A roncstelep hadserege

[Franklin Chambers]

- Te utolsó senki, te. Hát ezért vagy te nálam?! Hazaértünk doblak be egy cellába és keresek egy új pokémont, aki nem olyan hasznavehetetlen, mint te! - üvöltözött Natasa továbbra is a Tentacooljával, meg sem hallva a neki szánt szavakat. Az ideg teljesen elborította az agyát. - Hát te meg mit állsz csak úgy ott? Cselekedj már! - üvöltött Jurijra, aki csak állt és szörnyülködve, remegő szemekkel nézett a társára. - Áhhh… Mindegy. Mindent én kell csináljak… - zsörtölődött tovább a nő, és mikor visszafordult az áldozatuk felé, vette észre, hogy hatalmas bajban van.
Treecko pont abban a pillanatban lőtte ki a magbombákat, amik hatalmas robbanás következtében csapódotak be a csapat sorai közé.
Tentecool a robbanás erejétől nekivágódott Natasának, majd Mankey is követte a példáját.
Natasa is ugyan így tett, azzal a kivétellel, hogy ő fiatalabb férfi rokonának csapódott neki, aki nem tudott megtartani ekkora súlyt, és magatehetetlenül repült fel az ég felé.
- Ezért még megfizetsz te kis senkiházi! - üvöltötte Natasa a Treecko és gazdája irányába, méregtől csöpögő hangon és nyáltól fröcsögő szájjal. - Még hallani fogsz rólunk, a Rakétacsapatról, ezt garantálom neked! - repültek egyre magasabbra és magasabbra az égen, a hangja pedig gyengült, minél jobban távolodott.
Egészen addig, sőt még tovább is repültek a magbomba robbanásától, míg teljesen el nem vesztek a horizonton és csak egy apró csillanás maradt meg utánuk.
A Rakétacsapat terve, hogy megszerzi a Chimchart, kudarcba fulladt.
A Vezér őrjöng, Natasa és Jurij pedig meghunyászkodva, megaláztatottan hajlongnak előtte és kérik bocsánatát, amiért ilyen hasznavehetetlenek. Ígérik neki, hogy legközelebb sokkal hatékonyabbak lesznek, és biztos sikerrel járnak. A Vezér nem hisz nekik, és büntetést kapnak, amit inkább nem részleteznék, mert annyira szörnyű és morbid.

[Garrius]

Nagy gyõzelem volt. Talán az eddigi legnagyobb. Treecko lehet, hogy nem a legképzettebb pokémonokkal találta szembe magát, de így is komoly teljesítmény tõle, hogy egyszerre ütött ki két szörnyet. A Magbomba pedig csodálatos, teljesen új szintre emelte a hüllõ erejét. Reális lehetõséget nyitott a közös álmuk felé, vagyis, hogy megnyerjék az összes jelvényt és kihívják a szigetcsoport bajnokát.
Garr attól tartott, hogy a két rosszarcú alak újabb ellenfeleket szolgáltat majd számukra, de csodák csodájára azok inkább a távozás mellett döntöttek:
- Már alig várom, hogy újra láthassalak, szép hölgy – kiáltotta a levegõben távolodó vénasszonynak címezve.
Nagy és megkönnyebbült sóhajtásra készült, de csak a levegõ beszippantásáig jutott, hisz olyan dolgot vett észre, ami mindennél jobban meglepte. A helyzetet ismerve számítania kellett volna rá, ám mégis a nem várt események erejével hasított bele a tudatába.
Nem, nem Chimchar tûnt fel…
Treecko teste ismételten ragyogni kezdett, majd vakító fehér fény-köntöst öltött. A jellegzetes formája torzulni látszott, igaz a folyamat a világító jelenség miatt csak sejthetõ volt, Garr emberi retinái képesek voltak feldolgozni a csodálatos vizuális ingereket. Jól tudta mi történik éppen, de mégis annyira hihetetlennek tûnt ez az egész. A barátja átalakul, kvázi nem csak az ereje de õ maga is újabb szintre lép…
Az új formát öltõ fénysugár alakváltozása abbamaradt és fokozatosan kialudt, lehetõvé téve a tréner számára, hogy szemügyre vegye a végeredményt. Egy Grovyle állt elõtte, pontosabban az õ Grovyle-je:

Lassú léptekkel indult meg a pokémon felé, mert a hirtelen erõs fény után bekövetkezõ sötétség összezavarta a szemeit, és így nem látta olyan tisztán a cimboráját, mint szerette volna. Mikor kellõ közelségbe ért egy különös lény képe fogadta, melynek karcsú alakja, hosszú karmai és tiszteletet követelõ ábrázata volt. Teljesen idegennek tûnt, egészen addig a pillanatig, míg bele nem nézett a szemébe. Treecko tekintett vissza rá, Treecko egy másik testben, de változatlan melegséggel és szeretettel.
Ösztönösen cselekedett, megragadta a zsebszörnyet és magához húzta, hogy megölelhesse. Mérhetetlenül büszke volt. Büszke és megkönnyebbült, amiért egy ilyen sorsfordító esemény után is ugyanazt a lényt tudhatta maga mellett, akit eddig. Zoey sem volt benne biztos, hogy nem cserélõdik majd ki Treecko személyisége de Garrius számára elég volt egy pillantás, hogy tudja, ez nem következett be…

*

A rohanó Chimchar mögé világító szempárok sora csatlakozott. Néhány méterrel lemaradva iramodtak a vezérük után, aki harcba vezeti õket…

[Garrius]

Grovyle testfelépítése jelentõs különbségeket mutatott Treeckohoz képest. Magasabb volt és karcsúbb, minden porcikája egy ádáz ragadozó testrészét idézte. Inas végtagjai a gyors mozgáshoz alkalmazkodtak, ráadásul erõs lábai hatalmas ugrásokra is alkalmassá tették. Karmos ujjai nem csak a mászásban segítették az eddiginél is jobban, de a préda megragadásában szintúgy. Húsos farkát két éles levélre cserélte, illetve az alkarján is növényi részek jelentek meg, melyeket szükség esetén valódi pengeként is képes lenne használni. Egy másik különlegessége a fejét díszítõ levélostor volt, amit nem csak a párzási idõszakban, a nõi egyedek figyelmének felkeltésére lehet használni, hanem akár a csaták közben is. Tökéletesebb és elszántabb harcossá vált.
Garrius jó alaposan szemügyre vette majd fáradtan lehuppant a földre:
- Értem én, hogy elérted a pubertást, de a hisztiket továbbra sem fogom tolerálni. – Barátságos arckifejezésén pimasz vigyor jelent meg.
Grovyle jelentõségteljesen felhúzta a szemöldökét és trénere felé nyúlt, de a karja hirtelen megállt a levegõben. Tekintetét oldalra kapta és egy meglehetõsen ijesztõ, vicsorgásra hasonlító kifejezés ült ki jellegzetes formájú pofájára. Egész testével a gyanúsnak tartott irányba fordult, miközben a koponyájából kiinduló hosszú levelet ívesen a feje fölé húzta. Mindeközben sziszegõ hangot hallatott, amit a fiú nem tudott mire vélni. Egészen addig, míg a hajó tetején, amit pokémonja is jól kivehetõen bámult, meg nem pillantotta az új jövevényt, a Chimchart. Viszonylag távol volt, de a folyton égõ tüze eléggé megvilágította, hogy jól szemügyre vehessék. Sovány volt, csapzott, de mindenekelõtt nagyon mérges. Felhúzott ínye láthatóvá tette összeszorított fogsorát, mégis a szemei voltak azok, amik igazán félelmetessé tették. Tébollyal keveredett harag bujkált bennük…
A hüllõ noha egyértelmûen nagyobb volt nála, mégis rajta is az látszott, hogy komoly fenyegetésnek tartja a tûzcsimpánzt. Grovyle a levelei és pózolása segítségével próbálta magát még hatalmasabbnak mutatni. Elsõsorban nem a lángoktól tartott, hanem azoktól az eltökélt és zavart szemektõl.
Garrius természetesen azonnal talpra szökkent és már csatolta is le övérõl az egyik üres pokélabdáját. Persze ez egy nagyon optimista mozdulat volt a részérõl ráadásul legbelül õ is tudta, hogy bár igaznak bizonyultak a pletykák, ez még nem jelenti azt, hogy jogot formálhat a vad emberszabásúra. Elõbb még le kell gyõznie…
Chimchar éles hangon üvöltött, aminek hatására a hajó különbözõ pontjain, alatta és mellette is idegen szempárok, majd a hozzájuk tartozó pokémonok tûntek fel. Grovyle tett egy bizonytalan lépést hátra.
Legalább harminc, de az is meglehet, hogy negyven szörny bámulta õket készen arra, hogy egy következõ üvöltéssel megindított támadás keretén belül rájuk vessék magukat. Nem mondhatni, hogy a legerõsebb egyedekbõl állt volna a különös hadsereg, de a létszámuk roppant fenyegetõ volt. Rattatak, Raticatek, Zubatek és néhány Geodude alkotta a különös kompániát, akikkel egyenként elbírtak volna, de így együtt bõven túl nagy falatot jelentettek:
- Chimchar! – kiáltotta Garr felismerve a helyzet komolyságát. – Hallgass meg engem, párbajra hívlak téged! Te az én Grovyle cimbim ellen, tisztességes, egy kontra egyes küzdelemben. Mit…
A sereg vezérét viszont kicsit sem érdekelték a tanító szavai. Újra felüvöltött, aminek hallatán az alattvalói megiramodtak Garriusék felé.
- Futás!
A két idegennek csak az volt a szerencséje, hogy volt húsz méter elõnyük és így idõben tudtak megfordulni és futásnak eredni. A hüllõ még ingerülten rájuk sziszegett, de látván, hogy ez semmilyen hatással nincs a támadóikra, maga is megfordult és rohanni kezdett. A mestere mellett suhant, holott képes lett volna sokkal gyorsabban is haladni. Ennek ellenére esze ágában sem volt hátrahagyni Garrt. Bármi is legyen a sorsuk, osztozni fognak benne…

