? És igen, rattata végre gazdája mellé állt, és egy csapással elintézte Machopot, aki immáron a falnak dőlve fekszik ájultan. Nah erre vártam én! Egy ilyen megmozdulásra, ez is csak azt igazolja, hogy nem hiába szidtam le Fogatlant az előbb. Persze meglehet, hogy a kettő között nincs ok-okozati összefüggés, de lelkem megnyugtatására azért ez pont elég.
- Trant, jól vagy? - hajolok a fiú fölé. Azonban láthatóan nincs jól, még magánál sincsen.
- Fogatlan, lennél szíves leszállni Trantról? - kérdezem a pokémont, akin nem látok semmiféle aggodalmat edzője állapotával kapcsolatban. (De lehet, hogy azért aggódik, csak nem mutatja?)
Vajon most mit tegyek? Ha elviszem Trantot a kórházba, tuti én lennék lecseszve, hogy nem tudta elkapni Machopot, pedig ott lett volna rá a remek lehetőség. De ha meg itt hagyom, ha maradnék is mellette amíg magához nem tér, ki tudja nem lesz-e súlyos következménye annak, ha nem látja azonnal orvos? Machoppal egyenlőre nem foglalkozok, egyetlen pokélabda megoldhatná a problémát, ne nem tartom fair-nek elkapni, miután Trant és pokémonja intézték el. Így hát várok még pár percet, és ha Trant addig sem tér magához, felkapom és elviszem a legközelebbi kórházba, Machopot meg egyszerűen itthagyom. Legyen boldog, hogy legyőzött egy kisfiút.

És ekkor eszembe jut a legjobb megoldás:
- Shanny, gyere elő! - dobom el a pokélabdát, és nemsokára megjelenik Squirtle. Nem kell sokáig várnia az utasításomra:
- Shanny, lennél szíves adni ennek a fiúnak egy kis vízpumpát? Az arca közepére pont megfelelő lesz!

[Trant Hardwin]

[jutify]Az események még ha öntudatlan is vagyok körülöttem forognak. Nem is tudok róla, de legyõztem, vagyis inkább legyõztettem ellenfelemet. Kedvenc pokémonom közelemben van, és "aggodalmasan" hajol felém. Miközben egy gyönyörû ismeretlen mindent megtesz, csak hogy jobban érezzem magam.
Ez mind persze nem igaz. Az álmodozásból, egy igen erõs érzés ránt vissza a valóságba. Ezt pedig csakis a körülöttem lévõknek köszönhetem. Fogatlan talán csak megunta a dolgot, vagy felismerve már nem teremhet több dicsõ babér, saját mancsaiba vette a dolgokat. Igazából fogai közé.
Ott harap meg, ahol férfit csak simogatni lenne szabad. Nememhez egyáltalán nem méltó sikoly hagyja el kidülledõ szemeim alatti lyukat, mely a mostani mérete alapján egyáltalán nem illik rá a száj név. EZ még nem a kínjaim vége, csak a kezdete. Világgá kiáltott józanságomat, egy jó hûs zuhany egészíti ki.
Észre sem veszem elõttem megjelenõ squirtle-t. Már csak az arcomba csapódó vízsugár az, amit érzek. Legnagyobb sajnálatomra a nyitott száj, és a víz nem jó párosítás. Etetõm pillanatok alatt megtelik vízzel, és önkénytelenül is nyeldeklek. Annyi biztos, elérte a csapatmunka a célját. Teljesen ébren vagyok, igaz nem sokat érek vele.
A pumpa túl erõs, vagy csak én vagyok ezek után gyenge. A mérhetetlen mennyiségû víz lassan megemel, és egyre gyorsabb iramban tol maga elõtt. Végül talán már felfoghatták a terv gyenge pontját, vagy úgy ítélték eléggé ébren vagyok már. De már késõ. Úgy érzem mintha repülnék, mondjuk azért mert tényleg így is teszek. Jó pár métert teszek meg ezzel a fura közlekedési módszerrel, és állapodok meg célom mellett. Machop melletti falszakaszt kapom meg, míg végre vége nem lesz mindennek. Se víz, se púpok, és még irtózatos harapásra képes Fogatlan sincs.
Látom, ahogy rattata a felszállás helyérõl néz rá, és kaján vigyor húzódik száján. Ez már csak tényleg hab a tortán.
Mindent feledve felpattanok, és harag dúl bennem, és ezt most le fogom vezetni "bajtársamon". Már rég meg kellett volna tennem, de hát olyan jó szívû voltam, de ennek vége. Mindennek vége, hallgatni fog rám, minden szavamat teljesíteni fogja, különben még nagyobbat fog kapni, mint ami most a gondolataim között kering.
- Erre emlékezni fogsz, míg a pokéééééé....!!! - Szakad félbe a fenyítõ beszéde. Egy szürke kéz kerül lábam elé, és ragadja meg azt. Én pedig mint felkészületlen személy arccal tompítottam az esést. A föld is beleremegett a csapódásba, és jó béka módjára ki is terültem. Machop nem mozdul csak néz, elszántan ahogy egy igazi harcoshoz illik, miközben Fogatlan a hátán fetrengve röhögi ki gazdáját.[/justify]

