Rough start...

[Safira]

// Beköszönő Reag //


*Az első nap, szíve mélyen már alig várta, hogy elérkezzen eme csodás nap, gyermek kora óta érzi a kísértést, ő az első tréner családjából, mindenki oly oda adó volt és oly lelkes. Hisz lehet, hogy nem fiú, lehet, hogy nem egy trón örökös. De ő családjából az első tréner akit útnak engedtek. Az első ember ki nem tovább viszi a nevet, hanem aki ismerté teheti. Így indult egy csodás nap napsütés, madár csicsergés, hal szél zuhatag, oly kellemesen simítja végig Safira bőrét. Érzi magában azt a belső erőt, azt a belső monológot, ami arra bíztatja magát, hogy haladjon az úton. Bár nem az a típus aki mindent tud, ő maga is tudja, hogy nem egy könnyű eset, hisz néha hisztis és megrázó élmény tud lenni egy vele folytatott beszélgetés. Mégis tudja szíve mélyén, hogy jó tréner lesz. Az út majd kialakítja személyiségét, és megváltozik, talán jó talán rossz irányba. Ez igaz még kérdéses, hisz a jövő sötét titkokat is rejthet. A jövő, mely bizonytalanná teheti az egész létét e lánynak, aki jelenleg egy Pokémon labdát könnyes szemekkel szorongat kezédben. Hisz első Pokémonja közel áll a szívéhez, kedveli eme kasztot, amely a föld Pokémonokat erősíti. Egy Cubone társoságában nem lehet unatkozni, annyira aranyos tud lenni, még ha arca nagy része nem is látható, a szemgödrökön keresztül mely arcát takarja, aranyos tekintet tárul fel. A lány maga, Safira, egyszerű lélek, ő úgy érzi nem nagyra vágyó, pedig de. Mindig többet és többet akar, szülei nehezen engedték el, egy szem gyermeküket, egy szem lányukat. Hosszú és rögös út vár rá. Az útnak kezdete egy erdőbe vezetett, itt próbál átvágni, hegyvonulatok követik az erdő kinti részét. Szorgosan és nyűgösség mentesen sétállgat az erdőben, egyelőre nem zavarja meg semmi. Kőomlás meg főleg. Vígan és dalolva halad az úton, a Pidgeyek csicsergése meg egyszerűen csodálatos. Lassú megfontolt léptek, és hopp egy botlás Safi már a földön hasal. Persze a Pokélabda egy hölgyhez méltóan már kezéből kigurul. Így kezdi rögös útját egy lányka.*
- Jaj ne, Cubone!!! * ordítja el magát, és már pattan is fel a földről és veszi el ugyan onnan a labdát. Egyszer csak gondol egyet, szemöldökét felhúzza és a labdát a maga elé engedi.*
- Cubone, gyere elő!!!! * a Pokélabdából egyszerűen Cubone kipattan.*
- Nos kis barátom, azt hiszem, hogy neked sem árt egy kis nyújtózás, igazán csak úgy edződsz ha te is kitartóan sétálgatsz mellettem. Így van? *kacarászik magában egy jót.*
- Kalandra fel! * indulnak el kettesben és közben Safi beszélgetni próbál Cubone-nal *
- Hogy érzed magad Cubone? * kérdezi érdeklődően. A kis Pokémon derült szemekkel bólogat. Egyszer csak mindketten megtorpannak. *
- Oda süss Cubone!!! * csillogó szemekkel és lehetősen hangos szavakkal ordít fel.*
- Egy Caterpie!!!! Ha jól emlékszem akkor Caterpie, nem túl nagy ellenfél számunkra, tehát életem első lehetősége tárulkozik elénk. Rendben van Cubone, készülj fel a harcra.
* A kis Pokémon Safi elé ugrik, és támadó állást vesz fel. A Caterpie, pedig nem nagyon veszi komolyan ellenfelét, és tovább kúszik. Safi igen mérgesen tekint áldozatára.*
- Ezt mégis hogy képzeled? Na várj csak nem, hagyjuk annyiban, igaz Cubone? Utána!!
* Cubone és Safi nem hagyja annyiban, és utána erednek, a Caterpie, nem fordít hátat. Meglepődötten néz rájuk. *
- Rendben Cubone, öklelő támadást!
* Szólítja fel Safi, és Cubone, engedelmességre hajlik, és neki ront Caterpienek. Aki fonal támadással akaszkodik fel a felette lévő ágra. Nos igen, Cubone neki ütközik a fának, és egy kicsit megszédül. Caterpie szemei mosolygósra állnak.*
- Cubone! * Safi oda szalad és felsegíti a megszédült Pokémont.*
- Nincs semmi bajod? * kérdezi érdeklődően.*
- Ez nem volt szép tőled Caterpie! Cubone! Használd a csontodat, bumeráng támadás.
* A csont szél sebesen közeledik a bogárhoz, akit alaposan fejbe is vág. Leesik a földről és ahogy látszik igen csak megszédül ő is. Safi szeme megcsillan, és végtelen nagy öröm tölti el. Pokélabdát húz elő övtáskájából, és Caterpie felé dobja.*
- PokéLabda kapd el!!!
* Szólítja fel élettelen labdáját az ifjú Tréner. A labda Caterpie fején pattan, és amikor kinyílik vákuum szerűen szippantja be a tehetetlen bogárkát. A labda mozgolódik még a földön pár másodpercig, aztán a piros villogás eltűnik. Izgatottan várta ki a pillanatot Safi, és egyszerűen az örömtől ugrálni kezd, majd egy kis „mozgástalan” táncra perdül.*
- Sikerült, Sikerült, Sikerült!!! * kiabálja, kis Pokémonja örömtelien bámul trénerére, és ő maga is ugrálgat.*
- Cubone, te egyszerűen fantasztikus vagy. * oda lép Pokémonjához, akit már ölelget is. Oda sétál újdonsült Pokémonjához, és a földről felkapva nézegeti csillogó-villogó labdáját.*