//Hm, a Prof szeptemberi változtatásait olvasva – és azon belül is a kalandkiírásos részt – illetve a fórumon tapasztalt szolid kis inaktivitást kiküszöbölendõ, úgy döntöttem, hogy most meg is teszem az elsõ lépést, szóval emberek, ha van kedvetek csatlakozni egy kis roncstelepes ramazuriba, akkor ne fogjátok vissza magatok, írjatok bátran ide. //

[Attila]

- Baljós szelek fújnak. - vontam össze a szemöldököm, miközben kezemmel még szorosabban markoltam meg a fémet a kezemben. - Remélem tudod, hogy innen nem menekülsz.
Az ellenfelem csak bámult rám szavak nélkül, Bulbasaur pedig kicsit odébb tőlem, egy hatalmas fémhulladék tetejéről tekintett le rám hitetlenkedve.
- Most véged! - kiáltottam fel és fegyveremmel kettéhasítottam ellenfelem egész testét. Ő csak vigyorgott és vigyorgott, miközben teste egy kellemetlen cuppanó két függőleges darabra vált, majd tompa puffanással terült el a porban, vérével és belsőszerveivel beszennyezve mindent.
- Mondtam, hogy véged... - vetettem rá egy gyilkos pillantást, de hirtelen azt vettem észre, hogy Bulbasaur beleállt a férfi vérében és négy apró lábával abban tocsog.
- Ne mááááár... Bulbasaur... Most elrontottad az Afro Szamurájos játékomat... - dobtam el sértődötten a vascsövet a kezemből, majd ezzel egy időben a hulla is eltűnt, ami valójában sosem volt ott, csakis a képzeletemben.
Biztosan mindannyian voltunk már kicsik és szerettünk valamivel hadonászni, miközben azt képzeltük el, hogy egy halálos kimenetelű csatát vívunk egy képzeletbeli ellenféllel. Nos, én hiába töltöttem be a tizennyolcadik életévemet, ez nem gátolt meg abban, hogy továbbra is ilyeneket játsszak. Látszólag Bulbasaurt sem zavarta az egész, noha meglehet azért, mert ő nem látta azt a véres képet lefolynia szeme előtt, mint én. Azt viszont meg kell itt jegyezzem, hogy ha szemfülesebben megfigyeljük a pokémonomat, mikor engem néz, ha ilyet játszok, szemeiben föl lehet fedezni a "na ez megbuggyant" tekintetet. Habár ezt most úgy mondom, mint külső szemlélő, mert gyakorlatilag hála Istennek, még egyszer sem vettem észre Bulbasaurnak ezt a tekintetét. Biztos nagyon elszégyelltem volna magam.
A fűpokémon úgy nézett fel rám, csillogó szemekkel, hogy nem tudtam neki ellenállni.
- Rendben van pajti, tudom, hogy nem tetszik neked ez a hely. Menjünk.
- Bulbaaa! - kiáltott fel boldogan a pokémon. Egyáltalán nem titkolta, hogy nem szeret itt lenni. Eddig akárhányszor jöttünk ki ide játszani, ő mindig duzzogva vonult félre és onnan nézett engem durcásan, amint éppen legyűröm sorra következő, veszélyesebbnél veszélyesebb ellenfeleimet. Habár abban igaza volt, hogy ez a mai este valahogy más. Az ég sötétebb a kelleténél, ezzel szemben a hold hatalmas fényt árasztott é gyönyörű udvara volt. A levegő hűvös volt, sőt, mondhatni hideg, de nem fáztam. Pont megfelelőnek, kellemesnek találtam.
- Oké... Na akkor menjünk. - indultam meg előre, mikor hatalmas zajra lettem figyelmes, tőlünk nyugatra, jó pár roncsdarabon túl. - Ez vajon mi lehetett? - toppantam meg egy pillanatra.
Bulbasaur is megdermedt és a fülét hegyezve fordította a fejét,a zaj irányába. Arcára nem mondhatni, hogy ijedség, de ahhoz hasonló érzelem ült ki.
- Mi baj van pajti? Hallottál valamit? - néztem rá kíváncsian vegyes rémülettel.
Bulbasaur hirtelen megindult a zajok irányába, én meg mi mást tehettem volna? Loholtam utána.
- Várj már meg! Hova sietsz annyira? - kiáltottam a barátom után lihegve. Nem voltam a futáshoz szokva, így gyorsan ki is fulladtam és egyre jobban kezdtem el lassulni.
Szerencsére nem maradtam le sokkal, mert Bulbasaur is megtorpant előttem. Jólesett, hogy megvár, hogy ne hagyjon el, de azután feltűnt, hogy itt másról van szó.
Egy igen ismerős alak tűnt fel előttem, habár nem voltam benne biztos, hogy Ő e az, mivel ha jól emlékeztem, sokkal kisebb pokémonja volt. De ahogy telt az idő és egyre csak közeledtek, rá kellett, hogy ébredjek: ez bizony Garrius. De vajon az mellette ki lehet? Még életemben nem láttam ilyen pokémont. Leginkább egy gyíkra hasonlított. Csak nem...
A talajon összerogyva lihegtem és néztem, hogy miként közeledik a srác és a pokémonja. Látszólag nagyon sietnek valahova, mert futottak.
- Cső Garrius! Mi a helyzet? - üvöltöttem a srácnak karomat felemelve és integetve, a távolság miatt, ami viszont egyre jobban csökkent.
Bulbasaur is visszasietett mellém, de pillanatok alatt, azon kaptam magam, hogy nem mellém, hanem ő is látszólag követi az újonnan feltűnt fiú pályáját, azaz szalad az orra után.
- Mi a helyzet Garr? Hova ilyen sie... - fagyott a mosoly az arcomra, a szavak pedig a torkomra.
Nem sokkal a fiú háta mögött először hatalmas porfelhőt véltem felfedezni, amibe visongó hangok társultak. Ahogy egyre jobban közeledett a porfelhő, feltűnt, hogy pokémonok okozzák, amik lóhalálában Garriust és pokémonját üldözik dühödt tekintettel.
Rengetegféle és fajta zsebszörnyecske volt megtalálható köztük. A Raticate-ektől egészen a Grimerekig, mindenféle volt.
Nem haboztam egy pillanatra sem, de Gerrius és társa már mellettem voltak, mire én is felpattantam és csatlakoztam hozzájuk.
- Rendben van, akkor mesélj! - loholtam immár én is a fiú mellet, Bulbasaurtól pár lépésre lemaradva, az életemért futva.

[Garrius]

Az emberi tempó visszafogta a hüllõt, még Treecko is sokkal gyorsabb tempóra lett volna képes, nemhogy a sebességre teremtett Grovyle. Garrius ismerte ezt a típust is, hisz a hazája egy starter pokémonjának fejlõdési formájáról van szó, így azzal is tisztában volt, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik. Már csak az a kérdés, hogy a zsebszörny is így van-e vele, vagy neki még szoknia kell ezt az új alakot? Hiába rohantak ahogy csak a fiú lábai bírták, a tréner biztos volt benne, hogy nemsokára harc lesz, amiben választ kaphat az elõzõ kérdésére.
Néha-néha hátrasandított, hogy lássa mekkora távolságban vannak az üldözõik. Sajnos minden lépéssel csak fogytak a köztük lévõ méterek, sõt egy aprócska Rattata bõven megelõzve a csapatát, szinte már utol is érte õket. Grovyle szintén észrevette a kis túlbuzgót és azonnal cselekedett is. Mikor a rágcsáló már szinte elérte õket, a hüllõ váratlanul kitámasztott jobb lábbal és a saját tengelye körül megpördült, ostorként használva különleges fejdíszét, amivel kiütötte az apró termetû jószág lábait. A forgás lendületét felhasználva, idõveszteség nélkül rohant tovább, egyetlen szempillantás alatt beérve tanítóját:
- Ezt nevezem! – dicsérte elismerõen, az elõbbibõl rájõve, hogy a kérdés eldõlt, Grovyle ösztönösen tudja mire lett képes az átváltozást követõen.
~ Ki kell találnom valamit, az oké, hogy most futunk, de csak idõ kérdése és biztosan elkapnak. Kó bármennyire is erõs, egyedül nem képes gyõzni. Talán hagynom kellene az egészet és lelépni innen? – A loholás annyira igénybe vette, hogy nem volt képes épkézláb tervet kifundálni. A feje vörösödött, az oldala egyre jobban szúrt és a lábak dobogása minduntalan közelebbrõl lüktetett.
Régen nem hitt a sorsban, de az utóbbi idõben ez megváltozott, rá kellett döbbennie, hogy a túlzott gyakorisággal emlegetett véletleneknek valójában okkal kell történniük. Viszont ha meg is maradt volna régi szkepticizmusa, a látottak alapján komolyan eltöprengene a sors kezének létezését illetõen. Mikor megpillantotta maguk elõtt az emberi alakot azt hitte a fény-árnyék játék tréfálja meg, de ahogy közelebb értek már biztos volt benne, hogy Attilát és Bulbasaurt látja. Túlságosan koncentrált ahhoz, hogy meglepõdjön, pedig szinte hihetetlen, hogy megint egymásba botoltak… majdnem szó szerint, hisz Garr kis híján feldöntötte futtában a másik fiút. Csak az utolsó pillanatban tudta korrigálni a mozdulatait és kikerülni azt:
- Szedd a lábad! – kiáltotta, igaz sok értelme nem volt, mivel Attila magától is rohanni kezdett.
~ Dupla létszám, dupla esély – gondolta.
- Semmi gond nincs csak felbéreltem negyven-ötven személyi edzõt! – A szavai szaggatottan hagyták el ajkait, a kimerültség egyre inkább kezdett eluralkodni rajta. – Miután találkoztunk az irodában idejöttem, hogy elkapjak egy Chimchart. Biztos te is hallottad a pletykákat… igazak! Csak arról nem beszélt senki, hogy itt õ a góré és bármikor rám szabadíthatja a spanjait. Hát itt tartunk jelen…
Befejezni viszont nem tudta a mondatot, mert egy kisebb roncsdarabba beakadt a lába és hatalmasat esett elõre. Ráadásul ösztönösen próbált kapaszkodó után kapni, ami jelenleg Attila pólója volt. Ez viszont azt jelenti, hogy vagy a textil fogja megadni magát, vagy a srácot rántja akaratlanul is magával...
Grovyle tudta, hogy muszáj lesz idõt nyerniük, mivel egy ekkora esés, ha meg nem is állítja meg õket, de mindenképpen lelassítja. Méteres csúszással állította meg önmagát, hogy aztán az üldözõ tömeg felé rugaszkodhasson. A levegõbe emelkedett, karjait szárnyakként kitárva, melyeken a levelek képezték a tollakat. Baljóslatú hang tört elõ a torkából, amit aztán egy fehér, fényes gömb váltott fel. Három villámgyors bombát küldött találomra a tömegbe…

