A "rém" nyomában

[Attila]

Míg nem történt semmi, addig Garrius a lánymellé somfordált és súgott neki valamit, amit csakis ők ketten hallottak. Bármit megadtam volna azért, hogy tudjam, miről is van szó, de sajnos nincs szuper érzékeny fülem, akárcsak egy Zubat-nak és nem hiszem, hogy be is avattak volna titkaikba. Na sebaj. Titkolózzanak csak, megvagyok én nélkülük is.
Miután talpra álltam és erre a csatára Bulbasaurt választottam ki ismét, Garrius visszament a helyére, én pedig kíváncsian vártam a lány válaszát. Az beleegyezett, de egyben föl is háborított kérdésével.
- Talán kételkedsz Bulbasaur tudásában? – estem neki a lánynak nem olyan dúrván, de érezhető sértődéssel a hangomban. - Na majd megmutatjuk mi neked, hogy miként is küzd egy igazi mester és pokémonja! - szegtem fel sértődötten a fejem.
Igaz, hogy Bulbasaur már kétszer is csatába szállt a mai nap, de mivel igen fiatalmég, ezért nem meglepő, ha a szokottnál egy kicsit többet mozog. Igaz volt rajta egy-két horzsolás, de Bulbasaur tekintete nem igazán arról árulkodott, hogy vissza szeretne vonulni a csata elől. Épp ellenkezőleg! Vad tűzzel a szemében várta leendő ellenfelét.
Zoey ismertette a szabályokat, amiket felesleges volt megtennie, hisz egy akkora bajnok jelölt, mint én, tisztában van egy pokémon összecsapás minden írott és íratlan szabályával. Sőt, még olyan szabályokkal is tisztában van ez a bajnok, amikről még maguk a Pokémon Liga megálmodói, a pokémon összecsapások szabályzatának lefektetői sem tudnak. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tisztában van vele, de azért elmondom: Attila nagyon okos és tökéletes, ezért tudja töviről hegyire a szabályokat. Na de vissza a történethez…
Teljesen Zoey-ra koncentráltam. Kíváncsian vártam, hogy vajon most mivel fog előrukkolni, de ekkor olyan történt, amit sohasem hittem, hogy történni fog: Garrius kijelentette, hogy nekem fog szurkolni.
Könnyekig meghatódva tekintettem a fiúra, de Zoey hamar letorkolta barátját(?) és nem tetszése jeleként (talán), elő is hívta a pokémoját, amivel majd megpróbál engem legyőzni. Eleinte fehér, azután nem sokkal színes alakból kezdett el materializálódni a pokémon. Felvoltam készülve rá, hogy majd valami meglepő, furcsa, egy teljes új pokémon látványában lesz részem, de azt sohasem hittem, hogy ilyen lények is léteznek. Magas, - merem állítani, hogy üti a két métert is - tűztípusú pokémont