A roncstelep hadserege

[Garrius]

A lángoló labda, belsejében Chimcharral megállíthatatlannak tûnt. Grovylenek viszont eleve eszében sem volt még csak hasonlóval sem próbálkozni. Miért kísérelné meg azt, hogy megállítsa mikor el is kerülheti? A leggyorsabb pokémonok elit táborához tartozott és ezzel õ maga is tisztában volt. Csak az ostobák értékelik mindennél többre a nyers erõt, egy okos és taktikus harcos viszont arra alapoz, amiben a legjobb, arra amiben könnyedén felülmúlhatja az ellenfelét. A hüllõ ennek megfelelõen készült az elugrásra.
Hiába. Egy, a semmibõl feltûnõ villámcsapás, követve néhány ügyesen kivitelezett méregtüskével, indokolatlanná tette a készenléti állapotot. Chimchar még idõben vette észre az elektromos sugarat és sikeresen el is tudta kerülni azáltal, hogy abbahagyta saját támadását. Így Pichu csapása elõtte ért földet, ám a kistermetû majom a tüskékkel szemben már nem tudott védekezni. Az egyik tûhegy felsértette a karját…
A tûz típus hangosan kezdett kiabálni, minden szavát Grovylenek szánva.
A hüllõ teljes mértékben egyetértett Chimchar szavaival, õ is borzasztóan mérges volt, amiért beleavatkoztak a küzdelmébe. A mellé kerülõ Pichut és Nidorant elemi dühvel a tekintetében fogadta. Bosszúsan sziszegett rájuk, újra elõhívva karpengéit. Legszívesebben le is sújtott volna a két betolakodóra, de képes volt türtõztetni magát. Ennek ellenére teljesen nyilvánvalóvá tette számukra, hogy nem tart igényt a segítségükre, sõt ha nem szeretnének komoly bajba kerülni, menjenek nagyon messze. Grovyle utolsó mondata pedig egyenesen ezt jelentette: „Ha még egyszer beleütitek az orrotokat az én dolgomba, teszek róla, hogy az legyen az utolsó kotnyeleskedésetek!”
Garrius szeme szintén szikrákat lövellt:
- Attila, vidd innen õket, nincs szükség rájuk. Egész este ezt a párbajt próbáltam kiharcolni, erre idejönnek és tönkreteszik! Mi van ha…
Chimchar haragja viszont mindkettejükén túltett. Ismét azt érezte, hogy sem emberben, sem pokémonban nem bízhat. Elfogadta a fiú kihívását egy tisztességes harcra és erre ezt kellett kapnia, orv és alattomos támadást. Visító hangja betöltötte az egész telepet, amire egy emberként mozdultak a katonái. Mindegyik támadásba lendült…
Nem tettek különbséget ember és pokémon közt, mindenkit célpontnak tekintettek. Grovyle még próbálta meggyõzni a tûzmajmot, hogy csak félreértés történt, de az meg sem hallgatta. Õrjöngött.
A hüllõ a szónoklata miatt nem vette észre, hogy egy lelkes kis Rattata épp õt vette célba. Garr viszont felismerte a veszélyt és sebeihez mérten rohanva közbelépett. Körülbelül fél méterre Grovyletõl elkapta a rágcsáló grabancát és egy szép mozdulattal behajította a tömegbe. Kó hálás tekintettel pillantott fel mesterére, és ha a fiú Chimcharra nézett volna, az õ szemében is õszinte csodálkozást tapasztal, amiért megmentette a barátját:
- Intézd el amilyen gyorsan csak tudod, mi addig tartjuk a frontot!
Felkapott egy vascsövet és megvetette a lábát. Várta ki lesz az elsõ, aki vele szeretne megmérkõzni.
A poémonja akcióba lendült. Egy Gyorstámadással az emberszabású elé röppent, hogy aztán minden erejét beleadva lekeverjen neki egy pofont. Mindez olyan sebesen történt, hogy a narancssárga kis jószág nem tudott védekezni. Hátrazuhant, majd még vadabbul rohamozott Grovyle ellen, ezúttal is tûz köntösben pörögve.
Kó újra felgyorsította a mozgását, de most nem támadás céljából. Menekülni kezdett, arra törekedve, hogy minél távolabb kerüljön a többiektõl és, hogy rátaláljon egy olyan terepre, ahol a legesélyesebb lehet Chimchar ellen, aki borzasztóan mérgesen követte, bele sem gondolva, hogy talán csapdába sétál.
Garrius sajnos nem látta ahogy a barátja pokémont fogott, így fogalma sem volt róla, hogy valamelyest nõtt a „fegyvertáruk”. Mégis Attilához próbált közelebb húzódni mert úgy gondolta minél kisebb távolságra vannak, annál könnyebb kivédekezniük a szükséges idõt. Arról már nem is beszélve, hogy neki van pokémonja, míg nála csak egy tojás és egy sérült Raticate volt:
- Grovyle elcsalta Chimchart, de amíg nem gyõzi le, ezek támadni fognak minket, ahogy a vezérük parancsolta – mondta Attilának, magasabbra emelve a vasrudat. – Sajnos a futás nem opció, túlságosan fájnak a lábaim…

