Minden kezdet nehéz

[Attila]

Eevee hirtelen megjelent a pokémonjaink előtt, egy árnyéklabda támadásra készülve. Webber utasította Cleffairyt, hogy hajtson végre egy metronom támadást. Vajon sikerülni fog neki?
Az Eevee már épp hogy ellökné a labdát, mire Cleffairy felkiált és a metronom támadás kezdetét veszi. Hatalmas jégsugár tőr ki a rózsaszín kis pokémon szájából, lefagyasztva ezzel a kis Eeveet, aki összefagyottan esik a földre.

Még most sem akarok hinni a szememnek... Webberel ketten legyőztük a második Próbamestert is, igaz majdnem az életünk múlott rajta, mert ha az Eevee végrehajtja a támadást, nekünk biztos befellegzik... De szerencsére nem így történt és Cleffairynek hála nyertesként kerültünk ki az eleinte vesztesnek ígérkező összecsapásból.
- Nyertünk Webber, már csak egyetlen Próbamester áll az utunkba és ha őt is legyőzzük végre hazajuthatunk.

Kezdeti örömömet a Próbamester veszi el gonosz kacajával.
- Igen legyőztetek, de a harmadik tagunkat biztosra veszem, hogy nem fogjátok. Ő olyan erőket birtokol, amiről ti ketten csak álmodozhattok.
Kinyitott maga mögött egy kétszárnyú ajtót ami...
A lélegzetem elállt a látványtól. A kétszárnyú ajtón kinézve tudatosult bennem, hogy valójában egy hatalmas hegy tetején vagyunk, ahol éppen szörnyű villámok kíséretében hatalmas vihar tombolt. Odakint éjszaka volt, ezért nem láttam sokat, leszámítva mikor villámlott, de akkor is csak kép foszlányokat valamiféle térről.
Az ajtóból egy fa híd indult a sötétségbe és a Próbamester annak a vége felé mutatott az ujjával.
- Hogy a próba végére érjetek le kell győznötök a harmadik Próbamestert is. De hogy ismételjem önmagam, ez számotokra szinte lehetetlen. Sőt, mindenki számára az. - kacagott fel gonoszan.
- Majd meglátjuk! - szóltam oda dacosan a Próbamesternek, majd indultunk el Webberel a sötétségbe és az utolsó kihívásunk felé.

[Webber]

Igen! Sikerült a metronóm, Eevee fagyottan esik le a földre.
Attila azt mondja, hogy már csak egy Próbamester van hátra. Ó, ezt el is felejtettem, hogy csak 3-an lesznek... Úgy tûnik, õt nem zavarja, hogy az elsõ Mester kereket oldott, vagy csak simán elbújt, hogy újabb támadást, vagy csapdát eszeljen ki, ezért úgy döntök, nem veszem el jókedvét és nem szólok neki errõl.
Kezemmel letörlöm homlokomról a porral vegyes izzadságot és észreveszem, hogy fekete lett valamitõl a kezem. Szóval nem csak álom volt, hogy egy Lapras összefestett a nyelvével; ahogy a többieket elnézem, õk is valami hasonlót álmodhattak, hehehe...
Örömködésembõl a Próbamester zökkent ki, aki kinyitott egy nagy ajtót, ami mögött a nagy semmi volt. Valószínûleg nagyon magasan lehetünk, mert nem látom a földet. Bár a nagy vihar is lehet az oka a rövid látótávolságnak...
Illetve valamit lehet látni. Egy hidat. Kötélbõl van a 'váza', az alja viszont fából. Így már annyira nem is félelmetes...
-Gondolom ezekre szükségetek lesz! -Szól a Próbamester, majd visszadobja az elvett pokémonjaink labdáit. Attilának egyet, nekem hármat.
-Köszönjük. -Bár már ideje volt!
Elindultunk. Villám, esõ, jégesõ, forróság, hamufelhõ váltogatta egymást. Nem mondanám, hogy nem ijesztõ, de így, hogy újra nálam vannak a pokémonjaim, sokkal kevésbé látom veszélyesnek a helyzetet.
-Meddig kell mennünk? -Kérdeztem, de már meg is kaptam rá a választ.
Mintha egy csonkakúp alakú hegy tetejére értünk volna. Nagyjából 50 méter átmérõjû, mondhatni lapos részre értünk. Ekkor pillantottam meg a különös idõjárás okozóit. Három repülõ madár. Mintha egymással harcolnának, vagy csak egyszerûen fitogtatják az erejüket. Egy Vöröses, egy jégkék és egy sárga színû pokémon repkedett felettünk. Csak nem... Ez nem lehet! Ez valóban a három legendás madárpokémon lenne?
-Végre ideértetek! -Kiált ránk egy hang.
Nagyon megijedtem, mert semmi emberfélét nem láttam a közelben. Most viszont tényleg itt volt, alig két méterre tõlünk. Hogy került ez ide?!