tisztelhettünk Bulbasaurral a Blaziken név mögött. Maga a pokémon leginkább egy sólyom és egy rocker srác keverékére emlékeztetett leginkább a pokémon. Öblös hangján üdvözölte edzőjét, ezután rám és Bulbasaurra vetette a szemeit. Csuklójából tűz tört elő, ami igen elrettentően hatott a fű típusú Bulbasaurra, aki hátrébb tett néhány lépést, de nem vette le a szemét Blazikenről.
Megrökönyödve tekintettem a pokémonra, akit Zoey hívott elő. Kissé tartottam tőle, hogy Bulbasaur könnyen kikaphat a tűztípussal szemben, de z ilyen elrettentő gondolatokat gyorsan száműztem is a fejemből és csakis az elkövetkezendő harcra koncentráltam. Tisztában voltam vele, hogy ha kimutatjuk, hogy félünk, ezzel csak magunk alatt vágjuk a fát, mivel akkor rájönnek (ha eddig még nem lett volna nyílván való számukra), hogy legyőzhetnek minket.
- Bulbasaur ne félj. - bátorítottam pokémonom. - Attól még, hogy tűztípusú, ezerszer több esélyed van rá, hogy legyőzöd, hidd el nekem. Nálad van a fürgeség és a kisebb termet előnye, míg az ellenfeled nagyobb és lomha.
Bulbasaur bátortalanul bólintott, miközben eltökéltek méregette a vele szembenálló hatalmas, monstrum Blaziken-t.
Elkeseredetten törtem a fejem, hogy mégis mit vethetnénk be a tűztípusú pokémon ellen, de egy olyan támadása sem jutott eszembe Bulbasaur-nak, ami akár csak használható lenne a pokémon ellen. Végül egy használható dolgot ötlöttem ki, amivel talán lesz esélyünk ellenük.
Míg én gondolkodtam Bulbasaur és Blaziken farkasszemet néztek egymással. A csata valójában már itt elkezdődött, ugyanis itt mérik fel egymás elszántságát, kitartását és bátorságát. Amelyikük lesüti a szemét egy idő után, vagy elnéz a másik szeméből, az valószínűleg kevés önbizalommal rendelkezik jelen helyzetében.
Viszont kettejük közül egyikük sem nézett félre, hanem elszántan egymás hol tágra nyílt, hol pedig résnyire húzott szemeibe néztek. Egészen addig a pillanatig, míg ki nem adtam Bulbasaurnak a talán használható támadást.
- Bulbasaur, először kerülj közel hozzá, majd próbáld megmérgezni! - A fűpokémon nem habozott egy ezredmásodpercet sem. Amint meghallotta a hangomat már vetette is magát Blaziken irányába, és még épp csak befejeztem az utasítást, ő már szórta is a mérgező spórákat ellenfele irányába (persze óvatosan, hogy ha egy nem várt tűzörvény érkezik, félretudjon vetődni) hatalmas felhő formájában, ami beborította a tűzpokémon.

