Comin' to the rescue

[David Farewell]

Miután kiszabadítjuk a rendőröket, visszatérünk az előző helyiségbe. Itt elmagyarázzuk nekik, hogy mi történt eddig, és felvilágosítjuk őket a pokémonok állapotáról és Anny kilétéről. Jenny utasítására néhány rendőr a transzba esett pokémonokkal kezd foglalkozni, mi pedig kiválasztjuk az egyik ajtót, és tovább indulunk. Jenny és egy másik egyenruhás velünk tart. Az újabb helyiség üresnek tűnik. Balra egy falban végződik, jobbra pedig elkanyarodik. Nyilván egy folyosó. Habár nem vagyok biztos benne, hogy nincsenek titkos átjárók elrejtve, gyorsan a többiek után sietek, akik már megindultak a folyosó vége felé. A falakon fényképek vannak. Közülük néhány embereket ábrázol. Vajon a banda tagjai? Ez bizony könnyen lehet. Az egyik képen Annyt vélem felfedezni, néhány évvel fiatalabban. Ápolt, tiszta haja, és mosolygós arca azonban a legkevésbé sem hasonlít mostani önmagára. Vajon mi történhetett az utóbbi néhány évben, hogy ennyire megváltozott? Magától biztos nem árulná el, nekünk kell rájönnünk. Egy másik kép egy Hypnot és egy Drowzeet ábrázol. Ez megmagyarázza a pokémonok állapotát. Nagyon vigyáznunk kell velük, hiszen a pszicho pokémonok erősek, nehéz harcolni ellenük. A mi pokémonjainknak nem sok esélye van ellenük. Mélázásomban egy érkező lift hangja zavar meg, amelybe éppen a többiek szállnak be. Gyorsan követem őket. A lift megindul felfelé, majd pár másodperc után megáll, és az ajtaja kitárul. Egy tágas helyiségben vagyunk, és két álarcos áll velünk szemben. Úgy tűnik, számítottak az érkezésünkre. Mellettük egy Dodrio és egy Ponyta áll, akiket habozás nélkül támadásra utasítanak. Ezt már nevezem! Gyorsaság a gyorsaság ellen!
- Rattie, Raul, előre! Mutassátok meg nekik, milyen az igazi gyorsaság!
Pokémonjaim helyüket villámgyorsan változtatva szállnak szembe a rájuk rontó ellenfelekkel, akik sajnos legalább ugyanolyan gyorsnak bizonyulnak. Raul éppen elkerüli Ponyta lángszóróját, Dodrio azonban eltalálja Rattiet. A rágcsáló feltápászkodik a földről és ellentámadást indít a madár pokémon ellen, aki villámgyorsan kitér, és csőrével Rattata után vág, és majdnem el is találja. Eközben Raul Ponyta lábába harap, közben viszont elszenved egy rúgást aminek a következtében a földre kerül. Pillanatok alatt újra lábra áll. A két tűz pokémon szikrázva néz farkasszemet egymással.

[Betty]

Nyikorogva kinyílik a lift ajtaja. Két pokélabdámat magam elé tartom, és eldobásra készen várom, hogy mi következik. A bal oldalamban lévő gömb már nagyon mocorog: Don harcolni szeretne. Kissé elmosolyodok, hiszen nem akármilyen szerencse kell ahhoz, hogy pont egy ilyen lelkes pokémont sikerüljön elfognom...akinek,mint kiderül, szinte azonnal teljesül a kívánsága:
Még ki sem lépünk a liftből, máris egy pokémon vágtat felénk, iszonyú gyorsasággal: egy Ponyta lángoló sörényét látom cikázni, majd nemsokára egy madárfejet szúrok ki, mindjárt mögötte ...vagyis nem is egyet, mindjárt hármat! Ez csakis egy Dodrio lehet! David és pokémonjai azonnal reagálnak, és a harc elkezdődik.
- Don, Lizi, indulás! - kiáltom, hiszen én sem maradhatok ki ám a jóból!
Lizi egy karmolással célba veszi a lovat, az azonban még neki is túl gyors, így simán kikerüli támadásunkat. Remek, legalább Lizinek megvan a kellő motivációja a harchoz. Kis pokémonomat semmi sem tudja annyira feltüzelni, mint ha az ellenfele gyorsabb nála.
Donnak sem kell kétszer mondani a vezényszót, mire pillantásom felé fordítom, már a Dodrio hátán kapaszkodik, karmait belemélyesztve annak testébe. A madár sehogysem tudja magáról lerázni a kis méregpokémont, aki a következő másodpercben már méregfoggal támad, sikeres találatot véve be.
- David, itt a lehetőség! Támadjatok rá Dodrio-ra! - ordítom, mert a fülsüketítő madárlármától alig hallani valamit.

- Gaaaaaaaaa.....

Úgy döntök, hogy Donra egy ideig nem kell figyelnem, viszont Lizi még tapasztalatlan a megfelelő mozdulatok kiválasztásában: egy lángszóróval próbálkozott, de a Ponyta könnyűszerrel keresztülvágtatott a lángokon, és most éppen pokémonom felé tart.
- Lizi, ugorj el előle! Mikor melléd ér, karmold meg! - utasítom, és ez a kombináció be is jön, de alig okoz kárt a Ponytában...

- Gaaaaa......gaaaaaast......

Talán én hallok félre valamit? Nem, biztos csak a képzeletem játszik velem....már másodszorra hallom, de hiába nézek körbe, sehol semmi...muszáj koncentrálnom, különben pokémonjaim súlyosan megsérülhetnek...
- Lizi, folytasd a karmolást!
Hirtelen megérinti valami a vállam. Hátrapördülök, de szemem nem találja meg célpontját. Furcsa....
- Be...Betty... - hallom magam mögött Jenny rendőrt, amint remegő ujjakkal a fölém lógó lámpára mutat: pillantásom éppen hogy csak elkap valami sötét alakot suhanni.

- Gaaahahahaaastly! - hallom újra a hangot, és ezúttal meglátom a gazdáit is: vagy egy tucat Gastly gyűlt össze a mennyezeten, parancsra várva.
Hoppá. Ez így nem lesz jó. Nagyon nagyon nem!