//megvan, beleírtam a közepébe, hogy visszakaptuk a pokémonjainkat; a két rózsaszínrõl nem írtam, így ha gondolod, használhatod Jigglyt. :-)

[Attila]

Miközben végig sétáltunk az igen ingatag kötélhídon különböző természeti anomáliák váltogatták egymást. Hol villámok csaptak le, jég eső zuhogott, az jeges eső egy hatalmas hőhullám következménye képpen átváltozott sima esővé. Ez már önmagában is igazán furcsa.
A híd végéhez érve az égen három igen furcsa madárra figyeltünk fel Webberel. Az egyikük testét tűz vette körül, a másik ibolyaszínű kék színben pompázott, a harmadikuk arany sárga volt és szikrák pattogtak a testén.
Várjunk csak! De hisz én olvastam már ezekről a pokémonokról. A Kantó régió három legendás madár pokémonja, akik a három elemet: tüzet, jeget és a villámokat irányítják. Közismertebb nevükön Moltres, Articuno és Zapdos.
Szájtátva figyeltem, ahogy a három legendás pokémon egymással versengve változtatják a természeti hatásokat. Ámulatomból egy hang zökkentett ki: - Végre ideértetek!
A beszéd irányába fordítottam a fejem és egy újabb Próbamester várt ott ránk. Hosszú, derékig érő ősz hajú öregember volt, terebélyes, hosszú szakállat viselve. A fején egy furcsa, koronaszerű tárgy foglalt helyet. Talajt súrolta a köpenyegének az alja, ami lila színben pompázott.
- Már vártam rátok. - folytatja a mondandóját. - Sejtettem, hogy az első kettő Próbamester majd nem bír el két ilyen nagyszerű harcossal.

Kissé elpirultam a Próbamester szavain, mert egyáltalán nem tartottam magam valami profinak, de ha ő így látja...

- Most velem fogtok megküzdeni, ha nyertek szabadon távozhattok, ha nem... Örökre a foglyaim maradtok. - jelentette ki rideg, érzelemmentes hangon. Az arcáról nem lehetett semmit leolvasni. Sem örömöt, sem haragot, semmit. Mereven bámult minket, a szemeit váltogatva kettőnkön.
- Mit keresnek itt ezek a pokémonok? - tettem fel az egyetlen kérdést, ami most megfogalmazódott a fejemben és mutattam fel a három legendás madárra.
- Óóó, ez egy igen érdekes történet. Ötven éve kezdődött minden... - kezdett bele. - Meguntam, hogy edzők hada sorra győzte le az edzőtermemet, amit oly nehezen építettem meg és tettem hivatásos teremmé. Azt akartam, hogy egy trainer se tudja legyőzni és elveszítsék minden reményüket a győzelem felé, de rá kellet jönnöm, hogy gyerekjáték volt engem és a pszicho pokémonjaimat legyőzni számukra. - a Próbamester egy ideig mereven bámulta a padlót, de azután folytatta, a szemeit továbbra is a talajon tartva. - Így hát elindultam egy nagyon hosszú utazásra, hogy tapasztalatot és erős pokémonokat szerezzek. Út közben össze futottam két remetével, akiktől hallottam a három legendás madár létezéséről. Egy egyszerű hipnózissal transzba ejtettem szerencsétleneket és rávettem őket, hogy legyenek a segítségemre és segítsenek megtalálni nekem a három legendás madarat. - A Próbamester felemelte a tekintetét a földről és belefúrta mindkettőnk szemébe. A két szempárt, ami velünk nézett farkas szemet, igen érdekesnek találtam. Mintha hiányzott volna belőle a megszokott ragyogás és csillogás. Halvány fakó színek voltak csak jelen benne. - A három madár pokémont egyenként kutattam fel és ejtettem transzba őket, majd rájuk szereltem egy magam által készített agy kontrolláló szerkezetet, amit a gondolataimmal irányíthatok. Persze a pokémonok harcolnak ellene... - mutatott fel a feje fölé, ahol éppen a három legendás madár csak úgy szórta magából az elemi erőket. - ...de hasztalanul.
- De hisz ez borzalmas... - szörnyedtem el a hallottak alapján. - Te egy őrült vagy, akinek kezelésre van szüksége! Az edzőterem vezetőknek nem az a dolguk, hogy legyőzzenek minden odaérkező edzőt, hanem hogy felmérjék az erejüket és tapasztalatukat, hogy készen állnak -e a Liga kihívásaira. - zihálva a haragtól vegyes izgalomtól fejeztem be mondandómat.
- Ki így, ki úgy látja az egészet, én így, de nem ismerkedni hozattalak ide benneteket, hanem küzdeni! Lássuk, most is olyan könnyen győzitek le termemet mint egykoron? A három legendás madárral egyenként fogtok harcba szállni. Kíváncsi leszek rá, hogy meddig bírjátok az első ellen... Articuno, készülj fel a harcra!
A semmiből egy hatalmas csatatér emelkedett ki. A próbamester elfoglalta helyét az egyik oldalon és felálltunk mi is Webberel a másikon.
A kék színű legendás madár pokémon, Articuno is elfoglalta a helyét a csatamezőn.
- Úgy látszik Webber, hogy ez nehezebb lesz, mint amilyennek gondoltuk... - mondtam a fiúnak. Ez után jobb ötlet nem lévén (mivel el nem szaladhatunk) hajítottam is a pokélabdámat a csatatérre.
- Bulbasaur gyere elő!
A fű pokémon már harcra készen, vicsorogva érkezett meg a csatatérre, de látszott a szemein, hogy inkább maradt volna ágyban a nap kezdetén. De feladni nem fogjuk. Bulbasaur sem ilyen és én sem.
- Készen állsz pajti? - néztem a pokémonomra, aki egy "bulba" válasszal és bólintással jelezte, hogy ő bizony nem hátrál meg.
- Na ez egy húzós meccs lesz... - néztem Webbere.