[Attila]

Pichu csodás módon maga mellé állítja a Nidorant, ezután egyszer csak egy villámcsapás támadással "segít" be Garriusnak és Treczillának.
A pokémon és a tréner szeme egyszerre villan fel, nemtetszésüket jelezve, ahogy Chimchar is mérgesen visong.
- Héj kicsi! - kiáltottam oda Pichunak. - Jobb lesz ha eljössz onnan, ha nem akarsz komoly sebeket szerezni.
Viszont a hirtelen meginduló pokémon áradat, amit Chimchar küldött ránk mérgében, lehet elmosták az utolsó szavaimat. A tömeg akkora volt, hogy elvesztettem a sárga egér pokémon és a Nidorant a szemem elől. Kapkodtam összevissza Bulbával egyetemben a fejünket, de csak kavarodást láttunk mindenütt.
Egyszer csak egy Raticate toppant elénk, agyarait villogtatva. Bulbasaur egy percet sem habozott, pengelevelekkel kínálta meg a rágcsáló pokémon fogazatát, ami elég fájdalmasan érintette a zsebszörnyet és visítva elrohant.
- Ügyes voltál Bulba, a baj már csak az, hogy még többen jönnek... - tekintettem magam elé, de ekkor Garr tűnt fel mellettem, egy vasrúddal a kezében.
Elmondta, hogy...
- Grovyle? Ezek szerint így hívják a pokémonod? - vágtam közbe a srácnak az értelmetlen kérdéssel, mivel más pokémonja nem volt. Garrius viszont zavartalanul folytatta.
Szóval elmondta, hogy Grovyle elcsalta Chimchart és amíg nem győzi le, addig art a csata.
- Hát akkor bizakodom benne, hogy le fogja győzni, mert Bulbasaur is kezd kifáradni... - néztem a lihegő pokémonomra.
- Machop valószínűleg még mindig aludt, szóval őt nem hívhattam. Rhyhorn meg félne ettől az egésztől... Viszont Bulbasaurt sem hajszolhatom túl... Vajon most mi tévő legyek? - fancsalodtam el.
Időközben Bulbasaur már túl volt egy Pidgey-n és egy Rattatán, de hiába ütött ki egyet, kettő lépett a helyébe.

Végül eljött Bulba ideje is, és holtfáradtan, erőtlenül rogyott a földre.
- Bulbasaur! - kiáltottam fel és rohantam oda hozzá. - Rendben vagy pajti? - néztem rá aggódva.
Bulbasaur halványan elmosolyodott, majd elvesztette az eszméletét.
Szomorúan vettem föl a kezembe, majd hirtelen haragra gerjedve rúgtam félre egy Ekans-t, aki hatalmas puffanással ért odébb földet.
- Hát remélem siet Grovyle, mert már nem húzzuk sokáig... - léptem vissza Garrius mellé, az egyre jobban szűkülő körbe.

[Pichu]