[Attila]

Elég nehezemre esett tartani a tempót a fiúval és az újdonsült pokémonjával. Hát még azt elhinni, hogy személyi edzők. Na persze!
- Igen, hallottam a Chimcharról, de azt hittem, hogy csak egy mese. Már elég régóta járok ide ki... - lepergett a szemem előtt, hogy a srác miként nézne rám, ha elmondanám neki, hogy régóta járok már ide ki képzeletbeli ellenfelekkel kardozni. Így hát haboztam pár pillanatig és csak szótlanul loholtam. - Friss levegőt szívni. - füllentettem. - De még egyszer sem akadtam össze egy pokémonnal sem, nemhogy egy Chimcharral.
Időközben beértük Bulbasaurt, akinek látszólag acélból volt a tüdeje, mert csak meg sem izzadt, csak loholt. Ezzel egy időben, valamibe beleakadhatott Garrius lába, mert hirtelen eltűnt mellőlem és mögöttem hevert a talajon.
- Hááá szívás!!! - röhögtem rá, de látszólag a pokémonjába több empátia szorult, mint belém, aki abban a pillanatban ott termett mellette.
Sajnos én is lelkiismeretes egy gyerek voltam, aki nem hagyja csak úgy cserben a barátait, még ha az életét is kockáztatja értük.
Sebességem lassan, de határozottan csökkent, míg meg nem álltam, jó pár lépésre barátomtól. Hátam mögé néztem, ahol a dühödt vad pokémonok nem voltak messze célpontjuktól. Garrius pokémonja, hogy megvédje gazdáját a vadak elé ugrott és három apró valamit lövellt ki szájából, ami hangos robbanások közepette érintkezett a célponttal, többet is elintézve így, de sajnos nem eleget, mert még mindig rengetegen voltak.
A támadást végignézve, mint a villám, csapott belém a felismerés. A srácnak már láttam egy pokémonját (kételkedtem benne, hogy lenne neki több is) ilyen támadást végrehajtani, még ott Krane professzornál. Akkor ez nem lehet más, mint Treecko. Vagyis már nem, mert valami történt vele. Átalakult. Viszont nem volt időm sokáig ezen merengenem, mert az idő egyre fogyott, a pokémonok meg egyre jobban közeledtek.
- Bulbasaur, vissza kell mennünk.
Bulbasaur olyan arccal nézett rám, mint ha ütődött tökfej lennék,d e belülről biztosra vettem, hogy tudja, hogy igazam van. Arcán megkeményedtek a vonások és a sarkamban loholva visszasiettünk Garrius mellé. Ha nem is sok, de több esélyünk van így.
Gondolkoztam azon, hogy Rhyhorn-t is előhívom,d e nem voltam benne biztos, hogy harcolna is. Lehet megijedne, és akkor inkább terhünkre lenne, mint hasznunkra. Habár lehet, hogy egy ekkora dög pokémon rémisztő hatással lenne ezekre a kisebbekre. Mert noha sokan voltak, de egyikük sem volt még csak negyed akkora súlyú, hát még termetű, mint Rhyhorn. Habár valószínűbbnek tartom, hogy amint észreveszik, hogy ő jobban fél tőlük, mint ők tőle, már nem fogja érdekelni őket a méretkülönbség. Ezért hát határozottan elvetettem azt az ötlet, hogy Rhyhorn is csatlakozzon a csatatérre.
- Garr, ne félj, itt vagyok és megvédelek. Neeee... Ne hálálkodj, hisz barátok vagyunk. - mosolyogtam őszintén(!) a srácra. - Bullbasaur, bocsájts rájuk altatóport!
Bulba megvetette a lábát és a támadóink felé fordult. Hátán lévő hagymája milliónyi, ah nem milliárdnyi porszemcsét lövellt ki a levegőbe, ami egyenesen az ellenséges pokémonokra hullott (legalábbis akik közelvoltak Garriushoz és az új Treczillájához [mert nem tudhatom, hogy mi a neve ]).
Az elöl rohamozó pokémonok szépen lassan elvesztették sebességüket és összerogytak, mély álomba szenderülve.
Az egyik Rattata olyan édesen és aranyosan hortyogott és aludt, hogy el sem tudtam képzelni, hogy vad is lehet egy ilyen pillanatnyilag békés jószág. Lelki szemeim előtt egy igen vad dolog is lejátszódott:
Végignéztem a békésen szendergő pokémonokon (a víziómban Garr és Treckzilla is aludt). Mohón nyúltam a hirtelen mögém kerülő zsákba, amiben több ezer üres pokélabda volt, majd ész nélkül kezdtem a harcképtelen élőlények felé dobálni azokat. Sikerült foglyul ejtenem az összes pokémont, Garriust, valamint a Treckzilláját is.
Eleinte csak ámultam pislogtam, hogy a srácot is elkaptam, de aztán hatalmas kitörő lelkesedéssel pattantam fel és ugrottam fel, a magasba tartva azt a kezem, amiben a Garrust rejtő pokélabda volt.
- Ez az! Van egy Garriusom!
Viszont a vízióm nem tartott sokáig, gyorsan szertefoszlott, mikor egy hatalmas lángoszlop hője súrolta a fejemet, ami elől Bulbasaur lökött arrébb.
Kettőnk közül, még szerencse, hogy a valóságban él, különben sült hús lennék.
Tekintetemmel elkezdtem keresni a tűzoszlop irányát, hogy merről jöhetett. Ekkor tűnt fel nekem a pokémonsereg mögötti sötétségben egy vörösen(?) világító szempár, ami igen gonoszan tekintett ránk.
- Te Garr... Azt hiszem itt van a vágyaid tárgya... - jegyeztem meg apró félelemmel a lelkemben.
Bulbasaur sem volt ezúttal túl magabiztos, így, a pokémont látva. Blazikent leszámítva nem harcolt még soha tűz pokémon ellen (kivéve Moltres) és a típusát tekintve is gyengébb volt nála. Viszont nem jelentette azt, hogy meghátrál. Lábait szorosan megvetette a talajon, szemeiből elszántság tükröződött. Bulbasaur elhatározta, hogy nem enged félelmeinek és vagy ő vagy Treckzilla, de valamelyikük legyűri azt a pokémont. Lelke mélyén abban reménykedett, hogy ő lesz az és bebizonyíthatja, hogy számára a típusa nem jelent hátrányt.

[Garrius]