/ Nagyon fáradt voltam mikor írtam a reagomat és el is felejtkeztem róla, hogy a pokémonjainkra mi igényt tartunk. Vegyük úgy, hogy a rózsaszín plüssöket visszaadtuk és csak a sajátjaink vannak nálunk. Azért jó, hogy te figyelsz a részletekre, ha már én nem... /

[Webber]

Teremvezetõ... legyõzték... harcolni a madarak ellen... Talán egy dicséret is elhangzott.
Csak mondatfoszlányok jutnak el a tudatomig, annyira megbabonázott a három legendás pokémon egyszerre történõ megjelenése.
Megint harcolni kell. Kiemelkedik egy csatatér, majd elfoglaljuk a helyünket, mi az egyik oldalon, a Próbamester a másik oldalon. Mélázásomból az a tény zökkent ki, hogy az ellenfél nem hív elõ pokémont. Attila viszont már kiküldte Bulbasaurt. Articuno közben leereszkedik a pályára.
Na ne! Hogy gyõzzünk le egy legendás pokémont, ami ráadásul jég típusú?
-Na ez húzós meccs lesz. -Mondja Attila.
-Szerintem annyira nem. Próbálkozhatunk, de baromi kevés esélyünk van, még így is, hogy nem egyszerre támad a három pokémon. Viszont...
Nekem három pokémonom van! Ki mondta, hogy csak egyet küldhetek ki?! Ha nem tetszik a Próbamesternek, majd szól miatta. De nem érdekel, muszáj feltornázni az esélyünket nulláról egy kicsit magasabbra.
-Akkor lássuk! -Lecsatoltam két labdát az övemrõl majd egy kézzel eldobtam õket, a pálya közepe felé célozva.
Talán Zubat és Poliwag, Bulbasaurral együtt tudnak egy kis meglepetést okozni...
-Attila, figyelj, -súgom neki, figyelve arra, hogy az ellenfél ne halljon minket -Poliwag ugye víz típusú. Ha vízágyúval támad Articunora, akkor az valószínûleg vagy kikerüli, vagy megpróbálja megfagyasztani a sugarat. Ha az utóbbi történik, akkor lesz egy új fegyverünk - a jégcsapok! Az én pokémonjaimnak nem nagyon van olyan testrésze, amivel meg tudnák fogni ezeket, viszont a Bulbasaurod az indáival fel tudná venni õket és akkor már csak támadni kell velük. Mit szólsz?
-Zubat, repülj közel hozzá, és ne hagyd, hogy lássa, mit csinál Poliwag! -Mondjuk nem Articuno elõl kéne eltakarni a pályát, de legalább így nem lesz feltûnõ, hogy Zubat nem csinál semmit. -Poliwag, te pedig támadj vízágyúval!

[Attila]

A próbamester csak elmosolyodott Webber cselekedetén, hogy több pokémont is kihívott egyszerre.
- Hiába minden, úgysincs esélyed, ha az egész csapatodat ellenem küldöd. Legyőzhetetlen vagyok! – nevetett elbizakodottan és gonoszul.
Hiába a próbamester önteltsége, így talán több esélyünk van a győzelemre, főleg, hogy Webber ötlete nem is olyan rossz… Poliwag vízágyúval támadjuk meg Articunot, aki valószínűleg majd megfagyasztja a vizet és a jégcsapokkal, amik keletkeznek majd Bulbasaur fogja megsorozni a Legendás pokémont. Mind e közben pedig Zubat, Articuno körül fog repkedni, hogy elterelje a figyelmét.
- Ez már egy tervnek hangzik. – kacsintok a srácra beleegyezésem és elismerésem jeléül. – Hát akkor kezdjük! Bulbasaur, cselekedj a terv szerint!
Bulbasaur elhelyezkedik, készen állva, hogy ha megfagy a Poliwag által kilőtt víz, ő majd elkapja és Articuno felé küldje azokat.

