Szürke idők

[Betty]

Na tessék, eddig még igen kedves és türelmes voltam, de ez már több a soknál! Végre egyszer nevethettünk egy jót, de neeem, ez sem adatik meg 100%-osan, hiszen Trant nem vár. Pedig én igazán szerettem volna megfájdítani a rekeszizmomat, erre nem visszahívja Fogatlant szinte az első pillanatban? Ennyit a kárörömről.
Sóhajtok egyet. Én ezt nem értem. Dühös, de miért is? Mi csak fel akartuk valahogy ébreszteni, nem tehetünk arról, hogy a kelleténél kicsit erősebb lett a vízsugár... megsimogatom Shanny fejét, éreztetve vele, hogy ő nem hibás semmiben. Majd újra a fiú felé fordulok, aki éppen Machopot veszi célba a pokélabdával. Először nem esik le, mit is jelent, hogy a piros-fehér gömb nem mozdul, azután rájövök, és elmosolyodok.
- Gratulálok, Trant, sik... - kezdeném a mondandóm, egyre jobban belelkesülve, hogy szemtanúja lehettem egy elég egyedi pokémonelkapási módszernek, de Trant félbeszakít. Mire kielemezhetném, hogy mit is akart közölni velem az imént, egy pokélabda süvítését hallom, amint egyenesen felém száguld.
Hát ez meghibbant. - szögezem le, de már nincs időm elhajolni.
A gömb azonban nem éri el célját. Óvatosan kinyitom a szemem, és meglepődve tapasztalom, hogy Shanny vízsugara hajszálpontos, mint mindig. Hihetetlen, hogy hogy lehet ilyen gyors reakcióideje egy pokémonnak, ráadásul szinte fél pillanat alatt eltérítette a labdát, egyetlen jól célzott vízoszloppal.
- Ügyes vagy, Shanny. - dícsérem meg, majd Trant felé fordulok:
- Hát ez meg mit akart jelenteni!? - támadok rá. Shanny is jól leszidja pokémonnyelven, majd az utasításom nélkül indít felé egy újabb vízsugarat, ezúttal szándékosan megerősítve a támadást. Nem szereti, ha a gazdáját bántják.
- Shanny, nem biztos, hogy ez jó ötlet volt... - bizonytalanodok el. Tény, hogy most gyakorlatilag nem tud mit kezdeni velünk, de azért mégsem kéne még jobban felbosszantanunk.
Én törekszem arra, hogy a lehető legtöbb emberrel jóban legyek ezen a szigeten, de ha ez a kölyök nem tud normálisan viselkedni, az az ő baja. Nem lehet mindenkinek megfelelni, nem is kell. Ha nem áll szándékában értelmes emberi lény módjára reagálni a történtekre, én aztán nem fogok próbálkozni! Kíváncsi vagyok mit lép Shanny vízpumpájára. Ha egyáltalán lépni fog, és nem esni.

[Trant Hardwin]

//Egy szóval sem írtam, hogy eldobom a labdát, de hát ha annyira akarod akkor //

A vízsugár teljes erõvel csap le rám. Most nem felkészületlenül ért, és most nem is vagyok annyira kikészülve. Legalábbis testileg. A lelkemben a pokol haragja dolgozik, és egy kis víz kevés arra, hogy megállítson.
A nyomás szinte elviselhetetlen, teli talppal állok, és még így is hátrébb taszít. Végül megelégelem a passzív védekezést, és egy lépést teszek elõre. Minden erõmre szükségem van rá, ellenálljak a hideg vízförgetegnek. Majd még egyet lépek, és még egyet.
Lassan haladok, de kibírom. A hideg víz már nem zavar, hogy nem bírok levegõt venni az sem. Hogy a tüdõm ég az oxigénhiánytól, csak még jobban felkorbácsolja bennem dúl dolgokat. Lépdelek elõre töretlenül, és végül már csak öt méter választ.
És a villámcsapás erejével hat rám a tudat. Nem olyan mintha egy viccet lassan megértettem, hanem mikor egy villany gyúl fel a fejedben, és rájössz a valóságra. Hogy milyen egyszerû is lett volna, ha hamarabb észrevettem volna. Vagy csak nem arra figyelmet ami tényleg fontos lett volna. Hát akárhogy is volt, csak most tudatosult bennem az igazság.
A pokélabdám már nem vörös, sikerült elkapnom sok harc alatt machopot. Az én machopomat. Mint megfiatalodtam volna (még jobban) úgy buzog bennem az energia. Ez csak az örömnek köszönhetem, hát igen, van is miért. Nem sok olyan pokémon tanító van ki minden pokémonját maga kapta volna el. Hát igen, én különleges vagyok, különleges, és csodálatos. Ezért leszek én a legjobb. A legerõsebb, a leglegebb
A vízsugár ellenére elõre vetem magam, és mielõtt még bármit is csinálhatna Betty, csurom vizesen, ázottan megragadom. Átfonom karjaimat a dereka körül, és megemelem, miközben azt ordítom az arcába örömittasan.
- Elkaptam, elkaptam. Láttam elkaptam machopot egyes-egyedül. Senki sem állíthat meg engem. Láttad senki. - Szemem ragyog a boldogságtól, és Bettyvel a levegõben körülfordulok. Akár egy hegyet is meg tudnék most mozgatni, nem hogy egy ilyen darázsderekú kislányt.

