Szürke idők

[Betty]

Majdnem egy hónap telt el azóta, hogy kijutottam arról a borzalmas helyről, de még mindig megrémisztenek a történtek… Anyukám alig akart kiengedni a házból, és Jenny rendőr is sokszor felbukkant, elbeszélgettünk erről-arról. Megválaszolatlan kérdések persze még mindig vannak. Hogy ne lennének… ezek után…
Nemrég elterveztem, hogy meglátogatom a nénit, akitől a tojást kaptam, de nem találtam otthon. Mostanában sosincs otthon. Kíváncsi vagyok, mi történhetett vele… az épületből elhozott füzetet is szoktam lapozgatni, de sajnos a felét sem értem annak, amiről szól, és egy idegennek a világért sem mutatnám meg! A titok az maradjon titok, még akkor is, ha értékes információtól foszt meg. De előbb-utóbb minden ki fog derülni.

- Jó napot, Joy nővér! Elhoztam a pokémonjaimat egy gyors vizsgálatra.
- Szia, Betty! Ide is adhatod őket, egy pillanat, és már készen is leszek!
- Köszönöm.

Újra itt, ahol minden elkezdődött. Vagyis, ami a nyomozás részét illeti. Levetem magam egy közeli karosszékbe, és kibámulok az ablakon. „Ma elég nosztalgikus hangulatban vagy.”- mondom magamnak, majd elmosolyodom a gondolaton. Hát igen, ilyen borús időben mi mást is várhat az ember. Remélem nem fog esni… esőben Lizivel nem tudok edzeni, és bizony ránk fér az edzés! Három hét pihenés anya kosztjával fűszerezve kitesz egy jó nagy adag lekvárságot, ahogy a szomszédunk mondaná!

- Minden rendben van. A pokémonjaid teljesen egészségesek! – szólít meg Joy nővér. Nem is vettem észre, hogy idejött.
- Köszönjük szépen! Indulunk is edzeni. Viszlát!
- Szia!

Nos, hol is kezdjük? Talán elsétálhatnék a parkba, ott szoktak lenni trénerek… igen, ez jó ötlet! Így hát elindulok a város poros utcáin, csatára alkalmas pokémonedzőt keresve, eközben mélyen belemerülök gondolataimba, és aggódó arccal fürkészem az eget.

[Trant Hardwin]

A vörös sugár kicsapódik a pokélabdából és eltalálja megtépázott Fogatlant. Megdolgozott a pihenésért a kis kedvencem. Nem kis csatán vagyunk túl, és csak az önfejûségének köszönhette, hogy sikerült gyõznünk.
Mostanában szerencsére már hallgat rám valamennyire, de még mindig azt hiszi mindent jobban tud. Az ellenfelem is hasonlóképpen cselekszik és eltünteti Pidgeotto-ját. Egy gyors kézfogás, és már rohanok is a pokéközpont felé. Bármi baja eshetett a Rattatámnak, még ha én nem is vettem észre. Kezeim között szorongatva tartom a labdát, és gyorsítok a tempómon.
Talán túl sokat vagyok vele együtt, és eltanulok tõle dolgokat, amit nem kellene. Már a bejárathoz érek, de észre sem veszem a gyönyörû zöld hajú lányt elõttem. Egyenesen belerohanok, és bármennyire is szeretnék nagynak vagy erõsnek mutatkozni csak nyolc éves vagyok. Úgy pattanok le mintha csak a falat találtam volna el.
Szerencsére nem esek nagyot, igaz nincs is honnan. Alacsony vagyok ezen nincs mit szépíteni. Még látom ahogy kirepül a labda a kezembõl, és a lány lábai között landol. Nem is gondolkodok azonnal érte nyúlok.

//Bocs a lassú írásért, csak hát a való világ (nem a TV-s) lefoglalt egy kicsit. De most már talán lesz több idõm, úgyhogy jó játékot kívánok remélem lesz benne nekem is részem.//

[Betty]

Lehet várnom kellett volna még holnapig a „nagy visszatéréssel”… a szürke felhők semmi jót nem sejtetnek, mármint az elkövetkezendő pár órára nézve. Hol fogok találni én olyan edzőt, aki hajlandó velem esőben megküzdeni? Hiába, talán mégsem lenne jó ötlet elhagyni a pokémoncentert, amíg a vihar tart. Lábaim viszont nem ezen az állásponton vannak, kitartóan visznek az ajtó felé, és momentán nem érzek magamban annyi erőt, hogy ellenálljak.