A teremvezető mindeközben csak felvonja a szemét a terv hallatán, majd mosolyra húzza a száját.
- Bármi is jár a kis fejetekben, a három legendás madárral szemben semmi esélyetek sincs. – kacag ránk gonoszul.
Bekell lássam, hogy sajnos igaza van, de mindent meg kell tegyünk azért, hogy kijussunk innen épen és biztonságosan.
Elkomorodva bámul a padlót, mikor eszembe jut valami. Webberhez közel hajolok, hogy csak mi halljuk a beszédünket.
- Figyi… Mi lenne, ha azt a nyakörvet próbálnánk meg célozni a legendás madarak nyakán? Esélyünk úgy sincs ellenük, de ha sikerülne szétzúznunk azokat a béklyókat a jégcsapokkal, talán nem akarnának harcolni. Még Zubat is megpróbálhatna közel férkőzni azokhoz a nyakörvekhez és megrágni azokat. Nos, mit szólsz?

[Webber]

-Tényleg, a nyakörv! -Kiáltom el magam, sajnos úgy, hogy a Próbamester is meghallja. Annyira a pokémon legyõzésén gondolkodtam, hogy ez teljesen kiment a fejembõl.
Kissé lámpalázasan nézek ellenfelünkre, hogy vajon meghallotta-e, és ha igen, akkor mit reagál rá, de ugyanúgy csak egy vigyor van az arcán, mint eddig.
-Rendben, próbáljuk meg, de ha sikerül is, akkor valószínûleg a Próbababa már nem egyesével fogja küldeni a maradék két madarat és figyelni fog rá, hogy véletlenül se tudjuk támadni a nyakörveket. Van egy ötletem, de ezt tényleg csak a legvégsõ esetben akarom kipróbálni, amikor már menekülni kell, és tényleg nincs már lehetõség, mert nagyon rosszul is elsülhet.
-Poliwag, kezdésnek fújj néhány buborékot, aztán mehet a vízágyú! Zubat, te támadd közvetlen közelrõl! -Nem akartam mégegyszer elordítani, hogy a nyakörvet, így Zubatre, illetve Bulbasaurra bíztam a dolgot.
Úgy látszik, ellenfelünk tényleg a gondolataival irányítja Articunót, mivel nem szól semmit, a pokémon mégis reagált a támadásra. A buborékokat csak kikerülte, a vízsugarat viszont megfagyasztotta! Igen!
Viszont a jégsugár akkora löketet adott az idõközben jégcsappá fagyott víznek, hogy szinte azonnal földet ért, majd apró szilánkokra tört, idõt se hagyva a reagálásra. Na mégegyszer! Gondoltam, de mire szóra válthattam volna ismétlési szándékomat, Articuno egy hóvihartámadást intézett felénk.
-Figyeljen oda mindenki, nehogy lesodorjon minket a hegyrõl!

[Attila]

Webber hangosan elkiáltotta magát, de szerencsére a próbamester nem figyelt fel a ,,nyakörv" szóra. Szerencsére még nincs semmi veszve. Legalábbis remélem.
Poliwag egy buborék támadással indít Articuno ellen, amit a legendás madár ki is kerül, de viszont a vízágyút, ami Poliwag következő támadása, már megfagyasztja, viszont olyan hirtelen és hatalmas erővel, hogy a pokémonjainknak nem volt idejük a cselekvésre. Mind e közben Zubat neki esett a nyakörvnek, de eddig a támadása hasztalan volt. De nem semmit érő, mert ez megzavarta a madár pokémont. Viszont fel is dühödött mindezen ( vagy a próbamester vette észre, hogy miben is sántikálunk), mivel egy hóvihartámadás volt Articuno következő lépése.
Hirtelen megfagyott körülöttünk a levegő és a szél is iszonyatosan hideg és erős levegővel kezdett fújni. Még hópelyhek is szállingóztak az égből. A tekintetema tűz legendás madarára, Moltresre vetettem, akinek nem tetszett ez az egész és tudat irányítás ide vagy oda, nem hiába legendás madarakról van itt szó. Moltres egyetlen szárnycsapásával felmelegítette a harctéren a levegőt, minek következtében kisebb forgószél alakult ki a hirtelen hideg és meleg levegő találkozásakor, de legalább a hópelyhek esővé váltak. Ettől függetlenül igen csak kapaszkodnunk kellet, mert akkora szél támadt körülöttünk, hogy majdnem ledöntött minket a lábunkról.
Láthatólag a próbamester észrevette a tűz pokémon engedetlenségét és csillapítani kezdte. Ez a lépése viszont esélyt adott Webbernek és nekem, hogy kihasználva figyelmetlenségét egy újabb próbálkozást tegyünk az ötletünkkel kapcsolatban.
- Bulbasaur, állj készen. Ezúttal biztos sikerülni fog! - biztattam a pokémonjainkat és magunkat is.

