Comin' to the rescue

[Betty]

Már vagy húsz perce csak a Pidgey után loholok, de valahogy nem lesz közelebb az úticél...ilyen messzire csatangoltam volna? Eközben övemben nagyon mocorog az egyetlen teli pokélabdám, így hát lelassítok, és előveszem:
- Lizi, gyere elő! És futás! - Charmanderem nem nagyon érti a dolgot, de szó mi szó, a futással nincsen semmi gondja, ezért elkezd ő is rohanni, utolér, majd kérdően néz rám.
- Fi...gyelj...kap...tam...huh...egy le..velet... - megállok - amiben... - kifújom a levegőt - Anya írt, hogy haza kell mennünk, amilyen gyorsan csak lehet. Ööö...hogy is mondjam el neked...nos, van egy pokémon, akit elraboltak tőlem, még régen. És elvileg megtalálták...vagyis nem őt, hanem a bűnözők búvóhelyét. És minden arra vall, hogy kellek Jenny rendőrnek, hogy miért, azt nem tudom...röviden ennyi. - Rámosolygok, és megsimogatom. - Na, induljunk tovább.

...

Kopogtatásomra gyors léptek zaja hallatszik, majd kitárul a faajtó, és Anya áll előttem, arcáról gondterheltséget olvasok le, de nem szólok. Helyette bemutatom neki első pokémonomat, akit igazán magaménak tudhatok:
- Anyu, ő itt Lizi. Lizi, ő pedig az Anyukám. - Anya végre elmosolyodik, lehajol, és ölébe veszi a kis Charmandert, aki elégedetten morog, és megnyalja Anyut. De a családi idill nem tarthat sokáig, a konyhából előlép Jenny őrmester.
- Ön az a lány, akitől elvették a tojást két éve?
- Jó napot. - köszönök, kissé túlságosan is célzó hangsúllyal. - Én vagyok, a nevem Betty Dovers. Miben segíthetünk?
- Öhm...szia... szeretnék feltenni neked pár kérdést. Szerintem üljünk le.

Két perc múlva már a kanapén ücsörögtünk, kezünkben egy pohár üdítővel. Lizi a lábamnál ette a tűz típusú pokémonoknak készült eledelt.
Jenny rendőr köhintett egyet, majd belekezdett a "vallatásba":
- Szóval, legfrissebb információink szerint egy kutatócsoport a nevelőközpont vezetőjére bízott egy tojást, amit bűnözők akartak megszerezni. A nevelők feladata csupán a tojás kikeltése volt. A vezető és felesége semmilyen információval nem szolgált arról, hogy a tudósok mi célból hozták létre a tojást. A kutatók is megtagadták a vallomást. Ön tud valamit mondani ezügyben? Netán mondtak valamit, vagy hallott valamit, ami a segítségünkre lehet?
- Nem mondtak semmit, és nem is hallottam semmit, sajnálom.
- Rendben. A tojás ellopásának estéjén ön is ott volt a nevelőközpontban. Miért?
- Mert érdekeltek a pokémonok, és szerettem nézegetni a bébi pokémonok gondozását, etetését. Felírtam a különböző recepteket is.
- Ezek szerint ön már nem először járt a nevelőközpontban.
- Tényleg nem, majdnem minden héten ellátogattam oda.
- Értem. Előző látogatásai folyamán ön látta azt a bizonyos tojást, vagy hallott az ottlétéről?
- Nem, teljesen eltitkolták előlem a tojás jelenlétét.
- Mégis önnek adták oda azon az estén.
- Valóban, de ez végszükség volt. A néni maga mondta, mikor a kezembe nyomta.
- Miért pont maga?
Ez a kérdés kicsit meglepett. Jenny hangjában mintha egy kis féltékenység bujkált volna, bár lehet, hogy csak odaképzeltem.
- Mert én voltam ott. És mert gyorsan tudtam szaladni, legalábbis gyorsabban, mint a néni.
- Kérem mondja el, pontosan, hogy mi történt, amíg az ön kezében volt a tojás.

Na ezen már tényleg kiakadtam. Nem elég, hogy erről álmodok, még beszélnem is kell róla? Ráadásul egyáltalán nem tetszett az a hangsúly, amivel hozzám beszélt. Sőt mi több, még magázott is. Persze, ez egy hivatalos beszélgetés, jegyzetfüzettel meg minden, dehát nem vagyok én olyan állapotban, hogy itt faggassanak, mint holmi elítéltet!
Anya látta rajtam, hogy közbe kéne szólnia, de nem volt ideje rá: felálltam, de olyan hevesen, hogy a narancslé fele kiömlött a padlóra. Jenny felhúzta a szemöldökét, de ez csak olaj volt a tűzre.
- Mi történt, elveszett a jegyzetfüzet? Úgy emlékszem, hogy két éve már végigjátszottuk ezt a kis kérdéssorozatot, nem? Minek kérdezget, már elmondtam mindent, amit tudok. Már nagyon régen elmondtam... - sarkon fordultam, még mielőtt válaszolhatott volna, felrohantam a szobámba, és becsaptam magam mögött az ajtót. Hát ezért kellett engem ideráncigálni? Pedig éppen pokémont indultunk fogni...
Ekkor halk kapirgálást hallottam az ajtó túloldalán. Először azt gondoltam, hogy Anya vagy Jenny az, de szívem hamarosan melegséggel telt meg: Lizi volt, azért jött, hogy megvigasztaljon. Gyorsan beengedtem, és karjaimba vettem.
- Hát, Lizi, ez sem úgy ment, ahogy terveztem...

[Betty]

Úgy látszik elaludhattam, mert már sötétedett, mikor Anya benyitott.
- Nagyon hülyén viselkedtem, ugye? - kérdeztem tőle.
- Nem, egyáltalán nem. Jenny megértette, ahogy én is. Figyelj, lehet, hogy nem fog neked tetszeni, de holnap újra eljön. Kérlek, ezúttal fejezzétek be a beszélgetést, de lehetőleg ne így. Tudod, minden elvesztegetett nap távolabb sodor téged Tőle. Ezt te sem akarhatod.
- Nem, tényleg nem...