Attilának szerencséje volt, hogy Garrius nem rántotta magával, ám a szõke fiú így is abbahagyta a rohanást és visszafordult segíteni. Az esés látványos és fájdalmas volt. Nem érezte azonnal a horzsolásokat de, amint ülõ helyzetbe tornázta magát már látta, hogy a térdein kiszakadt farmerját saját vére áztatta át és, hogy mindkét tenyerérõl is sikerült eltávolítania a felsõ bõrréteg nagy részét. A lüktetõ állát csak a sérült végtagok konstatálása után kezdte érezni. Kézfejével megtörölte a szája alatti részt és szinte émelygés fogta el, amikor a mozdulat vörösre festette a kezét:
- Basszus ezt jól megcsináltam – mondta miután nyál, por és vér gusztustalan keverékét köpte a földre.
A ruhája és arca is összekoszolódott, de ez már nem tudta érdekelni. Inkább pokémonja támadását figyelte, ami sikeresnek bizonyult. Több ellenséget is kiütött vele, de ez még mindig nagyon kevés volt a végsõ sikerhez. Mindenesetre Grovyle hátraszökkent trénere elé és fenyegetõ testtartással jelezte a világnak, hogy, aki a fiú közelébe akar jutni, annak elõbb vele kell megmérkõznie.
Közben Attila is visszaérkezett:
- Rendben, nem fogok hálálkodni. Viszont azt ugye tudod, hogy tovább kellett volna futnod? Grovyle és Bulbasaur nem tud ennyi pokémonnal elbánni.
A kis gumós szintén támadásba lendült. A spórafelhõ könnyedén álomra szenderített néhány ellenfelet, ám mindegyikre kevésnek bizonyult. Még mindig túl sokan maradtak harcképesek. A sereg teljesen beérte a betolakodónak titulált csapatot és elkezdték körbevenni áldozataikat. Kó idegesen szemlélte az eseményt, nem tetszett neki, hogy satuba készülnek fogni õket, de nem tehetett ellene semmit. Rápillantott Bulbasaurra és egy halvány mosollyal köszöntötte, mint ahogy a régi barátok teszik, de ez csak egy szempillantást tartott, a komolyság újra eluralkodott rajta. Nem volt itt az ideje a túlzott udvariaskodásnak.
A semmibõl egy tûzcsóva vette célba Attilát, a forró lángok gyilkos oszlopa. Szerencsére Bulbasaur gyorsan reagált és megmentette a mesterét. Mihez is kezdene ez a két szájhõs pokémonok nélkül?!
A támadás Chimchar felõl érkezett, akit nem volt nehéz felfedezni a tömegben, fõleg azután, hogy a többi zsebszörny szabad folyosót nyitott számára, hogy zavartalanul elõre jöhessen. Miközben lassan közeledett végig a saját nyelvén mondta a magáét. A mondatokat nem lehetett érteni, de a hangsúly alapján nagyon dühös lehetett. Néha Grovyle közbeszúrt egy-egy megjegyzést és a testtartása még inkább a harcra való felkészültséget hirdette.
A pokémon megropogtatta hosszú nyakát, majd ökölbe szorította kezeit. Az alkarján lévõ levelek mozogni kezdtek, egymásba fonódtak és zöld fényt bocsájtottak ki magukból. A formájuk is változáson esett át, míg végül világító pengévé nem változtak.
- A Levélkard – suttogta Garrius.
Egy pillanatra mintha mindenki kõvé dermedt volna. Mikor Chimchar is megállt szinte valóságos szoborcsoporttá vált a jelenet. Mindenki várta, hogy mi fog történni. A túlerõ sokszoros volt, még mindig legalább harminc ellenféllel kellett számolniuk, amelyek köralakba kerítették be õket, hogy még csak véletlenül se tudjanak elmenekülni. Egy sötét világ sötét szabályai szerint kell hát játszaniuk? Erõszakkal az erõszak ellen? Ha Garr Chimchart akarta, akkor a válasz igen:
- Kihívlak téged!
A próbálkozás ismét hiábavaló volt. Az aprócska majom arcára gonosz mosoly ült ki és egyetlen intésére két társa termett mellette, egy Geodude és egy Grimer:

Õ maga pedig hátralépett. A helyzet egyértelmûvé vált, a vezér próbára teszi õket. Persze az is lehet, hogy Garrius félreérti és csak valami kegyetlen játékot ûz velük...

[Attila]

Bulbasaur a szokásos gyermeteg, hatalmas és őszinte mosolyával viszonozta Garr gesztusát. De csak egy pillanatra, mert a következő másodpercben egy aljas Beedrill még aljasabb méregtüske támadása elől kellet félreugrania. A darázspokémon kihívóan zümmögött felé még párat, de további támadást nem hajtott végre, csak csúnyán nézett a pokémonomra, aki morogva és vicsorogva adta a rovar tudtára, hogy rossz pokémonnal szórakozik.
Már készítette indáit, hogy lecsapja vele a Beedrillt, mire valami furcsa és baljós dolog történt. A pokémonsereg váratlan módon két oldalra széledt szét, hogy utat engedjen egy apró kis majomszerű lénynek.
Ez volt a legfurcsább pokémon, amit eddigi életem során láttam. Noha a nevét ismertem, mert hallottam a pletykákat, de még sosem volt szerencsém találkozni egy valódi példánnyal.
Apró, megviselt bundájú, mocskos jószág volt, hatalmas agyarakkal megáldva. A farka helyén vad láng lobogott, hatalmas fényt és valószínűleg hőt is kibocsájtva magából. Feltételezem azt jelenti eme jelenség, hogy "vendéglátónk" igen harcias kedvében van.
Bulbasaur is dermedten nézett ellenfelére, de ijedség nem volt látható a szemeiben. Elszántan, harcra készen állt és vicsorgott a Chimcharra, akinek egy szemtelen félmosoly volt látható az arcán. Minden egyes lépéssel, ahogy közeledett hozzánk, motyogott valamit az orra alatt a saját nyelvén.
Ahogy közelebb ért hozzánk, úgy vettek minket egyre csak körbe és körbe a pokémonok, míg be nem zárult az alakzat. Innentől számunkra nem volt menekvés.
Garrius pokémonja látszólag osztotta Bulbasaur véleményét, mert ő is karjain található leveleket megszilárdította, amik így pengékké alakultak.
Az én pokémonom az indáit készítette elő, hogy ha csapnia kell, hát csaphasson.
A helyzet már így is elég feszült volt, de ami az ezt követő pillanatokban történt...
Garrius erőt vett magán és bátran kihívta a Chichart, akinek csak egy gúnyos félmosoly volt látható az arcán. A pokémon seregből hirtelen egy Grimer és egy Geodude lépett elő, míg a tűz majom a háttérbe húzódott.
- Hát szerintem nyílvánvaló, hogy mit akar... - tettem Garr vállára a kezem. - Hogy küzdj meg egyedül ez ellen a két bitang ellen. Sok szerencsét hozzá! Én megyek... - fordultam meg és indultam volna el, de egy túl méretes Raticate villogó agyarai maradásra késztettek. - Úgy értem megyek, mármint jövök, hogy segítsek neked. - sétáltam vissza a srác mellé. - Tudod hogy van ez... Jobb ha hátunk mögé is figyel valaki, de úgy látszik, onnan nem kell támadástól tartani.
Bulbasaur észre sem vette előző, távozásra erősen utaló szándékomat. Ő elhatározta, hogy bizonyít ennek a sehonnani tűz pokémonnak. Ezért is, minden figyelmét a vele szemben álló ellenfeleire vetette.
A Grimer és Geodude szemtelenül nézték társainkat. Egészen addig a percig legalábbis, míg támadásba nem lendültek.
A Geodude Treckzillának esett neki saját testével. Őszintén szólva nem is értettem, hogy mégis miként lehet ekkora ostoba a kőpokémon, hogy egy nála mind típusban, mind erőben veszélyesebbnek bizonyuló pokémonnak veti magát.
Gondolkodni nem volt időm, mert Grimerre is figyelnem kellet, aki Bulbasaurnak esett neki.
A fű pokémonom ügyesen félreugrott a támadás elől, ami valószínűleg elakarta fedni, hogy megfojtsa mérges gázaival. Nem jutott eszembe semmi használható, mivel egy méreg pokémon ellen nem a legjobb a fű. De ekkor eszembe jutott valami... Mi lenne, ah mérgezést használnék méreg pokémonnal szemben? Milyen ironikus is lenne...
- Bulbasaur, szórd meg méregporral!
Bulba vette az adást és egy ügyes mozdulattal kikerülte a Grimer újabb támadását és a háta mögé kerülve egy jó nagy adag méregport szórt rá a hagymájából.
A lila büdöske csak úgy iszkolt kifele a mérgező felhőből, de nem vettem észre rajta, hogy lett volna bármi baja is. Kár... Pedig olyan jól hangzott, de hát számíthattam volna rá.
Ezúttal a Grimer nem bízott semmit a véletlenre, iszaptámadást vetett be, hogy megvakítsa a pokémon. Csak hát Bulbasaur sok mindennek mondható, de nem éppen lassúnak. Apróbb termetének köszönhetően a többi Bulbasaurhoz képest, igen fürgének mondható.
Egy bravúros mozdulattal vetődött odébb az iszap irányából és ösztönösen pengelevelekkel támadta meg a méreg pokémont.
Bármekkora csoda is, a levelek ugyan telibe találták a Grimer testét, de nem tettek kárt benne. Eltűntek a folyós, undorító iszapteste hullámaiban.
Méreg testű barátunk egy hangos böffenéssel (ami lehet, hogy mérges gáz támadás volt, mert lila felhő úszott pokémonom felé) adta tudtunkra, hogy finom volt.
Bulbasaur eliszkolt a felhő elől, ismét a Grimer egy másik oldalára.
- Ha a méreg nem hatott, lássuk mit csinál az altató spóra ellen!
Bulba nem habozott, már lövellte is ki az álmot nyújtó port, ami teljesen ellepte a meglepett méreg pokémont. Másodpercek teltek el,d e nem tűnt fel alóla, valószínűnek volt tartható, hogy ezúttal sikerrel jártunk.
A felhő lassan szétszéledt és úgy is lett, ahogy sejtettem. A Grimer örök álmát aludta.
- Nagyszerű Bulbasaur! És most pióca magvakat. Amíg ő szundikál szívd szépen le az energiáit, a sajátjaidat pedig töltsd fel!
És Bulba úgy is tett. Gumójából öt apró piciny magvat lövellt ellenfele iszapos testébe, amiből nem sokkal ezután, minden egyes fél percben apró sárga fénygömbök adták tudtunkra, hogy az életerő lecsapolás sikeresen megkezdődött. Bulbasaur energiája folyamatosan töltődött vissza, míg Grimer pedig gyengült.
Ezután a pokémonom Treckzilla és Garrius felé vetette tekintetét. Én is követtea példáját, mivel már Grimerrel nem lesz több probléma és kíváncsi voltam rá, hogy ez az újdonsült pokémonja barátomnak, miként szuperál.