Valamitől mégis megállok, sőt, hátra is tántorodok kissé. Vajon az agyam végre elküldte a parancsot a makacs lábaimnak, és azok engedelmeskedtek neki? Nem, az egészen enyhe lüktetés a hasamban nem erről árulkodik. Így hát lustán lepillantok…

… és mindjárt magamhoz is térek az álmodozásból! Egy fiú éppen a lábaim között kutakodik! Első nekifutásra csak egy rövid, sikításszerű hang hagyja el torkomat, majd magamhoz térek meglepődöttségemből, és csakúgy spontán meglendítem egyik lábamat, némi erőt kölcsönözve a rúgásnak. A művelet kifejezetten elegáns volt, már ami engem illet, és nem mondom, meg is voltam elégedve az eredményével: a fiút vállon találta az amúgy eléggé piszkos cipőm, és sikeresen eltávolította a lábaim közül. Így jár az, aki idegen lányok lába között nézelődik! Már éppen készülök jól kiosztani a pimaszt, amikor észreveszem, hogy kezei között egy pokélabdát szorongat. Igen, mintha gurult volna valami felém az ütközésünk pillanatában… hoppá!

- Jól vagy? – kérdezem kicsit tényleg aggódva. Ekkor feltűnik az is, hogy az illető nem lehet több tíz évesnél, csak egy kisgyerek, aki elejthette a labdáját játék közben. Hát ez így elég kínosra sikeredett. Remélem nem esett komolyabb baja…

[Trant Hardwin]

Csak egy sikolyra kapom fel a fejem, de már túl késõ. Egy lányos láb lendül felém, és a világ felfordul. És forog, forog, forog, és egy hatalmas koppanásban fejezõdik be.
Csak hármat bukfenceztem hátra, de több is ment volna, amilyen erõvel indított el a pályámra a lány. Szerencsémre a fal megfogott, és még nagyobb szerencsém, hogy a fejem elég kemény így amikor bevágtam az falba, inkább a fal horpad be mint a fejem.
Kóvályogtam még mindig, és nem is értettem mit kérdez tõlem. Megpróbáltam felállni, de nem nagyon ment. A kezemben még mindig a pokélabdát szorongattam, meredtem néztem, és így már sikerült felállnom. Állva néztem körül, és sikeresen ki is tisztult a világ. A hatalmas púpot tapogattam a fejemen, és próbáltam beljebb nyomkodni, hátha nem leszek csúcsfej.
- Na ez mire volt jó? - Teszem fel a kérdést, nem is kicsit vádlóan. A járás még mindig nehézségekbe ütközik, de azért lassan elindulok a pult felé. - Hát mit tettem én veled, hogy ezt érdemeltem? Te löktél fel, és még belém is rúgsz? Hát így kell bánni a fiatalabbakkal? Vén szipirtyó. - Az utolsó szavakat már csak az orrom alatt mormolom, és amilyen alacsonyan van, nem biztos hogy meg is hallja.
Rá se nézek egy pillanatra se, csak a nõvérpulthoz megyek, és leteszem az asztalra a pokémonlabdámat. Joy nõvér aggódóan néz rám, de nem foglalkozok vele, csak annyit mondok.
- Megnézné nem történt-e valami baja Fogatlannak? Most párbajozott, és nem vagyok benne biztos, hogy sértetlen.

[Betty]

Na hát ez már több a soknál! Én megpróbálok illedelmes lenni, még azok után is, hogy ez a kölyök gyakorlatilag bemászott a lábaim közé, erre még neki áll feljebb! És az már csak a teteje, hogy mindeközben rám se néz, sőt, láthatólag nem érdekli a válaszom sem, csak elsétál. Én alapjában véve elég higgadt vagyok, de ha egyszer valami vagy valaki kiborít, akkor nem állok jót magamért!

Minden nőiességemet félretéve hosszú, erőteljes léptekkel odatrappolok a fiúhoz, jó hangosan, hogy biztosan hallja közeledésem, majd a megdöbbent Joy nővér szeme előtt megfogom a vállát (természetesen azt, amelyiket korábban eltaláltam) és magam felé pördítem a gyereket.
- Szóval mondjad csak mégegyszer, hogy mi a bajod velem? Ide, a szemembe! Vagy nálad az a módi, hogy szemtől szembe gyáva vagy beszólni, de a másik háta mögött aztán nagy a szád, mi!? És máskor próbálj meg a játéklabdáddal máshol játszani, ez itt egy pokémonközpont, igazi trénerekkel, nem pedig a játszótér!