* Nocsak, mintha valami megint mocorogna a bokorban.*

[Safira]

* Csodálatos nap, élete első pokémonja már a kezében van, de valami mintha mocorogna a bokorban, csak nem? Talán egy újabb Pokémon?*
- Cubone, valami van a fűben, nézz utána kérlek.
* A kis Cubone, félve ugyan de elindul a bokor felé, lassú megfontolt léptekkel megy, maga előtt tartva csontját, hírtelen egy Pinsir ugrik fel a bokorból. Safi csodálattal bámulja a Pokémont.*
- Odass Cubone, egy Pinsir! Nekem kell ez a Pokémon!
* Ordít fel lelkesen az ifjú tréner.*
- Rendben Cubone, leszerelő támadás!
* Cubone, rohanni kezd Pinsirrel szemben, Pinsir védekező támadást vesz fel, és sikeresen hárítja Cubone támadását.*
- Cubone, ez neked semmi! Csontbumeráng támadás!
* Cubone elhajítja csontját, és fejbe találja vele Pinsirt.*
~ Itt az idő~
* Gondolja magában, majd Pokelabdáját veszi elő, hogy elkapja vele Pinsirt. De ekkora hatalmas zúgás hangja üti meg a csendet és egy csapat Beedrill raj zúg fel a semmiből.*
- Ajaj
* Ekkora már Safi tudja, hogy nincs ideje tovább maradni, így nem tudja elkapni Pinsirt.*
- Cubone, térj vissza!
* Pokémonját sikeresen megmenti, és elkezd szaladni egy szakaszon, a Beedrillek követik őt. Fákon, bokrokon keresztűl csak szalad, nem félve semmitől.*
~ Nem szeretem a Beedrilleket.~
* Egy tisztáshoz érkezik *
~ Megmenekültem~
* A tisztás láttára megörvendezik, és a tóba veti magát, a Beedrillek pedig tovább haladnak. Feljön a víz felszínére és kiúszik a partra.*
- Ahj, csurom víz lettem, ezt nem hiszem el, ez a nap se különbözik a többitől…
* Igaz kicsit, morcos, hisz Pinsirt nem sikerült elfognia, és ráadásul még meg is kergették őt. A kérdés az, hogy most merre tovább, hiszen teljesen elvesztette a fonalat.*

[Winnie]