[Pichu]

Elõtörténet:

Ez történt 2 héttel ezelõtt:

Ott állok két lábon legyõzött ellenfelem elõtt, egy szemtelen Caterpie fejénél.
- - Pi pi pichu piii? (Feladtad már végre?) – kérdeztem.
- Caterpieee. (Feladooom!) – vonyítja.
Már majdnem elmentem, amikor is egy Ratatta lépett elénk, jobban mondva ugrott le a felettem lévõ faágáról.
- Ratatta! (Áll meg!) – mondta.
- Pi pi pichu? (Miért kéne?) – kérdezem mérgelõdve.
Nem szeretem, ha utasítgatnak. Az elõbbi ellenfelem is azért járt pórul, mert utasítgatni merészelt. Így hát kis szikrákat vetve vártam a választ.
- Ra ratatt ratatta. Ratatta. Ra ratattt ra ratatta? (Elég jól harcolsz. Figyeltelek. Nincs kedved csatlakozni a bandánkhoz az emberek ellen?) – kérdezte tõlem.
Még hogy én csatlakozzak hozzájuk? Egy nagy fenét fogok én, hisz mind az embereket gyûlölöm, mind a saját fajtámat. Így hát egy közöltem vele álláspontomat, és egy Villámcsapással nyomatékot is adtam neki, hogy én nem leszek senki társa. Miután ezzel megvoltam simán elsétáltam a kidõlt ellenfelem mellett, aki ájultan is meglepõdött arcot vágott.

Ez történt 1 héttel ezelõtt:

A furcsa események még ma sem hagytak alá. Rengeteg Pokemon megy egy irányba számomra ismeretlen cél vezéreltében. Ki akarom deríteni, hogy mi történhetet, hogy így sürögnek-forognak a Pokemonok, így hát elkezdtem kutakodni, és alig kétórányi vizsgálódásnak, már meg is kaptam a választ két Geududetól, akik gyanútlanul beszélgettek.
- Geodude ged? (hova is megyünk?) – kérdezi az egyik, de még folytatja – Geod ge geodude geo geodude? (És mi keresnivalónk is van ott?)
- Geodude, geodude geod ged! Geo geo ge geodude ge, geodu geoduede ge geo, geudode geodu, geodu, ge geoudue geo, geodude ge ge geo. (Nem igaz már, hogy ilyen feledékeny vagy! Egy Chimchar nevezetû Pokemon meg akar szállni egy várost, vagy meg akarja támadni az embereket, már ne emlékszem pontosan, de az tény, hogy egy Madarino Island, Articuno kikötõjébe kell menni. Szerencsére én tudom az utat.) – mondja jól hallható unalommal.
A beszélgetésük felkeltette érdeklõdésük, és elhatároztam, hogy megnézem az ottani eseményeket, egy jó pár izgalmas csata reméynében.

Ez történt tegnap:

Végre megérkeztem Madarino Islandra, miközben követtem titokban a két Geodudot, akik még mindig nem tudtak az ottlétemrõl. Sajnálatos módon túl sokáig néztem a város tájképét, éppen ezért a két vezetõm eltûnt a szemem elõl, ám ez nem volt számomra nagy baj, mivel még mindig találtam egy-két Pokeomont, akik egy bizonyos Chimchart keresnek. Így szépen lassan eljutottam az Articuno kikötõbe. Itt ismét sikerült elkerülnöm újdonsült vezetõimet, aminek hála sikeresen eltévedtem a kikötõbe. Jó pár rossz út választásával sikerült kilyukadnom egy szeméttelepen, ahol is rengeteg Pokemont láttam a távolból, akik egy majomszerûséges teremtényt néztek, ám ennél többet nem láttam, mivel elég messze voltak, és mikor odaértem, már el is mentek. Szerencsétlenségemre pár óra leforgásával beesteledet, így jó lenne aludni egyet, ám meglepést nem akartam, így egy üres dobozt találtam magamnak fedezék gyanánt.

Ma

Kissi álmosan, ám tettre készen ébredtem fel, és alig nyújtóztam ki, máris nekiindultam. Alig mentem el pár méterre szállásomtól, máris két harcoló félbe ütköztem. Szerencsére éppen a harcra koncentráltak, így nem vettek észre, meg ráadásul elég messze voltam tõlük, egy nagyobbacska dombon. Egy Bulbasaur, és egy Grimer harcolt. Úgy látszik a Bulbasaur volt az erõsebb, mert legyõzte a Grimert, és valami furcsa dolgot mûvelt vele. Ez után észrevettem, hogy egy ember áll a Balbasaur mögött, és dicsérgeti, gondolom õ a traniere, amitõl kicsit mérgelõdtem, mert nem nagyon vagyok oda a tranier-Pokemon barátságért. Már majdnem indultam is el, amikor is egy Méregtüske támadás ment el mellettem. Szerencsére nem kellett több. Lerohantam a lejtõn, ám balszerencsémre az egyik méregtüske elõttem csapódott be, amitõl elvesztettem egyensúlyomat és szó szerint élõ golyóként gurultam a maradék távot. Eléggé hozzá voltam szokva az esésekhez, de azért ez egy kicsit fájt, ám hamar felpattantam, és lelkesen kerülgettem a támadásokat, eközben megfigyeltem ellenfelemet. Egy Nidoran volt az, aki folyamatos támadásokat indított ellenem, ám én sem vagyok rest. Nekiálltam az ellentámadást indítani.
- Piiiiiiiiichuuu. – kiáltom, mire máris száguldott ellenfelem felé egy nagyobbra sikerült Villámcsapás.
A támadás eltalálta, amitõl összeesett, és õ is legurult a dombon bele egy abroncs kupacba. Ám õ se várt sokat kiugrott, és máris jött nekem pár farok támadással. Sikerült mindegyiket kivédenem, ám ez kicsit kifárasztott. Egyik támadása hosszúra sikerült, amit én kihasználva felökleltem, amitõl kidõlt. Lihegve két lábra álltam, és meg akartam fordulni, és eltávozni, ám mikor megfordultam a Bulbasaur volt elõttem. Ettõl meglepõdtem, aminek a következménye, hogy hátraugrottam. Ekkor észrevettem mást is, ami eddig elkerülte a figyelmemet. Egy Grovyle volt nem messze, és egy másik embert is észrevettem. És ez még sajnálatos módon nem volt elég, hisz Nidoran nyüszögve talpra állt, és elszántan nézett rám. Ez most már tényleg sok. Két ember, egy Balbasaur, egy Nidoran és egy Grovyle volt körülttem, és Nidoran kivételével nem tudhattam mik a szándékuk. Ettõl megrémültem, ami látszott arcomon is, mivel eléggé ijedt arcot vágtam. Szeretem a harcot annyi szent, de ez már tényleg nagyon sok nekem. Ráadásul nem is tudtam, hány Pokemonjuk van még a két traniernek. Így hát várva mi következik álltam, és nem mozdultam.

[Garrius]

Grovyle nem értette miért egyenként akarnak támadni? A sereg létszáma óriási fegyvertényt jelentett, amirõl most önként hajlandóak voltak lemondani. A Chimcharon kívül kevés olyan pokémon volt köztük, amelyik egy szabályos párbajban igazán veszélyes lett volna rá nézve. Csapzottak voltak és képzetlenek. Természetesen egy pokémon ösztönösen is képes harcolni, de az igazán magas szint eléréséhez szükséges egy mester is, akinek a kezei alatt formálódnak, csiszolódnak és ezáltal válnak gyémánt keménnyé.
Bulbasaur szemmel láthatóan a Grimert nézte ki magának, így neki maradt a Geodude. Nemrég küzdött már egy ilyennel, így tudta mire számíthat tõle. Magabiztosan lépett hát elõrébb, huncut mosollyal provokálva fújtató ellenfelét. Gyorsaságban bármikor képes felülmúlni a morbid kinézetû lényt, viszont arra figyelnie kellett, hogy most nem lesz akkora tere, mint korábban. A pokémonok alkotta lánc limitálta a lehetõségeket, de azért nem állította megoldhatatlan feladat elé.
Grovyle tudta, hogy ezt a harcot biztosan meg fogja nyerni. Teljesen magabiztos volt, úgy gondolta, akkor ütheti ki a Geodudeot, amikor csak akarja. Emellett viszont azzal is tisztában volt, hogy ha nagyon sok párharcot kell még megvívnia, nagy bajba kerülhet. Még ha egyenként le is gyõzik az összes kihívót, Chimchar ellen már biztosan nem marad elég energiája. A típusa miatt eleve hátrányból indul a tûzmajommal szemben, ezért szeretett volna a lehetõ leghamarabb megküzdeni vele. Tartott attól, hogy a fáradtság megkoptatja majd a sebességét, ami nélkül képtelen lenne gyõzedelmeskedni ellene.
Mintha teljesen lenézné Geodudeot, az alkarján lévõ pengéket visszaalakította egyszerû leveleké és lassú léptekkel indult meg felé. A kötekedõ mosolyt unott arckifejezés váltotta fel és még egy színpadias ásítást is megengedett magának.
Ez meg is hozta a várt hatást. A katona féktelen haragra gerjedt a szemtelen gesztus láttán. Hangosan felkiáltott és gyors levitálással rontott neki a hüllõnek. Valóságos cséplõgépre hasonlítva, egyik ütést indította a másik után. A csapások ereje elképesztõ volt, ám képtelenek voltak eltalálni a bámulatosan cikázó Grovylet. Kó mintha csak táncolt volna, egyetlen fölösleges mozdulatot sem tett.
Garrius elképedve bámulta a mutatványt. Nem adott ki egyetlen utasítást sem, látta a pokémonján, hogy nincs szüksége segítségre. Egyedül a beképzeltsége aggasztotta és az, hogy úgy viselkedett mintha nem is akarná kiütni az életre kelt szikladarabot. A lehetõségei megvoltak egy-egy súlyos csapás beviteléhez, de ilyenkor vagy nem használta ki vagy csak bosszantásképpen belémart az elszívással. Kétségtelenül csak játszott az áldozatával, ami valós hõbörgést váltott ki a nézõseregbõl.
Grovyle okkal csinálta mindezt. Nem azért parádézott mert meg akarta alázni a Geodudeot, hanem Chimcharnak szeretett volna bizonyítani, ezzel kiprovokálva, hogy õ se játszadozzon velük és kiálljon vele. Ez viszont még a mestere számára sem esett le rögtön.
Bulbasaur és Attila nem csodálhatta sokáig a harcot, mert a tûz pokémon gondoskodott róla, hogy rontsa a komfortérzetet. Egy intés kellett ismét, hogy az elõbbi Beedrill teremjen a gumós lény elõtt, fenyegetõ zümmögéssel töltve meg a teret. Harciasan összecsapdosta dárdára hasonlító karjait, majd támadásba lendülve próbálta villámgyorsan leszúrni velük a fû típust…
Ekkor tûnt fel a képben egy új jövevény…