Még folytatnám a szentbeszédet, nem adva lehetőséget a visszaszólásra, de egy pillanatra mégis abbahagyom. Először is, hogy levegőt vehessek, mert egy ilyen kölyök aztán nem érdemli meg, hogy miatta megfulladjak; másodszor, mert Joy nővér kezeiben egy valódi pokemonlabda pihen, jól megkarcolva ugyan, de épen. Lehetséges lenne, hogy ez a kisgyerek már megkapta első pokémonját? Nem, az kizárt, a professzor soha nem adna egy érző lelket egy ilyen mihaszna gyerkőc kezébe. Ha viszont abban a labdában tényleg egy pokémon van, akkor nagyon sajnálom szegényt. Nem is csoda, hogy a kórházban kötött ki…

Felocsúdva gondolataimból, újra ránézek a fiúra, immár inkább kérdő, mint vádló tekintettel, és feltűnően várok, hátha végre kinyitja piciny száját, és kinyög valami válaszfélét.

[Trant Hardwin]

Fogatlan már jó kezekben van, a sóhaj elhagyja megkínzott tüdõmet, és éppen megnyugodnék, mikor a vállamba újra fájdalom hasít. Vissza fordulok, és meglátom azt az átkozott zöld hajat. A lány kezét vállamra rakta, és a megbotránkozástól csak hátra tudok lépni. A ruhámról megpróbálom leverni magamról a tetveket (abból az emlékbõl fakadóan, hogy kis korában a fiúk azt hiszik minden lány tetves ), de a kezem fél úton megáll. Az egyetlen hallott szón akadok ki, de nagyon. Arcomat pír lepi el, és erek is kidagadnak.

~ Játéklabda? JÁTÉKLABDA??? JÁTÉKLABDA?!? Játéklabdának merte nevezni a pokélabdámat. Mit képzel ez a lány, hogy ilyenek mernek kijönni a száján??? ~ Csak ezek zakatolnak az agyamban, és ökölbe szorul a kezem. Végül mégis az ész, vagy legalábbis annak egy kis hányada gyõzedelmeskedik az indulat felett.
- Ha harcot akarsz megkaphatod. Joy nõvér miután megnézte a rattatámat, kihívlak egy párbajra, és megmutatom én neked hogy ki is az igazi tréner. Te lány soha nem fogsz felérni hozzám, még ha ennyire magasan is hordod az orrod. - Megpróbálok végig a szemébe nézni, de nem túl sok sikerrel. Az orrfennhordás sikerül a lányka, mivel a magassági különbség elég tetemes. Így csak megpróbálok kihívóan szemezni vele több kevesebb sikerrel.

[Betty]

Egy rattata. Majdnem, de szerencsére csak majdnem kezdtem el nevetni e szó hallatán. Egy kicsike méregzsák a kicsike pokémonjával. Milyen édes. Azért tényleg kíváncsi vagyok erre a lila szörnyikére, hogy hogy bírja ki emellett az agresszív kism…. vagyis, kiskölyök mellett. Talán tényleg nem ártana egy kis küzdelem, csakhogy meglássam, mire mennek ezek ketten egymással.

Magamban felsóhajtok, és tekintetem egy pillanatra a mennyezetre vetődik. Való igaz, hogy edzőtársat kerestem, de nem hiszem, hogy ennél furcsább párost találhattam volna. Ja, hogy ő eközben még mindig hozzám beszél? Újra ránézek, és valahogy furcsán mozog a szája. Ökölbe szorított kezén azonban felhúzom a szemöldököm. Ez a helyzet kezd egy kicsit eldurvulni, és kettőnk közül bizony én vagyok az idősebb, ezért nekem kell megoldani ezt a problémát. Ami persze ő lenne, a maga teljes valójában.
Alig láthatóan megcsóválom a fejem: ha az anyja nem tudta megnevelni, én sem fogok sokra menni vele. De, úgy látszik, egyvalamivel mégis le fogom tudni hűteni:
- Én úgy gondolom, a pokémonok nem arra valók, hogy a trénereik nézeteltérése miatt kellemetlen és túlságosan is rosszindulatú érzelmektől fűtött harcba keveredjenek. Szívesen kiállok ellened egy küzdelemre, de csak akkor, ha félre tudod tenni ezt a te agressziódat, és higgadtan tudsz küzdeni. A harag nem old meg semmit. Ha úgy érzed, hogy képes vagy erre, a pokémoncenter előtt várok rád, és ott összemérhetjük pokémonjaink erejét.