Úgy látszik, se az nem örült a segítségünknek, akit védeni akartunk, se az, akit legyõzni szándékoztunk. Ez még nem is lett volna gond, de a Chimchar bevetette egész seregét, vagyis lehet, hogy kicsit kihúztuk nála a gyufát. A nagy felfordulás közepette sorra kerülgettem a támadásokat, és hálát adtam az égnek, hogy ilyen apró termetem van. Egész nyugodt voltam, ám mikor egy Monkey támadását kikerülve hátrébb ugrottam, hirtelen néhány Méregtüske támadás repült felém. Majdnem eltalált, ám sikerült még éppen hogy felugornom, és voálá. Egy szép szaltó után leérkeztem, és szembefordultam ellenfelemmel, ám nem hittem a szememnek. Az elõbb társnak hitt Nidoran, most velem szembe nevetve szemezett velem.
- Nidoran ni, nid nido nidoran? Ni ni ni! (Tényleg azt hitted, hogy melléd álltam? Há há há!) – és hangosan felnevetett.
- Piiiii! – mérgelõdtem.
Dühöm most már nem volt ismert határokat. Alig tudtam nyugton maradni idegességemtõl, és ezt egy hatalmas Villámcsapással engedtem ki, ami éppen egy Pidgey-ót talált el, aki éppen felettem repült el. A nagy feszültségtõl rögtön elvesztette az eszméletét, és lezuhant a földre, ám nem törõdtem ezzel. A Villámcsapás után a leggyorsabb tempómmal futottam Nidoran felé, és egy nagy erejû Öklelés bevivése után rengetegszer támadtam Farok csóválással, ami folyamatosan tette tönkre a védelmét. Egy jó tucat Farok csóválás után felugorva beleeresztek az árulóba egy-két Villámcsapást, ami a védelem hiánya miatt ki is ütötte a szemtelen Nidorant. Miután leérkeztem a ingerülettõl remegve magasodtam fel (egy kicsit9 elájult ellenfelem felé. A nagy idegesség szûnésével egy másik érzés jelent meg. Rosszul lét és zsibbadtság. A zsibbadás a farok részemtõl jött, és mikor megfordultam egy kisméretû Méregtüskét pillantottam meg. Erre viszont nem számítottam, ám nem törõdtem vele, mivel mikor felpillantottam észrevettem a két embert, és az egyik kezében a fekvõ eszméletlen Bulbasaurt, illetve a Bulbasaur-t tartó ember felé száguldó Beedreilt. Nem sokat gondolkoztam, csak cselekedtem. Nem tudom miért, de éreztem, hogy segítenem kell annak a Pokénak, illetve mesterének, meg persze a másik embernek is. A Beedreil már majdnem elérte a fiút, amikor is az egyik szárnyába sikeresen bevittem egy Villámcsapás támadást. Gyorsan felmásztam ruháján pontosan a feje búbjára, ahol is elkezdtem lõni a kis csoport felé haqladó Pokeomonokat. Minden Villámcsapásba nagyon nagy erõt fektettem, így természetes volt, hogy az 5. támadás után, már alig-alig bírtam állni a lábamon, és ezt a méreg is tetõzte. Mivel elég sok célpont volt, nem ment mellé egyetlen támadásom sem. Eltaláltam egy Ekanst, egy Pidgeotot, egy Nidorant és két Mankeyt, ám ebbõl csak a kígyó, illetve a két majom Pokemon ájult el. A következõ támadásom is sikerrel járt, ám ekkor egy váratlan dolog történt. Lábam megremegett, és fejem megfájdult, és mindemellett még szédülni is kezdtem, és mivel alapból eléggé kifáradtam, így egy Pidgeotto gyenge széltámadása miatt is lehuppantam a földre, ahol is kiterültem, ám még eszméletemnél voltam. Nem akartam se a tranireket, se a Pokeomnt támogatás nélkül hagyni, ám ez az érzés furcsa volt bennem, és nem tudtam mi okból, de szívem azt parancsolta, hogy minden erõmmel száljak szembe a rájuk lesõkkel, még ha netán belepusztulnák is. Így nem csoda, hogy remegõ lábakkal, de acél idegzettel álltam fel, és néhány nagyon gyenge, de határozott Villámcsapást engedtem szabadjára. Sajnálatomra egy Diglette tört fel alólam, és pont a gyomromat fejelte le, ezt még tetézte, hogy nagy lendülettel jött belém. Ezek elemelkedtem a földtõl, és pont egy Pidgey széltámadásába, ami még feljebb repített, ám becsapódásom helyét csak kicsivel változtatta meg nem változtatta, így mikor zuhanni kezdtem pontosan az egyik tranier felé száguldottam, ám nem sok mindent láttam, mert szemeim elõtt a világ elmosódott, és múltamra visszaemlékezve zuhantam a föld felé. Mintha lassítva zuhantam volna, és miközben száguldottam lefele úgy múlt el utolsó emlékkép csukott szemem elõtt, és tudva tudtam, ha csak nem állítanak meg, könnyen itt lelhetem utolsó perceimet, de elõbb elbúcsúsztam a világtól egy halk köszönéssel. E búcsúszóval vártam, hogy mit hoz nekem a hideg és kegyetlen sors.