- Jó reggelt, Betty. Hát, újra itten vagyunk... - ült le velem szemben Jenny.
- Jó reggelt...igen...itt vagyunk...
Öhm, ez a beszélgetés sem kezdődik valami jól. De legalább köszönt, és elsőre, ez már haladás.
- Akkor ott folytatjuk, ahol abbahagytuk? - kérdeztem.
- Nem, hiszen nem veszett el az a bizonyos jegyzetfüzet. - mosolygott rám. Egy kicsit elszégyelltem magam.
- Akkor honnan? - tettem fel a következő kérdést.
- Tulajdonképpen ki is kérdez kitől? - még mindig mosolygott. Kezdett kínossá válni a helyzet. Most vagy jópofizni akar, vagy még jobban felhúzni. De úgy tűnik, talán az első a megoldás, csak baromi rosszul csinálja. Mindenesetre adtam neki egy lehetőséget, hogy kideríthessem:
- Megtalálták a pokémont? - Hoppá, megint egy kérdés. De visszaszívni már nem lehet, most ugrik a Mankey a vízbe!
- Igen...vagyishogy még nem...a lényeg az, hogy rátaláltunk a tolvajok búvóhelyére, itt Tamarillo szigetén.
- Ez az! Tudtam, hogy még itt vannak a gazfickók! - kiáltottam fel.
- Honnan tudtad? - érdeklődött Jenny. ( Figyeljetek, már tegez is! )
- Nemrég találkoztam az egyikkel és társaival, az erdőben, éppen erős pokémonokat akartak fogni, de a tervük kudarcba fulladt, és elmenekültek.
- Láttad, milyen pokémonokat használtak?
- Csupán Flareonokat. De az erdő felgyújtásához ők is elegendőek voltak.
- Köszönöm az információkat. Igazából nem a vallatás miatt jöttem, csak tudni akartam, hogy mindenre úgy emlékszel-e most, mint két éve.
- Ezzel azt akarja mondani, hogy akkor nem hitt nekem?
- Egy kisgyereknél sosem lehet tudni, hogy mikor mond igazat, és hogy mennyire színezi ki a történteket. De tegnap elbeszélgettem Anyukáddal, és meggyőződtem róla, hogy minden igaz, amit mondtál. Éppen ezért jöttem el ma is, mert jogod van tudni a következőket: ma délután rajtaütésszerű támadást fogunk végrehajtani, és a tervek szerint el fogjuk fogni a tolvajokat. Ha mindez megvolt, odahívunk téged, és meg kell mondanod, hogy melyikük lopta el tőled a tojást.
- Én is veletek szeretnék menni. Már van saját pokémonom! - mutattam Lizire.
- Nem lehet, túl veszélyes. Sajnálom. - mondta Jenny őrmester. Az ajtón kilépve még elköszönt, biztosítva engem arról, hogy hamarosan tudatni fog mindenről, majd felült a motorjára, és elhajtott.

Utána fogunk menni. Ha akarja, ha nem.

[Betty]

"Coming to the rescue
Get there in a hurry
(Rescue)
Baby, don't you worry
(Rescue)
This adventure's heating up
I'll rescue you and if I do you gotta rescue me..."

A dal végigkísért az úton, amin haladtam célom felé, hogy végre valahára megszabadítsak egy barátot a fájdalomtól, amit fölöslegesen szenvedett el. Gonosz emberek miatt, akik kihasználták. Csak el ne késsek! Igyekeztem lerázni magamról a szívembe markoló fájdalom jeleit, kevés sikerrel.
Ekkor értem oda a pokémoncenter bejáratához. Gyorsan kellett döntenem, bemenjek-e, vagy sem, mert bár Lizi kipihente magát otthon, azért jó lenne megtudni Joy nővértől, hogy mi a helyzet. Angyali mosollyal arcomon odasétáltam a pulthoz, majd ártatlanságtól csengő hangon megkérdeztem az éppen a gép előtt ülő nővért, hogy látta-e ma már Jenny rendőrt a közelben. Persze, ő mit sem sejtő módon válaszolt:
- Igen, pár perce mentek el. Talán van valami gond?
Bingó! Van úgy, hogy az ember többet köszönhet az álmainak, mint hinné. Nem mintha nem ez lett volna az egyetlen esélyem, hogy megtaláljam őket...uhh, most látom csak, hogy Joy nővér feltett egy kérdést, és választ vár rá. De így még jobb. Most megtudhatom azt is, hogy gyalog mentek-e el innen, vagy motorral.
- Ó semmi különös, csak a barátom, Lizi, még sohasem látott motort, tudja, és azt hittem elkaphatom Jennyt, még mielőtt továbbállnak.
- Ez nem probléma. A motorok a pokémoncenter lenti parkolójában vannak. Nyugodtan menjetek csak le.
El sem hiszem. Micsoda időzítés! Eltalálni a "délután" fogalom pontos idejét, és ráadásul jó helyen lenni ebben az időpontban! Hiába, a sors is azt akarja, hogy részt vegyek az akcióban.
Hmmm...lehet a túlzott magabiztosság botor dolog, és amúgy sem jellemző rám...legalábbis eddig nem volt jellemző...de Lizi annyi erőt ad, most is mellettem lépdel, és látszik rajta, mennyire elszánt. Azt sugallja nekem: igen, menni fog!

Befordultam a sarkon, és, amint azt az álmomban láttam, megkerestem a Voltorbos kilincset. A jelkopogásra is emlékeztem, szerencsére. De ujjaim alig értek el a kapuig, valami motoszkálást hallottam az utca végén. Egy pillanatra megdermedtem, de azután mégiscsak odafordultam a zaj forrása felé: egy közepes méretű fiú Nidoran nézett velem farkasszemet. Agyamban rögtön elkezdett motoszkálni az a cseppet sem kellemes érzés, hogy végtére is, csak egyetlen pokémonom van, és a tolvajok akár tíznél is többen lehetnek. Ha mindenkinél legalább egy poksi van, az is rettentő nagy túlerő. Sőt, még az egy az egy elleni harc sem nagy előny, gondoljunk csak a Flareonokra. Mindent összevetve, kell egy új társ.
Miközben ezen gondolkodtam, leendő ellenfelem elunhatta a dolgot, mert mire odanéztem, már csak a hátát mutatta, ahogyan távolodott. Kiabálni itt nem mertem, ezért halkan szóltam Lizinek, hogy érje utol, és álljon elé. Ez meg is történt, amire a Nidoran mély morgással válaszolt, és lábával kapart egyet a betonon, mintha csak egy harcra éhes Tauros volna. Helyes, akkor hát induljon az első menet!