/ Azért nem folytattam, mert nem tudtam, hogy engednéd e, hogy irányítsam Poliwaget, de te nyugodtan mozgathatod Bulbasaurt, ha akarod /

[Webber]

Itt a vissza nem térõ alkalom! Moltresnek nem tetszik a hóvihar, így kicsit felmelegíti a pályát. Úgy látszik, hogy ha nagyon akarják, felül tudják írni a nyakörvön keresztül jövõ utasításokat.
Ez nem tetszik a Próbamesternek, így most Molrtrest próbálja lecsitítani. A szél viszont nem tesz jót egyik pokémon célzásának sem. Én is alig bírok talpon maradni, szegény Poliwag is biztos erõlködik. Zubatnek persze könnyû, csakúgy mint Bulbasaurnak.
-Poliwag, támadj újra a vízágyúddal!
Úgy látszik, a Próbamester egyszerre csak egy madarat tud száz százalékosan irányítani, mert Articuno elég zavarodottnak tûnik, mintha eddig nem is itt lett volna. Nem is tudja kikerülni a vízágyút! Nem is tudom, hogy örüljek-e ennek. A tervet most sem sikerült végigvinni, viszont bevittünk egy közvetlen találatot. Vagy csak azt hiszem...
Articuno megrázza magát, majd kicsit arrébb repülve jégsugarat lõ ki az újabb vízsugárra.
-Poliwag, ne hagyd abba, Zubat, te pedig gyere onnan! Itt az alkalom! -Fordulok Attila felé.

//ilyen irányítások, hogy újra támadott, arrébb ment.. simán beleférnek, pláne, hogy nem egymás ellen harcolunk

[Attila]

Webber ismét megpróbálta és Polwag egy újabb vízsugarat lőtt ki Articuno felé, aki zavarodott állapotában nem tudta azt kikerülni és eltalálta. Viszont a következő vízsugarat már Articuno átváltoztatta jéggé, így megadva a tökéletes alkalmat számunkra. Egy percet sem haboztam, bólintottam egyet Bulbasaurnak, aki az indái segítségével meg is ragadta a hegyes jégdarabokat és Articunot, jobban mondva a nyakörvet vette vele célba.
Először csak az egyiket dobta el, cselként, hogy a madár pokémon kikerülje azt, majd pár másodperc elteltével útjára indította a másikat is, ami sikeresen eltalálta a nyakörvet, ami megrepedt a hatalmas ütés erejétől.
A nyakörv szikrákat szórva hullott le Articuno nyakáról. A pokémon átlátva a helyzetet, hogy végre szabad, a próbamester felé fordult, a pokémonjainkról most már tudomást sem véve, szemeiben szikrázó haraggal. Az aggastyán látva cselünket hangos szitkozódások közepette, rémülten kezdett el hátrálni a pálya széle felé.
- Ne! - kiáltotta ijedten Articunonak. - Esküszöm, hogy én nem akartam semmi rosszat, pusztán egy legyőzhetetlen termet, ez volt minden vágyam! - borult térdre reszketve a dühös pokémon előtt.
Articunot viszont nem érdekelték a kifogások, hisz ő szabadnak született és nem bírta elviselni, hogy egy ilyen mihaszna ember uralta az elméjét. Bosszúra vágyott és meg is kapta, mert pillanatok múlva hatalmas szárnyaival arrébb taszította szerencsétlen próbamestert, aki a hatalmas ütés erejétől eszméletét vesztette. A tudatirányító sisakja szétrepedt és megsemmisült a hatalmas csapás hatására, ami hirtelen érte. A maradék két legendás madár nyakáról is szikrázva hulltak le a nyakörvek. Dühöngve szálltak fel a magasba és hatalmas vihar kerekedett. Jég, eső és villámok borították el nem csak az egész tájat, hanem magát az egész kontinenst is. Nem csillapította bosszúszomjukat a Próbamester elintézése. Bosszúra vágytak. Meg akarták büntetni az egész emberiséget egy ember hibás döntése miatt.
- Ugyan úgy akár az álmomban... - motyogtam magam elé, de úgy, hogy Webber is hallja. - Ott is egy hegy tetején álltam és ezek a legendás madarak voltak jelen. El fognak pusztítani mindent, ha csak nem csillapítjuk valahogy a dühüket. De mégis mit tudnánk tenni?

[Webber]

Úgy tûnik, ennyi volt. Itt állunk a három legendás madár alatt, akiknek már az sem elég, ha minket elpusztítanak, õk az emberiséget akarják. Nem tudom, hogy képesek-e elpusztítani mindent, de abban biztos vagyok, hogy minket könnyûszerrel elintéznek.
Ha itt lenne David, biztos megpróbálná meggyõzni õket egy szívhez szóló, 'az ember eredendõen jó' monológgal, de én csak állok és az elszalasztott lehetõségekre gondolok.
Attila valami olyasmit mond, hogy megálmodta mi fog történni. Elpusztítanak, ha nem csillapítjuk a dühüket.
Lemondóan megkérdezem, szinte tudva a választ:
-Azt nem álmodtad meg, hogy azt mégis hogy kéne?
Nem, persze hogy nem, mert akkor már rég nem lennénk itt.
Már gondolkozni sincs kedvem. A Próbamester az utolsó esélyünk. Ha már egyszer sikerült befognia õket, talán most is van valami a tarsolyában. Fordulok arrafelé, ahova nemrég összeesett, de nem volt ott.
-Hé, hova tûnt? Te láttad, mikor felkelt? -Szólok Attilához.