[Garrius]

Garr akkor lett igazán feszült, amikor meglátta, hogy Attila nem kíván pokémont cserélni. Egyszerûen nem tudta megérteni mi a fiú szándéka. Egyértelmû volt, hogy Bulbasaur messze nincs már csúcsformában. Ráadásul most elég egy rossz utasítás, és a fû-típus nagyon csúnyán megégetheti magát, a szó átvitt- és konkrét értelmében egyaránt.
- Miért nem Rhyhorn-nal jössz elõ? – kérdezte szinte már vádló hangnemben. – Ha jól tudom, akkor õ különösen jól bírja a tüzet. Megtehetted volna életed elsõ okos lépését. – A nevetése átjárta az alkalmi küzdõteret, pedig valójában tényleg ostobaságnak tartotta a kis gumóst tovább erõltetni.
- Nem mondhatnám, hogy teljes mértékben igazad van, - kezdte Zoey, míg a két leendõ ellenfél farkasszemet nézett. – Rhyhorn valóban rezisztens a tûzzel szemben, viszont a harcos mozdulatok dupla erõvel hatnak rá. Blaziken-nek pedig van a tarsolyában éppen elég ilyen jellegû fogás. – Tisztán látszott, hogy nagyon élvezi bizonyítani, mennyivel tud többet náluk. – Ugyanakkor Bulbasaur sem a legjobb választás, rá pont fordítva igaz, amit mondtam. Egészen jól bírja a harcos támadásokat, de a tûzzel szemben gyakorlatilag teljesen védtelen. Én valószínûleg egy víz típussal próbálkoznék meg a helyedben, de akár egy repülõ, vagy egy pszicho pokémon is labdába rúghat.
~ Tényleg sokmindent tud! – ismerte el csak és kizárólag magának.
Ennek ellenére a szavai már egészen másról árulkodtak. Nem sok nyoma volt bennük az elismerésnek:
- A nyelved pörög, de én csak színtiszta fásultságot látok a híres szörnyeteged szemében. Nem hinném, hogy a rémisztõ külsején kívül sok bajt okozhatna. – Néhány pillanatig csak bámulta Blaziken-t. – Sõt, nem is olyan rémisztõ, inkább vicces. Mint valami Woodstock-ból menekült hippi.
Zoey csak egy lekicsinylõ pillantásra méltatta a fiút. Nem úgy tûnt, hogy komolyan vette volna az elhangzott kritikát. Inkább Attila felvetésére válaszolt:
- Nem nézem le a pokémonod, soha nem tennék ilyet. Az viszont tény, hogy meglepnél, ha ebbõl jól jönnél ki.
Garrius közben egy kacsintással erõsítette meg a másik fiúnak szánt buzdító szavakat, és egy mosoly még Bulbasaur-nak is kijutott.
Végre a párviadal is kezdetét vette. A megbeszélteknek megfelelõen Attila tehette meg az elsõ lépést, amivel nem is váratta õket sokáig. Garr nem tudta mennyire jó ötlet hagyni, sõt utasítani arra, hogy közel kerüljön egy harcos típushoz, de neki sem lett volna jobb ötlete.
- Kezdj a szokásossal! – utasította Zoey.
A spórafelhõ körülvette Blazikent, õ pedig… hát igazából, ha csinált is valamit, az egyelõre nem látszott. Bármi is a szokásos, nem úgy tûnt, hogy túl látványos dolog lenne.
Ennek az ellenkezõje csak a levegõbe jutott méreg eloszlása után bizonyosodott be. Elõször csak a fény tûnt fel, majd egy zöld burok védelmében maga a pokémon is.
- Ezt a mozdulatot Oltalmazásnak, vagy Végõburoknak hívják. – Azt nem lehet tudni, hogy ezt csak Garrius értetlenkedõ arckifejezése miatt mondta-e el, vagy egyébként is szeretett volna egy újabb leckét adni. – A lényege az, hogy megvédi Blaziken-t szinte bármilyen támadástól. Szóval hiába próbálkoztál a méreggel. Továbbá, az elõbb lelomháztad õt, pedig ez óriási hiba. Ha a számadatokat nézzük, az én harcosom majdnem kétszer olyan gyors, mint a tied. Sõt, birtokol egy olyan képességet, aminek hála minden támadásváltás után növekszik a sebessége. Ez az egyre emelkedõ adrenalin szintjének köszönhetõ. Kvázi minden támadásod után, amit hárítok, Blaziken gyorsabb és gyorsabb lesz. Most viszont arról is teszek, hogy az ereje megemelkedjen. Kezdõdjön hát a mi kis rituálénk, Kardtánc!
A hórihorgas pokémon engedelmesen bólintott, feladta a védekezést és különleges, szertartásszerû mozdulatsorba kezdett, aminek végén eszeveszett forgásba fogott. Mire leállt a karmai lila színûvé váltak, és az elõbbinél jóval hosszabbnak tûntek.
~ Hihetetlen mennyi mindent tud, és milyen ereje van ennek a monstrumnak.
- Küldjed neki Attis!
Blaziken csak bámulta Bulbasaut-t. Továbbra sem kezdett támadni, soha nem tenné meg anélkül, hogy parancsot kapna rá. Attilának így maradt egy újabb lehetõsége kitalálni valami ütõset.

[Attila]