Nidoran rögtön egy erős tekecsapással kezdett, amit azonban Lizi könnyedén kikerült.
- Lássuk, milyen tüzet tudsz fújni! Lángszóró! - utasítottam pokémonom, aki elsőre hibátlanul végrehajtotta a mozdulatot. Büszke voltam Lizire, aki ezek szerint már teljesen megtanulta a támadást. A megpörkölődött rózsaszín fenevad azonban méregfoggal folytatta. Charmanderem alig tudta védeni a csapást. Felszisszentem, mert rájöttem, ha ez a pokémon megmérgezi Lizit, úgy tuti be kell vinnem őt a kórházba, ami elég nagy időveszteség. Nincs mit tenni, a közelharc ezután szóba sem jön, távolról kell támadni.
- Lizi, lángszóró, mégegyszer! - úgy látszik a Nidoran is felmérte a helyzetet, és belerohanva a lángokba, eltalálta pokémonom a méregfoggal.
Már csak ez hiányzott! Lizi ugyan tudta folytatni a harcot, de láthatóan megmérgeződött. Miért pont egy méreg típusú pokémonnal kellett találkoznunk! És egyáltalán, egy fiú poksi hogyhogy rózsaszín, és a lány párja meg kék? Néha fura dolgokat művel a természet...
Töprengésemből egy újabb lángszóró hangja ébresztett fel, Lizi utasítás nélkül támadott, nem is csodálom, hiszen ellenfele még harcolt, a trénere meg álmodozott. Viszont a Nidoran a harmadik támadás után már nem kelt fel, csak pirosas szemével engem fürkészett. Elővettem hát egy üres pokélabdát, és rádobtam. A labda mocorgott még egyet-kettőt, de ezután végleg nyugton maradt.
- Lizi, sikerült! Megvan életem első saját magam által fogott pokémonja! - ujjongtam. Azután eszembe jutott, hogy Lizi meg van mérgezve, Nidoran pedig, akit mától csak simán Donnak nevezek majd (így rövidebb), elég ramaty állapotban piheg a pokélabdában. Sóhajtottam egyet, majd visszafutottam a pokémoncenterig, ahol Joy nővér meggyógyította pokémonjaimat. Igaz, mindez majd egy órát vett igénybe...de végtére is, van egy új barátom!

A Voltorbos kilincs nem lett barátságosabb, mióta itt jártam. Sőt, mintha még komorabbá vált volna. Óvatosan odatettem a fülem az ajtóhoz, és hallgatóztam. Csend. Ez furcsa. Előhívtam Lizit és Dont a labdájukból, majd bekopogtam:
Egy fekete cuccba öltözött alak nyitott ajtót, nem számított támadásra, így elég nagy megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy egy éles rózsaszín szarv ledönti a lábáról, majd testén karmok szaladnak végig, és végezetül, elsötétedik a környezet körülötte.
- Ez simán ment, indulás tovább. - suttogtam, de egy hang válaszolt a sötétből:
- Nem mentek sehova, amíg én itt vagyok! - a fickó közelebb lépett, és egyszerre eldobta három pokélabdáját, amiből két Zubat és egy Beedrill került elő.
- Hé, ez így szabálytalan! - kiáltottam. - Három a kettő ellen nem ér!
- Kislány, ha szabályosan akartál volna játszani, nem ide jöttél volna! - kacagott a gonosztevő. Sebtiben a mögöttem lévő tárva nyílt ajtóra pillantottam. Hol lehet Jenny rendőr? Visszavonulni már túl késő... jó lenne, ha valaki jönne segíteni... nem tudom biztosan, hogy pokémonjaim elég erősek-e egy ilyesfajta küzdelemhez...de meg kell próbálnom...most, vagy soha!
- Lizi, lángszóró, Don, méregfog!

[David Farewell]

Már jó pár napja nem mozdultam ki otthonról, ugyanis minden undort és ellenszenvet levetkőzve végre nekiláttam a lakás kitakarításának. Pokémonjaim kissé türelmetlenek, hiszen nincsenek hozzászokva a bezártsághoz. Látszik, hogy nekik sincs ínyükre ez a környezet, de megpróbálom megértetni velük, hogy azért van erre szükség, hogy egy kicsit jobbá tegyük a lakóhelyünket. Ahogy rájuk nézek, lerí róluk, hogy a hátuk közepére se kívánják ezt a helyet.
- Legyen - sóhajtok fel. - Rám is rám fér egy kis kiruccanás.
Lemegyek a tömbből, és a város szebb napokat is megélt sikátorai felé fordulok, hátha találok egy ellenfelet egy vad pokémon vagy egy tréner személyében. Akár egy illegális harc is belefér. Pokémonjaim a előttem-mellettem-mögöttem ténferegnek. Furcsa látványt nyújthatunk így egy külső szemlélő számára. De régen volt már, hogy elhatároztam, Chibit nem a labdájában tartom. Azóta kis csapatom szépen gyarapodott, és tétova próbálkozások után lemondtam arról, hogy egyiküket is a labdájában tartsam. Végülis, ha jobban belegondolok, nekem is jobb így, legalább én sem érzem olyan egyedül magam. Közben elértem úticélomhoz, de a környék elég kihaltnak tűnik. Még sose voltam illegális harcklubban, így azt sem tudom merre van, és nincs itt senki, akitől megkérdezhetném. Találomra elindulok az egyik kisebb utcán, ahol kiabálásra leszek figyelmes. Megszaporázom lépteimet, és hamar a zaj forrásához érek. Egy házból jönnek a hangok. Az ajtót nyitva felejtették. Óvatosan közelebb lopózok, és meglapulok a fal mellett. Innen pontosan láthatom, ahogy egy fiatal lány két pokémonja három másikkal néz szembe. Az ellenfele megjegyzést tesz rá, hogy nem zavarja a pokémonok számából fakadó előny. A hang gazdáját nem látom, mert elég sötét van a szobában. Itt az ideje akcióba lépni. Előlépek a rejtekhelyemről.
- Ha három a kettő ellen fair, akkor öt a három ellen miért ne lenne az? - kérdezem fennhangon. - Támadjatok! - küldöm előre a mögöttem lapuló triót.