//azért ne feledkezzünk meg a másik kettõ P-mesterrõl sem

[Attila]

Webbert kissé lelombozza a hír, hogy itt a világ vége. De ebben mi a meglepő? Kinek ne rontaná el a kedvét egy ilyen hír?
- Nem… - tekintettem a hatalmas tomboló pokémonra merengő tekintettel. - Ötletem sincs, hogy mi a fenét kéne tegyünk…
Bulbasaur is kissé riadtan nézte a hatalmas jégpokémont és társaikat. Az előbbi bátorság és harci láz kiveszett a kis pokémonból sé helyét átvette a rettegés. Kissé riadtan húzódott be a hátam mögé a tomboló iszonyatok elől.
Leguggoltam pokémonom mellé, és kezem megnyugtatóan a fejére helyeztem, közben tátott szájjal néztem, ahogy pusztítanak ezek. Webber kérdésére megráztam a fejem, mint ha nem is ebben a világban lennék és nem hallottam volna a kérdését.
- Őőő… Mi? Próbamester? Most hogy mondod… - nézek csodálkozva arra a helyre, ahol eddig a próbamester feküdt és valóban nem volt ott. - Ez érdekes, vajon hol lehet?
Mintha Bulbasaur csak a kérdésemre akart volna válaszolni, hirtelen fölkiáltott és első lábával a hátunk mögött lévő, függő, rozoga hídra mutatott, amiről távolodó léptek zaját sodorta felénk a szél.
- Lemerném fogadni, hogy a mi kis barátunk arra menekült el… - feledkeztem meg a legendás pokémonokról és tekintettem a híd felé. - Hát mire várunk még? Kövessük őt! Ahogy mondtad, biztos tud valamit Zapdos, Articuno és Moltres megállítására! - indultam el a rozoga híd irányába futva, hogy kövessem a Próbamestert, Bulbasaurral a nyomomban. Végül már a hídon voltam, egyenesen a Próbamester nyomában (remélhetőleg Webberel együtt).

[Webber]

A hídon menekültek, vissza a hegy gyomrába. Nyomás utána! Visszahívom a kint lévõ pokémonjaimat, majd Attila és Bulbasaur után rohanok.
A madaraknak persze feltûnik, hogy menekülni próbálunk, így õk sem maradnak tétlenek. Úgy tûnik, elõször velünk akarnak végezni, aztán jöhet mindenki más...
Próbálunk gyorsítani, hogy minél elõbb a híd végéhez érjek, de velük nem lehet versenyre kelni. Moltres egy tûzgolyót küld a hídra, ami ettõl vészesen kileng, sõt lángra is kap. Attila még épp átér, alattam viszont leszakad a híd. Épp hogy bele tudok kapaszkodni a kötelekbe, így nem zuhanok le a végtelen szakadékba, csak a sziklafalhoz csapódok, a híd rövidebb végével együtt. Ujjaim keményen odacsapódnak az érdes, kiálló kövekhez, de tudom, hogy nem szabad elrántanom õket, így csak felordítok, de továbbra is kapaszkodok.
Remélem, Attila észreveszi, hogy gond van és nem szaladt tovább, hátra se fordulva. Eszembe jut Zubat, de õ még nem olyan erõs, hogy fel tudjon vinni. Talán, ha Attila mégsem segít, akkor elõhívom és megpróbálunk leereszkedni a mélybe. Bárhol is vagyunk, a hegynek csak van valahol 'vége', hiába nem látni, hogy hol.

[Attila]

A Próbamester itt lohol előttem, szinte hallom a zihálását. Bulbasaurral szorosan a nyomában vagyunk. Végig rohanunk a hídon, nyomunkban Webberrel, de épp hogy lelépek a rozoga, öreg hídról, az valami különös oknál fogva egyszer csak leszakad.
Rohannék tovább, de ekkor hirtelen megdermedek.
- Webber… Jajj ne… - hezitálok magamban, az ismét távolodó és gonoszan kacagó próbamester és a híd között váltogatva a tekintetem.
Bulbasaur komolyan néz rám, várva, hogy most mi legyen.
- Figyelj pajti… - hajolok le a pokémon mellé. - Menny vissza Webberért, húzd fel őt az indáid segítségével, majd kövessetek minket vissza az épületbe, ahol csatáztunk. Nem akarom elveszteni ennek a gazembernek a nyomát - az épület felé néztem, majd vissza Bulbasaurra. - Remélem, megtaláljuk egymást. Most menny, siess, ne érkezz későn! - mutattam a szakadék irányába, mire Bulbasaur bólintott és elindult a bajbajutott Webber segítségére, míg én az épület felé vettem az irányt.