[David Farewell]

Lizi szintén Ponytára támad. Ez aztán a tüzes harc! Sajnos a két kisebb pokémon nem sokra megy, hiszen jóval rutintalanabbak ellenfelüknél. Épp egy nyerő taktikán agyalok, amikor Betty kiáltása zavar meg. Dodrio súlyos sebesüléseket szedett össze a Donnal való harcban, itt az ideje kiütni.
- Rattie! Gyors támadás Dodrio ellen!
A rágcsáló távolról indul neki, hogy megfelelő lendületre tegyen szert, és teljes sebességre kapcsolva csapódik neki a madár mellkasának, aki beépül a szemközti falba. Egy megvan! Már csak Ponytát kell legyőzni. A harc állása változatlan, továbbra is Ponyta van fölényben, a két apró pokémon gyorsaságát kihasználva száll szembe vele. Ismét megzavar valami a koncentrálásban. Ismerős hang.. mintha hallottam volna ezt valahol.. Valahogy nagyon rossz előérzetem támad. Felpillantok a plafon felé, ahonnan a hang jött. Na ne, ez valahogy nem hiányzott.. Egy tucat Gastly köröz felettünk! Most ezekkel mit kezdjek? Eddig kétszer volt dolgom szellem pokémonokkal, és mind a két harcot elvesztettem. Viszont ez a vereség járhat a legsúlyosabb következményekkel. Gondolkozz, gondolkozz! Kell lennie egy megoldásnak! Rattie, Raul, Lizi és Don nem képesek szellem pokémonok ellen harcolni. Chibi a napfénycsapással talán ki tud ütni egy vagy két ellenfelet, na de egy tucatot? Na várjunk csak.. Bulbasaur nem egy szimpla fű pokémon, hanem méreg is. Ami azt jelenti, hogy.. Bár még sosem próbáltam, talán bejöhet.. Chibin kívül az összes pokémonomat visszahívom, és megkérem ugyanerre Bettyt is, majd kiadom az utasítást arra a támadásra, amiben minden reményem van.
- Chibi, álompor!
A kis Bulbasaur hagymájából különös por tör elő a Gastlyk és Ponyta irányába.
- És most futás! - kiáltok fel, és nekiiramodok. Futás közben visszahívom Bulbát, de az álarcosok gyorsan kapcsolnak, és megpróbálják az utunkat állni. Az egyiknek az arcába könyökölök, a másikat pedig meghagyom a többieknek. Jennynek biztos nem okozhat gondot, hogy ártalmatlanná tegye. Remélem követni tudnak, és a Gastlyket is kiütötte az álompor.

[Betty]

Már kezdtem azt hinni, hogy ez a harc is viszonylag sima lesz,hiszen együttes erővel kiütöttük Dodriót, de szinte rögtön eszembe jutottak a szellem pokémonok a fejünk fölött.
Nyugtalaul nézek fel: egy fekete fej vigyorog rám a mennyezetről, majd kicsit elbizonytalanodik, és a terem hátsó része felé pillant.

„Csak egy megfelelő parancsra várnak” - fut keresztül az agyamon. A gondolat szülte riadalom azonban nem tart soká: David szólít fel, hogy gyorsan hívjam vissza a pokémonjaimat. Kíváncsi vagyok, hogy mit tervez, így hát várok még egy kicsit.
Chibi álomport küld az egész helyiségre, meglepve ezzel ellenfeleinket, de engem is! Vajon David tudja-e, hogy a por emberekre is hatással van? Persze ez így már nem lényeges, hiszen az álompor kilövellt a hagymából, és éppen beteríti a levegőt, szerencsére először a szoba felső régióját. A Gastly-had nem tudja mire vélni a dolgot, néhányan lejjebb ereszkednek, a többi az álmosságtól lebeg a föld felé, nyomában a kékesen csillogó porral, amit nagyon nem kéne beszippantanom. Dont azonnal visszahívom, azonban legelső pokémonommal támad egy ötletem:
- Lizi, füstfüggöny!
Így ni. Mostmár a füst elegyedik az álomporral, és támadóinkat is megfosztja egy utolsó mozdulat bevetésétől. Nincs más dolgunk, mint eljutni a terem másik végébe, ott láttam még a harc elején az egyetlen kijáratot.
Sajnos ezzel az információval a feketeruhások is tisztában vannak, ők is az ajtó felé igyekeznek, egészen addig, amíg David el nem fekteti az egyiket a könyökével.
- Betty, engedj előre, megtisztítjuk az utat! – indítványozza Jenny, és én készségesen odébb állok, amíg a rendőrcsapat egypár gyors ütéssel-rúgással el nem végzi a munkát.

Már megint egy folyosó. A neonlámpák tompa fénye nem éppen a legmegfelelőbb fogadtatás az ilyen leizzadt trénereknek, mint mi, de még mindig jobb, mint ha ellenfelek is lennének benne. Jenny és csapata bezárja mögöttünk az ajtót, aminek másik felén egy ideig még dörömbölnek, de azután minden elcsendesedik. Az álompor bevált.
- Hű, hát ez nehéz helyzet volt – sóhajtok egy nagyot. Mivel minden üresnek és elhagyatottnak tűnik, úgy döntök, kis időt lehet szakítani a körülnézésre is, rohanás helyett. A falakon itt is képek lógnak, habár Annie egy kivételével már egyiken sem szerepel. Odasétálok a kiválasztott képhez, és jobban megnézem: egy díszes szobában éppen egy férfi fog kezet egy szürke hajú nővel, körülöttük egyéb fontos emberek álldogálnak unott arccal. Annie a háttérben, egy árnyékos beugróban támasztja a falat, keresztbefont karral, és elgondolkodva nézi a nőt.
Érdekes. Ez a hárpia lenne a volt barátnő? Bizonyosan fontos személyiség lehet, hiszen majd minden képen szerepel: a legtöbbször két ismeretlen pokémon társaságában, aranybarna pokémonszobrok mellett. A szobor azonban mindig más: csupa ritka pokémon. Van ott Kabutops, Omastar és Dragonair, de rengeteg ismeretlen példány is. A nővel lévő két pokémon közül az egyik egy fehér, gömbölyű dobozra hasonlít, fekete lábakkal és alig látható fejjel, a másik pedig pont olyan, mint egy kék skorpió.
Továbbsétálok, és a két pokémon is változik: a dobozból egy kék-piros sárkány lett, a kis kék skorpióból pedig egy nagy lila skorpió. Nyilván az előzőek továbbfejlesztett formái.
- A skorpió az enyém volt. Úgy nevezik, Skorupi.
Nem is vettem észre, hogy Annie mögöttem áll. Hogy a fenébe került ő ide? Mielőtt azonban megkérdezhetném, már válaszol is:
- Sok ajtó létezik ebben az épületben. Nem is hinnétek, honnan hova lehet eljutni…
És tényleg. A folyosó egyik rövid oldalán lévő ajtó felől érkeztünk, de emellett van egy lefelé vezető lépcső velünk szemben, valamint kettő ajtó a hosszabb oldalfalon.
- Van térképed is róla? – kérdezem.
- Hát persze. Tessék.
Hogy ez miért nem jutott előbb eszembe! Egy csomó fáradságot megspórolhattunk volna…