Bulbasaur spórafelhője telibe találta a tűzpokémont. Széles, magabiztos mosollyal nyugtáztam mindezt, de jókedvem hamar letört, ugyanis a Blaziken még csak meg sem próbált kijutni a mérgező spóra alól.
Ahogy kezdett eloszlani a mérgező por, egy zölden derengő gömb bukkant fel Blaziken körül. Sejtésem se volt, hogy mégis mi lehet ez, de nem nézett ki túl jól a dolog.
Nem tudom, hogy Garrius értetlenkedő arckifejezése, vagy az én bamba ábrázatom hatására, de Zoey felvilágosított minket az előbb leírt technika hatásáról. Sajnos, amiket elmondott róla, nem éppen volt valami fényes és könnyű győzelemmel kecsegtető, de még ha a pokémon majdnem sebezhetetlensége nem is lett volna elég nekem, még a támadását is megnövelte a kardtánc technikával, minek hatására a karmai megnőttek és lilás színt öltöttek fel.
- Köszi Garr a bíztatást, de egyenlőre még meg kell fontoljam a következő lépésünket… - csorgott végig egy izzadsága homlokomon, miközben válaszoltam a barátomnak.
~ Vajon mért áll csak úgy ott az a pokémon és mért nem támad? Vajon terveznek valamit? Áhhh… Nekem is el kéne kezdenem, különben csúnyán kikapunk… - néztem aggódó arccal Bulbasaurra.
Látszólag a fűpokémonomnak is ugyan ez járhatott a fejében, mivel amint végrehajtotta a méregpor támadását és az sikertelen volt, nem kockáztatta meg, hogy szembenézzen a Blaziken tűztámadásaival és inkább visszább vonult és elém szökkent. Aggódó, ámde harcias tekintettel követte ellenfele példáját, és őt méregette.
~ Az a gond, hogy nem nagyon látok sehol ezen a pokémonon olyan pontot, amit Bulbasaur sikeresen meg tudna támadni. Ráadásul még ott van az előbb végrehajtott technika is, a kardtánc, amitől vészjóslóbbak lettek a karmai és erősebb a pokémon…
- Hát pajti, nem tudom, hogy miként győzzük le, de mindent beleadunk, hogy a becsületünk megmaradjon. Elvégre nem győzhet minket le egy lány…
Bulbasaur határozottan és elszántan bólintott.
Habár mindketten tisztában voltunk vele, hogy erős hátrányokkal indulunk a tűzpokémon és gazdája ellen, de mégis elvállaltuk ezt a meccset, mert bízunk saját magunk és társunk képességeiben, józan ítélőképességeiben. No meg, mert mindketten meg vagyunk róla győződve, hogy ma itt nyerni fogunk. De hogy milyen áron, arról még fogalmunk sincs.
- Hát rendben van Bulbasaur, essünk neki keményebben akkor, indíts pengeleveleket neki! - adtam ki első komolyabb utasításom a pokémonomnak. - Valamint… - ezt viszont már sokkal halkabban mondtam, csak hogy Bulbasaur és én érthessük. - …a levelek után pedig rögtön pióca magvakat röpíts felé.
~ Ha a sikerül a pengelevelekkel felsértenem ennek a pokémonnak a bőrét, akkor a pióca magvak minden gond nélkül, egyenesen a vérébe kerülnek, és így szép lassan megkezdődik majd Zoey bajnokának a leépülése. - tervezgettem és reménykedtem magamban.
Viszont mindez, hogy létre is jöjjön, Bulbasaur ügyességére és gyorsaságára volt szükség. Amiben szerencsére nem volt hiány, tekintve, hogy kisebb termetű, mit a többi fajtársa, ezért fürgébb is.
A fűpokémon a hagymát a hátán egyenesen a Blaziken irányába tartotta és útjára indította a már jól ismert pengeleveleket, hogy szétszabdalják a tűzpokémon kemény bőrét. Ám a levelek (ha szabad ezt mondanom), csupán figyelemelterelés, mivel a pióca magvak, amiket rögtön és észrevehetetlenül utánuk lőtt ki, képezik az igazi támadásom.
~ Ha ez a csel sikerül, akkor már csak el kell ugrálnunk a majd egyre gyengülő tűzpokémon elől, míg az össze nem esik, vagy Zoey be nem látja, hogy a meccsnek már vége van.
Mindketten, Bulbasaur és én is, szinte megfagyva, eltökélten és bizakodva néztük, amint a levelek és a hátuk mögött aljasul settenkedő pióca magvak Blaziken irányába tartanak.
- Garrius, most szurkolj, hogy bejöjjön a tervem. - néztem hátra a vállam felett a fiúra, és bíztató szavaira vártam.

[Garrius]