S ezután meg sem várva a válaszát, hátat fordítok neki, és arcomon elégedett mosollyal kisétálok az ajtón.

[Trant Hardwin]

Fogatlan labdája eltűnik Joy nővér kezei között, még mond valami "Azonnal megnézem!"-hez hasonlót, de már nem hallom. Csak a pofátlan lány az, aki azt hiszi hogy mindent jobban tud. Még ki mer engem oktatni. A fogamat csikorgatom csak, nehogy valami csúnya csússzon ki a számon.
- Na peeeersze. Mindig ez mondják a vesztesek. Ha félsz, felőlem félre állhatsz, rajtam nem marad szégyenfolt. - Ezzel el is fordulok tőle, ne is lássam addig míg el nem kezdjük a meccset. Nem telik bele tíz perc, de már vissza is kapom a labdacsomat. Semmi baja nem volt rattata-mnak, s így már rohantam is kifelé.
- Menjünk egy kicsit messzebb a pokémonközponttól. Ott a sarkon jó lesz. Legyen egy az egy ellen. Jó lesz? De felőlem bármennyit pokémonodat használhatod, enyém úgyis erősebb. - Ezzel máris megnagyítom a labdát, és fennhangon kiáltom. "Fogatlan téged választalak."
Vörös sugár eltalálja a földet, pillanatokkal később pedig ott áll harcra majdnem készen kedvencem. Csak fekszik a hasán, és várja a fejleményeket. Mostanában már hallgat rám ha tudja nélkülem nem nyer meg egy-egy ilyen viadalt, de még mindig elég kezelhetetlen. Főleg ha szerinte gyengébbekkel hozza össze a sors. Akkor aztán rimánkodhatok én neki bármennyit, csak néhány sérülést szerzek vele.
De remélem a lány tényleg kihívás számomra, nem akarok megint olyan gyenge ellenfelet. Erősítenem kell Fogatlant, hogy megmutassam mindenkinek én vagyok a legjobb edző a világon, bármilyen pokémonból győztest tudok faragni.

//OFF: Fogalmam sincs milyen támadásai vannak, vagy hogy mire képes egy rattata. Pár támadásra emlékszem még a sorozatból, de annyi. Remélem elég lesz //

[Betty]

A kiskölyök nem áll le, úgy látszik, ez a fajta magatartás a nagyobbakkal szemben nagyon rég kialakulhatott benne. Nem baj. Amíg én nyugodt tudok maradni, és nem veszem fel a megvető megjegyzéseit, addig minden rendben lesz.
A magabiztossága azonban, bármilyen furcsa is, figyelemre méltó. Fogalma sincsen, milyen pokémonjaim vannak, mégis azt hiszi, győzni tud egy rattatával. Hát legyen, megkapja a szoros meccsét. Shanny ellen egy fél percig sem bírná, Lizit meg féltem az esetleges vihartól, így marad Don, akire már amúgy is ráfér egy kis edzés. A távolsági támadásokat már remekül kerüli, (hála a Lizi ellen vívott csatáknak otthon), de a direkt lerohanásokkal szemben még gyakorolnia kell. Remélem a fiú nem lesz számunkra csalódás.

Már itt is van, rohan ki a pokémoncenterből, és egy távolabbi helyet indítványoz. Miután mindketten elfoglaltuk helyünket, előhívja a pokémonját…. aki éppen a hátán fekszik, és egy csepp motivációt nem látok rajta! Tényleg érdekes lesz a soron következő harc. Kíváncsi vagyok, lesz-e harc egyáltalán. Innen nem úgy tűnik, mintha a rattata nagyon hallgatna a kiskölyökre.