[Betty]

A legjobbkor érkezett a segítség, egy ismeretlen fiú képében, aki, úgy tűnik, az én oldalamon harcol. Őszintén örültem a jelenlétének, így már könnyebb lesz győzni. A sötét alak persze ekkor már sokkal vékonyabb hangon szólt hozzánk:
- Ti akartátok! Zubatek, Beedrill, vészjelzés!
Most ez vagy egy új támadási forma, vagy marha nagy gáz van. Vagyis lesz. És tényleg, ellenfelünk társai mindent csináltak, csak nem támadtak: a zubatek röpködtek és szuperszonikus hullámokat bocsájtottak ki, de nem ám ellenünk, hanem a sötétségbe. Nyilván arra van a tovább, ha lehet így mondani. A beedrill, szegény, meg csak egyhelyben rezegtette szárnyait, és kérdőn nézett trénerére. A fickó átkozódott egyet, majd ráförmedt pokémonjára:
- Jajj, hát már ezerszer megmondtam, mit kell ilyenkor csinálnod: szuperszonic, ezt kérem. Szu-per-szo-nic! Nézd meg, hogyan csinálják a társaid! - a beedrill zavartnak tűnt, nem is csodálom. Ekkora egy balfék edzőt! Halkan elnevettem magam, és intettem pokémonjaimnak, hogy kövessenek. A folyosó felé vettük az irányt.
Hirtelen eszembe jutott a srác, akinek ezt az egész felbolydulást köszönhetjük.
- Köszönöm a segítséget! Nagyon örülnék, ha velünk tartanál, és segítenél kiszabadítani egy pokémont ezeknek a bűnözőknek a kezei közül.
Kicsit megakadtam, nem is tudom mit mondhatnék még. Hiszen gyakorlatilag nem is ismerem a fiút, de mégis azt szeretném, ha támogatna ebben a kalandban...megköszörültem a torkom, majd folytattam, kicsit zavartan ugyan, de elszántan.
- Elviekben Jenny rendőrnek is itt kell lennie, de egyenlőre nem találjuk, már egy órája bementek, remélem semmi bajuk nincs...öhm...aranyosak a pokémonjaid...jah, amúgy az én nevem Betty. És ők itt Lizi és Don. - mutattam be barátaimat.
Velem ellentétben Lizi cseppet sem volt megilletődve, kíváncsi volt a jövevényekre. Mire elmondtam a szétszabdalt monológomat, ő már körbeszaglászta mind a három pokémont. Don eközben talált magának egy ósdi faszekrényt, és elkezdte élesíteni rajta a szarvát. Nem tudtam, rászóljak-e, vagy sem, így csak annyit mondtam, hogy "Indulás", és beljebb léptem a sötétségbe, reménykedve, hogy új segítőm követni fog.

És puff! Valami, vagyis inkább valaki oldalba vágott, majd hasba, és én elterültem a földön. Mondhatom, nem volt éppen kellemes. Csakúgy, mint a látvány, ami elém tárult: újabb fekete ruhás férfiak jöttek, ijesztően sok zubattal és golbattal. Támadóm fölém tornyosult, és arcán kárörvendő vigyor jelent meg.
- Hát újra itt vagyunk, kislány? Hmm, hol is találkoztunk mi már? Ja igen, az erdőben. Te voltál az egyik az idegesítő vakarcsok közül...mit is lehetne kezdeni veled...
Mély hangjáról rögtön felismertem. Jellemző. De most nem szabad feladni, gondoltam, és minden erőmmel azon voltam, hogy kipréseljek pár szót az ajkamon:
-Lizi...Don...támadás...

[David Farewell]

Ellenfelünk úgy tűnik, megijedt határozott fellépésemtől. Vagy esetleg a pokémonjaimtól? Ez is lehetséges. Na mindegy is. A Zubatek szuperszonikus hullámokkal hívnak erősítést, és a fickó megpróbálja erre rábírni Beedrillt is. Azt hiszem, véget ér az életem. Megfulladok a nevetéstől. Ekkora balféket! Szegény pokémonjai.. hogy tudják elviselni ezt az embert?
Amíg ellenfelünk szerencsétlenkedik, mi tovább indulunk. Beérünk egy folyosóba, ahol a lány bemutatkozik, és megköszöni a segítséget.
- Nincs mit, szívesen segítek neked. A srácokkal úgyis már egy kis kalandra vágytunk. Én David vagyok, ők pedig a pokémonjaim; Chibi, Rattie és Raul.
A lány Charmandere érdeklődve szaglássza körül társaimat. Úgy vélem, Raullal jól meg fogják érteni egymást. Két tűz pokémon, ráadásul mindketten rendkívül kíváncsiak.. Érdeklődve várom, mi fog kisülni ebből. Chibi egy mintha egy kicsit rosszallóan nézne Bettyre. Vajon miért? Vagy csak a sötét miatt tűnik úgy? Biztos csak beleképzelem.. Rattie láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel, az utasításomra vár. Raul érdeklődve fogadja az új jövevényeket, úgy tűnik, örül, hogy társaságot kaptunk.
Betty továbbindul, és éppen azon vagyok, hogy kövessem, amikor látom, hogy a földre zuhan. Az előzőhöz hasonló férfiak állják körül. A fejük körül Zubatek és Golbatek repkednek. Szerencsére engem még nem vettek észre. Gyorsan kell cselekednünk, mielőtt még felfedeznek minket is. Hátrafordulok, és suttogva kiadom az utasításokat.
- Kerítsétek be őket, és egyszerre támadjatok rájuk három oldalról. Az embereket se kíméljétek! Tudjátok mi a dolgotok, indulás!
Várok pár másodpercet, és amikor a pokémonok már feltételezhetőleg elfoglalták helyüket előrelépek, és a tőlem telhető leghatározottabb hangon megszólalok:
- Nem gondoljátok, hogy csúnya dolog bántani egy lányt?
Hirtelen minden fej felém fordul. Láthatóan nem számítottak az érkezésemre, azt hitték, hogy Betty egyedül van. Pokémonjaim jelként fogják fel szavaimat, és Charmanderrel valamint Nidorannel együtt támadást indítanak. Hatalmas kavarodás támad. A denevér pokémonok létszámfölényben vannak, és megpróbálják felvenni a harcot, de kevés sikerrel. A bűnözők egyelőre csak a fejüket kapkodják, hogy merről jöhet a támadás. Rattie és Raul jónéhányat le is döntött a lábáról. A forgatagot kihasználva Bettyhez lépek, talpra rántom, és rohanni kezdünk a ház belső része felé. Pokémonjaink minden bizonnyal követnek minket.