[Garrius]

Grovyle, nyomában a pofontól felbõszült Chimcharral, eltûnt a fiú szemei elõl. Egy ideig még követni lehetett a tûzlabda erõs fényét, végül mégis elvesztette a két pokémont. Ennek több oka is lehet, talán a majom felhagyott a támadásával, esetleg túl messze kerültek tõle, de az sem kizárt, hogy a dühös zsebszörnyek elleni védekezés foglalta le túlságosan Garrt. Kétségtelen, hogy nagyon kellett összpontosítania, mert egy-egy kis bestia tényleg komolyan gondolta, hogy átharapja a torkát.
Ez a magatartás leginkább a Rattatakra és a Raticatekre volt jellemzõ, akik már eleve nyak magasságban ugortak. A másik alattomos ellenségtípus az a néhány Mankey volt, aki a sereghez tartozott. Nagyon ügyesen dolgoztak össze a rágcsálókkal, így míg azok elérték, hogy a tréner ellenük magasan tartsa a vasrudat, a disznómajmok igen erõs csapást vihettek be a teste ellen. Egy kemény májas el is találta Garriust, amitõl fél-térdre rogyott és vad köhögési roham kerítette hatalmába. Ebben a pillanatban végtelen volt, de a torkából kiszakadó küszködés hangja megrémítette a pokémonokat, így azok egy ideig nem merték újra megtámadni.
A roham egyre erõsebbé vált, érezte, hogy az arca verejtékbe borul. A vörösség hirtelen ütött ki a koponyája minden bõrrel fedett részén, és végtagjain zsibbadás lett úrrá. Ezernyi láthatatlan tû szúrta a tenyerét. Tudta mi fog történni… a következõ pillanatban pedig már tényleg maga elõtt látta az aznapi ebédje félig megemésztett maradékát.
Zihálva egyenesedett fel, tekintetébõl a megviseltség és harag riasztó egyvelege sugárzott. Az ujjai sokkal erõsebben fonódtak a vascsõre, mint eddig, az intenzívebb erõ a komolyabb elhatározottságból fakadt. Mintha õ is egy vérbeli harcos lenne, úgy vetette magát a meglepõdött Mankey felé. Az megpróbálta kivédeni a csapást az öklével, ám a vas erõsebbnek bizonyult a bõrnél és a csontoknál. Émelyítõ reccsenés hallatszott, a pokémon rögtönzött fedezéke pedig törötten hullott az oldala mellé. Ennek megfelelõen a következõ ütést már nem tudta hárítani. Vas találkozott koponyacsonttal, a disznómajom pedig ájultam rogyott össze.
Garrius torkából ösztönös harci kiáltás tört elõ. A feszültség és a harag így távozott belõle, és bár neki nem volt semmiféle különleges hatalma, mint a szörnyecskék többségének, azok mégis hátrálni kezdtek tõle. A fiú fújtatva futott be közéjük és azok a tétovázók riadalmával kerültek ki az útjából.
A pillanatnyi fölény ellenére tisztában volt vele, hogy ez az állapot csak átmeneti. A sereg nemsokára elég bátorságot gyûjt, hogy legyûrje a jelenlegi döbbentét, és akkor újabb támadásra kell számítania.
~ Grovyle, kérlek siess!
Kihasználva a lehetõséget, Garrius a farzsebében kezdett turkálni, hogy elõvarázsoljon belõle egy csomag rágót. Miközben egyik kezével továbbra is hadonászott, a másikkal kiügyeskedett egy pasztillát és a szájába helyezte. Az erõsen mentolos íz felüdülés volt az elõbbi események után. A csomag további tartalmát a pokémonok közé dobta, amely elõször szétrebbentette a csapatot, majd magához vonzotta, hogy szagmintát vehessenek az ismeretlen dologról.
Közben Garrius visszahátrált Attila mellé, akinek karjaiban találta ájult pokémonját:
- Hidd el haver, hogy én is! – A sereg lassacskán visszanyerte a bátorságát és újra kört alakítottak ki, amely egyre csak szûkült és szûkült. – Jól van a kicsi? – Fejével Bulbasaur felé bökött, akin komoly sérüléseket nem látott, de azért még nem szabad félvállról venni egy eszméletvesztést.
Pichu zuhant! A fiúk viszont túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy észrevegyék. A kis test így már csak a szerencsében bízhatott, ami nem hagyta cserben. A kiütött Mankey puha bundájára esett, így nem szenvedett végzetes sérüléseket…
- Chaaaaaaaaar! – A kiáltás belehasított az éjszakába.
Garrius tekintetét azonnal a hang forrásának irányába fordította. A legközelebbi hajó tetején pillantotta meg a ziháló Chimchart és vele szemben, körülbelül három méter távolságba a dühösen sziszegõ Grovylet. A sötét eltakarta a pontos képet, de nagyon úgy festett, hogy a tûzmajom van sokkal rosszabb állapotban.
A hüllõ karjain újra megjelentek a pengék. Gyorstámadással odasiklott az ellenfeléhez és két hajszálpontos nyeséssel kínálta meg. Chimchar a levegõbe emelkedett, majd zuhanni kezdett a föld felé. Legalább hát-nyolc méteres magasságból esett, ami akár végzetes is lehetett volna számára, ha Grovyle nem lép közbe. Kó utána vetette magát és ragadozó madár módjára csõrszerû szájával kapta el az aprócska majom grabancát. Közel ért földet a harcoló felekhez, a bemutatójával teljesen leállítva a pokémonokat.
A tûzmajom még eszméleténél volt, de támadni már nem bírt. A fû típus még megrázta párszor, mint erõs komondor az elkapott patkányt, majd Garr lába elé dobta, ahol már elvesztette az eszméletét.
A tréner lecsatolt egy tároló labdát, amit könnyed mozdulattal ejtett a pokémonra. A szerkezet mindössze néhányszor mozdult meg mielõtt kialudt volna a vörös fényben izzó lámpa. Jellegzetes hangot hallatott és utána megállt.
Garrius felvette a földrõl, hogy szótlanul a helyére tehesse:
- Most pedig menjetek, a vezéreteket elkaptam – kezdte -, éljetek úgy, ahogy az érkezése elõtt tettétek!
Egy ideig még fenntartották a kört, de szépen lassan kezdtek elszállingózni. Kezdetben csak egyesével, majd tömegesen. A sérülteket fajtársaik segítették, míg végül csak a fiúk és pokémonjaik maradtak a helyszínen. Garrius Grovylehöz sietett, akinek jobboldala teljesen kormos volt és több kisebb sérülést is elszenvedett, ugyanakkor a fáradtságon kívül semmi komolyabb baja nem volt. Megsimogatta a fejét és egy néma „köszönömöt” suttogott neki.
- Térj vissza barátom, én sem csinálhattam volna jobban! – A pokémon hálás mosollyal engedelmeskedett és tûnt el a labdájában.
Végre eljött a pillanat, amikor Garr nyugodtan huppanhatott hátra a fenekére. Az éjszaka stresszét egyetlen nagy sóhajjal ürítette ki a lelkébõl. Attilára nézett és nevetni kezdett:
- Nem unatkoztunk!