Attila terve mûködhetett volna. Az elképzelés jó volt, ahogy a kivitelezés is, ám a hatás mégis elmaradt. A Pióca magvak egy trükkös és hasznos technikának számítanak, ám korántsem tökéletesek. Van néhány komolyabb hibájuk és hiányosságuk. Az egyik, hogy normális esetben nem hatnak más fû típusú pokémonra, a másik pedig az, hogy a tûz könnyedén elpusztíthatja õket. Treecko-t azért tudta mégis sebezni, mert a gekkó már le volt gyengülve, ez viszont Blaziken-rõl korántsem mondható el. A madárember szilaj és erõs teremtmény benyomását keltette, akirõl sok mindent el lehet képzelni, de a gyengeséget nem.Amikor elindultak felé a pengelevelek úgy tûnt, hogy semmit nem fog tenni, hagyja, hogy azok telibe találják. A szeme sem rebbent a közeledõ borotvaéles növényi részek láttán. Minden bizonnyal - ha Zoey nem utasítja - ez a monstrum bármilyen erõs támadásba képes beleállni. Tökéletes engedelmesség jellemezte.
- Ugorj! – A parancs kurta volt és egyszerû, mégis célravezetõ.
Blaziken erõs lábaiban megfeszültek az inak, és noha nem tud igazából repülni, de valósággal felszállt a levegõbe. Rakétaként emelkedett a magasba, minden egyes levelet elkerülve. Bulbasaur támadása viszont itt még nem ért véget. Mindeddig csak az elterelõ manõver zajlott, ami végül is sikeresen leplezte a valós lépést, a Pióca magvakat.
~ Már megint ez a trükk? Bejöhet-e kétszer egymás után?
- Az én szurkolásomon nem fog múlni…
Az elsõ lépés kétségtelenül tökéletes volt. Az összes mag eltalálta a tûz pokémont, és természetes béklyókként tekeredtek a testére. Körbefogták és a végtagjait szorosan rögzítették az izmos törzshöz.
- Szabadítsd ki a karod és a lábad – mondta higgadtan a lány, elismerõen biccentve Attila felé.
Blazikennek nem volt egyébre szüksége, mint a fizikai erejére. Az izmai könnyedén tették szabaddá karjait, de ezzel csak pár indát szakított el, a többségük még mindig a testén maradt.
- Szép, most pedig Lobogó Láng Roham! (Flare Blitz)
A pokémon zuhanni kezdett a föld felé, de közben, mint valami meteorit, a teste lángpáncélt öltött. A különleges „aura” hatalmas volt, szénné égetve az összes magot, amelyik eddig az õ erejébõl táplálta Bulbasaurt.

Blaziken lábbal érkezett a földre, de már dobta is magát tovább, egyenesen a kis gumós jószág felé. A tûz ekkor már kék színben izzott, földöntúli látványt kreálva. A becsapódás gyors és pontos volt. Füst és por szállt a levegõbe.
Zoey pokémonja egy hatalmas ugrással hátrált ki belõle, mestere elé teremve. A különös az volt, hogy úgy tûnt, a fogás közben õ maga is megsérült.
- Mi ez? – csodálkozott a fiú. – Hogy lehet, hogy zúzódásokat szerzett a saját támadásának végrehajtása közben? Lehetséges, hogy a te csoda harcosod elhibázta? – Zoez-hoz beszélt, de tekintetével már Bulbasaurt kereste a füstben. Aggasztotta, hogy nem találja.
- Blaziken nem szokott hibázni. Ez egy ilyen támadás, borzasztó ereje van, amiért nekünk is meg kell fizetnünk.
- De mégis mi a kóchengeres istókpöcséjért kellett egy ilyen erõs akármit ráküldeni szegényre? Ha történik vele valami komoly baj én esküszöm nem állok jót magamért. – Amíg ezeket monda, érezte, hogy Treecko akaratlanul belemarkol a combjába, õ is aggódott.

[Attila]