- Don, téged választalak! – kiáltom, és a labdából a fehér fénysugár felveszi nidoran alakját.
- Ti kezdhetitek! – szólok oda a srácnak. Ebben a pillanatban jut eszembe, hogy még nem is tudom a nevét. Rosszallóan megcsóválom a fejem: hát ő sem olvasta Illemberkét kiskorában. Vagyis, még kisebb korában. Egyáltalán, vajon tud olvasni? – Amúgy az én nevem Betty. – folytatom kis szünet után, hiszen így kívánja az illem, és attól még, hogy neki mint kisebbnek eszébe sem jut bemutatkozni, én megtettem.
Don harci állásba helyezi magát, és figyelmesen várja, mit lép az ellenfél.

[Trant Hardwin]

Egy nidoran, még ilyen nem is láttam való életben. Már éppen az állam esne le, de mégis csak megõrzöm a férfiúi büszkeségem. Nem képedek el, és a szájam is csak önkénytelenül nyílik ki, mikor meglátom milyen jól nevelték. Csak úgy dagadoznak az izmai, nem kis kihívás lesz Fogatlan számára. Legalább nem fog szégyenben hagyni, mint a múltkori bulbasaur-ral. Azt nem bírnám ki még egyszer, hogy fel kell adnom, mert a pokémonomnak nincs kedve harcolnia.
- A nevem Trant Hardwin! Jól jegyezd meg te lány! Te leszel a következõ legyõzött, akit Fogatlan fog a földbe tiporni! - Szinte kiáltom fennhangon. Magamba és pártfogoltamba is akarok egy kis harci kedvet csepegtetni. Teljes szívvel kell küzdenünk, különben mi értelme lenne az egésznek.
Az utca sima, és teljesen aszfaltozott. Itt most csak a két pokémon tudása fog gyõzni, nem lesz se csalás, se ámítás. A környezet egyikõnknek sem fog segíteni, még ha veszélyesnek tûnõ szarvával csinálhatna is galibát.
- Fogatlan... - Még csak a nevét mondtam ki, de már megindul. Lábai sebesen viszik, és tudom leeseik a tantusz. Most aztán nem fog rám hallgatni, legalábbis egy ideig. Azért a ráhatást még meg kell próbálnom, talán jobb belátásra tér a dolog felett. - fejelés! - De hát mondhatok én neki bármit, egyik fülén be a másikon ki. A lila lábacskák sebesen viszik a rattata-t. Jobbra-balra cikázik, és már szemmel sem tudom követni olyan sebes. Csak fel-fel tûnik egy pillanatra irányváltáskor. Célja nem is a Don-nak nevezett pokémon, hanem csak körülötte cikázik. Helye meg van rá, talán a sebességét akarja felmérni, talán csak bosszantani akarja.
Én csak annyit tehetek, hogy bízok Fogatlanban, és szorítok magamnak, hátha tudok segíteni valamit. Na meg remélem a támadás annyira összezavarja ellenfelét, hogy hibázzon.

[Betty]

A harc elkezdődik, de nem úgy, mint ahogy vártam. Már éppen elkezdtem volna hangosan nevetni a fiú lusta rattatáján, amikor az felugrik, és végre mutat némi harci kedvet. Voltaképpen örülök is neki, hogy nem egy álomszuszékkal kell csatáznunk, hiszen így érdekesebb a dolog. Nézzük csak, mire utasítja a fiú a pokémonját.

A fiú, akit Trantnak hívnak. Úgy látszik, a bemutatkozásom után, kis késéssel bár, de összerakta, mire is akartam célozni. A stílusa azonban még nem az igazi. Dehát ezt már sajnos meg kell szoknom, bár lehet, hogy nem lesz ilyen lenéző, miután elvertük. A lila patkányka megindul Don felé, jóval gyorsabban, mint hittem. Elképzelhető, hogy a kölyök tényleg edzett vele valamicskét.
Fejelés? Nekem nem úgy tűnik, mintha a Rattata azt csinálná, amit gazdája mond neki...vagy ez egy egészen furcsa módja a fejelésnek, amit voltaképpen gyors támadásnak hívunk. Lehet, hogy direkt más nevet adnak a mozdulatoknak, hogy összezavarjanak... magamban elnevetem magam: milyen hülye indokokat keresek én? Egészen egyszerűen arról van szó, hogy a pokémon nem engedelmeskedik a trénerének. Képzelem, milyen erős lehet ez a gyerek, ha még egy kicsike kis rattata sem fogadja el.