A térképet megszemlélve az első ajtót választom, ami egy pokélabdákkal teli szobácskába vezet. Legalább Jenny és a többiek visszakaphatják végre a társaikat.
- Vissza kellene mennünk a többi rendőrhöz, hogy szétoszthassuk a labdákat. De előtte még nézzünk be a másik szobába is. Mondjuk vissza is mehetünk a korábban lezárt ajtóhoz, ami mögött a másik lift áll. Te mit gondolsz? – kérdezem Davidet.

[David Farewell]

Végül szerencsésen sikerül kimenekülnünk a helyiségből, és a rendőrök lezárják utánunk az ajtót. A térdemre támaszkodva fújom ki magam. Nem vagyok túl jól, szédülök, és enyhe hányinger kerülget. Nyilván belélegeztem egy kicsit az álomporból. Vagy esetleg a füst ártott meg? Mindegy is. Kell egy kis idő, hogy összeszedjem magam, és körülnézzek, hova kerültünk. Az első dolog, amit meglátok, Annie fekete hajgubanca. Hogy kerül már megint ide? Most már tényleg kezdem azt hinni, hogy egy kísértet, és képes átmenni a falakon, de ezt a gyanúmat gyorsan eloszlatja az ajtókra való hivatkozással. Ide is talált egy rövidebb utat. Hát persze. De legalább kapunk tőle egy térképet, ami fölött kidolgozhatunk egy haditervet. Betty hangosan végigfuttat egy gondolatsort, majd az én véleményemet kérdezi.
- Szerintem először nézzük meg a másik szobát itt a szomszédban. Utána Jennyék visszamehetnének a többi rendőrhöz, mi pedig átnézhetnénk ezeket a szobákat - mutatok a térképen négy egymás melletti helyiségre.
Nem hangzik ellenvetés, így elindulunk. Benyitunk a szomszédos helyiségbe. Egy irodaféleség tárul fel a szemünk előtt. Íróasztal számítógéppel, néhány polc, kényelmes bőrfotel..
- Itt nincs semmi. Menjünk tovább.
A folyosó végén egy lépcső van, amin felmegyünk. Az eddigiekhez hasonló folyosóra kerülünk. A falon itt is egy csomó kép van, de ezúttal nem nézem végig őket. A rendőrök a megbeszéltek szerint továbbmennek, mi pedig benyitunk az első ajtón. Az előző irodához hasonlít a helyiség, csakhogy ez nem üres. Egy öltönyös fickó ül az egyik fotelben. Érkezésünkre feláll, és felénk lép néhányat.
- Üdvözlöm önöket. Én vagyok ennek a cégnek az igazgatója. Egy korrekt ajánlatom van a számukra. Megküzdünk egymással egyenlő feltételek mellett. Két pokémon kettő ellen. Amennyiben önök nyernek, szabadon távozhatnak a foglyokkal együtt. Ha viszont én nyerek... - nem fejezi be az amúgy is nyilvánvaló mondatot, csak egy kéjes mosolyt vesz fel, majd elővesz két pokélabdát, amikből egy Ninetales és egy Persian bukkan elő. - Nos, kezdhetjük?

[Betty]

Végül Jenny rendőrrel és a többiekkel mi is a lépcső felé indulunk, előtte azonban még benézünk a másik szobába is: egy teljesen átlagos iroda, nagy képpel a szemközti falon…semmi érdekes.
Mialatt a rendőrök visszamennek, hogy kiosszák a labdákat, úgy döntünk, hogy benyitunk a lépcső aljánál lévő első helyiségbe. Valahogy az az érzésem támad, hogy nem kéne lenyomni azt a kilincset…mielőtt azonban hangot adhatnék kételyeimnek, David már bent is van. Hiába, a női megérzések…természetesen egy ellenfél vár ránk. Furcsának találom, hogy teljesen egyedül van, az ilyen fekete öltönyben szobrozó öreguraknak nem kéne egy ilyen helyen felhőtlen nyugalommal üldögélniük. Ez itt mégis ezt teszi. Sőt, még mosolyog is! Megcsóválom a fejem: valami furfangosság biztosan van a dologban.
És van is! A férfi két pokélabdát vesz a kezébe, és flegmán forgatja őket ujjai között, miközben a játékszabályokat ismerteti velünk. Remek, egy újabb élet-halál pokémoncsata. Nem mintha nem számítottam volna rá, de azért egy napra ez egy kicsit sok…

Ninetales és Persian. Semelyik társam sincs előnyben egyikkel szemben sem. És ahogy elnézem, Davidnek sincs előnyös típusú pokémonja. Vajon kit választ majd? De ami most számomra fontosabb, én kit válasszak? Lizi gyors, de a tűz típusú mozdulatai egyszerűen nem elég erősek, főleg nem Ninetales ellen. Persianon meg már látszik, hogy mennyire jól van gondozva, biztosan gyors is… a füstfüggöny sem egy jó választás, hiszen kicsi a szoba, és így David és én sem látnánk semmit. Don viszont jó harcos, habár még ő is tapasztalatlan, és nem tudom az összes mozdulatát… de talán a méreg típusú támadások hatásosabbak lesznek a tűznél… bárcsak velem lenne már Shanny!
- Don, előre! – kiáltom, és a labdából előbukkan a harcra kész méregzsák. Lábával kapar egyet a padlón, és támadó állásba lép.
- David, most te jössz, és indulhat is a küzdelem!