* Ahogy megy- mendegél a lány, Stantlerrel "karöltve" a tópart mellett, hirtelen egy csurom vizes lány bukkan elő. Megijed, majd szívéhez kap. *
~ Úristen, ez nagyon megijesztett! ~ gondolja, majd a lányfelé fordul aggodalmaskodóan.
- Mi történt? Nem esett bajod? - kérdi , hiszen nem tudja mire vélni, hogy egy csurom vizes lány tört elő hirtelen a vízből. Ahogy az ismeretlen fölé hajol, a hajába belekap a szél, és mintha csak a hajszálak lennének, olvadnak bele a távoli lila virágos mezőre.Mielőtt még az idegen válaszolhatna, megszólal:
- Remélem nem ijesztettelek meg! - szól, majd leül a partra, és folytatja a mondanivalóját anélkül, hogy a másik válaszolni tudna, mivel nagyon össze van zavarodva.
- Egyébként én Winnie vagyok, ő pedig itt Stantler! - mutat rá a szarvas pokémonra, aki csak unottan néz.
- Jajj, elnézést, hiszen nem is hagylak beszélni, hogy lehetek ennyire tapintatlan?- szól, majd a fejére csap egyet.

[Alex Benett]

*Alex épp most lakmározta be a harmadik, igen nagy adag fagylalt kelyhét és odalépett a csokoládé-folyóhoz, hogy merjen magának egy csészével belőle. Épp a szájához emelné a forró a édességet, amikor az egész jelenet elkezd összemosódni. Hangokat hall, először csak tompán, majd egyre erőteljesebben, lábdübörgés és mintha valami zakatolna...nem is zakatolás, finom szárnyak csapkodása. A fiú félig kinyitotta a szemét, valami folt mozdult át rajta. Nagy csobbanás. A moraj megszűnik. Ásítás...nagy ásítás. Szeme már teljesen nyitva van és akkor meglát egy lányt kikászálódni a közeli tó hullámaiból. Szemével megkeresi két társát. Teddiursa szinte pánikba zuhanva remeg mellette.*
-Nyugalom, itt vagyok!
*Mondja neki kedves hangon és rávigyorog. Most Quilavan a sor, de ő sehol sincs.*
~Istenem, hol lehet? Remélem nem ő csinálta ezt...~
*Visszapillant a lányra...de már nem csak lány. Lányok! Már egy második szereplő is becsatlakozott a kis "színdarabba" és gyönyörű gazella szerű Pokémonnal, amilyet Alex még sosem látott. Feltápászkodik és megpaskolja a fa törzsét, ami alá leheveredett egy kicsit szundítani. Majd megindul a lányok felé. Teddiursa szorosan a nyomában baktat, egyszer elbukik a lábában, de hamar felpattan és máris tanítója mellett terem. Néhány lépés után a kis csapat közelébe is érnek.*
-Szia lányok! Mi ez a felfordulás?
*Rájuk mosolyog. Teddi félve kukucskál ki gazdája lába mögül.*

[Safira]

* Épp hogy kijön a vízből már le is támadják, nem veszi sértésnek hisz barátságosan lépnek oda, de a feje még attól is fő, és lehet kicsit morcosan válaszol a kérdésre.*
- Nem ijesztettél meg kedves idegen, csak meglepődtem, örülök, hogy te is ide pottyantál.
* Hatalmas kék szemeivel tekinti meg a Pokémont ami a lány mellett áll. *
- Hát az meg milyen Pokémon, én ilyet még nem láttam még képeken sem, talán valami mutáns?
* Teszi fel a buta kérdést, aztán ő maga kap a fejéhez és vakargatni kezdi egy kínos mosollyal egybe kötve.*
- Jaj ne haragudj, a nevem Safira.
* Aztán egy újabb alak bukkan fel, ő viszont már egy fiú, igaz de válaszol bár kicsit már megszeppenve.*
- Hát tudod, elkaptam egy Caterpiet az imént, aztán pedig egy Pinsirt kényszerítettem a földre, hogy azt is elkapjam, de mielőtt el tudtam volna dobni a Pokélabdát, egy csapat Beedrill kezdett el kergetni, és ami azt illeti az egyetlen lehetőség az volt, hogy a folyóba ugorjak. Lehet nem volt a legjobb ötlet, de ez van.
* Mosolyodik el, aztán pirulni kezd. *
- Most látom csak, hogy bőrig vagyok ázva, micsoda véletlen * kínos mosoly *
- Titeket mi szél hozott a vadonba?
* Észbe kap*
- jééé az meg milyen Pokémon a lábadnál fijúcska, én ilyet még nem láttam. * Számára ismeretlen, úgy tűnik más számára nem, hiszen neki van, pont úgy mint a másik lánynak az a szarva. Kíváncsian várja a válaszokat.*