[Betty]

Hoppá. Úgy látszik Shanny csakúgy nincs tisztában az erejével, mint ahogy én sem. Fogalmam sem volt, hogy a "kis vízpumpa" ennyire erős lehet. Mondjuk, ha belevesszük, hogy Trant nem egy 100 kilós ember, ráadásul eléggé fáradt volt még ellenállni is, akkor érthető, hogy hogy volt képes a vízsugár ennyire hátrarepíteni. Egyenesen neki a falnak.

De a legborzasztóbb mégis Fogatlan ébresztése volt. Legszívesebben úgy ellátnám a pimasz rattata baját, ahogy illik, de erőnek erejével sikerül visszatartani haragomat. Egészen addig, amíg rattata nem kezd el szerencsétlen gazdáján röhögni. Na ez aztán már több a sokból!

Kihasználva Fogatlan pillanatnyi helyzetét (a hátán fekve röhög), egy biccentéssel jelzem squirtle-nek a szándékomat. Ő elmosolyodik, majd nagy levegőt vesz, és a szájából előtörő víz egyenesen rattatát veszi célba. A támadás jól sikerül, Fogatlan a gazdája mellett végzi, szintén a falnak csapódva.
És csakhogy feltegyük az i-re a pontot, Shannyvel ránézünk a rosszul járt rattatára, és elkezdünk nevetni. Nevetünk és nevetünk, mert néha jól esik máson nevetni, főleg ha az illető megérdemli. És kétségtelen, hogy Fogatlan ezt nagyon megérdemelte!

[Trant Hardwin]

Vörös köd lepi el az agyamat. Hát ilyen nincs!!! Csak úgy leütött? Vízsugárral lefröcskölt? Ki mert nevetni? És mindennek a tetejében még el is gáncsolt?
Most már ennek vége. Felpattanok, és övemrõl leakasztom a pokémon labdákat. Amennyire ideges vagyok, még kárt teszek valakiben. De nem érdekel. Látom ahogy Fogatlan is megkapja a magáét, és mellettem koppan a falon. Õ lesz az elsõ célpontom.
Kinevetett, meg is érdemli, hogy visszakerüljön a labdájába. Teljes erõbõl dobom meg, és még mozdulni sem tud rattata az elõzõ támadás után, mikor eltalálom. Labda szétnyílik, és már el is kaptam újra.
A következõ célpontom az a sunyi machop. Hátulról mert támadni, nem hagyott gyõzni, és miatta újra pofára estem. Fel sem tûnik, hogy nem is az én pokémonom, és most akarom elõször elkapni, csak célzok. És a labda fejen találja, kinyílik, a vörös sugár pedig a labdába távozik. Leesik az aszfaltra, és csak egy kicsit világít vörösen, utána egybõl színtelenre vált. Elkaptam életem második pokémonját, de nem érdekel.
- Most pedig te jössz. - Harmadik labdát kezembe szorítom, és teszek egy baljóslatú lépést volt ellenfelem felé. Mit érdekel engem ebben a helyzetben, hogy nem pokémon. Kit zavar az, hogy nem tudom elkapni a labdával. Most csak az éltet, hogy megtoroljam a rajtam esett sérelmet.
Szemem izzik, lassan közeledek, fenyegetõen, amennyire kitelik egy korombélitõl. Még egy lépés, majd még egy. Gondolataimban már a találat él, és tudom, hogy meg fog történni. El fogom találni Betty-t a labdával, és nem tud ellene semmit sem tenni.