[David Farewell]

Micsoda gyönyörű pokémonok! A gazdájukhoz hasonlóan nagyon elegánsak. Biztos valami gazdag fószer lehet.. pokémontolvajlásból. Nincs mese, győznünk kell! Betty Dont választja, most rajtam a sor. Kis gondolkodás után Chibinek szavazok bizalmat, és kiengedem a labdájából. A növény pokémonok a tűz elemmel szemben hátrányban vannak, így inkább a macskát támadom először. Remélem Bettyék elbánnak Ninetalesszel.
- Rajta, vesd be Persian ellen az ostorcsapást! - azonban ellenfelünk elég gyorsnak bizonyul ahhoz, hogy kitérjen a támadás elől, majd ugyanazzal a lendülettel megindul felénk.
- Chibi, szegd le a fejed, feszítsd meg a lábaidat, és készülj fel az ütközésre! - kiáltom a rögtönzött haditervet.
Persian gyors támadással próbálkozik, és nekiront Bulbának, aki keményen állja a sarat, és állóbirkózáshoz hasonlatos küzdelem alakul ki a pokémonok között. Hirtelen agyam egyik jól eldugott zugában feldereng egy emlék egy régi harcról. Tentacoolok és egy Tentacruel ellen küzdöttünk Webberrel. De vajon miért jutott ez most eszembe? Ott motoszkál bennem az az idegesítő gondolat, hogy valami nagyon fontosra kéne rájönnöm. De vajon mire? Már szinte a kezemben van, mégsem tudom megragadni.. Elsiklottam egy részlet felett.. Mi köze lehet annak a harcnak ehhez? Hát persze..
- Chibi, ragadd meg az ostoraiddal Persiant!
A kis Bulbasaur az indáival körülfonja ellenfele fejét, testét, majd lábait. Mint egy polip. Tentacool és Tentacruel úgy vadászik, hogy karjaival elkapja az arra járó gyanútlan halakat, magukhoz húzzák, majd komótosan elfogyasztják. Webber is majdnem erre a sorsra jutott.. A végtelenül megdöbbent Persian mozdulni sem tud a csapdában. Úgy tűnik, ezt a harcot megnyertük. Éppen érdeklődve a másik küzdelem felé fordulok, amikor meghallom Chibi éktelen visítását. Vajon mi történhetett? Villámgyorsan visszafordulok, és azt látom, hogy a nagymacska éppen Bulba egyik indáját tartja a fogai között. A róka fogta csuka és a csuka fogta róka tipikus példája.. Vajon mi sül ki ebből? Egy pár másodpercig még marad a patthelyzet, majd Chibi elkezdi visszahúzni az ostorait, mire válaszul ellenfele is elengedi a szájában tartott indát, és végül mind a ketten hátrébb ugranak egymástól. A küzdelem folytatódik..

[Betty]

David meglepő módon a Bulbasaurját hívja elő, aki nyilvánvaló hátránnyal indul Ninetales ellen. Ha valaha ki akarunk jutni innen, bizony nyernünk kell, mégpedig nem is akárhogyan… egy győztes taktikát kell bevetnünk, méghozzá úgy, hogy az ellenfelünk még csak ne is sejtsen semmit se, egészen az utolsó pillanatig. Így hát Dont a tűz pokémon elé küldöm, tudomásukra hozva a végleges párosítást: tűz vs méreg, és normál vs fű.

Mivel Ninetales főleg távolsági támadást alkalmaz, valószínűleg közelharcban nem annyira jó, így logikusan gondolkodva Don tényleg jó választás volt.
- Don, kezdjünk egy méregfoggal! – indítok, de a kilencfarkú nem mozdul. Ez kicsit elbizonytalanítja pokémonom, de azért folytatja a rohamot. Furcsa. A férfi nem utasítja pokémonját semmire sem. Talán leköti a másik csata?
Ninetales a végsőkig kivár, majd egy elegáns mozdulattal kikerüli a méregfogat, és a levegőben felkészül egy vasfarok támadásra… utasítás nélkül? Nem láttam még olyat, hogy a pokémon dönt, hogy mit használjon az edzője beleszólása nélkül…
- Don, kerüld ki! Ez az, és most próbálj meg egy szarvtámadást! – legjobb tudomásom szerint ez Don legerősebb támadása jelenlegi helyzetében, így reméljük, hogy sikerül végrehajtania. Az éppen földre érkező rókát azonban nem lepi meg, hogy újra támadják, és egy villámgyors lángszórót indít pokémonom felé. Összeszorítom a fogam: ez így védhetetlen, és még nem tudom, Don mennyire erős. Hihetetlen, de a méregpokémon egyenesen beleszalad a lángokba, majd kissé megpörkölődött bundával előugrik, és teljes erővel beleszalad Ninetalesbe.
Az ütközéstől mindketten hátratántorodnak, de Don mintha elégedetten vicsorogna: szarva végén sötétlila méregcsepp egyensúlyozik, majd lesiklik a földre. A maradék méreg a róka mellkasán terül szét … de hát ez szarvtámadás volt… vagy várjunk csak, lehet, hogy mégsem?
- Nido-nidoooooo! – hallom Don harci kiáltását. Mostmár bizonyosan tudom, hogy Nidoranom megtanulta a Méregdöfést.

Ám korai az öröm: ellenfelünk még mindig áll, és igaz látszik rajta, hogy Don megmérgezte, de ez egyenlőre cseppet sem zavarja Ninetalest. Ha nyerni akarunk, össze kell dolgoznunk, nem elég az egy-egy elleni küzdelem, itt igazi csapatmunkára van szükség! A beállt kis szünetben David és Chibi felé fordulok, hogy megnézzem, hogy boldogulnak Persian ellen.

[David Farewell]

A meccsben beállt apró szünet alatt egy gyors oldalpillantással felmérem a másik küzdelem állását. Don nincs a legjobb állapotban, Ninetales pedig megmérgeződött, de ez egyelőre kevés a boldogsághoz. Mi sem nagyon bírunk az ellenfelünkkel. Nincs mese, össze kell dolgoznunk. Már meg is van a terv. Kapóra jön ez a kis szünet, amíg az ellenfelünk kifújja magát.
- Chibi, piócamagvak Ninetalesre! - adom ki a tervnek megfelelő utasítást.
Bulbasaurom a tűz pokémon felé fordul, és kilövi a magot a hagymájából. Közben a szemem sarkából mozgást észlelek, és annak irányába kapom a fejem, így nem tudom meg, hogy a támadás célba ért-e. Persian rohamra indult, miközben pokémonom Donnak segített be.
- Mögötted! - kiáltok fel, de már késő. Bulba nem tud kitérni a dühcsapás elől, és az ütés erejétől a falnak csapódik. A fogamat összeszorítva szurkolok neki magamban. Kelj fel! Fel kell kelned! Nem is csalódom kedvencemben, aki feltápászkodik a földről, és nagy szemeivel dühösen méregeti ellenfelét.
- Gyerünk, pengeleveleket neki!
Persian mozgásán látszik a harc okozta fáradság, hiszen ezúttal nem tudja elkerülni a támadást. A pengék több helyen is megtépázzák a bundáját, súlyos sérüléseket okozva neki. A támadás kissé megrogyasztja ellenfelünket, azonban hamar összeszedi magát, és lenyalja a pofájáról csöpögő vért, ami csak még jobban feltüzeli. A harc neheze még csak most következik...