[Winnie]

- Ááá, így már érthető, miért a vízben kötöttél ki. Én is ezt tettem volna! Irtózom a Beedrillektől!Annyira ijesztőek! Szerencsére még sosem volt velük dolgom- szól, majd a fiú felé fordul.
-Hali!- köszön neki is , majd a pokemonjára mutat egy laza, könnyed mutatóujj emeléssel.
- Hogy ő?- kérdezi, aztán pedig megsimogatja Stantler arcát.
- Ő egy Stantler! Sebesült volt, amikor rátaláltam. Azóta a legjobb barátok vagyunk, bár egy kicsit morcos!-mondta, a lány másik kérdését - melyet a fiú felé intéz- hallván pedig a fiú felé fordul.
- Tényleg, ő milyen pokémon?- mutat a kis medvére, amit nagyon aranyosnak talál.
- Szégyenletes, hogynem tudom.. És még én akarok a pokemonokon segíteni.. Na mindegy!- szól , miközben a fejét vakarja zavarában, úgy tűnik, ez egy elterjedt cselekvés.

[Alex Benett]

-Ó...Ő itt Teddiursa. Nem erről a vidékről származunk, jó nagy utat tettünk meg. Még otthon csatlakozott hozzám, ezért lehet, hogy nem ismeritek.
*Mosolya kicsit nagyobbra húzódik, majd lehajol és felveszi karjaiba a kis medvét. Az feszengve rátekint a lányokra és a jóval nagyobb Pokémonra. Elfordul és beletemeti a arcát tanítója mellkasába.*
-Jól van, jól van!
*Jobb kezével hátranyúl a zsebébe és elővesz egy labdát, abból egy piros sugár csak elő és körbefogja Teddit. Egy pillanat múlva a fiú kezei már szabadok.*
-Szegényke egy kicsit félénk. Egyedül találtunk rá egy erdőben...ki is ment a fejemből...hol lehet Quilava?
*Körbetekint, de még nem aggódik, volt hogy jóval több időre veszítette szem elől a lángoló kis kalandort.*
-Egyébkén Én Alexander vagyok, ha már mind a ketten bemutatkoztok. De szólítsatok Alexnek.
*Kezet nyújt a lányoknak.*
-Hmm...Beedrillek? Engem mindig is lenyűgöztek, mondjuk nagyjából az összes Pokémonnal így vagyok. Már rég gondolkozom, hogy be kéne fognom egy Weedle-t.
*Eddig minden szavát a két lánynak intézte, de most Safira felé fordul és kifejezetten hozzá beszél.*
-Én tapasztalatot szerző úton vagyok. Meg szeretnék ismerni minél több és különböző Pokémont, amit csak lehetséges, hogy méltón tudjam átvenni édesapám nevelő intézményét.

[Safira]

* Türelmesen hallgatja végig mind két fél mondókáját. Érdekesnek találja eme a pokémonokat, hisz még életébe nem látta se ezt a macit se a szarvas. *
- Értelek titeket!
* Mosolyodik el, majd fura vigyor kerül arcára.*
- Tovább kéne mennünk valamerre, hogy új kalandok után nézzünk, persze csak ha nem bánjátok, hiszen gondolom nektek sincs kedvetek egyedül járni az erdőt. Így ha véletlenül valami baj van akkor tudunk egymásnak segíteni. Nem de?
* kacag kicsit kínosan, bár érzi igazát mondani valójában, és ha sikerül rávenni őket, akkor ő se megy egyedül tovább azon a bizonyos rögös úton.*

[Safira]