//Pichu, csak azért nem írtam részletesebben a postodra reagálva, mert:
- A Charmandert kicsit erõsnek érzem, egy nagyon ritka pokémon, egy régi hajótelepen (nem szeméttelep) pedig általános pokémonok vannak: Rattata, Raticate, Grimer, Geodude, Zubat, Beedrill, ilyesmi. Persze akkor kérdezhetnéd, hogy mit keres ott Chimchar? Õt, ahogy elõzõleg már le is van írva, a Rakéta Csapat rabolta, de megszökött és bevette magát a telepre. Nem embereket akar megtámadni, csak kialakította a maga hierarchiáját a telep pokémonjai között.
- A szituációt, amibe becsatlakoztál úgy kell elképzelni, hogy Garriust, illetve Attilát körbevették a pokémonok (kb 30-35) darab és Chimchar egyenként küldött nekik ellenfeleket a körön belülre, ahol a srácoknak és a zsebszörnyeiknek harcolniuk kell, mert a kör bezárult, így nincs menekvés.
Tényleg nem kekeckedni akarok, mert jól írsz és ez a legfontosabb. Viszont tartani kellene magad a kaland azon a kevés ívhez, amit stabilan lefektettünk.//

[Attila]

Treczilla csak szórakozott ellenfelével, ezt nem volt nehéz észrevenni. Nem tekintette valódi kihívásnak, így a Geodude hamar felmérgelte magát és a vesztébe rohant. Gerr pokémonja seperc alatt lerendezte és még rendezte is volna, ha egy Beedrill -aki Bulbasaurral is kekeckedett- nem lép közbe a Chimchar utasítására és vet véget a harcnak.
Tűszerű ízelt lábaival, igen fenyegetően döfködött Treckzilla irányába, de ezt már mi sem hagytuk szó nélkül. Jobban mondva Bulbasaur. Vicsorogva, lábát megvetve tartotta a szemét a rovar pokémonon, hogy ha tesz egyetlen rossz lépést is, támadhasson. Viszont ekkor történt valami váratlan!
Egyszer csak a semmiből, egy Pichu és egy Nidoran pottyant közénk. Bulbasaur egy pillanatra meglepetten kapta el a fejét a Beedrill-től és meredt az új jövevényekre, de a következő másodpercben tett egy lépést hátra, hogy szemmel tarthassa mindkettőt, és a lábait megvetve, tovább fojtatta a vicsorgást, ezúttal mind a két pokémonra.
Érthető volt a reakciója, elvégre nem tudhattuk, hogy ez az új szerzetek vajon barát vagy ellenség. Igaz azt meg kell jegyezni, hogy a Pichu, az elég meglepett volt, míg a Nidoran inkább harcias és vad.
Nekem fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit gondoljak erről az egészről. Egy dologgal tisztában voltam viszont: Innen nincs menekvés, míg:
A): Chimchart meg nem győzzük vagy magunk mellé nem állítjuk.
B): Le nem győzzük az egész seregét és magát a tűz pokémont is, majd elfogjuk.
Gerriusra tekintve nem is lehetett kérdés, hogy ő melyik opciót választaná. Az egésszel csak az a probléma, hogy fejben mindent olyan jól le lehet vezetni, de gyakorlatban sokkal nehezebb lesz végrehajtani ezt az elképzelést.
Mindenesetre mintha csak egy jelre történt volna, a Nidoran a Pichunak vetette magát, Beedrill egy méregtüske támadással esett neki Treckzillának, míg a tömegből egy Sandshrew tört utat magának golyóként összegömbölyödve, egyenesen Bulbasaur felé tartva.
Egyből világossá vált számomra, hogy ki melyik oldalon is áll. A Pichu valószínűleg valamiképp belekeveredhetett véletlenül ebbe az egészbe, ezért támadják most őt is. Viszont nem adott számomra sok gondolkodási időt a föld pokémon, mert már harcra készen vetette is magát Bulbasaurnak egy karom támadással.
Bulba hirtelen azt se tudta, hogy hol is van az ellenfele, így meglepetésként érte a támadás, ami el is találta. Megszeppenve vette tudomásul, hogy ez a pokémon bizony rátámadt. De ezután több se kellet neki! Indaostoraival (mivel előnyben volt a föld típus ellen) jó erős csapásokat mért a Sandshrew-ra, majd körbetekerte azokat a föld pokémon dereka körül, a magasba tartotta és pengelevelekkel támadta meg.
A szerencsétlen pokémon védekezni sem tudott, így a levelek telibe kapták. Rögtön eszméletét is vesztette.
Bulbasaur ezután visszahajította a tömegbe és kihívóan a Chimcharra tekintett, én pedig Gerr-re.
- Ha ez így megy tovább, ennek sosem lesz vége...

[Pichu]

Kissé megnyugodtam, hisz kiderült, hogy a két traniernek nincsen kedve megtámadni engemet, így viszont már csak a jelenlegi ellenfelemnek kell válaszcsapást indítanom, ám a Nidoran sem volt rest. Alig gondolkoztam el kicsit máris támadni akart egy méregtüskével, de szerencsémre sikerült megelõznöm. Farok csóválással elkezdtem hátráltatásra kényszeríteni, ami szerencsére félbeszakította a támadását, és megpróbálta elkerülni csapásaimat, ám megbotlott, ám így nekem is adott egy elehetõséget, amit ki is használtam. Amint elesett, én máris abbahagytam a Farok csóválást, és nekimentem egy Ökleléssel, amit sikeresen bevittem a fejére. Ez viszont már tényleg sok volt neki, és ki is dõlt teljesen, és már nem is kelt fel. Már majdnem elégedetten fordultam a Balbasaurhoz, amikor is észrevettem, hogy egy másik Pokemont elhajított valahova. Mikor követtem a repülés ívét, és láttam, hova csapódik be kicsit megrémültem. Egy hatalmas csapat volt a becsapódás célpontja, és miután körbenéztem észrevettem, hogy teljesen bekerítettek engem, illetve a két embert Pokemonjaival. A tömeg közt, hirtelen észrevettem egy majomszerû Pokemont. Kisebb megfigyelés után megállapítottam, hogy egy Chichar áll ott. Nem haboztam sokat elindultam a Pokemon felé, mivel fel szerettem volna neki tenni pár kérdést. Már alig pár méter hiányzott, amikor is észrevettem, hogy a Chimchar mellett, hirtelen eltûnt egy Diglette, aki felém kezdett el mozogni. Tudtam, hogy ez rosszat jelent, éppen ezért hátrébb ugrottam, éppen idõben, mert így sikerült elkerülnöm a Karmolását. Alig értem le a földre a Diglette, máris elõttem termett és bekaptam tõle egy Karmolás támadást. Ez kissé fájt, de szerencsére még nem volt elég ahhoz, hogy kiüssön. Indítottam is egy Bájolás támadást, hogy nehogy megint meg tudjon lepni. Szerencsére Diglette annyira biztos volt benne, hogy kiütött, hogy amint végzett a támadásával hátat fordított volna nekem, és ment is volna visszafele, ám még visszapillantott rám, így viszont támadásom sikeres volt, így Diglette ledermedt. Tudtam, hogy ez nem végleges, éppen ezért körülnéztem, hátha tudok használni valamit, mivel jól tudtam, hogy áram támadásaim nem válnak be egy föld Pokemonnal szemben. Már majdnem feladtam a keresést, amikor is hirtelen észrevettem egy használható dolgot.. Egy repedt váza volt, amibõl szépen lassan folyt ki egy igen furcsa színû víz. Nem is gondolkodtam tovább, elkezdtem felé rohanni, de azért még visszapillantottam, és láttam, hogy a Diglette ismét tud mozogni, és elkezdett teljes sebességébõl felém halad, és mikor közel volt hozzám Karmolás támadásokat kezdett el használni, ám túl messze volt még. Már ott is voltam a vázánál, és mikor Diglette elég közel volt, én félre ugrottam, így ellenfelem utolsó támadásával széttörte a vázát, és szétfröcskölte a benne lévõ poshadt vizet, és teljesen vizes lett. Én rám szerencsére nem került, de ennek örültem is, mert sejtettem, hogy egy jó hétig biztosan érezném szõrzetemen a szagot. Diglette a víztõl igencsak legyengült, ám én még nem fejeztem be. Amint ellenfelem, már nem tudott mozogni beléküldtem egy Villámcsapást, és tudtam, hogy ez sérteni fogja, mert egyrészt a víztõl legyengült, másrész a víz nagyon jól vezeti az áramot, és mivel már olyan volt, mintha fürdött volna, nagyon könnyen legyõztem. Miután a kukac Pokemon elkábult, én visszamentem a Balbasaurhoz, és kérdeztem tõle párat.
- Pi Pichu pi! (Hello Pichu vagyok!) – mutatkoztam be elõbb – Pichu pi pi pichu pi pi pich? Pi pi pichu pich pichu pichu? (Mégis miért támadnak minket? És mi a célja ezzel annak a Chimcharnak?)