Az én nézőpontom
A Próbamestert igaz nem értem utol, de láttam, hogy csukódik az épület hatalmas, kétszárnyú kapujának egyik része, így tudtam, hogy nem vagyok olyan sokkal lemaradva. Egy percet sem haboztam, rohantam a kapu felé, löktem be azt és néztem szét.
Minden fele homályos sötétség uralkodott, óvatosan lépdeltem előre. Cipő talp kopogását hallottam tőlem jobbra, mint ha egy lépcsőn futna valaki, ezért én is arra vettem az irányt.
Egy lépcsőhöz lyukadtam ki, ahol lerohanva szembetalálkoztam mind a három próbamesterrel, akik elszánt tekintettel néztek engem. Nem úgy tűntek, mint akik menekülni akarnának, épp ellenkezőleg: mind a hárman, egy-egy pokélabdával a kezükben álltak, gonoszul mosolyogva. Középen állt a vezetőjük, aki kicsit előrébb lépett és érces, öreg hangján elkezdett hozzám beszélni:
- Megakadályoztad a tervem, eltiportad az álmaimat! Ezért most megfizetsz… - az utolsó szót suttogva mondta el, és úgy csöpögött a méregtől, akár egy Arbok méregfoga. - Nincs se pokémonod, se a barátod, most mi tévő leszel? - kacagott fel gonoszan, majd pár másodpercre rá a társai is követték példáját. Ezután elhajította pokélabdáját, amiből egy Alakazam bújt elő. A többi próbamester is hozzá hasonlóan cselekedett és az egyikük egy Hipnoval, míg a másikjuk egy Starmie-val hozakodott elő.
Mindegyikük arcán gonosz vigyor ült és elvetemült tekintettel néztek rám.
- Most véged van! - szólt a Fő Próbamester és Alakazamját egy pszicho sugárra utasítota.

Bulbasaur nézőpontja
A legendás madarak haragja hatalmas és Bulba ki is kell térjen egy-két felé irányuló tűz, jég, valamint elektromos csóva elől. De ez nem állíthatta meg a bátor fű pokémont és másodpercek alatt odaért a szakadékhoz. Gondolkodás nélkül leeresztette indáit a mélybe, majd Webber dereka köré csavarta őket és felhúzta a srácot a biztos talajra.
- Bulba-bulba! - szólt oda Webbernek, majd elülső lábával a hatalmas kétszárnyú ajtó irányába intett, és elindult arra, az indájával jelezve is a saját irányába a fiúnak, hogy kövesse őt (ami ha megtörténik, elvezeti hozzám Webbert).


/ A két nézőpont egy időben játszódik, szal ha követed Bulbát, pont akkora érsz oda, ahogy megindítja a támadást az Alakazam. Legalábbis lelki szemeim előtt így játszódik le /

[Webber]

Atricunonak nem tetszik, amit Moltres csinált, így õk megint elkezdtek egymással viaskodni. Zapdos viszont mintha nagyon felém indult volna el. Ekkor egy indapár csavarodik körém és felemel a sziklára. Bulbasaur az.
- Köszönöm Bulbasaur, ez tényleg életmentõ volt. Hol van Attila? - Csak nem történt vele valami?
Õ viszont válasz helyett szalad tovább, majd int az indáival, hogy kövessem. Ekkor viszont a szokásosnál sokkal erõsebb széllökés ledönt a lábamról. Térdre rogyok, a kezeimet elõre teszem és megfordulok, hogy lássam mi történt.
Zapdos olyan közel jött hozzám, hogy ha akarnám, simán megérinthetném. Vészjóslóan szikrázik körülötte a levegõ, egy-egy kisebb szikra mintha engem is elérne. Azonnal döntenem kell, hogy mitévõ legyek, ha nem akarok ropogósra sülni.
Elszaladni. De hova? Mire feltápászkodok és megteszek pár métert, addigra már kétszer is elkaphat.
Várni. Nem, nem akarom feladni, biztos van más megoldás.
Ekkor elkezdett mocorogni az övemen az egyik pokélabda. Megvan!
Ha a kelleténél egy másodperccel is többet idõzök, vagy ha elrontom, akkor ennyi volt, de muszáj megpróbálni!
Nagy levegõt vettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam felálltam és hátraugrottam; az ugrással egyidõben lekaptam az egyik pokélabdát az övemrõl. Lendítés közben megnyomtam rajta a gombot. - Istenem, ha nem sikerül, akkor... nem, ennél rosszabb már nem nagyon lehet.
- Gyerünk! - Kiáltottam teli torokból, majd hozzávágtam Zapdoshoz az üres pokélabdát. Az hozzáütközött, lepattant róla, kinyílott, Zapdos pedig vörös fényhalmazzá válva eltûnt a bezáródó pokélabdában. Ez az!
A labda leesett elém a földre. Pirosan villogott rajta a gomb, jelezve, hogy Zapdos ki akar jönni. És ki is fog persze; de nem itt!
Nekifutásból életem legszebb rúgását mutattam be. A labda messzire repült, kissé ívesen. Fent egy pillanatra megállt, majd zuhanni kezdett a mélybe és szem elõl vesztettem.
Egy pillanatig sem gondoltam, hogy Zapdos bent marad a labdában, és ha majd kijön, sokkal dühösebb lesz, de most az a fontos, hogy sikerült egy kis egérutat nyernem - nyernünk.
Moltres és Articuno még mindig egymással volt elfoglalva, így már csak követnem kellett Bulbasaurt. Remélem tudja, hová megy, mert idefelé nem ezen az úton jöttünk. Beértünk egy terembe, ahol Attila is volt, de nem egyedül. Ott volt a három próbamester, három pokémonnal. Alakazam, Hypno, Starmie. Szép kollekció.
Alakazamot egy pszicho-sugárra utasítja gazdája. Attila ellen! Mi folyik itt? Hogy képesek megtámadni egy embert, fõleg úgy, hogy nála épp nincs egy sem?! Mire végigérek ezen a gondolaton, Bulbasaur már Attila elé szalad, várva, hogy mire utasítja gazdája. Valószínûleg ha nem kapna utasítást, akkor is megvédené valahogy õt.
Van egy újabb ötletem. Ha õk megtehetik, akkor én is!
Elõhívom mindhárom pokémonom.
-Eevee, csinálj homokvihart, Poliwag, te pedig támadd vízágyúval a Próbamestereket!
Talán ha kiütjük õket, akkor a pokémonjaik nem akarnak majd harcolni - vagy épp ellenkezõleg; bosszút akarnak majd állni gazdájukért.