[Betty]

Úgy látszik David sem tudott felülkerekedni Persianon, de legalább jól lefárasztották a nagymacskát, így az nem tud kitérni a pengelevelek elől. Szerencsére a piócamagvak is célba találnak, s Ninetales energiája szépen lassan apadni kezd. Már éppen kezdenék örülni a pillanatnyi előnynek, mikor Persian egy árnyéklabdát küld Don felé, aki igaz sikeresen elugrik a gömb elől, de ekkor eltalálja egy lángszóró. Valahogyan ki kéne találni, hogy hogyan tudunk csapatban játszani, mert ha ez így folytatódik, esélyünk sem lesz. Ezek ketten támadnak egy pokémont, amíg annak társa felkel az előző csapás után…
- Don, fel tudsz állni? – kérdezem aggódva. Nidoranom teljesíti a kérést, de látom rajta, hogy nincs túl jó bőrben. Lábai remegnek súlya alatt. Hiába, Don teljesítőképességének vége felé járhat, legjobb lesz, ha visszahívom. De mi lesz velünk akkor? Nem adhatjuk fel, mikor Chibi két ellenféllel nem tud megbirkózni. De további sérüléseket sem lenne jó megkockáztatni, mert akkor Don élete is veszélyben forogna, pokémoncenter hiányában.
Már éppen azon vagyok, hogy pihenni küldöm Dont, feladva ezzel a meccset és a szabadságot, mikor megszólal a riasztóberendezés. A lármára mind a négy pokémon felkapja a fejét, de azért szemük sarkából még mindig egymást nézik, felkészülve egy esetleges utasításra. Az eddig háttérben üldögélő úr hatalmasat káromkodik, majd felugrik forgószékéből, és gyorsan a labdájukba parancsolja kedvenceit. Hosszú léptekkel megindul felénk, alig bírok félreállni az útjából, mikor kiviharzik az ajtón.
- Még nem végeztem veletek! – szól vissza mogorván, majd eltűnik a szemünk elől.
- Don, vissza! – kiáltom, és utánaeredek. A térképet megszemlélve nem is kétséges, hogy hová tart: az első emeletre. Reménykedve, hogy David követni fog, átszáguldok a ketreces termen (ahol Jenny és egypár rendőr csatlakozik hozzám), végig a már felmosott folyadékos szobán át, fel a létrán a már leégett helyiségbe. Itt megtorpanok egy pillanatra, hiszen az ajtó még mindig zárva van, de aztán hamar rájövök, hogy vannak kulcsaink.

A liftes szobában nem találok semmi különöset. Egypár kép, asztal, irodai cucc, és egy szekrény. Megnyomom a hívógombot, azután gondolok egyet, és inkább a lift melletti lépcsőt választom. Pillanatok alatt felérek az első szintre, ahol egy folyosón találom magamat, előttem egy hatalmas kétszárnyú ajtóval. Bizonyosan ez lehet a központi terem! Mivel résnyire nyitva is van, bekukucskálok… és egy Drowzee meg egy Hypno néz velem farkasszemet! Nem tudom, hogy mi történhetett, de az eredményét jól látom: mindenki ide-oda rohangál, teljes a káosz, és senki sem törődik velünk. Annál jobb, legalább végre megállíthatjuk a pszicho pokémonokat!
Határozottan benyitok a nagyterembe, és előhívom Lizit.
- David, te is hívj elő valakit, és kezdődjön a harc!

[David Farewell]

Nem állunk jól a küzdelemben, de legalább ellenfeleink is erejük végén járnak. Itt már bárki legyőzhet bárkit. Most éppen nem nekünk áll a zászló, ellenfeleink sarokba szorítják a pokémonjainkat. Agyam vészesen zakatolva keresi a megoldást a problémára. Kell lennie valaminek a tarsolyunkban, nem veszíthetünk! Mindenképp nyernünk kell, ez nem kérdés. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan. Még mindig nem sikerül kitalálnom a nyerő taktikát, amikor a sors a segítségünkre siet egy éppen most megszólaló riasztóberendezés képében. A fickó nagyjából fél másodperc alatt elhagyja a helyiséget, és elrohan. Megkönnyebbülten felsóhajtok és hálát adok az égnek a szerencsés fejleményekért, majd visszahívom Chibit, és Betty után indulok, aki már az ellenfelünket követi. Gyors tempóban áthaladunk a ketreces termen, azon a szobán, amit elárasztottunk a lével, és a leégett helyiségen. Elgondolkodom rajta, hogy vajon hogyan tudták ilyen rövid idő alatt feltörölni a löttyöt és eloltani a tüzet, de nem jut eszembe semmilyen logikus magyarázat. Vajon hányan lehetnek ebben a bandában? Lehet, hogy akár többszáz bűnöző van itt? Szép kilátások... Betty kinyitja az eddig zárt csapóajtót, ami mögött valóban egy lift van. Meg is nyomja a hívógombot, de aztán meggondolja magát, és inkább a lépcsőn rohan fel. Én szorosan a nyomában loholok. Egy hatalmas ajtóval találjuk szemben magunkat, amin Betty habozás nélkül benyit, és előhívja Lizit, és engem is hasonló tevékenységre biztat. De vajon miért? Áh, most már látom, egy Drowzee és egy Hypno áll előttünk. A teremben rohangáló emberek eddig még nem vettek minket észre, vagy csak nem vesznek rólunk tudomást. Végülis mindegy. Minél hamarabb lerendezzük ezt a harcot, annál jobb.
- Gyerünk, Rattie!
Kis Rattatám most kamatoztathatja gyorsaságát és vakmerőségét, így ideális választásnak tűnik a pszicho pokémonok ellen. A Hypno van hozzánk közelebb, így őt akarom elsőnek megtámadni.
- Gyors támadás Hypno ellen! - adom ki az utasítást.
A rágcsáló ráront ellenfelünkre, aki nemes egyszerűséggel lefejeli támadóját. Ezzel nem okoz neki komoly sérülést, de sikerül feldühítenie. Én pedig eléggé ismerem már a pokémonomat ahhoz, hogy tudjam, ha feldühítik, ott kő kövön nem marad. Ez egy roppant érdekes harcnak ígérkezik...