A Blaziken se egy semmi pokémon. Egyhelyben állva várta a felé tartó borotvaéles levélpengéket. Az utolsó másodpercekben kiáltotta el magát Zoey, hogy térjen ki Bulbasaur támadása elől. A tűzpokémon a magasba vetette magát, mintha csak repülne, hogy aztán a pióca magvak, amiket a fő támadásomnak szántam ott találják el a pokémont.
~ Noha nem egészen úgy jött össze a dolog, ahogy terveztem, de összejött… - állapítottam meg egy halvány mosollyal az arcomon.
A pióca magvak rendeltetésszerűen nőttek meg a Blaziken testén és tekeredtek körbe rajta. Bulbasaur is fellélegzett egy kicsit, amint is mosolyogva konstatálta, hogy támadása sikeres volt.
Habár a mosoly hamar lefagyott a fűpokémon arcáról, mikor még a levegőben lévő pokémon elkezdte kiszabadítani magát, a szorosan a teste köré fonódott indák szorításából.
~ E-ez nem lehet… - néztem csodálkozva, tátott szájjal a jelenetet. ~ Mint valami cérnaszálakat, úgy tépi le magáról a növényt… Vagy még sem?
- Legyen akármekkora erő is a pokémonodban, a pióca magvakból kinőtt gyökerekkel még ő sem dacolhat! - nevettem Zoey-ra. Habár a következő pillanatban ezt már meg is bántam, mivel a lány egy tűztámadásra utasította pokémonját, aminek a hatására a Blaziken egyenesen a talaj felé kezdett zuhanni. Teljesen olyan látványt nyújtott, mintha a levegő okozta súrlódás tenné mindezt a pokémonnal, viszont tudtam, hogy ez lehetetlen ilyen magasságból, ha csak nem mozog elképesztően hatalmas sebességgel. Tisztában voltam vele, hogy ez maga a támadás, aminek a célja, hogy a még megmaradt indákat is leégesse magáról.
Amint a pokémon elérte a talajt, nem teketóriázott sokat, már indította is a támadását a kis zöld barátom felé. Blaziken körül égő tűz, ekkor már kék színben pompázott, csodálatos látványt kreálva, de jól tudtam, hogy a szépség mögött iszonyúan hatalmas erő lapul, ami ha eltalálja Bulbasaurt, akkor neki vége.
A becsapódás gyors volt és váratlan. Por és füstfelhő szállt fel arról a helyről, ahova Blaziken becsapódott, magyarul onnan, ahol Bulbasaur az imént még elhelyezkedett.
Aggódó szemekkel néztem az oszladozó koszfelhőbe, a barátomat keresve, de nem láttam semmit, a sűrű porfelhő miatt.
- Bulbasaur, jól vagy pajti? Nem esett bajod? - rohanok oda a helyszínre, ahol Bulbasaur hever a talajon. Az arckifejezéséből ítélve igenis elég komoly baja esett szegénynek és sürgősen ellátásra szorul.
~ Na ezt jól megcsináltam most magamnak… Szegény Bulbasaur, csakis én tehetek róla… Ha nem vagyok ilyen felelőtlenül ostoba, akkor most nem lenne semmi baja…
Elővettem Bulbasaur pokélabdáját és letört, szomorú arccal hívtam vissza a bátor, ámde még tapasztalatlan és fiatal pokémont.
- Ügyes voltál Bulbasaur, te mindent megtettél… - suttogtam a pokélabdához, közel emelve azt a számhoz. - Te is jó voltál… Jobb, mint hittem… - mondtam Zoey-nak, de lehajtott, fejjel, hogy ne lássa az arcomat. - Bocsáss meg, hogy kételkedtem benned… De! - emeltem ezúttal fel a fejem és elszántan néztem a lány szemeibe. - Remélem, hogy lesz szerencsénk még egymáshoz, és ismét megmérkőzhetünk!
Ezután Garriushoz fordultam: - Hát a rém kérdése megoldódott és sikerült szert tennem két új barátra Rhyhornban és benned. Remélem, hogy még mi is összefutunk majd és eldönthetjük a „melyikünk a jobb” kérdést, mert mindketten tudjuk, hogy Treecko már fáradt volt, csak ezért győztem… Viszont most Bulbasaurt minél hamarabb kórházba kell juttassam, mert elég rossz bőrben van szegény. - nyújtottam ki a kezem a srác felé, és miután megrázta (vagy ha nem is), integetve vettem búcsút a lánytól és tőle, és tűntem el azon az ösvényen, amelyiken idáig jöttem, hogy Gastly segítségével visszabliccelhessem magam Tamarillo városkájába, ahol kifújhatom magam egy ilyen hatalmas és nagyszerű kaland után, és ahol kipihenhetjük a pokémonjaimmal a fáradalmainkat.