[Betty]

Mázli. Irtó nagy mázli. Hogy miért is? Nos, először is, pont jó időben, pont jó helyen ránk talál David, másodszor, hogy az ellenfeleink akkora idióták, hogy ilyet még nem látott a föld, és harmadszorra, a pokémonjaik nem túl képzettek egy ilyen harchoz. David pokémonjai le is győznek párat, Lizi és Don sem maradnak le, de sajnos a létszámfölény még mindig óriási.
A fiú felsegít, és egy újabb folyosó felé vesszük az irányt. A hasam veszettül fáj, de most megpróbálok nem gondolni rá, ehelyett utasítom Lizit, hogy vesse be a füstfüggönyt, így mindannyian sikeresen eltűnünk a rablók szemei elől. A mély hang még utánam szól:
- Nem tudom miért vagytok itt, de a célotokat úgysem fogjátok elérni! Minket még egy rakás rendőr sem tudott elintézni! Csak idő kérdése, hogy oda kerüljetek, ahol ők vannak!
Erre a szavakra megtorpanok. Eszembe jut Jenny rendőr, a jegyzetfüzet, és az egész tegnapi cirkusz. Most választanom kell, vagy őket mentjük meg, vagy Shannyt. Még jó, hogy egyikről sem tudjuk, valójában hol is vannak... eszerint csak megyünk tovább, és lesz ami lesz.

Ó, hogy itt már feltalálták a villanyt? Ez azért meglepetésként ér. A hirtelen kivilágosodott folyosó elvakít egy pillanatra, majd miután megszokom a fényt, egy vasajtót látok magam előtt. Kérdően Davidra nézek, de mondanom már nem sikerül semmit, hiszen egy újabb ellenféllel találjuk szembe magunkat. Kivételesen ő egy nő. Egy kissé természetellenesnek találom, hogy az ápolt körmök és tiszta ruha mellett a haja ragad a zsírtól. Elhúzom a szájam, hát őt se nevezném be egy szépségversenyre...
- Nos, nyilván oka van annak, hogy itt vagytok. - szögezi le - Megkérdezhetném, hogy mi is az?
Válasz helyett intek pokémonjaimnak, hogy lépjenek elém. A nő felhúzza a szemöldökét, majd ő is elővesz egy pokélabdát, amiből kisvártatva egy flareon kerül elő. Még várunk egy kicsit, hogy előhívjon mégegy poksit, de ez nem történik meg.
A nő mosolyog. Mikor láthatóan hátrányban van. Öt az egy ellen? És még mindig mosolyog. Nem tetszik ez nekem.
- Don, te kezdesz! Méregfogat neki! - a találat kritikus sebzést okoz, sőt, még meg is mérgezi flareont.
- Aromaterápia. - mondja a nő, de biztosan tudom, hogy flareon nem képes rá. Ekkor azonban különös illatok lengik be, és meggyógyul a mérgezéstől. A nő folytatja:
- Segító kéz.
Hihetetlen, de ez is sikerül. Flareon magabiztosabb lesz, és felborzolja bundáját, de várjunk csak! A segítő kezet önmagára nem használhatja, így egy másik pokémonnak kellett ezt a teknikát alkalmaznia. Csakúgy,mint előbb az aromaterápiát.
- Lizi, keressük meg az elbújt pokémonjait ennek a csalónak! Lángszórót a közeli dobozokra!
Természetesen igazam lett: a lángoló kartondobozokból előkerült egy paras és egy lány nidoran. Ajjaj, Donnak esélye sincs egy ilyen szép nidoranlány ellen...remélem David pokémonjai tudnak ellenszert.

[David Farewell]

A folyosó, amin haladunk kivilágosodik. A szemem elé kapom a kezem, és hunyorogni kezdek. Amint a látásom kitisztul, egy nőt látok magam előtt. Hosszú haja csimbókokban lóg a vállára. Fúj. Hogy lehet valaki ennyire ápolatlan? Megpróbál beszélgetést kezdeményezni, nem sok sikerrel, mi ugyanis nem vagyunk rá vevők. Egy Flareont hív elő, és várja a támadásunkat. Egy kicsit furcsának tartom, hogy csak egyetlen pokémont vet be. Talán csak ez az egy van neki? Vagy készül valamire? Talán ennek a pokémonnak különleges képességei vannak? Nem érek rá filozofálni, Betty ugyanis támadást indít. A Nidoranja megmérgezi Flareont, azonban egy furcsa technikától meggyógyul, majd egy még furcsább másiktól valahogy megváltozik. Ebből Betty levágja, hogy több pokémonnak is kell itt lennie. Igaza is lett, a Charmander lángszórója nyomán egy Paras és egy Nidoran bukkan fel. Ezúttal rajtam a sor, bevetem az összes harcosomat.
- Chibi, ostorcsapás Nidorannak! Raul, gyors támadás Paras ellen! Rattie, hiperagyar Flareonnak!
Mindhárom támadás célba talál. Nidoran elég ramatyul néz ki, de Parast és Flareont nem igazán hatotta meg az akciónk. Taktikát változtatok.
- Chibi, pengeleveleket Parasra! Ti ketten meg támadjátok meg Flareont!
Remélem, ezek a támadások végre sikerrel járnak.