[Garrius]

Grovyle szemtelensége felbosszanthatta Chimchart, mivel újabb ellenfelet rendelt ki számára, a létszám tekintetében igazságtalanná téve a küzdelmet. A hüllõ is felismerte a veszélyt, hisz nem csak két pokémonra kellett ezután figyelnie, de ráadásul Beedrill még rovar is volt, amik ellen különösen hatástalanok a fogásai. Kétségtelenül nem a legkellemesebb kihívó, ám nem volt olyan helyzetben, hogy reklamáljon.
A fû típus mesterien precíz és látványos tánca tovább folytatódott. Az erõs karokat és hegyes tüskéket kecses mozdulatokkal kerülte el. Kifejezetten bosszantó szemtelenségeket engedett meg magának, amivel elérte, hogy a tanítója feldühödjön:
- Kó, ez nagyon nem jó így! – mondta, ha nehézkesen is, de felegyenesedve. – Most, hogy kiszórakoztad magad velük, mutasd meg azt is mennyire erõs vagy. Levélkard Geodude ellen!
A fiú egyáltalán nem volt jó bõrben. A ruhája több helyen is szétszakadt, a térdei és a tenyere pedig lüktetõ fájdalommal próbálta elvonni a koncentrációját. Az, hogy nem csak a viselete de a bõre is koszos volt már szinte említésre sem méltó az elõbbiekhez képest.
Grovyle nem így tervezte a harcot, még tovább szerette volna húzni az idõt, de tudta, a parancs az parancs. Meg sem fordult a fejében, hogy ne teljesítse azt.
A fénylõ pengék ismét félelmetes fegyverként meredeztek elõ alkarjából. Felgyorsította a mozgását, hogy eltávolodhasson a támadóitól, majd hírtelen a szikla pokémonra rontott. Két precíz vágást ejtett a testén…a fején…vagy ahogy tetszik és suhant is tovább. Geodude a földre zuhant, hogy egy hangos nyögést követõen az ájultság békés birodalmába kerüljön.
- Maradt még egy! Táncolj kicsit a darázs körül is, aztán amikor megfelelõ az alkalom ossz ki egy-egy emberes…pokémonos pofont! – Ahogy adta az utasításokat, maga is kezdett feltüzelõdni, egyre kevésbé figyelt már a sebekre.
A pokémon pontosan azt tette, amit a mestere kért tõle. Ismét közel került a Beedrillhez és körülötte cikázva kerülgette az ízeltlábú támadási kísérleteit. Egyszer-kétszer a dárdák csak centiméterekre kerülték el a fejét, de ez nem ijesztette meg. Amikor elõször sikerült trükközve a darázs mögé kerülnie egy ívesen lendített pofont kevert le neki, a második alkalommal viszont nem a kezeit használta, hanem a fejdíszeként szolgáló levelet. A növényi rész kegyetlen ostor módjára csattant a pokémonon, komoly sérülést okozva annak szárnyaiban is.
Beedrill „kényszerleszállást”” hajtott végre és dühösen zümmögve próbált újra a levegõbe emelkedni, sikertelenül. Kissé szánalmasan vonaglott a földön, az erõlködés hangjait produkálva.
Grovyle kitátotta a száját, amiben újra megjelent a már tökéletesen elsajátított fénylõ gömb. A gyõzelemhez már csak az hiányzott, hogy egy magvat elindítson a másik szörny felé.
- Elég volt pajtás, nem azért vagyunk itt, hogy elpusztítsuk õket. – Ezt a mondatot még a saját pokémonjának szánta, de a többi már érezhetõen Chimcharnak volt címezve. – Láthatod, legyõztünk minden ellenfelet, akit ellenünk küldtél. Bármit megtehetnénk velük. Végezhetnénk a katonáiddal vagy egyszerûen elkaphatnánk õket, mint Raticate barátodat. – Szava nyomatékosításához lecsatolta övérõl az új pokémonját és elõhívta azt. A termetes patkány ájultan jelent meg, de azonnal el is tûnt, hisz Garrnak nem voltak vele tervei, csak be akarta bizonyítani, hogy nem a levegõbe beszél. – Ha jó vezér lennél, magad vennéd a kezedbe a dolgokat. Állj ki ellenünk!
Farkasszemet néztek. Mindketten szinte transzba estek és teljesen kizárták a körülöttük lélegzõ világot. Garrius és Chimchar ezzel kezdték el a harcot, amelynek fizikai megvívása a majmocskára és Grovylere fog maradni.
A hüllõ kissé már fáradva tekintett oldalra és természetesen észre is vette a Pichut. Bulbasaurt és Attilát is felfedezte, ami nyugtatóan hatott rá. Nem tudta mit akarhat a kis elektromos egér, mert nem látta az elõbbi harcot, de biztos volt benne, hogy akár barát, akár ellenfél a szõke fiú és hûséges társa megoldják a helyzetet.
Chimchar ismét intett, amivel két újabb harcost szólított porondra. Egy másik hím Nidoran és egy Machop lépett ki a sorból. Ezek viszont csak Bulbasaurra és Pichura koncentráltak.

Grovyle számára nem érkezett újabb kihívó. Legalábbis még néhány másodpercig. Aztán Chimchar egyszer csak felugrott a levegõbe, hogy tüzet köpve pörögni kezdjen. Létrehozott egy tökéletes Tûzkereket, ami szédületes sebességgel röpült Kó felé…

[Attila]