[Garrius]

A mérkõzésnek vége. Lehet róla vitatkozni, hogy érdemes volt-e egyáltalán elkezdeni, de az egészen biztos, hogy tanító és pokémonja, egyaránt sokat tanulhattak belõle. Egy ilyen vereség után a legfõbb gondolat – közvetlenül a dühös szitkozódás és a csüggedt agónia után – az, hogy mindig van egy jobb. Hiába lesz valaki bajnok, a sorsát nem kerülheti el. Lehet nem rögtön, lehet nem egy év múlva, de elõbb vagy utóbb legyõzik. Ez felfogható szomorú eseményként is, noha valójában a folytonos fejlõdést garantálja. Mindig egyre tehetségesebb edzõk tûnnek fel, akik elõtt az aktuális legjobb egyszerre példakép és rivális. Az a bizonyos rúd, amit át kell ugrani. A szint, amit el kell érni. Az akadály, amit át kell törni.
Ez a személy Garr számára egyetlen csata után Zoey lett. Félelmetesen tehetséges és erõs edzõnek látta, akit egy napon, Treecko-val az oldalán le fog gyõzni.
Mélyen a lány szemébe nézett, õ pedig állta a pillantását. Sokszor csinált már ilyet, provokálta, hívogatta vele a nõket, de ez most egészen más volt. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban nem arról a bizonyos vibrálásról van szó… nem csak arról.
Bulbasaur kicsit kábán hevert a földön. Garrius mégis boldogan nyugtázta, hogy az apróbb és komolyabb sérülések ellenére, egyben van. Egy fû típus számára nem lehetett könnyû mindezt átvészelni, de szívós kis jószág volt, akit ha a teste nem is, de az akarata mindig vitt tovább és tovább.
Zoey odasétált Attilához, aki közben már visszahívta a kis pokémont. Kifejezetten kedvesen mosolygott rá mielõtt megszólította:
- Gratulálok Attila, az utolsó húzásod nagyon meglepett – mondta. – Ha nem a legjobb harcosomat használtam volna… - Nem fejezte be a mondatot, inkább megveregette a fiú vállát. – Sajnálom Bulbasaur-t és sok sikert a továbbiakban!
Garr sem akart kimaradni az összeborulásból. Végre elküldte pihenni Treecko-t a labdájába, majd maga is csatlakozott:
- Azt hiszem, Rhyhorn jó kezekben lesz nálad. Talán már említettem, de mindkettõtöknek egyformán kemény a fejetek. – Egy barát szemébe mondta mindezt. – Biztos, hogy találkozni fogunk még, nem lesz akkora szerencsém, hogy elkerüljük egymást. Fogunk mi még küzdeni, pokémonért, becsületért, esetleg még nõkért is. De remélem tudod, hogy többet nem gyõzhetsz le.
Kezet fogtak, megveregette a vállát, és hagyta, hogy távozzon.
- És veled mi lesz most? – kérdezte Zoey-tól.
- Nem tudom, bóklászom. Megvárom a testvéred, aztán elkezdünk jelvényeket gyûjtögetni.
- Blaziken mellett nem lesz nehéz dolgod. – A hangjában sem irigység sem pedig rosszallás nem volt, pedig ha belegondolunk, hogy mennyivel nehezebb dolga lesz neki, mint a lánynak, még akár ez is elképzelhetõ lett volna.
- Nem fogom õt használni. – válaszolta visszahívva a hórihorgas pokémont. – Köszönöm barátom! Legalábbis a teremharcokban nem. Õ mindig nálam van, de most egy új Johto-s csapatot szeretnék felépíteni, amibõl eddig csak Heracross van meg.
- És Snorlax? – kérdezte, visszatérve a már szinte elfeledett témára.
- Megmondtam, õt visszaküldöm a professzorhoz. Én csak a pokélabdát adtam az elkapáshoz!
- Azt hittem csak úgy mondod… de tudod mit, legyen inkább nekem igazad, és használd õt! Láttam mire képesek a pokémonjaid, könnyedén elkaphattad volna, szóval én, Garrius Troy, felelõsségem teljes tudatában kijelentem, hogy lemondok róla a te javadra. – Sejtelmesen elmosolyodott. – Ha esetleg megszeretnéd hálálni valahogy, van egy két tippem…
És még sokáig beszélgettek. Napokon és éjjeleken keresztül!

~VÉGE~