[Betty]

A harc elkezdődik, egy igazi küzdelem, nem olyan bénáskodás, amit a beedrilles pasival játszottunk. Ez a nő aztán tudhat valamit. Például, hogy milyen típus mire hat. Ugyanis a flareonjával egy lángszórót küldet Davis Bulbasaurja felé, fel sem véve a közben érkező támadásokat. Paras pedig spórát indít a maradék pokémon felé, ami valószínűleg altató hatású, ugyanis a spóra színe se nem lila, se nem sárga.
- Lizi, lángszórót a spórák ellen! - kiáltom. Ekkor veszem csak észre, hogy Don a padlón heverő nidorant figyeli, aki még utolsó erejével rákacsint. Na ettől Don kissé megbolondul, odarohan a lányhoz és elkezdi nyalogatni. Még csak ez hiányzott nekem!
- Don, gyorsan, védd ki a flareon lángszóróját! - de pokémonom rám sem hederít.
- Don, gyere már el onnan! Méregfog a flareon ellen! - próbálkozok újra.
A nő meg csak mosolyog, még jobban, mint előbb, és a szenvedő pokémonját nem hívja vissza. Miért is tenné, neki nem a társa, hanem a győzelem a lényeg, és ameddig a nidoran a pályán van, Don nem fog harcolni. Nincs mit tenni, visszahívom új poksimat a labdájába.
Eközben Lizi sikeresen hatástalanította a spórákat, és a lángszóró maradékával el is találja parast. Az viszont még nem derült ki, hogy vajon az ellenfél lángszórója eltalálta-e Chibit.

[David Farewell]

Paras spórákat bocsát ki, amelyeket Lizi hatástalanít. Hálásak lehetünk neki, mert mindannyian álmoba zuhantunk volna, ha a spórákat belélegezzük. Közben a pengelevelek hatásosnak bizonyulnak Parasszal szemben, aki nem képes folytatni a harcot. Ezalatt Raul és Rattie rohama kudarcot vall, mindketten égési sérüléseket szenvednek Flareon lángjaitól.
- Maradjatok távol tőle! - utasítom őket, és ők nem késlekednek teljesíteni a parancsot, pillanatokon belül a lábamnál teremnek, hogy ott pihenjék ki sérüléseiket.
Bettynek vissza kell hívnia Dont, a fiú Nidoran ugyanis pátyolgatni kezdi fajtársát. Eközben Flareon lángszóróval támadja Chibit, akinek esélye sincs félreugrani.
- Ne! - kiáltok fel.
Egy tűz támadásból egy növény pokémon csak rosszul jöhet ki. Igazam is lett; Bulba elég csúnya sérüléseket szenved.
- Elég volt, vissza! - hívom vissza labdájába, de rám mordul, és szembefordul támadójával.
Hirtelen megértem, hogy mi járhat kis pokémonom fejében. Ez most már presztízsharc számára.
- Rendben van, támadj pengelevelekkel!
A támadás eltalálja Flareont, nem okoz neki különösebb sérülést, hiszen a levelek nagy része még a levegőben elégett. Viszont nagyon gyorsan ellentámadást indít egy lángszóróval. Chibi már számított rá, így időben oldalra tud gördülni, elkerülve a lángnyelveket.
- Dobjál rá piócamagvakat!
A mag behálózza Flareon testének nagy részét, de nem szívja el az összes erejét, így meg tud indulni pokémonom felé, aki már alig áll a lábán a sebektől és a kimerültségtől. Ebben a pillanatban Rattie eltűnik a lábam mellől, hogy a következő pillanatban már a harcoló felek közt álljon, és támadást indítson a tűz pokémon ellen.

[Betty]

A fekete ruhás nő, látva, hogy végülis visszahívtam Dont, ő is beküldni labdájába a lány nidorant. Hamarosan ugyanezt teszi parassal is, hiszen Lizi tüze és a pengelevelek elég rendesen kiütötték pokémonját. Mostmár csak flareon áll a lábán az ellencsapatból, viszont, úgy tűnik, Chibi egy az egy ellen akar harcolni. Kíváncsi vagyok mit fog szólni Rattie belépéséhez.

Eközben hangokat hallok a hátunk mögül, bizonyosan az előbbi támadóink azok, sikerült kijutniuk a füstfüggönyből, azt hiszem... ez nem jó dolog... már hallom is a zubatek és golbatek szárnycsattogásait...vagy lehet, hogy csak képzelődöm?
A folyosót el lehetne torlaszolni, van itt pár nehéz doboz is a kartonok mellett, de akkor elzárjuk a vészkijáratot is. "Nincs más hátra, mint előre!" felkiáltással nekivetem magam az egyiknek, példámat Lizi is követi. Amíg David flareonnal harcol, a dobozok mellé dobálunk egypár vasból készült cuccot is.
- Lizi, lángszóró! - utasítom, és a hőtől lassan olvadni kezd a vas: a szétfolyt, majd megszáradt massza stabilan összeragasztja a dobozokat, így a mély hang tulajdonosa a golbatekkel együtt kinn marad. Mi meg bent.
Innentől már csak győzni kéne, meg persze kinyitni a nő mögötti ajtót... reménykedve rápillantok a küzdő felekre, és felmérem, hogy vajon ki fog ebből a párbajból győztesen kikerülni. A harc végkimenetele már csak Daviden múlik.

[David Farewell]

Rattie egy tekecsapással visszaveri Flareon támadását, így már vele áll szemtől szembe a tűz pokémon. A hősies közbeavatkozás valószínűleg megmenti Chibi életét, aki valószínűleg hálásan fogadja ezt. Nem derül ki, hiszen csak egy mordulásra futja pokémonom erejéből, mielőtt visszahívnám labdájába. Közben különböző hangok hallatszódnak mögülünk - emberi kiáltások, valamint Zubatek és Golbatek hangja. Valószínűleg az előzőleg faképnél hagyott banda lehet az. Betty és Lizi módszeresen nekilátnak a ház lebontásának, hogy egy barikáddal elválasszanak minket üldözőinktől. Raul egészen idáig érdeklődéssel figyelte a harcot, de most lelkesen indul meg az új események köré, hogy rájöjjön, tulajdonképpen mi is történik. Ez nem sikerül neki, de végülis hasznosnak tekinthető az akciója, hiszen véletlenül felborít néhány kisebb tárgyat, amivel kiveszi a részét a torlasz építéséből. Végül Lizi lángszórója megkoronázza az alkotást. Ezen egyhamar nem jut át senki. Most már csak a harcra kell figyelni. Nem sok lehet már belőle hátra, hiszen Flareon legyengült a piócamagvaktól, és már több támadás is eltalálta, de Rattie is megsérült még korábban. Egy támadással akarom eldönteni a küzdelmet.
- Rattie, hiperagyar, most! - adom ki az utasítást.
Ellenfelünk is támadásba kezd, de Rattata gyorsabb, és beviszi a találatot. Flareon meginog, és a földre rogy. A nő dühösen kiabálni kezd:
- Azonnal kelj fel! Nem hallod? Megparancsolom, hogy kelj fel! Hát ennyit érsz, ezért vagy itt, hogy még ezeket a semmirekellőket se tudd megállítani?
Hiába, a szavai nem használnak, a pokémon nem képes folytatni a harcot. Közlöm a nővel a kiábrándít igazságot:
- Legyőztünk, vesztettél. És most állj félre, lássuk mi van az ajtó mögött!