[Betty]

Nos, vázolva a roppant muris szituációt, ott áll két gyerek egy csapatnyi bámészkodó rendőr társaságában, egy laboratórium-szerűségben, amin láthatóan úrrá lett a káosz: fekete ruhás emberek szaladgálnak, egypár kicsit másképp öltözött alak utasításokat osztogat a többieknek, amiből a szerencsétlen alkalmazottak egy szót sem értenek a hangzavar és a riasztó miatt… pár Gastly köröz a mennyezet közelében, majd eltűnnek a falon keresztül. Valakit vagy valamit kereshetnek. Az az érzésem támad, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, ezért minél gyorsabban le akarom tudni ezt a harcot, még mielőtt a felnőttek feleszmélnének, hogy tulajdonképpen nekünk semmi keresnivalónk sincs itt.
- Lizi, lángszórót Drowzee ellen! – adom ki az első utasítást, mivel Rattie Hypno-t vette célba. A támadás ugyan betalál, de láthatólag semmi hatással nincs a pszicho pokémonra: amaz megvakargatja sárga hasát, majd unottan ránk néz… és elereszt egy gonosz vigyort! Ajjaj! Ez a pokémon sokkal erősebb lehet, mint azt az elején gondoltam. Nem baj, ha kell, mi is tudunk erősebbek lenni! (Még akkor is, ha momentán a lángszóró Lizi legerősebb csapása...)

És akkor egy pillanat alatt a földre zuhanok. Aúúú! Ez meg honnan jött? Körbenézek. Mellettem egy középkorú férfi igyekszik felszedegetni az elejtett papírjait, úgy látszik, a papírtoronytól nem látott semmit, és belém szaladt.
- Elnézést… - vakkantja rám sem nézve, feltápászkodik, és továbbrohan.
- Semmi baj…. – válaszolom meglepődve, de mire a mondat végére érnék, már ott sincsen.
- Hát ez fura volt. – fordulok Davidhez – Vajon mi történhetett itt?
- Szerintem van rá egy tipped! – hallom magam mögött az ismerős női hangot, akinek mindig mindenre van válasza. Már nem is csodálkozom, hogy már megint itt van.
- Szóval? – kérdezek vissza – Bocsi, de most az egyszer tényleg nem tudom…

- Chaaaaaaar! – ordít rám Lizi mérgesen. Hát persze. Mi éppen harcolunk!
- Próbálj közel férkőzni hozzá, hogy a lángszóród még erősebb legyen! – ismertetem a taktikát. Pokémonom gyors léptekkel átbucskázik két-három feketeruhás emberkén, majd teljes erejéből elkezd tüzet fújni. Ellenfele ettől már egy kicsit megtántorodik, pont annyi időre, hogy fejen találja Lizi faroklendítése. Drowzee hátraesik, egyenesen rá egy fémdarabokkal teli asztalra, amit súlyánál fogva össze is tör. Utolsó erejével egy elsöprő erejű későcsapást indít, majd végleg eltűnik az alkatrészek tengerében.
De nem hinném, hogy örökre! Sajnos előbb utóbb ki fog kecmeregni onnan is, viszont így már nem tudja folytatni a káros hullámok kibocsátását. Marad Hypno… és a későcsapás. Remélem David és Rattie jól állnak a küzdelemben…

- Hát ti meg mit kerestek itt? – kérdezi egy érdes hang a hátunk mögött.
- Valószínűleg pont ugyanazt, akit ti is! – válaszol rá Annie. Lehetséges lenne? Ez az egész felfordulás… Vajon megérezte, hogy jövünk? Talán már kint is van… nem, akkor nem itt keresnék…
- Elfogni őket! – hallom valahonnan messziről, gondolataim szárnyai nem engednek közel a valósághoz. Repülök, vágyaim és reményeim az egekbe emelnek… két évnyi várakozás… kudarc… reménytelenség után… vajon ő gondol-e rám? És ha engem itt is tartanak örökre, ő lehet, hogy szabad lesz…
- Betty! Ébredj! Be vagyunk kerítve! – kiált rám Jenny. Lizi félve kapaszkodik a lábamba, és nem is akármiért: a teremben minden szem ránk szegeződik: vagy harminc feketeruhás, egy csapat Zubat, vagy egy tucatnyi Gastly, három Flareon, egy Beedrill, egy Hypno, egy Magnemite és egy Voltorb áll szemben a mindössze tízegynéhány rendőrrel, azok Growlithe pokémonjaival és velünk. Mögöttünk egy Ninetales és egy Persian vicsorog.

Nem nyerhetünk. Ez itt eldőlt.
Úgy, hogy senki más ne hallja, odafordulok Davidhez:
- Most nagyon figyelj rám! A füstben szét kell oszolnunk. Neked és Jennyéknek valahogyan meg kell állítanotok Hypno-t, és kiszabadítani a ketrecekben lévő pokémonokat, de vigyázzatok a későcsapásra! Velem ne törődjetek! Azt hiszem, tudom, hogy mit csinálok. Ha végeztetek, találkozzunk a pokémon centerben! Ha holnapig nem érek oda… nos, remélem oda fogok érni. Ne feledjétek, bízok bennetek! Sok szerencsét!
És még mielőtt David szóhoz juthatna, elkiáltom magam:
- Lizi, füstfüggöny támadás, extra adaggal a vigyorgó képükbe!!!

[David Farewell]