Bulbasaur hirtelen azt sem tudta, hogy merre is kapkodja a fejét. Mialatt ő lerendezte az ellenfelét, addig a Pichu újabb ellenfelét egy Diglett-ben tisztelhette, míg Garr pokémonja, aki számomra még mindig ismeretlen, ezért csak Treckzilla, a Geodude mellett a Beedrill-el is viaskodott.
Mindkettő csatára kíváncsi volt, de nem tudott egyszerre két helyre is odafigyelni. Akárcsak én.
Már-már szédelegve forgattam a fejem ide-oda és ennek az lett a következménye, hogy a világ kezdett el forogni körülöttem. De megérte! Hogy mért? Mert szemtanúja lehettem, amint Treczilla elbánik a Geodude-al, valamint pont jókor fordítottam a fejem, és végignézhettem, amint a Pichu frappánsan kiüti az amúgy nála erősebb Diglett-et. Ezután a sárga kis töpszli Bulbasaurhoz totyogott.
Bulba eleinte pislogva nézte, amint közeledik hozzá a bébi pokémon, de nem sokkal ezután már a szokásos üdvözöllek mosoly volt látható az arcán.
Szemmel észrevehetően a Pichu kommunikációs kapcsolatot létesített a pokémonommal, aki csak tovább vigyorgott rá, hirtelen meg is feledkezve egy pillanatra Treckzilláról és az egész Chimchar légióról. Boldog mosollyal ugrálta körbe a pokémont, közben pedig az orrával bökdöste, így fejezve ki, hogy kedveli és játszik vele.
Ez érthető dolog is volt Bulbasaur részéről, mivel még kölyök volt, igen fiatal. Valószínűleg a pubertást sem érte még el, így hát bármit is akart a Pichu, fogalmam sincs, hogy megkapta-e tőle.
Viszont Bulbasaurral ellentétben, én nem feledkeztem meg a barátomról. Igaz egy ideig én is néztem, hogy miként kommunikál a két pokémon, de erőt vettem magamon, amihez a kíváncsiság is sokat hozzátett, majd Gerr és társa felé fordítottam a tekintetem és pont jókor.
Még éppen elkaphattam, amint a Bedrill-t is legyűri Treckzilla, kecsesen mozogva, ezután pedig egy Raticate-et engedett el Garr, ami ájultan bukkant fel a labdájából, de nem érezhette sokáig a friss levegőt, mert rögtön vissza is hívta.
Az események nem várattak sokáig magukra, ami azt jelenti, hogy nem dőlhettem kényelmesen hátra és nézhettem a csatát, ahogy Bulbasaur sem ficánkolhatott jókedvűen a Pichu körül. A tömegből egy Machop és egy újabb Nidoran lépett elő. A Machop nem teketóriázott és egyből Bulbának vetette magát, így eldőlt, hogy ki kivel fog viaskodni. Kissé furcsálltam a dolgot, hogy ezúttal Treckzillának nem támad senki, és őszintén szólva, ezt diszkriminációnak is éreztem, habár valljuk be: Treckzilla rengeteget küzdött az este folyamán. DE végül rá kellet jönnöm, hogy nincs szó itt kivételezésről…
A tömeg kettévált és maga Chimchar őméltósága lépett elő belőle, de nem is akárhogy! Igen sajátos belépővel, a Tűzkerék nevű támadással!
Ennyi volt, amíg oda tudtam figyelni Garriusék küzdelmére, mivel a Machop igen lendületesen támadott és nem hagyhattam cserben a barátomat.
- Bulbasaur, próbáld meg elkapni az indáiddal a Machop kezeit! - született meg hirtelen az ötlet a fejemben.
Bulba nem is kételkedett bennem, így meg is próbálta ezt végrehajtani, de… Machop gyorsabb volt, mint hittük és megragadta Bulbasaur mindkét indáját, majd egy fémlaphoz verte őt.
Bulbát igen váratlanul érte ez a támadás, de gond nélkül kelt fel a talajról és ezúttal nem várva utasításra, egyenesen egész testét bevetve ugrott neki a harcos pokémonnak (azaz Take Down).
A Machopot nem érte felkészületlenül a támadás, valószínűleg mivel harcos volt, ezért hozzá is volt szokva a test-test elleni küzdelmekhez.
Még mielőtt Bulbasaur eltalálta volna őt, az megvetette a lábát és minden testsúlyát bevetve ő is Bulbának vetette magát. Patt helyzet alakult ki köztük. Egyikük sem bírt a másikkal, egy centit sem mozdultak a helyükről, erősen tartották magukat. Ez volt a puszta erő harca. Az győz, aki tovább bírja szusszal.
Bulbasaur fogait összeszorítva a fejével próbálta meg felborítani a Machopot, míg az a vállával nekidőlve Bulba fejének biztosította az ellenerőt, ami azt eredményezte, hogy egyikük sem kerekedett felül a másikon. Vagy de?
Bulbasaurnak meg volt az a fajta előnye, hogy ő nem feltétlenül szorult rá a közelharcra. Aljas módon indáit kieresztette és Machop háta mögé somfordált velük, majd a lábszárait megragadta és a magasba rántotta a pokémont, hogy fejjel lefelé lógathassa.
A harcos pokémon teljesen ki volt szolgáltatva Bulbasaurnak, nem tudott semmit tenni a kapálózáson kívül, amit hiába is csinált, nem ment vele semmire.
A helyzetet látva, egy elképzelés kezdett el megfogalmazódni bennem: Mivel hatalmas létszámmal nézünk szembe és tekintve Rhyhorn személyiségét, lehet, hogy elkélne még egy társ, aki majd kiáll mellettünk a harcban.
- Bulbasaur, most használj altató spórát! Had aludjon egy kicsit, ráfér a pihenés.
A fűpokémon bólintott, majd hatalmas zöld felhőt bocsájtott ki a magatehetetlen Machop felé, a hátán lévő gumójából.
A harcos pokémon először, csupán csak dacból, és mert nem akar így kikapni, nem vett levegőt, ami végül is a veszte lett. Teljesen eltűnt a zöld felhőben és ugye a tüdő az olyan, hogy direkt nem bírjuk ájulásig visszatartani a lélegzetünket, egy idő után reflexből kieresztjük magunkból és szívjuk be a friss levegőt, csakhogy ebben az esetben sokkal többet, mert nagy levegőt vettünk és fújtunk is ki, tehát nagy levegőt is kell beszívni, ami friss, értelem szerűen.
A Machop csodálatra méltó,a feje már kékült a levegőhiánytól, mivel 1-2 percig nem vett levegőt, de amint írtam, ő sem bírta tovább. Hatalmasra tátotta a száját és egy nagy adag levegőt fújt ki, amit rögtön is követett a nagy adag levegő beszívása, amiben viszont ott voltak az altató spórák. Nem csoda hát, hogy egy másodperc is alig telt bele, már aludt is.
- Oké Bulbasaur, tartsd még ott egy picit! - vettem elő övemről egy pokélabdát és mérnöki pontosságú célzás után útjára indítottam azt, mégpedig egyenesen az alvó Machop felé.
- Most pedig az enyém vaaagy! - kiáltottam fel abban a pillanatban, amint a pokéalbda hozzáért a pokémonhoz, lepattant róla, majd kinyílt és materializálva azt, magába szippantotta.
A kis piros-fehér labda leesett elém a talajra, tőlem egy-másfél méterre. Bulbasaur érdeklődő tekintettel sétált mellém és elmélyülten figyelte, ahogy mocorog a labda.
Csak úgy izgett-mozgott a golyóbis, de ettől függetlenül már éreztem a győzelem ízét a számban. Lelki szemeim előtt láttam, amint kialszik a kis piros lámpa a labda elején, ami jelzi, hogy sikeres volt a kapás. Viszont sajnos nem mindig történnek úgy a dolgok, ahogy mi szeretnénk.
A labda hatalmas durranással szétrobbant és a Machop ismét alakot öltve, ott hadonászott előttem. Bulbasaur eleinte meglepetten, aztán pedig harciasan pattant elém és már támadta is meg volna újra, de ekkor észrevettem valamit…
- Várj Bulbasaur! - állítottam le a pokémonom, aki már készítette a pengeleveleit. - Azt hiszem, hogy ez még alszik… Alva jár? - néztem rá csodálkozva.
És valóban! A Machop csukott szemmel, hangosan hortyogva, még egy buborék is fújódott az orrából kilógva, hol összemenve, hol megnőve. Kezeivel úgy csapkodott, mint ha harcolna, de már nem jelentett senkire sem veszélyt.
- Ez aztán az elszántság. Még álmában is küzd. - mosolyodtam el a pokémonon, majd egy újabb labdát vettem elő az övemről.
Bulbasaur közelebb somfordált közben a pokémonhoz, hogy közelebbről is megnézze magának. Viccesnek találta és mosolyogva ugrabugrált körülötte, hogy a Machop fel ne bukjon benne. Mintha nem is egy csatatér közepén lenne, hanem egy hatalmas játszótéren. De elvégre egy gyereket mi más jellemezne, mint az ártatlan gyerekesség?
Labdámat megnagyítottam, majd ismét elhajítottam, ami megint átalakította Machop testét és magába szívta.
A földön pattogva ért földet és mocorgott most is, de ezúttal nem lehetett több mint tíz másodperc a mozgolódás, azután a pirosan jelző lámpa kialudt. Bulbasaur egyik indájával felemelte a talajról a labdát és a kezembe adta. Érzések kavarogtam benne, hirtelen azt sem tudtam, hogy örömömben felkiáltsak vagy gonoszan fölkacagjak, hogy „hahaha, Chimchar! Legyőztem és elkaptam egy katonádat!”. Belül tudtam, hogy ez helytelen lenne, mivel nem bosszúból vagy lelki terror miatt kaptam el, hanem hogy segítségemre legyen és élve hagyhassuk el ezt a helyet. Viszont tudtam, hogy egyelőre még nem használhatom, mivel az igazak álmát alussza. A labdát felcsatoltam az övemre Rhyhorn mellé és hirtelen belém csapott a felismerés, akár egy villámcsapás:
- De hisz Garr pont most harcol a bandavezérrel! - kaptam hirtelen a srác felé a fejem, Bulbasaur tátott szájú buksijával egyetembe és ezúttal (remélhetőleg) újabb támadó nélkül nézhettük a mindent eldöntő összecsapást.

[Pichu]

Válaszok helyett csak a Bulbasaur körbeugrált és piszkált, ezek szerint még nem nõtt fel. Kissé ezt meguntam, és fejemhez téve tûrtem a viselkedését. Kis ideig még unottan tûrtem a játékát, mikor is hirtelen támadásba lendült. Nem ellen, hanem egy másik Pokemon ellen, ám én nem sokáig nézhettem, hisz egy újabb Nidoran rontott nekem, mire én egyszerûen hátrébb léptem, mire ellenfelem egyszerûen tovább futott, pont egy téglákkal teli kupacba. Miután kimászott a kupacból kissé elszédülve rontott nekem újból, de én egyszerûen felugrottam levegõbe, mire õ ismét túlfutott egyenesen egy rohadt ételekbõl álló kupacba. Lassan, már kezdtem sajnálni, hogy milyen szerencsétlen, ám észrevettem, hogy elég fiatal ez a Nidoran, és gondolom elég tapasztalatlan még. Ezt a gondolatomat az is elõtámasztotta, hogy miután az élelmekbõl kimászott pár méregtüskét lõtt, ám mindegyik mellé ment, így hát közelebb mentem, és eléggé sajnálkozó arcot vettem fel.
- Pi Pichu pich pi pichu. Pi pi pichu pich, Pich pi pi pichu pi. (Látom kissé tapasztalatlan vagy. Mit szólnál, ha csatlakoznál hozzám? Én cserébe megpróbállak erõsíteni téged.) – kérdeztem.
Reméltem, hogy elfogadja ajánlatomat, mert nem nagyon vitt rá a lélek, hogy megtámadjam. Kis ideig gondolkozott, és már majdnem válaszolt is, ám mögötte megjelent egy Mankey és megpróbálta kiütni, ám elõbb ezt ordította:
- Mankey! (Áruló!)
Nem sokat gondolkoztam. Elrugaszkodtam, és félrelöktem a Nidorant, ám így engem talált telibe a Mankey támadása, amitõl jó messzire gurultam, és a földön maradtam. Persze nem dõltem ki, de eléggé fájt az ütést, mert pont a hátamat találta el. Mikor látta a kis Nidoran, hogy elárulták, vagyis, hogy árulónak tekintik nem váratott sokáig. A meglepõdött Mankeyt egy közel érkezõ Méregtüske csapással lebénította, és úgy látszik ennyi elég is volt, hogy jó ideig lebénítsa a majom Pokemont. Utána hozzám galoppolt. Én már sikeresen felálltam, és néztem a kis Pokeomnt, mire azt mondja boldogan:
- Nido Nidoran ni. (Rendben van barátom.)
Én erre megnyugodtam, ám észrevettem, hogy a Chimchar akcióba lépett Grovyle ellen. Nem akartam, hogy a Grovyle típusa miatt hátrányba legyen, így kicsit besegítettek neki.
- Piiiiiichu! – kiáltom, mire egy nagy erejû Villámcsapás repült a Chimchar felé, akit ezzel megzavartam a támadásával.
Nidoran, aki kicsit késve, de segített támadni, egy Méregtüskéjével megsértette Chichar jobb karját. A seb nem volt nagy, hisz csak alig ért hozzá a támadás, így viszont nem volt olyan hatásos ez a támadás. Ezek után odamentünk a Grovyle mindkét oldalára, és a Chimchart nézve azt mondtam a körbeállt Pokemonnak, hogy:
- Pi! Pichu pi, pichu pich pi pichu pi! (Segítünk! Nem hagyjuk, hogy egyedül harcolj!) – mondom ellentmondást nem tûrõ hangon.
Ezután várom mi történik.