// Kalandra hívás //

* A csend és gondolkodás közepette egy hatalmas morajlás zúg végig a horizonton. Kicsit távolabb az erdő közepe táján egy hatalmas fa helyezkedik el, nem tudni miért vagy hogyan, de ez a fa háromszor akkorára nőtt meg mint eddig bármelyik az erődben. A legenda szerint tízévente egyszer, az erdőben lakó Pokémonok itt gyűlnek össze, hogy tanácskozzanak. A pokémonok nagy vonalakban felosztották egymás között az erdőt. Jellemző erre az időszakra, hogy olyan Pokémonok is részt vesznek a találkozón akiket ritkán látni. A hosszú olvasmányok és kutatások alatt kiderült, hogy ilyenkor a diglettek is a hegy tövéből érkeznek és hosszú időt töltenek az erdőben. Talán most is ez történik? Persze erről a történetről Safira semmit sem tud, az már kérdéses. hogy a másik két fél tud a e valamit. Safi sajnos még teljesen tájékozatlan e téren, a fa messze van, így nem látja, hogy mennyire kimagasló a többi közül.*
- Hallottátok ezt a hatalmas robajt? Mi lehetett ez? Még a füst mindig látszik!
* Kérdezi Safira, aki jelenleg komolyra váltotta a szót.*
- Talán jobb lenne ha utána néznénk, lehet, hogy Pokémonok forognak kockán, ha nem sietünk akkor talán fajok tűnhetnek el az erdőből. Indulhatunk srácok?
* Kérdezi Safi, bár már egy kis bájos mosolyt is elereszt. És várja, hogy újdonsül társai vele tartsanak e úton, hisz ki tudja milyen veszély fenyegetheti őket külön-külön.*

[Winnie]

Sok mindent megtud Winnie a társairól, majd Safira ötletét érdemesnek találja megvalósításra.
- Nagyon jó ötlet! Egyedül, ki tudja mi várhat ránk? Ugyan, miért lehetnénk olyanok, mint a kóbórmacska, konok és szabad, ha lehetünk együtt is szabadok?- mosolyodik el, mivel ezt a kis"idézetet" még édesanyja mondta neki kiskorában, ha durcás volt. Stantler a nagy robajra felkapja a fejét, és remegni kezd.
- Mi a baj, kislány?- kérdezi a pokemonjától, majd aggodalmaskodóan simítja végig hosszú nyakát, majd mikor az ágaskodni kezd, a lány ráül a hátára, átöleli, és megnyugtatja:ű
"Ne félj, nem lesz semmi baj"- súgja a fülébe, amitől a szarvas pokemon csak bátor , elszánt lesz. Safira komoly kérdésére , miszerint pokemonok lehetnek bajban , egyből harciasan válaszol:
Persze, hogy veled tartok? Vagy inkább veletek! - mondja a második mondatnál a fiúra nézve, miközben megpaskolja kis barátja oldalát, az pedig indulásra készen dobbant egyet súlyos patájával.

[Alex Benett]

*Quilava leveti magát egy kis szikláról és egy bokorban landol. Kimászik onnan, karcolások borítják a testét, de vidáman és a felfedezésekre készen vág neki a tájnak. Néhány Pidgey épp gyümölcsöket falatozik a közelben. A tüzes Pokémon odabucskázik és beleugrik közéjük. Azok hangos ricsaj közepette felrebbennek és rosszalló szárnycsapkodások közepette elrepülnek. Néhány Kakuna lóg le a fák lobkoronájából. Quilava érdeklődve fordul feléjük. Megpróbál felmászni a fára, már a törzs feléig eljut, amikor hangos robaj vág bele az erdő nyugodtságába. A föld egy kissé megrázkódik, lebukfencezik a áról. Félve felnéz, és gyors futással visszaindul társaihoz a tisztás széléhez.*

*****

*Alex egy cseppet furcsállja a lányokat. Hiszen még csak pár perce találkoztak, de minden újdonság csak jót hozhat, így Ő is benne van.*
-Persze, én is szívesen veletek tartanék az úton. Nem is ismerem annyira ezt a környéket.
*A nagy robajra azonnal felkapja a fejét és aggódva néz körül. Rögtön az elcsatangolt Pokémonja jut az eszébe. De nem kell sokáig aggodalmaskodnia, hiszen az megjelenik a fa mellett, ahol még nem rég a nevelője szundított. Amikor a Stantler felágaskodik, Alex gyors léptekkel megindul a társa felé. Hamar oda is ér, látja Quilava szemében a félelmet. Ez nem gyakran fordul elő, meg is lepi a srácot. Vissza is hívja a labdájába. Odakocog az új kis csapatához.*
-Igen, szerintem is utánanézhetnénk. Nagyon ritkán látom Quilavát ilyen rémültnek, biztos van valami baj.