Eközben Betty Charmandere is harcba száll Drowzee-val szemben, sajnos hasonló eredménnyel, mint mi. Valamit gyorsan ki kell találnunk, különben csúnya végünk lesz...
- Rattie, kínáld meg egy hiperagyarral!
Az egér pokémon megindul ellenfelünk felé, aki megpróbálja elhúzni magát a támadás elől, amivel csak annyit ér el, hogy Rattata a nyaka helyett a vállát találja el. Hypno fájdalmasan felkiált, majd egy jól irányzott ütést mér pokémonomra, aki a földre zuhan. Habár gyorsan felpattan, látszik rajta, hogy a harc alaposan megviselte. Egyedül nem lesz képes győzni, elkél neki a segítség. Gyors oldalpillantással felmérem a másik csata helyzetét. Drowzee éppen egy méretes alaktrészhalommal viaskodik, kevés sikerrel, és hamarosan elsüllyed, de előtte még valami furcsa mozdulatot tesz, amit nem tudok mire vélni. Vajon mi lehetett az? Nem valószínű, hogy támadott, hiszen nem történt semmi. Jut eszembe, nekem inkább a saját küzdelmemre kéne figyelnem. Chibi az előbb harcolt, nem vethetem be. Marad Raul, benne van minden reményem. Az övemhez nyúlok, a kezembe veszem a labdát, majd egy gyors ima után eldobom. A labda kinyílik, és előtör belőle a vörös sugár, ami felölti Gorwlithe alakját. A tűz pokémon parancsra várva tekint rám.
- Raul, gyors támadás Hypno ellen! Rattie, te támadj harapással!
A pszicho pokémon a harapás elől még ki tud térni, de Growlithe telibe találja, amitől hanyatt esik. Már éppen örülni kezdek, hogy legyőztük az egyik legerősebb ellenfelet, amikor hirtelen egy Beedrill jelenik meg, és méregfullánk támadásával eltalálja Rattiet. A kis rágcsálónak elkezdenek remegni a lábai, majd összeesik. Gyorsan visszahívom, mielőtt valaki rátaposna. Ekkor döbbenek csak rá, hogy bekerítettek minket. Betty mellém lép, és elsuttog pár utasítást. Lizi ekkor egy hatalmas adag füstöt bocsát ki, amitől az orrom hegyéig sem látok, csak érzem, hogy Betty eltűnt mellőlem. Amikor a levegő kicsit tisztulni kezd, és látok is valamit, Jennyhez fordulok.
- Nincs sok időnk, hamar el kell tűnnünk innen. Ti szabadítsátok ki a pokémonokat, én addig elterelem a figyelmüket.
- Rendben van - bólint az őrmester. Gyors utasítására a csapat megindul, és áttör Persianon, Ninetaleson és a Flareonokon.
Eközben én, más választásom nem lévén egy halk bocsánatkérés közben előhívom Chibit. Közben Hypno is feltámaszkodott, így két pokémonnal állok szemben Hypnoval, Voltorbbal, Magnemite-tel, Beedrillel és egy tucat Gastlyval. A Zubat-csapat a rendőrök üldözésére indult. Gyorsan kiadom az utasításokat:
- Chibi, ostorcsapás Hypno ellen, Raul, gyors támadás Beedrillre!
Az indák eltalálják Hypnot, aki így pár méteres repülést bemutatva hátrazuhan, Beedrill viszont eltáncol a gyors támadás elől. Ekkor hirtelen valami furcsát érzek. A fejem iszonyatosan hasogatni kezd, a látásom elhomályosul, és szédülni kezdek, amitől megtántorodom, és térdre rogyok. Néhány pillanattal később az érzés nyomtalanul elmúlik. Gyorsan körülnézek, hogy mi történt. Hypno meg sem mozdult, szóval valószínűleg nem az ő műve volt. Chibi és Raul viszont mozdulatlanul fekszenek a földön. Szóval ez lett volna Drowzee mozdulatának az eredménye? Visszahívom a kiütött pokémonjaimat, és a menekülés útvonalait kezdem fürkészni, amikor egy hatalmas ütést érzek a tarkómon, és minden elsötétül.

[Betty]

Lassan, de csak nagyon lassan kezd kitisztulni a világ a fejemben. Bár az igazat megvallva, sok minden nem világosodhat meg, hiszen koromsötétben fekszem itt már vagy… hát, nem is tudom, hogy mióta. Hogy hogyan kerültem én ide? Jó kérdés. Pár dologra azért emlékszem…



- Lizi, vissza! – kiáltom, amint ellenfeleink elkezdenek prüszkölni a tömény füsttől, majd a pokélabdát szorosan a kezembe fogva kirohanok a teremből. A lifttel ellenkező irányba fordulok, ahol hat ajtó van egymás mellé bepréselve a szűk folyosón, velem szemben pedig egy kétszárnyas, díszített kapu áll. Bizonyos vagyok benne, hogy ott van az egész épület fő irodája, így hát arrafelé indulok. Bár az igazi célom az, hogy megtaláljam eltűnt barátomat, azért még mielőtt leszaladnék a lépcsőn, be kell kukucskálnom azon a kulcslyukon és át kell néznem azt a hat kis szobát is…

Ekkor a régről már oly ismerős mély hang újra megszólal, ráadásul egészen közelről:
- Hát te már megint az utunkban vagy?
Megfordulok. Hát persze. Mondják, az ember nem kerülheti el sorsát, de hogy énnekem pont ő lenne a végzetem, azt kétlem. Az egész ember nem egyéb, mint egy jó adag tömény izom, megspékelve egy kis agresszivitással. Lassan elhúzom a szájamat, majd egy laza mozdulattal előhívom pokémonomat, aki már kérés nélkül ontja magából a füstöt, bele a hústorony szőrös pofájába. Ezt Lizi most jól telibe kapta! De nincs időm még mosolyogni sem, újfent visszahívom kis segítőmet egy rövid „Köszi!” után, majd, kihasználva a füstfüggöny adta lehetőséget, megpróbálok eliszkolni a lépcső irányába. Onnan azonban lépteket hallok, így egy pillanatra megtorpanok és hallgatózok: a hangfoszlányok távolodnak, és elhangzik egypár vakkantás is. Halkan kifújom az eddig visszatartott levegőt: így csak Jenny rendőr és társai haladhatnak lefelé a lépcsőn. Ezek szerint sikerült volna legyőzni Hypno-t? Vajon David és pokémonjai jól vannak?

Azonban nincs sok időm ezen agyalni, mert hirtelen egy hatalmas marok szorítását érzem a karomon. Ezt igen hamar egy pofon követi, amitől hátraesek – már amennyire a már majdnem összepréselt karom engedi – és el is szédülök kissé.
- Hát szabad előlem elmenekülni? -kérdezi vádlón a mély hang - Megmondom én: nem! Mostmár emlékszem rád, te voltál az a kis nyavalyás, aki el akart bújni előlem azzal a tojással, sőt, még az is te voltál, aki megpróbált megállítani bennünket az erdőben, mielőtt az a Ho-oh megjelent volna! És mondok én nek…

Bla-bla-bla. Túl fáradt vagyok én már ahhoz, hogy pont őtőle hallgassak kiselőadást viselkedéstanból. Az igazat megvallva, totál nem érdekel, hogy mit mond, kivéve ezt a Ho-oh dolgot… ez lenne a neve annak a madárpokémonnak, aki megmentett minket? De most nem ezzel kell foglalkoznom, valahogy ki kell szabadulnom a markából… de hogy?
Gyenge próbálkozásomat egy újabb pofonnal jutalmazza, így hát nem tehetek semmit, csak várom, hogy mi lesz a sorsom. Egyenlőre mit sem adnék érte, ha befejezné végre a mondandóját! Kívánságom hamar teljesül:

… ezért most elveszem tőled azt a két pokélabdát, ott, az övedhez csatolva, és megnézzük majd, hogy mit is tudnak a kedvenceid… talán használhatók lesznek J főnökasszony egypár új ötletéhez. Téged meg egyenlőre csak „félreteszünk”, amíg a főnök nem dönt a sorsodról. Viszlát!