[Betty]

Rattie megmenti a helyzetet, és egy gyors ellentámadással ledönti lábáról a flareont. A nő nem fogadja el egykönnyen a vereséget, elkezd kiabálni a szegény pokémonnal.
- Hagyd békén! Miért nem hívod már vissza a labdájába? - kiáltok rá - Ahelyett, hogy őt szapulnád, inkább magadba kéne nézni! A pokémont az edzője teheti erőssé, és ha ez nem történik meg, az a tréner hibája, nem pedig a pokémoné!
- Mit tudsz te a nevelésről? - kérdezi a nő lenézően. - Úgy látom, nem sok mindent, ha még a pokémonod sem hallgat rád.
Hát ez mellbe vágott. Nyilván nem Lizire értette. De nem akartam megmondani neki, hogy Don alig egy órája az enyém; nem adhatok ki semmilyen információt se magamról, se másról, amíg itt vagyok. El kell fojtanom a haragom, tiszta fejjel kell gondolkodni.
Először is, visszahívom Lizit a labdájába egy kicsit pihenni. Ezután újra a nő felé fordulok, és nyugodt hangon megkérem, álljon el az útból. Ezt meg is teszi, bár elég kelletlenül. Miközben kitárul előttünk a vasajtó, csak ennyit kérdez:
- Mi a célotok?
Válaszra sem méltatva átlépem a küszöböt, ami egy szobába nyílik. A folyosóról beérkező fény sejtelmes félhomályba borítja a helyet. Elég szűk kis szobácska, és sehol egy újabb ajtó. Talán zsákutca lenne? Nem, akkor nem lett volna az a nő pont itt. Kell lennie egy titkos kijáratnak, vagy feljárónak, vagy valami ilyesminek. Miért is nem hoztam magammal a zseblámpámat...most nagy hasznát venném...
- David, van zseblámpád? Lizi farkának fénye sajnos nem elég nagy, és félek, hogy felgyújtanánk itt valamit a végén...
A nő pofátlanul utánunk jön, megáll, és az ajtófélfának támaszkodva figyeli, hogyan szerencsétlenkedek.
- Nem találjátok a kapcsolót,mi? - mondja nevetve.
- Kapcsolót? A kijárathoz?
- Dehogy is! A csillárhoz! De ne is keressétek, már régen kiégett...már vagy két éve volt itt egy rövidzárlat...ami elég hosszúra nyúlt...áh,nem értek én ehhez...
- Miért, mi volt itt két éve? - sajnos nem tudtam megállni a kérdést. Valahogy kicsúszott.
- Áh, már meg is van! - mondta a nő.
- Mi?
- A célotok...
Nem igazán értettem a szituációt. Mit is akar tőlünk ez a nő tulajdonképpen? Ki is ő valójában? Az biztos, hogy tud Shanny-ról...olyan furcsán beszél mióta legyőztük, lassan, sőt mi több, vontatottan...és most is az arcomat fürkészi...
- Te vagy az a lány... - kezdi újra, de nem fejezi be a mondatot. Majd elnéz mellettem, ásít egyet, és ellépdel a vasmasszával összeragasztott dobozokig. Leporolja az egyiket és ráül.
Megpróbálok nem foglalkozni vele, lehet, hogy ki kéne kérdezni, de nincs kedvem több talányhoz.
- Te, David, siessünk, keressük meg azt a titkos járatot, elegem van ebből a helyből...meg belőle is. - intek a nő felé, suttogva. - Remélem van lámpád, különben még órákig keresgélhetünk...

[David Farewell]

A nő pár megvető szó után félreáll, utat engedve ezzel az ajtóhoz. Végre, már kíváncsi vagyok mi van odabenn. Pár pillanat és kiderül.. Illetve mégsem. Nagy-nagy sötétdég fogad odabenn. A nő követ minket, ami nem tölt el túl jó érzéssel, de legalább megtudjuk tőle, hogy hiába is keresnénk a kapcsolót, a világítás nem működik. Micsoda szerencse! Még jó, hogy nálam van a sokat látott zseblámpám is. Lassan, de biztosan lépeget előre a dolgaim fontossági sorrendjében a lámpa, és mostanra már igen előkelő helyet foglal el, nem indulok el nélküle semmilyen kalandra. Nagy nehezen előbányászom az egyik belső zsebemből, és átnyújtom Bettynek, aki felkattintja, majd körbevilágít vele. A helyiség kicsi, alig ötször öt méteres lehet. Puritán berendezésű, egy faszék meg egy apró asztal található belül, semmi más. Illetve mégis. Egy csapóajtó lapul a többcentis koszréteg alatt. Alig kivehető, hiszen eléggé belepte már a por a hónapok, évek alatt. Kíváncsi vagyok, vajon ki vagy mi rejtőzhet alatta. Talán egy cella lehet az ellenségeknek vagy valamiféle veszélyes pokémonnak. Akkor ez a hely, ahol állunk egy őrszoba lenne? Töprengésemben Betty zavar meg, aki sürgeti a továbbhaladást. Ez nekem sincs ellenemre, mi tagadás, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kiráz a hideg ettől a nőtől. Egy határozott mozdulattal felrántom a csapóajtót. Egy lépcsősor tárul fel. Innen még nem látni a végét.
- Akkor induljunk.
Eléggé zavar, hogy csak két pokémon van körülöttünk, a többiek kidőltek. Mihez kezdünk, ha ismét harcra kerül sor? Chibi biztosan képtelen harcolni, és a többiek is megsérültek. Habár ez nem igazán látszik rajtuk. Raul érdeklődve szaglássza a lépcsőfokokat pár méterrel előttünk. Rattie mellettem baktat. Látszik rajta, hogy viszolyog ettől a helytől. Meg tudom érteni. Most jut csak eszembe: mi van ha ez az egyetlen kijárat? Mi lesz, ha a nő ránk zárja a csapóajtót? Hogy fogunk kijutni? Elhessegetem a gondolatokat - ezen ráérünk akkor töprengeni, ha végzünk a dolgunkkal. Ami mi is lenne pontosan? Felteszek Bettynek egy erre irányuló kérdést. Közben leérünk a lépcső aljára. A helyiségben néhány íróasztal található, rajtuk számítógépekkel és egy csomó papírral közelebb megyek az egyik asztalhoz, és szemügyre veszek néhány papírt.
- Ezek valamiféle tervrajzok lehetnek. De vajon minek a tervei? Ezek meg mintha egy pokémon anatómiájáról szólnának. Mire kellhet ez nekik?
A kérdésekre talán választ találunk a következő ajtó mögött.