- Don, fókuszáld az energiádat! - kiáltom, hogy azért mi se maradjunk le. Ezzel szépen megnövelem pokémonom erejét, amíg a lila szörnyike körülötte kering. Még jó, hogy el nem szédül...
- Ne próbáld meg követni, még a szemeiddel se! - folytatom az okítást, látván, hogy Don elég ideges lett. Igazán gyakorolhattuk volna a gyors mozgás kikerülését Lizi segítségével...de mostmár mindegy. Nekem is a harcra kéne fókuszálnom. Kár, hogy Donnak nincsen távolsági támadása...még. De az lesz az első dolgom, hogy tanítok neki egyet.
- Várd meg, amíg rád támad, és utána méregdöfést neki!
Pokémonom szarva lilán kezd ragyogni, és egy méregcsepp buggyan fel a hegyénél. A fókuszált energiával feltöltődve csak arra vár, hogy ellenfele őfelé közelítsen.

[Trant Hardwin]

Az állam a földet veri. El sem tudom mondani mit gondoljak. A rattata-m nem engedelmeskedik, mondjuk ez nem meglepõ, de hogy a lány olyanokat mondjon, amit még nem is hallottam. "Energiafókuszálás""méregdöfést" hát még azt sem tudom, hogy mik ezek. Vigyáznom kellene, de fogalmam sincs mire. Talán szólni kellene Fogatlannak. Hát egy próbát megér.
- Fogatlan, vigyázz a szarváv... - Bár csak ki se nyitottam volna a számat. A pokémonom egy villám sebebességével cikázik. Irányt vált, és egy faltörõ kos erejével próbál belecsapódni ellenfelébe.
Kikerekedett szemmel nézem, ahogy talán nélkülem is sikeres támadást tud végrehajtani. A lila fej nidoran oldalába próbál belevágódni. Bárcsak sikerülne, ilyen erõvel még talán egy csapásra be is fejezhetnénk a csatát.

[Betty]

A várva várt pillanat elérkezett: a rattata Don felé közelít, de hihetetlen gyorsasággal, és csak remélni merem, hogy pokémonom képes kikerülni őt. A nidoranok általánosságban elég gyorsak, legalábbis ezt olvastam még anno, de nem igazán tudom, az enyém hogy áll a dologgal. Hát majd most kiderül.
- Don, kerüld ki! - ordítom. A csata kb 1 méterre zajlik tőlem, mégis hangosan kiáltom az utasításaimat, talán azért, mert túlságosan is hatalmába kerített a harc légköre: én is fel vagyok tüzelve, és győzni szeretnék! Hiszen ellenfelünk a maga esze után megy, még csak fontolóra sem veszi a kölyök hozzászólásait! Ennek a rattatának is tanulnia kell még: meg kéne értenie, hogy a harcot kívülről szemlélve, a küzdelem folyamatát több szempontból is megvizsgálva kell törekedni egy okos megoldás kitalálására, és erre csak az edző képes.

A rattata már tíz centire sincsen ellenfelétől, de Don még mindig egy helyben áll: csak a legutolsó pillanatban változtat helyzetén: a testsúlyát a két mellső lábára helyezve a hátsó lábaival elrugaszkodik, a lendület pedig oldalra dobja egész testét úgy, hogy a feje abba az irányba forog, ahol azelőtt a teste volt. Mivel ellenfele pont a testét célozta meg, így mostmár Don szarvaival fog találkozni, és már nincs ideje változtatni ezen.
Vagy mégis? A méreggel teli szarv már nagyon közel állt hozzá, hogy felnyársalja ellenfelét, a lila pokémon azonban valahogy kitért, de végzetét még így sem kerülhette el: Don éles szarvának hegye súrolta őt, és a méreg egy szempillantás alatt bejutott a sebbe.

Ám ez még nem feltétlenül jelenti, hogy a Rattata meg is mérgeződött, ugyanis a méregdöfés támadás használatakor csak 30% az esélye annak, hogy tényleges mérgezés történjen. Viszont ha belevesszük nidoran képességét, miszerint ha a két pokémon érintkezik egymással, szintén 30% a mérgezés valószínűsége; és az már elég sok...mondjuk ez a képesség főleg akkor hatásos, ha Dont éri támadás, és nem fordítva. Ezeket elég jól kitapasztaltam már a Donnal folytatott tréningezések közben. Éppen ezért mindig van nálam ellenszer, nemegyszer történt már, hogy Lizi megmérgeződött, és nem volt a közelben pokémon center. Az a szerencse, hogy most pont van.
- Don, próbálkozz meg egy újabb méregdöféssel! - kiáltom, még mielőtt ellenfelünk összeszedné magát. Kíváncsi vagyok, hatott-e a méreg, és arra is, hogy vajon Donnak most sikerül-e tökéletesen véghezvinnie a mozdulatot.