[Betty]

Pár percig szótlanul állok a járdán, mellettem autók suhannak el. A kezemben lévő labdát nézegetem. Charmander. Elmosolyodok bizonytalanságomon, hiszen már vagy ezerszer végiggondoltam ezt a napot, pontosan tudnom kéne, hogy mit is fogok kezdeni magammal. Kihalászom a táskából az anyukámtól kapott térképet, majd előhívom Lizit.
- Szerinted hol kéne kezdenünk? - kérdezem. Lizi szinte gondolkodás nélkül rámutat a tengerre.
- Menjünk rögtön a vízhez? De hiszen te tűz pokémon vagy! - mondom elképedve.
Erre Lizi csak a vállait húzogatja, mintha azt mondaná: "Na és?"
- Azt már látom, hogy nem vagy egy félős pokémon - dicsérem meg - de mégis, szerintem valami könnyebb tereppel kellene megbirkóznunk először. Mit szólsz az északi mezőséghez?
A kis pokémonomnak tetszik az ötlet, így a mező felé vesszük az irányt.

Már egy jó ideje sétálgatunk, vagyis én sétálgatok, Lizi meg rohangál körülöttem, amikor egy pokémon szalad át előttünk az úton. Bizonyosan nem idevalósi, gondoltam, mivel ilyen pokémont még nem láttam se a szigeten, se a könyvekben. Az tuti, hogy nagyon gyorsan tud szaladni, szerintem észre se vett minket. Lizi érdeklődően nézi a bokrot, amiben eltűnt, majd int, hogy menjek oda.
- Odanézz, Lizi, a levelek egy kis helyen megpörkölődtek! - kiáltom. Pokémonom büszkén néz rám. " Látod, hogy kiszúrtam! " - húzza ki magát. Én mindeközben már folytattam is a gondolatmenetemet:
- Ez viszont azt jelenti, hogy egy tűz típusú pokémonnal van dolgunk, és az is valószínű, hogy már tartozik valakihez... - sóhajtok egy nagyot- ... mindegy, menjünk tovább. Úgyse fogjuk utolérni.

Lizi csalódottan néz hátra, majd utánam fut, de nem kell pár perc, és mindketten egyszerre tapasztaljuk, hogy valami nincs rendjén. Az erdő csöndjét egy hangos robaj töri meg. Lizit, úgy látszik, ez sem nagyon érdekli, ő még mindig a hátrahagyott bokrot kémleli. Nem is hiába, mert hamarosan újra megjelenik a pokémon, átszalad az úton, biztosan oda igyekszik ahonnan jött. És legnagyobb ijedtségemre, Lizi utánaered.
- Lizi, gyere vissza! - kiáltom - Ez nem futóverseny, nem kell utolérned! - De mire elővenném a labdáját, hogy visszahívjam, már sehol sincs. Kétségbeesetten futok utána, persze ő ezerszer gyorsabb nálam, így hamar elvesztem szem elől.
Egy pillanatra megállok, és körülnézek. Sehol semmi.
- Liziiii!!! - ordítom el magam, mindhiába. De ha valamit megtanultam az életben, hát az az, hogy ilyenkor nem szabad elveszteni a fejedet, tisztán kell látni a dolgokat.
- Már meg is van! - csettintek, és négykézlábra ereszkedek. Nemsokára meglátom az első megpörkölődött leveleket, és elindulok négykézláb, követve a nyomokat. " Előbb utóbb meg kell állniuk...- reménykedek. Bár erre, Lizit ismerve, nem sok esélyt látok.

[Safira]