[Betty]

David kérdése abszolút jogos, hiszen szinte minden információ nélkül utánam jött, és segített nekem...
- Nos, két éve a nevelőközpontban rám bíztak egy a kutatócsoport által kifejlesztett pokémontojást, amit meg kellett mentenem ezektől a tolvajoktól, és hát, nem sikerült... azóta minden vágyam eljutni ide, és megtalálni elveszett barátomat. Jenny rendőr tegnap eljött hozzánk, és elmondta, hogy mára terveznek egy rajtaütésszerű támadást. Én is utánuk jöttem, csak lemaradtam, mert közben elkaptam Dont...
Miközben beszélek, leérünk a csapóajtó mögötti lépcsőkön. Hű, ez már egy egész modern rész, az előző penészes folyosók és porlepte szobák után. Mindenhol számítógépek, és különös tervrajzok...amik láttán összeszorul a szívem. Van itt egypár jegyzetfüzet is, irkafirkákkal. Az egyik fedelén ez áll:
"A 7-es számú kísérlet
Vezető kutató: Brigitte Worm"
Belelapozok a jegyzetbe, és a torkomban lévő csomó óriásira dagad: a sorok egy különleges tojás megalkotásáról szólnak. De várjunk csak! Hiszen akkor ezek a kutatócsoport füzetei! Hogyan kerültek a tolvajokhoz? Jenny rendőr semmiféle betörésről nem tájékoztatott, lehet, hogy a kutatók is benne voltak? Ez megmagyarázná, miért nem voltak hajlandók információt kiadni a rendőrségnek...de akkor nem adták volna oda a tojást a nevelőközpontnak...áhh, még több megválaszolatlan kérdés. Lassan listát kéne írnom belőlük...mindenesetre a füzetet becsúsztatom a táskámba.
Figyelmem ezután a szétszórt lapokra terelődik, amiken pokémonok anatómiája van...lássuk csak...itt van mind a három kezdőpokémon...meg a három legendás madár is...meg három kutyaszerű pokémon, amiket nem ismerek...érdekes...ezeket is elteszem, nem is tudom miért. Talán szükségem lehet rájuk valamikor...
Ekkor lépteket hallok magunk mögül. Az idegesítő nő halad lefelé a lépcsőn. A francba is, kár, hogy nincsen bogárpokémonunk, amivel odakötözhetnénk valamihez...kezd már az agyamra menni...
- Lopkodunk, mi? - kérdezi. Nem vagyok olyan hangulatban, hogy válaszoljak neki. Egyébként is, ez nem lopás, hanem információgyűjtés. Mondjuk.
- David, szerintem nézzük meg, mi van a következő szobában.
- Én még nem mennék. - hallatszik a nő hangja. Mostmár tényleg elég. Odafordulok hozzá:
- Ha valamit szeretne, azt mondja meg nyíltan, és ne nehezítse meg a dolgunkat, ha már egyszer legyőztük.
- Ha a barátaiddal sem beszélhetsz nyíltan, akkor az ellenségeiddel miért tennéd? - kérdezi.
- A barátainkkal általában nyíltan tudunk beszélni...- válaszolok, remélve, hogy többet is elárul.
- Akkor ő nem is volt a barátom?
- Kicsoda?
- Mindig olyan fölényesen állt a sárkánya hátán... - kezdi újra. Megint egy félmondat...na de ez a barátnősdi kezd érdekessé válni.
- Hogy lehet egy Dragonite-en állni? - kérdezem.
- Ó, neki nem az volt...egy messzi régióból érkezett pokémon volt az...azt mondta, hogy a barátom, és mégis ide dugott ebbe a mocskos épületbe...
Hát, ebből a nőből nem fogunk többet kihúzni. Jó lenne fejbe vágni, hogy egy kicsit megszabaduljunk tőle. De hátha tud segíteni nekünk, ha csak félmondatokkal is...
Rátettem a kezem a kilincsre, hogy benyissak a következő szobába. Így is elég időt vesztegettünk el.
- Szóval nagyon erősnek érzitek magatokat, mi? - kérdezte a nő. - Csak ez lehet a magyarázat arra, miért hagyjátok itt a szuperbájitalokat. - halványan elmosolyodott. Döbbenten fordultam vissza. Mégis segít nekünk?
- Tudjátok, a barátnőmmel együtt én is kaptam egy ismeretlen pokémont...méreg típusú volt, mint nidoran...de a barátnőm elvette tőlem, és sajátjának kezelte, mikor átalakult, már csak neki fogadott szót...
A nő elvezetett minket egypár eldugott dobozhoz, amiben rengeteg bájital lapult. Én is és David is feltankoltunk belőlük, a táskánkba is tettünk párat, jól jöhet még. Így Chibi és a többiek is meggyógyulhatnak.
David előrement, és benyitott a szobába. Kíváncsian vártam, milyen meglepetéseket tartogathat még ez a hely.