[Trant Hardwin]

Csak kikerekedett szemekkel, és összeharapdált ajkakkal nézem, ahogy pokémonom egy kamikaze taktikai érzékével ront neki az ellenfelének. Nidoran szarva veszélyesnek tûnik, és túlságosan is rémítõen hat a szó, hogy "méregdöfés". Ha jól látom megtörtént az elsõ csapás. Don eltalálta Fogatlant. Csúnya horzsolás van a mellsõ lábán.
- Tudtam, tudtam, hogy ha nem hallgat rám veszíteni fog. - Sziszegem fogaim között csak úgy magamnak. Valahogy hatnom kellene rá, de az együtt töltött hónapok alatt sem jöttem rá, hogyan miért pont ez lenne azaz alkalom? Újra szólásra nyitom szájam, és valami hasonlót tervez Fogatlan is. ~ Talán már mûködne közöttünk a telepátia? Már szavak nélkül tudja mit akarok? ~ Ekkor a szemem majd kiugrik a helyébõl. Azt hittem, hogy egy fájdalmas kiáltás hagyja el száját, és eltávolodik a veszélyes "szerszámtól", de nem ez történik.
- Ne Fogatlan! Menj onnan, nem fog sikerülni! - Kiáltom felé, hátha hallgat rá. - Csináld újra a gyors támadást. Azzal elõnyhöz juthatsz. - De hát az egyik lila fülön be a másikon ki.
A két aprónak már nem mondható testû pokémon, szinte egymás mellett van. Fogatlan pedig a szokásos technikáját folytatja. Száját kitárva próbál ráharapni Don szarvára, ezzel szüntetve meg talán a gyõzelme zálogát. Fogain megcsillan a fény, talán csak isten tudja honnan is jöhetett. Önkénytelenül megborzongok. Azokat a fegyvereket rajtam szokta élesíteni, és most Don a következõ célpontja.

[Betty]

Hogy miiiii??? Azt hittem ez a kis támadás meggyőzi a rattatát arról, hogy nem jó dolog Don szarvának közelében lenni, és erre az meg mit csinál? Ahelyett, hogy távolabb menne, inkább közelebb jön, sőt mi több, rohan, felvéve azt a jó gyors tempót, amit az előbb is. Trant hiába próbálja lebeszélni, Fogatlan egyenesen a nidoranom szarvát célozza meg! Micsoda magabiztosság kell ehhez, és igen, nem kétséges, ez a rattata tényleg azt hiszi, hogy a mozdulata sikert fog eredményezni: éles fogait kitátva menetel Don felé.

"Don kerüld ki!" - mondanám, de a szavak a torkomban ragadnak, és csak állok ott, ahogy Don is csak áll ott, megszakítva a második méregdöfésének mozdulatsorát. Várja, hogy a végzet elérje. Ugyanúgy elbizonytalanodott, ahogy én. Vajon a kis patkány miben mesterkedhet?

Ez azonban hamar kiderül: a fehér fogak közrezárják Don szarvát, és sehogy sem engedik el. Don morog, fúj, próbál harapni, és mérges hangokat hallat, de ez ellenfelét egy cseppet sem győzi meg. A következő módszer az, hogy párszor beleveri a szarván csimpaszkodó pokémont a földbe, hátha az elengedi végre, de ez sem jön be. Pár perc múlva Don teljesen kifárad, de nem adja föl. Kétségbeesetten rám néz. Én persze mindeközben lázasan gondolkozok, de a megoldás valahogy nem akar közelebb jönni. És ekkor hirtelen beugrik!

- Don, eressz ki a szarvad hegyéből mérget, úgy, ahogy azt a méregdöfésnél csinálnád! - kiáltom, kezeimet ökölbe szorítva: ennek működnie kell. Ha a rattata nem engedi el, hamarosan annyi méreg fog a pofájába kerülni, hogy attól bizonyosan megfullad, vagy ha azt nem is teszi, 100%, hogy megmérgeződik.
A nidoran rákoncentrál a feladatra, és a szarva hegyéből egyszerre csak ömleni kezd a sűrű, lila folyadék, egyenesen az őt szorító pokémon szájába.