/Valahogy tagolnom kéne a szöveget... :-D /

[Attila]

Bulbasaur épp az utolsó pillanatban veti elém magát, majd más ötlet nem lévén az indáival kirántja a lábaimat, amitől én elhasalok. Viszont van jó is eben az egészben, még pedig az, hogy így a pszicho sugár nem talál el.
- Köszi Bulbasaur! Ha te nem jöttél volna… Webber? - nézek kérdőn a pokémonomra, de a válasz magától jön: Egyszer csak megjelenik a srác is a semmiből, csak úgy, ahogy Bulbasaur tette és mind három pokémonját előhívva, támadásba lenül.
Eevee egy homokvihar támadást hajt végre, míg Poliwag vízágyújával a próbamesterekre támad.
- Köszi Webber, időbe jöttetek! - szólok oda barátomnak, majd utasítom én is Bulbasaurt, hogy lepje meg a homokviharból egy pengelevél sorozattal az Alakazamot.
A Poliwag vízágyúja meglepetésként tőr elő a homokviharból, végig söpörve a három férfin, ledöntve őket a lábukról.
Bulbasaur pengelevelei is eltalálják a meglepett Alakazamot, aki nem tudja, hogy merről is számítson támadásra. Viszont sajnos erősebb ő annál, hogy pár darab levél ártson neki. Ez mindössze ahhoz volt elég, hogy hátrálásra kényszerítsük a próbamestereket.
- Ebből elég! - szólal fel az egyik próbamester. - Starmie, Jégeső támadás!
A csillag pokémon végrehajtja a támadást. A termet, ahol vagyunk, jeges, hűvös szél árasztja el, miközben jégdarabkák hullnak alá a mennyezet irányából.
Reszketek, annyira hideg van és Bulbasaur sem igazán bírja a hideget. Összehúzva magát kissé közelebb húzódik hozzám.
- Ezzel még nincs vége… - vigyorodik el a fő próbamester, miközben csurom vizesen feltápászkodik a talajról. - Alakazam… - kezdene bele, de ekkor elkezd vacogni. De nem csak ő, hanem a társai is.
Poliwag vízágyúja, ami az előbb leterítette az öregeket, vizessé tette azoknak a ruháit, így érthető, hogy a jeges szelet, ami az egyikük buta parancsa miatt támadt, rosszabbul viselik, mint mi.
- Ostoba! - ripakodott rá a vezér a társára. - Ezzel számolhattál volna! - törölte meg az orrát, majd mérgesen elkiáltotta magát: - Alakazam, támadd a Poliwag-et egy mennykőcsapás támadással.
A következő próbamester is előrelépett a Hypnojával: - Hypno, összezavaró csapással támadd meg a dermedt Bulbasaurt!
Bulbasaur annyira meg volt fagyva, hogy alig tudott mozogni. Ez végül is érthető, hisz fű típusú pokémon, és azok igen rosszul viselik a hideget.
Az összezavaró csapás telibe kapta a pokémonomat és szegény szédelegve és tántorogva bóklászott össze-vissza a terembe, zavarodott tekintettel, majd összeesett.
- Bulbasaur! - rohantam oda a pokémonomhoz és vizsgáltam meg, de akár hogy is bökdöstem, látszott rajta, hogy számára ennyi volt. Féltve őt, hogy ne essen több baja, hívtam vissza a pokélabdájába.
- Ügyesen küzdöttél, megérdemled a pihenést. - suttogtam a labdában lévő pokémonhoz, majd csatoltam vissza azt az övemre. - Webber, sajnálom, de innentől nem tudok a segítségedre lenni. - fordultam a fiúhoz savanyú képpel. - De amit tudok megteszem!