Az utolsó, amire emlékszem, az az aljas vigyor az arcán. Ezután gondolom leütöttek, még ellenállni sem tudtam. És most itt vagyok ebben a komor és amúgy baromi szűk helyiségben, és várom a „főnökasszony” döntését. Talán felfedezhetném ezt az alig 2x3 méteres raktárat, ami fogva tart. Csak hogy addig se pánikoljak be. Vagy már késő?

[David Farewell]

Éjjel van. A telihold és a csillagok fényesen ragyognak az égbolton, amelyet egy felhő sem homályosít el. Egy tisztás közepén állok. Nagyon ismerősnek tűnik. Vajon jártam már itt? Meglehet. Furcsán könnyűnek érzem magam, mintha a föld felett lebegnék, és az éj kellemes hidegét sem érzékelem. Hirtelen egy kísérteties fényt látok meg magam előtt nem messze. Rövid gondolkodás után megindulok felé. Lépéseim puhák és ruganyosak. Jó pár méter megtétele után a fény még mindig ugyanakkora távolságra van tőlem, mint amikor megpillantottam, így hát megszaporázom lépteimet. A fény továbbra sem akar közelebb kerülni, sőt, távolodni látszik. Ezzel párhuzamosan célpontom irányából különböző hangokat vélek hallani. Egy Charmanderre jellemző üvöltéssel keveredik némi sziszegés. Talán egy Ekans vagy egy Arbok? Ekkor néhány beszédfoszlányt is meghallok, de nem tudom a szavakat kivenni. A hangszíne furcsa, nem hasonlít az emberekére. A szellem pokémonok hangjára emlékeztet. Mintha a múltban már hallottam volna valamikor ezt a hangot... Töprengésemet egy hirtelen jelentkező hideg érzés szakítja meg a homlokomon. Reflexszerűen behunyom a szemem, és amikor kinyitom, az erdő helyett egy mennyezetet pillantok meg. Ezzel párhuzamosan jelentkezik egy erős fájdalom a tarkómon. Odatapintva egy púpot érzek lüktetni. Most döbbenek csak rá, hogy a padlón fekszem. Az előbbi hideg érzés, ami felébresztett ismét jelentkezik egy folyadékcsepp formájában. Néhány pislogás után sikerül kivennem egy hatalmas, félig oldalra dőlt, elrepedt tartályt a fejem fölött. Gyorsan felpattanok, és hátrálok néhány métert, mielőtt eszébe jutna, hogy sokkal kényelmesebb lenne vízszintbe helyezni magát. A lábam megakad valamiben, és kis híján hanyatt esek. Odafordulva egy alkatrészkupacot pillantok meg. Felemelem a fejem, és körülnézek. Egy hatalmas teremben vagyok, ami tele van romokkal. Lassan tisztulni kezd a köd a fejemben. Emlékszem már... Itt harcoltunk a bűnözőkkel, Betty elrohant, a rendőrök megpróbálták kijuttatni a pokémonokat, aztán engem minden bizonnyal leütöttek. Úgy tűnik, fontosabbnak ítélték a rendőrök és Betty üldözését annál, hogy engem bezárjanak valahová. Úgy gondolhatták, már nem sok vizet zavarok eszméletemet vesztve, ráadásul a pokémonjaimat legyőzték. A pokémojaim! Gyorsan az övemhez kapok, és megkönnyebbüléssel konstatálom, hogy a labdák a helyükön vannak. Hálát adok az égnek, hogy nem vették el a pokémonjaimat, habár egy ideig úgyse tudok velük harcolni. Most már azt kéne kitalálni, hogyan jussak ki innen. Gondolatban felidézem az épület térképét, és kiválasztom a legrövidebb kifelé vezető útvonalat. Mivel a terem üres, és engem nem helyeztek "biztonságba", feltételezem, hogy a bűnözők elhagyták a rejtekhelyet, elfogták őket, esetleg még zajlik a harc. Így könnyű dolgom lesz a kijutással. Óvatosan kinyitom a kétszárnyú ajtót amin bejöttünk, és leosonok a lépcsőn. A földszintre érve azt tapasztalom, hogy itt is hasonló állapotok uralkodnak, mint a központi helyiségben. Egészében véve az épület most sokkal inkább hasonlít egy második világháborús bunkerre, mint bűnözők rejtekhelyére, vagy egy laboratóriumra. Végighaladok a korábban romhalmazzá változtatott épületen. Már az utolsó helyiségben vagyok, és felcsillan előttem a menekülés reménye, amikor hirtelen kinyílik előttem a bejárati ajtó. Basszus. Mégsincs szerencsém. Azonban legnagyobb meglepetésemre az ajtó mögül nem az egyik bűnöző bukkan fel, hanem Jenny rendőr. A saját megrökönyödöttségemet vélem felfedezni az ő arcán is. Gyorsan összeszedem magam, és megelőzöm a nyilvánvaló kérdést.
- Mi történt? - kérdezem.
- Sikerült áttörnünk a központi teremben a bűnözőkön. Kiszabadítottuk a pokémonokat, és rádión erősítést kértünk. Ezután átverekedtük magunkat az épületen, és az utcán csapdába csaltuk a bűnözőket. Már mindannyian úton vannak a jól megérdemelt cellájuk felé. És veled mi történt?
Dióhéjban előadtam neki a történetemet, de szinte még be sem fejeztem, amikor jött a következő kérdés:
- Hol van Betty?
- Hát ööö... valami dolga akadt harc közben. Nem tudom merre ment, de azt mondta, hogy találkozzunk a pokémon centerben, szóval akár oda is mehetnénk.
Jennynek nem volt ellenvetése, így miután kiadta az épület átvizsgálására vonatkozó utasításokat az utcán várakozó rendőröknek, elindultunk a központ felé.