// Winnievel és Alexel //

* Az újdonsült társak és Pokémonok becsatlakoztak a kalandra, így elindulnak a robaj felé. Miközben sétállnak, Safi elengedetlen szokása, hogy közben beszélget.*
- Winnie igaz? Mire képes a Pokémonod? Életemben nem láttam még ilyet, azt meg sem merem kérdezni, hogy egészen pontosan honnan való.
* Miközben mennek tovább, egy Pokémont sem látnak, ami felkelti a kislány érdeklődését.*
- Nocsak, érdekes, hogy az erdő ki van halva, ez vajon, hogyan lehet? Hisz legalább egy két rattatát vagy Pidgeyt kéne látnunk, de itt semmi sincs, ez különös.
* Újabb hangos robajra kerül sor, ekkor Safi társaira néz.*
- Jobb lesz sietnünk, hiszen valami valóban nincs rendjén, szerintem óvatosan közelítsük meg a helyszínt, lehet nagyobb baj van mint gondoljuk.
* Már csak egy kisebb domb választja el a három ifjút a hatalmas fától, éppen hogy csak a lombokat lehet látni, de azt viszont észre veszik, hogy rengeteg Pokémon került a fa közelébe, ahogy közelebb érnek észre veszik, hogy három feltehetőleg orvvadász tűz Pokémonokkal támadja az ott lévő Pokémonokat, ugyebár az erdő Pokémonjai Fű és Bogár típusúak így tehetetlenek a tűz Pokémonokkal szemben. Az ott lévő három ember, kisebb bombával próbálja összezavarni őket, így a hatalmas robajokat valószínűleg ez okozza, de hogy miért van ott pont ekkor ez a rengeteg Pokémon az kérdéses.*
- Ti is látjátok ezt? Ez nem járja, valamit tennünk kell, ha így folytatják az erdőben lévő Pokémonokból nem marad semmi sem.
* Mondja kissé kétségbe esetten. *

[Betty]

Az egyik ágon fennakadt fél pokélabdát nézegetem. Lizi mellettem áll, kicsit mintha lelkiismeret furdalása lenne.
- Szépen otthagytál. - szögezem le. Lizi a földet bámulja, és lábával kapargatja a kavicsokat. Majd rám néz, és bocsánatkérően megnyalja a sebet a lábamon.
- Ne, Lizi, így csak elfertőződik. - mondom halkan, nem akarom megbántani, hisz jót akart. De attól még iszonyúan csíp, és ég, és egyáltalán, minek is kellett térden csúszva végigmásznom a fél erdőt? Hát azért, hogy egy tó mellett végül megtaláljam a pokémonom, aki egy fa alatt szagolgatott valamit, és láthatóan nem érdekelte, hogy közben elvesztette a trénerét. Ám amikor meglátott, gondolom eszébe jutottam, mert rögtön odaszaladt hozzám. Odavezetett a helyhez ahol véget ért az ismeretlen pokémon nyoma, ebből rögtön tudtam, hogy igazam volt: tényleg tartozott valakihez, és nyilván visszahívták a labdájába.
- Érdekes, hogy nem vett észre a pokémon edzője, hiszen nem sokkal voltál lemaradva… - fordultam Lizihez – vagy mégis?
Kis pokémonom rögtön elpirul, legalábbis annyira, amennyire egy narancsszínű pokemon el tud pirulni.
- Semmi baj, – nyugtatom meg – hiszen te még nagyon fiatal vagy, és végtére is, ő négy lábon rohant, te meg csak kettővel igyekeztél utána.
Több se kell Lizinek, hatalmas mosoly terül el az arcán, majd fut két kört a mező körül, jelezvén, hogy milyen jó formában van. Miközben őt nézem, újfent a fél pokélabdára terelődik a figyelmem, amin egy kötélféleség is lóg. „Biztosan valakinek a nyakába volt akasztva, és elhagyhatta a nagy rohanásban. Lehet, hogy azé az emberé, akinek a fura pokémonja átrohant előttünk az úton. Vajon hová siethetett?” A válasz nem sokáig várat magára: újabb robaj töri meg a csendet.
- Gyere Lizi, ha sietünk, még idejében utolérhetjük a pokélabda gazdáját! – kiáltom – Fussunk versenyt!
Mindketten nevetve szaladunk az úton a robaj irányába, de egyikünk sem sejti, hogy milyen eseménybe fogunk csöppenni hamarosan.

[Winnie]

Miután elindultunk, útközben Safira kérdezősködött.
- Még nem igazán tudom mire képes, de az biztos, hogy erős csapásokat tud mérni a parájával és az agancsával. -Nemsokára a helyszínre is értünk, ahol gaztevők bántották az erdei pokemonokat, akik típushátrányban voltak az ő tűz pokemonjaikkat szemben. Hatalmába kerített a gyűlölet ismerős érzése, de próbáltam ezt nem kimutatni, még a végén megijednek tőlem. Haragos voltam, ahogy szenvedni láttam azokat a pokémonokat.
- Induljunk!- kiáltottam, majd feléjük vettem az irány(gonosztevők felé)
- Azonnal álljatok le! Mégis mit képzeltek?