[Betty]

Úgy látszik, a kölyök tényleg elég kitartó. Az előbb Shanny vízpumpája a falnak dobta, most meg csak áll ott, sőt, jön közelebb, annak ellenére, hogy alig kap levegőt. Mégis minek ez az ellenállás, jobban tenné, ha egyszerűen oldalra lépne...halkan elnevetem magam: ha ez neki így jó, akkor csinálja csak.
Intek pokémonomnak, hogy észrevétlenül vegye lejjebb azt a vízsugarat, hiszen nem akarunk mi ártani senkinek, főleg nem egy nyolc éves gyereknek. Hadd higgye csak, hogy legyűrheti Shanny támadását.

Ha akkor ott lett volna, biztosan nem merne dacoskodni: "Ezután egy pusztító erejű Surf támadás leborítja ellenfeleimet a lábukról, és a pokémonjaikkal együtt egészen a lépcső aljáig sodorja őket."

Felnézek az égre: igen, Shanny tényleg képes erre, de csak ha muszáj. Ha már nincs más megoldás. Az égbolton még mindig szürke felhők úsznak, szépen lassan, mintha csak az utcán dulakodó embertömeget látnék: mindenki igyekszik elérni célját, nem törődve a többiekkel. Vajon nekem mi a célom? Hisz életem célját már elértem, kiszabadítottam barátomat, és most együtt utazgatunk ezen a kis szigeten...vajon mi történik a főhősökkel azután, hogy vége van a filmnek?

Álmodozásomból egy elég vizes élmény ránt ki: valaki csurom vizes ruhával hozzámnyúlt, és most beszél, valamit mond, de szavai nem hatolnak át a kemény falon, amit álmaim építettek. Mire felfognám, hogy mi történt, már vége is. Csak egy jeges szellő hintáztatja meg tincseimet, és a rám akaszkodó figura eltűnik mellőlem. Még egy utolsó pillantást vetek a felhőkre, majd megrázom a fejem, körülnézek, és megpróbálom analizálni a valóságot: az első, amit észreveszek, az Shanny elégedett mosolya. Odamegyek hozzá, és az ölembe veszem:
- Mi történt? Kicsit elbambultam... min mosolyogsz? Minden rendben? Ekkor érzem meg, hogy átnedvesedett a ruhám. Már éppen elkezdenék bosszankodni, de akkor Shanny, mintegy válaszolva az összes feltett és fel nem tett kérdésemre, magunk elé mutat a betonra.

Egy gyerekméretű jégdarab hever a porban.

- Shanny, te tudsz jégsugár támadást? Nagyon ügyes vagy! - dícsérem meg. És ekkor hirtelen megvilágosodnak előttem az előző pár perc történései. Először nagyon megijedek, majd gyorsan az övemhez nyúlok, és egy magabiztos mozdulattal elhajítom a pokélabdát. Meg sem várva, amíg a fénysugár alakot ölt, elordítom magam:
- Lizi, siess, a lángszóróval óvatosan olvaszd ki Trantot!

[Trant Hardwin]

Csak egy pillanatig tart az örömmámor. A szívemben melegség és boldogság lakozik. Akár az egész világot a karomba tudnám zárni. Legalábbis ezt érzem én. Nincs olyan kit most ferde szemmel néznék.
~ Úgy szeretek mindenkit. ~ Fut át a gondolat a megfelelõ helyeken, mikor fagyos szellõ csapja meg hátamat. Betty-vel karjaim között hátba támad a kis teknõs.
A jégsugár egy pillanat alatt tömbbé fagyaszt, ami rá nézve nagy teljesítmény, de veszélyeket is tartogat. Nem is keveset. A fog vacogtató hideg lassítja gondolkodásomat, hát még mozgásomat, de még szemeimet körbe tudom járatni. Shanny-t pillantom meg, ahogy kimeresztett mellkassal áll gazdája elõtt. Eltelve büszkeséggel, mekkora teljesítményre is képes.
Ez a pont mikor újra elvesztettem a fejem. Még mielõtt az elsõ lángnyelvek elérnék a jég szélét. Szemeim lángolnak, és leckéztetésre vágyik szívem. A jég pillanatok alatt megreped, és mintha csak egy bomba robbant volna, szanaszét repülnek a szilánkok.
Közvetlen közel rohanok squirtel-hez, és felé magasodok. A szemeibe bámulok, szinte még az orrunk is összeér. Vigyorra húzom szájamat, talán már inkább erõltetett grimasz, mint értelmes emberi érzelemkimutatás.