*

Hosszú órák teltek el a roncstelepi csata óta. Garrius lezuhanyozott, átöltözött és valami harapnivalót is kapott Joy nõvértõl. A center várótermében ücsörgött, Attilával az oldalán:
- Remélem egyiküknek sem lett semmi súlyosabb baja, elég régóta elvitték már a labdáinkat.
Alig mondta ki ezt a néhány szót, máris megjelent a nõvér, egy különös tálcán hozva mindkettejük tárolóit:
- Mindegyikük jó formában van – mondta bársonyos hangján. – Igaz azt javasolnám, hogy Bulbasaur és Chimchar pihenjen még néhány napot a következõ csata elõtt. Bulbasaur fiatal még, nem tesz jót neki, ha ennyire lemeríti a tartalékait, Chimchar pedig jó nagy verést kapott, de a többieknek kutyabajuk. Grovyle, Machop és Rhyhorn is bármikor bevethetõek! – Eddig minden szava kedvességet és jókedvet sugárzott, ám hirtelen kicsit elkomorodott az arca. – Raticate helyzete viszont teljesen már. Több csontja is eltört és az sem biztos, hogy valaha rendesen tud majd járni. Megmûtöttük de ide specialista kell. Mondtad, hogy csak véletlenül fogtad és elszeretnéd engedni, így bátorkodom felajánlani, hogy elküldöm az unokatestvérem klinikájára, ahol megfelelõ ellátásban részesülhet. Megfelel ez így neked?
- Igen! – Közben már minden labdáját a helyére illesztette. – Azért fogtam, hogy ne pusztuljon el a hajó alá szorulva és kifejezetten örülnék, ha rendbe tudnák hozni mielõtt újra visszatérhet a természetbe. Arra azonban megkérném, hogy ha már olyan állapotba kerül, értesítsen. Szeretnék én megfelelõ helyet keresni neki, nem akarom, hogy a roncstelepre kerüljön vissza.
- Ez csak természetes.
A hajnal elsõ fényénél indultak tovább.

//Srácok, köszi a kalandot! ;D//