- Miért tetted ezt Shanny? - Rövid hatásszünet, melyben bármit is mondjon, folytatom. - Ugye nem fogsz még egyszer ilyet tenni velem Shanny? UGYE NEM? - A hangom félelmetes, a szemeim fenyegetõek, és aki szemtanúja el sem hiszi, hogy egy kevesebb mint tíz éves gyerek a gazdájuk. Egy izom megrándul a szemem alatt, de továbbra is csak bámulom a pokémont, míg nem válaszol nekem.

[Betty]

Volt egy olyan érzésem, hogy Trant nem éppen az a fiú, aki majd ölbe tett kézzel nézi, hogy akármit csinálhassunk vele... Ami azt illeti, eléggé meglepődtem, hogy hirtelen felindulásból nem vágta pofán Shannyt, vagy akár engem. De, igazság szerint, örültem is neki, ugyanis nem vállalok felelősséget senkiért, aki feldühíti a teknőcömet. Még 8 éves körüli kisfiúkért sem.

Aggódva nézem squirtle-t, hiszen akármennyi időt is töltöttünk együtt, még mindig nehezen ismerem ki. Vajon most mit fog tenni? A szemem sarkából látom csak, hogy Lizi és Don tanácstalanul egymásra néznek.
Sóhajtok egyet. Én hiába teszek meg mindent, a dolgok nem mindig alakulnak a kívánságaim szerint. Amíg otthon voltam, megpróbáltam három pokémonom összhangba hozni, és ez félig sikerült is. Sokat csatáztunk láthatatlan ellenfelek ellen, csapatmunkát alkalmazva...de Shanny valahogy mindig kimaradt belőle. Lizi a világért nem vallaná be, de fél Shanny óriási erejétől, és ez nyilvánvalóan a barátságuk útjába áll. Most is, mint mindig, bizonytalanul érzi magát Shanny közelében. Dont fűti a harci kedv, és ezért sokszor kihívta Shannyt harcolni vagy simán csak gyakorolni a kertünkben. De Shanny minden egyes alkalommal visszautasította. Nem szeret harcolni, és ezt Don nagyon nehezen érti meg.

És ekkor nagyon megijedek. Nem engedhetem, hogy Shanny támadjon, így is pont elég volt Donnak a kisbemutató a nagy erejű vízpumpával és jégsugárral. Óvatosan körbenézek, hogy vajon kit is hívjak vissza. Lizit mindenképpen, de a másik kettő megsértődne. Don azért, hogy nem engedem megnézni squirtle mit lép, Shanny meg azért, mert nem hagynék neki módot a válaszra. Akárhogy is, Trant, ezt jól elintézted nekem!
- Lizi, vissz... - kezdeném a mondatot, felemelve a pokélabdát, de aztán meggondolom magam. Ez nem megoldás. - ...tudod mit? Inkább gyere ide, az ölembe, jó? - kérdezem tőle kedvesen, hogy megnyugtassam. Szemében rögtön felcsillan az öröm, és mire egyet pislognék, már a kezeim között is terem. Megsimogatom a buksiját, jelezve, hogy nem kell tartania semmitől.

Shanny egy ideig farkasszemet néz a fiúval, aztán cinkosan elmosolyodik, mintha azt mondaná: "jártasd csak a szád, de azért vigyázz, mert nem lesz jó ha feldühítesz"
Ezután se szó, se beszéd hátat fordít Trantnak, és elindul felém. Huh, ezt megúsztam - sóhajtok újra.
- Nos, ha ezt mind letisztáztuk, el is indulhatnánk a pokemoncenter felé. Fogatlanra és machopra biztosan ráférne egy kis kezelés, és nekünk is pihenni kéne egy csöppet. - indítványozom az ötletet Trantnak.
Pokémonjaimat visszahívom a labdájukba, és amíg a fiúra várok, felnézek az égre. Nagy szerencsénk volt, hogy a teknőcöm nem vágott vissza. Úgy látszik, a szürke felhők nem mindig jelentenek vihart...